Mi a munkánk esszenciája?

Idézve: Szentpétervári 0. lecke; 2013, 07. 11. 00:10 -28:20

 

Kérdés: Mi a munkánk esszenciája?

Válasz: Mi azt tanuljuk, nagyon érdekes dolgot tanulunk, mely egy nagyon érdekes feladatot tesz elénk. Egy részről, mi azt mondjuk, hogy a felső erő az teljes adakozás, szeretet, az anyatermészet, amely így viszonyul hozzánk, abszolút szeretettel, adakozással, neki köszönhetően, egy újjászületés történik. Egy újjászületés, amely mindenben manifesztálódik, egyrészről. Másrészről, mi beszélünk erről, az életet adó pozitív erőről, az abszolút szeretetről, és kedvességről, amely nem változik, önmagában nem változik. Ez a második feltétel. A harmadik feltétel, hogy ami ez által a vágy, ez által az erő által lett teremtve, amely megteremtett egy vágyat, materiális objektumokat, hogy azok megtartsák saját formájukat. Hogyha azok kifejlődnek, azok nyomás alatt fejlődnek ki. Nyomás hatására, nem belűről. Akkor egy növényi élet fejlődik ki, amely ennek a programnak megfelelően fejlődik, majd utána az állati élet, és mi is ehhez az állati szinthez tartozunk. Mindez kifejlődik. Akkor minden egyes objektum, ami a személynek felel meg, ez a legmagasabb formája az állatok királyságának. Tehát az emberi forma, és ez a felső erő, ez állandó megváltozhatatlan szeretettel viszonyul, hozzá, azzal a szándékkal, hogy adjon. Ez az erő, ez maga nem változik. A szerető, adakozó erő, ez maga nem változik, a szerető anyatermészet, vagy a felső erő. A vágy, amely ez által lett megteremtve, ez sem változik.

Ez a hatalmas vágy, amely a természet által lett megteremtve, ez is változatlan. Ez feloszlik, ez különböző módokon manifesztálódik, de önmagában ez nem változik. Ez egy vágy, amely csak a megszerzésre vonatkozik. Ez egy megszerző vágy, hogy az kényelmesen megmaradjon, a legoptimálisabb feltételeket keresse maga számára.

A legérdekesebb dolog az, hogy a felső erő az nem változik, ami a természet felett van, a természeten belül, ez nem változik, és a vágy maga ugyan csak nem változik. Tehát a felső erő sem változik, és a vágy sem változik.

Kérdés: De akkor mi az, ami változik? Mi az, amin mi múlunk? Mi az, amin a sorsunk múlik? Amelyen a fejlődésünk múlik?

Válasz: Ebből, az következik, hogy a valóságban, amennyiben mindezek a természetet létrehozó erők, a létezést létrehozó erők, mint felső erők, és a vágy, amely általa lett teremtve, ezek mind nem változnak, ezek változtathatatlanok, egymás mellett egy állandó kapcsolatban mind kettő megváltoztathatatlan és, konzisztensen kiegészítik egymást, ebből az következik, hogy az egyetlen dolog, ami változik, az a szándék. A kettő között. A feltétel, amely alatt az adakozás ereje, és a megszerzés ereje, az adakozás ereje, amely a természet, és a megszerzés a vágy ereje, amely úgy van nevezve, hogy a teremtés anyaga, ez a két erő, ezek állandóak. Ez az ahol ez fel van vázolva nekünk. Mint az adott állapot. A végtelenség világa. Amelyben a fény ereje megtölti, a vágyat. A teremtmény vágyát. Ennyi, semmi más nem változik meg ezen túl. Később, mi tanuljuk, hogy egy nagyon érdekes dolog változik, nagyon érdekes feltétel lett megadva, annak érdekében, hogy a vágy az leváljon a fényről, hogy ne érezze ezt a fényt saját magán belül, hogy elkezdje érezni csak is annak alapján, amekkora mértékben formaazonosságot képes elérni vele. Ami, azt jelenti, hogy ez a szándékának azonossága, mert ő maga nem képes megváltozni, csak a szándékát képes megváltoztatni. Ebből az következik, tegyük fel, hogy van az a

bizonyos fény, ez a fény ereje, = az adakozás., esetleg = szeretet.

A másik fél, ami ez által a fény, erő által lett megteremtve, az az: anyag.= objektum = megszerzés. ——-  a megszerzés iránti vágy.

Ezek le vannak választva egymásról, az egyik el van választva a másiktól. Megjelenik, egy feltétel, hogy amekkora mértékben az anyag képes olyanná válni, mint a fény, csak is olyan mértékben, abban a mértékben, abban a szintben képes érezni a fényt, ezt hívjuk: SZÁNDÉK – nak =  KAVANA.

Nem kell gondolkodnunk, a fényről, a fény az állandó. Az csak szeretet, az ő tulajdonsága, konzisztenciája, és az anyag, az ugyancsak nem változik. Az megmarad, ugyanolyannak, amilyen volt. Mint megszerzés iránti vágy. Amely a fény által lett megteremtve, amely egyenlő a fénnyel, semmi nem található azon belül. Ebből, az következik, hogy a felosztás, az anyag és a fény között, megjelenik, és csak is, akkora mértékben az anyagon belül, megjelenik, ez az adakozási szándék, ami olyan, mint a fény abban a mértékben képes közelebb menni a fényhez.  Egyébként csak egy minimális dózist kap meg a fénytől. Saját maga számára csak egy minimális ragyogást kap, egy abszolút minimális dózisát a fénynek, amely csak beleszivárog az anyagba, annak érdekében, hogy azt fenn tartsa. Amennyi beleszivárog, az egy életben tartó erő. Akkor eljutunk egy olyan állapothoz, amelyben az anyag, az apróbb részekre oszlik. Szikrákra. Fokozatosan ezek a szikrák, vagy vékony szeletkék, vagy rétegek, azt hisszük, hogy az anyag megváltozik, de igazából nem változik meg. Az előző formák, eltűnnek, ott van a dinoszaurusz, a majom, vagy az emberszabású majom, aztán az ember. Ennek eredményeképpen az anyag úgy érzi, mintha egyre inkább fejlődne, hiszen úgy tűnik, mintha változna. Annak a volumene, vastagsága, egyre nagyobb mértékben manifesztálódik, megjelenik, de más részről, érzi, hogy egyre rosszabbá válik, ellentétessé válik a fényhez, ezt nevezzük úgy, hogy az egoizmusunk fejlődése, az önzőség fejlődése, az anyagon belül. Ez az egoizmus, ami azon belül kifejlődik. Ennél fogva, minden egyes generációban látjuk, hogy az emberek úgy érzékelik magukat, hogy egyre inkább szenvednek. Egy részről nagyobb szükségük van, nagyobb értelmük, vágyuk, mindemellett egyre nagyobb ürességet éreznek, mivel ez a fejlődés ugyanabban a mértékben történik. Amelyben ők megkapják, ezeknek a rétegeknek, vagy szikráknak, a megjelenését egy újabb réteg jelenik, meg, aztán egy újabb. Ezek a vágyak egyre inkább megjelennek a fény hatására, mely keresztülfolyik rajtuk. Ez a fény, amely táplálja őket.  Mivel a fény az egy anyagot kap, ez a felillesztő erő ebben egyre inkább megjelenik, az anyag mintha növekedne, valóban, nem mintha bármi új növekedne benne, mégis úgy érzi, mintha új állapot jönne benne létre. Eljutunk egy olyan formához, amikor már elkezdjük érezni magunkat, egy új generációhoz. Mi már számtalan manifesztáló egoisztikus formán keresztül fejlődtünk. Az manifesztálódik, manifesztálódik, manifesztálódik. Mi már sok újabb és újabb ilyen rétegen keresztül mentünk, hogy a természetünk fejlődjön. Eljutottunk, egy olyan ponthoz, ahol az anyag, az már egy nagyon negatív módon jelenik meg. Negatív módon mutatja meg magát. Alapvetően egyre fejlettebbé válunk, de ugyanezzel egy időben, szörnyebbé válunk. És nem vagyunk képesek megtalálni a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyekre meg kellett volna kapnunk a választ. Ez az az, állapot, ahová elérkezünk.

A kérdés megjelenik: Hogyan lehetünk mi képesek kijavítani az állapotunkat?

Az nagyon könnyen kijavítható, egyrészről itt van a fény, az adakozás fénye, szeretet, de mi nem érezzük ezeket. Nem érezzük az anyatermészettől ezt az erőt. Mivel mi ezzel állandóan ellentétesen növekszünk. Az anyatermészet az csak is adakozás, mi pedig csak is megszerzési vágy vagyunk. A természet fenntartó ereje, és a mi anyagunk az homlok egyenesen ellentétes egymással. Ez az ellenállás az, amit mi érzünk. Kifejezetten az utóbbi időben. Mindez kb; száz éve kezdődött. Ennek eredményeképpen mi problémákat érzékelünk. Közös problémákat, családi problémákat, társadalmi problémákat, utóbbi időben már globális problémákat, kezdtünk el érzékelni az egész emberiségen keresztül. Ami a legfontosabb, hogy most már környezetei problémákat is érzünk. A klímával kapcsolatban, és ezek a dolgok nagyon komoly módon kezdenek el manifesztálódni. Ennél sokkal nagyobb problémákat látunk majd a jövőben. Mivel mi kibillentettük a világot az egyensúlyából. A fény megjelenik, a természet minden egyes szintjén, de mi emberek vagyunk csak képesek kiegyensúlyozni a természetet, de mivel nem tesszük ezt meg ennél fogva az egész természet, kibillent az egyensúlyából. A kövületi, állati, növényi, emberi ugyan így. Ha mi a pusztulásról beszélünk, vagy kihalásról beszélünk, állat, vagy növényvilág kipusztulásáról beszélünk, akkor általánosságban ez csak is rajtunk múlik. Az embereken múlik. Mivel a fény és az anyag tulajdonságának az összehozása, a szándékkal csak is rajtunk múlik. Csak az emberek képesek erre, hogy kiegyensúlyozzuk ezt, a szándékot. Tehát, a mai időkben megjelenik ez a módszer, amelynek a segítségével mi képesek vagyunk, szándékom felhasználásával, megváltoztatni mindent. Magunkat, és a környezetünket. A körbevevő világot, hogy ezt jóvá változtassuk. Mivel az által, hogy közelebb kerülünk a fényhez, az adakozás, tulajdonságához, természetszerűleg mi eljutunk a legpozitívabb térbe. Mind ez csak is a mi szándékunkon múlik. A szándék az megváltoztatja a valóságot. A szándék határozza meg a valóságot. Olyan mértékben, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy ez által, ami megváltozik, az a mi érzékelésünk, a valóságérzékelésünk. Az elvárásaink, ahogy mi a világot érzékeljük. Ez, olyan, ahogy a világ körülöttünk el kezd változni. Mi elkezdjük érezni, hogy mekkora mértékben válunk azonossá vele. Amekkora mértékben azonossá válunk ezzel az erővel, akkora mértékben fogjuk azt érezni. A formaazonosságon keresztül. Ezt hívjuk felfedésnek. Vagy a Mahson (határvonal) átlépésének. Ahol, a személy elkezdi érezni, a fényt és annak hatását saját magán. Az un: felső erő felfedését. Akkor mi azt mondjuk, nem vagyunk képesek semmit megváltoztatni állapotunkban valójában, akkor is, ha az emberek próbálkoznak, ezt és azt akarnak megváltoztatni az életükben, mi látjuk, hogy minden egyszerűen úgy működik, mint amikor a víz beszivárog a homokba, minden egyes erőfeszítés, gyakorlatilag kicsúszik, a kezeink közül, vagy mint amikor a vízben szóródik a homok. Semmit nem építünk, bár úgy tűnik, mintha építenénk valamit, vagy megváltoztathatunk valamit, de általánosságban, hogyha valamit teszünk a világunkban, hogyha valamit próbálkozunk, bármit is tenni, így megoldani a válságot, úgy megoldani a válságot, az eredmény az egyáltalán nem az, amit mi vártunk, amit látni szeretnénk. Ez mind azért történik, mert mi a rossz térben dolgozunk, nem a szándék szintjén dolgozunk. Ennél fogva ebből az következik, hogy az egész munkánk csak egyre szorul, hogy hagyjuk figyelmen kívül a vágyat, hagyjuk figyelmen kívül a feltételeket, ne próbáljuk, azt megváltoztatni. Ne próbáljuk a vágyat vagy a feltételeket megváltoztatni. Vagy a környezetet, ne próbáljunk semmit mechanikusan csinálni. Csak azzal foglakozzunk, mit teszünk a szándékunkkal. Azáltal, hogy megfigyeljük a formaazonosság törvényét. Hogy kerülünk formaazonosságra a természettel. Akkor minden működik majd. Mi nem mondjuk azt, hogy eldobunk mindent, és ne kezdjünk el meditálni, valami hegy tetején. Nem. Mi azt mondjuk, hogy az egyetlen dolog, ami meghatározza, a munkánk végeredményét, a valóságban, az csak is a szándékunk. Ha ezt egy egoisztikus módon megkaptuk, a természettől, egy törött módon, amikor a személy csak is saját magával törődik, mint a természet bármelyik része, amikor egy szikla meg akarja tartani saját formáját, ugyanígy a növények. Minden egy egoisztikus önhaszonra épül, a legoptimálisan saját magam számára. Ez ugyan úgy van az állatvilágban, és az emberekkel is. De a személy az megkapta az esélyt, hogy megpróbálja magát megváltoztatni. A körülötte lévő közösség segítségével. Úgy, hogy megérti, az ő cselekedete teljesen ellentétes az ő karakterének megfelelően. Ezáltal a személy képes megváltoztatni a szándékát, és a helyes szándékkal képes magát a Teremtővel azonos magasságba hozni. Az adakozás, és a szeretet formájában, és ilyen módon, képes ezt érezni, hogy ennek az erőnek a volumenében éljen. Tehát, hogy ne érezze a saját természetét egoisztikus módon. Hanem a fény természetét érezze, és azon belül éljen. Nagyon sok alkalomra, nagyon sok időre van szükség, hogy érzékeljük, valóban minden a szándékon múlik. A cselekedetekre vagyunk programozva, azt hisszük, hogy a cselekedetek megváltoztatnak valamit, de látjuk, hogy a történelem a saját útján halad, az összes cselekedetünk, ha megváltoztat valamit, az igazán jelentéktelen, és ez igaz a történelem hullámra. A történelem gőzhengere az megy előre, és a cselekedeteink semmit nem változtatnak meg, és látszólag a személy nem képes semmit megváltoztatni. De ha mi magunkra vesszük a szándékot, ha képesek vagyunk egy egoisztikus szándékról, egy alturisztikus szándékra, akkor mi hirtelen elkezdjük érzékelni, a hatalmas változásokat. Hiszen a fény, képes az összes kérdést megválaszolni. Ennél fogva vagyunk, mi vagyunk a természet felső rétege, a kövületi, növényi, állati, szint fölött az emberi szint, és természetesen mi a saját pozitív szándékunkkal képesek lennénk befolyásolni a fényt, az összes alattunk levő szintre. Akkor az egész természet képes lenne egyensúlyba kerülni. A mi hatásunkra, és akkor az egész valóság lassan összeolvadna a fénnyel. Ez a mi küldetésünk!

Természetesen ez felismerhető általunk, vagy egy olyan módon, hogy egy hatalmas szenvedésen megyünk keresztül, amelynek a kezdetét sajnos kezdjük érezni, és a természet működik, mivel a fény nem változik, és az anyag nem változik, ezek egyre inkább egy azonosulás felé haladnak, egy úgy mond erőszakos módon. Ahogy közelítenek egymáshoz, a fény és a természet. Az egyetlen dolog, ami rajtunk múlik, hogy a közelségnek melyik szintjén kezdjük el végre megérteni, hogy nincs más mód, mint a szándékunkon való működésünkön keresztül, újra egyensúlyozzuk a fényt és az anyagot. A kettőt kiegyensúlyozzuk egymással. Ez megtörténhet, számtalan hatalmas szenvedés, háború után, amelyek előttünk állnak, vagy másrészt megtörténhet, az által, hogy felismerjük, természetünk gonoszságát, hogy mindenki csak saját magára gondol, a személy nem képes semmi másra odafigyelni, csak saját magára. A saját jutalmára, saját kielégülésére. Ez tudatosan vagy tudat alatt állandóan irányítja az embert, ez hajt egész életünkben.

De létezik egy esély, hogy megvalósítsuk, vagy megértsük, hogy mennyire esszenciális a szándék, hogy mennyire szükséges a szándék, hogy először is magunkkal kezdjünk valamit, és, hogyan kell a fény felé haladnunk?

Meg van az, az, esélyünk, hogy átmenjünk a fejlődés, bizonyos szintjén. A lényeg az, ha mi megpróbálunk ennek megfelelően „szaladni, a természet előtt”, mi önkéntesen akarunk ehhez közelebb kerülni, ez nem az a program, ami a természeten belül van,  fokozatosan lassanként, egyre közelebb megyünk, de mi magunk elkezdjük magunkat olyanná tenni, mint a fény, akkor mi magunk olyan állapotban vagyunk.

Kérdés: Hogyan vagyunk képesek, ezt megtenni?

Válasz: Mi megértjük, azt, hogy ha mi arról beszélünk, hogy közelebb kerülünk a fényhez, ami az adakozás, és a szeretet tulajdonsága.

Kérdés: Hol tudjuk ezt megtalálni?

Válasz: Előttünk áll, egy nagyon egyszerű laboratórium: mi összetörtünk magunkon belül, ahol mindenki a maga szempontjából, ugyanabban az állapotban van, mint a fény és az anyag egymással ellentétesen. Tehát, hogyha mi meg akarjuk érteni, hogy, hogyan lehetek közelebb a fényhez, először is meg kell, értsem, hogy hogyan viszonyulunk mindenkihez?  Tehát ebből, az következik, hogy közöttünk ugyanazok a viszonyok találhatóak, mint az emberek és a fény között. Nekem követnem kell, a biblikus parancsot, hogy „Szeresd felebarátodat, mint önmagad” Ezentúl semmi más nincsen.

 

Fordította: Dr Herman Zsolt

Szerkesztette: Szondi Ildikó