50-59

50. Két állapot

Hallottam Sivan 20. napján

A világban alapvetően két állapot különböztethető meg. Az első állapotot a világ „fájdalomnak” nevezi, a második állapotot pedig „a Szent Shechinának (Szentség).” Mindez azért van így, mert mielőtt valaki megkapja a lehetőséget a cselekedeteinek a korrekciójára, az adakozás érdekében, a világot kizárólag a fájdalmak és kínok formájában érzékeli.

Azonban miután az ember elnyeri annak a felismerését, hogy az egész világ nem más, mint a Szent Shechina öltözéke, akkor a Teremtő a számára a világ kitöltőjévé válik. Akkor a világot úgy fogják nevezni, hogy a “Szent Shechina, amely megszerez valamit a Teremtőtől. Ezt a folyamatot nevezzük úgy,hogy „Teremtő és a Szentség egysége.” Mivel a Teremtő maga adakozó, ezáltal a világ is kizárólag adakozással kezd el foglalkozni.

Olyan ez, mint egy szomorú melódia. Néhány zenész tudja, hogy kell bemutatni a szenvedést, amelyről a dal szól, mivel minden dallam olyan, mint egy új nyelv, ahol a melódia közvetíti a szavakat, melyeket más hangosan ejt ki. Ha a dallam sírásra fakasztja a hallgatókat kivétel nélkül azáltal, hogy átérzik, a zenébe zárt szenvedést, akkor  beszélhetünk egy mindenki által szeretett és meghallott melódiáról.

De hogy élvezhetik az emberek a szenvedést?  Mivel a dallam nem a pillanatnyi szenvedésre irányul, hanem egy múltbelire, azaz egy olyan kínra, amely már elmúlt, megédesedett és megkapta a saját töltését, hogy az emberek szerethessék, és állandóan hallgatni akarják. Ez rámutat, hogy az megítélés megédesíti a múltat, a múlt szenvedései édesebbé váljanak. Ezért ezeket a szenvedéseket hallgatni a dallamokban, édes dolog hallgatni, és eközben a világ maga a “Szentek Szentségének” öltözetévé válik.

Fontos, hogy az ember érezze és tudja, hogy van a városnak vezetője, ahogy azt bölcseink is mondták “Ábrahám Ősatya szerint, hogy nincs város, vezető nélkül.” Senkinek nem szabad azt gondolnia, hogy bármi a világban véletlenszerűen történik, és hogy a Sitra Achra az oka az ember bűneinek.

Ez a jelentése Hammat (valaminek az edénye) Keri (sperma) szavaknak. Van tehát a Hammat, amit kitölt a Keri. A Keri az, ami valakit arra a gondolatra sarkal, hogy minden véletlenszerű, azaz Bemikreh. (Még ha azt is sugallja valakinek, ahogy azt kifejtettük, hogy minden csak a véletlen játéka, minden irányítás nélkül, még ez sem véletlen, hanem a Teremtő akarata jelenik meg ilyen módon.

Azonban az embernek hinnie kell a jutalomban és a büntetésben, és hogy van bíró, aki megítél minket, és hogy mindez a jutalom és a büntetés Gondviselése által van irányítva. Mindennek az oka az, hogy amikor valamilyen vágy, vagy a Teremtő felé való törekvésre irányuló felébresztés éri el az embert, és ő azt gondolja, hogy mindez véletlenszerűen érte őt el, tudnia kell, hogy ebben az esetben is ő maga tett olyan erőfeszítéseket, melyek megelőzték azt, hogy meghallgattatott a kérése. Imádkozott a segítségért a Felső Erőhöz, hogy képes legyen bizonyos szándékkel megtenni bizonyos cselekedetet, és ezt nevezzük úgy, hogy a MAN emelése.

Még is az ember elfelejti ezt, és nem veszi figyelembe, hogy mi történt, mivel nem kap pillanatnyilag választ az imájára, így azt mondja „Számodra minden szájról származó ima meghallható.” Mégis hajlamos azt hinni, hogy elrendeltetett Felülről, hogy az imára válasz, esetleg csak napok, vagy hónapok múlva kap valaki.

Nem szabad azt gondolni, hogy az is véletlenszerű, hogy valaki mikor kapja meg a pillanatnyi felébresztést. Néha mondhatja az ember, hogy „most, hogy érzem, hogy semmiben nem szenvedek hiányt, nem aggódom semmi miatt, az értelmem tiszta, és megbízható, és ezért képes vagyok fókuszálni az elmémet és a vágyamat a Teremtőre irányuló munkára.”

Ezt követi, hogy az ember kijelenti, hogy a teljes elkötelezettsége Isten munkája iránt „a saját erejéből ered, és hogy megütötte a főnyereményt.” Ezáltal amikor elköteleződik és eléri a spiritualitásra irányuló vágyat, hinnie kell, hogy pontosan ez a válasz az imájára. Amit előtte kért az imáiban, arra nem érkezett válasz ezt megelőzően.

Az is megtörténik néha, hogy amikor olvas valaki egy könyvet, és a teremtő közben felnyitja a szemeit, és bizonyos felébresztést érez, az ember akkor is azt gondolja, hogy ennek az irányítása is a véletlen kezében van.

Bár az ember tudja, hogy a teljes Tóra a Teremtő megnyilvánulása, mégis hogyan mondhatja, hogy annak olvasása közben valamiféle magasztos érzések hatják át az embert? Tudnia kell az embernek, hogy akárhányszor is olvassa a Tórát, semmilyen ragyogás, vagy extra érzékelés nem éri el. Valójában minden száraz és semmilyen tudás nem segít a Tóra érzékelésében.

Ezért amikor valaki tanulmányos egy bizonyos könyvet és a reményét a Teremtőbe veti, akkor a tanulása a hit alapjain áll, azaz, hisz a Gondviselésben, és hogy a teremtő az, aki felnyitja a szemét. Ezzel egy időben, az ember a Teremtő szamarává válik és így kerül kapcsolatba a Teremtővel. Ezáltal az ember elérheti a Vele való összetapadást.

Két egymással ellentétes erő létezik, a Felső Erő és az Alsó Erő. A Felső Erő, ahogy írva van „minden, ami az Én Nevemben nyilvánul meg, és amit Én teremtettem a Dicsőségemre.” Azaz, az egész világ kizárólag a Teremtő dicsőségére lett megteremtve. Az Alsó Erő a megszerzési vágy, amely azzal érvel, hogy minden érte lett megteremtve, mind a spirituális, mind a fizikai dolgok, csak is az Önzést szolgálják.

A megszerzési vágy azzal érvel, hogy megszolgálta ezt a világot, és a következő világot is. Természetesen a Teremtő a győztes, azonban ezt nevezzük úgy, hogy „a fájdalom útja.” Ezt „hosszú útnak is nevezzük.” Azonban van egy rövidebb út is, „a Tóra útja.” Mindenkinek ez kell, hogy a szándéka legyen – az út lerövidítése.

Ezt úgy nevezzük, hogy “Felgyorsítom.” Ellenkező esetben minden a “a saját idejében történik,” ahogy bölcseink is mondják, “megjutalmaztak—Felgyorsítottam; nincs jutalom —a saját idejében történik minden,” “hogy egy királyt emelek fölétek, mint Haman, és ő kényszeríteni fog titeket a változásra.”

A Tóra a Beresheetel (Kezdetben volt..) kezdődik. “A Föld nem volt megformálva, üresség volt és sötétség,” stb., a vége pedig „egész Izrael szemei előtt.”

Kezdetben láthatjuk, a világ teljesen forma nélküli, üres és sötét volt, azonban amikor korrigálták magukat az adakozás irányába, és elnyerték a jutalmat, azaz hogy a Teremtő kimondja, „legyen Fény, stb.” és lett Fény, amely megjelent egész Izrael szemei előtt.

 

54. A munka célja

 

Hallottam Shevat hónapjának 16. napján 1941. Február. 13.-án

Ismert, hogy a szolgálat lényege megelégedettség adományozása Teremtőnknek. Még is, az embernek ismernie kell az adakozásnak a kölcsönösen alkalmazott jelentését, és köztudott az is, hogy a szokássá válás megkoptatja a dolgok ízét. Ezért kell teljes egészében tisztáznunk az adakozás szó jelentését.

A dolog lényege, hogy a megszerzésre irányuló akarat is összefonódott az alsó adakozásra irányuló akaratával (azonban a megszerzésre irányuló akarat korrigáltan használható fel csak), máskülönben nincs semmilyen kapcsolat az adakozó és a megszerző között. Mindennek az oka az, hogy lehetetlen az a helyzet, hogy az egyik adakozik a másiknak, miközben a másik semmit nem adakozik viszonosságban az első felé, miközben kölcsönkapcsolatban vannak.

Csak amikor mindkettő szeretet mutat a másik felé, beszélhetünk kapcsolatról és barátságról a két fél között. De ha az egyik kinyilvánítja a szeretetét a másik felé, a másik azonban válasz nélkül hagyja azt, az ilyen szeretet nem lehet valódi, és nincs joga létezni. Bölcseink megállapítják a versben, hogy „és mondva lett Zionnak:’Ti vagytok az Én népem.’”(Isaiah 51), de nem úgy kell olvasni a verset, hogy Ami (az Én népem), hanem hogy Imi (Velem),[1]“a Társammal” (Zohar Beresheet p.5), azaz, a teremtmény társas viszonyba kerül a Teremtővel.

Ebből kifolyólag, amikor az alsó adakozni akar a Teremtő irányába, akkor az alsónak ezzel egy időben meg is kell szereznie a Teremtőtől. Ezt nevezzük partneri kapcsolatnak, amikor a az alsó és a Felső is adakozásban van egymás irányába.

Azonban a megszerzésre irányuló akarat a Vele való összeolvadásra, és a Tőle származó bőség, jóság, kiáradás befogadására kell, hogy sóvárogjon; pontosan ez a teremtés célja, hogy a Teremtő jót cselekedjen a teremtményeivel.

Mivel azonban a Nekudim világában megjelent a törés, a megszerzésre irányuló akarat a Klipák (héjak) uralma alá zuhant, amely által két megkülönböztetés jelent meg az edényben (Kli). Az első az, hogy az edény kialakít egy viszonyt az elszeparált élvezetekkel, és ez által megjelenik a Klipák hatalma alól való megszabadulás munkája, melyet a „megtisztulás munkájának” is nevezünk.  A második megkülönböztetés, ami a törés következtében megjelenik, a spirituális élvezetekről való leszakadás.

Más szóval az ember eltávolodik a spiritualitástól és nincs is vágya a spiritualitásra. Ennek a korrekcióját nevezzük úgy, hogy Kedusha (Szentség), ahol a munka irányultsága az Ő nagyszerűsége utáni sóvárgásban nyilvánul meg. Ebben az állapotban a Teremtő ragyog ezekben az edényekben. Azonban tudnunk kell, hogy amilyen mértékben rendelkezik az ember a tisztaság edényeivel, melyet a „gonosz gyűlöletének” is nevezünk, tud a Kedushában dolgozni, ahogy írva van, “aki szereti az Urat, gyűlöli a gonoszt.”

Tehát két megkülönböztetés jelenik meg, az első a tisztaság, a második a Kedusha. A Kedusha van Klinek nevezve, mivel ez az edény van felkészítve a Teremtő jóságának befogadására, ami a teremtményeire irányuló jócselekedeteiben nyilvánul meg. Azonban ez az edény (Kli) minőségeiben az alsóval van formaegyezésben, azaz ezt kell korrigálnunk. Más szóval ebben sóvároghatunk a jóságra, és ez jelenti a teremtő nagyszerűségével való foglalatosság kiterjesztését a saját alacsonyrendűségünk felett.

 

Azonban a Szentség (Kedusha) edényeiben megjelenő bőség a Teremtő kezében van; Ő az, aki elárasztja az alsót adományaival. Ezzel egy időben az alsó nem tud ehhez hozzájárulni semmilyen módon, és ezt nevezzük úgy, hogy „a titkos dolgok az Úr, a mi Istenünk hatalma alá tartoznak.”

A Teremtés Gondolata – amit úgy is nevezünk, hogy „jót cselekszik teremtményeivel,” az Ein Sofból árad ki. Ebből kifolyólag mi az Ein Sofhoz imádkozunk, azaz a kapcsolathoz, ami a Teremtő és a teremtmény között létezik. Ez a jelentése annak, ami Ari írásaiban úgy szerepel, hogy nekünk az Ein Sofhoz kell imádkoznunk.

Ez így van, mivel a Teremtő lényegiségével (Atzmuto) nincs olyan kapcsolata a teremtménynek, ahogy az a kapcsolatuk kezdetén volt, amely kapcsolat az Ein Sofban indult, ahol az Ő Neve és Ő egyek voltak, és ami a teremtés gyökere. Ez a jelentése annak, ami a Yerushalmiban, [2] van írva, hogy az, aki imádkozik, az a Névben imádkozik, azaz ahol az Ő neve van és az Ő Neve és az Ein Sof együttes neve a legendákban úgy van ábrázolva „hogy a torony, amely meg van töltve jó dolgokkal.” Ezért imádkozunk a névhez, hogy megkaphassuk mindazt, ami előre elő lett számunkra készítve.

Ezért jellemezzük a Ketert úgy, hogy “az Ő vágya, hogy jót cselekedjen teremtményeivel,” és a jócselekedetek és a bőség lényegét hívjuk úgy, hogy Hochma (Bölcsesség). ezért a Ketert úgy is hívhatjuk, hogy called Ein Sof vagy “Kiárasztó.” Azonban a Hochma mégsem nevezhető kiárasztottnak, mivel még nem áll rendelkezésre a Hochma befogadó edénye, ami úgy tekinthető, hogy a Fény edény nélkül van.

Ezért a Hochma, maga is a Kiárasztónak tekinthető, mivel a Fény viszonylatában nem lehet elérés edény nélkül, a különbség a Keter és a Hochma között teljes egészében ebben rejlik, azaz, hogy a kiárasztott jobban rejtett

 

1] Mindkét szót ugyanúgy írják a héberben, ha nincs kipontozással jelölve, ahogy az a Bibliában is van, ugyanúgy néznek ki.

[2] A Talmud egy fejezete.