240 – 243

240. „Követeld-kérlek a Téged követelőket mikoron azok követelik Arcodat”

Szlichot első napja, nagyrabecsült Atyámtól-Mesteremtől-Tanáromtól-Rabbimtól

Követeld-kérlek a Téged követelőket mikoron azok követelik Arcodat, felelj nekik égi lakhelyedről, és síró könyörgésük elől ne rejtsd el Füledet! (Szlichot-i [megbocsájtást kérő] ima első napi részéből)”. Íme … hogy a világ teremtésének célja az volt, hogy jót tegyen a teremtményeivel. Ám ahhoz, hogy a teljes korrekció beteljesüljön, szükség van az ítélet tulajdonságának könyörülettel való megédesítésére. Mert az ítélet dolga az a Gadlut-ot jelenti [nagy{korú}ság], ám hogy ez által ne érje forma-változás, kell hogy legyen egy olyan nézőpont, amely egyfajta kiegyezés: {mert noha} az ítélet szerint többet kaphatna, azonban továbbra is megvolna a veszélye, hogy forma-változás éri – mígnem amikor össze van vegyítve a könyörület tulajdonságával, akkor nem kapja meg a Fény Gadlut-ját és akkor forma-kiegyenlítődés érheti. S a korrekció azzal valósul meg, hogy a befogadó-edény olyanképp változik meg, hogy „adományozás végett kap”.

S ezért amikor jön az ember követelni az Örökkévalót, akkor ő még mindig a kapás nézőpontjához tapad, s aki a kapás nézőpontjával rendelkezik, arra azt mondjuk, hogy hiányos, hogy átkozott; [mondván] „az átkozott nem tapad hozzá az Áldotthoz”. Azonban aki adományozás végett kap, azt „áldottnak” nevezik, merthogy nem hiányzik semmije vagy kell hogy bármit is kapjon saját magának. Így azt találjuk, hogy az öszzes nehézség arról szól, hogy „áldott” legyen, mert csak a Tóra és a Micvák csodaereje által lehet átváltoztatni a befogadó-edényeket adományozó-edényekre. S ez a jelentése annak, amit imátkozunk: „Követeld-kérlek a Téged követelőket”.

Mert két féle követelő létezik: vannak, akik csak a Te Orcád számára követelnek; csak azt követelik, hogy adományozhassanak. S ezért az, amit követelnek – valamiféle megsegítést kapni – csakis az Ő Arcáért teszik. S erre mondja: „mikoron azok követelik Arcodat”, ők azok, akik a Te Orcád számára követelnek – „felelj nekik égi lakhelyedről”, vagyis hogy tárja fel égi lakhelyét, mert ők már nem fognak kárt okozni fent, merthogy ők tiszták a kapás nézőpontjától. És „síró könyörgésük elől”, mikor is valamennyi imájuk és kérésük még mindig magukért vannak, mert azt akarják, hogy ők legyenek közel az Örökkévalóhoz, azaz még mindig nem tisztultak meg a kapás nézőpontjától.

Mert két féle formája létezik a Teremtő szolgálatának: van aki azt akarja, hogy az Istenség tárulkozzon fel a világban, hogy mindenki tudja meg, hogy létezik Istenség a világban. S ekkor ő nincs a közép{pontb}an, hanem csak pusztán akar, s ekkor nem lehet azt mondani hogy rendelkezik a megkapás nézőpontjával, mert ő nem azért imádkozik, hogy ő kerüljön közelebb az Áldott Örökkévalóhoz, hanem hogy az Égnek a tisztelete tárulkozzék fel a világban.

Mígnem van aki azért imádkozik, hogy kerüljön közelebb az Örökkévalóhoz, a ekkor már ő van a közép{pont}ban, s ekkor már igenis mondhatjuk hogy önös érdekből kap, mert azért akar Bőséget kapni, hogy általa ő kerüljön közelebb az Áldott Örökkévalóhoz. S ezt nevezik „könyörgésüknek”, vagy nevezik még „sírásnak”. S akiket még mindig a könyörgések jellemznek, vagyis hogy ők kerüljenek közelebb – ők képesek a sírásra, s róluk mondja hogy „ne rejtsd el Füledet”.

Mert csak az, akinek hiányzik valami hallattat kiáltásokat. Azonban más végett nem lehet sírásról beszélni, hanem csak követelésről, mint az „üdvözlet”-nél [héberül, „üdvözlet követelését” mondanak]. Ezért az Arc estében lehet csak követelésről beszélni. „Égi lakhelyedről”, vagyis „Éjnáim” [Szemek], Or Hochmá, amelyek majdan a Bőség esszenciáját fogják kapni, lévén hogy az ő edényeik már az „adományozás végetti kapás” állapotában vannak. Azonban azok, akik a „könyörgéseik” állapotában vannak – tőlük „ne rejtsd el Füledet”, amely az Ozen-, a Biná vetülete, mert nekik erőt kell beleadniuk, hogy az adományozás minőségével rendelkezzenek … felette az Or Hászádim-nak.

241. Hívjátok, míg közel van

Hívjátok, amíg közel van” (Jesajáhu 55:6). {Itt} meg kell hogy értsük, vajon mit is jelent az, hogy „amíg közel van”, hisz {egy másik helyen} az van írva, hogy „Tele az egész föld az ő dicsőségével”. Vagyis ezek szerint Ő mindig közel van. Ám akkor, mit jelent az hogy „amíg”, mert viszont így, úgy hangzik {tényleg} volna olyan idő, amikor nincs Ő közel.

A dolog arról szól, hogy a helyzeteket mindig az azt észlelő és érzékelő ember felől vesszük számításba. Mert ha az ember nem érzi az Áldott feléje való közelségét, úgy ebből nem is lesz semmi, mert mindent az ember érzékelése szerint mérünk. {Így} lehetséges, hogy míg az egyik ember egy minden jóval teli világot érez, addig a másik viszont nem érzékeli a világnak ezt jóságát, s ekkor nem is tudja azt mondani, hogy létezik egy jó világ, hanem ő az érzése szerint beszél, vagyis hogy a világ szenvedésekkel van tele.

Ennek vonatkozásában jön a próféta és figyelmeztet{bennünket}: „Hívjátok, amíg közel van”. Mert jön és azt mondja: „Tudjátok meg, az, hogy ti hívjátok az Örökkévalót – onnan ered [vagyis annak köszönhető], hogy Ő közel van, azaz hogy most lehetőség adatott a számotokra, hogy ha figyelmesek vagytok, úgy érezni fogjátok, hogy a Teremtő közel van hozzátok – és ez jele a Teremtő közelségének.

S ennek bizonyítéka: mert tudnunk kell, hogy az ember a természete felől alkalmatlan arra, hogy a Teremtőhöz tapadjon, lévén, hogy ez ellentétes az ő természetével, mert az ember a teremtése felől csakis kapni-akarás{ból áll}, mígnem a hozzá tapadás csakis adományozni akarást jelent. Azonban mikor a Teremtő hívja az embert, {idővel} ebből egy második természet szövődik benne – azaz hogy ki akarja iktatni a természetét és a Teremtőhöz akar tapadni.

S ezért az embernek tudnia kell, az, hogy Tóra-beszédeket és imát képes mondani, az csakis a Teremtő felől {érdemében} jöhet. S ne gondoljon arra, mondván, hogy ez „az én hatalmam és kezemnek ereje” által eshetett meg, mert ez teljesen fordítottja az ő erejének. Merthogy ez egy olyan emberhez hasonlít, aki egy sűrű erdőben kóborol, és sehogysem találja a kivezető utat belőle, hogy aztán eljuthassék valamilyen településre. S ekkor ő elkeseredetté lesz és már csak nem is gondol arra, hogy valaha majd újból haza térhet. Mígnem ha meglát egy embert a távolból, vagy csak meghallja valakinek a hangját, rögvest felébred benne a vágy és az akarat, hogy visszatérjen otthonához. S kiabálni és kérlelni kezd, hogy jöjjön valaki és mentse ki őt. Hasonlóképp, ki a jónak útján kóborolt és valamely rossz helyre tért be, ha már hozzászoktatta magát, hogy vadállatok között éljen –a kapni-akarás felől többé már nem merül fel benne, hogy vissza kellene térnie a megfontoltság és szentség helyére. Azonban amikor meghallja a hangot, amely hívja őt, akkor aztán felébred arra hogy megtérjen. Azonban ez, az Örökkévaló hangja, s nem pedig a maga saját hangja. Ám amennyiben nem ért még végire a tetteinek a kijavítás útján, nem tudja érezni és hinni, hogy ez valóban az Örökkévaló hangja, amiért aztán ő azt gondolja hogy ez az ő hatalma és kezének ereje. Erre figyelmeztet bennünket a próféta, mondván, az ember felébe kell hogy kerekedjen a maga tudásának és gondolatának, és teljes hittel hinnie kell, hogy ez az Örökkévaló hangja.

Ezért amikor az Örökkévaló ki akarja őt vezetni az erdő sűrűjéből, akkor valami messzi fényt mutat a számára, az ember összegyűjti és összeszedi minden maradék erejét, hogy ama ösvényén haladhasson, amelyen feltűnik előtte a fény, hogy azt elérje. S amennyiben a fényt nem tulajdonítja az Örökkévalónak, és nem mondja azt, hogy az Örökkévaló hívja őt, úgy a fény eltűnik tőle, és ismét ott áll az erdőben. Így azt találjuk, hogy azon a helyen, ahol feltárhatta volna a szívét az Örökkévalónak, hogy jöjjék és mentse őt ki e rossz helyről, vagyis a kapni-akarásból, és vigye őt el a megfontoltság helyére, amit Ádám [az ember] fiai helyének nevezünk, az a „Eddame La Eljon” [hasonlóvá leszek a Legfelsőbbhöz {írásvers}] szerint, azaz az adományozni akaráshoz, a hozzá tapadáshoz, úgy nem használja ki ezt az alkalmat és úgy marad, ahogy korábban volt.

242. Mit jelent megörvendeztetni a szegényeket ünnepnapkor, a Munkában

Szukkot 3. félünnep-napja

[Írva van] a Zohárban: „A Teremtő osztályrésze, hogy megörvendeztesse a szegényeket stb.” A Szulám [kommentár]-ban ott ezt így magyarázza: „Mert látta a Teremtő, hogy a Lo-lismá [nem az Ő nevéért] nem vezeti el a Lismá-hoz [az Ő Nevéért] stb., felemelkedett, hogy elpusztítsa a világot. Azaz, hogy a Bőség be lett szüntetve a számára (A Zohár Könyvének Előszava 175. pont).

S mondani lehet, hogy mikor átvilágítás érkezik az emberhez Fentről, mégha az ember még nem is jutott el a tisztaság állapotához – mindenesetre, ha az ember veszi ezt az átvilágítást, hogy felemelje magát az alantasságából, s hogy ez által közelebb kerüljön az adományozáshoz, akkor erre azt mondják, hogy a Lo-lismá elvezeti a Lismá-hoz. Azaz, hogy a Tóra útján halad.

És erre mondják: „Az, ki boldog a kijelölt napon”. Kijelölt nap, azaz, ünnepnap. És nyilván nincs nagyobb ünnepnap a számodra, mintsem mikor valami átvilágítás világítja meg az embert Fentről, amely közelebb viszi őt az áldott Teremtőhöz.

243. Az árnyék vizsgálatáról Hosáná Rábá éjszakáján

Tel Aviv, 1943. március 1.; Ádár I. 24.

Az árnyékról. Szokás, hogy Hosáná Rábá éjszakáján [Szukkot, a Sátoros Ünnep hetedik napjának éjszakáján] mindenki megvizsgálja magát, hogy vajon van-e árnyéka, mert [ha igen] akkor biztos lehet benne, hogy majd minden jó az övé lesz (Sáár HáKávánot {A szándékok kapuja}, Szukkot-magyarázatok 6-7). Az árnyék az Öltözék titkára utal, mikor is ez az Öltözék a Fénybe öltözik.

S Öltözék nélkül nincsen Fény, merthogy nincsen Fény Klí (edény) nélkül. S a Fények az Öltözékek nagysága szerint növekednek és sokasodnak el. S mikor az Öltözék elveszejtődik belőle, ugyanezem mértékben hiányozni fog belőle az adott Öltözékhez tartozó Fénynek a vetülete.

S ezt jelöli az ‚igazság és hit’. Igazságnak nevezik a „Fényt”, és hitnek nevezik a „Klí”-t. Ezt jelöli a „Teremtő és Istensége”, s ezt jelöli a „Csináljunk embert a képmásunkra”, és a ”Bizony képmásként jár az ember” [írásversek], mikor is az ember járása a képmástól függ, vagyis, a hittől. S ezt jelenti az, hogy Hosáná Rábá-kor az ember annak teljességében kell, hogy lássa a önnön maga hitét.

S miért van az, hogy a világokat fent „képmásnak” hívjuk; tán nem [úgy tudjuk, hogy] fent nincs semmi nehézsége a hitnek? Hanem hogy, ami mielőttünk szárazságnak tűnik, az fentre nagy Fény. Azonban mi „Fent” néven nevezzük, merthogy a mi számunkra árnyékként tárulkozik fel, és ezért az alsó felől nézve úgy nevezzük, hogy „Fent”.

A Biná-t hitnek nevezzük, amely miután az Ozen-nek [a Fülnek] a Fénye, hallást jelent. A Hochmá-t látásnak nevezzük, amely a befogadó-edényekhez érkező Fényt jelöli, amely ezért a szemeket jelöli.