Napi szándék 2014-12-30

Nincsen rosszabb dolog, mint megbánni a múltat

Szégyen és a szeretet, fő erők a mi fejlődésünkben, ellentétesek egymással, és azonos intenzitásúak, mint a végtelen mínusz és plusz.

De ha szégyelled magad, és “eszed magad” a múlt miatt, ez szörnyű dolog és bűnös, ez a “klipa” (héj). Ez azt jelenti, hogy nem értesz egyet azzal, hogy “Nincs más Rajta kívül”. Azaz, be vagy zárva egy héjba, kagylóba és azt gondolod, hogy te mindent látsz.

“Nincs más Rajta kívül”, csak a meg nem értés eredményén múlik, amelyet kapott. De kezdettől fogva minden meg van tervezve, amit tehetsz, az, az, hogy áthaladsz ezeken a helyzeteken, és nem sajnálod őket. De te most már sajnálod, ami történt. Ahelyett, hogy sajnálnád, amit te most gondolsz, mintha te magad tettél volna mindent és nem a Teremtő tette, azaz, így te nem vagy az összeolvadásban.Ha szeretnél valamit korrigálni a múltból, akkor te nem vagy összetapadva a Teremtővel, nem ismered fel, hogy kizárólag a Teremtő irányítja a világot. Neked csak hálát kell adnod úgy a jónak, mint a gonosznak. És ha sikerül ez legalább egy pillanatra, akkor a következő pillanatban még jobban bánkódsz a múltért.

Amíg be nem befejezzük ennek a megkülönböztetésnek a vizsgálatát, addig nem léphetünk a következő szintre. Minden alkalom, amikor valaki rágja magát, ez az elismerés és a megértés hiányából ered.

Minden előre meg lett tervezve, minden a cselekedetből jött elő, a cselekedetek eredménye is, mindez egy forrásból ered, és te bele kell, hogy egyezzél a Teremtő munkájába. Az egyetlen dolog, amit te tehetsz, hogy érezd benyomást a cselekedetben, hogy minden az Ő cselekedete, azért, hogy ezekben az érzésekben össze legyél olvadva Vele az érzelmek fölött és a vágyak érdekében.

http://laitman.hu/?p=16053

Napi szándékot küldte: Dr. Zádoriné Soós Katalin