Az egység megragadása

Amikor én egy vonalon helyezkedem el, és beolvadok a csoportba, amikor boldog vagyok a csoporttal és a barátokkal, akkor nem hallok semmilyen akadályról, akkor semmit sem érzek, fejem a felhők között van. És amikor épp ellenkezőleg van, állandóan akadályokba ütközöm, melyek az agyamba fúródnak, és akkor semmire sem vagyok képes.  Akkor egy pillanatra beugrom abba, hogy “Nincsen más Rajta kívül”, vagy valami másba mely abban a cikkben le lett írva, vagy amiről a barátok beszélnek, és akkor ismét beleragadok. Mi még nem tudjuk, hogyan ragadjuk meg ezt a két végletet egyszerre együtt.

Míg amikor mindkét gyeplőt húzom, amikor én irányítom azokat, és többé kevésbé tudom, hogyan kombináljam őket, akkor teljes munkám állandóan a jobb vonalon halad. Állandóan meg kell ragadjam az egységet, a kapcsolatot, a Teremtőt, azt hogy “Izrael, a Tóra és a Teremtő azok egyek”, megállás nélkül. Azonban mi azt tanuljuk, hogy a rakéta nem képes állandóan egy egyenes vonalat követve repülni a cél felé, szükséges van állandó kitérésekre annak érdekében, hogy érezze, a helyes irányba repül az igazításokon keresztül. Állandóan engednem kell, hogy a bal gyeplő egy kicsit meglazuljon, hogy biztosítsam azt, hogy az akadályok megjelenjenek, feltűnjenek. Amikor így teszek, csak akkora mértékben teszem mindezt, hogy engedjem azok felbukkanását, mindaz egy kicsit irritál, megijeszt és összezavar engem. De mindez csak abban a mértékben történik amekkora mértékben kezemben tartom a jobb gyeplőt, nem többet annál.

Reggeli lecke, 2013 október 11.

Október 18-i Shabbat lapról.

ford: Dr Herman Zsolt

Sz I