140 – 149

140. Mennyire szeretem Tórádat

Peszách hetedik napjának kimenetelekor, 1943. április 26-án hallottam

Mennyire szeretem Tórádat, egész nap Ő jár a gondolatomban!”.

Azt mondta, hogy, annak ellenére, hogy Dávid király már elnyerte a teljességet, mindazonáltal {továbbra is} vágyakozott a Tóra után, mivelhogy a Tóra minden teljességnél mi csak létezik a világban nagyobb és jelentősebb.

141. Peszách ünnepének dolga

Hallottam

Peszách ünnepe a Mochin dé Hájá-ról, az {ómer-}számlálás pedig a Mochin dé Jéchidá-ról szól. Ezért van az, hogy a számlálás idején távoznak el a Mochin1, lévén, hogy a számlálás jelöli a MáN felemelését. Az pedig ismert, hogy a MáN felemelésekor a Fények eltávoznak. Azonban a számlálást követően a Mochin visszatérnek a maguk helyére. Tekintve, hogy a számlálás idején levő Kátnut {állapot} az a Jéchidá vetületének Kátnut-ja. Mindazonáltal, ezzel együtt léteznek hétköznapi Mochin is, amelyek az IS’SzuT-t képezik, illetve ott vannak a szombat Mochin-ja, amelyek a Mochin dé Ábá ve Imá-t képezik.

142. A háború lényege

Hallottam

A háború lényegi részének az {ún.} „engedélynek2” a helyén kell zajlania. Mígnem ami Micvá-t, illetve a bűnt illeti, amely {utóbbiban az ember} közel áll a veszteséghez és távolra van a jutalomtól, úgy ahogy van, meg kell tartsa azokat ott, mindenféle mérlegelés nélkül.

Ezzel szemben, ami az „engedélyt” illeti, {nos}, amott helyénvaló háborúzni és megtartani a választás Micvá-ját. Mivel a tett csak engedély kérdése. Ezért még ha el is bukik, a bűn mindenesetre nem olyan nagy – ezért is minősül a jutalomhoz közelinek, mivel ha a háborúban nyerni fog, akkor új fennhatóságot rendel majd a K’dusá [a szentség] alá.

143. Mégiscsak3 jó Izráelhez

Apámtól, Mesteremtől, és Tanítómtól hallottam

(Mégis)csak jó Izráelhez, Isten {jó} a tiszta szívűekhez”. Íme ismert, hogy az „azonban”-ok és a „csak”-ok kisebbítést {jelölnek}, vagyis, bárhol, ahol a Tórában „azonban” és „csak” van írva, az kisebbítés végett jön.

Erre figyelemmel, a munka kapcsán úgy kell magyarázzuk, hogy mikor az ember kisebbé teszi magát és lealacsonyítja magát. S lealacsonyításról akkor lehet beszélni, amikor az ember az vágyakozik arra, hogy büszkélkedhessen, vagyis amikor a Gadlut [a nagyság] állapotában van. Vagyis amikor az ember minden egyes dolgot meg akar érteni, mikor a lelke az után vágyakozott, csak hogy minden dolgoban a látás és hallás állapotában lehessen, ő mindezek ellenére lealacsonyítja magát, és kész csukott szemmel haladni, és teljes egyszerűségben megtartani a Tórát és a Parancsolatokat. Ezt jelenti a „jó Izraelhez”, mert az „Izrael” [Jásár-kél] szó a „fej [első] a számomra” [Li-ros] jelentést foglalja magában.

Magyarán, hiszi, hogy a K’dusá [a szentség] fejével rendelkezik, annak ellenére, hogy ő az „azonban” állapotban van. Vagyis hogy ő a kisebbítés és alantasság állapotában van. S erről az „azonban„-ról mondja, hogy teljesen jó. S ekkor valósul meg benne, hogy „Isten {jó} a tiszta szívűekhez”. Ami azt jelenti, hogy elnyeri, hogy tiszta szívű legyen, ami az „és eltávolítom a kőszivet a húsotokból, és hús szívet adok nektek” vers titka. Mert a „hús” a Mochin dé VááK-ot jelöli, amit az öltözék Mochin-jának nevezünk, ami a Felsőtől jön. Mígnem a Mochin dé GáR az alsó felől kell, hogy érkezzen, vagyis az alsó felülvizsgálatai által.

A VáK dé Mochin és a GáR dé Mochin dolga magyarázatot igényel. Mert sok VáK és GáR vetület létezik minden egyes szinten. S talán arra akart utalni, amit már számos helyen írt, miszerint a Kátnut [a kicsinység] állapota, amit az alsó GÉ-jának nevezünk, felemelkedik MáN-nak, a MáN-t felelmelő Klí által, amit a Felső ÁCHáP-jának nevezünk. Ebből az következik, hogy a Felső felemeli az alsót. És utána – hogy megkaja a GáR Fényeit és a Kálim ÁCHáP-ját – az alsónak magának kell felemelkednie.

144. Van egy nép

Purim éjjelén, a Megila olvasását követően, 1950-ben hallottam

Van egy nép, elszórva és elkülönítve a népek között”.

Hámán azt mondta, hogy az ő véleménye szerint el tudjuk veszejteni a zsidókat, mivel ember és barátja el vannak különülve egymástól. Ezért az ellenük irányuló erőnk nyilván sikerre jut, mert ez {az elkülönülés} ember és Mindenható között {is} elkülönülést okoz, s így eleve nem segít őket meg az Örökkévaló, lévén hogy ők el vannak Tőle különülve.

Ezért is ment Mordecháj kijavítani ezt a törést, ahogy az az írásban nyer magyarázatot, „egybegyűltek a zsidók, stb.”, „hogy egybegyűljenek és megmentsék a lelküket”. Vagyis az által, hogy egyesültek mentették meg a lelküket.

145. Mi az, hogy a bölcsességet pont hogy a bölcseknek adja?

A Trumá {hetiszakasz hetének} 5. napján [csütörtökön], 1943. február 11-én hallottam

Bölcsességet ad a bölcseknek”.

És felteszi a kérdést: tán nem azt kellett volna inkább mondania, hogy az együgyűeknek ad bölcsességet?

S {erre a következőt} mondta: Ismert, hogy „nincs kényszer a spiritualitásban”, mivelhogy mindenkinek a saját vágya szerint adnak. S {ennek a következő} az oka: minekután a spiritualitás az életnek és az élvezetnek a forrása, {így hát} hogyan is lehetne kényszerről beszélni egy jó dolog kapcsán. Ezért amikor azt látjuk, hogy mikor a Tórával és a Parancsolatokkal foglalkozunk, úgy, hogy minderre a kényszer visz rá benünket, – vagyis hogy felébe kell kerekednünk a testnek, lévén hogy {a test} nem akar kiegyezni ezzel, mivelhogy nem érzi az örömet ebben a munkában –, ennek nyilván az az oka, hogy nem érzi a bennük levő spiritualitást, {vagyis azt}, ahogy azt már fent említettük, a spiritualitás az élet és az élvezet forrása. Ahogy az az Zohárban van írva: „Ahol fáradozás van, ott jelen van a Szitrá Áchrá”

S ez az oka annak, hogy csak a bölcseknek tudnak bölcsességet adni. Mivel az együgyűeknek nincs szükségük bölcsességre. Ezért csak a bölcseknek tudnak bölcsességet adni, a természetükből kifolyólag. Vagyis aki bölcs, az szereti a bölcsességet. S ez minden vágya! S a szabály úgy szól, hogy „semmi nem állhatja útját a vágynak”, ezért aztán minden erőfeszítést megtesz, csakhogy bölcsességet szerezzen. Így előbb vagy utóbb elnyeri a bölcsességet. Ezért aki szereti a bölcsességet, azt már előre „bölcsnek” nevezhetjük, tekintettel arra, amilyen a végén lesz.

Mígnem az ostoba {kapcsán}, írva van, hogy „nem vágyik az ostoba értelemre”. Következésképp, ami írva van, nevezetesen hogy „bölcsességet ad a bölcseknek”, azt jön tudatni velünk, hogy aki szereti a bölcsességet, az nem rökönyödik meg attól, hogy még mindig nem érte el a bölcsességet – mégha rengeteg erőfeszítést is fektetett ebbe –, hanem tovább dolgozik, és nyilván eléri is a bölcsességet, mivelhogy ő szereti a bölcsességet. Ezért is mondják: „haladj ezen az úton és biztosan sikerrel jársz”.

Azonban meg kell érteni, hogy akkor mi is az, amit az ember tenni tud, hiszen ami a természetet illeti, „vad csacsiként születik az ember”? Illetve, hogy honnan szerezzen vágyat arra, hogy vágyakozzék a bölcsesség után?

Evégett adták nekünk azt a tanácsot, hogy cselekedjünk úgy, mint akik „megteszik az Ő szavát”, és {még ennél is} dícséretesebb „meghallani az Ő szavának hangját”. Ami azt jelenti, hogy azért a {bizonyos} dologért, amit az ember el akar érni, lépéseket tesz, csakhogy elérje ama dolgot. Ezért itt, mikor nincs vágya a bölcsességre, tulajdonképp az egyedüli dolog, ami hiányzik neki, az a bölcsesség utáni vágy. Ezért fáradozni kezd és lépéseket tesz, hogy elérje a bölcsesség utáni vágyat, mivelhogy csakis ez hiányzik neki.

S a rend az, hogy az ember fáradozik a Tórával és a munkával, dacára annak, hogy erre nincs vágya. Ezt nevezik „fáradozásnak”. Másszóval, lépéseket tesz, annak ellenére, hogy nem érez vágyat arra, amit tesz. S ezt olyan módon {teszi}, ahogy azt Bölcseink mondták: „mindaz amit lehetőséged és erőd van megtenni, tedd meg”. S a fáradozás érdemében vágy és vágyakozás szövődik benne a bölcsességre. S akkor beteljesül nála ami írva van: „Bölcsességet ad a bölcseknek”. S akkor elnyeri az {ún.} „meghallani az Ő szavának hangját” állapotot. Vagyis, ami korábban a „megtevés” szintjén volt, azaz ami {csak} vágy nélküli tett volt, vágyat nyer az adott dologra.

Ezért ha tudni szeretnénk, hogy ki szereti a bölcsességet, akkor olyanokra kell tekintsünk, akik fáradozásukat adják a bölcsességért, annak ellenére, hogy még nem nyerték el, hogy a bölcsességet szeretők egyikévé váljanak. És utána, vagyis az után, hogy már rendelkezik a bölcsesség utáni vággyal, {akkor} nyeri el a bölcsességet. Ebből tulajdonképp az következik, hogy a bölcsesség utáni vágy képezi a Klí-t, a bölcsesség pedig a Fényt. S erre mondják, hogy „nincs kényszer a spiritualitásban”.

A Bölcsesség Fénye az Élet Fényét jelenti. Mert a bölcsesség nem érthető számunkra úgy mint valami szellemi eszme, hanem a valós életként, az élet tényleges valójaként, olyan mértékben, hogy enélkül már halottnak számítana (ezért azt lehet mondani, hogy emiatt nevezik a bölcsességet „élőnek”.

146. Egy magyarázat a Zohárhoz

1938-ban hallottam

A Zohárban {írva van}:

Amikor {az ember} megszületik, a tiszta állat felől adnak neki lelket”. S {ezt ő úgy} magyarázta, hogy az állati lelke is beleegyezik abba, hogy az Örökkévaló szolgája legyen.

{Ha pedig} még többre lesz érdemes, {akkor} az Ofanim [magyarul, Kerekek] Oldala felől adnak neki lelket”. Ami annyit jelenti, hogy egy örökösen vágyakozó lelke van, {ami} egyik helyről a másikra gurul, akárcsak egy örökösen forogó kerék. Mivelhogy a {lélek} ugyanígy forog és gurul, hogy hozzátapadjék a K’dusá-hoz [a szentséghez].

קמו. פירוש על זהר

שמעתי שנת תרצח

בזהר:

כד אתיליד יהבין ליה נפשא מסטרא דבעירא דכיא“. ופירש, שגם הנפש הבהמי שלו מסכים להיות עובד ה‘.

זכה יתיר יהבין ליה נפשא מסטרא דאופנים“. פירוש, שיש לו בחינת נפש המתגעגעת תמיד. ומתגלגלת ממקום למקום, כמו אופן, המתהפך תמיד. כן היא מתהפכת ומתגלגלת, בכדי להתדבק לקדושה.

147. A kapás- és adományozás munkájának dolga

Ádár {hó} 21-én, 1953. március 8-án hallottam

A kapás- és adományozás munkájának dolga a szíven múlik – s ez a VáK-ot jelöli. Mígnem, a hitnek és tudásnak a munkája a GáR-t jelöli. S habár ezek egyazon nézőpontról beszélnek – magyarán, annak megfelelően, hogy milyen értékű munkát végez a kapás- és adományozás terén, nyeri el aztán a hitnek az állapotát – mindenesetre két különleges nézőpontot képviselnek. Mert mégha képes is az adományozás mentén dolgozni, mindenesetre látni akarja, hogy kinek is adományoz, és hogy ki fogadja el az ő munkáját. Ezért aztán az agy nézőpontjából kell, hogy dolgozzon. Azaz, hinnie kell, hogy létezik egy Gondviselő, és hogy ő elfogadja az alsók munkáját.

148- A keserűnek és édesnek, igazságnak és hazugságnak a letisztázása

Hallottam

Létezik az {ún.} „keserűnek és édesnek” a letisztázása, illetve létezik az „igazságnak és hazugságnak” a letisztázása.

Az „igazságnak és hazugságnak” a letisztázása az agyban van, a „keserűnek és édesnek” a letisztázása pedig a szívben. Ezért figyelmet szentelni a szívben levő munkának, hogy az, adományozásban és ne pedig megkapásban legyen. S a természetből eredően csakis a kapás „édes” az ember számára, az adományozás pedig „keserű”. S a munka: adományozássá változtatni a kapást. S ezt nevezik „szívbéli munkának”.

Az agyban az „igazságnak és hazugságnak” a munkája folyik. Ehhez viszont a hit állapotában kell dolgozni. Vagyis hogy higgyen a Bölcsek hitében. Mivel aki dolgozik, nem tudja a maga számára letisztázni az „igazságnak és hazugságnak” a dolgát.

149. Miért kell Hochmá-t továbbítanunk

Ádár {hó} 22-én, 1953. március 9-én, Tel-Aviv-ban hallottam

Felteszi a kérdést: „Miért kell Hochmá-t továbbítanunk – ami {ugye} tudásnak [józan észnek] minősül – ha az egész munkánk a józan ész feletti hit mentén {folyik}?”

És azt válaszolja: „Amennyiben a nemzedék igaz-embere nem volna a tudás állapotában, úgy Izrael egésze sem tudna a józan ész feletti hittel dolgozni. Mert pont hogy akkor, amikor a nemzedék igaza Hochmá-megvilágítást továbbít, akkor világítja be Izrael egészét az ő tudása.”

Akárcsak az embernél, ha az ember agya érti és tudatában van annak, amit ő akar, akkor az {egyes} szervek már elvégzik a maguk dolgát, és semmilyen elmére nincsenek rászorulva. A kéz és láb, illete a többi szerv elvégzik és teszik a rájuk kiszabottat. És egyetlen egy józan eszű emberben sem merül fel megkérdezni és azt mondani, hogy ha a kéz és a láb mellett elme volna, akkor a munkájuk nemesebbé válna. Mert az elme semmit nem változtat a szerveken. Ugyanakkor a szervek az agy nagysága szerint rendeződnek el, azaz, ha az agy nagy elmével bír, akkor az összes szervet utána nevezzük el, vagyis akkor {ezeket szerveket} „nagy szerveknek” nevezzük.

Ugyanígy van itt is: Ha a {nép} egésze hozzátapad egy valódi igazhoz, aki {maga} már elnyerte a tudás állapotát, akkor a {nép} egésze a hit állapotában képes cselekedeteket tenni. S ebben teljes megelégedésük van, és a tudásnak semmilyen állapota nem hiányzik nekik.

1 Szószerinti fordításban: agyak. A Ros fényeit jelöli.

2 Engedélynek, azaz hogy az ember szabadon dönthet arról, hogy vajon végrehajtja-e az adott dolgot avagy sem. Másszóval, a végrehajtása megengedett és általa érdemeket nyerhet az ember, azonban ha úgy dönt, hogy tartózkodik tőle, az még nem számít bűnnek.

3 Szószerint: Csak jó Izraelhez. Magyarán, (Mégis)csak jó Izraelhez, azaz, dacára a korholásoknak.