Mi a rejtett kapcsolat az evolúció és a Kabbala között

Az evolúció valójában miért az örömre irányuló vágy fejlődését jelenti?
Az emberi természet lényege, hogy az örömre irányuló vágya állandóan fejlődik. Ennek megvalósítása érdekében a vágy úgy érezzük, hogy felfedezi, feltalálja, és fejleszti a valóságunkat. Az örömszerzés vágyának fokozatos erősödése volt a hajtóereje az emberi evolúciónak a történelmünk során.
Az öröm utáni vágy fejlődése több szakaszon keresztül zajlott. Az első szakaszban úgy nyilvánult meg, mint a fennmaradás iránti szükséglet, úgy mint az élelmiszer, szaporodás, és a család utáni vágy. A második szakaszban, a gazdagság iránti vágy keletkezik, és a harmadikban, pedig mint a becsület, a hatalom és a hírnév utáni vágy mutatkozik meg. A fejlődés e három szakasza elvezetett minket oda, hogy jelentős változások zajlottak le az emberi társadalomban – diverzifikálttá vált – vagyis megjelentek a társadalmi osztályok.
A negyedik szakasz jelenti a tanulás, a tudás és bölcsesség utáni vágyakat. Ez úgy mutatkozik meg, mint a tudomány és a kultúra fejlődése, az oktatási rendszerek kialakulása. Ez a szakasz összefüggésbe hozható a reneszánsszal, a tudományos forradalommal. Ezek hatása még manapság is túlsúlyban van. A vágy a tudásra és a műveltségre megköveteli, hogy megértsük a környezetünket.

Ahhoz, hogy megértsük az emberiség jelenlegi állapotát és megismerjük kilátásait, fel kell építenünk egy hidat, ami átível a tudomány evolúciójának hosszú mérföldkövein át. Ezek a szakaszok és mérföldkövek jelentősen befolyásolták az élethez való hozzáállásunkat, az élet kérdésének megközelítését.
Hogy vezetett a gondolkodás evolúciója az empirikus tudomány fejlődéséhez
A 16. századi tudományos forradalom mélyreható változásokat okozott a gondolkodásunkban, az addigi gondolkodási sémákban. Abban az időben a kutatók úgy vélték, hogy az elméleteket kísérletekkel és megfigyelésekkel kell leellenőrizni. Arra is figyelmeztetettek bennünket, hogy tartózkodjunk a mitológiai és vallási magyarázatoktól. A tudományos gondolkodás középpontjába a valóság elemzése, és az ősrégi kérdések megválaszolása került. Addig ezeket a témákat egy isteni erőnek tulajdonították.
Könyvében, a Természeti Philosophya Matematikai Alapelveiben (1687), Isaac Newton (1642-1727) a mechanika elméletét javasolta, mint, ami képes kiszámítani a mozgásállapot változását minden olyan testnek, amit egy adott erő befolyásol. A newtoni elmélet sikere egy teljesen új világnézetet tárt elénk. Newton determinisztikus nézőpontja kijelentette, hogy minden eseményben, függetlenül annak jellegétől, bizonyos természeti törvény fog megnyilvánulni. Az Isten-i jelenlét igazi jelentősége lecsökkent, mivel a mozgás pályája rögzített volt, nem volt szükség az isteni beavatkozásra.
A determinisztikus megközelítést jól mutatja, hogy a csillagász, Pierre Simon Laplace (1749-1827), hogyan kívánta magyarázni Napóleonnak a naprendszerünk létrejöttét. Amikor Napóleon rákérdezett Isten helyére a folyamatban, Laplace ezt válaszolta: “Je n’avais pas besoin de cette Hypothese-la” (“Nekem nincs szükségem hipotézisre a magyarázathoz.”).
Így a tudomány nem hagyott teret a saját határain túli dolgok nézőpontjának létezésére, beleértve azokat a realitásokat, amelyek rejtve maradnak a felfogásunk elől. Mindenki úgy gondolta, hogy az emberiség már felfedezte a szükséges törvényeket ahhoz, hogy megismerje a világot, amilyen az valójában volt.
Az 1800-as évek végén úgy tűnt, hogy a klasszikus fizika gondoskodott a kutatók számára az összes természeti jelenség leírásához szükséges törvényről. Számos kutató állította, hogy ezek a törvények segíteni fogják őket, hogy megmagyarázzák a még nem ismert, néhány jelenség titkait. Mivel a fizikát mindig is “minden tudományok anyjának” tartották, és élen járt a technológiában, a kísérletezésben, az itt tett felfedezések alapként szolgáltak más tudományok kutatásaihoz.
A fordulópont: Einstein és a megfigyelő valósággal való kapcsolatának felfedezése
A modern fizika kora az 1900-as években kezdődött Albert Einstein (1879-1955) forradalmi felfedezéseivel. Einstein relativitáselmélete alapvető változásokat generált az időről, térről, tömegről, mozgásról és a gravitációról korábban megismert hozzáállásunkkal kapcsolatban. Einstein elmélete egységesítette a teret és az időt egyetlen egységbe – téridőbe – visszavonva a feltevést, miszerint a tér és az idő abszolút.
Az 1930-as években egy másik elmélet bukkant föl: a kvantummechanika, vagy más néven a kvantumelmélet. Ez ösztönözte a fizika folyamatos forradalmát, amely során minden mérés kizárólag csak hozzávetőleges eredményt hozott, számszerű eredményeket, valószínűségeket, amelyeket a kvantumelmélet számításai értelmeztek.
A kvantumelmélet képes volt leírni több olyan jelenséget, ami nem magyarázható a korábbi elméletekkel. A leghíresebb ezek közül a hullám-részecske kettősség, amely igazolja, hogy a mikroszkopikus tárgyak, mint például az elektronok bizonyos feltételek mellett úgy viselkednek, mint a hullámok, míg más körülmények között úgy, mint a részecskék.
A kvantumelmélet alapvető koncepciója a bizonytalansági elv, amely azt állítja, hogy a megfigyelő befolyásolja a megfigyelt eseményt. Ezért a legfontosabb kérdés az, hogy “Mit mérnek ténylegesen a mérések?” Ez az elv azt jelenti, hogy az “objektív folyamat” koncepciója elveszti az értelmét. Sőt, túl a mért eredményeken, az “objektív valóság” egyszerűen nem létezik.
A kvantumfizika felfedezései drasztikusan megváltoztatták a tudósok hozzáállását. A determinisztikus fogalom, amely azt állította, hogy a fizika a természet objektív tényeit tárja föl, és ezek abszolút létét írja le, megbukott.
Ezt annak a megértése váltotta fel, hogy a fizika nem ismeri a természet igazi lényegét. A fizika csak segít, mivel paradigmák, minták felállításával és képletek kiszámításával meg tudja mondani egy kísérlet eredményeinek valószínűségét bizonyos határok között.
Most már megértheti a modern tudomány mélyén rejtőző korlátokat
A kortárs tudomány különbséget tesz a “tényleges valóság”, ami függetlenül létezik a megfigyelőtől, és azon valóság között, amit a megfigyelő képes leírni. Ma a kutatók megértik, hogy amit egykor, mint “abszolút tényt” hívtak, az átadja a helyét az új következtetéseknek és újabb kísérleteknek. Ezek viszont újabb és újabb formulákat és kísérleteket igényelnek.
Bizonyított tény, hogy a tudomány nem jelent abszolút igazságot, hanem az éppen zajló kísérletek, megfigyelések és paradigmákon keresztül ábrázolja a világot. Sőt, minél nagyobb a világról való tudásunk, annál nagyobb a bizonytalanság és ellentmondás, amikkel szembe kell néznünk.
Elismerhető ezek után, hogy a fentiek jelentősen csökkentetik a természettudományok túlsúlyát általánosságban, de ezen belül különösképpen a fizikáét. Ehelyett elhelyezhetjük úgy a tudományt, mint olyan eszközt, amely felfedi egy korlátozott részét a valóságnak, nem pedig az abszolút igazságot. A tényleges valóság rejtve van előttünk; nem tudjuk felfedezni azt a tudományos kutatások jellegének köszönhetően.
Az elmúlt években sok tudós elkezdett a különböző vallások, újkori elméletek, és a miszticizmus iránt érdeklődni. Új eszközöket és új utakat próbálnak találni, hogy megértsék a valóság rejtett részeit, amik elérhetetlenek maradnak a hagyományos kutatási módszerekkel.
Ez a tudományos helyzet válsággá hatalmasodott el, köszönhetően a századforduló hatalmas kihívásának, hogy képesek vagyunk összerakni a teljes képet a világról, amelyben élünk, és megérteni a szabályokat, amelyek a természetet és az emberiséget irányítják.
Miért a Kabbala a gyakorlati folytatása a kísérlet alapú tudománynak
Miután az emberiség kimerítette tudásvágyát és a műveltség utáni sóvárgását, valamint a látható valóságban már mindent feltárt, egy új vágy kerül a felszínre – ismerni a legmagasabb fogalmakat és a valóság rejtett részét. Ez az a szakasz a vágyak evolúciójának, amit az emberiség elér manapság.
Ez a háttere a Kabbala bölcsessége megjelenésének, amely egy új perspektívát, egy új tudományos világnézetet ajánl az emberiségnek, amelyet a Kabbalisták több ezer évvel ezelőtt fedeztek fel. A jelenlegi vágyunk, miszerint az egész valóságot ismerni akarjuk, azt mutatja, hogy az emberiség készen áll a Kabbala bölcseletének feltárulására.
A kabbalista világfelfogás tartalmazza a vallások hit fogalmának premisszáit, párosulva a tudományos megközelítéssel. A Kabbala eszközöket fejleszt ki bennünk, hogy elvezessen egy átfogó valóság érzékelésébe, és lehetőséget nyújtson annak kutatására.
A Kabbala tehát egy tudomány, ami feltárja a valóság azon aspektusait, amik rejtve vannak a tudósok elől. Amikor felfedezzük ezeket a rejtett részeket, a világról való tudásunk, amelyben élünk teljes lesz. A rejtett és a feltárt egyesítésével, felkészítjük magunkat a pontos tudományos kutatásra és a felfedezéshez a valódi képletek segítségével.
Az elrejtett feltárásával a világnézetünk teljes lesz, felszabadulunk a relatív érzékelés határai alól, és képesek leszünk lerántani a leplet a valóság minden részéről, túl az időn, a téren és a mozgáson. A Kabbala bölcselete ezt megadja bárkinek, aki igazán keresi azt.