Napi cikk 2014-12-18

30.
 Zsoltár. Ének a ház fölavatásakor. Dávidtól.
Magasztallak, Örökkévaló, hogy kihúztál engem és nem örvendeztetted rajtam ellenségeimet.
Örökkévaló, én Istenem, fohászkodtam hozzád és te meggyógyítottál.
Örökkévaló, fölhoztad az alvilágból lelkemet, fölélesztettél a gödörbe szállók közül.
Zengjetek az Örökkévalónak, ti jámborai, és hálát mondjatok szent nevének.
Mert pillanatnyi a haragja, életnyi a kegyelme; estve meghál a sírás, s reggelre – újjongás.
Én pedig mondtam ,jólétemben: nem tántorodom meg soha.
Örökkévaló, kegyelmedben állítottál erős hegyre; elrejtetted arczodat, rémültté lettem.
Hozzád, Örökkévaló, kiáltok föl, és az Úrhoz könyörgök:
Mi haszon van véremben, verembe szálltamban? Por magasztal-e téged, hirdeti-e hűségedet?
Halljad, Örökkévaló, és kegyelmezz nekem; Örökkévaló, légy segítő nekem.
Fordítottad gyászolásomat körtánczra nekem; feloldoztad zsákomat és felöveztél örömmel.
Azért hogy zengjen neked a lelkem, s ne hallgasson el: Örökkévaló, én Istenem, örökké magasztallak.