A Kli (edény) építése

Amennyiben nem kezdünk most bele a terjesztési munkába, soha nem fedjük majd fel az új önzőséget, aminek segítségével még inkább egyesülhetünk. Mi lenullázzuk magunkat barátaink felé közös terjesztési munkánkban. Mindegyikőnk megpróbálja lenullázni magát, azáltal hogy csak azt, teszi, amit a csoport megkíván.

Már sok esettel találkoztunk eddig is, amikor mindegyikőnk gyakorlatilag emberek ajtóin kopogtatott, helyileg dolgozva, és sok más dolgot is elvégzett mivel a csoport inspirálta őt erre. Ily módon egyesülnünk kell egyre inkább, és mindeközben lesznek viták, és ezekre a vitákra szükségünk van. Nem szabad elkerülnünk őket, hanem oda kell figyelnünk arra, hogyan haladhatunk előre segítségükkel oly módon, hogy a “szeretet lefedje az összes bűnt”. És, akkor képesek leszünk begyűjteni nagy, mérges edényünket, és cselekedeteink, hogy jó kapcsolatot hozzunk létre egymás között, és ez e- felett lesz majd. És ilyen módon felépítjük majd az edényt, egy hatalmas megszerzés iránti vágyat a megszorítással, és szűrővel felette.

Reggeli lecke, 2o13, augusztus 8.
ford: H Zs