A Lishma egy felébredés felűről, és miért van szükségünk felébresztésre alulról is? Hallottam 1945-ben

Idézve: Sabbath lecke; 2013. június 29.  00:01 – 01: 03

 

A Shamati könyvből olvasunk: 5.  A Lishma egy felébredés felűről, és miért van szükségünk felébresztésre alulról is?   Hallottam 1945-ben.

Annak érdekében, hogy elérjük a Lishma állapotát nem elég, az, hogy egy felől megértjük ezt, hogy van valami, ami az emberi elmével nem fogható fel, hogy van egy olyan dolog a világban, ami nem a világból származik.

Mindennek az az, oka, hogy gyakorlatilag tilos olyasmit felfogni, olyan állapotban, hogy nem foglalkozunk a Tórával, és a parancsolatokkal, akkor az ember számára ez nem elérhető. Ilyen módon gyakorlatilag az önmeghatározásnak egy nagyon fontos pontja, az, hogy az ember a Tóra, és a parancsolatok forgatása nélkül nem érhet el semmit, e-helyett olyan illuminációt kap az ember felűről, amit kizárólag az érthet meg, akinek meg van a képessége erre a megértésre. Azaz, ahogy az már írva van, megérezte és tesztelte, hogy az Úr igazán jó. Ilyen módon nekünk meg kell érteni, hogy miért keres valaki tanácsokat annak megfelelően, amit a Lishma eléréséről nevezünk, azaz mindenekelőtt semmi más nem segít az embernek, hogyha: az Isten nem ad neki egy második természetet, ami az adakozás ereje vagy természete, s ebben a természetben, legalább a Lishma eléréséig képes legyen dolgozni. A válasz, amit a bölcseink megadnak erre, az a következőképpen hangzik, hogy addig nincsen teljesen befejezett munka, ameddig az ember fel nem szabadul, a munka             nyomása, alól.  Ez azt jelenti, hogy valakinek alulról való felszabadulást is kel adnia, különben soha nem tudja, felszabadítani magában a valódi imát. Az ima az úgy tekinthető, mint egy hiány.

Rav:

– Ahogy azt mondtuk korábban, hogyha az ember fölé akar emelkedni a megszerzési vágyának, tehát, hogy rosszul érzi, magát vagy jól érzi magát, vagy zavarodottan érzi magát, egyet ért vagy nem ért egyet az úttal, problémái vannak vagy félelmei vannak, csalódottságai vannak, ellenállásai, akadályok, az életében. Egyetlen dologra van szüksége nem szabad ezektől, megszabadulni, hanem ezek fölé kell emelkednie. Nem szabad, hogy beléjük bonyolódjon érzelmileg, és amit igazán akarnia kell, az, hogy, azt kell akarnia, hogy mindezek a sötét állapotok, ezek valóban azt akarja, hogy az életében benne legyenek, megerősítést szerezzen belőlük, inspirációt szerezzen belőlük, hogy képessé tegyék ezek, hogy túllépjen, rajtuk inspirációt kapjon belőlük. Hiszen nem fognak eltűnni a világból ezek a problémák. Az lehetetlen, hogy minden ilyen rossz és negatív állapot rajtaütésszerűen eltűnik a világból. Tehát az embernek tudnia kell, hogy hogyan kerüljön túl ezen. Hogyan kell velük dolgoznia? Nyilvánvalóan a mi emelkedésünk és süllyedésünk, illetve leginkább az emelkedésünk az a Klipák fölé emelkedésével kezdődik. Ezért az Ő imája, az ember imája az úgy működik, hogy az embernek szüksége van arra, hogy imádkozzon, hogy meghaljon az ellensége, de ez az ima mindenképpen vissza lesz utasítva. Az embernek képessé kell válnia ara, hogy helyes módon alkalmazza az imát, hogy ne kerüljön visszautasításra. Ha valaki túl, emelkedik a nehézségeken, még ha az a nehézség létezik is az életében továbbra is, a zavarok és a nehézségek, mindezeket együtt kell leküzdeni, azáltal, hogy föléjük emelkedik, és nyilván vannak szándékai, amik ezek fölé emelkednek. Ez pedig az adakozásra irányuló szándék. És ilyen módon pontosan ezeknek a nehéz dolgoknak a segítségével jut el az adakozás minőségéhez, azaz nem maguk a zavarok juttatják el oda. Hanem azáltal, hogy eljut hozzájuk, nem azáltal, hogy eljut hozzájuk, hanem pontosan azok által, hogy túljut ezeken, hiszen minél nagyobb az ember, annál nagyobbak a vágyai is. És annál nagyobb zavarok is érkezhetnek el hozzá. Annál nagyobb erőfeszítést követel, hogy felül  emelkedjen. Ezt nevezzük, úgy, hogy a Teremtő útja. Azaz, a Teremtőhöz vezető út, egyenes út, ahogy az igazak képesek fölé emelkedni, a nehézségeknek és képesek úgy előrehaladni, az embernek meg kel győznie magát, hogy ez lehetséges. Nyilvánvalóan kell valami belső igazolás, ehhez, de akkor ez megtehető így. Ezt követően, tehát valakinek meg kell szerezni a Lishmát, a Teremtő felé, ez csak a hiányból szerezhető meg. Soha nem érhető el a kielégülés egyedül, ez sokkal inkább egy ajándék a Teremtőtől.

 Mi a kielégülés? – mondja Rav.

A kielégülés, az egy dolog. Az, hogy segíts nekem Uram, fölé kerülni minden problémának, hibának, nehézségnek, ez az egyetlen dolog, amit kérhetek. Nincs több semmilyen dolog, amit kérhetek. Nem kérhetem, hogy tűnjenek el ezek a dolgok, én egyet kell, hogy értsek, mindennel, amit a Teremtő elém rakott ez, az én érdekemben történik, el kell, hogy fogadjam mindezeket. Nyílt szívvel. Azonban, nem szabad egyetlen módon gondolkozni, vagy egyetlen módon szabad gondolkodni, hogy én adakozni akarok feléd Uram. Ezáltal, is. Tehát mindegy, hogy mit okoz nekem, nem szabad vele törődni, ez az egyetlen dolog, amit kérhetek, hogy fölé tudjak ennek emelkedni.

Ezt követően, amikor valaki munkát végez, a Lishmát a Teremtőtől kell megkapnia, mert csak ebben a formában lehet, meg a hiánya, vagyis az edénye. Ilyen módon soha nem lehet, a kitöltés egyedül, ez sokkal inkább a Teremtő akadálya. Azonban az imának egy teljes imának kell lennie, ami a szív mélyéről jön.

Mivel (mondja Rav) Itt az ember elkezdi feltenni a kérdést, hogy a legtisztább lehetséges módon, felel, hogy a mi kérésünk az valóban ezen a módon akarom elérni, nem-e hazudok ezen a módon. Hiszen még nem tudok felébredni arra, hogy hazugságot kérek, mert valójában[1], az én kérésem igaznak minősíthető, mert az én imám az, csak a Teremtő felé adakozást tartalmazza, ami nem igaz, mert én még arra nem vagyok teljesen képes. Sőt még ha nekem vannak is különböző problémáim, és bajaim, minden oldalról körülvesznek engem, az egyetlen dolog, amit mondani tudok, az az, adakozás a Teremtő irányába, és ez által én meg szeretném tartani, az adakozást, fölé akarok emelkedni minden problémának, és nehézségnek, mert, amikor teljes bőséget kapok a problémákból, akkor csak ez által tudok adakozni, ha fölé emelkedek.  Ilyen módon kissé zavarodott vagyok, és biztosan hazugságnak fogom látni, hogy én kizárólag a Teremtő felé akarok adakozni, tehát ellentétes pillanatok jelennek fel, amelyek annak a jele, hogy még nem vagyok adakozásban. Ezért a Teremtő összezavar bennünket, és az utunkba tesz mindenféle dolgot, hogy nem adja meg az embernek azt a képességet, hogy a teljes ima nélkül hozzá tudjon fordulni.

Az ima az egy ajándék felűről, ami azt jelenti, hogy az ember fokozatosan elér egy állapotot, ahol az összes zavarodottságot, az összes belépést, és kilépést a problémáinak, az adakozás hátának tekinti, és ezért az imáért teljesnek tekinthető nyilván azon a szinten, ahol van. Azonban az imának teljesnek kell lennie, a szív mélyéről kell származnia, az azt jelenti, hogy a vágyaknak a mélyéről. Ez azt jelenti, hogy valakinek tudnia kell száz százalékban, hogy senki, nincs, aki segíthet neki, kizárólag a Teremtő önmaga. Mégis honnan tudhatja valaki, hogy senki, nincs, aki a segítséget tud nyújtani, kizárólag a Teremtő maga?

Valakinek meg kell szereznie azt a felébredést, amely pontosan az erőfeszítése által jön el, hogy már nincs segítség, számára ebben a világban. Ilyen módon minden egyes dolgot a világban meg kell tennie, hogy elérje a Teremtőt. Ez a fajtamód, hogy mindent bele fektetett, de semmi nem segített, valóban csalódott, mert mindent belefektetett, és azt érzi, hogy én nem tudok segíteni, senki más nem tud segíteni, egyszerűen az embernek megerősítésre van szüksége, annak érdekében, hogy igazolja, azt, ami az életében tovább fog történni. Hogy milyen célból folytassa? Hiszen, ha semmi nem ragyog fölűről, akkor minek az érdekében fog adni?

Tehát a világban minden egyes dolgot meg kell tenni, annak érdekében, hogy elérje a Teremtőt. És akkor valaki képes lesz a szíve mélyéről imádkozni, és a Teremtő meg fogja hallani az imáját.

Azaz, azzal a feltétellel, hogy csak miután az ember felfedezi, hogy nincs erő, aki képes segíteni, még beleértve a Teremtőt is, mert az elején a Teremtőt is beleérti, hiszen a Teremtő választotta a helyzetet az én számomra. Semmi nem segít neki, nincs lehetősége, nincs reménye. Végső soron, mivel nem zuhan bele a csalódottságba, mert Ő el akarja érni, az adakozás erejét, (fontos pont), ami feltárul az Ő számára, hogy a képesség, hogy gyakorlatilag eljut oda, hogy a Teremtő segítség a számára.

Mi azt érezzük, hogy az összes zavarodottság, a megszerzési vágyon belül merül fel. Még azt mondhatjuk, hogy, tehát nekünk minden eszköz, ami nem használ, azon túl kell lépnünk. Ezt nevezzük úgy, hogy mi megvizsgáljuk a mi megszerzési vágyunkat. Hogyan lehet arra lehetőség, és hogyan nincs arra lehetőség, hogy elérjük az adakozást, mennyire nincs jelentősége. Tehát, hogy az ember eljusson oda, hogy minden be van zárva, előle minden lehetőség, és mindenhol hatalmas üresség veszi körül. Különben még a remény megmarad benne. Miután ezt megvizsgálta, az ember, hogy senki és semmi, sem én sem más nem tud segíteni az Ő számára, de hogyan nem tud segíteni? Az adakozás felé való úton, azaz, az embernek állandóan növelnie kell, az adakozásnak a fontosságát, mindeközben, és akkor, amikor eljut ehhez, az ember, azaz megvizsgál mindent a megszerzési vágyán belül, és látja, hogy nincs lehetőség túllépni ezen, akkor jut el a képességhez oda, hogy valódi kérést tudjon emelni a felső erőhöz, a Teremtőhöz. Hiszen a Teremtő az egyetlen, aki tud, és akar segíteni az emberen. Azonban valakinek tudnia kell, hogy amikor, erőfeszítéseket tesz a Lishma elérésére, abba az irányba, hogy önmagát teljes egészében az adakozásnak szentelhesse, teljesen, azaz kizárólag adakozni akarjon, és ne akarjon megszerezni semmit, és csak akkor kezdi el látni, hogy a szervei és a teste nem ért ezzel az elképzeléssel egyet. Ebből az ember eljuthat ahhoz, a világos felismeréshez, hogy nincs másfajta segítsége, mint az, hogy teljes egészében segítséget kérjen az Úrtól. Azért, hogy a test is egyetértsen azzal, hogy a Teremtő szolgájává válik, azaz, hogy lássa azt, hogy bár nem tudja kényszeríteni, másképp a testét, de az, hogy a megszerzési vágyát teljes egészében lenullázza. Akkor kiderül, hogy pontosan ekkor láthatja meg az ember azt, hogy semmi oka nincs arra, hogy reménykedjen abban, hogy a teste egyet fog érteni, a Teremtővel.  Ezért önmagát, fogadja be az imáiba, hogy a Teremtő segítsen ezen túljutni, akkor az imái elfogadásra kerülnek.

Nekünk tudnunk kell, hogy a Lishma elérése által, mikor valaki a gonosz hajlamát, a halál felé irányítja, és a gonosz hajlam a megszerzési vágy, és van az adakozási vágynak a megszerzése, eltörli, gyakorlatilag, eltörli a megszerzési vágyat. Azaz, azt az érzést, hogy semmit nem képes az ember megtenni. Ez úgy tekinthető mintha a megszerzési vágyat valóban halálra ítélné, és ilyen módon elmozdítja a megszerzési vágyat a saját helyéről, és semmi többet nem akar többé tenni, használni, gyakorlatilag elutasítja annak a funkcióját. Ilyen módon valóban úgy tekinthető, mintha halálra ítélte volna.

Ez úgy tekinthető, hogy miféle prófécia van annak az embernek, aki gyakorlatilag a nap alatt akar heverészni egész nap. Akkor láthatja, hogy milyen nehézségei vannak, annak, hogy alá vesse magát a Teremtő nevének, és ennek két oka van.

1. Valamilyen módon gyakorlatilag akaratlagosan, vagy akarat nélkül, erőfeszítéseket kell tenni a világban, amelyek semmilyen kérdést nem hagynak abba az irányba, hogy mit akar elérni?

2. Ha valaki a Lishmában dolgozik, ez gyakorlatilag még önmagának is kell, hogy örömet szerezzen.

A Duvna és Szájer cikkének megfelelően, (18:46), akik azt mondják, hogy nem hívlak én Téged ó Uram, és nem akarok semmit önmagamnak, csak Izrael számára.

 Kérdés:

Tehát itt van egyfajta szerkezet, gyakorlatilag ahol ki kell tölteni, teljes mértékben azt, hogy kérdést tudjak feltenni. A kérdésem, az a Lo Lishmára vonatkozik. Szintén az örömre vonatkozik.  Tehát, hogyan tudjuk mi ezt a fajta munkát elérni a Lo Lishmában, hogy mégis örömet érezhessünk?

 Válasz; Rav:

A természetünket kell, korrigálnunk. Vagy a kabbala bölcsessége, ahogy azt elmagyarázza, szükségszerűen. Mivel mi érezzük a különböző nyomásokat, nehézségeket az életünkben. Vagy mi elkezdjük látni, hogy miért is tennénk ezt meg? Kiért dolgozunk? A Teremtő tervét látjuk, mind két úton ellehet ezt érni, nem nagyon van más választás. Mi nem arra születtünk, nem mi döntünk, hogy hova születünk, nem kértük azt, hogy milyen folyamatba kerüljünk. Az az első és utolsó pont, hogy az első és utolsó pillanatomtól kezdve minden előre meg lett határozva. Kizárólag egyetlen dolgot tudok tenni, hogy minden pont bosszant engem az életemben, vagy úgy haladok keresztül, rajta, mint egy állat, nem tudok semmiről. Kapom a csapást, és elrohanok, jobbra a csapás elöl. Aztán majd kapok egy másik csapást, és balra rohanok. Végső soron ezen a módon is elérhetem a célt. Azzal, hogy lépésről, lépésre csapásról csapásra, állati módon érem el a Teremtés célját. Ezt az utat nevezzük, úgy, hogy az időbe való beszorulás, és végrehajtás útja. Ez a BEITO azaz a természet általi csapásokkal haladok előre. Ez nem is egy út igazából, hanem hátulról üldöznek engem egy bizonyos irányba.

Hogyan fogadhatjuk ezt a bizonyos utat másképp is?

Egy olyan módon is előre haladhatunk, hogy a mi vágyaink által haladunk előre, tehát annak a mértékében, hogy mennyire fontos a mi számunkra valamilyen módon, és amennyire vizionáljuk, leírjuk magunk számára ezt a célt, a természetem megváltoztatását is elképzelem. Mindenképpen a képzelet fontos ebben, hogy mi is a cél? És, hogy ezt a célt, hogyan fogom elérni? Tehát előre tudok haladni ezen a módon is. Hogyan tehetem ezt meg, hogyan érhetem el, hogy lássam? Pontosan ebben nyilvánul meg, hogy a cél, hogy felülemelkedjem a saját természetemen, ami teljes egészében megszerző, és, hogy elérjek egy másik természetet, ami kizárólag adakozó. Ilyen módon a természet, ami, gyakorlatilag úgy működik, hogy amit én most csak el tudok képzelni, az mindig egy hatalmas, természet. De nyilván ma mindent a saját előnyömre szeretnék megszerezni. Azonban a megszerzésben pedig, szeretném kitölteni a vágyaimat, szeretném kitölteni a barátaimat, szeretnék nekik adakozni. Önmagadat kizárólag arra használod, hogy kitöltsd a barátaidat. Akkor elkezdhetjük érezni, hogy én egyfajta csokorba vagyok bezárva, én tanulom a kabbala bölcsességét, csoport, és ez a csoport, a körülményeknek, és szabályoknak megfelelően dolgozik, ahogy a kabbalisták előírták a számunkra. Nem egyfajta egyetemi előadóterem ez, hanem egy nagyon különleges közösség, ami abban különleges, de miben? Abban, hogy ez a közösség pontosan a természetnek azt a megformálását, tűzi célul maga elé, amelyen keresztül önmagamban, a személyiségemben, olyan változásokat tudok létrehozni, melyek kivezetnek engem a magamnak, magamnak, magamnak, állapotából a csoporthoz. Ez az, ahogy elkezdem megvizsgálni, hogy mit is jelent a korrekció valójában? És, hogyha az ember nem érti meg pontosan ezt, és a célnak a fontosságát nem ért meg, akkor iszonyú hosszú ideig, évekig tart ameddig előrehalad, és az embernek meg kell emésztenie, meg kell értenie, mi van a kezében? Azaz, hogy mik az eszközei, mik az eszközei. Ezt kétfajta módon is mondta Rav.

Hogyan tud kikerülni, önmaga által a környezet segítségével, mert ez az, ahogy neki éreznie kell, hogy belül ezen a közösségen, csoporton, annak a mértékében fogja érezni a spirituális nyereségeket, és azzal arányban, ahogy ki tud kerülni, a saját megszerzési vágyából. Vannak a világnak különböző szintjei: ásványi, növényi, állati, különböző szintjei, és mi mindig el tudjuk érni a következő szintet, amit a beszélő szintnek nevezünk. Ez a mi célunk, a beszélő szint, az már az ember önmagában: Ádám.

Illetve amikor valaki be van foglalva a többiekbe, és amikor valaki adakozni kezd a többiek irányába, azaz belekerül a teremtmények szeretetébe, azaz a többiek szeretetébe, és ilyen módon eléri a többiek szeretetét is. Ez így működik, tehát az út, az egészen egyszerű, minden alkalommal, magamba vagyok zárva, csapásokat kapok. És aztán ellentétben a saját természetem által fölé akarok, emelkedni. És elkezdek gondolkozni, hogyan tudok fölé emelkedni, és ebben az állapotban ezen az általános helyen, elkezdem érezni, hogy jönnek a csapások, szeretnék elmenekülni, egy olyan helyre ahol ezek a csapások nincsenek. Akkor fokozatosan megpróbálok leválni a megszerzési vágyamról. Rengetegszer megpróbálom, rengeteg csapás érkezik, aztán egyre kevésbé leszünk egoisták a csapásoktól.

Nyilvánvalóan betegségek jönnek, aztán háborúk, és az egó, az nem lángol már annyira, hogyha ilyen zuhanásokat kap, és mindenki gyakorlatilag a saját személyes, kicsiny korrekciós módján halad előre. Egészen addig, amíg a mi időnkben, hiszen eddig az időig nem tudtuk felgyorsítani, a saját fejlődésünket, mert csak a saját megszerzési vágyunk nőtt. Azaz minden problémánkat a megszerzési vágyon belül próbáltuk megoldani, tehát ahhoz, hogy fölé tudjunk emelkedni, eddig nem éreztünk mást csak a nyomását a megszerzési vágynak, mindig egy nagyobb megszerzési vágy fejlődött ki annak nyomán, tehát ha erre rohantam a megszerzési vágynak, ha arra, ott is az egó nőtt, amíg egyszer csak el nem jött, hogy többet kell ehhez hozzáadnunk. Ez az, ahogy mi fejlődtünk.

Úgy jó néhány tízezer éven keresztül, vagy a legutóbbi száz évről gondolkodunk, akkor eljutottunk oda a tudáshoz, hogy a mi természetünkön belül, amelyben élünk óriási mértékben szenvedünk.  De ennek a felismerése fokozatosan történt meg, és akkor, ez a fajta irányultság alapján kiderül, hogy a mi irányultságunk arra, hogy megváltozzon a mi életünk, tehát, ahogy én ki akarok kerülni a megszerzési vágyamból, mert rosszul érzem magam ezen belül. Az elmúlt évszázad közepétől kezdve, nekünk megjelentek, ugye a hippi generációk, a Beatles, zene, az emberek elmentek Indiába, mindenféle dologgal megpróbálkoztak, amíg megjelentek azok a nagyon érzékeny megkülönböztetések az emberben, hogy miért a megszerzési vágyban kell tovább haladnunk, miért szenvedünk abba bezárva, és nyilvánvalóan mit tudtak az emberek ezen a módon is tanulni, megpróbáltak valamit tenni. Ennek eredménye az, hogy az ember megpróbált valahogy megszabadulni az egójától. Azonban az, hogy kitöltsük a megszerzési vágyat, azt már egy előzetes üresség előzte meg. Ez gyakorlatilag különböző módon a gonoszság felismeréséhez vezetett. Nem bánom, hogy, hogy érzem magam, jól érzem magam vagy problémákat érzek ezen belül, én nem akarom felnagyítani a megszerzési vágyat többé. Sőt azt akarom, hogy kisebb legyen ez. Ezt nagyon sok helyen belül megpróbáltuk, a legegyszerűbb munkát választották az emberek maguknak. Az alapvető szükségleteknek megfelelően próbáltak az emberek élni. Tv egy komputer, ez elég, tehát láthatjuk, hogy az emberek hány százaléka indult el ezen az úton, az utolsó néhány évben is. Függetlenül a hatalmas fejlődéstől, amit az emberek megkaptak a média által az emberek elkezdték csökkenteni a vágyaik tartalmát. Nem kell ugyanazt az attrakciót megéreznie, felfedeznie mindenkinek. Az utolsó generáció kivételével kevesen jöttek el ide. Nyilván ez egy egyszerű ösztön, ami az ember megszerzési vágyán belül dolgozott. Mert nem érzett semmilyen kielégülést. De hát, hogy érzett valamiféle kielégülést, mielőtt az embernek nincs, meg a vágya nem tudja ezt kitölteni, nem beszélhetünk kielégülésről. Egyszerűen nem volt kielégülési érzése az emberiségnek.

Akkor a személy, vagy az ember elkezdte érezni, hogy le kell csökkentenie, a vágyát, fölé kell, kerülnie, ezért mondjuk azt, hogy az emberiséget, a csapások, megfelelő módon vezették előre. Azonban a valódi út, amin mi megyünk, amin előre felé akarjuk magunkat nyomni, azaz, fölé akarunk kerülni, annak, amit megszerzési vágynak nevezünk. Engem nem érdekel, hogy én rosszul érzem magam benne, pontosan az által, hogy rosszat érzek ezen belül, én az adakozást választom elsődleges irányító erőnek, az életemben. És én úgy döntök, hogy egy nagyon különleges és logikus célt tűzök ki magam elé. Nem akarom meghatározni, hogy, hogy érezzem magam. És nem is a saját akaratommal akarom ezt többé, meghatározni, hanem fokozatosan mindenféle, rossz és negatív ellenségen keresztül is. El akarok jutni ahhoz a ponthoz, hogy engem már nem érdekel ez az egész, úgy, ahogy Rabbi Akkivát sem érdekelte, hanem sokkal inkább én meg akarom kapni a lehetőséget, birtokolni akarom, hogy bárhogy is legyen, én olyan edényeket találjak, olyan edényeket tudjak kitölteni, amelyeket mások vágyait hordozzák.

Van a csoport, és van a csoporton keresztül a Teremtőhöz való eljutás. Hogyha én ebben vagyok, mondja Rav, akkor én ennek megfelelően, a szenvedésnek megfelelően, amit a megszerzési vágyaimban érzek, nyilván itt van öröm, az én megszerzési edényeimben, azaz, hogy én szenvedek a megszerzési edényeimben, az ürességétől. De ha azt meg tudom fordítani adakozásba, akkor bizony teljességet is érezhetek a szenvedő megszerzési edényekben.   Ezt hívjuk adakozásnak.

Kérdés: Korábban, ön azt mondta, hogy az embernek csalódottá kell válnia, olyan mértékben képes elérni az adakozást, amilyen mértékben képes kérni a felső erőtől. Ez úgy hangzik az én számomra, mint egy lehetetlen dolog, annak ellenére, hogy csalódott vagyok a felső erőben, mégis segítséget kérek tőle.

Rav: Ki mondta, hogy logika van, a mi utunkon?

A logika, az egy bestiális, animalisztikus dolog, ez valóban az állatoknak a része, a Rosh Szof párcufon belül[2], ugye ez egy horizontális pozícióban vannak, amit te gondolsz a Rosh részedben, a fejedben, tudjuk, hogy ez, hogyan működik, mindig magunkra irányul ez. A te gondolataid, a te vágyaid, a te megkülönböztetésed, amik a fejedben történnek, nem lehet sokkal magasabb szintű, mint a vágy, mint amire a tested vágyik. Nyilván csak, amit el tudsz fogadni a megszerzési vágyon belül, azokban tudsz gondolkodni. Csak ilyen módon érezhető, ez a kitöltés. A vágy az nem okos. Az csak tudja? Ez jó nekem, ez rossz nekem. A vágy az diktálja nekem, hogy milyen dologra vágyjál. Ez programoz téged, mint a te komputeredet, az agyadat programozza. A vágy ostoba. Ilyen módon, a te agyad, a te fejed, az kizárólag, azon az alapon gondolkodik, hogy ez jó-e egy vágynak, vagy nem jó? Erre azt mondja, ami jó azt tedd meg, ami nem jó, azt ne tedd meg. Ha te fölé akarsz emelkedni, a valódi igazsághoz, akkor neked le kell választanod először önmagadat, először a megszerzési vágyról, legalább egy bizonyos mértékig, és fel kell építened pontosan azt a vágást, határt a fölött, amit érzel, vagy, amit gondolsz. Erről beszélünk itt. Leválsz, levágod azt, amit a megtisztulásnak nevezünk, az első fázisban, megtisztítod az elmédet, az állattól, önmagadban.

Rav: Hogyan tehetem ezt meg?

Amennyire, az állat szenved, én boldog leszek. Tehát, te elkezded érezni a sötétséget, és örülni fogsz neki, és fölé emelkedve, te adakozni kívánsz, ezt nevezzük leválásnak. Ez logikus vagy illogikus, ezt nem tudom, ezt nektek kell eldönteni. Nekem ma már nagyon igaznak tűnik. De még egyszer. Ez nem az embertől függ. Akarja-e ő a jelenlegi vágyai alapján ezt, a megszerzési vágyain keresztül, mert be van integrálódva egy csoportba, és egész hosszú ideig kell dolgozni, még az ember folyamatosan eljut a reformáló fény erejéhez.

Nyilván nemcsak önmagában kell kutatnia ezt, mert ez csak csalódáshoz vezeti az embert. A megerősítést, azt nem innen fogja nyerni, ez mind, mind a csoporton keresztül érkezhet meg az emberhez. A reformáló fényen keresztül.

Kérdés: Sokszor hallottuk, hogy nincs Teremtő, a köztünk lévő viszonyból építjük fel.

Válasz: de mit jelent az, hogy nincs Teremtő? Az nem azt jelenti, hogy nincs Teremtő, az azt jelenti, hogy hogyan juthatok el egyik állapotból a másikba? Végső soron van egy felső erő, amely dolgozik rajtunk, ő formál meg mindent, vagy nem, de ebből én nem érzek semmit. A materialisták azt mondják, nincsen felső erő, ami az anyagon dolgozna, hanem csak az anyag, és ezért mi ezt az anyagot úgy nevezzük, hogy absztrakt erő. Ezért nem hívhatjuk Teremtőnek, abban a formában, amiben mi felfedezzük őt. Abban a formában mi teremtjük meg, mi stabilizáljuk, Őt önmagunkon belül, mi teremtjük meg ezt a formát. Van egy absztrakt forma, amit mi felső fénynek nevezünk. Ez magában foglal mindent a mi anyagunkat is. Ez az erő, amit mi felfedezünk, és miközben mi ezt felfedezzük, a saját anyagunkon fedezzük ezt fel, tehát, amikor a mi anyagunk el kezd gondolkozni, és el kezd olyan formát adni ennek az erőnek, ami a mi számunkra már érthető, és magamban fedezem fel mindezt, az adakozási erőn keresztül, és akkor azt mondhatjuk, hogy ez a Teremtő.

Rav: Mit jelent az, hogy Teremtő?

Ez, a manifesztációja ennek az absztrakt felső erőnek, a megjelenése, a jelensége. Amely mindent fenn tart, mindent megtesz, és akkor én felfedezem egy részét, megfelelően, annak a szintnek megfelelően, amelyben én már képes voltam formaegyezésbe kerülni vele.

Az én edényemen belül mit jelent ez? Mit is fedezek fel?

Én önmagamon belül felfedezem, az adakozásnak a minőségét, és azt kell, hogy mondjam erre, hogy ez a Teremtő. Az – az, én nem tudom felfedezni Őt magamon kívül, hanem kizárólag abban a mértékben amilyen mértékben belém lépett, annak különbségével fedezem fel. Az, a formaegyezés alapján beleöltözik a Teremtő, és az én megszerzési vágyam egy bizonyos formát vesz fel, amely a Teremtő minőségével, az adakozással egyezik meg.

Mindenekelőtt, miért kell imádkoznom? Mire van szükségem?

Nekem a felső erőre van szükségem, mondja Rav. Amely minden, mindent megtart, mindent hordoz, Amely magában hordozza potenciálisan, az összes formát, amit képes vagyok én feltárni. Mi mondhatjuk azt, hogy mi csináljuk meg a Teremtőt, az – az, nincsen addig Teremtő, ameddig meg nem csináljuk mi. Ez nem is ezt jelenti, szó szerint, hanem sokkal inkább többé, nem absztrakt fénynek fogjuk nevezni, hogy ez a Teremtő, hanem azt hívjuk majd Teremtőnek, azt a formát, amit önmagunkban felfedezünk.

Azért nevezzük ezt a formát BO RE – nek, (gyere és láss) mert a felső erőnek sok neve van, amit az ember adott neki, megfelelően a kapcsolatnak, az elérésnek, az érzékelésnek, amin vele kapcsolatban, élményszerűen átment, de ezeknek mindegyiküknek van egy beszorítása. Tzaddik[3], stb. Minden név általában, valójában mind a Teremtőre utal. De a lehető legrosszabb név az a Teremtőnek bármilyen ráerőltetett neve, és képe. Mert gyakorlatilag, nekem, ahol el tudom érni a Teremtőt, az egy olyan forma, amely a megszerzési vágyon belül formál meg, a felső fény és az csak téves lehet. tehát az adakozási minősége, amikor feltárul bennem, az – az a saját minőségemben, ez nem jelenti azt, hogy akkor, hogyan tudok a barátaim mellé fordulni?

Idővel, ez úgy fog alakulni, hogy másokban is megláthatod ezt. Nyilván ez az edények töréséből származik, hiszen erről tudtok már nem?

A Teremtő, amikor megteremtette a megszerzési vágyat, és ezen belül lakozott, és tartotta fenn a saját minőségeit, később pedig annak érdekében, hogy ez a megszerzési vágy ez bölcsebbé tudjon válni, hogy jobban értsen, teljesebbé váljon, komplexebbé váljon, hogy gyakorlatilag felismerje a saját teremtőjét, darabokra törte. Ezért úgy tűnik, minden egyes darab egyedi lenne, mindenki azt érzi, a többiekhez képest több dolgot hordoz, a munka a mi számunkra, hogy újra összerakjuk ezeket a részeket. Mindenkinek magának kell összevetni a többiekkel, a saját részét, ez a munka, ami ránk vár. Minden egyes pillanatban így kell elfogadni mindenkit, és ez által az ember elér egy felső erőt. Most belépünk egy új világba, egy új állapotba, ahol az emberiségnek egy része, az mindenki előtt akar rohanni, és el akarja érni a kapcsolatot. Ebben a kapcsolatban el akarja érni, a felső erőt, a felső dimenziókat. Ezek vagyunk mi. Itt és most, a többség azonban, akik rajtunk kívül vannak, ők pedig a csapások által fejlődnek. Bár lassan elkezdik megérteni, hogy ez nem is egy út, ez rosszabb és rosszabb irányba vezet, és egy hatalmas félelem jelenik meg az emberekben, hogy megszűnik az emberiség.

Ezért sok minden múlik, a mi terjesztésünkön, hogy, hogyan tudjuk az ő útjukat, megédesíteni?

Kérdés: Van egy érzés, hogy az ember, egy animalisztikus, képzetes állati szintre van beszorulva, ahol a barátai rajta kívül vannak, és az valóság, amit a barátai képeznek. Személyes életében két féle dolog jelenik meg. Hogyan folytathatja, az ember abból az állapotból, hogy egyrészt a csoporton belül be van zárva, másrészt pedig van ez a furcsa állati képzetes világ, és, hogy tud fölé emelkedni, és hogyan adhat, hozzá valamit ehhez?

Rav: Mindenekelőtt, Te négy lábon állsz, aki minden reggel felkel, nem repülsz, mert nincsenek szárnyaid, tehát nyilván az ember mindenféle dolgokat fantáziál, és az embernek nagyon meghatározott, ugye mert a kabbala bölcsessége, ezt állítja is, és követeli is tőlünk, hogy az ember megérezze, azt, hogy ugyanolyan, mint a többiek. Az embernek családot kell alapítania, ugyanolyannak kell lennie, mint a többi ember. Amikor az életedet, ilyen módon elrendezted, akkor a kabbalisták, azt mondják, ok, most már olyan vagy, mint a többi ember, elindulhatsz, azon az úton, ahol több lehetsz, mint a többiek. Fölé emelkedhetsz az állati szintednek. Nincs más mód erre. Ez az egy mód van, és utána, amikor valaki komoly munkát végez, a csoportban, az – az, nekem dolgoznom is kell, és nyilván van a családi életem is, és van a csoportban is létező életem, miután én elmerülök ebben a dologban, és a teljes testem, és a teljes vágyam. Lényegtelen, hogy, hogy nevezem, elkezdek ezekből kiépíteni, egy újfajta hozzáállást, ehhez a világhoz, ahogyan, az látszik az én számomra, vagy nem látszik az én számomra, de a csoport diktál az én számomra. Ilyen módon az én fantáziámban, lehet, hogy van egyfajta képzetes valóság, de a csoporton belül új valóságot kezdek kiépíteni. Ez, azt mondja a számomra, hogy valakinek kérnie kell a Teremtőtől a segítséget, hogy a teste képes legyen feltétel nélkül, alávetni magát ennek.

Kérdés: Hogyan lehet eljutni a sokaság imáján keresztül ehhez?

Rav: Itt nem beszélünk még a sokaság imájáról.

Az embernek szüksége van a segítségre, ha elakad.

Rav: Nem, ha kinyitod ezt a könyvet, neked el kell felejtened, hogy magadnak kérsz. Az nem a kabbala bölcsessége, mellesleg. Bárhová, máshová elmehetsz. A kabbala bölcsessége, az azzal kezdődik, hogy nem is beszél a megszerzési vágyról. Az arról beszél, hogy, hogyan lehet a megszerzési vágyon dolgozni, annak érdekében, hogy elérd az adakozásnak az akaratát. Csak erről van szó. Ezért nem hiszünk mi filozófiáknak, tudománynak, semmiféle, intellektuális okoskodásoknak, a világon. Te bármilyen emberre figyelhetsz, nincs semmilyen okos ember, aki tud neked segíteni ebben a világban. Mert ez a bölcsesség egy másfajta síkon létezik. Az adakozásnak a síkján. Az értékei a megkülönböztetései, azok, mind az adakozásban, és nem a megszerzésben, tehát ez azt jelenti, hogy ez a bölcsesség, úgy kell nekem elfogadnom, egy másfajta intellektuálisan kell kiépítenem magamban. Amely meg tudja formálni, az én agyamat. De csak az mellett a feltétel mellett, hogy én a vágyamat elkezdem megváltoztatni, hogy én képes vagyok fölé emelkedni. Az én fizikai természetem fölé emelkedni. Akkor én elkezdem elfogadni értelemmel, az új természetemnek megfelelően, ami történik. Ami szintén nem fizikai, és ebben a nem fizikai dologban, amikor nem magamnak kérek, ez a módja annak, ahogyan én a természet által programozva vagyok. Új természetet építek fel, a reformáló fény segítségével. Ilyen módon elkezdem érezni, a valóságot egy másfajta módon. Amit már új valóságnak fogok nevezni. Ezért nem hiszek én a régi valóságban semminek. Van, aki kritizál bennünket. Nem tudja mi a kabbala?

Ha valaki tudja milyen tudomány is ez, mielőtt te fölé emelkednél, a megszerzési vágyadnak, az egódnak, amikor a csoportnak dolgozol, amit a kabbalisták, mondanak, az elején fogalmad sincs, miről van itt szó?

Nem tudod, miről szól ez a cikk, nem tudod. Nem tudhatod, miről szól ez a cikk az elején.

A kabbala bölcsessége, ez a teljes TÓRA[4]. Amely felűről lett a te számodra átadva, és neked úgy kell használnod, hogy a reformáló fény, egyfajta sugara elérjen rajtad keresztül, és az egyik természetből, átléphess egy másik természetbe. Ez által. Amikor eléred, ezt a második természeted ezen belül, akkor kezded el megérteni, hogy miről van itt szó. Ezt megelőzően nem. Ezt megelőzően számodra csak egy gyógyszer, egy becsomagolt gyógyszer, vagy virtualitás. Elolvashatod százezerszer is, valamiféle csodálatos módon befolyásol, téged egy erő, ami el van rejtve, nem értesz belőle egy szót sem. Csak azzal a feltétellel, hogy amennyit csak tudsz, befektetsz ebbe, a csoporton belül, hogy igazából eljuttasd őket az adakozáshoz, hogy meg add nekik az erőt, az adakozásra, így minden egyes feltétellel, amin átmész nyilvánvalóan ez a könyv, egy virtuális módon befolyásol téged, nem azon keresztül csak, ami le van írva. Hanem miközben olvasod, megváltoztatja a nézőpontodat.

Báál HáSzulámnak voltak, olyan tanítványai, akik nem is értették, mert a Yiddishe leckékből nem értettek egy szót sem, volt ott Irakból egy férfi, és azt a nyelvet, amit Báál HáSzulám beszélt, sem beszélték nagyon jól. Itt a 40-es, 45-ös évekről beszélünk a múlt évszázadban, amikor mindenhonnan jöttek zsidók Izraelbe, az 50-es években legkésőbb, amit próbálok, most magyarázni, hogy lényegtelen, hogy nem ismered a nyelvet teljesen, neked azt kell megértened, hogy, hova kell magad irányoznod.  Ilyen módon. Mi is van írva a könyvekbe? Az lényegtelen. Még az sem fontos, hogy én mit beszélek nektek, tök mindegy.

Amit Báál HáSzulám mondott a tanítványainak, értették, vagy nem értették, ez lényegtelen, a legfontosabb dolog a sóvárgás. Hogy abba az irányba mehess, ahová ezek a szavak mutatnak. Nekünk, mindenféle zavarokon keresztül menve is, filozófiákon átmenve, nekünk valóban arra kell, csak figyelnünk, hogy milyen szándékkal ülünk le. Milyen irányba nyomnak ezek bennünket? Hogy valódi igaz cselekedetek felé terelnek-e bennünket?

Kérdés: Hogyha az ember Lishmában [5]dolgozik, akkor örömet kap addig, amíg ebben van, de ki adja neki az örömet? Mi adja? A belső ADAM. De mi az az edény, amíg a Lo Lishmában [6]van?

Rav: Tehát, mi azt mondjuk, hogy a vágy az semleges. Úgy lehetséges vele dolgozni, annak érdekében, hogy nekünk örömet adjon ez. Vagy úgy dolgozunk, hogy mi adunk örömet, vagy úgy, hogy megszerezzük. Mit jelent, az, hogy örömet hoz nekünk? Hogy örömet okoz? Én nem tudom, mi van a vágyon kívül, az én számomra, akár kapok akár adok, akár munkát végzek, akár nem mindezek a dolgok, ezek jelenségek, ami a vágyon belül nyilvánulnak meg. Csak a vágyon belül. Mi kizárólag, egy formatív fejlődésben vagyunk. Amely a megszerzési vágyon belül jelenik meg. Ez, az, ahogy mi érezzük magunkat, a tanulás során, ez, az, ahogy végső soron, keresztülmegyünk, a fejlődésünk során, mi soha nem hagyjuk el a megszerzési vágyat, amikor fölé emelkedünk, a megszerzési vágynak, az olyan, mintha egyik formából egy másik formába mennék át. Az első formát úgy nevezzük, hogy megszerzés, a másikat úgy hívjuk, hogy adakozás. De végső soron mindig ugyanazon a vágyon belül maradunk. Ezért, amikor mi azt mondjuk, hogy én adakozom, a Teremtő felé, adakozom a barátaimnak, én nem tudom, hogy mi az a Teremtő, nem tudom mik a barátaim. Ez az, ahogy én ezt nevezem, be vagyok szorulva a megszerzési vágyamba, és a jelenséget nevezem úgy, hogy amiket megélek a vágyaimon belül, úgy, hogy a teljes univerzum, a barátaim, minden így íródik ez elő a barátaim felé számomra. Olyan mintha ez kívül lenne rajtam, tehát, ez, az, ami közelebb vagy távolabb kerül tőlem. Ezen keresztül, én nyilvánvalóan gyűlölöm őket, dolgokat, amik ellentétesek velem. Néha gyűlölöm néhány minőségüket, én valóban szeretném kiszabadítani magam az Ő befolyásukból, de mindez, a megszerzési vágyon belül merül fel. Amit a Teremtő teremtett, ezen túlmenően nincsen semmi. A teljes valóságot, azt így kell elképzelnem, ha ez mind bennem zajlik le, akkor vagyok, én van Ő, és mi a különbség köztünk, mi van közelebb? Melyik van távolabb?

Azaz, ugyanazt kell megélnem bennük, amit önmagamban élek. Akkor nekem magamat kell korrigálnom valamilyen módon, Úgy, ahogy azt nekem megmondták. Valóban egy igazi formában szeretném ezt elérni, akkor nekem meg kell értenem, hogy minden zavarodottság, amely hozzám elérkezik, az kizárólag azért érkezik el, hogy az én teljes megszerzési vágyamat, azt eljuttassa egy olyan formába, amely egységes és egyetlen azonos formában létezik. A többi teremtett résszel. Mindegy ez melyik síkon létezik, a hét milliárd emberen belül, vagy az ásványi, növényi, állati szinten. Az emberek, akár a kövek is ez mind össze van kötve, azonos, és megszeghetetlenül egységes dolgot képeznek. Ez, az, ami el lett törve, ez a kapcsolat. A teljes valóság, amit én a megszerzési vágyamon belül érzek, mert ezt nevezzük valóságnak. Az egy törött valami, és hogyha mindent egyetlen formába akarunk elvinni, akkor ilyen módon egyszer csak elérhetjük az igazságot. Elérjük a valódi formáját az életnek. Mert, amit tudok érezni a megszerzési vágyon belül, hogy ez az élet, ez a valóság, az jelen pillanatban mind hazugság, az nem igaz. Nem láthatjuk a helyes dolgokat, nem láthatjuk az igazságot, nem láthatjuk azt az egységes formát.

Mit jelent az, hogy igaz forma, és nem helyes forma?

Ez nem az, amit ti valójában éreztek, amit láttok, nem az, amiben léteztek, amit elképzeltek magatoknak. Az igazság hiányában szenvedtek, ha az igazságot kezdenétek el látni, akkor elérnétek egy olyan állapotba, hogy minden mindenben bele van foglaltatva. Ti magatok is mindenbe bele vagytok foglaltatva. Beleértve mindent a mi világunkban.  A mi világunk, ami nyelvünk az behatárolt. Ezért, amikor azt mondjuk, hogy szeretni kell mindenkit, az azt jelenti, hogy bele van foglaltatva mindenki mindenkibe. Mert mindenkibe a belefoglaltatás maga a szeretet. Ez, az egész munkánknak a lényege.

A mi behatárolt módunkon ezt lehetetlen elmagyarázni, az egész munka abból áll végső soron, mondja Rav, hogy a legfontosabb dolog, hogy ezt alkalmazni tudjuk. Ez a munkánknak a lényege.

ford: H Zs     hanganyagot rögzítette: F B

szerk: Sz I

[1] kapcsolódó cikk:  Laittman.hu;  Itt az ideje felébreszteni a világot!

[2] (33:54)

[3] (igaz ember)

[4] (fűszer, törvények)

[5] (az Ő nevében)

[6] (nem az Ő nevében)