Napi Feladat

2014.02.23

Rav: „ A kicsiny csoportoknak is, és a kicsiny csoportokban workshopolóknak is. Mindenkinek az a feladata holnapig, hogy felelősséget építsünk ki egymásban.”

Ws fókusz asztal: „Mindenkit arra kell emlékeztetnem, ami a feladat, hogy mindent a Reformáló Fény csinál, hogy mindent örömmel kell fogadnunk, és erőfeszítéseket kell tennünk, azért a belső imáért, hogy minden barátunkat helyreállítsuk, és hogy, ezt a fényt kérjük a többieknek, és hogy csak ebből az imából tudunk arra következtetni, hogy mindig jó, ami történik velünk, és hogy a Forráshoz kell visszatérnünk.  Egész életemben csak egy dologért kell imádkoznom: a barátaimért. Együtt kell imádkoznunk az örömért, hogy a Reformáló Fény megtudja tenni, a munkáját, és erre kell fókuszálnunk minden pillanatban.”

Kivonat a Reggeli Leckéből.