190 – 199

190. Minden tett nyomot hagy

Peszách {ünnepének} első napján (1949. április 15-én) az ünnepi étkezés alatt hallottam

Feltette a kérdést: vajon földünk felszabadítása az elnyomók kezei aló hatással van ránk? Elnyertük, hogy szabaddá lehessünk a népek jármától, s olyanokká lettünk mint minden más nép, hol senki nincs a másik szolgaságában. S ha ez a szabadság hatással volt reánk, akkor ugye rendelkezünk bizonyos fajta érzéssel {arra vonatkozólag, hogy milyen is} a Teremtő szolgálata.

S {erre} mondta, hogy ne gondoljuk azt, hogy nem volt ránk hatással. Vagyis {nehogy azt gondoljuk} hogy a szolgaságban semmi változás nem volt kivehető ezen szabadság nyomán. {Mert} ez lehetetlen, hisz az Örökkévaló nem cselekszik feleslegesen. Merthogy mindaz, amit tesz, benyomást hagy {maga után} bennünk, legyen az jóra, legyen az rosszra. Vagyis minden tettből, amit Ő tesz – s legyen ez akár pozitív vagy negatív, más szóval, akár a Fény, akár a sötétség – többlet erő húzódik felénk. Avagy, felemelkedéshez jut a tett révén. S ez így van, mivelhogy a spiritualitásban nincs olyan, hogy mindig van engedély és erő, mi erő hatására kénytelen az ember folytatni. Ezért nem is tudja azt mondani az ember, hogy a szabadság, amit elértünk, semmi változást nem ejtett rajtunk. Mígnem ha nem érzünk jó irányú változást, akkor kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy rossz irányú változás van itt, még ha ezt nem is érezzük.

Ünnep-kimenetelkor a Havdala1 után hozott erre egy magyarázatot, a szombati- és az ünnepnapi étkezés példájával {szemléltetve, mondván}, az anyagi élvezetek által, az ág és gyökér {elv} alapján az ember felébreszti a spirituális élvezeteket, amely maga egyfajta eljövendő világ. S így nyilván, az által, hogy megízleli ennek az egyfajta eljövendő világnak az ízét, többlet előkészületre van szükség a hét hat napja során. S megfelelően annak ahogy előkészíti magát, tud majd érezni.

Ám minden helyes előkészület nélkül {próbálni} tovább vinni a spirituális szombatnak az ízét, {nos, ez} pont az ellenkezőjé{t eredményezi}. Mert az anyagi élvezetek által rosszabbá válik. Mert az anyagi lakomák után csak alvás vonzza őt, és semmi több. Mert evés után alvásra jön meg az embernek a kedve. Következésképp, az evése még mélyebbre emelte őt le.

Ámde ahhoz, hogy az anyagi élvezetek által spiritualitáshoz jusson az ember, már többlet igyekezetre van szükség. Mert eképp volt a Király akarata. Mégha ellentmondásban is vannak egymással , nevezetesen, a spiritualitás az adományozás vonala alattra van, az anyagiság pedig a megkapás alatt – lévén hogy ez volt a Király akarata, emiatt a spiritualitás az anyagi élvezetek után vonzódik, amelyek az Ő parancsolatai – azaz, a szombati- és az ünnepnapi élvezet – alá vannak helyezve.

Továbbá azt is látnunk kell, hogy eme szabadságban, mit elnyertünk, rengeteg előkészültre és szándékra van szükség, ahhoz, hogy hogy tovább hordozhassuk a spirituális szabadságot, amit úgy nevezünk hogy „szabadság a halál angyalától”. Magyarán ekkor nyerjük el, hogy „tele a föld az Ő dicsőségével”, amit Mochin dé Ábá ve Imá-nak nevezünk. Ami annyit jelent, hogy nem látunk semmi olyan helyet és időt, melyekbe ne tudna beleöltözni az áldott Teremtő, hogy ne tudjuk azt mondani, hogy ezen és ezen a helyen, ebbe és ebben az időbe nem tud a Teremtő beleöltözni. Hanem {igen,} „tele a föld az Ő dicsőségével”. S ezt megelőzően, megkülönbözteti és elkülöníti „a fényt a sötétségtől, és Izraelt a népektől”2. Úgy, hogy a Fény helyén az Örökkévaló lakozik, ámde a sötétség helyén ez nem ígyen van.

Illetőleg, Izraelnél megvan a hely arra, hogy Izrael isteni Fénye bennük lakozzék. Mígnem a világ nemzeteinél, nem öltözik beléjük az áldott Teremtő. „ … és a hetedik napot a cselekvés hat napjától”. Mígnem mikor elnyerik a Mochin dé Ábá ve Imá-t, akkor nyerik azt el, hogy „tele a föld az Ő dicsőségével”. Vagyis hogy nincs különbség az idők között, hanem minden helyen és minden időben ott lakozik az Ő áldott Fénye.

S erről szól Peszách {ünnepe}, mert ekkor nyerte el Izrael a szabadság állapotát, vagyis a Mochin dé Ábá ve Imá-t, amely a „tele a föld az Ő dicsőségével” állapot; mikor már eleve nincs hely a rossz ösztön számára, mivelhogy az nem viszi az embert meszebbre a ténykedései által a Teremtő szolgálatától. Hanem épp ellenkezőleg, {pont hogy azt} látják, hogy miként is vitte az közelebb az embert a Teremtő szolgálatához. De ez az állapot csak a{z ún.} fentről jövő ébresztés felől létezett. Erre fel mondták, hogy a szent S’chiná [istenség] azt mondta: „egy cseppnyi rózsa-vörös vért láttam”, vagy is látta, hogy van {még olyan} hely, amit ki kell javítani, mert nem tud Ő ezen ezen a helyen világítani. Ezért kellett számlálniuk az ómer-számlálás hét hetét; {vagyis} hogy kijavítsák eme helyeket, hogy lássa {az ember}, hogy „tele a föld az Ő dicsőségével”.

S ez egy olyan királyhoz hasonlít, akinek van egy minden jóval teli tornya, ámde nincsenek vendégei. Ezért teremtette az embereket, hogy azok jöjjenek és fogadják el az Ő mindmegannyi javát. Viszont mi nem látjuk ezt a minden jóval teli tornyot, hanem pont ellenkezőleg, {azt látjuk,} hogy a világ tele kínokkal. S ez a jelentése annak, hogy: „bőséges a királyi bor”. Vagyis hogy a Málchut [a Királyság] felől nincs igény a borra. Azaz, a borral példázott élvezetekre. Mert hiányérzet csak az edények felől létezik, minekután nem rendelkezünk a Bőség befogadására alkalmas befogadó-edényekkel. Mert pont hogy az adományozós-edényekbe tudnak kapni. S minél nagyobb az edény, annál nagyobb a Bőség. Következésképp, az összes változás kizárólag csak az edényekben és nem pedig a Fényekben {megy végbe}. S ez az üzenete az írásversnek: „[Ittak pedig arany poharakból és] a különbnél-különebb poharakból, és királyi borból [bőven volt,] királyi módra”. Vagyis ahogy az a Teremtés Gondolatában volt, azaz hogy jót tegyen a teremtményeivel, amennyire csak Ő képes.

191. A leereszkedés ideje

1938. június 14-én hallottam

Nehéz elképzelni a leereszkedés idejének állapotát, amelyben az ember elveszíti valamennyi munkáját és fáradozását, mik az idők során befektetésre kerültek – a munka kezdetétől a leereszkedés idejéig. S aki még soha nem ízlelte meg a Teremtő szolgálatának ízét, annak úgy tűnik, mintha mindez tőle kivülre volna. Vagyis, hogy ez csak a magas szinttel bírók számára lett megalkotva. Mígnem az egyszerű embereknek pedig semmi közük a Teremtő szolgálatához. Ők csak az anyagi kapni-akarás állapota után vágynak – ami ott a világ áramlatában – , ami az egész világot ezzel a vággyal önti el. Azonban meg kell érteni, hogy miért is jutottak ebbe a helyzetbe? Mert végeredményben akár egyetért vele az ember, akár nem, az ég- és föld megteremtését semmi változás nem éri, mert Ő mindig Jó és Jótevőként viselkedik. Ha pedig ez így van, mi nőhetne ki egy ilyen helyzetből?

Hanem azt kell mondani, hogy ez az Ő nagyságát jön hirdetni; {mondván,} nem szabad hogy az ember úgy viselkedjék mint aki már figyelmen kívül hagyja {az Ő nagyságát}. Vagyis hogy az embernek úgy kell viselkednie, hogy féli a{z Ő} magasztosság{á}t; {magyarán,} tudnia kell, hogy micsoda érték- és távolságbeli különbség van közte és az Örökkévaló között. Amit a külső elme felől {vizsgálva} nehéz megérteni; avagy legyen meg lehetősége a Teremtő és teremtés közötti köteléknek és kapcsolatnak.

S akkor a leereszkedés idején azt érzi az ember, hogy semmi lehetőség{e} arra, hogy kapcsolata és kompetenciája lehessen a Teremtővel való Dvékut-hoz [összetapadáshoz]. Mert a szolgaságot az egész világ számára furcsa dolognak érzi. S ez is az igazság. Azonban {ahogy az írva van} ”amerre az Ő nagysága, amott leled az ő szerénységét”. Azaz hogy természetfeletti dolog az, hogy az Örökkévaló megadta a teremtménynek ezt az ajándékot, hogy lehetővé tette a számukra, hogy kapcsolatban és Dvékut-ban [összetapadásban] legyen Vele.

Ezért, amikor az ember újra kötelékbe kerül {Vele}, vissza kell, hogy emlékezzen a leereszkedéskori állapotára, hogy tudja és értse és értékelje a Dvékut idejét. Hogy tudja meg, hogy most természetes úton mentik őt ki.

192. A sorsok

1949-ben, Tel-Avivban hallottam

A sorsokról {vagy másnéven, a sorsvetésről}: ami annyit jelent, hogy mindkettejük egyenlő, s hogy lehetetlen józan ésszel levizsgálni, hogy vajon melyikük is fontosabb. Ezért van szükség sors{vetés}re. A Zohárban, az „Emor”{hetiszakasznál}, kérdezik: hogyan lehetséges az, hogy az Örökkévalónak {küldött} bakkecske egyenértékű az Azazel-nek {küldött} bakkecskével?

S a helyzet az, hogy az Örökkévalónak {küldött} bakkecske a jobbot képviseli. Az Azazel-nek {küldött} bakkecske pedig a balt képviseli, ahol is a GáR dé Hochmá található, s erről lett mondva: „{Ha} kiérdemelték – jó, {ha} nem érdemelték ki – rossz”. Azaz, hogy feltárulkozott a Din [az ítélet] tulajdonságának Málchut-ja, ami Manulá-nak [magyarul, lakatnak] minősül, ami zárolja a Fényeket. A Manula [a Lakat] minden Párcuf-ban a Háze helyénél található. Ezért a Hochmá a Manulá-ig képes világítani. Azonban a Haze helyénél ott végetér, mert minden megszorítás csak tőle lentre fejti ki a hatását és nem pedig tőle fentre.

Az Örökkévalónak {küldött} bakkecske az Azazel-nek {küldött} bakkecske baljával foglaltatik egymásba, vagyis a Hochma felőllel. De nem úgy mint az Azazel balja, ahol az fentről lentre {világít}. S ezért ér véget a Fény, lévén a Mannula hatással van. Hanem lentről fentre, mert ilyenkor a Manula el van rejtve, és a Miftéchá [magyarul, a Kulcs] fel van tárulkozva.

Így ami a Hochmá-t illeti, az Azazel-nek {küldött} bakkecske GáR felőli Hochmá-val rendelkezik. Mígnem az Örökkévalónak {küldött} bakkecske VáK minőségében van. Azonban a VáK képes világítani. Ezzel szemben a GáR kénytelen abbamaradni. S ezért kell az Azazel-nek {küldött} bakkecske, hogy az ördög ne vádaskodjék. S ami a vádaskodását illeti, minden vágya csak hogy Hochmá-t továbbíthasson – amely {Hochmá} a negyedik B’hiná-hoz tartozik – mivel más szintről nem volna teljes. Ugyanis az eredete teljes egészében a negyedik B’hiná-ban van. Ezért ha nem a maga szintjébe kap, nem teljes ő. Ezért is csábítja az embert arra, hogy továbbítson bele a negyedik B’hiná-ba. S ha nem akar, különféle fondorlatokat csinál az emberrel, csak hogy kénytelen legyen továbbítani. Ezért, mikor kiadnak neki egy részt a Hochmá-ból, akkor nem vádaskodik Izrael ellen, mert fél, nehogy még megvonják tőle a Bőséget, amivel már rendelkezik.

De amikor ő GáR dé Hochmá-t továbbít, ezzel egyidőben Izrael VáK dé Hochmá-t továbbít. Ezt a Hochmá-t nevezik „a bűnök megbocsátása” Fényének, mert ezen Fény által nyerik el a szeretettől {vezérelt} megtérés {állapotát}, mikor is a szándékos bűnök érdemekké változnak. Ezt jelenti az, hogy az Azazel-nek {küldött} bakkecske magán viseli Izrael fiainak bűneit, vagyis hogy most Izrael valamennyi bűne érdemekké változik.

S erre utal a példázat, amit a Zohár egy király bolondjáról beszél el, {miszerint,} mikor bort adnak neki és elmesélik neki mindazokat a cselekedetek, amiket véghez vitt, még a rossz cselekedetek is, amiket csinált. Ő minden tettre azt mondja, hogy azok bizony jó cselekedetek és hogy nincs őhozzá fogható a világban. Vagyis ahogy azt fent említettük, a bolondot nevezik ördögnek, akinek mikor bort adnak, azaz Hochmá-t, mikor magába szívja azt – ami a bűnök eltörlésének Fénye – ez által {a bűnei} érdemekké válnak.

Következésképp, az összes rossz cselekedetre azt mondja, hogy azok jók, mivelhogy a szándékos bűnök érdemekké változnak. S miután az ördög azt akarja, hogy adják ki neki a maga jussát, nem vádaskodik Izrael ellen. S ezt jelenti az, hogy Egyiptomban jelen volt a vádaskodás, azt kérdezvén, hogy: Miben különböznek ezek ezektől, avagy hogy, Izrael is úgy fog meghalni majd mint Egyiptom, avagy hogy, Izrael visszatér majd Egyiptomba?

S a helyzet az, hogy a Hochmá továbbításának a forrása Egyiptomban van, azonban ott a Hochmá GáR szinten van. S mikoron Izrael Egyiptomban volt, ők az ő uralmuk alatt voltak.

193. Egy fal szolgál mindkettejük számára

Az Achoráim [a hátulsó rész] elsősorban a Hochmá Fény utáni hiányérzetre vonatkozik, mely {Hochmá Fény} az életerő esszenciáját képviseli, amelyet {más néven} Or Jásár-nak [Közvetlen Fénynek] neveznek. S ezen Fényre irányulóan lett {foganatosítva} a Cimcum [a Megszorítás], avégett, hogy nehogy még – Isten őrizz –forma-változás érje őt. S így mikor a ZoN [Zeir-Ánpin és Nukvá] nincsenek a maguk kijavított állapotában, nem rendelkeznek GáR-ral, {mégpedig azért,} hogy a Szitrá Áchrá ne tudjon {belőlük} szívni.

Ám bárhogyan is, miután hiányában vannak a GáR-nak, megvan annak a gyanuja, hogy a Külsők megkapaszkodnak {bennük}, mivelhogy ők örömet lelnek minden olyan helyben, ahol a Kdusá-ban [a Szentségben] valamiféle hiányosság van, merthogy ők igen jönnek és felteszik a „hol?” kérdést, {dacára annak}, hogy lehetetlen választ adni erre a kérdésre azt megelőzően, hogy a Hochmá jelen volna. S ezért létezik a ZoN számára egy {olyan} korrekció, hogy felemelkednek és benne foglaltatnak a Biná-ban, mivelhogy {a Biná jellemzője, hogy} „örömét leli a könyörületességben” és eltaszítja a Hochmá-t. Mert magának a Biná-nak nincsen szüksége Hochmá-ra, tekintve, hogy ténylegesen ő maga is Hochmá.

S erre mondják, hogy mindenben a Tanítójuk véleménye után mennek, mikor is az alapjuk egészét a forrásuk {adja}, vagyis a Tanítójuk véleménye. S ott nincs létjogosultsága a „merre {is található} az Ő méltóságának helye?” kérdés.

S ők a Binában vannak mindaddig, míg kijavításra nem kerülnek az erők és erőfeszítések MaN-felemelése által, mígnem {ennek köszönhetően} megtisztulnak az önös {érdekű} kapástól, s ezzel alkalmassá válnak arra, (1.) hogy Hochmá-t kapjanak – mert csakis ekkor szabad feltárniuk a maguk tényleges voltát, nevezetesen, hogy hiányérzettel rendelkeznek amiatt, mert hogy nincsen Hochmá-juk, és (2.) hogy elfogadják a magyarázatot – vagyis hogy továbbítsák a Hochmá Fényt, hogy az Hochmá-megvilágításként világítson bennük. És akkor már a saját maguk fennhatósága alá tartoznak és nem a Bina fennhatósága alá, mivelhogy {már} rendelkeznek Hochmá Fénnyel, s a Fény kiirtja és kiűzi a Külsőket. S lehet, hogy ez a jelentése {annak, hogy}: „S tudd, hogy mit felelj a kételkedőnek”.

S ezt nevezik „egy falnak”, vagyis a Biná Áchoráim-jában, mivelhogy ez {az egy} elegendő a kettejük számára, mert ez egy{fajta} zsalu{ként szolgál} a Szitrá Áchrá ellen. Vagyis azzal, hogy az ember a Tanítója véleménye után megy, azaz hogy egy {véleményen van} a Tanítójával, vagyis hogy azon fal, amivel a Tanítója rendelkezik, nevezetesen, hogy „örömét leli a könyörületességben”, {egyúttal} elégséges az ő számára is. Mígnem utána elválnak, azaz hogy Hochmá-megvilágítást továbbít és már képes a saját maga fennhatósága alatt megállni, ami abban {mutatkozik meg}, hogy már képes választ adni a Szitrá Áchrá kérdéseire.

194. Hét teljes {nap (az újhold megjelenésétől)}

Másolat áldott emlékű Apám-, Mesterem-, Tanítóm kéziratából

A Hold-szentelés hét teljes {nap}járól, vagyis arról, hogy hét teljes {nap}ot szokás várni {a megszenteléssel}, még a szombati ünnepnap-kimenetelekor is; s nem pedig ahogy az szokás, {nevezetesen} hogy ha a Szombat nap kimenetele a hét teljes {nap} közepére esik, akkor {mégis} megszentelik a Holdat, vagy ha időközben végére ér a hét nap, akkor nem várnak Szombat-kimenetelig. {Ám} ez nem így van, mert pont hogy ki kell várni a hét teljes {nap}ot, még Szombat-kimenetelkor is.

S a helyzet az, hogy a Hold a Málchut-ot jelöli, amit „hetedik”-nek nevezünk, amely a „bennem {van} Ő”-t jelöli. Vagyis, mikor a Szombat megtelítődik a cselekvés hat napjával, amit „Ő”-nek nevezünk, {akkor} mondja azt a Szombat, hogy „bennem {van} Ő”. Mert az „Ő” az a Nap-ot jelöli, a „bennem” pedig a Holdat, amely a Naptól kapja a benne levő összes fényt, és magától {eredően} nincs semmilye. Azonban van benne két vetület [B’hiná], amelyeket „Szombat”-nak és „hónap”-nak nevezünk. Mert magában a Málchut ugyancsak négy vetülettel bír, amelyeket úgy ismerünk hogy HuB TuM [vagyis, Hochmá, Biná, Tifferet és Málchut]. Mikor az első három B’hiná (Hochmá, Biná, Tifferet) az a Szombat, amelyek {a Szombat} három lakomáját jelölik, amelyek a szent Tórában3 három alkalommal vannak megnevezve és jelölve a „ma{i nappal}” {szó}val. A benne levő negyedik B’hiná pedig csakugyan,,a Szombat-nap kimenetelét vagy a hónapot jelöli, amely viszont nem foglaltatik benne a fent említett „ma{i nappal}-ban, mert hisz éjszaka ő és nem nappal.

S nem kell megkérdőjeleznünk, mondván, no de a szent Szombat első lakomája tán nem éjszaka van? {Minek fényében}, hogyan is nevezhetik a Tórában „ma{i nappal}”-nak? Azonban a Szombat éjszaka az a „de lesz egy nap, amely ismert lesz az Örökkévaló előtt, se nappal, se éjszaka, és világosság lesz az estének idején” {versben} van jelölve. Mígnem a szent Szombat kimenetelének éjszakáján hiszen még sötétségben van, s nincs világosság. Ezért hagyták meg nekünk Bölcsein a Szóbeli Tórában, hogy a szent Szombat kimenetelekor is rendezzük el az asztalt {a lakomához}, hogy így javítsuk ki a sötétséget, illetve ezt az éjszakát is, amely egyenlőre korrekció nélkül marad. S ezt nevezzük „Méláve Málká”-nak [magyarul, „a Királynő-kísérőjének”], ahogy az ismert, amely ellátja és kiegészíti ama Lúz-csontot, amely a fenti negyedik B’hiná-t jelöli, amely semmit sem kap a Szombat három lakomájától – ahogy azt magyaráztuk. Azonban ez a negyedik B’hiná fokozatosan teljessé válik a „hónap, a nap” szerint, amely a hónap megszentelését jelöli, mikor is Izrael megszenteli az időket, vagyis a fent említett {Izrael} megmaradtai számára, akik nem jutnak kenyérhez a szombati lakomából, ahogy azt mondottuk.

S ezért még a főpapot is – akinél pedig nincs nagyobb a szentségben –, emiatt figyelmeztetik és tiltják meg előtte, hogy rokon halottjától tisztátalanná váljék, ahogy erre az Írás figyelmezteti, „kivéve csak a hozzá legközelebbi családtagjától … válhat tisztátalanná”. S így megértheted, hogy az összes felső szentség a Szombattól jön, s mert ez a Lúz-csont, vagyis a negyedik B’hiná, amit a „családtagjának” nevezünk, nem kap a szombati lakomából, s éppen ezért nem is mentheti ki magát az alól a főpap, hogy tisztátalanná váljék miatta.

S habár a hónap-szentelésben rejlő korrekció a Szombattól és annak megvilágításaiból ered. S ezt jelenti az, hogy „nehezen tudott dönteni Mózes, míg aztán az Örökkévaló egyfajta tűz érmét mutatott neki, és azt mondta neki: „ilyet {kell, hogy} láss, és {akkor} szenteld meg!” Ami annyit jelent, hogy Mózes igen nehéz helyzetben volt, mivelhogy nem tudta megszentelni {a Holdat}, mert Mózesnek az összes erejét a Szombat jelenti, mivelhogy Szombaton lett adva a Tóra. S ezért sem talált korrekciót ezen megmaradt számára a szent Tóra valamenni Fényében, mivelhogy ez a megmaradt nem ebből az egészből táplálkozik – ahogy azt fent említettük. S ezért is tudott Mózes nehezen dönteni.

És mit tett az Örökkévaló? Vette és megformált benne egy formában levő formát, egyfajta tűz érmét, úgy, hogy a belé merített forma az egyik oldalról {nézve} nem hasonlított a másik oldalon {tetsző} formához, ahogy azt Bölcseink mondták, Ábrahám Ősatyánk {pénz}érméjén, az egyik oldalon egy idős férfi és egy idős nő volt – amely a második B’hiná-t, a Rachamim [a könyörület-] tulajdonságát jelöli –, a másik oldalán pedig egy {fiatal} fiú és egy szűz{leány} volt – amely a negyedik B’hiná-t, a szigorú Din [ítélet] tulajdonságát jelöli, ahogy az írva van, „és ember nem ismerte {még} őt”. S ezen két forma összetársult. Olyanképp, hogy mikor az Örökkévaló a Szombat megvilágításainak a korrekcióját akarja továbbítani az igazak munkája által, íme ilyenkor az Örökkévaló felmutatja az igazaknak eme formát, amely a Málchut első három B’hiná-jából ered, vagyis amit nálunk második B’hiná-nak nevezünk, amelyet az igazak fel tudnak szentelni a Szombat fényeivel, és ez jelenti a …. .

195. Kiérdemelték – Majd megsiettetem

1938-ban hallottam

{Ha} kiérdemelték – Majd megsiettetem”, vagyis ez a Tóra útja. „{Ha viszont} nem érdemelték ki – {úgy majd akkor} a kínok által …”, amely a fejlődés útja; vagyis {összegezvén,} előbb vagy utóbb minden eljut a maga tervszerinti tökéletességéhez. S a Tóra útja, mikor egy egyszerű embernek csodaszert adnak, aminek segítségébel erre kész Edényeket tud készíteni magának. S az Edények [Kélim-ek] a Fény beáramlása és eltávozása nyomán jönnek létre. Klí-nek [Edénynek] különösképp a kapni-akarást nevezzük. Vagyis, hogy hiányában van valamely dolognak. És „nincs Fény Edény nélkül”, magyarán, a Fényt valamilyen Edényben kell felfogni, hogy legyen annak miben megkapaszkodnia. S egy egyszerű embernek nem lehet, hogy magasztos dolgok iránt legyen hiányérzete, mert nem lehet {az embernek} hiányérzete mindaddig, míg azt megelőzően {nem érezte annak} a kitöltését, ahogy az írva van, „a Fény beáramlása stb. …”. Például, ha egy embernek ezer lírája van, akkor ő egy gazdag ember, és megelégedettség tölti el. Mígnem ha utána ennél többet keres, ötezer lírányit, és {ebből} veszít utána, úgy, hogy csak kétezre marad, akkor már hiányt érez – már háromezer líra számára vannak edényei, mivel korábban már igen rendelkezett velük. Csak hogy pont kiiktatódott.

S ehhez van a Tóra útja. Mikor egy ember hozzá van szoktatva a Tóra útjához, hogy sajnálkozzék az elérések szűkössége miatt, s minden alkalommal magának mondhat bizonyos megvilágításokat, s ezek továbbosztódnak, akkor ezek okozzák azt, hogy több fájdalma és több edénye legyen.

S ez a jelentése annak, hogy minden Klí hiányában a Fénynek, vagyis nem telítődik ki azzal a Fénnyel, amely hiányzik belőle, s így azt találjuk, hogy mindenütt, ahol hiányt érez, hely teremtődik a hit számára. Mígnem ha megtelítődne – nem volna {ott} Klí, nem volna hely a hit számára.

196. Megkapaszkodás a Külsők számára

1938-ban hallottam

Tudni kell, hogy a Klipá-knak [a héjrétegeknek] csakis a hiányérzet helyén van {lehetőségük} a megkapaszkodásra. Ámde ahol teljesség {honol}, {onnan} elmenekülnek és nincs lehetőségük megérinteni {azt}. S ezzel megérthetjük a {egyúttal} Törés dolgát is, ahogy arról néhány helyen írva van, miszerint az, {vagyis a Törés}, az Or Hochmá Or Hászádim-tól való elválasztását jelenti. Vagyis, miután Párszá [választóvonal] lett létesítve az Ácilut és a BIÁ {világok} között, az Or Hochmá nem tud már többé leereszkedni. Ellenben, csakis az Or dé Hászádim – amelyben korábban benne volt az Or dé Hochmá – válik el most az Or Hochmá-tól és ereszkedik le. Így továbbra is vannak bennük olyan erők, amelyekkel még korábbról rendelkeztek. S ez jelenti azt, hogy a K’dusá-t [a szentséget] a Klipá-hoz szállítja le.

197. Könyv, író, történet

1938-ban hallottam

Könyv, író, történet.

Könyv – mi Teremtés előttinek számít.

Író – a könyv birtokosa. Író – az írónak és a könyvnek az egyesítése, amely {utóbbi}ak magukra kell hogy vegyék a történet formáját. Vagyis, a Tóra a Tóra Átadójával együtt.

198. Szabadság

1938-ban hallottam

Harut [magyarul {a táblákra} vésve]”, ám ne olvasd „Harut”-nak, hanem „Hérut”-nak [szabadságnak]. Értelmezés – íme írva van: „Írd őket szíved táblájára”. Mert íme, az írás tintával {történik}, amely a feketeség. S {az, hogy} minden alkalommal, mikor az ember ír, vagyis mikor bizonyos döntéseket hoz arról, hogy hogyan is viselkedjék, és utána visszatér a rossz szokásaihoz, ez azért van, mert kitörlődött az írás. S az embernek minden alkalommal le kell írnia, azonban {mind}ez vésve kell, hogy legyen, azért hogy a szívére legyen vésve, hogy ne lehessen kitörölni.

S akkor, rögvest elnyeri a szabadságot, mivelhogy ez {maga} a Klí a szabadság állapotához, {megfelelően annak} amennyire a szívébe lett írva. A vésés mértékének megfelelően, {jön} a megváltás. Mert a Klí lényege az {maga} az üreg, {a vájat}, s erre mondja, hogy „a szívem, egy megölt4 a keblemben”. S ekkor nyeri el a halál angyalától való szabadság állapotát, mert az alantasság az maga a SzáM [a halál angyala]. S az ember teljes mértékben meg kell, hogy ismerje őt. S felébe kell, hogy kerekedjen, míg {végül} az Örökkévaló megsegíti.

199. Izrael minden emberének

Félünnep 3. Napján hallottam

Izrael minden emberének a szívében van egy belső pont, mi egyszerű hitnek minősül. S ez {a pont} Ősatyáink örökségéből való, kik ott áltak Szináj hegyénél. Csak hogy ezt {a pontot} számos Klipa [héjréteg] borítja, amelyek a Lo Lismá [magyarul, nem az Ő Nevéért] {állapot}nak a sokféle öltözékei. S {ezért} minden Klipá-t le kell hántani. S {akkor} az alapjáról az lesz elmondható, hogy kizárólag a hit minőségében vagyon, minden oldalról jövő támaszok és segítségek nélkül.

1 Az ünnepnap és a hétköznap rituális elválasztása.

2 A Havdala-kor mondott záróáldás: Áldott vagy Te Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki elválasztja a szentet a hétköznapitól, és a fényt a sötétségtől, és Izraelt a népektől, és a hetedik napot a cselekvés hat napjától.

3És mondta Mózes: Ma egyétek azt meg, mert ma az Örökkévaló szombatja van; ma nem találjátok azt a mezőn (Smot 16:25).

4A „Hálál” kétértelmű szó: (1) üreg, (2) megölt, elesett {többnyire katona}