A “1O”-es gyakorlat

Rav tanácsának gyakorlati alkalmazása, teljes erőnkkel és csakis együtt.

A “1O”-es gyakorlat: “A csoportot 1O-es alcsoportokra kell felosztani, és valaki mindig felelős, azért, hogy a körért felelős legyen az adott napon. És minden egyes nap, az emberek cserélődnek a körökben (ha jól értem a „nap” felelős cserélődik). Nem kell részletekbe merülnötök, ehelyett segítenetek kell a barátokat, hogy beteljesítsék azokat a dolgokat, melyek szükségesek a csoporton belül, hogy senki nem fúrjon lyukat a hajó falán. Mivel az, aki nem ad hozzá a csoporthoz olyan, mint aki már lyukat fúr, és mindez a csoport általános szintjén múlik.

Hogyan óvom, segítem a személyt, hogy végrehajtsa azt, ami szükséges? Mi nem követelhetjük senkitől azt, hogy ugyanolyan boldogan és energetikusan cselekedjen, mint emelkedés idején. De mi segíthetünk egymásnak, hogy kikeljünk az ágyból, és részt vegyünk a csoporton belül.”

Rav, 2o13. március 29.

A gyakorlat most vasárnap, 2o13. április 14 – én kezdődik

 

Minden egyes csoport 1o emberes alcsoportokat épít a csoport barátaiból.

Kisebb csoportok esetleg egyesülhetnek a gyakorlat kedvéért más, helyileg közel levő csoportokkal. A férfiak  és nők 1o – es csoportjának különállónak kell lennie.

Rav tanácsának megfelelően minden egyes nap egy másik barát felelős, a 1o – es körért.

Az első lépésben megpróbáljuk megvalósítani Rav tanácsát. És ahogy haladunk, menet közben megpróbáljuk mindezt javítani, tisztázni, kérdezni, és természetesen szívesen látjuk ötleteiteket és javaslataitokat a világcsoport minden részéről a vhevrabb@gmail.com email-en.

Szeretettel a Spirituális Bizottságtól

Rav hozzáfűzése a 10-es gyakorlathoz

Rav: “Úgy kell ehhez ragaszkodnunk, mintha az életünk múlna rajta. Egyrészt, meg kell, hogy ragadjam az egész világot, Izrael teljes nemzetét, a környezetet, és a csoportot, mely az összes csoportot, azaz a BB világcsoportot foglalja magában, ez a minimum.

Ez szükséges a helyes megközelítéshez, mivel ugyanakkor nem vagyok képes helyesen érzékelni érzéseimen belül, ahogy belső látásmódomban a világot látom. Tehát mindezt, úgy ragadom meg, hogy tíz emberen keresztül tekintek a világra.

Például, ugyanúgy, ahogy a távcső van felépítve, mely sok lencséből van összeállítva egy gyengén fókuszálótól fokozatosan a legerősebbig, egyre szélesebb, nagyobb felbontást adva fokozatosan.

Mindez azt jelenti, hogy egy különleges lencserendszer létezik, a nagyító lencse mindenfajta irány felé, a fényt megragadva egyszer kívülről, aztán belülről, megint kívülről, majd belülről. Ezt lehetetlen egyszerre és egy egyszerű módon megtenni.

 

Meg kell, értsük, hogy nekünk is így kell cselekednünk. Bár nekem az egész világot egyetlen rendszerként kell látnom, de ahhoz, hogy mindazt korrekt módon láthassam, először is tíz barátomra kell fókuszálnom, és rajtuk keresztül megtanulom, hogyan lássam mindegyikőjüket közösen.

Egyébként én soha nem tudom, azt egyben látni, csak magamat vagyok képes látni.

Kezdjünk bele a gyakorlatba.”

A nők szerepéről:

Kérdés: Jött egy kérdés a nőktől, ők is nagy vágyat éreznek a 1O-es gyakorlatra…

 

Rav: Nem. Már korábban is választ adtam erre, de úgy látszik ez még mindig nem tiszta, úgy, hogy megismétlem: A férfiaknak kell egyesülniük. Hogy, ezen folyamat megvalósítását egyszerűbbé tegyük, a férfiak 1O-es csoportokban egyesülnek, és onnan folytatják az egyesülő folyamatot.

 

A nők között szétválás létezik, és ha 1O-es csoportokra oszlanának, az csak még nagyobb elidegenedéshez vezetne.

A dolgok így nem működnek, nem adhatunk újabb szikrákat a már lángoló tűzhöz. Nekik először is el kell érniük az általános egységet, és utána osztódhatnak majd tízes csoportokra hogy még erősebb kapcsolatot érjenek el.

Én nem vagyok abban biztos, hogy ez a fajta gyakorlat valaha is alkalmas lesz nők számára.

 

Kérdés: Akkor mit javasolna a nőknek?

 

Rav: A nőknek a férfiak körül kell egyesülniük. Hadd egyesüljenek a férfiak tízes vagy százas csoportokban, nem számít. A férfiaknak egyesülniük kell. Minden az egység érdekében történik, még a tízes csoportokra való felosztás is. A nőknek viszont a férfiak körül kell egyesülniük.

2o13. április 14. Reggeli lecke