Megváltoztatni az emberi természetet

Kérdés: Gondolja, hogy az egoizmus a legnagyobb emberi bűn? 

Válasz: Ez a mi természetünk,és semmi több. 
Kérdés: De az összes bűncselekmény és bűn középpontjában az egó van. Például: Az Iszlám állam tagjai, akikről mindenki beszél, ők szimplán egoisták vagy barbárok?
Válasz: Ők egoisták, de az egójuk megtalálhatóan kifejeződik a fanatizmusukban.
Kérdés: Ez azt jeleni, hogy, amikor legyőzzük az egót, ők egy egyetemes jólétben lesznek?
Válasz: Akkor mi kapcsolódni fogunk egy jó és harmonikus kapcsolattal, nem csak egymással, hanem a környező természettel, és az általános irányítási rendszerrel. 
Mi igazán érezni fogjuk azt, hogy egy kiegyensúlyozott világban élünk,és elkezdjük érezni az eljövendő magasabb állapotokat a Természet rendszerén keresztül. 
Ez a legfontosabb dolog, amit a Kabbala bölcsessége felfed. Ez ad nekünk perspektívát, nem csak ezen a világon, hanem az összes többi állapotunkban. 
Az nagyon befolyásoló az egyén számára, ha elkezdi megérteni, hogy ebben a világban a létezésének a folyamata alatt rajta múlik, hogy vegye számításba az összes egyéb lehetséges állapotát teljesen reálisan.
Via – Laitman Blog