Én először is Ő rá gondolok, és utána cselekszem

A Teremtő tesz mindent. És mindez nem azért történik, mert én vonzódom ehhez. Amennyiben én vonzódom afelé, hogy kilépjek magamból, egyesüljek a többiekkel, és hogy megpróbáljam azt saját erőmmel megtenni, saját belső erőfeszítésemmel, mint egy gyermek, teljesen gondolkodás nélkül, akkor mindez bálványimádás.

Amennyiben úgy érzem, hogy létezik bizonyos erő a testemben, mely valamilyen módon képes engem e megfelelő irányba kalauzolni, engem a színtiszta adakozás helyes irányába segíteni. (Függetlenül attól, hogy ezek lehetnek a legtisztább gondolatok a fejemben), amennyiben én mindezt nem kapcsolom össze azonnal az engem befolyásoló felső fénnyel, akkor hozzáállásom mindennel szemben, beleértve azt, hogy hol is vagyok most, és hogy hol akarnék lenni, egy hibás hozzáállás.

A Teremtőnek állandóan előttünk kell lennie a kezdetektől fogva, Ő neki kell előttünk haladnia. Azaz először is Ő rá kell gondolnunk, mivel ” a végső cselekedet benne van a kezdeti gondolatban”. Nekem első sorban Ő rá kell gondolnom, és az Ő segítségét kell kérnem, az Ő cselekedetét, az Ő adakozását kell kérnem, és csak utána gondolhatok magára a cselekedetre. Én először Ő vele kapcsolódom össze, és nem próbálok előtte cselekedni, én Ő hozzá fordulok segítségért. Ugyanez vonatkozik a csoportra is, amikor segítséget kérek, amikor félek, hogy a vágy eltűnik, és én Ő hozzá kapcsolódom mindentől függetlenül, egyébként semmi sem működik majd.

Reggeli lecke, 2o13. március 31.