Mese – A kenyér, amely összekapcsolja a barátokat

Ebben a mesében láthatjuk, hogyan érvényesül a kapcsolat ereje a barátok között. …
A kenyér, amely összekapcsolta a barátokat!
Volt egyszer három jó barát – a pék, a szabó és a cipész. Nagyon szerették egymást, és mindig együtt voltak. A cipész csizmát készített, a szabó inget és nadrágot varrt, valamint a pék finom kenyeret sütött. Mindegyik a legjobb árut adta a barátjának, ezért cserébe árut kaptak egymástól. Sok éven át boldogan éltek, míg egy napon az életük megváltozott.
Azon a napon, mint általában, a pék befogta a lovát a szekér elé, feltöltötte friss kenyérrel a szekeret, hogy eladja a piacon. 
“A nap kezd lehűlni, szükségem van új csizmára és ingre”, gondolta a pék a szívében. ” Megállok a barátaim házánál, a szabónál, a cipésznél, és megtisztelem őket frissen készült kenyérrel. Minden bizonnyal szívesen fognak segíteni nekem, és adnak egy inget és csizmát.”

Ugyanabban az időben, a cipész otthon volt, és nézte a gyönyörű csizmát, amelynek éppen befejezte az utolsó öltését. Büszke és elégedett volt magával, azt mondta: “Ezt a csodálatos csizmát, csak én tudom elkészíteni. Nincs nálamnál jobb cipész az egész világon! Nem cserélek több csizmát, kenyérért és ruháért, hanem ma eladom a csizmát száz aranyért.”
A pék, a cipész házának kapujához érkezett, és a szokásos módon köszöntötte őt: 
– “Helló barátom, meleg és friss kenyeret hoztam neked!”, és hozzátette: 
– “Szeretnék egy pár új csizmát, mert a csizmám már kopott és régi.” 
De a cipész még ki sem jött a házból, hogy fogadja a barátja köszönését, mint máskor, hanem csak az ablakból kiáltott ki neki: 
-“Köszönöm az ajánlatot, de a csizma drága áru. Nem cserélem ki a drága csizmát egy szimpla kenyérrel, még száz kenyérért sem! Most egy pár csizmát száz tiszta aranyért árusítok!”. 
-“Száz tiszta arany?!” Csodálkozott a pék. A cipész büszkesége zavarba hozta, majd némi gondolkodás után, válaszolt: 
-“Nem tudok neked ilyen sokat fizetni, és még soha nem volt annyi aranyam.” 
-“Ha így van, akkor nem kaphatsz csizmát”, mondta a cipész, és becsukta az ablakát. 
A pék zavartan a szekérre szállt, és a szabó barátjához hajtott.
– “Helló, szabó barátom, hoztam neked forró és friss kenyeret, és cserébe kapni szeretnék egy szép inget, mert az enyém már nagyon viseletes.” Mondta a pék. 
De az nap a szabó büszkesége is megnőtt, mint, ahogy ez a cipész barátjával történt. A szabó, az inget nézegette, amelyet éppen befejezett, és azt gondolta: “Milyen szép ing! A világon nincs jobb szabó, mint én!” Dölyfösen kihúzta magát, és úgy válaszolt a péknek: “Mától kezdve, én nem cserélem el a ruhákat, amit varok, kenyérre vagy csizmára. Minden egyes darabot eladok száz aranyért.” 
– “Száz arany, nagyon sok pénz! Nem tudok olyan sokat fizetni.” Válaszolta a pék.
– “Ha így van, akkor nem fogsz inget kapni.” Mondta a szabó, és becsukta az ajtót. 
A pék felült a szekerébe, és nagyon szomorúan indult hazafelé.
Így teltek-múltak a napok, és a cipész háza tele lett csizmával, a szabó háza megtelt ruhákkal, mert senki nem vett tőlük semmit, hiszen senkinek nem volt annyi aranya. És a pék? Nem tudott eladni, egyetlen egy kenyeret sem, mivel el sem hagyhatta az otthonát, mert szégyellte magát, rongyos ruhában és mezítláb …
Telt-múlt az idő, s fogytán volt az élelmiszer a cipész, és a szabó otthonában, oly éhesek voltak, hogy a gyomruk már hangosan korgott. Senki sem látogatta meg őket, ezért nagyon vágytak a pék barátjuk társaságára, aki mindig eljött s meleg kenyeret hozott. Sóvárgásuk nőttön-nőtt. 
– “Minden ingem oda adnám, csak, hogy találkozhassak a pék barátommal.” Bánkódott a szabó. S csakhamar elhatározta, hogy felkeresi régi barátját. Becsomagolta hát az új ingeket, nadrágokat, és elindult. 
– “Semmi sem tenne boldogabbá, mint, a pék barátommal való találkozás. S az, hogy úgy legyen, ahogy az előtt volt. Még egy szekérrel megrakott arany sem.” Gondolta a cipész, Ő is pék barátjára emlékeztetett, ahogy a szekéren ült, és a kosarai tele voltak friss kenyérrel, úgy döntött hát, hogy meglátogatja a legjobb barátját. Becsomagolt egy pár új csizmát, és ő is elindult. 
Kisvártatva a két barát találkozott a pék házánál. 
– “Miért jöttél a pék házához?” Kérdezte a cipész a szabót. 
– Azért mert megértettem, hogy úgy élhetünk boldogan, ha segítjük egymást”, mondta a szabó. 
– “Ugyanúgy gondolom én is,” mondta a cipész”, és még arra is rájöttem, hogy semmi sem lehet fontosabb, mint a közöttünk lévő barátság!”
Kopogtattak a pék háza ajtaján, és együtt kiáltották: 
– “Barátunk, hoztunk neked nadrágot, inget és egy új csizmát.” 
Széles mosollyal nyitotta ki a pék az ajtót. Majd ők átadták a munkájukat, amit saját kezükkel készítettek. 
-“Tessék, használd egészséggel!” Üdvözölték őt.
A pék felöltözött a szép új ruhába a hátsó szobában, felvette a csizmát is, majd kijött egy hatalmas illatos kenyérrel. A három jó barát megölelte egymást, és úgy döntöttek, hogy a büszkeség, a szívükben soha nem választhatja többé szét őket. 
Mindhárman úgy gondolták, hogy ilyen fonom még sosem volt a kenyér, mint most, amikor a barátok összekapcsolódtak egymással!