Az ember felkészül, és a Fény korrigál

A személy részéről minden a felkészülésen múlik, mivel a Felső Fény mindig készen áll, az abszolút nyugalomban van. Azaz annak csak egy célja van, hogy a személyt elhozza a Teremtővel való összeolvadás állapotába. Nekünk azokról a módokról kell gondolkoznunk, hogyan tudunk mindent megtenni olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehetséges, és nekünk nem kell túl sok gondolatot elfecsérelnünk saját korrekciónkra, mert azt amúgy is a Fény cselekszi meg. Mi még azt sem tudjuk mit is kell a Fénynek tennie,  nekünk meg kell tennünk mindent, ami rajtunk múlik annak érdekében, hogy a helyes Hisszaronba (hiányosságba) belépjünk. És ez a folyamat is számtalan részre oszlik, mely magába foglalja a felkészülést, az önmagunk lenullázását, és a reformáló Fény nagyságának tudatosulását bennünk, és annak a következő állapotnak a tudatosulását, amihez ez a Fény kell, hogy minket eljuttasson. A környezetünk segít minket ennek elvégzésében, valamint az összes olyan gyakorlat, melyeket egymással való egyesülésünkön keresztül végzünk. Mi érezzük a Kelim (edények), az erő hiányát és a kétségbeesést, mivel mi olyan dologgal akarunk foglalkozni mely nem ránk, tartozik, mindazt a Fénynek kell megtennie, azaz a valódi korrekciót csak a Fény képes megtenni. Azaz ez a mi képességeinken túl van. De amennyiben mi arra koncentrálunk, amit nekünk kell saját szintünkön elvégeznünk, azaz a kérelem, követelés felkészítése arra, hogy a Fényt cselekedetre késztessük, akkor az által képesek vagyunk mindent véghezvinni.

Reggeli lecke. 2o13, június 24.

ford: H Zs