Zohár – A Ragyogás Könyve

header2Rejtekhelyen

A Zohár Könyve még az utolsó diaszpórába való kerülés előtt, az időszámítás utáni második században, Rabbi Simon bár Jocháj (Rásbi) és tanítványai által íródott. A Zohár, amely arámiul lett írva, a kijavítás módszerét veszi át, és noha rejtett formában, de leírja mindazt, amit a természettel egyensúlyba került ember megél. Továbbá, leírást találunk benne az összes jövőbeni helyzetről, amin az emberiség az ego végső kijavítását bezárólag végig kell, hogy menjen.

Meg kell jegyezni, hogy annak ellenére, hogy a Zohár még azelőtt íródott, hogy a nép egésze szétszóratott volna a diaszpórában, mégis már akkor az volt benne írva, hogy csak a számüzetések végén fog feltárulkozni, és elhozni a spirituális számüzetés végét: “S mivel Izrael majdan megízleli az Élet Fáját, mely ez a Zohárnak a Könyve, általa jönnek majd ki a számüzetésből, irgalommal (Zohár, Szulám, Naszo:90).” Tovbbá írva van benne, hogy az ego kijavítására kiszabott hatezer éves korszak végének a közeledtével a Könyv majdan az egész emberiség előtt fel fog tárulkozni: “s mikor az idő közel lesz a messiási napokhoz, még a világ kisgyermekei is rá fognak találni majdan a Bölcselet titkaira, és tudni fogják általuk a megváltás végét és számításait, és ugyanekkor feltárul majd mindenki előtt (Zohár, Szulám, VáJirá:460).”

Így, a Zohár Könyve rögvest azt követően, hogy az írása befejeződött, el lett rejtve. Csak a tizenharmadik században, Spanyolországban, került elsőként a Zohár kiadásra, a nagy nyilvánosság számára. Mintegy 1400 évvel a Zohár megírását követően, a tizenhatodik században jelent meg Cfát városában Ári. Ugyanazon kijavjtási módszert, amelyet a Zohár egy rejtett utalásokkal és példázatokkal teli nyelvezettel ír le, azt Ári egy olyan tudományos és módszeres nyelv utján fejezi ki, amely az egyetemes természetteli egyensúlyhoz elvezető, egot-kijavító módszer fázisait a lehető legapróbb részletekig bemutatja és kifejezésre juttatja.

Írásai a felső világ struktúrájának leírásait tartalmazzák, illetőleg elmagyarázzák az embernek, hogy az miként léphet be a valóság ezen dimenziójába. Ezzel együtt, minekután Ári idejében az ego még nem bontakozott ki annak teljes erejében, az írásait még csak kevesek voltak képesek megérteni – mivelhogy, a fejlettebb ego élesebb felfogást szül.

A kijavítás beteljesítésére kimért idő-intervallum végének a közeledte az ego utolsó szintjét, egy olyan válságot hoz el, amely az ego kijavításának szükségességét szüli. Napjainkban, már sokan rá vannak szorulva a kijavítás módszerére, s már képesek azt felfogni, amelyet a múltban csak kivételes egyének voltak képesek megérteni.

“Majd megsiettetem”

Az előzőekben mondottaknál fogva, ezen napjainkban a kijavítás módszere teljes egészében feltárul: Báál HáSzulám (1884-1954) érdemeként a Zohár könyve, illetve Ári írásai olyan magyarázattal lettek ellátva, hogy azokat már mindegyőnk meg tudja érteni. Ezért mondta: “Örülök, hogy egy olyan nemzedékben lettem teremtve, mikor is már szabad hírdetni az Igazság Bölcseletét. S ha azt kérdeznék, hogy vajon honnan tudom, hogy szabad, úgy azt felelem Önöknek, hogy mert engedélyt kaptam rá, hogy feltárjam (Báál HáSzulám, A Kabbala tana és mibenléte).”

Legfőbb írásai: a Zohár Könyvéhez írott Szulám [magyarul: létra] elnevezésű szövegmagyarázata; a Tíz Szfirá Tanulmánya c. műve, amelyben Ári írásait magyarázza. Továbbá, még számos olyan értekezést is írt, melyekben a természettel egyensúlyban levő emberi társadalom megépítésének a módját magyarázza el. Azt magyarázza, hogy maga a nemzedék rendezett és világos ego-korrekciós módszerre való ráutaltsága tette a számára lehetővé, hogy mindezt véghezvihesse: “minden, amire érdemesnek találtatttam a Bölcselet feltárása terén, a nemzedékemnél fogva volt. (u.o.)”

A 20. század végétől kezdődően, ahogy azt a kabbalisták jóelőre látták, egy új szakasz vette kezdetét az emberiség fejlődésében: az emberek tömegével kezdtek vonzódni a Kabbala Bölcseletéhez. Már a tizennyolcadik században, az 1990. évet jelölte meg a Vilnai Gáon e folyamat kezdőpontjaként, ahogy azt  a ‘Kol HaTor’ (A gerlice hangja) c. könyvében olvashatjuk. Báál HáSzulám (1945-ben) erre az 1995-ös évet jelölte meg egy tanítványaival folytatott beszélgetés során.

Nem is véletlen, hogy ez így megy végbe, hisz a kabbalisták magyarázata szerint, ha a hatezer-év végét anélkül várjuk, hogy közben a bennünk levő egó kijavítása terén előrehaladnánk, igen-igen szenvedni fogunk. A világ lakosságának a nagy része szörnyűséges háborúkban fog majd elveszni, s majd a megmaradt kevesek tábora fogja a természet programját kivitelezni.

“A Teremtő technológiát adott az emberiségnek, mire az feltalálta az atom-, majd a hidrogénbombát. S ha még nem volna elég világos a világ számára, hogy milyen egyetemes pusztulást hoznak majd a világra, csak várják meg a harmadik- és negyedik világháborút. Akkor majd megteszik a magukét a bombák, és a pusztulás után megmaradtaknak nem lesz más választása, mintsem magukra venni azt a feladatot.” (Báál HáSzulám, “Az utolsó nemzedék” c. feljegyzések, I. Rész)

Más szóval, ha úgy állunk hozzá, hogy “legyen, aminek lennie kell”, és tenni semmit nem akarunk, a természet erői majd szörnyű szenvedések árán fog bennünket rákényszeríteni, hogy ahogy azt mondják, a maga idejében, azaz, a kimért időn belül, vagyis legkésőbb 233 éven belül bevégezzük a kijavítás folyamatát. Azonban a szenvedés olyannyira fel fog majd fokozatosan erősödni, hogy minden egyes pillanat örökkévalóságnak fog tűnni a számára, tekintve, hogy az idő pszichológiai dolog.

Gyakorlatilag már most kezdjük érezni, hogy az élet napról-napra egyre nehezebb, pedig ez még csak a kezdet.

Ezzel szemben, a kijavítás útja nincs időileg korlátozva. Ahogy a korábbi  nemzedékek folyamán a kabbalisták egyensúlyi állapotba tudtak kerülni a természettel, ma már ugyanígy, az összes ember előtt nyitva áll, hogy ezt a teljességet és örökévalóságot elérje. Ezt az utat úgy nevezzük, hogy “majd megsiettetem”, mondván, felgyorsítja az időt. Így vagy úgy, mindannyan egyensúlyba kell, hogy kerüljünk a természettel. Olyannyira, hogy még a halál sem hoz felmentést a korrekciós folyamat kötelezettsége alól.

A két út közti választás a tudatunkon múlik, amely vagy szenvedésen keresztül, vagy pedig megfigyelés által fejlődik. Megyfigyelés általi fejlődést a Kabbala Bölcselete által érhetünk el, mely Bölcselet leírja a helyzetünket, elmagyarázza, hogy hová kell eljutnunk, és mindehhez biztosítja a szükséges eszközöket. Ennek megfelelően, lehetséges, hogy az emberiség egy 233 évnyi szörnyű szenvedésen fog keresztülmenni, ahogy azt a kabbalisztikus könyvek mesélik a messiási időkről. De ugyanígy megadatott az is, ezt a lehető legrövidebb időn belül, egy szüntelen emelkedett hangulat mellett járjuk be. Ezen keresztútnál döntő feladat vár Izraelre.