„Ma itt álltok mindannyian mellettem”

Idézve: Reggeli lecke; 2013. július 17. 2. rész; Cikk, Rabash szociális írásaiból; 00:00:01-00:18:20

 

„Ma itt álltok mindannyian mellettem”

Akik magyarázzák ezeket a szavakat: „itt álltok mindannyian mellettem” az azt jelenti, hogy az összes törzs, az összes öreg, és az összes tisztségviselő, minden embere Israelnek. Ez egy egyszerű formában kezdődik, az – az, hogy minden egyes embere Israelnek itt áll, és a könyveknek, azaz, A fény és a nap című könyvnek a szerzője, azt mondja, hogy az egyszerű formának a használója, az gyakorlatilag pontosan arra mutat ez által, rá, hogy a barátok szeretete milyen erejű. Az – az, amikor közöttünk megjelennek a törzsek, és a vezetők, még mindig nincsen nagyobb érdem, magában, mint, amit Israel minden gyermeke képvisel.  Valójában mindenki egyenlő, semmilyen különbség nincs az emberek között, ezért gyakorlatilag felűről, minden megfelelő módon lett elrendezve. Ezért gyakorlatilag hatalmas bőség lehetséges alulról. Ezért van az, hogy a mi utunk minden egyetlen tárgyban megtanulhatunk mindent, és kiderül, hogy az ember gyakorlatilag magára a mennyei királyságnak a terheit, úgy, ahogy az ökör vagy a szamár magára vonja, a terheit, amelyek a szellem és a szív, más szavakkal, amikor valaki az adakozásért dolgozik. Ennek megfelelően mikor valaki az adakozásért dolgozik, akkor nem akar visszakapni semmilyen jutalmat, kivéve azt, hogy szolgálhatja a szent munkát. Azaz, azt a reményt, hogy ne kívánjon semmilyen más munkát, mint a Teremtővel való munkát. Más szavakkal, megkapom valamilyen tudást az úton, való előrehaladásban, és az ember előtt csak egyetlen vágy jelenik meg, hogy gyakorlatilag szemét behunyva kizárólag a Teremtőben való hitben tudjon előre menni.  Amit Ő képes azt, meg teszi, ez nagyon sok mindent magában foglal.

Amikor az ember érzi, hogy vannak emberek, akik már értik valamilyen módon, mértékben a Teremtőnek a munkáját, miközben azt láthatja, hogy Ő maga totálisan üres. Más szavakkal nagyon sokszor érezhető, egy jó íze a munkának, és vannak olyan pillanatok, amikor az ember azt gondolja, hogy elértem egy olyan szintet, amikor a magányosságot már örökre eltaszítottam magamról, csak az Isten munkájával akarok foglakozni. Hatalmas erőfeszítéseket teszek, a testem ellenében, hogy erőltessem erre a munkára, és ezek a dolgok gyakorlatilag egymásnak ellentmondók, mert az embernek nincs vágya arra, hogy a teste ellenében dolgozzon, amely éppen nyugalomban szeretne maradni. Nem kíván tenni semmit, hogy önmagával foglalkozzon. Valójában ilyenkor az ember azt érzi, hogy magától értendően, érti már, hogy semmi más nincs a világban, mint az adakozásnak a munkája. Amikor teljesen egyértelmű módon megtalálja, a jó ízt a munkában, jóízűen végzi a munkáját, és bár az előző állapotával ez összeköttetésben marad, ő sem tudja megérteni, hogy most egy emelkedés állapotában van. Ezért mindenféle számítása van, mivel ezt az állapotot vizsgálja, lehetetlennek tartja, hogy újra, az elutasítástól szenvedjen. Azonban néha, egy két nap múlva, egy óra múlva, vagy néhány perc múlva, elkezdődik a zuhanás, gyakorlatilag a magányossággal kezdődik. Azaz, az ember lezuhan a felemelkedett állapotból, a hatalmas ürességbe, és sokkal inkább arról van szó, hogy egy két óra múlva hirtelen azt kezdi látni, hogy a zuhanás miatt, ami a magas szintről történik, azaz az előző teljesen magától érthetődő állapotban egy erősebb embernek érezte magát. Ugyanúgy, ahogy bármely embere Israelnek, hirtelen egy hétköznapi emberré vált. Akkor elkezdődik gyakorlatilag a tanács keresése a szívében, mit kell most tennem? Hogyan tudom magam visszaemelni a Gadlut[1] állapotába, ahol előzőleg voltam.  Ezekben az időkben gyakorlatilag az igazság útján menve, azt teszi fel magának az ember, a pillanatnyi állapotom, amely a magány és a zuhanás állapota, valószínűleg én szándékosan voltam letaszítva, azért, hogy megismerjem, a szent munkának az erejét, az adakozás erejét, hogy én igazán akarjam-e szolgálni az Urat, anélkül, hogy én valamilyen nyereséget is találnék más dolgokban. Akkor most megkérdezheti valaki, hogy én most a munkában akarok-e maradni, annak érdekében, hogy adakozni tudjak, és nem akarok a munkában semmiféle kiesést.

És valójában a dolgok úgy vannak beállítva a szentség oldaláról, hogy minden ember oldalára Israel felé fordulva, hogy imádkozva vagy a leckéken végig ülve, hogy ne találjon az ember semmit, ami eltérítené az imától, hanem egyszerűen csak meg tudja vizsgálni az ember a cselekedeteit mindenféle különösebb szándék nélkül. Azokban az időkben, amikor újra, kellett belépni a szent munkába, hogy újra vállalni kell, és szolgálni kell Isten munkáját, minden előzetes feltétel nélkül. Ez a jelentése annak az írásnak, hogy teljes egészében itt állsz velem, mellettem. Azaz minden, amin az ember keresztülment az összes állapoton, amit megtapasztalt a Gadlut állapotaiban, vagy legyen az kevesebb, mint a Gadlut, amely úgy tekinthető, mint egy közepes állapot, és akkor az összes részletet az ember, már nem hasonlítja össze az egyik szintet a másikkal, mivel nem törődik semmilyen jutalommal, kizárólag azzal, hogy a Teremtő akaratát szolgálja. Ő az, aki bennünket, a parancsolatokon keresztül bennünket utasít, és rajta keresztül tanuljuk a Tórát, ez, az, amit nekünk meg kell tennünk, mint bármilyen egyszerű emberének Israelnek, más szavakkal ez az, az állapot, amikor valaki a Gadlut állapotában van, és ilyenkor mondhatja az ember, hogy az Úr a Te Istened, intézi a te napjaidat. Ez, azt jelenti, hogy a Teremtő az, aki szövetséget kínál az embernek, más szavakkal, pontosan, amikor az ember elfogadja, a Teremtő munkáját minden feltétel nélkül. Egyetért azzal, hogy szent munkát kell végeznie. Mégpedig úgy, hogy semmilyen feltétel nélküli környezetben képes legyen erre, ez jelenti azt, amikor, a Teremtő gyakorlatilag egyességet kínál neki.

Báál HáSzulám elmagyarázza ennek a szövetségnek a lényegét, amikor két ember látja, hogy ők szeretik egymást, akkor ők gyakorlatilag egy szövetséget kötnek egymással, hogy az állapotuk az örök. aztán az ember megkérdezi, hogyha örökké szeretjük egymást, és megértjük, és úgy gondoljuk, hogy ez a szeretet, nem hagy el bennünket, akkor miért kell a szövetség? Miért kell szövetséget kötni, azaz, mi a célja?

Más szavakkal, mit tudok én összegyűjteni, mivel leszek, én több azáltal, hogy megkötöm ezt a szövetséget. Ez egy rituálé, vagy pedig van benne valami rejtett előny? Akkor azt mondhatja az ember, hogy a szövetségnek a lényege az, hogy most már érzi azt, hogy az ő érdekeiben, mindig benne van, hogy mindig szeretni kell a másikat, mivel gyakorlatilag vannak rejtett láthatatlan, okok, azaz, hogy mindig, amikor azt érzi, hogy a másikkal kell törődnie, és ez az, ami állandóan emlékezteti, szövetségre.

Azaz, amikor most vagy amikor nincs semmi, amit a barátja ellenében elmondhatna, vagy pedig nem akar szövetséget, akkor azt mondják egymásnak, miért is érdekes ez a szövetség egyáltalán számunkra? Ez nem ad nekünk semmilyen előnyt. Más szavakkal van egy olyan állapot, amikor egymást kiegészítik az emberek, és mind a kettő emlékezik arra, mikor a szövetség gyakorlatilag maga az, amely a szeretetet állandóan fenntartja közöttük. Ehhez hasonlóan, amikor az ember nem érzi, még a szeretetet, úgy, ahogyan azt egymással éreznünk kellene, akkor gyakorlatilag még mindig az eredeti szeretetet, emeli fel, nem látjuk az új állapotot, nem látjuk az új állapotot, amelyikben éppen vannak, e-helyett visszatérnek abba az állapotba, hogy egymásnak megtegyenek bizonyos dolgokat. Ez a szövetségnek a lényege. Ilyen módon ugyanis még a szeretet, ami közöttük van, az nem veszíti el a kereteit, mivel gyakorlatilag ők szövetséget tettek, megerősítették, azt, hogy újra és újra megerősítik a szeretetet. Amely fölöttük ragyog. Ilyen módon állandóan visszatérnek egymáshoz a szeretetnek azon szintjére, ahol voltak. Ezt követően a szeretet szövetség a jövőnek szól. ez, olyan, mint egy szerződés, melyet aláírnak, hogy nem lesznek képesek soha visszatérni,  ebből a hatalmas kötelékből, amit a szeretet adott nekik, és ez a szeretet hatalmas örömet ad mind a kettőnek. Mert amikor jót tesznek egymásnak a szeretet nevében teszik ezt, és ők töröttek, és szinte cselekedetnélküliek. Hogyha nem egymásért kell tenniük valamit. Hogyha egymásért mindent meg akarnak tenni, a barátokért, akkor ez úgy tekinthető, mint az a szövetség, amit megkötöttek, ez állandóan újraépíti a szeretet minden nap. Ez hasonló ahhoz az emberhez, aki aláír egy szerződést a barátaival, és az a szerződés állandóan összetartja őket, akkor is, ha nem tudnak részeivé válni egymásnak, és ezt követően azt mondhatjuk, te mellettem állsz szinte örökké, azaz, azt jelenti, hogy Israelnek minden embere, a törzsek a vezetők egymás mellett állnak, azaz minden egyes magas szint, az összesség része. Egyetértek a Teremtővel, nekem megadatott, hogy én valóban kritika nélkül, tekinthessek az összes részemre. A többi emberre. Azaz, elnyerem a szövetséget más szavakkal, ez a kapcsolat fenn marad örökre a Teremtő egy szövetséget adott egy örök szövetséget arra, hogy egymással összekapcsolódjunk. Ennek megfelelően azt mondhatjuk, hogy ezzel egy időben elnyerjük az örök szövetséget, egymással, a kapcsolat fennmarad örökre.

Rabash, mondja Rav: itt és most bennünket, egyre jobban az adakozásra akar irányítani. Amikor az ember az adakozással foglakozik, akkor meg kell, hogy vizsgálja önmagát, annak minden részletével, hogy mennyire tiszta? Amikor az ember ilyen állapotban van, az emberben megjelenik egy kiegészítő vágy, az embernek hozzá kell adnia valamit a saját munkájához, valami erőt, ami szándékot, fókuszt. Amikor el kell, érni ahhoz a kéréshez, azaz, amikor az ember már nem önmagának kér, nem akar semmilyen önzést vinni a munkájába, a saját megszerzési vágyát kiegészíteni, kielégíteni, hanem sokkal inkább mindent az adakozásnak akar szentelni.

Az Ő befektetése, és ezt valójában a különböző fény teszi, az embernek csak azért kell aggódnia, tehát az embernek ki kell fejlesztenie önmagában, egy félelmet arra, hogy annak az irányába, hogy gyakorlatilag ne kapjon semmilyen, még akár rejtett jutalmat is az erőfeszítéseiért.  Gyakorlatilag kívül van önmagán, kívül van a saját testén, és egy nagy félelmet kell éreznie, az embernek. tehát itt egy állandó gondviselés van, és ennek érdekében az embernek magát is állandóan figyelnie kell. Ugyanis a kiépített szűrőnek megfelelően neki állandóan gondoskodnia kell, hogy az önzés ne érhesse őt el.

Van egy másik módszer is, hogy, hogyan tudjuk növelni az adakozást? Még jobban, még jobban, és még jobban. Ez egy másik lehetőség. Aztán nyilván valóan innen, ahogy el kell fogadnia az embernek ezt az adakozási formáját, lehetőségét, azaz, hogy minden, ami van, az kívül maradjon a testén. A kérdés csak az, hogy, hogyan tudja növelni, az adakozást. Önmagában, ennek a két iránynak megfelelően, de valójában nyilvánvalóan egy irányban hatol az ember előre. Az a karakter az a kép, ami az adakozással együtt emelkedik fel, Pontosan azáltal, hogy nem akar elfogadni semmit, és ebbe az irányba, irányítja önmagát, így jut el oda, hogy fölé emelkedik a saját vágyának. Az ő vágyai egy fajta képet adnak az embernek, egy köteléket jelentenek azok, hogy igazából megszerezzen egyfajta, megszorítási formát, amely kontrolálhatja az aggodalmát, hogy ne kelljen csak az adakozással foglalkoznia, emellett az ember állandóan, növelni szeretné az adakozási vágyát, hogy ne kapjon semmilyen nyereséget, ne térjen hozzá vissza semmi, a tcim-tcumból, a megszorításból. Semmi, ami zavarhatná az adakozási vágyát, ilyen módon az ember elkezdi önmagán belül felépíteni, az adakozásnak egy olyan képét, ami a Teremtő maga. Ezáltal, az ember egy megértésben van már, egy érzékelésben, hogy mit jelent az adakozás, hogy mi az adakozásnak a cselekedete? Elkezd olyan módon viszonyulni mindenhez, hogy a legalapvetőbb módon, lássa ezt a problémát, hogy az egész valóságot ilyen módon tudja megragadni. Az adakozáson keresztül. Az, hogy kihez kell imádkoznia, kihez kell fordulnia, nyilvánvalóan ez nem létezik az embernek csak a belső, megközelítésében, megszerzésében, nincs alapja, mert nyilvánvalóan az alap benne formálódik meg. Ez a karakter, ami leírja benne az adakozásnak a teljes képét, ez a végén hozza el, hogy mit jelent, hogy Israel a Teremtő és a fény egy. Hogy ez mit jelent, és akkor az ember elkezdi, abban a formában látni ezt, ami a kapcsolat közte, és az adakozás cselekedete között. Így halad előre.

A legfontosabb dolog az, eljusson ahhoz a ponthoz, különösen ma, amikor az embernek állandóan fenn kell tartani, a különböző eléréseit, ez az, ahogy mi látjuk a kongresszus után, és ez a munkának a lényege. Nekünk állandó aggodalomban kell lennünk, hogy tudjuk folytatni ezt, nem csak az emelkedésben, zuhanásban, hanem sokkal, inkább mindenkivel szemben a világban.  Azon kereteken belül, amit Bine Baruchnak nevezünk, ugyanazon a szinten kell fenntartanunk, mint eddig.

Fordította: Kaszás Nándor

Hanganyagrögzítés: Forgács Boglárka

Szerkesztette: Szondi Ildikó



[1] Gadlut; felnőtt kor, növekedés állapota