Az adakozás művészete

Mi ezt a művészetet a külső publikummal végzett cselekedeteinken keresztül nyerjük el. Amennyiben vannak gyermekeitek megértitek mit is jelent anyának lenni, és, hogy mekkora erőfeszítés igényel mindaz, hogy szívedből, intellektusodból és aggodalmaidból mennyit kel beadjál.
Ugyanez vonatkozik a mi esetünkre is, amikor kimegyünk, hogy a külső publikummal egyesüljünk, bizonyos értelemben életet adunk nekik, mivel amikor ők hozzánk csatlakoznak, az még rosszabb, nehezebb lesz mintha gyermekeink lennének. Mindezt megígérhetem nektek. Azt kérdezitek mit kezdjetek velük? Még nem értitek, hogy ajtóitokon fognak dörömbölni éjjel a reggeli lecke előtt, teljes függőségben érzik majd magukat tőletek.
Hogyan lehetséges az ajtókat bezárni amikor érzelmek ébrednek fel? Hogyan lehetséges akkor eltávolodni egymástól? Hogyan lenne lehetséges, hogy ne figyeljünk oda egymásra? Amikor bizonyos érzelmeket ébresztek fel bennük, akkor azt követelik majd, hogy megfeleljetek mindannak amit bennük felébresztettetek.
És akkor ti ezerszer jobban aggódtok majd annál mint, ahogy gyermekeitekért aggódtatok. És az vonzza majd ránk a körbevevő fényt, mely megadja majd nekünk az érzést, az értelmet, és a közöttünk a Teremtővel, valamint a publikummal végzett munka művészetét. Az a fény, mely a Teremtőtől, rajtunk keresztül a külső publikumhoz érkezik szervez majd meg mindent.
Én semmit sem tudok arról mit is mondok majd egy pillanattal később, vagy hogy mit is teszek majd. Minden felülről érkezik. Nekünk csak ezt a folyamot kell megnyitnunk. Mindez megtörténik velünk minden egyes leckén. Ki tudja miről is szól majd a következő lecke? Senki sem tudja. Mindez nem olyan mint ami egy előadás vagy kongresszus során történik. Ott legalább előre tudok valamit, de a szokásos reggeli leckéknek az alapján kell történnie, zajlania ami velünk aktuálisan történik.

Reggeli lecke, 2013 október 11.

Shabbat lapról; október 18.

ford: Dr Herman Zsolt

Sz I