A Kabbala bölcselete és a kabbalisták

A Kabbala nem egy vallás. Nem is miszticizmus, sem pedig egy gyógyító módszer. 
Nem rendelkezik mágikus képességgel, hogy csodákat vigyünk vele végbe, vagy varázsoljunk vele, és sötét erők sincsenek benne. A Kabbala nem segít az embernek, hogy előnyt szerezzenek a többiekkel szemben. Éppen ellenkezőleg, ennek hatására az ember szerető és gondoskodóvá válik általa.
A Kabbala a felső világ érzékeléséhez irányít minket, ennek megfelelően az ember összes kezdeti paraméterei megváltoznak, azaz a tulajdonságai és a világunk, valamint az egész teremtés irányába tanúsított hozzáállása. Ez egy teljesen más lénnyé változtatja az embert. Az értelme (gondolatai) és a szíve (vágyai) teljesen másak lesznek, és elkezd egy átlagos embertől teljesen eltérően gondolkodni, viselkedni, és érezni.
Egyrészt az egész világ egy teljes felfogása létezik benne. Másrészt nehéz neki ebben a világban élni, úgy ahogy nehéz egy felnőttnek is az óvodások között élnie, ahol kénytelen folyamatosan nagy erőfeszítéseket tenni, hogy egyensúlyban tartsa magát a kisgyermekekkel. Azonban, a felső világban való létezés mellett a kabbalistának a mi világunkban is létezni kell. Egyáltalán nem mutathatja az egyediségét, és kompromisszumokat kell kötnie minduntalan.
A kabbalista nem lehet valaki ellensége. Tény, hogy ő a legjobb barátja az egész emberiségnek, minden szándéka az, hogy az emberiséget a boldog és tökéletes lét felé irányítsa.
Via – Laitman blog