Bevezető a Panim Meirot uMasbirot című könyvhöz

(Folyamatos frissítés alatt)

Bevezető a Panim Meirot uMasbirot című könyvhöz

 

1.

Írva van, a Mishnah (Okatzin) végén, hogy “A Teremtő  nem talált más edényt, amely megtartotta volna az Izraelnek szánt áldását, mint a békét, ahogy az írva van, Az Úr megerősíti Népét, az Úr békével áldja meg Népét.”

Sok mindent tanulhatunk ebből: Először is, hogyan bizonyítható, hogy semmi nem volt jobb Izrael számára, mint a béke? Másodszor, a szöveg világosan kijelenti, hogy a béke önmagában áldás, ahogy írva van, a Teremtő erőt adott és áldást a békében. Ezeknek megfelelően volt kijelenthető, hogy a „békében adatott meg az áldás.” Harmadszor pedig miért került ez a kifejezés a Mishnah végére? Tehát meg kell értenünk a valódi jelentését a „béke,” a megerősítés,”szavaknak, és hogy az alkalmazásuk mit jelent.

A valódi magyarázatához ennek a cikkelynek, egy hosszú utat kell bejárnunk, amely a hétköznapi ember szívének túl mély vizsgálat. Azaz, hogy a Tóra és a Mitzva összes pontja magán viseli a feltárulást és az elrejtést, ahogy írva van, “A megfelelően kiejtett szavak olyanok, mint az ezüstbe ültetett aranyalma.”

Valójában a Halachot (együttes elnevezése a Tórának és a Parancsolatoknak) olyan, mint egy kupa bor. Amikor valaki egy ajándékként ad a barátjának, egy kupa bort, akkor annak mind a külsősége, mind a belsősége fontos. Mivel a kupa maga önmagában is értékes lehet, akár csak a benne lévő bor is értéket képvisel.

A legendák azonban olyanok, mint az almák. A belsejük ehető, és a külső borításukat el kell dobnunk, mert értéktelenek. Azt találhatjuk tehát, hogy az összes valódi érték és fontosság a bensőségben, belül található.

Tehát ez a legendák lényege, az azonnal érthető külső felszínük értelmetlennek és értéktelennek látszik. Azonban a belső tartalmuk el van rejtve a szavak mélyén, és amely belső tartalom kizárólag az igaz bölcsesség sziklájára épül, és csak a kevesek érdemlik ki, hogy megértsék.

Ki merészelné mindezt kiadni a tömegek szívének megfelelően és a tömegek módján megvizsgálni, miközben az ő elérésük sem a Tórának abban a részében nem teljes, amit Peshatnak (szó szerintinek) nevezünk, sem abban, amit Drushnak, (magyarázatoknak) nevezünk? Az ő nézőpontjukból a Tóra megértése négy részének (PARDESS) elrendezése a Peshattal (szó szerinti értelmezés) kezdődik, majd a következő a Drush, majd a  Remez (metafórák), és a végén van a Sod (titok) ami a valódi megértés..

Azonban Vilna Gaon imakönyvében az szerepel, hogy az elérése a Tórának a Soddal (titok) kezdődik. A Sod elérése után érhető el a Drush (magyarázatok), majd pedig a Remez (metafórák). Amikor valakinek megadatik ennek a három résznek a teljes megértése, érheti el a Tóra Peshat (szó szerinti) értelmezése.

A Masechet Taanit-ben szerepel: “ha valaki elnyeri ezt, akkor a Tóra az élet italává válik, ha nem nyeri el, akkor a halál italává válik a számára.”

Hatalmas érdem kell ahhoz, hogy valaki megérthesse a Tóra Peshat értelmezését, mivel először a három belső értelmezését kell elérni a Tórának, amelyeket a Peshat beburkol, és a Peshat nem értelmezhető külön. Ha valaki nem nyerte ezt a fokozatot el, hatalmas kegyelemre van szüksége, hogy ne váljon az egész a halál italává a számára.

Éppen ellentétes az érvelése azoknak, akik nem aggódnak a Tóra belsőségének elérés miatt, akik azt mondják maguknak: „A mi célunk a Peshat (szó szerinti értelmezés) elérése. Ha mi ezt elérjük, akkor elértük a tartalmat magát.” Ezek a szavak megfeleltethetők annak, hogy valaki úgy akarja elérni a negyedik lépést, hogy nem akarja megtenni az első hármat.

2.

Azonban ennek megfelelően meg kell értenünk, hogy nagy elrejtés lett a Tóra belsőségével kapcsolatosan alkalmazva, ahogy a Masechet Hagiga írja, az ember nem tanulja  a Maase Beresheetet valakivel együtt, és nincs Merkava egyedül. Tehát az összes könyv, amely ebben a tárgyban a rendelkezésünkre áll, le van blokkolva és zárva a tömegek szeme elől. Csak azon kevesek, akiket a Teremtő meghívott erre, érthetik meg mindezeket a dolgokat, ahogy önmaguk gyökerét fokozatosan feltárják saját erőfeszítéseik által, és utána mindezt szájról szájra adják át egymásnak.

Valóban meglepő hogy a bölcsesség útjai és az intelligencia meg lettek tagadva az emberektől, akik számára ez maga az élet és napjaik valódi hosszúságának mértéke. Ez szinte egy bűnténynek tűnik, amiről bölcseink úgy beszélnek, a Midrash Rabba, Beresheetben, mint Ahazról, azaz, hogy őt Ahaznak nevezték (szó szerinti fordításban azt jelenti “hordoz” vagy “elfoglalt”) az általa elfoglalt zsinagógák és szemináriumok után, és amelyben Ahaz hatalmas gonoszsága megnyilvánult.

Az is egy természeti törvény, hogy valaki rendelkezhet a felett, hogy pénzt adjon valakinek, illetve hogy vagyont adjon másoknak. Azonban van-e bárki, aki rendelkezhet arról, hogy valaki mekkora bölcsességet kaphat, illetve, hogy mások mekkora intelligenciát kaphatnak? Éppen ellenkezőleg, a tehén mindig többet tejet szeretne adni, mint amit a borjú szeretne megenni.

Valóban, egy nagy misztérium rejlik a bölcsességben, még az előző generációk világi bölcseinek vonatkozásában is.  Rav Butril a teremtés Könyvéhez írt kommentárjaihoz adott bevezetőjében van egy szöveg, amit Platonnak tulajdonítanak eredetileg, aki figyelmezteti tanítványait a következőkre: „Senkinek ne adjátok ki a tudást, akiről tudjátok, hogy nem érdemli ki azt.”

Arisztotelész is figyelmeztet: „Ne adjátok át a tudást érdemteleneknek, nehogy azok azt elrabolják.” Rav Butril úgy magyarázze ezt, hogy ha egy Bölcs bölcsességet tanít érdemteleneknek, akkor azok elrabolják a tudást, és lerombolják azt.

A mi időnk világi bölcsei azonban nem ezt teszik. Éppen ellenkezőleg, erőfeszítéseket tesznek okosságuk kapuinak kitárására a széles tömegek felé, minden feltétel és behatárolás nélkül. Láthatólag egyáltalán nem értenek egyet a korai bölcsekkel, akik, ugyan kinyitották a bölcsességük kapuit, de csak azon maroknyi, erényes kevesek számára, akiket érdemesnek találtak erre, miközben hagyták, hogy a többi ember, vak módon csak a falakat tapogassa.

 

 

3.

Had magyarázzam el a lényeget. Négy részt különböztetünk meg a Beszélő szinten belül, melyek egymás felett vannak, sorba rendezve. Ezen részek úgy is elnevezhetőek, hogy a Tömegek, az Erősek a Gazdagok, és az Okosak. Ezek a belső részek megegyeznek a teljes valóság felosztásánál alkalmazott négy megnevezésnek, azaz a „Mozdulatlan, vagy Ásványi,” a „Növényi, vagy Vegetatív, a „Élő, vagy Állati,” illetve a „Beszélő” szinteknek.

Az Ásványi, vagy Mozdulatlan szint, három minőséget emel ki magából, a Növényi, az Állati és a Beszélő szinteket, és ez alapján három különböző minőségét különböztetjük meg az erőknek, azok előnyös, vagy káros tulajdonságán keresztül.

A legkisebb erő ezek között, a Növényi szinthez tartozik. A növényzet annak megfelelően működik, azt vonzza, ami előnyös a számára, és azt utasítja, taszítja el, ami káros lehet a számára, ugyanúgy, ahogy ezt az emberi faj és az állatok esetében is megfigyelhetjük. Azonban a növényeknek nincs egyéni érzékelésük ezen belül, hanem csak egy kollektív erő működik rajtuk keresztül, amely közös az összes növényben a Földön, és amely erő ilyen módon befolyásolja a működésüket.

Az Ásványi és a Növényi szint felett van az Állati, vagy Élő szint. Itt minden teremtmény érzékeli önmagát, ennek megfelelően vonzza mindazt, ami előnyös a számára, és utasítja el, ami káros lehet. Ebből következőleg, egyetlen állat megfeleltethető értékileg, a valóságban megjelenő összes növénynek, mivel az erő, amely által megkülönbözteti az előnyös és a káros befolyásokat a teljes Növényi szintben bele van foglaltatva, és ez minden egyes teremtményben, az Állati szinten, külön-külön is megtalálható, saját irányítása alá vonva.

Ez az önmagára vonatkoztatott érzékelő erő az Állati szinten be van határolva térben és időben, mivel ez az érzékelés, a testtől való nagyon rövid távolság után, már nem működik. Ugyanígy az Állati szint teremtményei semmit nem érzékelnek a saját idejükön kívül eső dolgokból, azaz nem érzékelik a sem a múltat, sem a jövőt, csak kizárólag a jelen pillanatát.

Az Ásványi, Növényi és Állati szintek felett található a Beszélő szint, amely egy érzelmi erőt is tartalmaz az intellektuális erő mellett. Ebből kifolyólag, a tényleges ereje, amely a jó bevonzásra és a káros dolgok elutasításra irányul, nincs behatárolva térben és időben úgy, mint az Állati szint esetében.

Ez elsősorban a Beszélő szinten kialakuló tudomány miatt van így, amely spirituális alapú, és ezért nem határolja be tér és idő. A Beszélő szinthez tartozó teremtmények képesek egymást tanítani a teljes valóság mibenlétéről, legyenek bárhol, akár a múltban, akár a jövőről, generációkon keresztül ívelve.

Azt követően, hogy valakinek a minősége a Beszélő szinten, formaegyezésbe kerül, az Ásványi, Növényi és az Állati szint valamennyi erőinek minőségével, ezen szintek teljes valóságát érzékelni fogja egyszerre, a jelen pillanatba és minden múltbéli generáció, összes pillanatába befoglaltatva.  Mindez azért van így, mert a Beszélő szint ereje körülöleli, befoglalja magába, az alatta lévő szinteket, az összes belső erejükkel együtt.

Ez a szabály vonatkozik az emberi faj szintjének mind a négy belső felosztására, nevezetesen a Tömegekre, az Erősekre, a Gazdagokra és az Okosakra. Természetesen mindezek a Tömegek felosztási szintjéről erednek, amely az első szint, ahogy írva van, „minden a porból vétetik.”

Természetes, hogy a por teljes érdemi része és létezési joga a Növényi, Állati és Beszélő szintek erényeivel van összhangban. Tehát, a Tömegek érdeme megfeleltethető azoknak a minőségeknek, melyek belőlük erednek. Így, ők is kapcsolódnak az ember valódi arcának megformálásához.

Ebből kifolyólag, a Teremtő belecsepegtetett három hajlamot a Tömegekbe, melyek az „irigység,” a „kéj,” és a „dicsőség.”  Ezek miatt, a Tömegek szintről szintre fejlődtek a valódi ember arcának felemelkedése irányába.

A kéjre való hajlam a Gazdagok szintjéből eredeztethető. A kiválasztottak között erős a vágy és a kéj.  Kitűnnek a gazdagság megszerzésében, amely az első szint a tömegek fejlődésében. Hasonlóan a Növényi szinthez az általános valóságon belül, őket idegen erők irányítják, hogy kitérítsék őket a hajlamaik irányába, és ilyen módon a kéj egy idegen erő, amelyet az emberi faj az Állati szinttől vett kölcsön.

A dicsőségre irányuló hajlam híres hősöket emelt ki a Tömegek közül. Ők irányították a zsinagógákat, a településeket, stb. Közülük a legerősebb akaratúak, akiknek megvolt a dicsőségre irányuló hajlama is, komoly uralomra tettek szert. Ezek a második szintjén vannak a Tömegek fejlődésének, hasonlóan az teljes valóság Állati szintjéhez, ahol a működtető erő jelen van a szinthez tartozó teremtmények saját lényegiségében, ahogy azt említettük fentebb. Azaz, mivel a dicsőségre irányuló hajlam egyedi az emberi fajon belül, és ezzel együtt megjelenik az irányításra való sóvárgás.

Az irigységre való hajlamból emelkednek ki a bölcseik, ahogy azt a mi bölcseink mondják, „a szerző irigysége növeli a bölcsességet.” Az erős akarat irigységgel kombinálva kiemelhet valakit a bölcsesség és tudás megszerzésének folyamatában. Ez a teljes valóság, Beszélő szintjéhez hasonló, melyen belül a működtető erő nincs sem térben sem időben behatárolva, kollektív és átfog minden elemet a világban, időtől függetlenül.

Tehát az irigység tüzének természete az, ami általánosságban magába foglal minden időpillanatot és a teljes valóságot.  Mindez abból fakad, hogy az irigység mozgatórugója úgy működik, ha valaki nem látja a barátja által birtokolt objektumot, akkor a vágya ennek az objektumnak az elirigylésére nem ébred fel benne egyáltalán.

Könnyen megérthető, hogy a hiány érzékelése nem olyasmire irányul, amivel valaki nem rendelkezik, hanem sokkal inkább valamire, amit a barátja birtokol, ő maga pedig nem, ahol a barátok Ádám és Éva generációkon keresztül ívelő leszármazottait jelentik. Így ez az erő, azaz az irigység ereje, határtalan és ezért alkalmas a fenséges és emelkedett szerepének betöltésére.

Igen, azok, akik minden érdem nélkül maradtak, egyetlen dolognak köszönhetik ezt, az erős vágy hiányának. Ezért mind a három említett hajlam együtt működik bennük, egy keveredésben. Néha ők kéjjel teljesek, néha irigyek, néha pedig dicsőségre vágynak. A vágyaik darabokra törnek, olyanok, mint a gyerekek, akik mindenre vágynak, amit meglátnak, és nem képesek igazán elérni semmit.  Ezért az értékeik és minőségeik olyanok, mint a szalma és a korpa, amik a liszt utáni maradékot alkotják.

Ismert, hogy a jótékony erő és a kártékony erő kéz a kézben haladnak. Más szóval, amilyen mértékben valami előnyös lehet, ugyanilyen mértékben képes kárt okozni. Ezért, mivel egyetlen ember ereje is nagyobb, mint a minden időben létezett összes bestiáé, és állaté együtt, egyetlen ember kárt okozni ereje, minden állatot képes semlegesíteni.

Ezáltal amilyen mértékben valaki nem érdemelte ki, a saját szintjén, hogy a szinthez tartozó erőket csak jó cselekedetekre használja, nagyon gondosan kell figyelnie, mert különben nem lesz képes az emberi szintet megszerezni, amely nem jelent mást, mint bölcsességet és tudományt.

Ebből az okból, a korai bölcsek elrejtették a bölcsességet a tömegek elől, attól tartva, hogy érdemtelen tanítványok a bölcsesség erejét ártó szándékkal és kár okozására használhatnák.  Ez eltörhetne és lerombolhatna egy teljes népességet pusztán azáltal, hogy az emberi szint hatalmas erejét kéjelgésre és kegyetlenkedésre használnák.

Amikor a generációk hanyatlottak és bölcseik önmagukban elkezdtek mindkét asztalra vágyni, azaz a jó, fizikai életre is, és a látásmódjuk közelebb került a tömegekéhez. Üzletelni kezdtek velük, kiárusították a bölcsességet, mint egy prostituált, egy kutya jutalom falatjának áráért.

Azóta a megerősített fal, melyet elsők erőfeszítésével épült, le lett rombolva, és a tömegek kirabolták, amit elrejtett. Az okosak megtöltötték a kezeiket a valódi ember erejével, megragadták a bölcsességet és széttépték. A felét megörökölték a házasságtörők, a másik felét a gyilkosok, és ezzel örök szégyenné tették napjainkig, ami történt.

4.

Minden leszármaztatható az igazság bölcsességéből, amelyben magába foglal minden világi tanítást, melyek ilyen módon a bölcsesség hét, kicsiny szolgálói. Ez teljes egészében megfeleltethető az emberi fajnak és a célnak, amiért az összes világ meg lett teremtve, ahogy írva van, „Ha szövetségem nem lesz a nappallal és az éjszakával, és ha nem szabtam törvényeket az égnek és a földnek.” Ezért jelentették ki bölcseink (Avot 4, Mishnah 7), “Ő, aki használja a koronát, tovább megy.” Mindez azért van így, mert a bölcseink eltiltottak bennünket valamennyi világi öröm használatától.

Ez az, ami megtartott bennünket eddig, fenntartva a seregeket és igazság bölcsességét körül ölelő falakat, hogy sem idegenek, sem külső emberek ne törhessenek át rajta, hogy elrabolva a bölcsességet a saját edényükbe helyezzék, és eladják a piacon, mint a világi okosok.  Így volt, mivel bárki, aki belépett a bölcsesség csarnokába, hétszeres teszttel lett tesztelve, ameddig túl nem lépett bármilyen a tisztaságával kapcsolatos aggodalmon és gyanakváson.

Az igazság szavai után, megérthetjük, hogy mit jelenít meg az a hatalmas ellentmondás, a két szélsőség, amelyet bölcseink mondataiban találhatunk. Írva van a Zohárban, hogy a Messiás idejében ez a bölcsesség, még a gyermekeknek is fel fog tárulni. Azonban a fentieknek megfelelően azt tanuljuk, hogy a Messiás napjaiban, a teljes generáció eléri a legmagasabb szintet. Nincs szükségünk őrzőre, hírnökre egyáltalán, a bölcsesség forrása megnyílik, és itatni fogja a teljes nemzetet.

Még is, a Masechet Sutah, 49-ben, és a Sanhedrin 97a-ban, mondva van, “Arcátlanság fog szárnyra kapni a Messiás napjaiban, a bölcsesség szerzői elvesztik az utat, az igazak kitaszítottakká válnak.” Ez úgy is magyarázható, hogy nincs annyira gonosz, mint ez a generáció. Így, hogyan egyeztethetjük össze a két említett állítást, mivel mindkettő természetesen az élő Isten szavainak feletethető meg?

A lényeg az, hogy körültekintően figyeljünk, és nyissuk fel az ajtaját a bölcsesség csarnokának, azon a félelemmel teli emberek előtt, akikben a szerzők irigységének szelleme keveredik a kéjjel és a dicsőség iránti vággyal. Az irigységük határtalan, és csak bölcsességre és tudásra irányul.

Ezért mindkét szöveg helyes, és egyik a másikból következik. A generációk arca olyan, mint a kutya pofája, azaz ugatnak, mint a kutya, „Hav, Hav,” (adj, adj) és az igazak kitaszítottakká válnak, a bölcsesség szerzői pedig elveszítik az utat.

Azt követően, hogy a bölcsesség kapuinak megnyitása engedélyezetté vált, az őrség gondosan el lett távolítva, mivel ez egy természetes biztonsági intézkedés volt, a lopás és a kizsákmányolás ellen. Nem kell többé attól félni, hogy érdemtelen tanítványok megragadják a bölcsességet és eladják a piacon, az anyagias köznépnek, mivel nem találnak vevőt az üzletre, mivel az gyűlöletes a szemükben.

Mivel nincs reményük kéj és a dicsőség kitöltésére ezen keresztül, a bölcsesség önmagát biztosította és védte meg ezzel. Egyetlen idegen sem tudott közel férkőzni, kivéve a bölcsesség szerelmeseit, és befoglalóit. Ezért minden ellenőrzést el lehet távolítani a bölcsesség csarnokába belépőktől, egészen addig, amikor a Messiás generációjának legfiatalabb tagjai is képesek lesznek elérni a csarnokot.

Most megérthetjük a szavaikat (Sanhedrin 98a): “Dávid Fiai elérnek ahhoz a generációhoz, amelyben minden vagy méltó, és érdemmel teli, vagy méltatlan és érdemtelen.” Ez nagyon zavarba ejtő kifejezés. Látszólag ameddig van néhány igaz ember a generációban, ők gátolják a megváltást. Amikor pedig az igazak eltűnnek a földről, a Messiás akkor lesz képes eljönni.

Valójában teljesen meg kell értenünk, a megváltás és a Messiás eljövetelének lényegét azért, hogy reménykedhessünk abban, hogy mindez hamarosan, még a mi napjainkban megtörténik – legyen mindez áldva, a Beteljesedés Legfelső Teljessége által.  Ez a lényeg pedig, ahogy az írás mondja, “és többé nem tanítja senki az ő felebarátját arra, hogy „ismerd meg az Urat!”, mivel mindenki ismerni fog engem, a legnagyobbtól, a legkisebbig.” A lélek tejességével a test is teljessé válik, ahogy írva van (Isaiah 65), “a legfiatalabbak száz évesen fognak meghalni.”

Amikor Izrael Gyermekei kiegészülnek a teljesség tudásával, a végtelen intelligencia és tudás forrása áradni fog Izrael határain túlra, megöntözve a világ összes nemzetét, ahogy írva van (Isaiah 11), “az egész föld ki lesz töltve az Úr tudásával,” és ahogy írva van, “és járuljatok az Úrhoz és az ő jóságához.”

Ennek a tudásnak az elterjedése a világban, lényegében nem más a Messiás Királyságának kiterjedése valamennyi nemzet fölött. Még is, ez ellentétes a durva, elanyagiasodott köznép világával. Mivel az ő képzeleti világuk az ököl hatalmához kapcsolódik, Izrael Királysága kiterjedésének a kérdése, úgy vésődött a képzeletükbe, mint a testek egy fajta uralma a testek felett, nagy büszkeséggel és gőggel tekintve minden emberre a világon, és közben elvéve az Izraelt megillető részt, az egésztől.

Mit tehetek értük, ha a bölcseink már elutasították őket, és az őket szeretők az Úr gyülekezetéből azt mondják, „Mind, aki büszke, annak a Teremtő azt mondja, Én és ő nem lakozhatunk ugyanazon hajlékban.”

Ezzel szemben néhány tévelygő arra a döntésre jutott, hogy mivel a testnek meg kell előznie létezésben a lelket, és hogy a teljeség érzékelése, a test kiteljesedése, ami szükségszerűen meg kell, hogy előzze időben a lélek beteljesedését és a teljesség érzékelését. Ezért, a teljesség érzékelése nem fér össze a test gyengeségével, alsóbb rendűségével.

Ez egy súlyos hiba, súlyosabb, mint a halál, mivel a tökéletes test teljesen elképzelhetetlen, mielőtt a teljes valóságérzékelés nem került elérésre. Ennek az oka az, hogy önmagában a test, egy lyukas zsák, egy törött tartály. Semmi előnyös nincs benne, sem önmagára vonatkozólag, sem másokra nézve, kivéve a teljes tudás állapotának elérése utáni helyzetet.

Akkor majd a test is felemelkedik a teljességhez, tökéletessé válik, szó szerint kéz a kézben haladva a tökéletes érzékeléssel. Ez a szabály érvényes mind az egyénre, mint az egészre.

5.

Most már érthető, amiről a Zohár ír: “Ezzel a művel Izrael Gyermekei megváltódtak a száműzetésből.” , Sok, más helyen is szerepel, hogy csak a Kabbala bölcsességének, a tömegek felé való terjesztésén keresztül szerezhetjük meg a teljes megváltást.

Az is mondva van: “Az ebben lévő Fény reformálja meg őt (az embert).” Szándékosan aprólékosak voltak ezzel kapcsolatosan, hogy megmutassák nekünk, hogy csak a belefoglaltatott Fény az – „amely olyan, mint az arany almák, mely ezüstbe vannak foglaltatva” – amiben rejlik az embert megreformáló, gyógyító erő. Sem az egyén, sem a nemzet nem tud teljes egészében teremtésének céljára irányulni, kizárólag a Tóra bensőségének és titkainak elérése által válik ez lehetségessé.

Bár reménykedünk a végső beteljesedésben, a Messiás megérkeztekor, ahogy az írva van: „Mi a bölcseknek adtuk a bölcsességet.” Mondva van az is, „Elültettem a bölcsességet valamennyi bölcs szívű ember szívében.”

Ezért nekünk először az igazság bölcsességének nemzeten belüli, széles terjesztésére van szükségünk, hogy kiérdemelhessük a a Messiásunktól való jutalmat. Következésképpen a bölcsesség terjesztése és a Messiás megérkezése összefüggésben van egymással. Ezért szemináriumokat kell létrehoznunk, és könyveket kell írnunk annak érdekében, hogy felgyorsítsuk a bölcsesség terjesztését a nemzeten belül. Korábban nem ez volt a helyzet, a félelem miatt, hogy érdemtelen tanulók keveredhetnek a bölcsesség közelébe, ahogy azt fentebb már kifejtettük. Ez vált az elsődleges okává a száműzetés kitolódásának, és sok bűnünknek egészen napjainkig.

Bölcseink azt mondták, “A Messiás, Dávid Fia csak abban a generációban jöhet meg, amely ezt kiérdemli….” azaz, amikor mindenki visszalép a dicsőségre és a kéjre törekvéstől. Akkor lehetségessé válik majd a szemináriumok sokaságának alapítása, hogy azok előkészítsék a Messiás, Dávid Fiának az eljövetelét.” … illetve abban a generációban, amelyben mindenki érdemtelen,” azaz az olyan generációban, „amelynek arca olyan, mint a kutya pofája, és amelyben az igazak kitaszítottakká válnak, a bölcsesség szerzői pedig elveszítik az utat.”

Ekkor lehetségessé válik a gondos őrség eltávolítása, és mindazok, akik Jákob házában maradtak a bölcsesség eléréséért és „Szentség” nevükbe emelésért lüktető szívükkel, jönni fognak és tanulnak.

Ez azért is lehetséges lesz, mert, ahogy azt mondtuk, akkor már nem kell többé félni attól, valaki érdemtelenné válik, és kiárusítja a bölcsességet, mivel a tömegből senki nem akarja azt megvásárolni. A bölcsesség annyira utálatos lesz a tömegek szemében, hogy sem dicsőség, sem kéj nem lesz elérhető cserébe.

Ezért, bárki, aki be akar lépni, az jöjjön és lépjen be.  Sokan barangolnak és keresnek, és a tudás azok között fog megnőni, akik kiérdemlik azt. Ezáltal hamarosan elnyerjük a Messiás megérkezését, és a lelkeink megváltását. Ámen.

Ezekkel a szavakkal feloldozom magam az alól a számottevő vád alól, hogy én merészebb voltam, bármely elődömnél, a bölcsesség azon rejtett alapjainak nyilvánosságra hozatalában a könyveimben, melyek eddig feltáratlanok voltak.  Ez vonatkozik a tíz szféra lényegére, és minden ezzel kapcsolatos fogalomra, úgy mint,Yashar és Hozer, Pnimi és Makif, a Hakaa és a Hizdakchut jelentésére.

A szerzők, akik elődeim voltak, szándékosan elejtettek egy szót itt, vagy ott, finom célzásokkal, hogy azok ember kezéből kihulljanak, amikor megpróbálja összegyűjteni azokat. Én, az Ő Fényén keresztül, amely felettem ragyog, és a tanáraim segítségével, összegyűjtöttem ezeket a szavakat és feltártam lényegüket, egy megfelelően világos módon, azok tér és idő feletti spirituális formájában.

Egy komoly érvvel közeledtek hozzám: ha nem adtam hozzá semmit a tanáraimhoz, akkor Ari és Rav Chaim Vital önmaguk és a hiteles szerzők, az ő szavaiknak a magyarázói, pontosan úgy tárták fel a lényeget, ahogy én.  Ha azt akarja valaki mondani, ez az ő számukra volt feltárva, akkor ki ez az író, akinek az a hatalmas érdem jutott, hogy por és hamu lehessen a lábuk alatt, és aki azt állítja, hogy a Teremtőtől többet kapott, mint amennyit ők kaptak?

Azonban ahogy bárki láthatja a hivatkozásokban, én nem adtam hozzá a tanáraimhoz, és nem fejlesztettem tovább műveiket. Minden szavam le volt már írva a Nyolc Kapu sorozatban, az Élet Fája könyvben, és a Mavo Shearim (Átlépés a kapukon) könyvben Ari által. Egyetlen szót sem adtam hozzá ezekhez, azonban ezek rejtett lényegre irányultak, és íróik szétszórták a szavakat, egyet ide, egyet oda.

Azért volt ez így, mert az ő generációik még teljesen érdemtelenek voltak erre, és ez gondos törődést igényelt. Számunkra azonban, bűneink sokasága miatt, bölcseink összes szavai már igazságként szólalnak meg bennünk. A bölcsek megmondták, hogy a Messiás ideje azzal a generációval veszi kezdetét, ahol a bölcsesség feltárástól való félelem megszűnik, ahogy azt kirészleteztük feljebb, ezért ennek érdekében a szavaim nagyon nyitottak.

6.

Most pedig Fiak, halljatok engem: A „bölcsesség hangosan zokog az utcákon, kiengedve hangját, ” “Akik az Úr oldalán állnak, engedjétek őt hozzám,” “Mert ez nem hiábavaló dolog a számodra, mivel ez a te életed, napjaid hossza.”

“A te életed nem azért lett megteremtve, hogy kövesd a fű vagy a burgonya növekedését, te és a szamarad egy úton jártok.” Ahogy a szamár célja nem az, hogy a körülötted élő szamarakat szolgálja, az ember célja sem az, hogy szolgálja a vele egy időben élő emberek testeit, azaz a körülötte élők fizikai testét.  A szamár célja sokkal inkább az, hogy az ember szolgálatára álljon, aki felette áll, és ennél fogva az ember célja pedig a Teremtő szolgálata és céljának beteljesítése.

Ahogy Ben Zuma mondta, “Mindezek, csak azért lettek megteremtve, hogy szolgáljanak engem, és én, pedig hogy szolgáljam Létrehozómat.” Azt mondja, „Az Úr minden dolgot a saját céljának okán teremtett,” mivel a Teremtő sóvárog és vágyik a mi teljességünkre.”

Mondva van a Beresheet Rabba, Parasha 8 részében, hogy az angyalok azt mondták Neki: „Mi az ember, hogy megemlékezel róla, és az Ember Fia, hogy gondolsz rá?” Miért van szükséged erre a problémára? A Teremtő azt válaszolta nekik: „Ezért tehát miért van a juh és ökör?” Mit jelent ez a hasonlat? Van egy király, aki rendelkezik a bőség tornyával, de nincsenek vendégei. Mi öröme van a királynak, a teli toronyból? Ők azonnal válaszoltak Neki: „Ó Uram, mi Urunk, mennyire dicsőséges a Te neved, az egész földön! Tedd, amit jónak látsz!”

Látszólag bajban vagyunk ezzel a hasonlattal, mivel hol is áll ez a torony, kitöltve bőséggel? A mi időnkben valóban ki tudnánk tölteni vendégekkel egészen a karimáig.

Valójában ezek a szavak komolyak, mivel látható hogy az angyalok nem panaszoltak be egyetlen teremtményt sem, amely a Teremtés hat napja alatt lett megteremtve, kivéve az Embert. Mivel ő Isten képmására lett megteremtve, és magába foglalja a Felsőt, és az Alsót is.

Amikor az angyalok látták ezt, megzavarodtak és megrettentek. Hogy lehetséges, hogy a tiszta, spirituális lélek leereszkedett a magasztos szintjéről, hogy együtt lakozhassék ezzel a mocskos, bestiális testtel? Más szóval, az angyalok csodálkoztak, „Miért van szükséges erre a problémára?”

A kapott válasz az volt, hogy van egy bőséggel teli torony, amelyből hiányoznak a vendégek. A vendégekkel való megtöltéshez szükség volt az emberi szintre, amely az Alsó és a Felsőt is magába foglalja. Ebből az okból ez a tiszta lélek be kellett, hogy öltözzön, ebbe a mocskos testbe. Az angyalok azonnal megértették, és mondták, „Tedd, amit jónak látsz!”

Ismert, hogy ez a bőséggel telt torony magába foglal minden örömöt és jóságot, amelyet Ő teremtett, a teremtményeinek, ahogy az angyalok mondták, „Az Istent a jó cselekedetek vezérlik.” Ezért teremtette a világokat, hogy örömet adjon teremtményeinek.

Mivel nincs múlt és jövő a Teremtőben, fel kell ismernünk, mihelyt Őbenne megfogalmazódott a teremtmények megteremtésének és örömmel elhalmozásának gondolata, azok azonnal létre is jöttek, és egy pillantás alatt előtte álltak, együtt az összes beteljesedésükkel, örömmel és élvezettel való kitöltésükkel, pontosan úgy, ahogy kigondolta és megtervezte őket.

A Heftzi Bah (Az örömöm Bele van foglaltatva) könyvében Ari azt írja, hogy az összes világok, Felsők és Alsók, bele vannak foglaltatva Ein Sofba (Végtelenségbe), még a Tzimtzum (megszorítás) előtt, az által, hogy Ő és az Ő neve egyek.

A megszorítás (Tzimtzum) eseménye, amely a gyökere az ABYA világainak, lekorlátozódik erre a világra, azért történt, mert a lelkek gyökerei önmaguk sóvárogtak a világ Kiárasztójával való forma egyezésre. Ez a jelentése a Dvekutnak (összetapadás), ahogy a szeparáció és a Dvekut bármilyen spirituális közeledés vagy távolság, kizárólag a forma egyezés, vagy a forma eltérés mértékével egyező mértékben lehetséges.

Mivel a Teremtő örömet akart adni a teremtményeinek, a megszerzési vágy lenyomata szükségszerűen belekerült a megszerzőbe. Így a teremtmények formái megváltoztak a Teremtő miatt, mivel ez a forma egyáltalán nincs jelen a Teremtőben, hiszen Ő kitől szerezne meg?

A Tzimtzum (megszorítás) és a Gevul (behatárolás) ebből a célból történt, ennek a világnak a valóságba emelkedéséig, ameddig a lelkek be nem öltöztek a fizikai testbe.

Amikor valaki a Tórával foglalkozik, és a Teremtő felé való adakozás érdekében dolgozik, a megszerzési vágy formája megújul, hogy adakozás érdekében.Ez a jelentése a szövegnek, „és Hozzá tapadnak,” mivel amikor valaki kiegyenlíti a formáját a Teremtőjével, ahogy azt mondtuk ez maga a Dvekut, azaz az összetapadás a spiritualitásban. Amikor a Dvekut teljessé válik a lélek összes részét illetőleg, a világok visszatérnek az of Ein Sof állapotába, ahogy az a megszorítás előtt is volt.

“És ők kétszeresen fogják a földet megörökölni.” Azaz, képesek lesznek még egyszer megszerezni az összes örömet és élvezetet, melyek már elő voltak készítve a számukra az Ein Sofban. Sőt, most már a készen állnak a valódi összetapadásra, minden forma eltérés nélkül, mivel a megszerzési vágyuk többé nem önmagukra irányul, hanem a Teremtő felé való adakozásra. Az látható, hogy kiegyenlítették az adakozási formájukat a Teremtővel.

7.

Most már érthetővé válnak a szavaik arról, hogy a Szentség az alsóban egy nagyon magas szintű szükség. Ez a leg zavarba ejtőbb állítás, bár teljesen megfelel a fentebbi okfejtésnek.

Egy olyan királyhoz hasonlították ezt a helyzetet, aki birtokol egy bőséggel teli tornyot, azonban nincsenek vendégei, akiket ez a bőség kitölthetne. Természetes, hogy a király csak ül, várva a vendégeket, különben minden előkészülete hiába való lenne.

Ez viszont hasonló annak a királynak a helyzetéhez, akinek volt egy fia, és amikor már megöregedett, nagyon kedvelte őt. Ezért a születése pillanatától kezdve a kedvében akart járni, összegyűjtötte az összes könyvet a legnagyobb tudósoktól a birodalmában, és egy iskolát hozott létre a fia számára.

Összegyűjtötte a legkifinomultabb építészeket a világból, felépítette az öröm palotáját a fiának, majd összegyűjtötte az összes zenészt és énekest és épített a fiának egy koncert termet. Összegyűjtötte a legjobb szakácsokat és cukrászokat a birodalmából, és minden nap felszolgáltatta a fiának a világ legjobb ízeit, és így tovább.

Sajna, a fiú felnőtt, és egy bolonddá vált, egyáltalán nem vágyakozott a tudásra. Vak volt, nem látta és nem érezte az épületek szépségét, és süket volt, nem halotta az énekesek dalait. Szomorú, de cukorbeteg lett, és csak teljes kiőrlésű kenyeret ehetett, és ez haragot és dühöt emelt fel benne.

Most már megérthetjük szavaikat a következő verssel kapcsolatosan. „Én, az Úr, felgyorsítom az idejüket.” (Sanhedrin (98)) melynek magyarázata, “nem elnyerni – a saját idejében elérni valamit; elnyerni – Én felgyorsítom az idejüket.”

Így, két útja van a felülemlített cél elérésének: az egyik, ha az ember saját erőfeszítésein keresztül elnyeri a Teremtő figyelmét, melyet a”bűnbocsánat útjának nevezünk.” ha valaki eléri ezt, akkor, a vers alapján „én az Úr, felgyorsítom az idejüket” elv érvényesül rajta. Ez azt jelenti, hogy nincs egy előre beállított idő hozzárendelve a korrekcióhoz, hanem a korrekció vége bármelyik pillanatban elnyerhető.

Ha valaki nem nyeri el a Teremtő figyelmét, akkor egy másik út kell haladnia, amelyet a „szenvedés útjának nevezünk.” Ahogy a Sanhedrin mondja (97), “Egy olyan királyt helyezek föléjük, mint Haman, és ők saját akaratuk ellenére bűnbánatot fognak gyakorolni,” azaz minden a saját idejében fog megtörténni velük, az erre, előre megadott idő leteltével.

Ez által azt akarták nekünk megmutatni, hogy a Teremtő útja nem egyezik meg a mi természetes utunkkal. Ebből kifolyólag, a hús és vér király története, aki annyit nyugtalankodott azért, hogy előkészítsen annyi, nagyszerű dolgot a fiának, amelyek végül mindenféle gyötrelmeket okoztak csak, és az összes aggodalma hiába való volt, és csak haragot és dühöt váltottak ki, nem történhet meg a Teremtővel.

Valójában, a Teremtő összes cselekedete garantált és igaz, nincs benne hamisság. Ez a jelentése annak, amit bölcseink mondtak, “Nem elnyerni – a saját idejében elérni valamit.” Amit az akarat nem tud megtenni, megteszi az idő, ahogy írva van, „Elküldöd villámaidat rájuk, hogy ők elindulhassanak, és azt mondhassák neked: Íme, itt vagyunk?”

Van a fájdalom útja, amely megtisztít minden hibától és anyagiságtól, ameddig az ember fel nem ismeri, ki emelte fel a fejét a bestia fészkéből, hogy szárnyra kapjon és felmásszon a boldogság és az emberi sikerek létrafokain, hogy visszakapaszkodhasson a saját gyökereihez, és beteljesítse létezési célját.

8.

Ezért gyertek és lássátok mennyire hálásnak kell lennünk a tanítóinknak, akik a szent Fényben részesítettek minket, és akik saját lelküket átadták annak, hogy jót tegyenek a mi lelkeinkkel. Ők középen állnak, a gyötrelem és szenvedés útja és a bűnbánat útja között. Ők mentenek minket az alvilágtól, a pokoltól, amely keményebb, mint a halál, és szoktatnak hozzá minket a mennyei örömök eléréséhez, a fenséges szelídséghez, kedvességhez és örömhöz, amely a mi osztályrészünk, és amely készen vár ránk az első pillanattól kezdve, ahogy azt fent elmondtuk. Mindegyik tanító a saját generációjában működött, a saját Tórája Fényének erejével és a Szentségével összhangban.

A bölcseink megmondták már, “Egyetlen generáció sincs olyanok nélkül, mint Ábrahám, izsák és Jákob.” Valóban, egy olyan istentől való ember, mint a mi Rav Isaac Luriánk (Ari), aki fáradozásaival betöltötte és megadta ezt nekünk, teljes mértékben. Ő volt az, aki bámulatosan sokat tett – többet, mint bármelyik elődje – és ha lenne elég kifejező eszközöm a dicséretére, akkor majdnem ugyan úgy dicsőíteném azt a napot, amikor a bölcsessége megjelent a világban, mint a napot, amikor Izrael megkapta a Tórát.

Nincsenek megfelelő szavaink méltatni azt a hatalmas, szent munkát, melyet az érdekünkben elvégzett.  A beteljesedés ajtói be voltak zárva, le voltak reteszelve, azonban ő megjött és kitárta azokat a számunkra. Így mindazoknak, akik be akarnak lépni a király palotájába, csak megtisztulásra és szentséggel való átitatódásra van szükségük, hogy megfürödve, levágva hajukat, tiszta ruhát felöltve, megfelelő módon állhassanak a fenséges király előtt.

Itt van tehát egy harminc-nyolc éves ember, aki minden idők legnagyobb zsenialitásával és bölcsességével megelőzte összes elődjét.  Az ország összes vénei, a hű és gáláns pásztorok, barátok és az Isteni bölcsek követői, és maga RAMAK úgy hajtottak fejet előtte, ahogy tanítványok hajtanak Ravjuk, tanítójuk előtt.

A generációk összes bölcsei követik Ari tanait egészen napjainkig, amely olyan teljes, hogy az összes őt megelőző összes könyvet és írásművet magába foglalja, RAMAK Kabbaláját, az Első Kabbaláját, és a Zseni Kabbaláját, legyen áldott az emléke mindegyiknek.

Ők a spirituális életüket teljes egészében és szinte kizárólag Ari Szent bölcsességéhez kapcsolták. Természetesen nem érdemtelenül ítélik oda a teljes győzelmet, úgy, ahogy Ari fiatal évei alatt, apányi bölcsességet nyert el.

Sajnos, a gonosz munkája sikeres volt, és a Szent Nemzeten belül, hatalmas akadályok gördültek Ari bölcsessége kiterjedésének útjába, és nagyon keveseknek adatott meg, hogy felfedezzék azt.

Ez elsősorban azért történt, mert a szavakat hallás útján írták le, ahogy Ari azokat napról napra magyarázta a tanítványainak, akik már idősebbek voltak és nagy jártassággal rendelkeztek „”A Zohár és a „Tikkunim” (Korrekció) ismeretében. A legtöbb esetben az ő szent mondanivalója, a tanítványai által feltett, alapos és mély kérdésekre adott válaszainak megfelelően kerültek elrendezésre, ahol a kérdéseket a tanítványok saját érdeklődésük alapján tették fel.

Ebből kifolyólag, Ari a bölcsességet nem egy meghatározott sorrendben adta át, ahogy azt, az őt megelőző művekben találhatjuk. A szövegekből azt láthatjuk, hogy Ari maga a témát szerette volna rendszerbe foglalni. Erről Rav Chaim Vital rövid bevezetőjében olvashatunk, melyet Rashbi, Idra Zuta magyarázataként szolgáló beszédéhez írt.

Ott van még tanító munkásságának rövidre szabott ideje is, mivel iskolájának teljes ideje mindössze tizenhét hónapot ölelt fel, ahogy mondva van az „Újjászületések kapuja” című könyvben, mivel Safedbe Egyiptomból nem sokkal Pesach (Húsvét) előtt érkezett, 1571-ben, amikor Rav Chaim Vital huszonkilenc éves volt. 1572 júliusában, Shabbat előestéjén, Av hónapjának kezdetén beteg lett, és a következő hét keddi napján, amely Av hónap ötödik napja volt, meghalt.

Az is szerepel az „Újjászületések kapuja” című könyvben, hogy végakaratában arra utasította első tanítványát Rav Chaim Vitalt, hogy ne tanítsa a bölcsességet másoknak, és csak arra adott engedélyt, hogy önmagában tanuljon, suttogva. A többi barátnak teljes egészében tilos volt ezzel foglalkozni, mivel Ari szerint ők nem értették a bölcsességet eléggé ehhez.

Ez az oka annak, Rav Chaim Vital miért nem rendszerezte a szövegeket egyáltalán, és hagyta őket rendezetlen állapotban. Természetesen nem magyarázta el a kapcsolatot a dolgok között, hogy ne szolgálhassanak mások számára tanításként. Ez a magyarázata annak a nagy óvatosságnak, amivel Rav Chaim Vital járt el, ahogy az ismert azok között, akik otthonosak Ari írásaiban.

Az a tagoltsági mód, amely Ari írásaiban megtalálható, egy harmadik generáció által került elrendezésre, háromszorosan, három szerző által. Az első szerző volt a bölcs MAHARI Tzemach. Ő MAHARA Azulai idejében élt, aki 1644-ben halt meg.

A hatalmas mennyiségű szöveg származik tőle, melyeket több könyvbe jelentetett meg. A legfontosabb ezek közül, az Adam Yashar (Függőleges Ember), melyben összegyűjtötte a lényeges tanítások gyökerét, melyek elérhetőek voltak a számára.  Azonban néhány könyv, amit ez a tanító (Rav) szerkesztett, elveszett. A Kol BeRama (A Kiáradó Hang) című könyvéhez írt előszavában ugyanis minden könyvet bemutat, amit ő szerkesztett.

A második szerző, az ő tanítványa, MAHARAM Paprish volt. Ő még többet is tett Ravjánál, mivel néhány könyv, amely a bölcs MAHARASH Vital tulajdona volt, az ő kezeibe került, és ezek alapján több könyvet állított össze.

Ezek közül a legfontosabb könyv az Etz haChaim (Az élet fája) and Pri Etz haChaim (Az élet fájának gyümölcse). Ezek a teljes nézetét tartalmazzák a bölcsességnek, a legteljesebb értelemben.

A harmadik szerző, a bölcs MAHARASH Vital volt, aki a fia volt MOHARAR Chaim Vitalnak.  Ő egy nagyszerű és híres bölcs volt. Ő szerkesztett össze a híres „Nyolc kapu” című írásművet, melyet apja hagyott rá örökségként.

Így láthatjuk, hogy egyetlen szerzőnek sem voltak az írásai teljesek. Ez erőteljes terhet rótt a témák rendszerbe rendezésére, amely elrendezés ilyen módon alkalmatlan mindazok számára, akik nem igazán jártasak „A Zohár” és a „Tikkunim”  területein. Ezért csak nagyon kevesek vannak azok, akik felemelkedtek.

9.

Cserébe mindezért, kiválasztottak lettünk Ő általa, és meg lettünk jutalmazva Baal Shem Tov szellemével, akinek a nagyszerűsége és a szentsége túl van minden szón, szinte kimondhatatlan. Nem láthatták ezt meg, és nem is fogják meglátni csak azok az érdemesek, akik szolgáltak a Fénye alatt, és ők is csak időszakosan, mindegyik annak megfelelően, amennyit megkapott ebből a Fényből a szívébe.

Igaz, hogy az ő Tórájának Fénye és szent bölcsessége elsődlegesen Ari szent alapjaira épült. Azonban ők ennek ellenére nem hasonlóak egyáltalán egymáshoz. Ezt egy olyan ember példázatával fogom elmagyarázni, aki egy folyóban fuldoklik, felbukkan a vízből, majd újra elsüllyed, ahogy azt egy fuldokló teszi.  Néha csak a haja látható, és a tanács is az, hogy a fejénél fogva kell megragadnia őt annak, aki meg akarja menteni. Másik pillanatban a teste bukkan fel, amikor is a tanács az, hogy a szívével ellentétes oldalon kell őt megragadni a mentéshez.

Tehát a lényeg itt van előttünk. Miután Izrael fuldoklott a száműzetés gonosz vizeiben, a nemzetek között, és onnantól egészen mostanáig Izrael felbukkant és ismét lesüllyedt a víz alá, és nem minden mindig volt ugyanaz a része víz felett. Ari idejében, csak a feje volt látható. Ezért Ari azzal törődött, hogy az értelmünkön keresztül mentsen meg minket. Baal Shem Tov idejében megkönnyebbülés következett be. Ezért áldásként kaptuk, hogy a szívünk ellentétes oldala felől mentenek meg bennünket, ami egy igazi és hatalma megváltás a számunkra.

Számos bűnünkért a kerék tovább forog a mi generációnkban, hatalmas hanyatlást hozva ránk, mintha a zenit pontjáról, a mélypontba zuhantunk volna.

Ráadásul összeütközésbe kerültünk a világ nemzeteivel, amely összezavarta az egész világot. Az igények megnőttek, az értelem egyre jobban beszűkült, és eltört a materializmus mocskában, amely magához ragadta az irányítást.  Szolgák lovagolnak és a miniszterek gyalog járnak a földön, és minden, amit tanulmányunkban, a fent említett Masechet Sutah-ban mondva van, megvalósul rajtunk, a bűneink sokasága miatt. A vasfüggöny újra felemelkedett, még Baal Shem Tov hatalmas Fénye ellenében is, amely, ahogy azt mondtuk is, úgy ragyog mintha a teljes megváltásunk Fénye lenne.

A bölcs szívűek nem hittek abban a lehetőségben, hogy eljöhet olyan generáció, amelyik nem lát majd az ő Fénye által. Most, a mi szemeink elsötétedtek, a jót elrabolták tőlünk, és amikor ezt megláttam, azt mondtam, „Eljött a cselekvés ideje!” Így eljöttem, hogy szélesre tárjam Ari Fényének kapuit, mindazoknak, akik valóban képesek és megfelelnek a mi generációnk feltételeinek és annak is, hogy „Ketten jobb, mint egyedül.”

Nem kell kárhoztatnunk művem rövidségét, mivel ez megfelel és hozzá van igazítva minden alacsonyabb rendűnek a bölcsességéhez, ahogy a túl sok bor, már nem hordoz ízeket, és az elérés még nehezebb lenne a könyvet követők számára.

Nem vagyunk felelősek azokért sem, akiknek a szíve kövér, mivel a nyelvezet, amely segítené őket még nem lett létrehozva. Bárhova is vetik tekintetüket, bolondságot fognak látni, és van egy szabály, amely számos forrásban említve van, hogy ameddig a bölcs a saját bölcsességét vonzza be, a bolond saját bolondságát.

Így itt állok a könyvem bevezetésénél, és figyelmezetek mindenkit, hogy nem foglalkoztam egyáltalán mindazokkal, akik mindig csak az ablakon át szeretnek keresztül pillantani. Sokkal inkább, azoknak írtam, akik a Teremtő szavaival törődnek, és vágynak a Teremtő és az Ő jósága után, hogy beteljesítsék a a célt, amelyért megteremtette őket,  akik vágynak Isten akaratára, ahogy a vers is mondja, „Mindazok, akik keresnek Engem, megtalálnak Engem, és akikben ez megvalósul.

10.

Jöjjetek és lássátok a bölcs Rabbi Even Ezra Come szavait a Yesod Mora című könyvében: Most észrevehető és megismerhető, hogy az összes Mitzvot, amely a Tórában szerepel, és az összes szokás, amelyet Atyáink vezettek be, bár legtöbbjük fizikai cselekedet, vagy szóbeli megfelelés, mindezek célja kizárólag a szív korrekciója, az Úr számára, aki kutat minden szívet, és megért minden képzeletet és gondolatot.”

Írva van, „nekik függőleges vonal van a szívükben.” Ennek ellentéte, hogy “a szív rendelkezik bűnös gondolatokkal.” Találtam olyan verset is, amely az összes parancsolatot magába foglalja, amely így szól, „Akik félik az Urat, az ő Istenüket, szolgálni fogják Őt.”

A félelem szó tartalmazza az összes, szóbeli, negatív parancsolatot, mind a szívben, mind a cselekedetekben.  Ez az első szint, amelyről valaki felemelkedik az Istenért való munkához, amely az össze pozitív parancsolatot (Mitzvot) tartalmazza.

Ez hozzászoktatja az ember szívét és irányítja az embert, ameddig az Úrhoz nem tapad, úgy, ahogy az ember meg lett teremtve. Nem azért lett megteremtve, hogy vagyonokat szerezzen, vagy épületeket építsen. Ezért, az embernek keresnie kell mindent, ami a Teremtő szeretete felé viszik őt el, a bölcsesség tanulása felé, és állandóan keresnie kell a hitét is.

A Teremtő fel fogja nyitni a szívének a szemeit, és megújítja a különböző szellemiség szerint a szívén belül. Akkor az ember szeretve lesz Teremtője által az életében.

Ismert, hogy a Tóra csak az ember szívének lett szánva. A szavak olyanok, mint az üres alakzatok, holt testek, és az ízek (Taamim) olyanok, mint a lelkek. Ha valaki nem érti meg az ízeket, az erőfeszítései teljes egészében értelmetlenné válnak, a munka pedig elillan.

Ez olyan, mintha valaki minden erőfeszítést megtenne, a betűk és a szavak „megszámlálására,” egy gyógyszerkönyvben. Ebből a munkából nem fog semmilyen gyógyítás megjelenni.

Egy tevéhez is hasonlítható ez, amely selymet szállít, a tevének semmilyen haszna nem származik a selyemből, mint ahogy a selyemnek sincs haszna a teve munkájából.

Tehát csak ezt a tanulságot vonhatjuk le a szavakból, minden áron tartani kell a célt, amely nevében az ember meg lett teremtve. Azt állíthatjuk, hogy ez a lényege az összetapadásnak a Teremtővel.

Ezért, Rabbi Even Ezra Come azt mondja, hogy az embernek minden eszközt fel kell kutatnia, amely közelebb viszi őt a Teremtőhöz, a bölcsesség tanulásához, a hit kutatásához, egészen addig, ameddig a Teremtő meg nem jutalmazza az embert a szemeinek felnyitásával, és meg nem újít az emberben különböző szellemiségeket. Ezzel egy időben érezni kell a Teremtőtől felé áramló szeretetet.

A szerző szándékosan definiálja ezt ilyen precizitással, tehát hogy az embernek érezni kell a Teremtő szeretetét. Ez azt jelzi, ameddig valaki ezt az érzést nem szerzi meg, a végzett munkája nem lehet teljes, és hogy a ma elvégzendő munka szükségszerűen lett kijelölve az ember számára. Ahogy Rabbi Even Ezra Come ezt lezárja – azaz, hogy a Tóra kizárólag az ember szívének lett átadva – olyan, mintha azt állítaná, csak azoké a Tóra, akik megszerzik a szeretetre alkalmas szívet és a teremtőre irányuló mohó vágyat. A bölcsek úgy nevezik őket, hogy „bölcs szívűek,” mivel a számukra nincs többé zuhanás, bestiális szellemiség, a gonosz hajlam számára kizárólag a szív azon területei érhetők el, melyekből amúgy is hiányzik a bölcsesség.

A szerző úgy kommentálja és magyarázza ezt, hogy a szavak olyanok, mint az „az üres alakzatok,” azaz holt testek és az „ízek,” mint a lelkek. Ha valaki nem érti az ízeket, az pedig ahhoz hasonló, mintha valaki egy gyógyszerkönyvet akarna az alapján megfejteni, hogy megszámlálja a befoglaltatott szavakat. Ez az erőfeszítés nem fog senkit eljuttatni a gyógyszerekhez.

Azt akarja ezzel mondani, hogy az embernek meg kell szereznie az eszközöket, a fent említett dolgok birtoklásához. Mindez azt jelenti, hogy akkor az ember meg tudja ízlelni a Tórát, amely a bölcsesség bensősége, és misztériuma, és a parancsolat (Mitzva) ízeit, amely a belső szeretet és a Teremtőre való vágyakozás.

Mindezek nélkül az embernek csak szavai vannak, és cselekedetei, azaz halott testek, lélek nélkül. Ahogy ezt mondja, hasonló ez ahhoz, akik oldalakat számol egy könyvben, meg szavakat, egy gyógyszerkönyvben, stb. Természetesen, az ember ez által nem tökéletesíti magát a gyógyszerészet tudományában, és ez így is marad mindaddig, amíg meg nem érti a gyógyszer leírások jelentését.

Még miután valaki meg is vásárolja ezt a könyvet, bármennyi pénzt is kérnek tőle ezért, de a tanulmányait és a cselekedeteit nem annak az elrendezésnek mentén vezényli, amely a valódi lényeghez vezeti őt el,  az olyan helyzetet eredményez, mint amikor a teve selymet szállít.  Amikor sem a selyem nem képes nyereséget hozzáadni a tevéhez, sem a teve nem képes nyereséget adni a selyemnek, azaz egyik sem képes hozzáadni a másikhoz bármit, ami azt, annak teremtési célja felé vezetné.

11.

Ezekkel a szavakkal egyezésben, a szemeink felnyílnak Rabbi Simon szavaival kapcsolatosan, amely a Midrash Rabba, Parasha 6 részében található, és a következő versről beszél, “Teremtsünk embert.” Amikor a Teremtő elérkezett az ember teremtéséhez, egyeztetett az irányító angyalaival, akik szekciókra és csoportokra voltak felosztva.

Néhányan azt mondták közülük, „Hagyjuk, hogy az ember megteremtődjön,” néhányan pedig azt mondták, „Ne hagyjuk, hogy az ember megteremtődjön,” ahogy írva van, „ Kegyelem és igazság talált egymásra; az egyenesség, a megigazulás és a béke csókolták meg egymást.”

•    A Kegyelem azt mondta, “Hagyjuk, hogy az ember megteremtődjön, hogy kegyelemmel teli cselekedeteket hajthasson létre.”

•    Az Igazság azt mondta, “Ne hagyjuk, hogy az ember megteremtődjön, mert ő mindenben hazug.”

•    A Megigazulás azt mondta, “Hagyjuk, hogy az ember megteremtődjön, hogy végrehajthassa az igazzá válás cselekedeteit.”

•    A Béke azt mondta, “Ne hagyjuk, hogy az ember megteremtődjön, mert ő maga a viszály.”

Mit tett a Teremtő?  Fogta az Igazságot és lehajította a porba, ahogy az írva van, „és ő lehajította az igazságot a porba.” Az angyalok azt mondták a Teremtő előtt: „Miért gyalázod meg a lenyomatod? Emeld fel az Igazságot a porból, ahogy az írva van,”az Igazság felugrik a porból.”

Ez a szöveg több oldalról is nehézségeket rejt magába:

  1. Nem magyarázza el a komolyságát a versnek, „Teremtsünk embert.” Ez egy tanács, amire a teremtőnek van szüksége, ahogy írva van, „Egy szívbéli tanács megszabadító?”
  2. Az Igazságot illetőleg hogy lehet azt állítani, hogy a teljes emberi fajról, hogy mindenben hazug, miközben nincs generáció, melyben ne lennének Ábrahám, Izsák és Jákob lelkei belefoglaltatva?
  3. Ha az Igazság szavahihető, a Kegyelem és a Megigazulás angyalai hogy érthettek egyet azzal, az ember világában minden hazug?
  4. Miért nevezik az Igazságot „lenyomatnak,” vagy „pecsétnek,” amely a levél lezárására szolgáló fogalomból származik? Természetesen a valóság elsődlegesen a pecséten kívül létezik. Nincs egyáltalán semmilyen valóság az igazság határain túl?
  5. Gondolhatnak-e az angyalok a világ Igaz Működtetőjére úgy, hogy amit működtet, az hamis?
  6. Miért érdemelte ki az Igazság azt a kemény büntetést, hogy a lehajította a Teremtő a porba?
  7. Az angyalok válaszát miért nem a Tóra hozta el, ahogy a kérdéseik esetében történt?

Meg kell értenünk, hogy egy kettős irányítás bontakozik ki a szemünk előtt, melyek egymással ellentétesek. Ezek az irányító elvei, az ezt a világot alkotó, teljes valóság létezésének, és az előttünk lévő valóság minden egyes létezője fenntartásának. Ebből a végső célból kiindulva, egy megbízható irányítást találunk abban a teljesen jóváhagyott útmutatásban, mely a valóság összes teremtménye felett ellenőrzést gyakorol.

Vegyük az emberi lény teremtését példának. A szeretet és az öröm az elsődleges célja, amelyek megbízható és természetes feladatot ad a számára.

Amint kiáramlott Atyjának elméjéből, a Gondviselés egy biztonságos és védett helyet kínál számára az édesanyja hasában lévő párnák között, hogy idegen ne érinthesse meg.

A Gondviselés felkínálja a megfelelő mennyiségű napi kenyeret a számára. Gondoskodik minden szükséges dologról, egyetlen pillanatra sem megfeledkezve róla, ameddig elé erőt nem gyűjt össze, hogy a mi világunk légterébe lépjen, amely tele van számára akadályokkal.

Ekkor a Gondviselés erőt ad neki, és megerősíti, és mint egy felfegyverzett, tapasztalt hős, kitárja a kapukat, lerombol falakat, ameddig el nem ér azokhoz az emberekhez, akik szeretettel és könyörülettel segítik majd elgyengülésének napjaiban, úgy tartva fenn a létezését, mintha ők együtt lennének a legértékesebb dolog a világon.

Ezáltal a Gondviselés mindaddig ölelő karjaiban tartja, amíg jogot nyer az önálló létezésre, és folytatja saját létezését önmaga által. Ahogy ez így történik az emberrel, ugyan így játszódik le, az állati és növényi szinteken is. Minden felett csodálatos őrség áll, vigyázva a létezését, és a természet össze tudósa ismeri ezt a törvényt.

Másfelől, amikor a létezés rendjét, és a teljes valóság létezése fenntartásának módját vesszük figyelembe, legyen az nagy, vagy kicsiny, egy összezavart rendet találunk, mintha egy hadsereg menekülne a hadjárat csapásaitól, legyőzve a Teremtő által. Az egész életük olyan, mint a halál, amelyet semmi nem táplál, hacsak nem az a gyötrelem, ahogy kockáztatniuk kell az életüket a betevő falatért.

Még egy kicsiny bogár foga is beletörik, amikor elindul a táplálékért.  Mennyit szökdécsel, szökken, hogy elegendő élelmet találjon a saját létezéséhez? Ez így van a legyen az kicsiny vagy nagy  a teremtés skáláján, és mind ez igaz az emberre, a Teremtés csúcsára, aki pedig mindenbe bele van foglaltatva.

12.

Két ellentétet különböztetünk meg a Szentség Sefiráiban. Az első kilenc Sefira adakozó minőségi formával rendelkezik, és a Malchut jelenti egyedül a megszerzés formáját. Az első kilenc Sefira ki van töltve Fénnyel, a Malchutnak önmagának nincs kitöltése.

Ez a jelentése a Fények megkülönböztetésének a Partzufokon vonatkozásában: Ohr Pnimi(Belső Fény) és Ohr Makif (Körülölelő Fény), és hasonló módon beszélhetünk az edények felosztásáról, azaz beszélünk Belső Kliről (Edény)) az Ohr Pnimi számára és Külső Kliről az Ohr Makif számára.

Ez a fentebb említett ellentét miatt van így, azaz, lehetetlen két ellentétes dolognak ugyanabban az objektumban lenni egyszerre. Így, a külön edény szükséges az Ohr Pnimi és külön edény az Ohr Makif számára.

Azonban a Kedushában, azaz a Szentségben nincs valódi ellentét, mivel a Malchut Zivugban van (Közösülésben) a Felső kilenc Sefirával, és ezért az ő minősége is adakozó, mégpedig ez az Ohr Hozer (Visszavert Fény) formájában nyilvánul meg. Azonban a Sitra Achraban (Másik oldal) semmi nincs a Felső kilenc tulajdonságából. Ezek elsődlegesen az Üres Térből épültek ki, amely tiszta megszerzés, amelyen majd az Első Megszorítás, azaz Tzimtzum Alef megjelenik. Ennek a gyökere még a Kav (Vonal) ragyogása után is Fény nélkül marad, amikor is a Fény eléri a Reshimo belsejét.

13.

Most már érthetővé válik az edények és minőségeiknek törésének szükségszerűsége, ahogy írva van a Zohárban, és Ari írásaiban, hogy kétféle Fény van jelen minden tíz Sefirában, oda-vissza mozogva.

•    Az első Fény az Ohr Ein Sof (A Végtelen Fénye), amely Felülről lefelé terjed ki. Ezt Ohr Yasharnak, vagy Közvetlen Fénynek is nevezik.

•    A második Fény a Malchut edényének az eredménye, amely alulról Felfelé verődik vissza, és amit Ohr Hozernek, vagy Visszavert Fénynek nevezünk.

Mindkét Fény egy Fényben egyesül. Ismert, hogy a Tzimtzumtól pontjától lefelé, minden Fény leutasításra kerül, és egy Üres Tér marad mindössze.

A Felső Fény többé nem jelenik meg az utolsó Behinában (az utolsó állomásban) a korrekció vége előtt, és ez az Ohr Ein Sofra vonatkozik, melyet Ohr Yasharnak nevezünk. Azonban a második típusú Fény, az Ohr Hozer meg tud jelenni az utolsó Behinában is, mivel a megszorítás erre a Fényre egyáltalán nem vonatkozik.

Most megtanultuk, hogy a Sitra Achra és a Klipot (Héj) szükségesek a Tzimtzum céljából, annak érdekében, hogy az emberbe belecsepeghessen a Szentség, miközben a hatalmas megszerzési edény Katnut (Kicsinység) állapotában van, amikor az egyén, függésben van a megszerzéstől.

Így a Sitra Achrának is szüksége van bőségre.  Honnan kaphatja meg ezt, ha a Sitra Achra kizárólag az utolsó Behinából származik, amely egy Üres Tér, minden Fénytől mentes, mivel aTzimtzumtól lefelé a Felső Fény teljes egészében el van tőle választva.

Ezért lett előkészítve az edények törése. A törés annak a jelzése, hogy a Nekudimból származó Ohr Hozer (Visszavert Fény) leereszkedett az Atzilutból az Üres Helyre. Azt már kifejtettük, hogy az Ohr Hozer megjelenhet az Üres Térben is.

Az Ohr Hozernek ez a része, amely az Atzilutból áramlott ki és ereszkedett le a megszorított le az Üres Térbe, harminckét Behinát (megkülönböztetett állapotot) tartalmazott, minden, egyes Sefirában, a Nikudim tíz Sefiráján belül. Tízszer harminckettő, az háromszázhúsz, és ez a háromszázhúsz Behina az, ami leereszkedett, és ez volt előkészítve arra, hogy az Alsó szint létezését fenntartsa, és amely két féle rendszerben éri el az Alsót, ahogy írva van, „Isten létrehozta az egyiket, aztán a másikat,” amelyek, a Kedusha ABYA világainak, és az ezzel ellentétes Sitra Achra ABYA világainak rendszere.

Annak a versnek a magyarázatában, ami úgy szól, hogy „az egyik embernek erősebbnek kell lennie, mint a másiknak,” bölcseink elmondták, hogy amikor valaki felemelkedik, a másik éppen lezuhan, és hogy a templom kizárólag Jeruzsálem romjain épülhet fel.  Azaz, mivel ez a 320 Behina a Sitra Achra miatt jelenik meg, abban az idő tartományban, amely a Kedusha szerkezetéhez tartozik, amely az Alsó elfogadásával, azt teljesen lerombolja.

Tehát ez a 320 Behina kizárólag a Kedushához tud kapcsolódni. Ezzel egy időben a Sitra Achra rendszere teljes egészében le van választva a Malchutról, ami többi kevésbé egyenlő módon, de különböző időperiódusokhoz tartozó módon osztódik fel a Sitra Achra és a Kedusha rendszere között, az emberek cselekedeteinek megfelelően.

Az edények törése, és az Atzilutból kiáramló Fényszikrák 320 Behinájának gyengülése után, 288 ezek közül ki lett válogatva, és fel lett emelve, azaz, minden, ami lezuhant az első kilenc Sefirából, a Nikudim tízedik Sefirájába.  Kilencszer harminckettő, az 288 Behina, és ezek azok, melyek újra kapcsolódtak a Kedusha rendszerének építése érdekében.

Azt találjuk, hogy csak harminckét Behina marad a Sitra Achra számára azokból, melyek lezuhantak a Nikudim világának Malchutjából. Ez volt a Sitra Achra struktúrájának kezdeti pillanata, amikor tökéletes kicsinység állapotában volt, amikor még egyáltalán nem alkalmas a feladatára. A teljes szerkezet kialakítása később fejeződik be, Adam Ha Risonnak, a Tudás Fájához kapcsolódó bűne által.

Így két rendszert találunk, melyek ellentétesek egymással, és amelyek együtt működtetik, tartják fent és táplálják a valóságot. A Fény megfelelő adagolása szükséges a 320 szikra létezéséhez.

Ezek az edények törése által lettek előkészítve és mértékbe állítva. Ez az arány, a két rendszer között inog, és ez az, amitől a valóság létezésének és fenntartásának irányítása függ.

Tudnunk kell, hogy a Kedusha rendszerének legalább 288 szikra mértékét kell tartalmaznia a kilenc, felső Sefira teljessé tételéhez, és akkor tudja biztosítani és fenntartani az alsó szint létezését. Ez az, amivel rendelkezett Adam ha Rishon bűne előtt, és ebből az okból a teljes valóság a Kedusha rendszere által volt irányítva, mivel mind a 288 szikrával rendelkezett.

14.

Most megalapoztuk a 11. pontban említett tanulmány (a Midrash Rabba, Parasha 6 része) négy szekciónak való felosztásának feltárását, amelyek a Kegyelem, Megigazulás, Igazság, és Béke, amelyet az angyalok tárgyaltak a Teremtővel, az ember teremtésével kapcsolatosan. Ezek az angyalok az emberi lélek szolgálói, ezért tárgyalt velük a Teremtő, és mivel a Teremtés teljes cselekedete, az angyalok felosztásának megfelelően lett létrehozva, ahogy minden egyes tíz Sefirát tartalmaz mind az Ohr Pnimiben, mind az Ohr Makifben.

•    A Kegyelem, a lélek első kilenc Sefirájának Belső Fénye (Ohr Pnimi)

•    A Megigazulás, a lélek Malchutjának Belső Fénye (Ohr Pnimi)

•    Az Igazság, a lélek Körülölelő Fénye (Ohr Makif)

Ahogy már elmondtuk, az Ohr Pnimi és az Ohr Makif ellentétesek egymással, mivel az Ohr Pnimi a vonalak (Kav) ragyogásának törvénye által vonzható be, amely távol tartja a Tzimtzum (Megszorítás) pontjától, amely a megszerzés Gadlut formaállapota.

Az Ohr Makif Ohr Ein Sofból terjed ki, amely minden világot körülölel, mivel az Ein Sofban, kicsi és nagy teljesen egyenlő. Ebből kifolyólag, az Ohr Makif a Tzimtzum pontja felett is ragyog és adakozik, viszont sokkal kevésbé teszi ezt a Malchut számára.

Mivel ez a két Fény ellentétes egymással, két edényre van szükség. Ennek az oka az, hogy az Ohr Pnimi a Felső kilenc Sefirában ragyog. Még a Malchutot is megvilágítja, a Felső kilenc törvényének megfelelően – hiszen minden Sefirában, minden Sefira bele van foglaltatva – és egyáltalán nem önmaga által kap ebből megvilágítást. Azonban az Ohr Makif ragyog abban az edényben (Kelim), amely kimondottan a megszorítás (Tzimtzum) pontjától terjed ki, és amelyet úgy nevezünk, hogy „Külső Edény.”

Most már érthető, hogy miért hívják az Igazságot úgy, hogy „Pecsét.” Ez a név, a levelek lezárását lezáró pecséttől lett kölcsönözve. Azonban a pecsét nyomatékosítja a levél mondanivalóját és adja meg az érvényességét. A pecsét nélkül a levél értéktelen, az egész szöveg kárba vész.

Ugyanez a helyzet, a Körülölelő Fénnyel (Ohr Makif), amely adakozik a Tzimtzum pontja felett, ami a megszerzés Gadlut (Nagyság) mértéke, és ez a ragyogás addig tart, ameddig a megszerző edények formaegyezésbe kerülnek Teremtőjük adakozásával. Valójában, ez az oka és a célja valamennyi behatárolt világnak, legyen bár alul, vagy felül.

Az Igazság tiltakozása az ember teremtésével kapcsolatosan azon az állításon alapul, hogy az ember teljes egészében hamisság.

Ez azért van így, mivel a Teremtő nézőpontjából az embernek nincs Külső Edénye, a Megszorítás (Tzimtzum) pontjából kell magára vonzania, mivelhogy ez le van választva a teremtő Fényéről. Így az Igazság angyala nem tud segíteni az Ohr Makif elnyerésében.

Az összes korlátos világ – legyen az alsó, vagy Felső, kizárólag ezért a teljességért lett megteremtve, és az ember csak ennek a tárgya lehet. Azonban mivel az ember nem alkalmas a szerepének betöltésére, ezek a világok üresek és hazugok, és a bennük való munka – haszontalan.

Ez ellentétes a Kegyelem és a Megigazulás angyalaival, melyek kifejezetten a lélek Belső Fényéhez, az Ohr Pnimihez tartoznak. Mivel az ember semmit nem birtokol az Üres Térből, ezek az angyalok képesek Neshama Fényt adakozni teljes bőségben, az ember irányába, a legteljesebb, Felső tökéletességben.

Ezáltal ezek az angyalok boldogok voltak, hogy az ember előnyére tehetnek, és teljes szívvel egyetértettek az ember teremtésével. Mivel ők a NHY amely a Zivug de Hakaa által lép be az edénybe, félig az Ohr Makifhoz, félig az Ohr Hozerhez tartoznak, az Ohr HoMakifba befoglaltatott Oht Hozer nézőpontjából.

A Béke angyalai azzal érveltek, hogy az ember a teljes viszály maga. Más szavakkal, hogy kaphatná meg a Körülölelő Fényt, az Ohr Makifot? Végezetül, ezek a Fények nem lehetnek egy időben, ugyanazon spirituális objektumban az Ohr Pnimivel, mivel teljesen ellentétesek azzal, azaz viszályban vannak egymással.

Az Ohr Makif két megkülönböztetést hordoz magában, a jövőbeni Ohr Hozert és a jövőbeni Ohr Makifot. Az Ohr Hozer Külső Edénye, a Masach (Szűrő) és az Ohr Makif Külső Edénye, a Behina Dalet Aviutja, vaskossága maga, nevezetesen ez a Kő Szív.

Az találhatjuk, hogy Adam ha Rishon csak a Külső Edényben érzett hiányt, amely az Igazság angyalához tartozik.  Nem volt hiánya a belső edényben, ami a Béke angyalához tartozott. Ezért ezek egyetértettek az ember teremtésével, csak azzal érveltek, hogy az ember a viszály maga, azaz hogy az Ohr Yashar nem tud belépni a Belső Edénybe, mivel ellentétesek egymással.

15.

Most eljutottunk a versek azon részének a megértéséhez, melyek a legmélyebb módon beszélnek, a Jó és a Rossz Tudásának Fájához kapcsolódó bűnről. Bölcseink, akik feltárták egy részüket ezeknek a verseknek, a szavaiknak egytizedét pedig elrejtették, a használt megfogalmazásokban.

Mintegy előszóként az van írva hogy, “Mindketten meztelenek voltak, a férfi és az ő asszonya, és nem szégyenkeztek.” Tudjuk, hogy a beöltözés, mindig egy Külső Edényre vonatkozik. Ezért ez a szöveg, egy előzetes módon beszél a Tudás Fájával kapcsolatos bűn okáról, ahogy írva van a versben, „”A rágalom rettenetes dolog az ember gyermeke számára, mert a rágalom visszaszáll rá.”

Ez azt jelenti, hogy a bűne előre elő volt készítve, és ez a jelentése azoknak a szavaknak, hogy Ádámnak és asszonyának nem volt Külső Edénye abban a teremtés pillanatban, csak Belső Edényekkel rendelkeztek, ezért nem szégyenkeztek. Ezért nem is érezhettek hiányt a Külső Edényekben, mivel a szégyen, mindig a hiány érzetével van összhangban.

Ismert, hogy a hiány érzékelése az elsődleges oka a hiány kitöltésére való törekvésnek, és magának a kitöltésnek. Ugyanilyen alapon, csak az akar meggyógyulni, aki érzi, hogy beteg. Azonban, aki nem érzi, hogy beteg, természetesen elkerül minden gyógyszert, és gyógyítási kísérletet.

Valójában ez a feladata az embernek a Külső Edényekkel való tennivalókkal összefüggésben. Mivel ez az edény, a „test” szerkezetében van befoglaltatva, és a Fény számára ezért üres terület, mert a Teremtés kezdetén kialakuló Üres Térből származik, ez adja meg számára az üresség és az ínség érzékelését, amely által aztán eljut a szégyen érzéséhez is.

Ezért mindenki arra van kötelezve, hogy térjen vissza és töltse ki az ürességet és vonzza be a hiányzó Körülölelő Fényt (Ohr Makif), amely kitölti majd ezt az edényt. Ez a jelentése a versnek, „És ők mindketten meztelenek voltak, a férfi és az ő asszonya,” amely a Külső Edény meztelenségére vonatkozik. Ebből kifolyólag, ők nem éreztek szégyent, mivel nem érezték azt, amiben hiányuk lenne. Ezen a módon eltértek attól a céltól, ami miatt meg lettek teremtve.

Mégis meg teljes egészében fel kell fognunk, az ember fenségességét, amely a Teremtő keze munkája. Az ember asszonya is, akit a Teremtő, akinek nagyobb intelligenciát mért ki, mint a férfinek, ahogy írták, (Nidah 45) a vers magyarázatáról, “és az Úr oldalbordát teremtett.”

Így, hogyan buktak el, és váltak bolonddá, hogy nem ismerték fel a kígyó ravaszságát? Másfelől, ez a kígyó, melyet a szöveg úgy ír le, hogy ravaszabb volt a Föld valamennyi állatánál, hogy tudott akkora őrültséget és ürességet javasolni, hogy enniük kell a Tudás Fájának gyümölcséből, mert az Isten felé fordítja őket? Sőt, miként ült bele a később a szívükbe ez az őrült gondolat?

Az is mondva van kicsit később, hogy ők nem ettek, a vágyuk miatt, hogy Istenné válhassanak, de mivel a gyümölcs jó volt, ettek belőle. Ez láthatóan egy állati vágy, amely a bestiához tartozik!

16.

Ismernünk kell, a kétfajta megkülönböztetésről beszélhetünk az ítélőképességünk vonatkozásában:

•    Az elsőt, a jó és a rossz megkülönböztetési képességének nevezzük.

•    A másodikat, az igaz és a hamis közötti megkülönböztetés képességének nevezzük.

Ez azt jelenti, hogy a Teremtő minden teremtménybe elültetett egy megkülönböztető erőt, hogy mindent végre tudjon hajtani, ami jó a számára, és hogy ez, a vágyott tökéletesség irányába vigye őt. Az első megkülönbözetési képesség ereje, aktív, fizikai erő. Ez működés közben használja a keserű és az édes érzékelési különbözetét, amely gyűlöli és elutasítja a keserű ízt, mivel az rossz a számára, és szereti és vonzza az édeset, mivel az meg jó a számára. Ez a működtető erő elegendő az Ásványi, a Vegetatív (Növényi) és az Állati szinteken ahhoz, hogy ezeket a tökéletesség megkívánt szintjére eljuttassa.

Felettük van az emberi szint, amelybe a Teremtő beültetet egy racionális működtető erőt. Ez működteti a második megkülönböztető képességet, azaz ez által utasíthatja el az ember a hamisságot és ürességet, utálattal és hányingerrel gondolva rá, miközben vonzza az igazság lényegét és a hatalmas szeretettel ítéli meg annak minden előnyét.  Ezt a megkülönböztető képességet nevezzük az igaz és a hamis közötti különbözet felismerésének. Ez kizárólag az emberi fajban jelenik meg, mindegyikbe a saját maga mértékének megfelelően.

Ismert, hogy ez a második, cselekvő erő csak a kígyó miatt lett megteremtve és az emberben elhelyezve. A teremtés idejében, csak az első, cselekvő erő volt jelen, azaz a jó és a rossz megkülönböztető képessége aktiválódott, amely elegendő volt a teremtmény számára abban az időben.

Had magyarázzam el ezt, egy hasonlaton keresztül: Ha az minden a jó cselekedetinek megfelelően nyerne el, és a bűnös pedig a büntetést a rossz cselekedetivel arányban kapná meg ebben a világban, a Kedusha (Szentség) determinálta, határozta volna meg az édes, a jó valóságát, és a Sitra Achra pedig a rossz és a keserű valóságát.

Ebben az állapotban, a választás parancsa érne el hozzánk, ahogy az írva van, “Íme, eléd helyezem az édeset és a keserűt, ezért válaszd az édeset.”  Így minden ember garantáltan elérni a teljességet mivel természetes módon menekül a bűntől, mivel az rossz a számára. Mindannyian szüntelenül a Teremtő Parancsolataival lennének elfoglalva nap, mint nap, hasonlóan azokhoz, akik napjainkban együgyűen állnak a fizikai dolgokhoz és azok szennyességéhez, mivel ez tűnik jónak és édesnek a számukra. Tehát ez volt Adam ha Rishon anyaga, amikor meg lett teremtve.

“És behelyezte őt az Éden kertbe, felöltöztette és fenntartotta,” Bölcseink magyarázata szerint „a beöltöztette,” a pozitív Mitzvát, a „fenntartotta” a negatív Mitzvát jelenti. A Teremtő pozitív parancsolata az volt, hogy egyenek az összes fa gyümölcséből, és élvezzék azok ízeit, a negatív Miztvot pedig az volt, hogy ne egyenek a Jó és a Rossz Tudásának Fájáról. A pozitív Parancsolatok édesek és kellemesek voltak, míg a negatív Parancsolatok elutasítóak voltak a keserű gyümölccsel szemben, mely annyira kemény, mint a halál.

Nem meglepő módon, ezeket nem hívjuk Mitzvotnak és munkának. Megtaláljuk a jelenlegi munkánkban a kedvtelésünket, ahol a Shabbat és a jó napok örömein keresztül elnyertük a Kedusha fenségességét.  Ezen túlmenően elnyertük a jutalmunkat ezért is, mert tartózkodunk a hüllőktől és a bogaraktól, és mindentől, ami az ember utálatosnak talál.

Felfedezhetjük, hogy Adam Ha Rishon munkájában a választás abban a kifejezésben öltött testet, hogy „ezért válaszd az édeset.” Azt követően, hogy a fizikai ízlelés magában elegendő volt mindenre, amire szüksége volt ahhoz, hogy tudja, a Teremtő mit ad Parancsolatba és mi nem.

17.

Most már érthető a kígyó ravaszsága, amihez a bölcseink hozzáadták és figyelmeztettek bennünket, hogy SAM öltözött bele, mivel a szavai nagyon magasztosak voltak. Azzal kezdte, hogy “Igen, Isten azt mondta, hogy ne egyetek egyetlen fáról sem a kertben?” Azaz, a kígyó az asszonyhoz kezd beszélni, az asszonyt nem irányította a Teremtő Parancsolatokkal. Ezért megkérdezte őt a kígyó a vizsgálat módjáról, azaz arról, hogy honnan tudja, hogy a Tudás Fája tiltott a számukra? Talán az összes gyümölcse a kertnek tiltva volt a számukra? „És az asszony mondta… ’A kert gyümölcseiből ehetünk’; … Igen, de nem ehetünk abból, és nem is érinthetjük meg, nehogy meghaljunk.”

Két tisztázandó kérdés van ebben:

1. Az érintés soha nem volt tiltva, ezért miért adta hozzá az asszony ezt a tiltásokhoz?

2. Kételkedett az asszony a Teremtő szavaiban? A Teremtő azt mondta, „Halálnak halálával haltok,” az asszony pedig azt mondta, „nehogy meghaljunk.” Lehet, hogy nem hitt a Teremtő szavaiban, még a bűnt megelőzően?

Még is az asszony a kígyó kérdésének megfelelően válaszolt. Tudta, hogy a Teremtő mit tiltott meg, hogy a kert összes fája édes és kellemes, és ehető. Azonban, már közel volt ahhoz, hogy megérintse a kert belsejében lévő fát, és megízlelje gyümölcsét, mely keményebb a halálnál is.

Az asszony maga bebizonyította, hogy a saját vizsgálatai alapján eljutott a haláltól való félelemhez, amely akár a tiltott gyümölcs puszta érintése által lecsaphat rá. Ebből kifolyólag mélyebben megértette, a tiltást, amit a férjétől hallott, mivel semmi nem lehet annyira bölcs, mint a tapasztalat.

“Nehogy meghaljunk” az érintésre vonatkozik. Ennek a válasznak teljesen kielégítőnek kellene lennie annak a számára, aki zavart akar kelteni és elutasítani más ízlését?  Azonban a kígyó ellentmond neki és azt mondja, „Igen, nem biztos, hogy meghaltok, a Teremtő tudja, hogy azon a napon, amikor esztek belőle, a szemeiteket fel kell nyitnia.”

Tisztáznunk kell „a szem felnyitásával” kapcsolatos dolgot. Valójában, a kígyó egy új dologról adott információt az asszonynak, ami túlmutatott az asszonyon. Azt bizonygatta neki a kígyó, hogy bolondság azt gondolni, hogy valami igazán kárt okozó, vagy ártalmas dolgot teremtett volna erre a világra. Így a Teremtő szempontjából természetesen nem létezik rossz vagy ártalmas dolog.

Valójában az a keserűség, amelyet valakinek meg kell ízlelnie, amikor még csak közeledik is a tiltott dolog megérintése felé, az csak az ember érzékelésében jelenik meg, mivel maga a megevése a dolognak, egy közlés az ember irányába, az érdemeinek a mértékéről. Így, ez egy hozzáadott Szentség, amelyre az embernek szüksége van a cselekvés idején, hogy mindez kizárólag arra irányuljon, hogy ez által is megelégedettséget okozzon a Teremtőjének, fenntartva a célt, amellyel megteremtette őt. Ebből kifolyólag az evés cselekedete akár gonosznak is tűnhet az ember számára, azonban ez csak ezért van, hogy ez által megérthesse, egy további adag Szentségre van szüksége.

“Azon a napon, amikor ettetek belőle,” azt jelenti, ha a Kedushában (Szentségben) végzett cselekedet, olyan tiszta, mint a nappal, akkor „igen, akkor olyanná lesztek, mint az Isten, és ismerni fogjátok a jót és a gonoszt.” Azaz, ahogy ez természetes módon édes a Teremtő számára, és teljesen egyenlő vele, úgy az ember számára a jó és a rossz hasonlóan éri el az embert, teljes formaegyezésben Vele, az édességben és kedvességben.

Még így is megvan a lehetőség a kígyó szavahihetőségében való kételkedésre, mivel a Teremtő mindezt nem Önmaga mondta el neki. Ezért mondta kígyó először azt, hogy „a Teremtő tudja, hogy azon a napon, amikor esztek belőle, a szemeiteket fel kell nyitnia.”

Ez azt jelenti, hogy a Teremtő számára nem szükséges, hogy ezt az ember tudomására hozza, mivel Tudja, ha az ember figyelmet fordít arra, hogy a Kedusha oldalán egyen, a szeme felnyílik önmaga által a Teremtő nagyszerűsége mértékének megértésére. Csodálatos édes ízt és kedvességet fog érezni a Teremtőből áradni, ezért a Teremtőnek nem szükséges tudatnia az emberrel, hogy elültetett benne egy megkülönböztető erőt, hogy az ember önmaga által megismerhesse, mi szolgál az előnyére.

Rögtön ez után írva van, hogy: “És akkor az asszony látta, hogy a fa gyümölcse ehető volt, és kellemes a szemnek.” Azaz, hogy nem hitt az Ő szavainak, hanem ment, és megtapasztalta a saját elméjével és megértési képességével, és ezzel megszentelte önvalóját, egy többlet Szentséggel, Kedushával, hogy ezzel örömet okozzon a Teremtőnek, annak érdekében, hogy teljessé tegye vágyainak irányultságát, azonban egyáltalán nem önmaga számára. Ekkor szemei felnyíltak, ahogy a kígyó megmondta, „És az asszony látta, hogy a fa gyümölcse ehető.”

Más szóval az által, hogy látta, „hogy kellemes a szemnek,” még mielőtt akár csak megérintette volna a gyümölcsöt, édes ízt és bujaságot érzett, amikor szemei önmaga által látásra nyíltak, és azt érezte, hogy soha nem látott ennyire kívánatos dolgot, egyetlen más fán sem a kertben.

Az asszony azt is megtanulta, hogy a fa jó a tudás szempontjából, azaz hogy sokkal kívánatosabb és vággyal telibb ez a fa, mind bármelyik fa az Éden Kertben. Ez annak a tudására utal, hogy az emberpár kifejezetten azért lettek megteremtve, hogy egyenek és, hogy ez volt a célja mindennek, ahogy azt a kígyó meg mondta neki.

Végül is ezek természetes megfigyelései és leírásai a történéseknek, azaz, hogy „az asszony leszakította a gyümölcsöt a fáról, és evett belőle,” és hogy „adott belőle a vele lévő férjének, és az is evett belőle.” A szöveg pontosan azt írja, hogy „a vele lévő,” ami tiszta adakozási szándékra utal az asszony irányából, minden önzés nélkül. Ez a jelentése azoknak a szavaknak, hogy „adott belőle a vele lévő férjének,” azaz annak, aki együtt volt vele a Szentségben, a Kedushában.

18.

Most elértünk a dolog lényegéhez, és az egészen mélyre nyúló részét érintő hibához. A jó és a rossz Tudása Fájának minősége összekeveredett az Üres Tér, azaz megszerzési vágy Gadlut formátumának minőségével, amelyen a megszorítás (Tzimtzum) foganatosítva lett, és amelyből az Ohr Elyon (Felső Fény) távozott.

Az is elmagyarázásra került, hogy Adam ha Rishon Partzufja, nem birtokolt semmilyen Gadlut (nagyság) formát a megszerzési vágyán belül, amely az Üres Tértből terjedt ki. Ehelyett, Adam HaRishon kizárólag a Kedushából terjedt ki, csak az adakozáshoz kapcsolódóan.

Írva van a Zohárban, (Kedoshim), hogy Adam ha Rishonnak semmije nem volt ebben a világban. Ebből kifolyólag a Tudás Fája tiltott volt a számára, mivel az ő gyökerei, és a Szentség (Kedusha) teljes rendszere el volt szeparálva, választva a Sitra Achrától, a köztük lévő forma eltérés miatt, amely a spiritualitásban maga a szeparáció.

Így, a bűn által Adam HaRishon maga is kötelezve lett a, Sitra Achrával való kapcsolatra, amely által levált saját, Szent gyökereiről, és olyan halottá vált, mint a Sitra Achra és a Klipák, melyek halottak, mivel ellentétesek és ezért el vannak vágva a Kedusháról , a Szentségről, az Életek Életéről.

Azonban a Sátán, a halál angyala, felöltötte a kígyó formáját, leereszkedett és megkísértette Évát, csalárd dolgokat mondva: “Nem biztos, hogy meghaltok.” Ismert, hogy egyetlen hazugság sem képes megállni a lábán, ha előzetesen nem kapcsolódik hozzá valamilyen igazság. Ezért a kígyó igaz szavakkal kezdi, és feltárja Évának a Teremtés célját, amely csak a jó és a gonosz tudása fájának korrekciójában nyilvánul meg, azaz a hatalmas megszerzési edényeket kell megfordítani, az adakozás irányába.

A kígyó azt mondta Évának, hogy Isten is evett a fáról és utána teremtette meg a világot, azaz zárta be a fa lényegét az anyagba, olyan formában, hogy a „egy cselekedet végső eredménye, bele van foglalva a cselekedet célját tartalmazó, kezdeti gondolatba.” A Teremtő ebből a célból teremtette meg a világot.  Ahogy azt feljebb láthattuk, az első megszorítás lényege, az embert szolgálta, mivel arra irányul, hogy az ki tudja a megszerzési vágyainak formáját egyenlíteni, az adakozással.

Ez volt az igazság, amely miatt sikeres volt a kígyó csábítása, és mivel az asszony hitt neki, és felkészült a kizárólag az adakozás érdekében való élvezet megszerzésére.  Mindenesetre azt láthatjuk, hogy a gonosz eltűnik a jó és a gonosz Tudásának Fájáról, és csak a jó marad.

Mindez azért van így, mert ez a gonosz kizárólag az önmagára irányuló megszerzési vágy formaeltéréséből származik, amely az emberben a kezdetektől el volt ültetve, bele volt „vésve.” Mégis, az adakozás érdekében történő megszerzés elhozhatja az egyén teljes tökéletességét, és ezáltal kiderül, hogy az asszony a nagy egyesítést indította el, ahogy az a cselekedetének a végső eredményében majd megnyilvánul, és amely a bűn pillanatában még csak a cselekedetet megelőző, kezdeti gondolatba volt belefoglaltatva.

Azonban a fenséges Kedusha még mindig túl korai lett volna a számára. Az asszony csak az első kóstolásra volt alkalmas, de nem volt alkalmas a második falatra. El fogom magyarázni, hogy az, aki megtartóztatja magát, egy öröm irányába, még mielőtt belekóstolt volna az adott örömbe, az nem ugyanaz, mint aki az után tartóztatja meg magát, hogy belekóstolt abba, és kapcsolódott kóstolásba belefoglalt élvezetbe. Az első esetben az ember természetes módon képes az örömöt egyszer és mindenkorra elutasítani, azonban a második esetben erőfeszítést kell tennie, hogy lépésenként utasítsa vissza a belevésődött élvezet erejét, amíg el nem éri a teljes visszautasítást.

Erről van tehát szó, mivel az asszony még nem ízlelte meg a Tudás Fájának gyümölcsét, és ezért teljesen adakozó volt minőségeiben. Ebből kifolyólag, egyszerű volt a számára az első falat megkóstolása, mert ezt annak érdekében tette, hogy megelégedettséget okozzon ezzel a Teremtőjének, azaz ez a cselekedet az abszolút Szentségben történt. Azonban miután megízlelte a gyümölcsöt, hatalmas vágy, óriási sóvárgás ébredt benne a Tudás Fájának gyümölcse után, amit maga a Fa okozott benne olyan mértékben, amit képtelen volt visszautasítani, mivel ez a dolog kikerült az ellenőrzése alól.

Ezért a bölcseink azt mondták, hogy az asszony túl korán evett belőle, azaz, mielőtt a gyümölcs megérett volna, mielőtt erőt szerzett volna az evésből felébredő vágy fölötti ellenőrzéshez. Hasonló ez ahhoz, amit bölcseink mondtak a Masechet Yevamotban, “Ettem és enni fogok még.” Ez azt jelenti, hogy amikor az ember meghallotta, hogy a Teremtő kifejezetten haragra gerjedt, a cselekedete miatt, még akkor sem akart visszalépni annak folytatásától, mivel az óriási vágy már hatalmába kerítette. Láthatjuk, hogy az első megízlelés a Szentség oldaláról történt, a második falat pedig már a hatalmas, szennyes megszerzésben.

Most már megérthetjük, a Tudás Fájához kapcsolódó büntetés komolyságát, amely miatt minden embernek meg kell tapasztalnia a halált. Ez a halál a tiltott gyümölcs evéséből származik, ahogy a Teremtő figyelmeztette is az embert, „azon a napon, amikor eszel a fa gyümölcséből, bizonyosan a halál lesz a jutalmad.”

A dolog lényege, hogy a megszerzés Gadlut formája kiterjed Partzufjának lábaitól lefelé, az Üres Térből, és a megszorítás -Tzimtzum – többé nem lehetséges a Partzuf számára ugyanazon a szinten, az Ohr Elyon (Felső Fény) vonatkozásában, ahol előzőleg az történt. Ezért az életnek ez a végtelen lélegzete így fejeződik ki a versben: „és az orrlyukaiba az Úr belefújta az élet leheletét,”majd magára hagyta úgy, hogy egy szelet kenyéren múljon élete fenntartása.

Ez az élet nem örök, ahogy az korábban volt, amikor az ember önmagáért létezett. Nagyon hasonló ez egy édes élethez, amikor az élet kicsiny cseppekre oszlik, ahol minden csepp, egy töredéke az előző életnek. Ez a jelentése a lelkek szikráinak, melyek szétszóródtak az ember utódaiban. Így történt minden utódjában, az összes emberben a világon, minden generációban, egészen az utolsó generációig, mely magába foglalja a teremtés célját, egyetlen, hatalmas láncolatot alkotva.

A Tudás Fájának gyümölcsével elkövetett bűn után, a Teremtő cselekedetei nem változtak meg egyáltalán. Sőt, az Életnek ez a Fénye, amely egyszer már kiáradt Adam HaRishonra, kiárad a tőle induló láncolatra is, és forgatja a változás kerekét, egészen a végső korrekcióig. Ez nem szünetel egyetlen pillanatra sem, mivel a Teremtő cselekedeteinek élőnek és állhatatosnak kell lenniük; “A Szentség mindig csak emelkedik, soha nem csökken le.”

Ahogy ez igaz az emberre, igaz a világ minden teremtményére is, mivel mind, egy végtelen és általános formából ereszkedtek alá a formák változásának örökké forgó kerekén, akár csak az ember.

Mind az embernek, mind a világnak van egy belső és egy külső értéke. A külső állandóan emelkedik és süllyed, a belső állapotának megfelelően, és ez a jelentése a versnek, hogy „Orcád verítékével kell kenyeredet enned.” Az előző élet lehelete helyett, a Teremtő lehelt az orrlyukába az embernek, és ezért az az élet nehézségeinek verítékét lélegzi be az ember, életének minden pillanatban.