Feltétel nélkül szeretni

 

Mindenki felismeri és elfogadja a „szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat” alapelvét. Azonban az új érában, hogy tudjuk az embereket szeretetbe fordítani, a gyűlölet, és a szeparáció helyett?

Ehhez fokozatosan át kell váltanunk az egoisztikus szándékból, az adakozó szándékba.
Az egoizmusban ember a saját módján akar szeretni. Más szavakkal, a valódi szeretet minden számítás felett van. Valaki jóképűnek tűnik nekem, mások taszítanak. Valaki jónak tűnik a szememben, mások rossznak. Még is, ha szeretek valakit, akkor úgy kell szeretnem, mint a saját gyerekemet, függetlenül attól, ahogy kinéz, vagy, ahogy tűnik a számomra. Amikor a gyermekeinket, egy természetes módon szeretjük, a szeretetre való belső igényünk felülemel minket önmagunk alaptermészetén. Írva van, „minden ember a saját hibái alapján utasít el másokat.” Ha valaki hibát fedez fel másban, az pontosan arra utal, hogy ez a hiba benne van, nem a másikban. Azonban mi a kezdetektől képtelenek vagyunk a feltétel nélküli szeretet elérésére, mivel a természetünk által utálunk másokat, ami már önmagában élvezetet okoz nekünk. Amikor ön-beteljesedést keresek, akkor muszáj mások hibáit látnom, ami a többieket, legalább egy bizonyos mértékben. Ha valaki többnek tűnik fel, mint én, nem tudom elviselni, és depresszív hangulatba kerülök. Akkor hogy érhetjük el a szeretetet? Mindenekelőtt, „szeretni” azt jelenti, hogy átitatódva lenni a felebarátunk vágyával, és készen állni ezek kitöltésére. Most azonban a felebarátom felhasználására és kihasználására állok készen, de mondva van: „Önmagadat add oda, hogy ő beteljesedjen.”  Még is ez teljesen ellentétes a természetemmel. Ezen a falon soha nem jutok át. Ezért tette Hillel a bölcs könnyebbé a kihívást azzal, hogy azt mondta: „Ne tedd másokkal azt, amit magaddal nem tennél.” Semlegesnek lenni, feladni a szeretetet és a gyűlöletet a felebarátok irányába. Ezáltal lehet túllépni az út első felén.Ezáltal válhat le valaki az egoizmusról, az előző vágytól. Az ember feladja a beteg szándékú terveit és szándékait. Mostantól nem akar kárt okozni a felebarátjának, sem azáltal, hogy hibázik, sem akaratlagosan. Nem akarja kihasználni őt, mivel ez kárt okoz neki. Bár még mindig azt gondolja, hogy nyerészkedhet a barátja ellenében, már elkezdte megérteni, hogy a végén önmaga lesz a vesztes.  Ami a felebarátjának jó, az jó neki is, ami rossz a felebarátjának, az neki is rossz. Már látja, hogy mindketten kapcsolatban vannak egymással, egy globális hálózat által, amely feltárul a világban ma. Ezért nincs más választása, mint az, hogy minimum nem okoz kárt a másiknak. vagyis ha az egoizmusában mégis altruista célok felé törekszik. „Értékes a számomra a szomszédommal is törődni” mondat fejezi ki a célját. Végül is kölcsönkapcsolatban állunk és nincs más választás. Végezetül, ahogy lépked ezen az úton, magára vonja a természet adakozó erejét , amely korrigálja ez elméjét és az érzéseit. Akkor majd megérti az ember a következőket: „Szeretnem kell másokat, de nem azért mert én jól akarom érezni magam, és nem azért, mert egy rendszerben vagyunk, és az is lényegtelen, hogy az mennyire globális és integrált.”  Ezek lényegtelen dolgok. A személy egyszerűen el van bűvölve az adakozás által, és nem is akar semmi mást. Nem magát akarja kitölteni, és nem számít élvezetre. Tiszteletből adakozik, hódolatból, nagyszerűségből, az adakozás tiszta formájának felismerése miatt. Most ez jelent mindent a személy számára.