A szándék korrekciója

Mindez erőfeszítés árán történik, egy nagy erőfeszítés árán, melyet amekkora mrétékben csak lehet precízen ki kell számolni. Az erőfeszítés magukban a számításokban található. Mindazokat koncentráltan kell megtenni, fókoszálva és nem fizikai erővel. És ami a legfontosabb az hogy mindez kitartással, következetességgel történjen. Én nem hagyom el a játszmát bármi is történjen. Különböző gondolatok ébrednek fel bennem, minden fajta új értékelések, különböző gyümölcsözőnek tűnő üzletek tárulnak fel, új fogaglkozás, nem szaba letérnem útamról, bármi is jelenjen meg előttem! Ez a “nem szabad elhagynod” állapota tarthat bár pillanatig, pár hónapig vagy akár pár évig is. Amennyiben valaki valóban megveti lábát, amennyiben makacs marad, amennyiben megrendíthetetlenül halad a cél felé, lejet hogy törékeny belül, de állandóan keresi annak módját hogyan jusson el a célhoz, teljesen megszállott a céllal kapcsolatban, és ezáltal állandóan erősebbé válik. Nem abban reménykedik, hogy majd valami felébresztést kap a Teremtőtől, hanem saját maga válik erősebbé a terjesztésen keresztül, a csoporton keresztül, mivel a csoport felé egyre több elkötelezettséget vállal magára, egyre több feladattal köti magát a csoporthoz, és ezek után egyre magabiztosabb előrehaladásával kapcsolatban.

Az erőfeszítések arra vonatkoznak amit a könyvekben olvasunk és nem azok amik nekünk tűnnek úgy. Az erőfeszítések csak egy irányban történhetnek: hogy érezzem, én egy integrált részévé váltam a környezetnek, ez a mértékegység számomra. Vehetjük az anya és kisbabája példáját. Hol akarja az anya hogy álmai valóra váljanak? Mindazokat kisbabájában akarja valóra váltani. Ehhez hasonlóan a személynek összes álmát, elképzelését, a lehető legjobb dolgokat amiket csak el tud képzelni barátain belül kell megvalósulva látnia. Egyenlőre nehéz erre gondolnunk, de erre kell aspirálnunk.

Csak az edényt kell előkészítenünk, azt a helyet ahol valóban egységre lépünk, de egyenlőre erre nem vagyunk képesek. Mivel az egység már azt jelentiu, amikor nem érzek különbséget vágyaink között, és minden egyes vágy egyetlen, közös, kölcsönös vágyként jelenik meg. Ez akkor történik meg, amikor a személy erőfeszítéseket tesz, és a reformáló fényt magára vonzza minden lehetséges eszközzel. Azaz azt akarja hogy mindez megtörténjen, mondjuk azt hogy még nem tudja mi is az a fény, de ha akarja azt, elkezdi látni mekkora mértékben annak irányában, vagy azzal ellentétben, mint Rabbi Shimon tanítványai, akik felfedezték egymás között a kölcsönös gyűlöletet. Akkor a személy elkezd erről, azaz a kölcsönös edényről gondoskodni. A fény az abszolút nyugalom állapotában van. Nekünk kell létrehoznunk azt a kölcsönös érzést, hogy a fény az egyetlen dolog amire szükségünk van. És akkor a személy felfedi hogy ezek a dolgok valóban léteznek és nekünk csak fel kell fednünk őket. Valójában már úgy tűnik hogy a barátok már tudnak is erről, hogy mindenki már ott létezik, és én vagyok az egyetlen, utolsó aki utánuk rohanok, kérve őket hogy várjanak meg, stb. Koncentrálnunk kell arra hogy a képet ilyen módon lássuk.

Reggeli lecke, 2013 március 4.