2013. május 29. – Napi Cikk

Mi korporeális testeink, és fizikai munkánk segítségével ébresztjük fel a körbevevő fényt, azokkal a szándékokkal, melyek mind eddig materiálisak voltak. Ez a szikrákat egyetlen nagy szikrává változtatja, mely az adakozás és szeretet közös erejévé válik.

És akkor mindenki rendelkezik majd ezzel az erővel. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki magához veszi ezt az erőt, mi egyszerűen jelen vagyunk ebben a közöttünk levő kapcsolatban, például a TÍZES csoportokban.

Ugyanakkor mindegyikőnk képes ezt az erőt felhasználni, és képes lesz elkezdeni már nem materiális, hanem spirituális cselekedeteket.

És akkor két állapotban leszünk: az első az úgy nevezett felkészülési fázis, és a második az aktuális korrekció.

Azaz először megjelenik majd az adakozás az adakozás érdekében, majd utána a megszerzés az adakozás érdekében.

Az a személy, aki nem végez munkát, az egység érdekében barátaival a TÍZES csoportban, az nem használja fel az összes lehetőséget a spiritualitás elérésére, és még a felkészülés fázisba sem lép be.

A felkészülési fázis az, amikor mi mindent felhasználunk, amit megkaptunk ebben a világban, azon a szinten ahol jelenleg tartózkodunk, annak érdekében, hogy elérjük az adakozás, az egység erejét.

Mi addig vagyunk a felkészülés fázisban, ameddig a TÍZES csoport megvalósul, eléri célját, és egyetlen egységgé áll össze a reformáló fény segítségével.

Abban a pillanatban, amikor egységre léptünk, mi elérjük az egység közös erejét, mely már elégséges az adakozás cselekedetének végrehajtására, ez az a pillanat amikor átlépjük a Machszom-ot.

ford: H Zs