10-19

10. Mit jelent az, hogy Siettesd Magad Szerelmem a munkában?

Tartsuk észben, hogy amikor a személy elkezd azon az úton járni, hogy mindent a Teremtő érdekében akar tenni, akkor emelkedések és zuhanások állapotához érkezik. Néha olyan mélységű zuhanásba kerül, hogy olyan gondolatai támadnak, hogy el akar menekülni a Tórától és parancsolatoktól, azaz olyan gondolatok jönnek a személyhez, hogy nem vágyik arra, hogy a Kedusha (Szentség) uralma alatt maradjon.

Abban az állapotban a személynek hinnie kell abban, hogy épp ellentétesen történik, és a Kedusha az, mely tőle akar elmenekülni. Mindennek az az oka, hogy amikor a személy be akarja szennyezni a Kedusha-t, akkor az tovább lép, és inkább azt megelőzve elmenekül tőle. Amennyiben a személy hisz ebben, és győzedelmeskedik a menekülés közben, akkor a Brach (menekülés) Barech-á (áldássá) válik, ahogy az írva van: “Álld meg Uram az ő anyagát, és fogadd el keze munkáját.

 

13. A Gránátalma

Hallottam Rosh Hasana második estéjének vacsoráján 1948 Október 05.-én.

 A gránátalma – mondta – azt jeleníti meg, amiről Bölcsink azt mondták, hogy “ még egy hiú ember is, amennyire kitöltik a parancsolatok olyan, mint a gránátalma.” (Iruvin 19). Azt mondta, hogy a Rimon (Gránátalma) szó, a Romemut (Magasság) szóból származik, amely az értelem feletti hitre utal. A jelentése az, hogy “a hiú bennetek ki van töltve a Parancsolatokkal  (Mitzvot.)” A kitöltöttség mértéke akkora, amennyire valaki képes  az értelem fölé emelkedni, és ezt nevezzük Romemut-nak.

Csak üresség van ott, ahol nincs létezés, ahogy írva van, „és a Föld az üresség felett függött.”  Az meg hogy mekkora egy üres hely kitöltésének a mértéke? A válasz, hogy ez a mérték megfelel annak, amennyire valaki önmagát az értelem fölé képes emelni.

Ez azt jelenti, hogy az ürességet mindig magassággal kell kitölteni, azaz értelem feletti hittel, és kérni kell a Teremtőt, hogy adja meg az embernek ehhez az erőt. Ez azt fogja jelenteni, hogy minden üresség szándékosan lett létrehozva, azaz hogy azzal a szándékkal érkezik meg valakihez, hogy ezáltal érezze hogy üres, és hogy ezt az ürességet kiölthesse a Teremtő Romemutja.  Más szavakkal, hogy az ember képes legyen mindent az értelme fölé emelni.

Ez a jelentése annak, hogy „az Isten úgy rendezte mindezt el, hogy az embernek félnie kelljen az Ő Nevét.” Ez azt jelenti, hogy ennek az ürességnek a gondolatai azért érkeznek el az emberhez, hogy szükségét érezhesse ez által, az értelem feletti hithez való felemelkedésnek, és annak, hogy szükségünk van az Isten segítségére. Ezt követően jön el a pillanat, amikor az embernek kérnie kell a Teremtőt, hogy adja meg az erőt az értelem fölé emelkedéshez szükséges hithez.

Kiderül, pontosan ez az, amikor szüksége van a Teremtő segítségére, mivel a külső értelem elvezeti őt az ellentétesség megértéséhez. Ezért ez embernek nem marad más hátra, mint hogy a Teremtő segítségét kérje.

Mondva van erről, hogy „az embernek a vágyait minden nap meg kell, hogy haladja, és ha ezt nem a Teremtőért teszi, nem is érvényes ez a cselekedet.” Így csak ekkor jön el az állapot, amikor valaki megérti, hogy senki nem segíthet neki, csak a Teremtő. Ez az, amikor „az Isten úgy rendezte el mindezt, hogy az ember félje az Ő Nevét.”  A félelem lényege a hitben ismerhető fel, és csak ekkor lesz valakinek szüksége a Isten általi megváltásra.

f

14. Mit jelent a Teremtő Nagysága?

Hallottam 1948-ban

A Teremtő Romemut-ja (Nagysága/Magasztossága), azt jelenti, hogy a személynek erőt kell kérnie a Teremtőtől, hogy képes legyen értelem fölé emelkedni. Mindez azt jelenti, hogy két fajta magyarázata van a Teremtő Nagyságának:

  1. Hogy a személy ne telljen meg tudással, amely az intellektus, amivel a személy képes kérdéseit megválaszolni. Ehelyett a személy azt akarja, hogy a Teremtő válaszolja meg kérdéseit. Ezt Romemut-nak (Nagyságnak) nevezzük, mivel az összes bölcsesség Felülről származik, és nem az embertől, azaz nem abból, hogy az ember képes saját kérdéseit megválaszolni.  Bármi amit a személy képes megválaszolni az úgy tekintendő, mint mindennek a külső elmével való megválaszolása. Ez azt jelenti, hogy a megszerzés iránti vágy megérti, hogy érdemes megtartani a Tórát és a parancsolatokat (Micvot). Azonban amennyiben az értelem feletti hit készteti a személyt a munkára, az úgy tekintendő, hogy “a megszerzés iránti vágy véleménye ellenében”.
  2. A Teremtő Nagysága azt jelenti, hogy a személynek szüksége lesz a Teremtőre hogy kívánságait teljesítse. Ennél fogva:
  • A személynek értelem fölé kell emelkednie. Ezáltal a személy meglátja, hogy ő maga üres, és ezáltal szüksége lesz a Teremtőre.
  • Csak a Teremtő képes a személynek megadni az erőt, hogy értelem fölé emelkedhessen. Más szóval az amit a Teremtő ad, az van “A Teremtő Romemut-jának” (Nagyságának) nevezve

 

16. Mit jelent az hogy “Az Úr napja”, és “Az Úr Éjszakája” a munkában

Hallottam Jeruzsálemben 1941-ben

Bölcseink azt mondták arról a versről, hogy “Bánat szálljon arra, aki az Úr napjára vágyik! Honnan kaphatnád te meg az Úr napját? Az sötétség és nem fény „(Ámosz 5): “Egy tanmese a kakasról és a denevérről, akik a fényt várják. A kakas azt mondja a denevérnek: ‘Én a fényt várom, mivel a Fény az enyém; de te, neked mi szükséged van a fényre?'” (Szanhedrin 98,2). A magyarázat az, hogy mivel a denevér nem rendelkezik látó szemekkel, mi haszna van neki a napfényből? Épp ellenkezőleg, annak akinek nincs szeme, a Fény csak még nagyon sötétséget hoz.

Meg kell értsük ezt a tanmesét, azaz, hogy mi köze a szemeknek Isten Fénye látásához, melyet a szöveg “az Úr napja”-nak nevez. Ők ezzel kapcsolatban adták ezt a tanmesét a denevér-re utalva, hogy az, akinek nincs szeme, az sötétségben marad.

Azt is meg kell értsük, hogy mi az Úr napja, és mi az Úr éjszakája, és mi a különbség a kettő között. Mi az ember napját a napfényről ismerjük fel, de az Úr napját miről ismerhetjük fel?

A válasz az, hogy pontosan úgy mint a nap megjelenéséből. Más szóval, amikor a nap a földre sugárzik azt napnak nevezzük, és amikor a nap nem ragyog, azt sötétségnek nevezzük. Ugyanígy van ez a Teremtővel is. A nap “megjelenítés”-nek, míg a sötétség “az arc rejtettsége”-nek van nevezve.

Mindez azt jelenti, hogy amikor létezik az arc megjelenítése, amikor az olyan tiszta mint a nap a személy számára, akkor az “nappal”-nak van nevezve. Mindez úgy van, ahogy azt bölcseink mondták (Pszachin 2) azzal a versek kapcsolatban, hogy “A gyilkos a hajnali fénnyel kel fel, hogy a szegényt és szűkölködőt megölje, és éjjel pedig úgy viselkedik mint a tolvaj.” Mivel azt mondja, hogy “és éjjel pedig úgy viselkedik, mint a tolvaj”, ebből az következik hogy a fény nappalt jelent. Ő az mondja ott, hogy amennyiben a dolog olyan tiszta számodra, mint a fény mely a lelkekre száll, ő egy gyilkos, és akkor lehetséges őt lelkében megmenteni. Ennél fogva látjuk, hogy a nappallal kapcsolatban, a Gemara azt mondja, hogy ez a dolog olyan tiszta mint a nappal.

Ebből az következik hogy az Úr nappala azt jelenti, hogy a Felső Irányítás – ahogy a Teremtő a világot vezeti – nyilvánvalóan jóságos módon történik. Például, amikor a személy imát mond, imája azonnal válaszra talál, és ő megkapja mindazt, amiért imádkozott, és sikeres lesz bármiben, amibe csak belekezdett. Ez van “az Úr napjának” nevezve.

Ezzel szemben a sötétség, mely az éjszaka, az arc rejtettségét jelenti. Mindez kétségekre ébreszti a személyt, és idegen gondolatokat hoz a Teremtő jóságos irányításával kapcsolatban. Más szóval a Felső Irányítás rejtettsége okozza a személynek ezeket az idegen nézeteket és gondolatokat. Ez van “éjszaka”-nak, és “sötétség”-nek nevezve. Azaz a személy egy olyan állapotot él át, ahol úgy érzi a világ elsötétült számára.

Most már képesek vagyunk megmagyarázni, ami írva van, “Bánat szálljon arra, aki az Úr napjára vágyik! Honnan kaphatnád te meg az Úr napját? Az sötétség és nem fény.” A lényeg az, hogy mindazok aki az Úr napját várják, az azt jelenti hogy ők arra várnak hogy felülről megkapják az értelem feletti hitet, hogy hitük olyan erős legyen, mintha ők saját szemükkel látnák, teljes bizonyossággal, hogy az valóban úgy van hogy a Teremtő a világot jóságos módon vezeti.

Más szóval, ők nem akarják valóban azt látni, hogy a Teremtő a világot jóságos módon vezeti, mivel a látás ellentétes a hittel. Más szóval a hit pont ott létezik, ahol az ellenkezik az értelemmel. És amikor a személy értelme ellenében cselekszik, az van “értelem feletti hit”-nek nevezve.

Ez azt jelenti, hogy ők hisznek abban, hogy a Teremtő irányítása a teremtmények felé jóságos. És bár ők nem látják mindezt abszolút bizonyossággal, nem mondják azt a Teremtőnek, hogy “mi a jóságos Felső Irányítást olyan nyilvánvalóan akarjuk látni, mint értelmen belül”. Ehelyett ők azt akarják, hogy mindaz bennük értelem feletti hitben maradjon meg.

De közben azt kérik a Teremtőtől, hogy Ő nekik akkora erőt adjon, hogy ez a hit olyan erős maradjon, mintha mindent értelmen belül látnának. Ez azt jelenti, hogy számukra, értelmükben ne legyen különbség hit és tudás között. Ezért van az hogy ők, azok akik a Teremtőhöz akarnak tapadni, erre így utalnak, mint “az Úr napjára”.

Más szóval amennyiben ők mindezt a bőséget tudásként érzékelnék, akkor az Isten Fénye, mely “a Felső Bőség”-nek van nevezve, az “elvált edények”-nek nevezett megszerző edényekbe kerülne. És ők ezt nem akarják, mivel akkor mindaz a megszerzés iránti vágyhoz kerülne, mely a Kedusha (Szentség) ellentéte, mely Szentség szemben áll az ön-beteljesítés iránti megszerző vággyal. Ehelyett ők a Teremtővel akarnak összeolvadni, és az csak a forma azonosságon keresztül érhető el.

Azonban annak érdekében, hogy ezt elérjék, azaz hogy a személy rendelkezzen a vággyal és sóvárgással a Teremtővel való összeolvadáshoz, miközben a személy a kizárólag saját maga érdekében dolgozó megszerzés iránti vágy természetével született, akkor hogyan lenne lehetséges az hogy valami olyasmit érjen el, ami teljesen ellentétes természetével? Ennek okán a személynek hatalmas erőfeszítéseket kell tennie, ameddig egy második természethez jut, mely az adakozás iránti vágy.

És amikor a személy megkapja az adakozás iránti vágyat, képessé válik arra, hogy megkapja a Felső Bőséget ezen a vágyon keresztül, anélkül hogy azt károsítaná, mivel az összes károsodás csak a saját maga iránti megszerzés iránti vágyon keresztül történik. Más szóval még akkor is, amikor a személy valamit az adakozás érdekében tesz, valahol mélyen továbbra is létezik egy gondolat, hogy ő majd valamilyen jutalmat kap az éppen végzett adakozó cselekedetért.

Egy szóval a személy képtelen bármit is tenni, amennyiben nem kap valamit cserébe tettéért. A személynek élvezetre van szüksége, és bármilyen élvezet melyet saját magának kap, az az élvezet el kell hogy szakítsa őt az életek életétől, a forma különbözőség miatt.

Ez megakadályozza a személyt abban hogy a Teremtőhöz tapadjon, mivel a Dvekut (Egybeolvadás) lényege a forma azonosságban mérhető le. Ennél fogva lehetetlen az, hogy a személy mindenfajta megszerzés nélküli színtiszta adakozással rendelkezzen saját erejéből. Ennél fogva ahhoz hogy a személy rendelkezzen az adakozás erejével, egy második természetre van szüksége, hogy legyen ereje a forma azonosság elérésére.

Más szóval a Teremtő az adakozó és Ő semmit sem kap, mivel Neki semmire sincs szüksége. Ebből az következik, hogy amikor Ő adakozik, azt ugyancsak nem szükségből teszi, azaz amennyiben nem lenne kinek adakoznia, Ő azt sem érezné szükségnek.

Ehelyett mindezt játékként kell elképzelnünk. Azaz itt nem arról van szó, hogy amikor Ő adakozni akar az valami olyasmi amire Neki szüksége van, hanem Ő mindazt játékból teszi. Mindez úgy van, ahogy azt bölcseink mondták az Úrnővel kapcsolatban: Az Úrnő azt kérdezte, “Mit tesz a Teremtő miután megteremtette a világot?” A válasz a következő volt, “Ő ül, és a bálnával játszik”, ahogy az írva van, “Ott mennek a tenger hajói, és a Leviathan (a tengeri szörny), melyeket Te teremtettél, hogy azokkal játszadozzál” (Avoda Zara (bálvány imádás) 3. oldal).

A Leviathan maga a Dvekut-ra és a kapcsolata utal (ahogy az írva van, mindegyik helyének megfelelően, koszorúval). Mindez azt jelenti, hogy a végcél, mely a Teremtő kapcsolata a teremtményekkel, csak sport, játék, és nem vágyra, vagy szükségre alapul.

A különbség a játék és a vágyott dolog között az, hogy mindaz, amire vágy irányul az szükséges. Amennyiben a személy nem kapja meg vágya tárgyát, maradandó hiányt érez. Azonban játék, sport esetén, még akkor is ha a személy nem ér el semmit, nem tekinti azt hiánynak, ahogy azt mondják, “…nem olyan nagy baj az hogy nem értem el amire gondoltam, mivel az nem is olyan fontos…”. Mindez azért van, mivel a kezdeti vágya a cselekedet elején csak játékos volt, és nem komoly.

Ebből az következik, hogy a cél az, hogy a személy teljes munkája adakozásban történjen, és ne legyen vágya, sóvárgása arra, hogy munkájából élvezethez jusson.

Ez egy magasztos szint, ahogy maga a Teremtő azt alkalmazza. És ez van “az Úr napja”-nak nevezve.

Az Úr napja “teljesség”-nek van nevezve, ahogy az írva van, “Legyenek a reggel csillagjai mostantól sötétek, keresse a fényt, de ne találja azt”. A Fény van teljesség-nek tekintve.

Amikor a személy második természethez jut, azaz megkapja az adakozás iránti vágyat, melyet a Teremtőtől kap alap természete, a megszerzés iránti vágy felett, akkor most a személy megkapja az adakozás iránti vágyat. Abban a pillanatban a személy érdemessé válik arra, hogy a Teremtőt teljességben szolgálja, és ez van “az Úr napja”-nak tekintve.

Ennél fogva az, aki még nem jutott a második természethez, és nem képes a Teremtőt az adakozás formájában szolgálni, és arra vár, hogy mindazzal, azaz az adakozással meg legyen jutalmazva, azaz amikor a személy már erőfeszítést tett, és mindent megtett annak érdekében hogy azt az erőt megszerezte, úgy van tekintve hogy az Úr napjára vágyik, azaz arra vágyik, hogy elérje a forma azonosságot a Teremtővel.

Amikor az Úr napja elérkezik, a személy felemelt hangulatba kerül. Boldog hogy kikerült a saját maga iránti megszerzés iránti vágy hatalma alól, mely addig elválasztotta őt a Teremtőtől. Most a személy képes a Teremtőhöz tapadni, és ezt úgy tekinti hogy felemelkedett a csúcsra.

Azonban mindez ellentétesen történik azokkal, akik csak az önmaguk iránti megszerzésben dolgoznak. A személy addig boldog, ameddig úgy érzi, valamilyen jutalmat kap munkájáért. Amikor azt látja, hogy megszerzés iránti vágya semmilyen jutalmat nem kap a munkáért, akkor a személy szomorú lesz, és mozdulni sem képes. Néha a személy a dolog kezdetét fontolgatja, és azt mondja, “Én nem erre esküdtem fel”.

Ennél fogva, a legfontosabb az, hogy az Úr napja az adakozás erejének megszerzését jelenti. Amennyiben a személynek azt mondanák, hogy ez lesz jutalma a Tóra és a parancsolatok végzéséből, azt mondaná, “Én mindezt sötétségnek és nem fénynek tekintem”, mivel ez a tudás, információ számára sötétséget hoz.

forrás: http://www.kabbalah.info/eng/content/view/frame/31617?/eng/content/view/full/31617&main