1-9

Samati 1. Nincsen más Rajta kívül

Hallottam Parashat Yitrokor, 1,  1944 február 6

Írva van, “nincsen más Rajta kívül”. Ez azt jelenti, hogy nincsen más erő a világban, melynek meglenne a képessége, hogy bármit is tegyen Ellene. Amit tehát az ember lát, hogy mégis vannak olyan dolgok a világban, melyek látszólag tagadják a Felső Irányítást, az azért van, mert ez az Ő akarata.

Az, amit úgy hívunk, hogy “a bal elutasít, és a jobb magához húz”, korrekciónak számít, azaz, amikor a baloldal elutasít valamit, az is korrekciónak számít. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok a világban, melyek kezdetben arra szolgálnak, hogy kitérítsék az embert a helyes útról, és amelyek által vissza lesz utasítva a Szentségtől.

Ezen visszautasítások haszna az, hogy azokon keresztül az ember megszerzi a Teremtő segítségére irányuló szükségletet, és teljes vágyat, mivel látja, hogy e nélkül teljesen elveszett. Nem csak hogy nem halad munkájában, hanem még vissza is zuhan, azaz, elveszti erejét, hogy megtartsa a Tórát és a parancsolatokat (Mitzvot) legalább a Lo Lishma (nem az Ő neve édekében) formájában, és csak egy hiteles módon felülemelkedve az akadályokon, értelem feletti hitben képes megtartani a Tórát és a parancsolatokat (Mitzvot). Azonban nincs mindig meg az ereje arra, hogy értelem fölé emelkedjen, és ezáltal Isten ments arra kényszerül, hogy eltérjen a Teremtő útjáról, akár még a Lo Lishma formájában is.

Az, aki mindig úgy érzi, hogy a törött az nagyobb, mint a teljes, azaz, hogy sokkal több zuhanó állapot létezik, mint felemelkedő, és nem látja ezen állapotok végét, és ezért úgy gondolja, hogy hogy mindörökké a szentségen kívül marad, mivel úgy érzi, hogy még a legkisebb mértékben sem képes megvizsgálni a dolgok helyességét, kivéve, ha csak az értelme fölé nem emelkedik. Azonban mégsem képes mindig felülemelkedni az értelmén. Akkor viszont mi lesz mindennek a vége?

Ekkor az ember elérkezik ahhoz a döntéshez, hogy senki sem képes őt segíteni, csak a Teremtő Maga. Ez, egy a szíve mélyéről jövő követelést okoz, ami arra irányul, hogy a Teremtő nyissa meg a szemét és a szívét, és valóban vigye őt közelebb az Istennel való örökkévaló összeolvadáshoz. Ebből viszont az következik, hogy az összes elutasítás, melyet addig átélt mind a Teremtőtől jöttek.

Ez azt jelenti, hogy nem az ő hibája volt, amikor nem volt képes a visszautasításokon való felülemelkedésre. Inkább arról van szó, hogy azok, akik valóban közelebb akarnak kerülni a Teremtőhöz, és nem elégszenek meg kicsiny lépésekkel, azaz nem akarnak értelmetlen kis gyermeknek megmaradni, segítséget kapnak felülről, hogy ne legyenek képesek azt mondani, Istennek hála létezik számomra a Tóra, a parancsolatok és jó cselekedetek, mi másra is lenne szükségem?

Csak akkor, amikor az ember már rendelkezik a valódi vággyal, kap segítséget Felülről, és tárul fel folyamatosan, hogy mennyire hibás a mindenkori állapotában. Nevezetesen olyan gondolatokat és nézeteket kap, melyek akadályozzák munkájában. Mindez annak érdekében történik, hogy láthassa, mennyire nem vált eggyé az Úrral. Amilyen mértékben képes ezeken felül emelkedni, fogja mindig meglátni, mennyivel van távolabb a Szentségtől, mint a többiek, akik már azt érezhetik, hogy ők egyek a Teremtővel.

Másrészt azonban az ebben a helyzetben lévő ember állandóan panaszkodik és követel, hogy nem képes igazolni a Teremtő viselkedését, és különösképpen azt, ahogy a Teremtő vele szemben viselkedik. Ez fájdalmat okoz neki. Miért nem képes egységre lépni a Teremtővel? Végül elérkezik ahhoz az érzéshez, hogy semmilyen módon nem részesül a szentségből.

Habár alkalmanként felébresztést kap Felülről, amelyek időlegesen életre keltik, azonban hamarosan ismét a legalacsonyabb helyre zuhan vissza. De pontosan ez juttatja el ahhoz, hogy felismerje, csak Isten képes neki segíteni, és őt közelebb juttatni a Vele való egységhez.

Az embernek állandóan meg kell próbálnia hozzá tapadnia a Teremtőhöz, nevezetesen az összes gondolatainak Róla kell szólnia. Vagyis, még a legrosszabb állapotban is, amelyből nem létezik mélyebb zuhanás, nem szabad, hogy az ember elhagyja az Teremtő fennhatóságát, azaz nem gondolhatja azt, hogy létezik egy másik fennhatóság mely megakadályozza azt, hogy ő belépjen a Szentség területére, és mely hasznot vagy kárt okozhatna neki.

Tehát nem szabad, hogy azt gondolja, hogy létezik a Szitra Achra (Másik Oldal) ereje, mely nem engedi az embernek, hogy jó cselekedeteket végezzen, és Isten útjait kövesse, sokkal inkább azt kell látnia, hogy minden a Teremtő által van megcselekedve.

A Báál Shem Tov azt mondta, hogy az, aki szerint létezik egy másik erő a világban, nevezetesen a Klipák (burkok) ereje, az olyas valaki, aki “más Isteneket szolgál”. Nem szükségszerűen az istenkáromlás a bűn, hanem az, hogy ha valaki azt hiszi, hogy létezik egy másik fennhatóság és erő a Teremtőn kívül, és ezen a gondolat által követi el a bűnt.

Ezen túlmenően, aki azt mondja, hogy az embernek meg van a saját fennhatósága, azaz azt állítja, hogy tegnap ő maga által nem akarta követni Isten útjait, ez ugyancsak az istenkáromlás bűnének tekintendő. Mindez azt jelenti, hogy az ilyen ember nem hiszi, hogy egyedül a Teremtő a világ irányítója.

Amikor azonban az ember bűnt követett el, azt természetesen meg kell bánnia, és sajnálkoznia kell annak elkövetése miatt. De ebben az esetben is a fájdalmat és szomorúságot a megfelelő sorrendben, kell elrendeznünk, azaz hol kell keresnie valakinek a bűn oka, mivel ez az a pont, amelyet meg kell bánnia.

Ezután az embernek bűnbánónak kell lennie és azt kell mondania: “Én azt a bűnt azért követtem el, mivel a Teremtő lehajított engem a szentségből a mocsokba, a latrinába.” Vagyis, hogy a Teremtő adta neki azt a vágyat és a sóvárgást, hogy a bűz helyén szórakozzon és vegyen levegőt.

(Valaki talán azt mondhatja, hogy könyvekben írva van, hogy néha az ember disznóként inkarnálódik. Ezt azonban úgy kell interpretálnunk, hogy ez arról szól, hogy az ember kap egy olyan vágyat, sóvárgást, hogy megélhetését olyan dolgokból szerezze, melyekről korábban már úgy döntött, hogy azok szemetek, de most mégis azokból akar táplálkozni).

Ugyancsak amikor az ember egy emelkedő állapotban érzi magát, és jó ízűen végzi a munkáját, nem szabad, hogy azt mondja: “Most én olyan állapotban vagyok, hogy képes vagyok megérteni, hogy érdemes a Teremtőt imádni, szolgálni.” Ehelyett tudnia kell, hogy most a Teremtő kedveli őt, és közelebb emelte őt Magához, emiatt érzi jó ízűnek a munkát, és óvatosnak kell lennie, nehogy valaha is elhagyja a szentség területét, és azt mondja, hogy létezik bárki más, aki a Teremtő mellett működik.

(De ez azt is jelenti, hogy a tény, hogy a Teremtő kedvel, vagy nem kedvel valakit, az nem az emberen magán múlik, hanem csakis a Teremtőn, és az ember, az ő külső elméjével nem képes megérteni, hogy most a Teremtő miért kedveli őt, és később meg miért nem.)

Hasonlóan ehhez, amikor az ember elutasítja azt, hogy a Teremtő nem vonja őt magához közelebb, akkor is óvatosnak kell lennie, hogy az ne magára vonatkoztassa, azaz hogy ő az, aki távol van a Teremtőtől. Mindez azért van, mert ez által megszerzővé válik a saját maga számára, és aki önös érdekből szerez meg, az elszeparálódik. Sokkal inkább azért kell bánkódnia, hogy a Shechina (Istenség) száműzetésben van, azaz ő maga okozza az Istenség szomorúságát.

Az embernek azt kell elképzelnie, hogy ez olyan, mint amikor valakinek egy kis testrésze fáj. A fájdalom mindenekelőtt az elmében és a szívben érződik. A szív és az értelem teszi teljessé az embert. Természetesen egy egyedül álló testrész saját érzése nem tudja leképezni az ember teljes érzékelési állapotát, amiben a legtöbb fájdalom leképződik.

Hasonlóan működik az a fájdalom, amelyet valaki akkor érez, amikor eltávolodott a Teremtőtől. Mivel az ember, csak egyetlen testrész a Szent Shechinában, és a Szent Shechina Izrael közös lelke, azáltal egyetlen testrész érzete nem reprezentálja a fájdalom érzetét általánosságban. Ez azt jelenti, hogy egy fájdalom jelenik meg a Shechinán belül, amikor a testrészei le vannak választva róla, és Ő nem képes azokról gondoskodni.

(Meg kell, hogy mondjuk, hogy ez az, amiről a bölcseink beszéltek: “Amikor az ember bűnbánatot gyakorol, mit szól a Shechina? “Ez könnyebb, mint fejem”). Azáltal hogy a Szentségtől való távolság miatti szomorúságot nem vonja magára, az ember megmenekül attól, hogy az önző megszerzés csapdájába zuhanjon, melyet úgy tekintünk, mint a szentségtől való elszakadást.

Ugyanez vonatkozik arra, amikor valaki közelebb érzi magát a szentséghez, azaz örömet érez amiatt, hogy a Teremtő kedveli őt. Akkor ugyancsak az embernek azt kell mondania, hogy az öröme elsősorban abból adódik, hogy ez az öröm Fentről származik, a Szent Shechinán belülről, azáltal, hogy Ő képes a saját testrészeit képes közelebb vonni magához, és hogy soha nem kényszerül arra, hogy saját testrészeit eltávolítsa magától.

Az ember örömének forrása, a jutalom, hogy boldogságot szerezhet a Shechinának. Ez egyezésben van azokkal a felső számításokkal, hogy rész öröme, az csak egy része az Egész örömének. Ezekben a számításokban az ember elveszíti individualitását, és elkerüli, hogy a Szitra Achra csapdájába essen, amely maga az önző megszerzési vágy.

Bár a megszerzés iránti vágy szükségszerű, mivel az embert teljes egészében ez alkotja, mivel bármi, ami az emberben a megszerzés iránti vágyon túl létezik, az nem a teremtményhez tartozik, hanem a Teremtő minőségének része, azonban az élvezet iránti vágynak korrigálódnia kell, hogy az az adakozás érdekében kezdjen el működni.

Mindez azt jelenti, hogy a megszerzés iránti vágy, csak olyan szándékkal vehet magára örömet és élvezetet, hogy ez által elégedettséget okozzon Felül az, amikor a teremtmény élvezetet érez, mivel ez volt a teremtés célja – hogy Ő teremtményei számára boldogságot, hasznot okozzon. És azt hívjuk a Shechina boldogságának Felül.

Ezért az embernek állandóan arra vonatkozó tanácsokat kell keresnie, hogyan okozhat elégedettséget a Felsőnek. Természetesen, amikor valaki élvezetet szerez, akkor ez a Felsőben elégedettséget okoz. Ennél fogva arra sóvárog, hogy állandóan a Király palotájában legyen, és hogy meg legyen a képessége, hogy a Király kincseivel játszadozzon, és ez nyilvánvalóan elégedettséget okoz majd a Felsőben. Ebből az következik, hogy a teljes sóvárgásnak csakis a Teremtő érdekére kell irányulnia.

 

2. A Szentség száműzetésben

Hallottam, 1942-ben

A Szent Zohár szerint “Ő (férfi) a Shochen (Bent lakozó), és Ő (Női) a Shechina (Szentség).” Nekünk úgy kell értelmezni a Zohár szavait, ahogy az ismert a Felső Fénnyel kapcsolatosan, és ahogy azt a Zohár szerzői is mondták, hogy nincs benne semmilyen változás, ahogy írva van, „Én, az Úr nem változom.” Minden név és fogalom csak is a Kelim (edények) szempontjából értelmezhető, amely a megszerzési vágy – belefoglaltatva a Malchutba — amely a teremtés gyökere. Ebből a pontból ereszkedtek alá az edények ebbe a világba, a teremtményekbe.

Mindezek a megkülönböztetések a Malchuttal kezdődnek, amely a teremtményeken keresztül a világok teremtésének gyökere, és amelyet Shechinának nevezünk. Az általános Tikkun (korrekció) nem más, mint hogy a Felső Fény teljességében ragyog majd ezekben az edényekben.

Az edényekben ragyogó Fény neve Shochen, és az edények általános neve Shechina. Más szóval, a Fény a Shechinán belül lakozik.  Azaz, a Fény az, amit Shochennen nevezünk, mivel ez lakozik a Kelimen belül, vagyis az összes Kelim együttes neve Shechina.

Mielőtt a Fény a maga teljességében ragyogna bennük, ezt az időszakot úgy nevezzük, “A korrekció időszaka.” Azaz mi akkor korrigálódunk, ha a Fény a maga teljességében ragyog az edényeinkben.  Azt az állapotot, ameddig ez meg nem történik, úgy nevezzük, hogy a “Szentség száműzetésben van.”

Azaz, még a Felső Világokban sincs tökéletesség. Alul, ebben a világban kell, hogy legyen olyan állapot, amikor a megszerzési vágyon belül van a Fény. Ez a Tikkun (korrekció) úgy tekintendő, mint megszerzés az adakozás érdekében.

Mindeközben a megszerzési vágy mindenféle alantas és bolond dolgokkal van tele, hogy nem is marad hely a Mennyek feltárulására. Azaz a szívnek a Fény oltárának kellene lennie, ezzel szemben piszkos és szeméttel teli hely csupán. Más szóval az alantasság foglyul ejtette az egész szívet.

Ezt nevezzük úgy, hogy a “Szentség a porba hullott.” Azaz a földre zuhant, és mindenki gyűlölni kezdte a Szentség lényegét, és egyetlen vágy sincs, amely felemelhetné onnan. Ehelyett az emberek alantas dolgokat választottak, és szomorúvá tette a Shechinát az, hogy nem teremtettek helyet a szívükben Isten Fénye oltárának.

 

4. Mi az oka annak a nehézségnek, melyez a személy akkor érez, amikor lenullázza magát a Teremtő előtt a munkában?

Hallottam 1944 február 6-án

Tudnunk kell az okát annak a nehézségnek, ami akkor érződik, amikor a személy azon akar dolgozni, hogy lenullázza saját “énjét” a Teremtő előtt, és hogy ne törődjön saját érdekével. A személy olyan állapotba kerül, mintha az egész világ megállt volna, és mintha látszólag egyedül ő hiányozna ebből a világból, és elhagyja családját és barátait annak érdekében, hogy lenullázza magát a Teremtő előtt.

Ennek csak egy egyszerű oka van, ami a “hit hiányának” van nevezve. Ez azt jelenti,  hogy a személy nem látja ki előtt nullázza le magát, azaz nem érzi a Teremtő létezését. Ez okozza a számára az elnehezülést.

Azonban amikor a személy elkezdi érezni a Teremtő létezését, akkor a személy lelke azonnal elkezd vágyakozni azért, hogy lenullázza magát és hogy a gyökérhez kapcsolódjon, hogy abba benne foglaltasson, mint a gyertya a fényszoró fényében, mindenféle értelem és ok nélkül. Azonban ez az embernek természetes módon jön, mint ahogy a gyertya is lenullázódik a fényszóró előtt.

Ebből az következik, hogy a személy munkájának az a lényege, hogy elérje a Teremtő létezésének az érzetét, azaz hogy érezze a Teremtő létezését, hogy “az egész föld tele van az Ő dicsőségével”. Ez lesz a személy teljes munkája, azaz az összes erőfeszítés melyet a munkába fektet, csak ennek elérésére szolgál és semmi másra.

A személy nem szabad hogy félre legyen vezetve, hogy bármit is meg kell szereznie. Ehelyett a személynek csak egy dologra van szüksége, azaz a Teremtőbe vetett hitre. Nem szabad semmi másra gondolnia, azaz az egyetlen jutalom melyet munkájáért akar az, hogy meg legyen jutalmazva a Teremtőbe vetett hittel.

Tudnunk kell, hogy nincs különbség egy kicsi illumináció és egy nagy között, melyet az ember elér. Mindez azért van mert nincs változás a Fényben. Hanem az összes változás az edényben létezik, mely a bőséget megkapja, ahogy az írva van “Én az Úr nem változom”. Ezáltal, ha  a személy képes megnövelni saját edényét, annak megfelelően megnöveli az illuminációt.

Azonban a kérdés az, hogy mivel képes megnövelni az edényét? A válasz az, hogy abban a mértékben amekkora mértékben a személy áldja a Teremtőt és köszönetet mond neki azért, hogy Ő közelebb vitte őt magához, hogy a személy érezhesse Őt egy kicsit, és képes legyen a dolog fontosságára gondolni, azaz hogy meg lett jutalmazva némi kapcsolattal a Teremtővel.

Annak a fontosságnak a mértékében melyet a személy maga elé vetít, akkora mértékben növekszik az illumináció benne. A személynek tudnia kell, hogy soha nem lesz képes megismerni a kapcsolat fontosságának mértékét ember és a Teremtő között,  mivel nem képes annak valós értékét felbecsülni. Ehelyett, amekkora mértékben értékeli azt, akkora mértékben éri el annak fontosságát és értékét. Ebben erő rejlik, mivel ez által a személy képes az illuminációt állandóan megkapni.

 

5. A Lishma egy felébresztés Felülről, és miért kell nekünk egy felébresztés alulról

1945-ben hallottam

Az hogy elérjük a Lishmát, nincs valaki kezében, hogy azt megértse, ahogyan nem az emberi elmének van kitalálva, hogy felfogja, hogy létezhet a világban egy ilyen dolog. Ez azért van így mert valakinek csak annyit szabad felfognia, hogy amikor a Tórával és a Micvottal foglalkozik, el fog érni valamit. Kell lennie ott egy ön-elégtételnek; egyébként nem lenne képes semmit sem csinálni.

Ehelyett ez egy megvilágítás, ami Felülről jön, és csak az tudhatja és értheti, aki megízleli azt. Írva van erről, “Ízleld meg és lásd, hogy az Úr jó.”

Így meg kell értenünk, miért kell valakinek tanácsot keresnie arra vonatkozóan, hogy hogyan érje el a Lishmát. Végül is, nincs tanács, ami segíthetne neki, és ha az Isten nem adja neki oda a másik természetet, amit úgy hívnak, hogy “Adományozás Vágya”, nincs munka, ami segíthet benne, hogy elérje a Lishmát.

A válasz, ahogyan a bölcseink mondták (Avot, 2:21), “Nem rajtad áll, hogy teljesítsd a munkát, és nem hanyagolhatod el szabadon.” Ez azt jelenti, hogy az embernek oda kell adnia a felébresztést lentről, mivel az imának tekinthető.

Egy ima hiánynak tekinthető, és hiány nélkül nincs kiteljesedés. Ezért, amikor valakinek szüksége van a Lishmára, a kiteljesedés Fentről jön, és a válasz az imára Fentről jön, azaz valaki a szükségletének megfelelően kap kiteljesedést. Ebből következik, hogy az ember munkája szükséges azért hogy megkapja a Lishmát a Teremtőtől, ami csak egy hiány és egy Kli (Edény) formájában történik. Mégis, valaki sosem képes elérni egyedül a kiteljesedést; ez inkább egy ajándék az Istentől.

Viszont az imának muszáj teljes imának lennie, ami a szívének mélyéről jön. Ez azt jelenti, hogy valaki száz százalékosan tudja, hogy nincs senki sem a világon, aki segíthetne neki, csak a Teremtő maga.

Mégis, hogyan tudja valaki, hogy nincs senki sem aki segíthetne neki, csak a Teremtő maga? Valaki pontosan úgy érheti el ennek a tudatosságát, ha minden erőt belefektetett a részéről, és az nem segítette őt. Így az embernek minden lehetséges dolgot meg kell tennie, a világon, hogy elérje “a Teremtőért való munkát”. Ekkor az illető imádkozhat a szíve mélyéről, és a Teremtő meghallja az imáját.

Viszont az illetőnek tudnia kell, hogy amikor erőfeszítést tesz, hogy elérje a Lishmát, magára veszi azt, hogy teljesen az adományozni akar, teljesen, azaz csak adományozni és semmit nem megkapni. Csak akkor kezdi el az illető látni, hogy a szervei nem értenek egyet az elképzeléssel.

Ebből az illető eljuthat a tiszta tudatosságára, hogy neki nincs más dolga, csak hogy a panaszát az Úr elé tegye, hogy segítse őt, hogy a teste egyetértsen, hogy magát feltétel nélkül a Teremtő szolgálatába kösse, ahogyan az illető látja, hogy ő nem tudja a testét meggyőzni, hogy teljesen lenullázza önmagát. Kiderül, hogy pontosan akkor, amikor valaki látja hogy, egyáltalán nincs oka remélni, hogy a teste egyetért a munkával a Teremtőért magáért, az illető imája csak akkor jöhet a szíve mélyéről, és akkor az imája el van fogadva.

Tudnunk kell, hogy azzal, hogy valaki eléri a Lishmát, a gonosz hajlamát halálra ítéli. A gonosz hajlam a megszerzésvágy, és az adományozás vágyának elérése lenullázza a megszerzésvágyat, hogy képes legyen bármit is csinálni. Ezt jelenti, hogy halálra ítéli. Mivel el van távolítva a tisztségéből, és semmi dolga nincs már, mivel nincs már használatban, amikor a funkciójától megválik, ez úgy tekinthető, hogy halálra van ítélve.

Amikor valaki azon elmélkedik, “Milyen haszna van az embernek minden munkájából, amikor a nap alatt dolgozik” az ember meglátja, hogy nem olyan nehéz szolgasorba állítania magát az Ő nevéért, és ennek két oka van:

  1. Akárhogy, azaz készakarva vagy nem készakarva, erőfeszítést kell tennie ebben a világban, és mi marad mindazokból az erőfeszítésekből, amit megtett?
  2. Viszont, ha valaki a Lishmában dolgozik, örömöt kap magából a munkából is.

A közmondásnak megfelelően, a Dubnai Megmondótól, aki erről a passzusról beszélt: “te nem hívtál engem, Ó Jákób, nem fáradoztál miattam, Ó Izrael.” Ő azt mondta, hogy ez olyan, mint valami gazdag ember, aki elhagyta a vonatot és kis táskája volt. Oda helyezte azt, ahová minden kereskedő helyezi a csomagját, és a hordozók vitték a csomagokat, és elvitték őket a hotelbe, ahol a kereskedők laktak. A hordozó azt hitte, hogy a kereskedő bizonyára maga vitte volna a kis csomagját, és nincs szükség hordozóra ehhez, tehát a nagy csomagot vitte magával.

A kereskedő fizetni akart neki egy kis összeget, ahogyan az mindig is fizet, de a hordozó nem akarta elfogadni azt. Azt mondta: “A hotel rakterébe tettem egy nagy csomagot; elfárasztott és alig cipeltem a te csomagodat, és ilyen keveset akarsz fizetni érte?”

A lecke arról szól, hogy amikor valaki jön, és azt mondja, hogy kemény erőfeszítésekkel volt, azért hogy megtartsa a Tórát és a Micvákat, a Teremtő azt mondja neki, “nem hívtál engem, Ó Jákób.” Más szavakkal, nem az én csomagomat vitted, hanem ez a csomag valaki máshoz tartozott. Mivel azt mondod, hogy neked sok erőfeszítésed volt a Tórában és a Micvákban, bizonyára másik házigazdád volt, akiért te dolgoztál; tehát menj hozzá és ő fizetni fog neked.

Ez a jelentése annak, hogy “te sem fáradoztál értem, Ó Izrael.” Ez azt jelenti, hogy aki a Teremtőért dolgozik, nem munkát végez, hanem éppen ellenkezőleg, örömöt érez és emelkedett szellemiséget.

Viszont, aki más okokból dolgozik, nem jöhet panasszal a Teremtőhöz, hogy a Teremtő nem ad neki életerőt a munkához, mivel nem a Teremtőért dolgozott, hogy az Úr megfizesse a munkáját. Ehelyett panaszkodhat azoknak az embereknek, akiknek dolgozott, hogy adjanak neki örömöt és életerőt.

És mivel sok cél van a Lo Lishmában, valakinek a célból kell kérnie a jutalmat, amiért dolgozott, azaz az örömöt és az életerőt. Azt mondják róluk, “Hozzájuk hasonlóvá teszik őket; igen, mindenkit, aki bízik bennük.”

Viszont ennek megfelelően ez összezavaró. Végül is, mi látjuk, hogy még akkor is, amikor valaki magára veszi a Mennyek Királyságának terhét minden más szándék nélkül, még mindig nem érez semmilyen életerőt, hogy azt mondja, hogy ez az életerő ráveszi őt, hogy magára vegye a Mennyek Királyságának a terhét. És csak azért vesz valaki magára ilyen terhet, mert hittel az értelem felett van.

Más szavakkal, az illető ezt úgy teszi meg, hogy kényszeresen felülemelkedik, az akarata ellenére. Ezért megkérdezhetjük: Miért érez valaki erőfeszítést ebben a munkában, ahogyan a test folyamatosan keresi azt az időt, amikor megszabadulhat ettől a munkától, amikor az illető egyáltalán nem érzi élénknek a munkát? A fentieknek megfelelően, amikor valaki a szerénységben dolgozik, és csak az a célja, hogy az adományozás érdekében dolgozzon, miért nem ad a Teremtő neki ízt és életerőt a munkában?

A válasz az, hogy tudnunk kell, hogy ez a dolog nagy korrekciót jelent. Ha ez nem volna, azaz a Fény és az élénkség azonnal megvilágítódnak, amikor a személy a Mennyek Királyságának terhét magára veszi, akkor élénkség lenne a munkájában. Más szavakkal, a megszerzésvágy szintén hozzájárulna a munkához.

Ebben az állapotban az egyén bizonyosan egyet értene, mert ő ki akarja elégíteni a vágyát, azaz a saját hasznáért dolgozna. Ha ez volna a helyzet, akkor sohasem volna lehetséges elérni a Lishmát.

Ez azért van így, mert az egyén rákényszerülne, hogy a saját hasznáért dolgozzon, ahogyan nagyobb örömöt lelne az Isten munkájában, mint minden más testi öröm. Ezért az egyén Lo Lishmában volna kénytelen maradni, hiszen kielégítené őt a munka. Ahol kielégülés van, az egyén nem képes semmit sem csinálni, ahogyan haszon nélkül az egyén nem tud dolgozni sem. Ezt követi, hogy ha valaki örömet kapna a Lo Lishma munkájából, akkor az egyén ebben az állapotban maradna.

Ez hasonló lenne ahhoz, amit az emberek mondanak, hogy amikor az emberek tolvajt üldöznek, hogy elkapják, a tolvaj is fut, és kiabál, hogy “fogják el a tolvajt”. Ekkor lehetetlen felismerni, hogy ki a valódi tolvaj, és így elkapni őt, hogy kivegyék a zsákmányt a kezei közül.

Viszont, amikor a tolvaj, azaz a megszerzésvágy, nem érez ízeket és élénkséget abban a munkában, hogy magára vegye a Mennyek Királyságának terhét, ha ebben az állapotban a személy az értelem feletti hitben dolgozik, akkor ezzel együtt a szervezet hozzászokik ehhez a munkához a személy megszerzésvágyának ellenére, és akkor az illetőnek eszköze lehet, aminek segítségével egy olyan munkához jut, amivel örömöt tud okozni az egyén Készítőjének.

Ez azért van így, mert a Teremtővel történő Dvekut (Összetapadás) elérésének elsődleges követelménye, hogy a saját munkáján keresztül történjen, amely a formaegyezőségnek tekinthető, ahol minden cselekedete az adományozás érdekében történik.

Ez úgy van, ahogyan az írás mondja “Ekkor örömét leli az Úrban” Az “Ekkor” jelentése az, hogy először, az egyén munkájának kezdetén nem érzet örömöt. Ehelyett az egyén munkája kényszeres volt.

Viszont ezután, amikor az illető már hozzászokott ahhoz, hogy az adományozás érdekében dolgozzon, és ne vizsgálja magát, – hogy örömét leli-e a munkában – hanem hiszi, hogy azért dolgozik, hogy a munkáján keresztül örömöt okozzon a Teremtőnek, az egyénnek azt kell hinnie, hogy a Teremtő elfogadja az alacsonyabb munkáját attól függetlenül, hogy milyen formája van a munkájának. A Teremtő mindenben a szándékot vizsgálja, és ez örömet okoz a Teremtőnek. Ekkor az ember így szól “Ekkor örömét leli az Úrban.”

Az Isten munkája során örömöt és boldogságot fog érezni, mert ekkor tényleg a Teremtőért dolgozik, mert az erőfeszítést, amit a kényszeres munka során végzett, lehetővé teszi az egyén számára, hogy komolyan a Teremtőért dolgozzon. Ekkor ezt is olyan örömnek találjuk, amelyet az egyén a Teremtőtől kap, azaz pontosan a Teremtőért dolgozik.

 

6. Mi a Tóra támogatása a munkában

Hallottam 1944-ben

Amikor valaki Tórát tanul, és azt szeretné, hogy az összes cselekedete az adományozás érdekében legyen, az illetőnek mindig támogatásra kell lelnie a Tórában. A támogatás táplálásnak tekinthető, ami a szeretet, félelem, emelkedés, frissesség, és így tovább. És az illetőnek ezt mind a Tórából kell kinyernie. Más szavakkal, a Tórának kell adnia ezeket az eredményeket neki.

Viszont ha valakit Tórát tanul és nincsenek ilyen eredményei, az nem tekinthető Tórának. Ez azért van, mert a Tóra a Fényre utal, ami a Tórába öltözik, azaz ahogyan a bölcseink mondták “Megteremtettem a gonosz hajlamot, és megteremtettem a Tórát, mint fűszert.” Ez a benne található Fényre utal, mert a Fény benne reformál.

Tudni kell azt is, hogy a Tóra két megkülönböztetésre oszlik: 1-Tóra, 2-Mitzva. Valójában lehetetlen megérteni ezt a két megkülönböztetést mielőtt valaki azzal volna jutalmazva, hogy az Isten útját járja miszerint “Az Úr azzal lakozik, akik félik őt”. Ez azért van így, mert amikor valaki a felkészülési szakaszban van, hogy belépjen az Úr palotájába, lehetetlen megértenie az Igazság Útját.

Viszont lehetséges olyan példát mondani, amit a felkészülési szakaszban is megért valamennyire valaki. A bölcseink mondták (Sutah 21), hogy “Rabbi Yosef mondta, ‘Egy Mitzva megóv és megment, amikor gyakorolják… stb A Tóra megóv akkor is, ha gyakorolják és akkor is ha nem gyakorolják.”

A lényeg, hogy amikor “gyakorolják” arra utal, hogy valakiben van valamennyi Fény. Az illető csak addig használhatja ezt a Fényt, amit elnyert, amíg a Fény vele van, mivel ő boldogságban van, mert a Fény ragyog rá. Ezt úgy tekinthetik, mint egy Mitzvát , azaz, ő még nincs a Tórával jutalmazva, de csak a Fény által  nyer életet a Kedushából (Szentségből).

Ez nem így van a Tórával: amikor valaki valamit elér a munkában, az illető akkor is használhatja, amit elért, még akkor is, ha nem gyakorolja azt, azaz akkor is ha nincs Fénye. Ez azért van, mert csak a megvilágítás hagyta őt el, azaz akkor is használhatja, amit elért a munkában, amikor a megvilágítás elhagyja őt.

Mégis azt is tudni kell, hogy amikor gyakorolják, a Mitzva fontosabb, mint a Tóra, amikor nem gyakorolják. Amikor gyakorolják, azt jelenti, hogy most az illető megkapja a Fényt; ezt hívják “gyakorlásnak”, amikor Fényt kap meg benne.

Így amikor valakinek Fénye van, a Mitzva fontosabb, mint a Tóra, amikor nincs Fénye, azaz amikor nincs élet a Tórában. Másfelől a Tóra fontos, mert használhatja az illető, amit elért a Tórában. Másfelől ez élet nélküli, amit “Fénynek” hívnak. A Mitzva idején az illető életet kap, amit úgy hívnak “Fény”. Ennélfogva a Mitzva fontosabb.

Ezért ha az illető fenntartás nélküli, akkor “gonosznak” tekinthető. Ez azért van így, mert a Teremtő úgy vezeti a világot, hogy Ő “Jó, aki jót cselekszik”. Ezért őt “gonosznak” hívják, mert átkozza a Készítőjét, és nem érez életet és nem tud semminek sem örülni, tehát azt mondhatja, hogy most hálát ad a Teremtőnek hogy örömöt és élvezetet ad neki.

Az illető nem mondhatja azt, hogy a Teremtő a Fennhatóságát jóindulattal vezeti másokkal, mivel a szervek érzékelésének értelmezzük a Tóra útját. Ha valaki nem érzi a boldogságot és örömöt, mit ad neki, hogy más örömet érez és boldog?

Ha valaki tényleg hinné, hogy a Fennhatóság úgy tárul fel, mint a jóindulat a barát felé, ez a hit valakit boldogsághoz és örömhöz vezetne, csak azért, mert hiszi, hogy a Teremtő a világot jóindulattal és örömmel irányítja. Ha valaki nem hoz életteliséget és örömet, mi a haszna annak, hogy azt mondja, hogy a Teremtő a baráthoz jóindulattal viszonyul?

A legfontosabb, hogy amit valaki a saját testében érez – akár rosszat érez, akár jót. Az illető a barátjának örömét csak akkor érzi, ha élvezi, hogy a másiknak haszna van. Más szavakkal, megtanuljuk, hogy a test érzékelésével az értelmezések nem fontosak. Csak az fontos, hogy valaki jól érezze magát.

Ebben az állapotban az illető azt mondhatja, hogy a Teremtő “Jó, aki jót cselekszik.” Ha valaki rosszul érzi magát, nem mondhatja azt, hogy a Teremtő jóságos vele. Ezért pontosan akkor, amikor valaki élvezi a barátja boldogságát és ebből szellemi táplálékot merít, és örül, mert a barátja jól érzi magát, akkor mondhatja, hogy a Teremtő jó vezér.

Ha valakinek nincs öröme, akkor rosszul érzi magát. Így hogyan mondhatja, hogy a Teremtő jóságos? Ennélfogva, abban az állapotban, amikor az illetőnek nincs öröme és boldogsága, már abban az állapotban van, hogy nem szereti a Teremtőt és nincs képessége igazolni a Készítőjét és boldognak lenni, ahogyan megfelelő volna egy ilyen nagyszerű és fontos királyt szolgálni.

Tudnunk kell, hogy a Felső Fény teljes nyugalomban van. És minden kiterjedés a Szent Nevekből az alsók szerint történik. Más szavakkal, minden név, ami a Felső Fénynek van, az alsók eléréséből származik. Ez azt jelenti, hogy a Felső Fényt az elérései alapján nevezik el. Máshogyan fogalmazva, az illető a Felső Fényt annak megfelelően nevezi, aminek megfelelően eléri, azaz ahogyan érzékeli.

Ha valaki nem érzi, hogy a Teremtő bármit is adna neki, milyen nevet adna a Teremtőnek, ha nem kap Tőle semmit? Így, amikor valaki hisz a Teremtőben, minden egyes állapotban amit érez, azt mondja, hogy ez a Teremtőtől jön. Ebben az állapotban a saját érzésének megfelelően nevezi el a Teremtőt.

Ha valaki boldog abban az állapotban, amiben van, akkor azt mondja, hogy a Teremtő “Jóságosnak” neveztetik, mivel, amit érez az az, hogy jót kap Őtőle. Ebben az állapotban őt Tzadiknak  hívják  (Igaznak), mivel a Matzadik (igazolja) a Készítőjét (aki a Teremtő).

Ha valaki rosszul érzi magát abban az állapotban, amiben van, akkor nem mondhatja, hogy a Teremtő jót küld neki. Ennélfogva, az illetőt Rashának (Gonosznak) hívják, mivel Marshia (Átkozza) a Készítőjét.

Viszont nincs köztes állapot, amikor azt mondja valaki, hogy jól is van és rosszul is. Ehelyett valaki vagy boldog, vagy boldogtalan.

A bölcseink írták (Berachot 61): “A világot nem teremtették stb. csak vagy a teljesen gonosznak, vagy a teljesen igaznak.” Ez azért van így, mert nincs olyan állapot, amikor valaki jól és rosszul is érzi magát.

Amikor a bölcseink azt mondják, hogy van köztes állapot, az azokkal a teremtményekkel van így, akiknek van időérzékük, mondhatod, hogy kétszer is köztes állapotban vannak, egymás után, amikor felemelkedik és lesüllyed. Ez kétszer van: egyszer ő gonosz, és egyszer igaz. De egyetlen pillanatban, amikor valaki jól és rosszul is érzi magát, ez nem létezik.

Ezt követi, hogy amikor azt mondták, hogy a Tóra fontosabb, mint a Mitzva, az pontosan akkor van, amikor nem gyakorolják azt, azaz amikor nincs benne élet. Ekkor a Tóra fontosabb, mint a Mitzva, aminek nincs élete.

Ez azért van így, mert az illető nem tud semmit sem kivonni abból a Mitzvából, aminek nincs élete. De a Tórával az illetőnek mindig megvan az elérés, amit akkor szerzett, amikor a Tórát gyakorolta. Bár az életerő elillant, a módja benne maradt, és használni tudja azt. Van idő, amikor egy Mitzva fontosabb, amint a Tóra, amikor életerő van a Mitzvában és nincs élet a Tórában.

Így amikor nem gyakorolják, azaz nincs életerő és öröm a munkában, az illetőnek nincs mást tenni, mint imádkozni. Viszont az ima alatt az illetőnek tudnia kell, hogy ő gonosz, mert nem érzi az örömöt a világban, bár olyan számítást végez, hogy azt higgye, hogy a Teremtő csak jót ad.

Ennek ellenére, a személy nem minden gondolatata igaz a munka során. A munka során, ha a gondolat cselekedethez vezet, azaz a szervek érzékeléséhez, hogy a szervek érezzék, hogy a Teremtő jóságos, akkor a szerveknek életet és boldogságot kell kapniuk belőle. Ha az illetőben nincs életerő, akkor mire jó mindez a számítás, ha a szervei nem szeretik a Teremtőt, mert Ő jót ad nekik?

Ezért az illetőnek tudnia kell, hogy ha a személynek nincs öröme a munkában, az annak a jele, hogy ő gonosz, mert boldogtalan. Minden számítás hamis, ha nincs cselekedettel követve, azaz a szervek érzékelésévé alakítva, hogy ő szereti a Teremtőt, mert az örömöt és boldogságot ad a teremtményeinek.

 

7. Mit jelent az, hogy a “Szokás Második Természetté válik” a munkában

Halottam 1943-ban

Azáltal, hogy a személy hozzászoktatja magát valamihez, az a dolog a személy második természetévé válik. Ezáltal semmi olyan nem létezik, melyet a személy ne érezhetné valóságának. Mindez azt jelenti, hogy bár a személy nem rendelkezik a dolog érzékelésével, mégis elkezdheti azt érezni, azáltal hogy hozzászoktatja magát ahhoz.

Tudnunk kell azt, hogy létezik különbség a Teremtő és a teremtmények között az érzékeléssel kapcsolatban. Mivel a teremtmények számára létezik az érző és az érzett, az elérő, és az elért. Ez azt jelenti, hogy rendelkezünk egy érzővel aki valamilyen valósághoz csatlakozik.

Azonban egy valóság érző nélkül, az csak a Teremtő Maga. Benne, “nem létezik gondolat, és érzékelés egyátalán.” Mindez nem így van a személlyel, az ő teljes létezése csakis a valóság érzékelésén keresztül lehetséges. Még a valóság hitelessége is csak annak szempontjából van hitelesítve, aki azt a valóságot érzékeli.

Más szóval az amit az érző megízlel, az amit igazságnak tekint. Amennyiben valaki keserű ízt talál a valóságban, azaz ő rosszul érzi magát abban a helyzetben ahol találja magát, és szenved azon állapot miatt, az a személy gonosznak tekintendő a munkában. Mindez azért van, mert ő a Teremtőt kárhoztatja, mivel Ő “Jószándékúnak” van nevezve, mivel Ő csak jóságot adakozik a világra. Mégis azon személy helyzetét tekintve, a személy úgy érzi, hogy ő az ellenkezőjét kapta a Teremtőtől, azaz a helyzet melyben találja magát az rossz.

Ennél fogva meg kell értsük azt amit bölcseink írtak (Brachot 61), “A világ csakis vagy a teljes gonosz, vagy a teljes igaz számára lett megteremtve.” Mindez a következőket jelenti: Vagy a személy jó ízt ízlel és érez a világban, és akkor igazolja a Teremtőt és azt mondja, hogy a Teremtő csak jóságot ad a világnak, vagy amennyiben a személy keserű ízt ízlel a világban akkor ő gonosz. Mindez azért van, mert ő kárhoztatja a Teremtőt.

Ebből az következik, hogy minden a személy érzései alapján van lemérve. Azonban mindezen érzéseknek semmi köze sincs a Teremtőhöz, ahogy azt az “Egyesítés verse”-ben mondja, “Ahogy ő, ugyanúgy leszel te is mindig, hiány, vagy felesleg benned nem létezik majd.” Ezáltal az összes világok, és az összes változások csakis a megszerzők szempontjából léteznek, annak szempontjából aki eléri azokat.

 

8. Mi a különbség a  Kedusha árnyéka és a Sitra Achra árnyéka között?

Hallottam Tamuzkor 1944 júliusában

Írva van (Énekek éneke, 2), “Ameddig a nappal lélegzik, az árnyékok menekülnek.” Meg kell értenünk, hogy mi az árnyék a munkában, és hogy mi a kettős árnyék jelentése. Az árnyék lényege, amikor valaki nem érzi a Teremtő gondviselését, hogy Ő azon a módon vezeti a világot, hogy „Ő jó, aki jót cselekszik,” és ez az állapot tekinthető úgy, mint árnyék, amit kitakar a Nap.

Más szavakkal, miközben a fizikai árnyék elrejti a Napot, a Nap valójában semmilyen változáson nem megy át, az ő ragyogása teljes erejű, tehát ennek alapján, ha valaki nem érzi az Ő Gondviselésének létezését, ez nem jelent semmilyen változást Felül. Igazából Felül semmilyen változás nem történik, ahogy írva van, „Én az Úr, nem változom.”

Valójában minden változás a megszerzőkben történik. Két dolgot kell megkülönböztetnünk ebben az árnyékban, azaz ebben az elrejtésben:

  1. Amikor valakinek állandóan megvan a képessége, hogy túlemelkedjen a sötétségen és a Teremtő azon elrejtésén, amit állandóan érez, ezzel igazolja a Teremtő létezését, imát emel Hozzá, hogy a Teremtő nyissa fel a szemeit, hogy lássa, valójában minden elrejtés magától a Teremtőtől érkezik, azaz hogy a Teremtő mindent azért tesz az emberrel, hogy az eljusson az Hozzá való imához, és a sóvárgáshoz, hogy Hozzá tapadhasson.

Ez azért van így, mert az ember csak a szenvedésen keresztül, amelyeket a Teremtő zúdít az emberre, akar kitörni a bajokból, menekülni a kínzásoktól, és ez az, amikor mindent megtenne, amit csak tud. Ezért, amikor valakire az elrejtés és a csapások jönnek, az egyetlen ismert „gyógymódot” alkalmazza, hogy még intenzívebben imádkozik a Teremtőhöz a segítségért, és hogy emelje ki abból a helyzetből, amiben pillanatnyilag van. Ebben az állapotban, az ember mindig hisz a Felső Gondviselésben.

  1. Amikor valaki elér abba az állapotba, amit már nem ural, és nem mondhatja, hogy minden szenvedés és fájdalom, amit érez, az azért van, mert a Teremtő küldi azokat az emberre, és azzal a céllal, hogy felemelje őt egy másik fokozatra, először az eretnekség állapotába löki. Ezért van, hogy az ember nem hisz az Ő Gondviselésében, és természetesen ezért nem is tud hozzá imádkozni.

Ebből következőleg két fajta árnyék van, és ez a jelentése annak, hogy „és az árnyékok menekülnek,” azaz az árnyékok menekülnek a világból.

A Klipa (kagylóhéj) árnyékát úgy is nevezik, hogy „az idegen istenek terméketlenek és nem teremnek gyümölcsöt.” A Kedushában (Szentség), azonban úgy is neveztetik, hogy „az Ő árnyékában boldogság ülni, és az Ő gyümölcse megédesíti a számat.” Más szavakkal, az ember azt mondhatja, hogy minden elrejtés és csapás, amit érez, a Teremtőtől származik, aki azért zúdítja rá ezeket a helyzeteket, hogy az ember ezek által eljusson az értelem feletti hit állapotába. Amikor valaki elég erős ahhoz, hogy kijelentse, hogy mindezeket a Teremtő okozza az életében, az megérti, hogy mindez az ő előrehaladását szolgálja. Azaz, hogy ezeken keresztül eljusson az adakozáshoz, és ne saját magáért dolgozzon.

Ekkor az ember felismeri, azaz hisz abban, hogy a Teremtő pontosan ebben a munkában leli örömét, amely teljes egészében az értelem feletti hitre épül.

Ez után következik az, hogy az ember nem imádkozik a Teremtőhöz, hogy az árnyékok meneküljenek a világból. Inkább azt mondja, „látom, hogy a Teremtő azt akarja, hogy szolgáljam Őt ezen a módon, teljes egészében értelem feletti hitben.” Ezáltal mindenben, amit az ember tesz, elmondhatja, hogy „természetesen a Teremtő örömét leli ebben a munkában, akkor miért kellene törődnöm azzal, hogy mindezen tevékenységek olyan állapotban zajlanak, ahol az arc el van rejtve előlem?”

Mivel az ember az adakozás érdekében akar dolgozni, azaz hogy a Teremtő örömét fogja találni a munkájában, nem megalázó ez a feladat, azaz nincs az az érzése, hogy mivel a Teremtő arcának elrejtési állapotában kell a munkát végezni, ezért a Teremtő nem is leli örömét benne.  Ehelyett az ember elfogadja a Teremtő vezető és irányító szerepét, habár a Teremtő azt akarja, hogy az ember érezze a Teremtő létezését a munkája során, és azzal teljes szívvel egyetért. Ez azért van így, mivel az egyén nem azt veszi figyelembe, hogy számára mi okozna élvezetet és örömet, hanem hogy a Teremtő számára mi okozna örömet. Így ez az árnyék életet hoz az egyén számára.

Ezt nevezzük úgy, hogy „az árnyékod alatt én örömömet lelem,” azaz hogy az ember vágyik egy olyan állapotra, ahol valamilyen módon az értelem fölé tud kerülni. Ezáltal ha valaki nem tesz erőfeszítéseket az elrejtés állapotában, amikor mindig van lehetősége az imára, hogy a Teremtő emelje őt közelebb magához, azonban az ember nem fordít erre elegendő gondosságot, ezért egy második elrejtés lesz rábocsájtva a Teremtő által, amelyben még inkább nem lesz képes imát emelni. Mindez a bűn miatt, hogy nem tett erőfeszítéseket a Teremtő felé irányuló imára. Emiatt az ember egyfajta magányosság állapotába kerül.

Azonban amikor valaki ebbe az állapotba kerül, akkor megszánják Felülről és ismételten egy felébresztést kap. Ugyanaz az a sorrend kezdődik ismételten újra, amíg majd végezetül az ember megerősödik az imában és a Teremtő meghallja az imáját, közelebb emeli az egyént magához, és megreformálja.

 

9. Mi az a három dolog, ami kitágítja az Ember tudatát a munkában

Hallotam Elulkor, 1942 augusztusában

A Szent Zohár elmagyarázza, amit bölcseink leírtak: “Három dolog tágítja valakinek a tudatát. Ezek pedig, egy csinos nő, egy szép hajlék, és szép Kelim (Edények).” A Zohár elmagyarázza, hogy, “A csinos nő a Szent Sechina (Istenség), a szép hajlék, az ember szíve, és a szép Kelim pedig az ember szervei.”

El kell magyaráznunk, hogy a Szent Sechina nem képes megjelenni a valós formájában, ami a kegyelem és a szépség állapota, hacsak valaki nem rendelkezik szép Kelimekkel, amelyek a szívből kiáradó szervek. Ez azt jelenti, hogy az embernek először meg kell tisztítania a szívét, hogy az szép hajlékká váljon, azáltal, hogy lenullázza a saját maga iránti kapni akarását és hozzászoktatja magát a munkához, azon a helyen, ahol az összes ember cselekedete csak az adakozás érdekében történik.

Ezek a kiterjesztett szép Kelimek, ami az ember vágyait jelképezik, megtisztulnak az önmagukra irányuló megszerzéstől. Ehelyett, elérésében lesznek,  tisztává és adakozóvá válnak.

Azonban, ha a hajlék nem szép, a Teremtő azt mondja, “ő és Én nem lakhatunk ugyanabban a  hajlékban.” Mégpedig azért, mert formaegyezőségnek kell lenni a Fény és a Kli (Edény) között. Így, ha valaki magára veszi a tisztaságba vetett hitet, a szívben és az elmében is, egy szép nő látogatja meg, ez azt jelenti, hogy a Szent Sechina megjelenik neki a kegyelem és a szépség formájában, és ez tágítja az ember tudatát.

Más szavakkal, boldogságon és az örömön keresztül, amit az ember érez, a Szent Sechina megjelenik a szerveken belül, és kitölti a külső és a belső Kelimeket. Ezt nevezzük “a tudat kitágításának.”

Ennek elérése az féltékenységen, a sóvárgáson és tiszteleten keresztül történik, amik kivezetik az embert ebből a világból.  A féltékenység azt jelenti, hogy ezen keresztül a Szent Sechina a féltékeny szeretetnek tekinthető a “Seregek Urának féltékeny szeretete” mondatban. Tisztelet, ez azt jelenti, hogy valaki a mennyek dicsőségét akarja növelni, és sóvárgás pedig az “Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram” mondat által nyilvánul meg.