Nem az okos az aki tanul

Igia (erőfeszítés) nem szükségszerűen akkor van kiterjesztve amikor a személy magáért sajnálkozik. Még akkor is amikor magát a célhoz igazítja, és megérti azt hogy saját természetével ellentétesen kell dolgoznia, mégis megérti azt hogy mekkora mértékben ragaszkodik saját szemetéhez, és lehet hogy valóban meg akar attól szabadulni, de nem képes arra. És közben látja hogy még mindig aggódik emiatt. A probléma az hogy az analitikus elme amit ebbe annyira bele akarunk vonni nem működik a Kabbala bölcseletében. Az csak akkor jó amikor már elértünk egy bizonyos felfedést, akkor képesek vagyunk tovább lépni. Akkor már kutathatjuk, vizsgálhatjuk ezt az újabb, következő állapotot, de előzőleg, az alsó szint aktuális elméje nem működik ott többé. Hozzáállásomnak arra kell alapozódnia hogy mekkora mértékben vagyok képes magamra vonzani a Reformáló Fényt, az ahogy odaadásom mérve van. Ezáltal “nem az okos az aki tanul”. Tanulás alatt mi azt értjük mekkora mértékben fedjük fel a fényt mely reformál, a Hochma Fényét. Az nem okos emberekhez érkezik, az olyan tanítványokhoz jön akik odaadóak. Ez az egyetlen módja annak hogy mindez megtörténjen. A szív az, és nem az intellektus melynek meg kell nyílnia a bölcsesség befogadására. Amekkora mértékben a szív elkezd megváltozni, abban a mértékben az intellektus képes lesz ezeket a változásokat megvizsgálni. Amennyiben azt hisszük hogy az értelem az elsődleges, és a szív másodlagos akkor bezuhanunk a Klipák közé, vagy filozófálgatni kezdünk. Ez a diskurzus a “Görögök” és Kabbalisták között évszázadok óta zajlik.

Reggeli lecke 2o13 június 31.

ford: H Zs