110 – 119

110. „Mező, amelyet megáldott az Örökkévaló”

1943-ban hallottam

Mező, amelyet megáldott az Örökkévaló”. A Szent S’chiná-t [Istenséget] mezőnek [שדה] nevezik. S néha a mező hazugsággá [שקר] változik, mert a {„mező” szó utolsó} Héj [ה] {betűjében} a {kicsi} Váv [ו] {betű} a Nesámá-t [a lelket] jelöli, a Dálet [ד] {betű} pedig a Szent S’chiná-t jelöli. S mikor a Nesámá belé van öltözve, akkor Héj-nek [ה] nevezik. Mikor viszont az ember hozzá akar tenni a hithez, akkor {ezt a Héj betűben levő} Váv {betűt} lentre továbbítja és akkor {ezzel a Héj betűből} Kuf [ק] betű lesz. Ekkor a Dálet [ד] {betűből} Rés [ר] {betű} válik, amely {egy olyan} soványnak és szegénynek minősül, ami hozzá akar tenni. Ekkor Rés {betűvé} válik, ahogy az írva van, „a királyságában „Rás”-nak [szegénynek] született”, {azaz} a sovány szegénnyé válik. Vagyis azáltal, hogy ártó szemet helyezett magába, mind az agyba és mind pedig a szívbe, ahogy azt a „lerágja azt az erdei vadkan” {zsoltár-vers} fejezi ki. A szem függőben van, mert ismét megengedett lesz, ahogyan a Szitrá Áchrá [a Rossz Oldal] majdan szent angyal lesz.

Erre utal az „álljon fenn Isten dicsősége mindörökké” {vers}. Mivel az életerő {az ún.} „Jáár” [magyarul, erdő] {nevet viselő} állapotába jut, {mely elnevezés} az „Író” [magyarul, városa] {szóból} ered. Vagyis az egész életereje kiömlik, ő pedig minden alkalommal megerősödik, s akkor elnyeri {az ún.} „mező, amelyet megáldott az Örökkévaló” állapotot, amitől az ártó szem jó szemmé változik.

S ezt jelenti az, hogy „a szem függőben van”. Vagyis hogy függőben van és kétség előtt áll, hogy vajon ártó vagy jó szemmel van. S ezt jelenti az, hogy ismét megengedett lesz. Erre utal az, hogy „egyik a másikkal szemben”. S ez az, amit Bölcseink mondtak: „nem volt Előtte olyan boldogság, mint ama napon, mikor ég és föld lettek teremtve”.

S ennek az az oka, hogy előbb vagy utóbb „az Örökkévaló és az Ő Neve egyek lesznek”, mivelhogy ez a teremtés célja. S a Teremtőnél múlt, jelen és jövő ugyanazt {jelentik}. Ezért a Teremtő a teremtés végső formáját nézi. Ahogy az a Gmár Tikun-ban [a Kijavítás Végén] lesz, mikor már az összes lélek, a maguk teljességében, az Ejn Szof [végtelen] világ részei lesznek, mikor a Gmár Tikun-ban már a teljességbéli formájuk lesz ott megtalálható és és semmi nem {fog} hiányozni.

Mígnem akik kapnak, őket illetően ismert, hogy még be kell teljesítsék, mit feladatuk beteljesíteni. „amit teremtett Isten, hogy megtegyék”. Azaz a hiányosságokat és az ingerlékenységet, ahogy erre utalván mondták Bölcseink, „az ingerült csak ingerültséget nyer”. Illetve, hogy „mindenki, aki mohó, mérges”, mert ez a kapni akarás valódi formája annak valódi formájában, {vagyis úgy,} ahogy az elfogadhatatlan.

S az összes korrekció azért van, hogy {ezt} adományozás végettivé változtassa, mert ez az alsók össz munkája. Mert mielőtt a világ meg lett volna teremtve, ahogy az írva van, „Ő és a Neve egyek voltak”. Vagyis annak ellenére, hogy a Neve már kilépett az „Ő” {kereté}ből és feltárulkozott kintre, és már úgy nevezik, hogy az „Ő Neve”, mindenesetre egy{ek} volt{ak}, s erre utal {amit mondanak}, hogy „egyik a másikkal szemben”.

111.Lehelet, hang és beszéd

Sziván [hó] 29-én, 1943. július 2-án, Jeruzsálemben hallottam

Van az {ún.} lehelet, hang és beszéd állapota, és van az {ún.} „jég” állapota, és van az {ún.} „szörnyű” állapota. „Lehelet”-nek nevezik azt az Or Hozer-t [Visszatérő Fényt], amely a Mászách-ról [a védőernyőről] jön ki, mely {Mászách} korlátozó erőt képvisel. S mindaddig míg nem éri el a szükséges mértéket, olyannyira, hogy „ne térjen vissza többé a balgaságához”, „lehelet”-nek nevezik. S mikor eléri a teljes mértéket, akkor ezt a korlátozást – ami a Mászách, együtt az Or Hozer-rel – akkor “hang”-nak nevezik. Mikor is a hang egy figyelmeztetés, amely azt mondja neki, hogy ne szegje meg a Tóra törvényeit. S ha megszegi, rögvest ahogy megszegte, megszűnik érezni az ízeket. Ezért amikor az ember biztosan tudja, hogy amennyiben megszegi, akkor szünet jön el a számára, {akkor} erre figyelemmel betartja a korláto{ka}t. S akkor {ezzel} a „beszéd” {állapotához} jut el, ami a Málchut-ot jelenti. S ekkor Zivug [párosodás] lehet a Teremtő és az Ő Istensége között. S akkor a Hochmá megvilágítása ugyancsak lefele árad.

Mert {ugye} ismert, hogy két szint létezik: (1.) minden{nemű} kapás nélküli adományozás, (2.) {és az} adományozás végetti kapás.

S akkor mivel látja, hogy már elérte {azt} szintet, ahol {már} kapni {is} képes adományozás végett, {akkor felmerül benne a kérdés,} hogy ha viszont ez így van, {akkor vajon} mi szüksége {egy olyan} szolgaságra, ahol csak adni tud adományozás végett? Tán nem származik több megelégedése a Teremtőnek az adományozás végetti kapásból, tekintve, hogy a befogadó edénybe jövő Hochmá Fény a Teremtés Céljának a Fénye. Ezért minek is foglalkozzon az adományozás végetti adományozás munkájával, ami a Teremtés korrekciójának Fényének számít?

S akkor azonnal megszűnik érezni az ízeket. S akkor mezítelen és nincstelen marad. Mivelhogy a Hászádim Fénye az a Fény, ami felöltözteti a Hochmá Fényét. S ha hiányzik belőle {az} ami felöltöztet, mégha rendelkezik is Hochmá Fénnyel, bárhogy is legyen, nincs mivel felöltöztetnie a Hochmá-t. S ekkor jut el egy olyan állapotba, amit „szörnyű jég”-nek neveznek. Mert Jészod dé Ábá – ami Hochmá-t ad, és amit úgy említenek, {mint ami} „szűk Hászádim-ban és hosszú Hochmá-ban” – ez a jég. Hasonlóan a {jég}kristályossá vált vízhez: {mikor is} bár a víz az jelen van, ugyanakkor nem árad lefele. A Jészod dé Imá-t pedig „szörnyűnek” nevezik, ami a „rövid és széles” állapota. Rövidnek nevezik, mivel a Hochmá el van reteszelve, mivel a Cimcum Bet miatt nincs ott a Hochmá jelen. S ez a „szörnyű”. Ezért pont hogy a kettejük által: {vagyis} a Jésod dé Ábá által továbbítódik a Hochmá, és a Jészod dé Imá által továbbítódik a Hászádim.

112. A három angyal

1942. októberében, a Vájjérá {hetiszakasz hetén} hallottam

Meg kell értsük:

  1. a három angyalnak a dolgát, akik jöttek, hogy meglátogassák Ábrahámot a körülmetélés idején,
  2. azt, hogy jött az Örökkévaló meglátogatni őt, és hogy mit mondott neki a látogatás idején,
  3. és hogy a látogató – {ahogy azt} Bölcseink mondták – elvesz a {beteg} betegségéből egy hatvanadnyi részt,
  4. a Lót-tól való elválás dolgát,
  5. Szodoma és Gomora felforgatásának dolgát,
  6. és Ábrahám kérésének dolgát, hogy nem pusztítsa el {Isten} Szodomát,
  7. Lót felesége hátra tekintésének dolgát, aki sóbálvánnyá vált,
  8. Annak dolgát, hogy Simon és Lévi visszautasították Sechem lakóit, mikor is a körülmetélés dolgára {hivatkozván azt} mondták: hogy „mert gyalázat {volna} nekünk”,
  9. És a két elválás dolgát, amelyek Lót-tól eredtek, és amelyek Dávid és Salamon idején lettek eltörölve, {és} amelyek két egymással ellentétes állapotot képeztek.

S hogy a fentieket megérthessük, mindenekelőtt beszéljünk arról, ami már ismert előttünk, miszerint minden dologban különbséget teszünk az {ún.} Olám-Sáná-Nefes [magyarul, világ, év és lélek] {nézőpontok} között. Ezért a körülmetélés dolgában – amely az {ún.} szemérem-szövetség megkötése – ugyancsak jelen van{nak} az Olám-Sáná-Nefes {nézőpontok}. ({Egyébként} 4 szövetség létezik: a szemek, a nyelv, a szív és a szemérem {szövetsége}. S a szemérem {féle} mindegyiket magában foglalja.)

S a szemérem, amely az előbőrt jelöli, a B’chiná Dálet-et [a negyedik vetületet] jelenti, amit el kell távolítani, el annak helyére, vagyis a porba, amely az {ún.} „Málchut a maga helyén”-nek az állapota. Ami annyit jelent, hogy a Málchut le van szállítva a por állapotához. Ahogy az írva van: „Ábá [az apa] adja a fehérséget”, azaz, leszállítja a Málchut-ot mind a 32 ösvényről a helyére. Aminek eredményeként, a szfirák kifehéredtek ama Din-[az ítélet]-tulajdonság Málchut-jának Aviut-jától [vaskosságától], amely ott volt bennük, lévén, hogy ezen Málchut miatt ment végbe a törés.

És utána Imá [az anya] adja a vörösséget, amit a Biná-ban megédesített Málchut kap meg, amit {viszont már} földnek és nem pedig pornak neveznek. Ugyanis a Málchut-ban két vetületet különböztetünk meg:

  1. A föld vetületét
  2. {és} a por vetületét.

Földnek nevezik azt a Málchut-ot, amely rendelkezik a Biná megédesítésével, {és} amit a „Biná-hoz felemelkedett Málchut”-nak neveznek.

Illetve pornak nevezik „a Málchut helyén levő Málchut”-ot, amely a Din-nek [az ítéletnek] a tulajdonsága.

S mikor Ábráhámnak Izsákot kellett nemzenie, aki Izrael egészét jelenti, tisztává kellett tennie magát a körülmetéléssel, hogy aztán Izrael egésze tisztságban szülessék meg.

A körülmetélést pedig, annak Nefes [lélek] vetülete felől nézve, körülmetélésnek nevezik, amely az előbőr eltávolításának dolgát és annak a por helyére való hajítását jelenti.

A körülmetélésben levő Olám [világ] vetületet pedig Szodoma és Gomora felforgatásának nevezik.

A lelkek világba történő {ún.} belefoglaltatását pedig (ahol világnak nevezzük a nagyszámú lelkek egymásba foglaltatását) Lót-nak nevezik. Az Olám [világ] vetületben levő körülmetélést Szodoma felforgatásának nevezik, a körülmetélés fájdalmának gyógyítását pedig Lót megmentésének nevezik. Lót {neve az arámi} „átkozott föld” szóból {eredeztethető}, amit B’chiná Dálet-nek neveznek.

Mert tudni kell, hogy mikor az ember elnyerte a Teremtőhöz való hozzátapadás {állapotát}, minekután ilyenkor forma-egyezéssel bír, és a vágya {kizárólag} csak {arra irányul}, hogy adományozzék és hogy semmit ne kapjon a maga hasznára, {ezért} ilyenkor olyan állapotba jut az ember, ahol nincs helye a munkához. Mivelhogy saját maga számára nincs szüksége semmire. Ami pedig a Teremtőt illeti, látja, hogy a Teremtő nem bír hiánnyal. Ezért aztán munka nélkül marad. S ekkor nagy fájdalma van a körülmetéléstől, mivelhogy a körülmetélés helyett adott a munkához. Mert körülmetélésnek nevezzük az önös érdekű kapni akarás eltávolítását.

Következésképp, azáltal, hogy {már} eltávolította a kapni akarást, amely {ilyenképp} már nem uralja őt {többé}, nincs már mit hozzátennie a munkájához. {Ugyanakkor} ennek megvan a maga korrekciója: {mert} még azok után is, hogy pedig már elnyerte, hogy körülmetélje magát a kapni akarástól, mindenesetre maradnak még benne olyan szikrák a B’chiná Dálet-ből, amelyek ugyancsak várják a korrekció{juka}t. S ezek csak a Gadlut Fényeinek továbbítása által édesülnek meg. S ebből kifolyólag már van számára helye a munkának.

S ez a jelentése annak, hogy Ábrahám Atyánknak nagy fájdalma volt a körülmetélés után, azaz, ahogy azt fent említettük. S a Teremtő jött hozzá, hogy meglátogassa őt. S ez a jelentése annak, hogy Rafael angyal kigyógyította őt ebből a fájdalomból (s nem kell azt mondani, hogy miután a négy angyal sorrendje az, hogy Michael van jobbról, és Gávriel van van balról, és Uriel van előlről, háta mögöttről pedig – ami a Málchut, amely a nyugattal van jelölve – ő Rafael, mivelhogy ő gyógyítja meg a Málchut-ot az előbőr eltávolítása után, hogy legyen még {neki} helye a munkára).

S a másik angyal azért jön, hogy felforgassa Szodomát. Vagyis, ahogy azt fent említettük, az előbőr eltávolítását a Nefes [lélek] vetülete felől nézve körülmetélésnek nevezik, az Olám [világ] vetülete felől nézve pedig Szodoma felforgatásának nevezik. S ahogy azt mondták, az előbőr eltávolítását követően fájdalom marad vissza. {Ezért} ilyenkor kell kigyógyítani a fájdalmat. Továbbá, Szodoma felforgatásánál a gyógyítást Lót megmentéseként nevezik, tekintettel arra, hogy két jó elválás fog majdan elszármazni {belőle}.

S látszólag nehéz megérteni a két jó elválás dolgát: {mert} ha ez elválás, akkor hogyan {mondhatjuk rájuk} hogy jók? Csakhogy – ahogy azt fent említettük – az előbőr eltávolítását követően jelen van a fájdalom, amiért nincs helye a munkának. S ezen elválásokból, vagyis azon szikrákból, amelyek a B’chiná Dálet-ből maradtak vissza, ezek adnak neki helyet a munkához, azzal, hogy ki kell javítania őket. Nemígyen az előbőr eltávolítását megelőzően, {mert akkor még} nem lehet őket kijavítani, mert {ehhez} először fel kell emelni és ki kell javítani a 288 szikrát. És utána javítható {csak ki} ama 32 szikra, amit „kőszívnek” neveznek. Ezért, előszőr teljesen el kell távolítani az előbőrt. S ez jelenti azt, hogy titoknak kell lennie, {magyarán olyannak,} amit nem kell hogy ismerjen előtte, mert Resimó-ként [emlékeztető jelzésként] kell hogy maradjon. S ez a jelentése a Szod-nak [a titoknak], ami a körülmetélés korrekciója által {biztosított} – ami a Jészod-nak [az alapnak] a szétbontását jelenti – vagyis a Jud {betű} leválasztását. S akkor a Szod-ból [titokból] Jészod [alap] lesz.

S erről szól az, hogy ugyanezen Rafael angyal ment utána megmenteni Lót-ot, a „jó elválások” okán, ami Rút és Naomi dolgát takarja, ami az agynak és a szívnek a vetületét jelöli. „Rút,” {neve} a „Réuja” [magyarul, méltó] szóból {eredeztethető}, ahol az Álef {betű} nem kerül kiejtésre. „Naomi” neve pedig a „Noám” [magyarul, kellemesség] szóból {eredeztethető} – valami szívnek kellemes, akik aztán utána Dávidban és Salamonban édesültek meg.

Mígnem ezt megelőzően azt mondta az angyal, hogy „ne tekints a hátad mögé!”, tekintve, hogy Lót a B’chiná Dálet-{et képviseli}. Mindazonáltal {így még} kapcsolata van Ábrahámmal. Mígnem azt, hogy „a hátad mögé” {ne tekints, vagy másszóval} a B’chiná Dálet mögé, {ezt azért mondja,} mert ott csak maga a B’chiná Dálet {található} édesítés nélkül. Ezt jelölik a nagy krokodílok, ahogy azt Bölcseink mondták, nevezetesen, hogy ő a bálna és annak párja, amely megölte a Nukvá-t és besózta azt az eljövendő időkre az igazak számára. „Eljövendő időkre”, azaz az összes korrekció utánra.

S ez{zel} a titokkal {találkozunk}, mikor Lót felesége hátra tekintett, ahogy az írva van, „és {Lót} háta mögé tekintett felesége és sóbálvánnyá vált”. Azonban először meg kellet őt ölni – s ezt jelenti Szodoma felforgatása. Ugyanakkor viszont Lót-ot meg kell menteni, aki a bálna vetülete (mely kapcsolata a B’chiná Dálet-nek Ábrahámmal van).

S ezzel adunk választ a világ kérdésére, hogy hogyan tudta ugyanazon angyal, amely meggyógyította Ábrahámot, {egyúttal} megmenteni Lót-ot? Hisz tán nem úgy szól a szabály, hogy „nem végez egy angyal két küldetést”. Csakhogy {itt} egyazon dolog{ról van szó}. Mert {bár} a B’chiná Dálet-ből Resimó-nak kell visszamaradnia, azonban ennek titokként kell maradnia. Azaz hogy azelőtt, hogy körülmetétlte volna magát, nem kellett erről tudni, hanem le kellett azt ölni. Az Örökkévaló pedig besózta azt az eljövendő időkre az igazak számára, mikoron a Szod-ból [a titokból] Jészod [alap] lesz.

Erről szól az a viszály, ami Ábrahám marha-pásztorai és Lót marha-pásztorai között volt (a „marha” [Mikne] {szó} spirituális szerzeményeket [Kinjanim-ot] jelent). Mert Ábrahám marhája az {ún.} Ábrahám vetület megnövelése végett volt, ami másszóval a hit vetülete. Vagyis, ezáltal nagyobb erőket vett magához ahhoz, hogy a józan ész felett menjen, mivel látta, hogy pont hogy a józan ész feletti hit ezen útja által lehet elnyeri az összes szerzeményt.

Következésképp, ő {pusztán csak} azért akarja a szerzeményeket, mivel ezek a szerzemények tanuskodnak a józan ész feletti hitnek nevezett útról, amely a valódi út. S ennek az a bizonyítéka, hogy spirituális szerzeményeket adnak neki Fentről. Következésképp, a szerzemények által igyekszik kizárólag a józan ész feletti hit útján járni. De ő nem azért akarja a spirituális szerzeményeket, mivelhogy azok nagy szintek és elérések.

Vagyis, nem azért hisz a Teremtőben, hogy a hit által nagy eléréseket érjen el, hanem azért van szüksége nagy elérésekre, hogy tudja, hogy az igaz úton halad. Következésképp, minden Gadlut {állapot} után pont hogy a józan ész felettiség útján akar haladni, mert ez által látja, hogy {csakugyan} tesz valamit.

Mígnem Lót marha-pásztorainak viszont minden szándéka arra irányult, hogy nagy szerzeményeket és eléréseket szerezzenek – ezt nevezik úgy, hogy megnövelni Lót vetületét. Mikor is Lót-ot „elátkozott földnek” nevezik, ami a kapni akarása, amit B’chiná Dálet-nek neveznek, mind az agyban mind pedig a szívben. S ezért mondta Ábrahám, hogy „válj el kérlek, tőlem”. Azaz, hogy a B’chiná Dálet elválik tőle, amely az Olám-Sáná-Nefes vetületétől van.

S ezt jelenti a körülmetélés és az előbőr eltávolítása: A Nefes B’chiná Dálet-jének eltávolítását „körülmetélésnek” nevezik. Az Olám [világ] vetületben az előbőr {ezen} eltávolítását „Szodoma felforgatásának” nevezik. A Sáná [év] vetülete felől pedig ez a nagyszámú lélkekből álló {ún.} egymásba foglaltatást jelenti, amit {másnéven} Sáná-nak [évnek] neveznek. S ez Lót vetülete – az átok szóból eredeztetvén, amit {arámiul} „elátkozott földnek” neveznek. Ezért is mondta Ábrahám Lót-nak, hogy „válj el kérlek, tőlem”.

De mindenesetre Lót, Hárán fia volt, ami a Cimcum Bet-re utal, amit úgy neveznek, hogy „a Náhár [vagyis, a folyó], amely az Éden-ből lép ki, hogy megöntözze a kertet”. Illetve van {az ún.} „a folyón túl”-nak a vetülete, amely a folyón kívül van, vagyis ami a Cimcum Álef-{et jelenti}. És különbség van a Cimcum Álef és a Cimcum Bet között. Mert a Cimcum Álef-ben a Dinim [magyarul, az ítéletek] a szentség összes szfirája alatt állnak, ahogy azok kezdetben, a világok {láncszerű} leereszkedésének elrendeződésekor születtek meg. Mígnem a Cimcum Bet-ben felemelkedtek a szentség helyéhez, s már van megkapaszkodásuk a szentségben. Ezért ebből a szempontból rosszabbak a Cimcum Álef-nél, {mivel} nincs további terjeszkedésük.

Íme „Kánaán földje” a Cimcum Bet felől van, amelyek nagyon rosszak, mivel megkapaszkodásuk van a szentségben. Ezért is van írva róluk, hogy „ne maradjon életben egy lélek se”. Mígnem Lót-ot – amely a B’chiná Dálet – az ő {lelkét viszont} meg kell menteni. Ezért a három angyal egyként jött. Egy, hogy megáldja a magot, ami Izrael egészének vetülete, ami a Tórában írt szaporodást és sokasodást jelöli, ami a Tóra titkainak feltárását jelenti, amit a Háváná [magyarul, értés] szóból eredeztetvén Bánim-nak [magyarul, fiaknak] neveznek. Azonban mindezt csak a körülmetélés korrekciója után lehet elérni.

S ez a titka annak, amit az Örökkévaló mondott: „Eltitkoljam-e Én Ábrahámtól, amit tenni akarok?”. Mivelhogy Ábrahám félt Szodoma felforgatásától, {mondván}, netalán még elveszíti az összes befogadó edényét. S ezért is mondta, hogy „talán csak van ötven igaz {ember}?” Mert egy teljes párcuf ötven szintből áll. És utána kérdezte: „talán csak van negyvenöt igaz {ember}?” Vagyis B’chiná Gimel-es Aviut [vaskosság], ami negyvenet jelöl, illetve Dálet dé Hitlábsut, amely a VáK-nak a vetülete, {vagyis} fél szint, ami öt szfirá-{t jelent}. És így tovább, mígnem azt kérdezte, hogy „talán csak van tíz {ember}?”, azaz a Málchut magassági szintje, amely csak tíz{et jelent}. Ezért amikor látta, hogy még csak Malchut magassági szint sem tud onnan létrejönni, akkor egyezett bele Ábrahám Szodoma felforgatásába.

Következésképp, mikor jött az Örökkévaló meglátogatni őt, akkor imád adott Szodomáért. S ez, ami írva van, hogy „[lemegyek azért és megnézem,] vajon a kiáltás szerint [cselekedett-e az egész {város}]” stb. Másszóval mindenki a kapni-akarásban volt elmerülve. „… az egész {város}, s ha nem, tudni akarom”. Vagyis, amennyiben van bennük az adományozás vetületeiből, akkor tudni fogunk róla, ami a kötelék dolgát jelenti, vagyis hozzáköti őket a szentséghez. S mert látta Ábrahám, hogy semmi jó nem fog belőlük elszármazni, ezért ekkor beleegyezett Szodoma felforgatásába.

S ezért van írva Lót Ábrahámtól való elválása után, hogy „sátorozott Szodomáig”, amely a kapni akarás lakóhelye, amely önmaga vetülete. Ez azonban csak Izrael Földjén van. Mígnem a folyón túlra, ami a Cimcum Álef vetülete, amely magának a Bhiná Dálet-nek az uralma, nincs hely a munkához, mert az csak a maga helyén irányít és uralkodik, ami viszont csakis Izrael Földjén van, ami a Cimcum Bet vetülete. Oda köthető az egész munka, s ez a titka annak, amiért Ábrahámot „Bé’Héj-Béárám”-nak [„Héj-jel teremtette őket”-nek] nevezik, vagyis hogy Száráj [nevének] Jud {betűje} két Héj {betűre} osztódott – Alsó Héj-re és Felső Héj-re –, mert Ábrahám az Alsó Héj Felső Héj-ben való bennefoglaltatásának vetületéből vett.

S ezzel érthetjük meg Simont és Lévit, akik rászedték S’chem lakóit, miután S’chem {lakói} megkívánták Dinát, mivel minden szádéka csakis a kapni akarásban volt. Akkor ők azt mondták, hogy körül kell metéljék magukat, vagyis el kell töröljék a befogadó edényeket. S miután minden szándékuk csak a kapni akarásban volt, így a körülmetélés által ő maguk meg lettek ölve, {mégpedig} azzal, hogy kiveszett belőlük a kapni akarás a körülmetélés által. S a számukra ez ölésnek számít. Ezek alapján azt találjuk, hogy ők maguk szedték rá őket, mivel minden szándékuk leánytestvérükben, Dinában volt. Ők pedig azt gondolták, hogy Dinát a befogadó edényeikben is meg tudják kapni. Ezért azután, hogy körül lettek metélve és meg akarták kapni Dinát, {bárhogy is akarták,} ekkor csak az adományozás béli edényeiket tudták használni, a befogadó edényeiket pedig elvesztették a körülmetélés által. S miután hiányoztak belőlük az adományozás szikrái, lévén, hogy S’chem Hamor fia volt, akinek csak a befogadó edényekről volt fogalma, ezért nem tudták Dinát az adományozás edényeibe megkapni, mivelhogy ez az eredetükkel ellentétes, hiszen az eredetük kizárólag Hamor [magyarul, szamár], a kapni akarás, így aztán minden irányból veszített. S erre mondják, hogy Simon és Lévi okozták a halálukat, holott pedig ők maguk voltak a hibásak {a maguk haláláért}, s nem pedig Simon és Lévi.

S ez áll amögött, amit Bölcseink mondtak: „ha ez az aljas beléd botlott, húzd őt el a tanházba.” S meg kell értsük, hogy mit is jelent az hogy „ha beléd botlott”. Mert ebből az hallatszik ki, hogy nincs mindig jelen ez az aljas, vagyis amivel a kapni akarásra utal. Azonban a jelentése az, hogy nem mindenkinél nevezhető aljasnak a kapni akarás, hanem {csak} annál, aki a kapni akarást {csakugyan} aljasnak érzi és meg akar tőle szabadulni, ahogy az írva van, „mindig is tüzelje fel az ember a jó ösztönt a rossz ösztön fölébe. Ha győzedelmeskedik {felette}, jó, ha nem, foglalkozzék a Tórával, s ha mégsem, olvassal el a Smá-imát, s ha még így sem, emlékeztesse őt a halál napjára (Talmud, Brachot 5a)”. Tehát három tanács van az ember számára együttesen, mikor is egyik sem teljes a másik kettő nélkül.

S ezzel adunk választ a világ kérdésére, annak kapcsán, ahogy a Gemara {a Talmud} fejezi be, {mondván}, az első tanács ha nem segít neki, vagyis, az hogy „húzd őt el a tanházba”, akkor „olvassal el a Smá-imát”. Ha pedig ez sem segít, akkor „emlékeztesse őt a halál napjára”. Így viszont miért van szüksége az első két tanácsra, hiszen kétséges, hogy tudnak-e neki segíteni? Vagyis, miért ne vegye {az ember inkább} mindjárt az utolsó tanácsot, vagyis hogy emlékeztesse őt a halál napjára? S ezt indokolja úgy, hogy ez nem azt jelenti, hogy egy tanács segíteni fog, hanem hogy mind a harom tanácsra együttesen van szükség.

S ez a {következőt} jelenti:

  1. húzd őt el a tanházba, vagyis ez a Tóra,
  2. olvassa el a Smá-imát, ami a Teremtőt és a Teremtőhöz való tapadást jelöli,
  3. a halál napjára való emlékeztetés pedig a teljes odaadást jelenti, ami Izraelre utal, akit egy nyakát kinyújtó galambhoz hasonlítottak. Vagyis mind a három vetület egy egységet képez, amit úgy hívunk, hogy „a Tóra és Izrael és a Teremtő egyek”.

A Tórához és a Smá-ima olvasásához a Ráv-tól kaphat az ember segítséget. De Izraelért, ami a körülmetélést jelöli, ami a teljes odaadásnak a vetülete, ezért magának az embernek kell megdolgoznia. S habár ehhez ugyancsak van segítség Fentről, ahogy azt Bölcseink mondták: „és szövetséget kötsz vele”, ami azt jelenti, hogy a Teremtő megsegíti, ám mindenesetre {magának} az embernek kell ezt elkezdenie. S ez a jelentése annak, hogy „emlékeztesse őt a halál napjára”, mert miután ez a lényege az ember munkájának, emlékeztetni kell {őt erre} és nem szabad, hogy {erről} megfeledkezzen.

És az, hogy a Resimókat Lót megmentése által meg kell hagyni, a két jó elválás miatt van, amelyek Hámán-t és Mordecháj-t jelölik. Mert Mordechájnak, akinek egyedüli vágya, hogy adományozhasson, semmi szüksége nincs a Gadlut Fényeinek továbbítására. Azonban Hámán által, aki az összes Fényt a maga rendelkezésére akarja elnyelni, őáltala, vagyis hogy ő idézi azt elő, hogy az ember felébredjék a Gadlut Fények továbbítására. De azután, hogy már továbbította a Fényeket, tilos azokat Hámán edényeibe befogadni, mely {edények}et a kapás edényeinek nevezik, ellenben {csak} az adományozás edényeibe {lehet befogadni}. S ez a jelentése annak, ami írva van arról, mikor is a Király azt mondja Hámán-nak, hogy „és tégy úgy a zsidó Mordechájjal”, vagyis erre tekinthetünk úgy, hogy Hámán Fényei Moordecháj edényeiben világítanak.

113. A tizennyolc1 imája

Szombaton, Kiszlév {hó} 15-én hallottam

A tizennyolc imájában {írva van, hogy}: „mert Te meghallgatod minden szájnak az imáját, Izrael népednél, könyörülettel”. S látszólag nehéz {ezt megérteni, mert hiszen} elsődlegesen azt mondjuk, hogy „mert Te meghallgatod minden szájnak az imáját”. Vagyis még az arra érdemtelen szájnak {az imáját} is meghallgatja a Teremtő, {mert ugye az} van írva, hogy „minden szájnak”. {Amiből} az hallatszik ki, hogy még az {arra} érdemetelenét is. És utána mondja azt, hogy „Izrael népednél, könyörülettel”. Vagyis, pont hogy azon imát, ami a könyörületért van, mert máskülönben nem hallják meg.

S a helyzet az, hogy tudni kell, hogy mindaz a nehézség, ami a Teremtő szolgálatában felmerül, az az ellentétesség miatt van, mely {ellentétesség} minden egyes lépésnél jelen van. Például, létezik egy olyan szabály, hogy az embernek alázatosnak kell lennie. De ha ezen véglet irányába megyünk el, mondván Bölcseink is azt mondták, hogy „légy nagyon nagyon alázatos”. Ez még mindenesetre nem azt jelenti, hogy ennek a végletnek szabállyá is kell válnia. Mert tudvalevő, hogy az embernek szembe kell mennia az egész világgal, és nem szabad belesimulnia a vélemények azon sokaságába, mik uralják a világot. Ahogy az írva van, „És a szíve felemelkedett az Örökkévaló útjain”. Ezért ez nem egy olyan szabály, amire azt mondhatnánk, hogy {igen} a teljesség jellemzi.

Ha pedig a másik véglet felé megyünk el, ami a gőgösség, akkor az ugyancsak nincs rendben, mert „mindaz, ki büszkélkedik – mondja a Teremtő – Én és ő nem tudunk egy lakhelyen lakni”. S a kinok kapcsán ugyancsak ellentétességet látunk. Nevezetesen, ha a Teremtő kínokat küld egy embernek, és nekünk hinnünk kell, hogy a Teremtő jó és jótevő, akkor a kínok, amiket küldött, szükségszerűen az ember javát kell, hogy szolgálják. Ha pedig ez így van, akkor hogyan imádkozhatunk azért, hogy vegye el tőlünk el a Teremtő a kínokat.

A kínok kapcsán tudni kell, hogy a kínok csak azért jönnék, hogy korrigálják az embert, hogy az ember alkalmassá váljék a Teremtő Fényének befogadására. A kínoknak {tehát} az a szerepe, hogy tisztává tegyék a testet, ahogy azt Bölcseink is mondták: „Ahogy a só megédesíti a húst, úgy teszik tisztává a testet a kínok”. S az imát azért rögzítették, hogy az lépjen a kínok helyére, mondván az ima ugyancsak tisztává teszi a testet. Csakhogy az imát a Tóra útjának nevezzük. Ennek köszönhetően az ima jobban segít abban, hogy édessé tegye a testet mint a kínok. Ezért is Micva a kínokért imádkozni, mivelhogy ebből még további jó származik – mind az egyénnek, mind pedig a köz egészének.

Ennélfogva {ez} az ellentétesség nehézkességet és a Teremtő szolgálatának szüneteltetését okozza. {Az ember pedig} nem tudja folytatni a munkát, és rosszul érzi magát. S úgy tűnik neki, hogy érdemtelen arra, hogy magára vehesse az Ég Királyságának jármát „akárcsak a bika a jármot és szamár a terhet”. Ezért aztán ilyenkor „érdemtelennek” nevezik. Azonban azok után, hogyha minden szándéka arra irányul, hogy tovább vigye a hit állapotát, amit Málchut-nak nevezünk, vagy másképp fogalmazva, hogy „felemelje az Istenséget a porból”, amellyel az a szándéka, hogy a Teremtő Neve, vagyis az Ő nagysága, naggyá váljék a világban, {és} hogy a szent Istenség formája ne legyen szegényes és gyér, akkor a Teremtő „minden szájnak meghallgatja az imáját”. Vagyis még az olyan emberéét is, aki pedig nem annyira érdemes rá, azaz aki maga azt érzi, hogy továbbra is távolra van a Teremtő szolgálatától.

S ez a jelentése annak, hogy „mert Te meghallgatod minden szájnak az imáját”. {De} mikor hallja meg minden szájnak {az imáját}? Mikor Izrael néped könyörülettel imádkozik, vagyis egyszerű könyörülettel. Mikor is az ember azért imádkozik, hogy „felemelje az Istenséget a porból”. Másszóval, hogy hitet kapjon. Ezt egy olyan emberhez hasonlíthatjuk, aki már három napja nem evett. S mikor kéri egy másik embertől, hogy adjon neki valamit enni, {akkor ő} nem kér semmilyen felesleges és luxus dolgokat, hanem egyszerűen csak azt kéri, hogy adjanak neki valamit, hogy azzal életre tudja kelteni a lelkét.

Ugyanígy van a Teremtő szolgálatával is. Mikor az ember ott találja magát, hogy ég és föld között áll, akkor semmilyen felesleges dolgot nem kér, hanem csak a hitnek a Fényét. Vagyis azt, hogy a Teremtő világítsa meg a szemeit, hogy képes legyen magára venni a hitnek az állapotát. S erre mondják azt, hogy „felemelje az Istenséget a porból”. S ezt az imát „minden szájtól” elfogadják. Bármilyen helyzetben is legyen az ember, ha azt kéri, hogy keltsék életre a lelkét a hittel, akkor az imája elfogadtatást nyer.

S erre mondják, hogy „könyörülettel”. Vagyis ha az imája csakis arról szól, hogy könyörüljenek meg rajta az Égből, hogy képes lehessen megtartani az életerejét. S ez a jelentése annak, ami a Zohárban van írva, vagyis hogy a szegényért mondott ima azonnal elfogadtatást nyer. Másszóval ami a szent Istenségért van, az azonnal elfogadtatást nyer.

114. Ima

1942-ben hallottam

Meg kell értsük, hogyan is merülhet fel az imádkozás – ami ugye a könyörületről szól – mikor pedig ugye az a szabály, hogy azt, hogy „fáradoztam, de nem találtam rá, ne hidd el”? S a tanács, meg kell hogy ígérje az ember a Teremtőnek, hogy utána majd megadja a {szükséges} erőfeszítést.

115. A mozdulatlan-, növényi-, állati- és beszélő {szintek} dolga

1940-ben, Jeruzsálemben hallottam

Mozdulatlan: {vagyis} azon állapot képviselője, amely nem bír önrendelkezéssel. Hanem a Házigazda fennthatósága alá tartozik. S köteles beteljesíteni a Házigazda vágyát és akaratát. Ezért, miután a Teremtő a Maga dicsőségére teremtette a teremtést, ahogy az írva van, mindent, mi a Nevemről lett elnevezve … a magam dicsőségemre teremtettem, vagyis a Teremtő a maga szükségletére teremtette a teremtést; a Házigazda természete a teremtményekbe be van plántálva. Azaz, hogy egyik teremtmény sem képes a másik javáért dolgozni, hanem { csak egyedül } a maga javáért.

Növényi: az, aki már rendelkezik némi önrendelkezéssel. Aki már képes olyan dolgot tenni, ami ellentétes a Házigazda álláspontjával. Vagyis már képes olyan dolgokat tenni, amelyek nem a saját maga javát hivatottak szolgálni, hanem hogy {másoknak} adjon. S ez már ellentétes azzal, ami a Házigazda akaratában van, amit az alsókba plántált, {nevezetesen,} hogy kizárólag az önös érdekű kapni akarás vezérelje őket. Ám mindezzel együtt, ahogy azt az anyagi {világban élő} növényeknél is látjuk, annak ellenére, hogy bár rendelkeznek mozgással, mert {hiszen} hosszában és széltében terjeszkednek, mindazonáltal, az összes növény egy{azon} jelleggel bír.

Vagyis, egyetlen egy olyan növény sincs, amely képes volna az összes növény járásával szembe {menni}, hanem be kell hogy tartsa a növények törvényeit, és semmi ereje nincs arra, hogy a kortársai ellenében cselekedjen. Másszóval, nem rendelkezik különálló élettel. Hanem része a növények egésze életének. Vagyis, az összes növény egyazon élettel jellemezhető, mert az összes növény egy ugyanazon életformával rendelkezik, az összes növény mintha csak egy teremtény volna. S a növények, egyénileg, ennek az élőlénynek a szerveihez hasonlítanak.

Ugyanígy a spiritualitásban, azok az emberek, akikben már megvan az erő arra, hogy kissé felébe kerekedjenek a kapni-akarásuknak, dacára annak, hogy a környezetüknek vannak alárendelve, és még nem rendelkeznek { kellő} erővel ahhoz, hogy a környezetével, amelyben él, ellentétesen cselekedjen, mindezzel együtt ő {mégis} azzal ellentétben cselekszik, amit a kapni-akarása akar. Vagyis ő már adományozni-akarásal dolgozik.

Állati: az állatoknál láthatjuk, hogy mindegyőjük külön jelleggel bír és nincsenek alárendelve a környezetnek. Ellenben mindegyőjük külön érzékeléssel és jelleggel bír. És nyilvánvalóan képes olyat tenni, ami pedig ellentétes a Házigazda akaratával, azaz, hogy képes adományozás végett dolgozni. És a környezetének sincs alárendelve. Hanem külön önálló élete van, anélkül, hogy az ő életereje a társa életének függésében volna. Azonban a maga személyes voltánál már nem képes többet érzékelni. Azaz hogy nem érzékeli a másikat, és mégannyira sem képes törődni a másikkal.

Beszélő: vannak erényei.

  1. A házigazda akaratával szemben cselekszik,
  2. Nem társul a többi kortársához, ahogy a növények. Másszóval, nem függ a környezetétől.
  3. Továbbá, érzékeli a másikat. Ebből következően képes gondoskodni róluk és kiteljesíteni őket, {mégpedig} azáltal, hogy érzi és együttérez a közzel és hogy örülni tud a köz vigaszának. Nem így az állatok, amelyek csakis a jelent és a maguk egyéni létét érzékelik.

116. Akinek azt modta: a Micvákhoz nem kell szándék

Hallottam

A Micvákhoz [a Parancsolatokhoz] nem kell szándék” és „a Micva jutalma nem ebben a világban van”. {Vagyis} ez azt jelenti, hogy aki azt modta, hogy „a Micvákhoz nem kell szándék”’, az úgy véli, hogy „a Micva jutalma nem ebben a világban van”. Mert a szándék egy és ugyanaz mint a Micvá-ban {rejlő} elme és {sajátos} íz. {Vagyis} ez tényleg a Micva jutalma.Azaz, ha az ember megízleli a Micva ízét, és megérti a dologban {rejlő} elmét, akkor nincs {már} szüksége ennél nagyobb jutalomra. Ebből következően, ha a Micvákhoz nem kell szándék, akkor eleve {ugye} a Micva jutalma nem ebben a világban van. Hiszen így semmilyen {sajátos} ízt és elmét nem {is talál} a Micvában.

Így ha az ember olyan állapotban van, hogy semmilyen szándéka nincs, akkor ő olyan helyzetben van, hogy a Micva jutalma {csakugyan} nem ebben a világban van, mivelhogy maga a {sajátos} íz és elme az, ami a Micva jutalma. S ha ezzel nem rendelkezik, úgy persze hogy a Micvá{ért} nem {kap} jutalmat ebben a világban.

117. Fáradoztam, de nem találtam rá, ne hidd el

Hallottam

A fáradozás szükségessége elkerülhetetlen. S miután a Teremtő ajándékot ad az embernek, Ő {igen} azt akarja, hogy az ember érezze az ajándékban {rejlő} jóságot. Máskülönben bolonddá lesz, ahogy azt Bölcseink mondták: „Micsoda bolond az, ki elveszíti, amit adnak neki”. {Mert} miután nem tulajdonít jelentőséget az {adott} dolognak, így aztán nem is figyel oda arra, hogy megőrizze {ezt} az ajándékot.

S a szabály a következő: semmilyen jelentőségét nem érezi az ember az {adott} dolognak, hacsak nem volt rá szüksége. S amennyire szükségét érzi {a dolognak} és kínokat él át, már amennyiben nem éri azt el, ugyanannyira ízt, élvezetet és örömet érez a hiány beteljesítésekor. Mint például, ha valakinek különféle jó italokat adnak, ha ő nem szomjas, akkor {bárhogy is legyen} semmilyen íze nem lesz, ahogy az írva van, „mint hideg víz a fáradt léleknek”.

Ezért, mikor az emberek lakomához készülnek, hogy a meghívottak kedvében járjanak és örömet okozzanak nekik, az a szokás, hogy húst és halakat és különféle jó dolgokat készítenek, de {emellett} arra is odafigyelnek, hogy csípős és keserű dolgokat is az asztalra tegyenek. Azaz, mustárt, csípős paprikát, savanyúságot és sós dolgokat. S mindezt azért, hogy felébresszék az éhség kínjait. Mert mikor a szív keserű és csípős ízt érez, akkor éhség és hiányérzet ébred {az emberben}, és az ember rá van szorulva arra, hogy a hiányérzetét jó dolgokkal teli lakomával töltse ki.

És senkinek ne jusson eszébe azt kérdezni, hogy „mi szükségem volna olyan dolgokra, amik az éhség kínjait ébresztik fel {bennem}? {Mondván,} tán nem csak annyi volna a házigazda feladata, hogy a hiányérzethez készítsen kitöltést, azaz, a lakomát? S nem pedig olyan dolgokat készíteni, amelyek [csak még jobban] felébresztik a kitöltés utáni hiányérzetet?” – s a válasz magától érthetődő: mert ha a házigazda azt akarja, hogy a vendégek örömüket leljék a lakomában, akkor, amennyire vágyakozni fognak a lakoma után, pontosan ugyanannyira lelik majd örömüket {ebben} a lakomában. Következésképp, ha {pusztán csak} elhalmozza {őket} a sok jó dologgal, ez még nem fog nekik abban segíteni, hogy élvezzék is a lakomát, mivel ahogy azt már fent említettük, „nincs kitöltés hiányérzet nélkül”.

Ezért ahhoz, hogy az ember elnyerje a Teremtő Fényét, ugyancsak jelen kell hogy legyen a hiányérzet. S az erre irányuló hiányérzet az a fáradozás{ban mutatkozik meg}. Amennyire fáradozik érte és követeli a Teremtőtől, a legnagyobb elrejtés ideje alatt, olyannyira lesz rászorulva a Teremtőre, azaz {kéri,} hogy világítsa meg a Teremtő a szemeit, hogy a Teremtő útját tudja járni. S ha már az ember rendelkezik a hiányérzet ezen Klí-jével [edényével], úgy akkor mikor a Teremtő valami segítséget nyújt neki az Égből, akkor már tudni fogja, hogy miként is őrizze meg az ajándékot. Következésképp, a fáradozás az Achoráim-nak [a hátulsó résznek] a vetülete. S mikor megkapja az Achoráim-ot, megnyílik a hely arra, hogy a Panim-nak [az elülső résznek] a vetületét {is} el tudja nyerni.

Erre mondják, hogy „nem vágyik az ostoba értelemre”. Azaz, hogy nincs annyira szüksége rá, hogy fáradozni is akarjék az értelemért, hogy aztán elérje azt. Következésképp, nem rendelkezik Achoráim-mal [a hátulsó résszel]. S így már eleve nem tudja elnyerni a Panim-nak [az elülső résznek] a vetületét.

Ezt jelenti az, hogy „a bánat szerint {jön} a jutalom”. Vagyis a bánat, amit „fáradozásnak” neveznek, az hozza létre a Klí-t [az edényt], hogy az ember el tudja nyerni a jutalmat. Vagyis, amilyen mértékben bánatos volt, ugyanolyan mértékben tudja majd elnyerni utána a boldogság és az élvezet állapotát.

118. Hogy megértsük mi az, hogy „a térdek, amelyek meghajoltak a Báál2 előtt”

Hallottam

Íme, van a feleség vetülete, és van a férj vetülete. Feleségnek nevezik azt, „aki nem rendelkezik mással, csak amit a férje ad neki”. És férjnek nevezik azt, aki saját maga mindenféle jót továbbít a maga vetületébe. Íme, térdeknek nevezik a meghajlást, ahogy az írva van, „és minden térd Előtted hajol meg”.

A meghajlás dolgában két vetület létezik:

(1.) Aki meghajtja magát a nálánál nagyobb előtt. S habár nem ismeri az ő nagyságát, azonban hiszi, hogy ő nagy, és ennélfogva meghajtja magát előtte.

(2.) Aki teljes bizonyossággal ismeri a {másik} nagyságát és erényét.

A Felső nagyságába vetett hit dolgában ugyancsak két vetület létezik:

(1.) Mikor {az ember} hiszi, hogy Ő nagy, mivelhogy nincs is más tanács a számára. Azaz, hogy nincs semmilyen út és bejáró nem áll a rendelkezésére, {amin keresztül} megismerhetné az Ő nagyságát.

(2.) Mikor ott az ember előtt a tanács, hogy hogyan ismerheti meg világos és józan ésszel az Ő nagyságát; ő mindenesetre a hit útját választja, tekintettel arra, hogy „Isten dicsőségére van eltitkolni a dolgot”. Azaz hogy annak ellenére, hogy vannak olyan szikrák a testében, amelyek igenis meg akarják ismerni az Ő nagyságát és nem csak barom módjára haladni, ő mindenesetre a hit útját választja, a fent említett okból kifolyólag.

Következésképp, aki előtt nincs más tanács és a hitet választja, az asszonynak minősül. Vagyis, nőnek {ahogy az írva van}, elgyengült az ereje akárcsak egy nőnek”, aki csak a férjétől kap. Aki számára viszont igen van tanács, ám ő {mindezek dacára} mégis harcol azért, hogy a hit útján haladjon, azt „a háború emberének” nevezik. Ezért azok, akik a hitet választják, mikor pedig ott állt előttük a tanács, hogy a tudás mentén haladjanak – amit férjnek nevezünk – rájuk mondják, hogy aki nem hajolt meg a Báál3 előtt”. Vagyis hogy nem adták me magukat a Báál szolgálatának, ami a tudást jelöli, hanem a hit mentén haladtak.

119. Ama tanuló, ki titokban tanult

Tisréj {hó} 5-én, 1942. Szeptember 16-án hallottam

Ama tanulóba, ki titokban [„Bé’Hásáj”] {azaz, suttogva tanult}; Brúria belé rúgott és azt mondta {neki}: „[tán nem úgy van írva, hogy amennyiben a szövetség [azaz, a Tóra] „mindenben [azaz, hangosan tanulva] kerül elrendezésre”, {csak ha} ha mind a 248 szervedben el van rendezve, {akkor} marad meg?”

A „Hásáj” [magyarul, titok] a Kátnut-nak [a kicsinységnek az állapotát] jelöli, a Hás’Mál szóból eredeztetve {ahol is a, „Hás” azt jelenti, hogy hallgat, a „Mál” pedig hogy beszél}. „Hás”-nak nevezzük a „Kélim dé Pánim”-ot [azaz, az elülső edényeket], és „Mál”-nak nevezzük a „Kélim dé Áchor”-t [azaz, a hátulsó edényeket], {másszóval} azon Házé-tól lentre levő edényeket, amelyek a Gádlut-ot [a nagyság állapotát] hozzák el.

A fent említett tanuló pedig azt gondolta, hogy amennyiben elnyeri a „Hás”-nak [a hallgatásnak] az állapotát, vagyis az adományozni akarás állapotát, mikor is minden szándéka csakis az adományozásra irányul, {akkor ezzel} már elnyerte a abszolút teljességet. Csakhogy a világok megteremtésének az volt célja, hogy jót tegyen a teremtményeivel, vagyis hogy azok az összes felső élveetet megkapják, hogy az ember a teljes magassági szintet elérje, de még a Házé-tól lentre levő {részt} is, másnéven, mind a 248-at.

Ezért is említette fel neki Brúria a „mindenben [azaz, hangosan tanulva] kerül elrendezésre”? írásverset, vagyis hogy mind a 248 {szervében}. Azaz hogy a Házé-tól lentre levőt ugyancsak adja tovább, vagy másszóval, hogy a Gádlut-ot [a nagyság állapotát] is továbbítani kell. S ezt jelenti a „Mál”, vagyis a beszédet, ami feltárást jelent, vagyis hogy tárja fel a teljes magassági szintet. Azonban annak érdekében, hogy ne tudjanak {benne} kárt okozni, először is el kell hogy fogadja a Kátnut {állapotát}, amit „Hás”-nak [azaz, hallgatásnak] nevezünk, ami titokban történik lévén hogy továbbra sincs feltárulkozva. Utána azonban a „Mál” vetületét is le kell hogy tisztázza, amely {másnéven} a Gádlut {állapotát jelenti}. S akkor {ezzel} a teljes magassági szint fel lesz tárva.

Ez a jelentése annak, hogy „el van rendezve és meg van őrizve”. Vagyis miután nála már az őrzés állapotában van, azaz Kátnut-ban, már továbbítani tudja a Gádlut {állapotát}, s nincs félnivalója.

1 Ima, amely (eredetileg) tizennyolc áldásból áll.

2 „Báál”, a biblia szerint egy bálvány volt (lásd, pl. Bírák könyve 6:25, vagy Királyok I. 19:18). Másfelől, a héber nyelvben a „Báál” szó „férjet”, „tulajdonost” jelent