Az egyetlen cél, hogy egy jó környezetet hozzunk létre, és a cél elérése az egyetlen feladat.

Idézve: Szentpétervári Kongresszus 2013. július 13. 2. lecke; Rav Michael Laitman   00:01-10:44

 

Rav: Minden új ember, aki elkezd tanulni velünk, az, ezt a papírt kapja meg.

Névtelen

Utána ilyen diplomát kapnak. Ezt a Nemzetközi Kabbala Akadémiának a kurzusát befejezett emberek kapják meg. Most adják majd át ezeket. Mindenkit arra biztatunk, hogy gratuláljon a barátainak. Aki megkapja ezt a Kabbala Akadémiai oklevelet. A tanulás és a kabbalának a teljes működése, úgy működik, hogy van, aki Nemzetközi Manager diplomát kap.

Az egyetlen cél, hogy egy jó környezetet hozzunk létre, és a cél elérése az egyetlen feladat. Amit nekünk meg kell tenni. Mi azért vagyunk együtt ezzel a szándékkal, a vágyban, hogy hatalmas mennyiségű embert kiképezzünk, és minden barátunk a világban, aki velünk van, akik állandóan velünk vannak, képesek legyenek nézni bennünket. Érezzék, azt a nyomást, hogy ez a téma, és egyáltalán ez, amit csinálunk, az segítsen bennünket. Abban, hogy a feladatainkat el tudjuk látni.

Mielőtt Ő meghalt (Rabash)[1] egyszer megkérdeztem tőle, nyíltan, hogy mit kell tennünk? Nem értettem, hogy miért van annyi barátunk, és nem is értettem a kérdést, hogy miért adunk ennyi helyen leckét? Ennek eredményeképpen sok új ember csatlakozik hozzánk. Ott is elkezdődött egy csoport formálása már. Először csak megjegyzéseket írogatott, cigarettapapírra, gyakorlatilag. Ezek a papírok voltak azok, amelyekről alig lehetett elolvasni, hogy mit írt rá? A dobozra írta és aztán, így születtek, az első cikkek, az első komoly Rabash cikkek, és akkor én elkezdtem ezeket magammal vinni. Rögzíteni, nem Notebookra, mert akkor még nem volt. Néhány darab papírra átírtam, átrajzoltam ezt, aztán ezeket átírtuk írógéppel, különböző sokkal szebb papírokra, így sokszorosítottuk azokat a cikkeket, amiket Ő leírogatott.

A legfontosabb dolog a növekedésünk szempontjából, az, hogy szisztematikus módon tudjunk így dolgozni, mert mi láthatjuk, hogy ezek a mondatok, ezek a szavak, amelyeket Ő leírt, mindig egy új jelentést kapnak, amikor végig megyünk rajtuk. Mindig egy új fejlődést jelentenek a mi számunkra.

Tudjuk, azt, hogy minden azzal kezdődik, hogy a csoport milyen információt kap, e-nélkül az ember nem tudja elérni a célt, így kell magunkat megvalósítani, így kell növekedni, nekünk mindig ezt kell elérnünk, hogy az emberek ilyen módon tudjanak előrehaladni, abban a mértékben, mi kapcsolódunk a csoporthoz. Egyszerűen a csoport, mintha eltűnne, és mikor az ember elkezdi megérteni, hogy mi a spirituális növekedéshez a kulcs, hogy kizárólag erre kell, fókuszálni semmi másra, nyilvánvalóan ez a helyes spirituális útnak a becserkészése, itt, azt kell látnunk, hogy el kell, ültetnünk, azt, amit később le akarunk aratni. Semmi nem fog megnőni, amit nem ültetünk el, ha nem gondozzuk, nincs egy olyan pont, ami el kezd megszületni. Az ember, aki eljut hozzánk, elkezdi tanulni a kabbalát velünk. Anyagokat kezd el összegyűjteni, részt vesz kurzusokon, és, hogy valóban meg tudja tenni, azt az átmenetet, hogy azok a pillanatok, amikor valóban elkezdi érezni, hogy Ő része a csoportnak. Hogy el kell ültetni, önmagát a csoportban, hogy olyan, mint a szója, amit elültet, a csoportban, mint a szója, hogyan fog megnőni? Amíg el nem kezdi érzékelni, hogy a táptalaj a csoport, amibe Ő belehullott, és ott kell, növekednie, addig nem tud igazán fejlődni. Akkor kezdődik a spirituális felkészülése. Egy valódi, igazi, hatékony felkészülés. A csoport fontosságának az érzékelése, a cél fontosságának az érzékelése.

Amikor az ember, érzékeli, hogy valami igenis kényszeríti, hogy belépjen ebbe a környezetbe, hogy megtalálja önmagát mindenféle helyzeten belül, minden helyzetben, minden fizikai, és morális, és anyagi helyzetben. Végig tudja gondolni, hogy ez az út az, amin Ő haladni akar, ebben a csoportban.

Akkor látja, hogy ahol szétszóródik a mag a földben, ott mindenféle hajtások serkednek. Ezek az eredmény szempontjából, hogy mit nyer az ember, ha ezen végig megy, tehát, amikor csoportban vagyunk bezárva, akkor valami teljesen új születik, teljesen új, amivel még nem rendelkeztem, ez a spirituális növekedésnek az alapja.

Ezzel egyetértésben a spirituális növekedésünk, amit gyakorlatilag, elnyerünk a csoporttól, minden süllyedésben, minden emelkedésben, ami bennünk zajlik, a mi érzékelésünkben, megértésünkben. Nekünk egyszerűen, nem egyénileg kell ezt megtudni. Lényegtelen, hogy mi történik, még ha érezzük is a spiritualitást, vagy nem, meg kell, hogy értsük, rá kell, hogy ébredjünk, hogy, hogy értjük meg az anyagokat. Hogy ez nem a helyes mértéke bizonyos dolgoknak, hogy ezek az erők, ezek a fogalmak, a spirituális fejlődéssel egyenes arányban fognak megjelenni. Ezeknek a megértését, az összetapadással lehet mérni!

Az első és legfontosabb állapot, hogy összetapadjunk a csoporttal. Ez a nulladik szintről indul. Ez hasonló ahhoz, mintha egy darab sperma csepp lenne, mélyen elültetve a földbe, szinte alig látszik a teljes egó körülveszi, nem is számít nem is tudjuk figyelembe venni, ezt a lehetőséget. A fizikai szinten így is van. Azonban, ha ezt a kicsiny megtermékenyített spermacseppnek, az első pillanattól kezdve figyelembe vesszük a fejlődését, csak akkor kezdi el az ember érezni, érzelmileg az ember, hogy ez, az, ami most Ő.  Ez a pozíció, csak is ez a pozíció, ebből az állapotból való pozíció, ez a célja, ez lehet az álma, munkájának a gyümölcse, ennek eredményeképpen, tud megtenni bármit, amit megtud, tenni. Csak is akkor van a helyes úton.

Minden, amit elérésnek hívunk, amit végrehajtásnak hívunk, azzal nem kell törődni, mert egy alapvető struktúra van, amit el kell érni, amit újra kell elemezni önmagunkban, ez a prioritásnak a megváltozása. Hogy mi a fontos, ami számunkra, ezeket az értékeket át kell váltani, és az embert, a kezdettől kezdve erre a spirituális létrára kell állítani. Ott, és akkor a zéróról a nulláról elindulunk, a Tzimtzum Alef [2] alapján.

Az ember egy vonalon halad, ettől a pillanattól kezdve, és az ő mértéke, az állandóan a csoport. Hogy mennyire van szükség a környezetére, az állandóan növekszik. Addig a mértékig, amíg már nem is létezik a számomra más, minthogy aktív módon, belépjek a csoportba. Belépjek a barátaimba. Úgy, hogy a csoport egy aktív elem. Nem az én utamon, csak az utamba került, nem is a múltamból származóan, hanem a jelen pillanatban itt és most, átveszem a barátaimnak a törekvését, és őket akarom szolgálni, ahogy az anya szolgálja a gyermeket.

fordította: K N

hanganyag rögzítés: F B

szerk: Sz I



[1] Baal HaSzulam fia, az ősi bölcselet átadója Michael Laitman tanára.

[2] első megszorítás