kabbala blog kategória bejegyzései

Dr. Gary Marcus interjú

Dr. Gary Marcus a New Yorki Egyetem Gyermek Centerum igazgatója, az egyetem pszichológia professzora, a Norton Psychology Reader szerkesztője és az elme fejlődéséről szóló 3 könyv szerzője. Dr. Michael Laitmannal az evolúcióról, a szabad választásról, az önzésről és az oktatásról beszélgetett.

Host: Üdvözölök mindenkit a sorozatunk ezen epizódjában. Mint mindig, velünk van Dr. Michael Laitman, az ontológia és a kabbala professzora, a filozófia doktora. Ő a Bnei Baruch Kabbalah Intézet alapítója és igazgatója.

Ma csatlakozik hozzánk Dr. Gary Marcus. Dr. Marcus a NYU Gyermek Centrum igazgatója és a NYU pszichológia professzora. Három könyvet írt az elme fejlődéséről, valamint ő a Norton Psychology Reader szerkesztője. Legújabb könyve, a könyvespolcban a Kluge című, most meg fogjuk tudni, mit jelent itt a “kluge” (magyarul kb. „tákol”). Üdvözünk Dr. Marcus.

Gary Marcus: Köszönöm szépen.

Host: Hívhatom Garynek?

Gary Marcus: Természetesen

Host: Rendben, köszönöm. Elmagyarázná az olyan tanulatlanok számára, mint én is vagyok, hogy mit jelent az, hogy „kluge”?

Gary Marcus: Nos, nem sokan ismerik a szót. Ez egy régi szleng a mérnöki szavak közül, ügyetlen megoldás jelent egy problémára; megoldást, ami által a gépezet működik és elvégzi ugyan a dolgát, de megvalósítása kivetnivalókat hagy maga után.

Host: Mint egy tákolmányon a folyamatos javítgatás?

Gary Marcus: Olyan, mint egy foltozgatás, igen. Mint a ragasztószalag és gumiszalagok, amikor megcsinálod velük a munkát, de nem feltétlenül a lehető legjobban. A könyv tézise, hogy az emberi elme egy kicsit ilyen. A munkát elvégzi, de ez egyfajta ragasztószalaggal, gumiszalaggal, megvannak a maga problémái, és nekünk dolgoznunk kell ezeken a problémákon.

Host: Miért van ez így?

Gary Marcus: Nos, azt hiszem az oka, hogy az evolúció nem tudja, hogyan tekintsen előre. Tehát ha elképzelsz egy intelligens tervezőt, az intelligens tervező azt mondhatja: “Ezeket a különleges dolgokat akarom tenni.” Azonban az evolúció csak új dolgokat épít a régi dolgok tetejére, és néha az új dolgok nem igazán illenek a régi dolgokhoz, így összeütközésbe kerülnek az új technológiák és az idősebb technológiák. A probléma az, hogy az evolúció egy régi rendszert vesz fel, kicsit megfordítja és megpróbál valami teljesen új dolgot csinálni vele.

Michael Laitman: Nos, az tény, hogy létezik az evolúció, ez biztos; látjuk, hogy minden fejlődik. Azonban azt gondolom, úgy tűnik, hogy a természet előre tudja, hogy melyik irányba fejlesszen minket, de mi nem próbálunk meg együtt járni azzal, amit a természet akar tőlünk.

Úgy vélem, hogy bennünk – mint tudjuk – gének és hormonok vannak. Mindaz, ami bennünk van az evolúció felé irányoz minket, az evolúció felé a korábban létező lépések szerint. Azonban mi, mivel az egónkon keresztül fejlődünk, nem igazán értünk egyet ezzel a helyes fejlődéssel. Tehát az egónkkal mindig megzavarjuk ezt az evolúciót; most olyan helyzetben vagyunk, hogy nem tudjuk, a következőben mi történik velünk.

És bármit is teszünk dolgainkban, amivel foglalatoskodunk, sok-sok válságba és számos zsákutcába kerültünk. Azonban, úgy vélem, hogy ha a természet másik oldaláról nézzük, láthatjuk, hogy a természetben létezik egy terv. Ahogy látjuk a sejtek lenyűgöző csodáját, hogyan fejlődnek, és hogy a természet minden része egyre inkább hozzá kapcsolódik egy globális, integrált rendszerhez; akkor úgy gondolom, hogy rengeteg feltárulás áll előttünk, és fel fogjuk fedezni, hogy a jövőben elért összes forma már benne rejlik a természetben, a természet inherens része.

Host: Tehát szinte algebrailag nézve, ismeri a választ, de nem ismeri az egész képletet?

Michael Laitman: Nem ismerjük, de a természeten belül ezek a jövőbeli állapotok már léteznek; ez az, amit gondolok. Végül, ha vesszük a kvantumfizikában, az asztrofizikában tanultakat, és amit a biokirnetikában, a természet integrált rendszereinek kutatásában és a világegyetem evolúciójának törvényeiben találtam, valóban egyre inkább hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy a természetben már minden előre létezik. Azonban ez a kép fejlődik, kibontakozik előttünk, és ahogy észleljük azt, úgy fogunk növekedni. Így mintha egy sokkal bonyolultabb és fejlettebb világban lennénk, az evolúción keresztül egyre többet fedezünk fel.

Gary Marcus: Létezik itt egy kérdés a determinizmusról, és hogy van-e valami szabad akarat bármiben, vagy bármit képesek vagyunk-e megjósolni. Laplace volt az a leghíresebb tudós, matematikus, aki beszélt erről. Meg tudnád-e jósolni a jövőt, amennyiben ismernéd az összes atom helyét és a pályájukat és így tovább? Ez egy nagyon nehéz kérdés, és itt már a kvantummechanika belép a képbe. Úgy gondolom tehát, hogy a tudományos irodalomban kétféle módon gondolkodnak a dolgok meghatározásának mértékéről.

Michael Laitman: Amit a kutatásból tanulunk, hol van a szabad választás? Ha figyelembe vesszük, hogy egy személy korábban létező tulajdonságokkal született, olyan környezetben van, ahol a korához képest nevelkedik, mondjuk 20 éves koráig, majd kilép az életbe. És persze, az általa született tulajdonságokkal és az életének első éveiben a társadalom által megtervezett tulajdonságokkal kapcsolatban kiderül, hogy később nincs szabad választása. Előre programozott. Már megépített, és annak megfelelően cselekszik, ami már belecsepegtettek egyfelől, másrészt viszont, ahogy a társadalom megtervezte az értékeit.

Gary Marcus: A környezet természetesen befolyásolja a fejlődést. Korábbi könyvem, Az elme születése a génekről szólt, és arról, hogyan hatnak egymásra a környezettel. Tehát még egyetlen gén szintjén is mindig van interakció. Tehát egyetlen gén, az emberek azt gondolják: “Nos, mit csinál egy gén?” Fehérjéket épít, de nem csak azt mondja: “építsd fel ezt a fehérjét”, mint a kollagén vagy a keratin, vagy valami hasonlót, de azt is megmondja, mikor és hol kell ezt tennie, és ez képes reagálni egy környezeti jelre. Így azt mondhatja: “Ha ilyen cukor van körülötte, akkor felépítem a fehérjét, amely lehetővé teszi számomra, hogy metabolizáljam ezt a cukrot, és egyébként nem.” Tehát minden gén olyan feltételhez kötött, amely potenciálisan kölcsönhatásba kerül a környezettel, így minden bizonnyal természetesen kölcsönhatásba lépnek a környezettel. Tehát lesz korreláció, de nem lesz tökéletes korreláció.

Azt gondolom, hogy általában ez az, amit a gén-környezet viszonyban látunk, az a gén, amelyre a lehetőségek széles skáláját adhatjuk meg, de amelyek közül a lehetőségek valójában bekövetkeznek, a környezeti inputtól függ.

Ez valóban így épül fel; így működik a rendszer, ami az evolúció szempontjából jó dolog. Így például a növényeknek van módja a nagyon száraz évszakok átvészelésére, ahol lefelé hajlanak, és nem nőnek annyira, és van lehetőségük az esősebb évszakok átvészelésére.

Szinte különböző típusú programok vannak a génekben a különböző helyzetek kezelésére, különböző környezeti helyzetek kezelésére. A genom valóban hihetetlenül rugalmas; néhányan úgy gondolnak rá, mint egy olyan tervre, amely pontosan meghatározza, hogy hova mozogjon minden sejt, és ilyesmik. De ez egyáltalán nem ilyen; ez tényleg egy sor program, amely válaszol mindenféle különböző körülményre.

Michael Laitman: Talán csak még nem látjuk, hogy van egy magasabb program, mint a fejlődő gének, amelyeknek számos lehetősége van, ahogy azt mondtad, hogy több irányban fejlődhetnek, majd ott van a környezet. Azonban talán van egy magasabb program, amelyik egymással szembe helyezi őket, és ez arra készteti őket, hogy fejlesszék a módját, ahogy viselkednek? Talán csak a természet egy kis részét látjuk, és ebben a töredékben nem látjuk a teljes képet.

Gary Marcus: Számomra a magasabb program, ha így akarod, egyszerűen véletlenszerű lehetőség, és a fitness, a túlélés stb. Nem hiszem, hogy tudományosan szükségünk lenne valamiféle külső hajtóerőre, ágensre. Azt hiszem, elég azt mondani, hogy a géncsoportok, amelyek, úgy mondván, nagyon jók a rossz környezetek leküzdésében, a másikhoz képest relatíve gyarapodni fognak.

Michael Laitman: Ha jól értem, azt mondod, hogy egy gyermekben, sok lehetőség van a növekedésre, de végül a környezet határozza meg növekedési irányát?

Gary Marcus: A környezet korlátozza a dolgokat, és magában foglalja a családot, de magában foglalja a véletlen balesetet is. Ismered a telefon játékot? Hozzád beszélek; te vele beszélsz, és így tovább. Még ha a játéknak pontos szabályai is vannak, ez nem jelenti azt, hogy tökéletesen végrehajtjuk ezeket a szabályokat; nem vagyunk száz százalékban hűségesek. Tehát a szabály, hogy elmondok valamit, és pontosan ugyanezt mondod tovább neki. Azonban vannak korlátai a hallásodnak, és mennyire artikuláltan beszélek, és milyen jól emlékszel egy perc múlva, amikor elmondod neki, és így tovább. Így elkerülhetetlenül, ha 20 vagy 30 ember játszik a telefon játékában, akkor egy olyan üzenettel fejeződik be, amely nagyon különbözik a kezdetektől, jóllehet a szabály nagyon jól meg van határozva: másold ezt az információt és hajtsd végre pontosan ezt a szabályt.

De a biológia nem ilyan pontos; a biológiában sok a zavar, sok a véletlenszerűség, hogy bizonyos molekulák adott pillanatokban hogyan diffundálnak. Ez olyan, mint az időjárás előrejelzése. Elég jó munkát végezhetünk, de sok változata van, ez ugyanaz a dolog.

Michael Laitman: Még nem ismerjük a törvényeket, de a valóság determinisztikus szabályokat követ, vagy talán van valami ismeretlen itt, valami esetleges, ami esetleg kivételt képez a szabálytól, a tervtől, és amennyire kutatjuk, mindig ebben az esetlegességben maradunk.

Gary Marcus: Úgy gondolom, az időjáráshoz való hasonlóság valójában nagyon jó, a meteorológiával vett analógia. Így az emberek óriási mennyiségű adatot kaphatnak, de még mindig vannak fajta határozatlanságok, amennyire megértjük őket. Lehet, hogy a természet olyan, hogy az idő három hét múlva pontosan 68 Farenheit fokos lesz, és pontosan 20 percig fog esni, de senki sem tudja megérteni, mert sok véletlen változó van. Van egy híres, kissé túlzott elképzelés egy pillangóról, melyet Cincinnatiban szárnyal.

Michael Laitman: Igen, de ez az érzékelés hiányától, és nem attól a ténytől függ, hogy nincs terv a természetben, csak azért, mert nem értjük.

Gary Marcus: Ez lehet, de egy másik lehetőség az, hogy kvantumhatározatlanság van. Vannak olyan véletlenszerűségi szintek, amelyeket nem tudunk, és senki sem tudhat róla. Csak véletlenszerűség van, és ez a dolgokat egy vagy másik módon vezeti. Gondolhatna egy csepp vízre, amely a Vízválasztóra esik. Keletre vagy nyugatra indul? Nem világos, hogy elegendő tudnivaló információ áll-e rendelkezésre ahhoz, hogy meghatározzuk az adott vízcseppnél. Ugyanaz a mechanizmus … az ok, amiért nem kellene …

Host: Felejtsük el a vízcseppet, beszéljünk …

Michael Laitman: Ez az ember korlátozottságától függ.

Host: Igen, de amikor arról beszélünk, hogy egy vízcsepp balra vagy jobbra esik, az egy dolog. Oké, azt gondolom, hogy ez valami véletlen.

Gary Marcus: Nem hiszem, hogy ez annyira különbözik az individuális sejtek áramlástanától.

Host: Nos, de azt hiszem, hogy amit a Kabbala tudományában végzett munkájában olvastam, van egy kicsit mélyebb válasz erre?

Michael Laitman: Nos, természetesen a természetnek törvényei vannak, és minél többet ismerünk, pontosabbak lesznek. Végül a tudomány felfedezi ezeket, de most olyan állapotban vagyunk, ahol nem ismerjük ezeket a törvényeket. Úgy tűnik számunkra, hogy vannak olyan dolgok, amelyek kiszámíthatatlanok és ismeretlenek, és vannak váletlenek itt. Egy olyan információ óceánnal nézünk szembe, amelyet nem lehet kiszámítani, nem tudod összegyűjteni, és nem tudod képletbe foglalni. Azonban végső soron a törvény létezik a természetben, de mindig hiányzik az információ és az ellenőrzés. Nagyon sokat kutatok a környezetnek egy emberre gyakorolt ​​hatásában. Nagy érdeklődést tanúsítunk arra vonatkozóan, hogyan építsünk olyan gyermekcsoportokat, amelyekben a csoport tanítja a gyermekeket, nem pedig a felnőttek, nem a tanárok, vagy az útmutatók. Azonban a gyerekek körül olyan helyeken, amelyek olyan előre meghatározott, mint az óvodák, az iskolák és a kollégiumok, ahol talán úgy alakíthatunk ki egy embert az élet felé, hogy úgy tűnik nekünk, hogy az helyes. Ha bármilyen felfedezése van a munkádban, nagyon érdekelne.

Gary Marcus: Úgy gondolom, hogy a szélesebb válasz az, hogy társadalomként sokkal többet kell fordítani az oktatásra. Nem csak a tanárok fizetése, akik már ott vannak, hanem mélyen tudományos kutatásokat folytatni arról, hogy mi okozza a gyerekeknek a problémákat.

Úgy vélem, hogy általában az oktatás rendszerének kialakításában olyan tananyagokat válogatunk ki, amelyről azt akarjuk, hogy a gyerekeink tudják, és mesterségesen lenyomjuk a torkukon. Nem elég, hogy csak elemezzük a gyermeket, és azt mondjuk: “Nos, hol kerülnek bajba, minek a megértésével van bajuk?”

Michael Laitman: Meg kell értenünk, hogy az iskolának a gyermekeket nem csak mérnököknek, orvosoknak, közgazdászoknak, esetleg ügyvédeknek kell nevelniük. Először is, értékekkel kell kijönniük onnan a környezetük felé, és itt a probléma ellenében rohanunk, ami nem igazán a tanárokon múlik.

Gary Marcus: Teljes mértékben egyetértek ezzel. Úgy gondolom, hogy a gyerekeknek a szélesebb látókörben való tanításának része, hogy valóban megértsék saját elméjük határait. Nem igazán tanítjuk meg őket, hogy mi az emberi lény, vagy az emberi elme határai, a módok, ahogyan önzők lehetünk, milyen módon – néhány olyan dolgot, amiről a Klugeben írok, hogy hogyan igazoljuk az előítéleteinket, ahol van egy elméletünk, és a saját elméletünk bizonyítékát látjuk, nem veszünk észre olyan bizonyítékokat, amelyek ellentmondanak ezeknek az elméleteknek. Tehát van egyfajta alapvető készlet az élet készségeknek, amely megérteti, hogy az emberek nem tökéletes rendszerek, de nem tudjuk elérni céljainkat különös okokból, és így tovább. Erre azt hiszem, biztosan tudnánk tanítani a gyerekeket, ha elvennénk a hangsúlyt arról, hogy: “Ezek a tények, amelyeket tudnod kell az év végi vizsgára.”

Úgy vélem, hogy a globális helyzet valószínűleg fontosabbá teszi őket, mint valaha, mert például a környezeti válság és annak a módja, hogy ha hamarosan nem cselekszünk, problémáink lesznek.

Tehát az Ön elmélete, hogy egyenrangúan dolgozzunk a gyerekekkel, nem pedig úgy, ahogy a tanárok mondják, nagyon jó. Azt hiszem, nagyon jó adatok vannak arra, hogy megmutassák, hogy a gyerekek többet tanulnak társaiktól, mint a szüleiktől vagy a tanároktól. Példaként gondolhatunk a nyelvi akcentussal kapcsolatban. Vannak bevándorlók és gyermekeik; a gyerekek a szomszédaik, nem pedig a szülők akcentusát fogják beszélni. Ez újra és újra megtörténik, mert a gyerekek nagyon érzékenyek társaikra. És azt hiszem, hogy a nyolcéves korúak tanítása többféle módon történhet, például a hatéveseknek, és a tízéveseknek tanítaniuk kell a nyolcéveseket, azt hiszem, ez remek ötlet lenne.

Michael Laitman: Látjuk, hogy a válság globális, és azt mutatja, hogy az emberiség egésze között szoros kapcsolat van, hogy az emberek kölcsönösen függenek egymástól, hogy minden civilizáció, nemzet, kultúra és vallás összekeveredik és bele van foglalva egymásba. Tehát a kérdésem a következő: Úgy tűnik számodra, hogy a válság alapja ugyanaz a probléma, az emberek közötti helyes kapcsolat hiánya miatt? És ez a probléma tükröződik más területeken is, amelyekkel foglalkozunk, a pénzügyi rendszerben, a kulturális rendszerben, az oktatási rendszerben, a tudományban és a pszichológiában, a családban, a kábítószerek elterjedésében, az ökológiában? Ez azonban valójában nem az emberek hozzáállása egymáshoz, amely az egész kérdés alapja?

Gary Marcus: Úgy vélem, számos alapvető pszichológiai téma van, amelyek nagyon sokat aláásnak ezekből a válságokból, és ezek közül más emberek bizonyos mértékben tudatában vannak. Van néhány. Tehát az emberek például hagynak borravalót egy étteremben, ahova soha nem fognak visszatérni. Ezt nem tiszta önzéssel csinálják, hanem olyan értelemben teszik, hogy más emberi lények is számítanak. Azonban ez a fajta alapvető törődés más emberekkel minden bizonnyal jobban táplálható, mint amilyen.

Azonban az emberiségben egy általános dolog, hogy viszonylag önközpontúak vagyunk, nem teljesen önközpontúak. Van egy általános kérdés, hogy eléggé önmegtévesztők vagyunk; Elméletekkel találkozunk, és ezekre az elméletekre bizonyítékot találunk, és figyelmen kívül hagyjuk a többi elmélet bizonyítékát. És ez azt jelenti, hogy mindenki úgy gondolja, hogy egyedülálló módon férhet hozzá az igazsághoz, és hogy mindenki ostobább. És így, ez súrlódást okoz, mivel az emberek nem nagyon jók hallgatói más embereknek. Nem értékelik más emberek érveit úgy, mint a sajátjukat.

És akkor minden bizonnyal beletartozik ebbe a kapzsiság, ami arra készteti az embereket, hogy azt gondolják, hogy állandó jelleggel pénzt tudnak csinálni a házakkal. Az a tény, hogy az ember piramis-sémákba esik újra és újra, tükrözi a saját kognitív korlátai felől való öntudatának bizonyos hiányát.

Michael Laitman: Lehet, hogy a megoldás pszichológiai szinten van, az oktatási szinten, nem pedig politikai szinten – keress egy szabályozót, keress másfajta szelepeket, a természethez, magunkhoz és a társadalomhoz való viszonyunkat. Valójában a pszichológusok azok, akiknek a választ kell adniuk. Nekik kell rendbe hozni, és megoldani a dolgokat.

Gary Marcus: Azt hiszem, a pszichológusok sokat segíthetnek. Úgy gondolom, mind rövid, mind hosszú távú megoldásra van szükséged. Tehát a rövid távú megoldások: szükséged van a bankokra, hogy pénzt adjunk kölcsön egymásnak, és ez nem igazán a pszichológusok dolga; bár még így is, a pszichológusok egy kicsit hozzájárulhatnak ehhez.

Host: A pszichológia valójában nagy szerepet játszik ebben.

Gary Marcus: Szerepet játszik, ugyanakkor vannak más …

Michael Laitman: Ez is pszichológiai probléma, a bizalom hiánya.

Gary Marcus: Igen, úgy értem, a bizalom hiánya is sokat jelent. A pszichológusok nem írhatják a csekkeket, 780 milliárd dolláros csekket; így vannak korlátok, hogy mit tehetnek.

Host: Lehet, hogy jobb munkát végeznek.

Michael Laitman: Ez szégyen.

Gary Marcus: Tehát vannak rövid távú megoldások és vannak hosszú távú megoldások. A hosszú távú megoldások arról szólnak, hogy megakadályozzuk, hogy újra és újra ugyanazon a helyen kanyarogjunk. Miért folytatjuk a recessziót? Miért esnek az emberek újra a piramis-rendszerekbe? Miért használjuk fel természeti erőforrásainkat?

Host: Miért fújjúk tovább ezeket a lufikat?

Gary Marcus: Miért fújjúk tovább ezeket a lufikat? És ezek pszichológiai kérdések. Úgy gondolom, az oktatás, a legjobb mód ezek megoldására.

Michael Laitman: Van-e tudatosság affelől a kormányban, a hatóságokban, hogy itt egy pszichológiai probléma van az emberi természetben, amelyet először meg kell oldani, hogy ne zuhanjunk le újra?

Gary Marcus: Egy kicsit gyarapodik ez a tudás; az a hely, ahol a leginkább növekszik, azt hiszem, a viselkedés-közgazdaságtan területén van. A közgazdászok elkezdenek tisztában lenni azzal, hogy az emberek nem mindig hoznak ésszerű döntéseket, és ez a kormányban tükröződik. Obama ténylegesen kinevezett egy Cass Sunstein nevű fickót; ő valójában egy jogi professzor, de nagyon jól ismeri a viselkedés-közgazdaságtant, ő nem politikus, egyfajta főszabályozó, azt hiszem ez a titulusa, vagy valami ilyesmi. Így kezdenek egy kicsit ezek a gondolatok a pszichológia területéről átszűrődni a kormányzati politikába. Azonban azt hiszem, ez még mindig viszonylag kevés, összehasonlítva azzal, milyen hatásúnak kellene lenni. Úgy értem, azt hiszem, hogy a kormánynak, kabinetnek tényleg pszichológiai tanácsadókkal kellene tanácskoznia, mint például azt megteszik a gazdasági tanácsadói tanáccsal.

Michael Laitman: Tehát nincs olyan valódi kutatás vagy tanulmány, amely arról szól, hogy a válság alapjai alapvetően pszichológiaik és csak vele együtt tudnánk megoldani?

Host: Nos, el tudná magyarázni a véleményét, amikor azt mondja, hogy a válság alapvetően pszichológiai? Kibővítené ezt egy kicsit?

Michael Laitman: Nos, azt gondolom, hogy ma az a problémánk, hogy az egész világ, az egész civilizáció integrált, és mindannyian összekapcsolódunk, mondjuk úgy, mint a fogaskerekek egy gépben, akkor kiderül, hogy a mai problémánk az emberek közötti helyes kapcsolatok hiánya. Az egóinkkal addig a pontig nőttünk, ahol a világ összekapcsolódott, és ebben az összeköttetésben még mindig az egónkkal vagy az egymás felé való intuícióinkkal dolgozunk.

Gary Marcus: Az egyik dolog, amivel birkóztam, amikor Kluge-t írtam, és amire sokat gondolok az az, hogy van egy olyan fogalom, hogy az emberek saját érdekükben dolgoznak. És különösen, Richard Dawkins beszélt az önző gén elképzeléséről: minden dolog, amit csinálnánk, az olyan, hogy maximalizálja a saját inkluzív alkalmasságunkat, hány példánya létezik ezeknek a géneknek stb. Azonban sok mindent teszünk, ami nem egyeztethető össze saját érdeklődésünkkel. Például, és utálom ezt mondani a televízióban, de az emberek túl sok tévét néznek.

Sokan napi négy-öt órát tévéznek, és ezzel azonnali jutalmat kapnak. Szórakoztató a televízió nézése. Kiderült, hogy az emberek, akik sok televíziót néznek, valójában kevésbé boldogok, mint az emberek, akik keveset nézik. Az empirikus adatok azt mutatják, hogy az emberek kevésbé boldogok, ha napi négy órát tévéznek. Miért csinálják ezt? Ők nem igazán önző génjeik érdekében csinálják, ami olyan módon történik, ahogyan azt a közgazdaságtan felállítja. Feltételezik, hogy önös érdekünkben fogunk dolgokat tenni. Valójában azért csinálják, mert van ez az agyi hiba, amely azt mondja: “ami a következő harminc másodpercen belül történik, az nagyon fontos”, és a következő harminc másodpercben “könnyű bekapcsolni a televíziót.” Nehéz lenne húsz percet eltölteni, hogy beüljön az autóba, és meglátogasson egy barátot, de lehet, hogy boldogabbá válik a társadalmi kapcsolatok kiépítése által.

Olyan döntéseket hozunk, amelyeknél egyéni szinten úgy tűnik, hogy értelme van. Van valami, amit “a köznép tragédiájánk” neveznek, ahol mindenki olyan dolgot csinál, ami egyénileg jónak tűnik, de mindenkinek rossz. A híres példa a halászat. Mindenki rákokat halászik a Chesapeake-öbölben; mindenki jól érzi magát egy kicsit, majd a rákok eltűnnek, és ez hosszú távon nagyon rossz mindenki számára. Gyakran nincsen a kollektív akarat vagy az önreflexió, hogy rájöjjünk, hogy a közvélemény tragédiájának problémáiba jutunk.

Host: Hogyan hozhatjuk létre azt a kollektív akaratot?

Gary Marcus: Nagyon széles támadásra van szükségünk. A Kongresszus után kell menned; az ügyvezető részleg után kell menned; az egyes emberi lények felé kell mennünk, hogy felemeljük a tudatosságot. Nem tudom biztosan, hogy ezt a következő két hétben meg tudjuk-e csinálni, de dönthetünk: “Hé, ebben a helyzetben vagyunk, meg kell nyelni a sebeinket, de tényleg el kell gondolkodnunk mint társadalom, hogyan csináljuk ezt?

Michael Laitman: Mi az az azonnali megoldás, remélve, hogy azután megközelíthetjük a valódi korrekciót?

Gary Marcus: Úgy gondolom, az azonnali megoldás az, hogy némi optimizmust adunk az embereknek. Mint amikor a New York Times-t olvastam mindennap, nagyon szenzációhajhász volt. Voltak olyan történetek, mint amikor tőzsdeügynökök dadák lettek, vagy volt egy történet arról, hogy egy szülő öt dollárért eladta a lánya triciklijét, míg a lány a triciklin tekert. És ezek a történetek igazak; nem kétlem, hogy igazak, de nagyon élénkek és nagyon pesszimistavá teszik az embereket. És a probléma az részben pszichológiai, miért nem költenek az emberek pénzt most? Mert pesszimisták; Azt hiszik, hogy elveszítik a munkájukat, és így tovább. Van valamiféle racionális önvédelem, de félelem is van, és ez egyéni szinten és vállalati szinten történik.

Michael Laitman: Jó, hogy az embereknek reményt adjunk, és talán valami fényt érezhessenek az életükben, de azzal a feltétellel, hogy utána valóban helyesbítjük az alapot, ez a javítás csak a szivárgás megállítására szolgál, de valóban a szakértőhöz kel forulnunk.

GM: Egyetértek ezzel. Úgy gondolom, hogy az egyik dolog, amit meg kell keresnünk, többféle üzlet, amely elkötelezi a jövőt. Az emberek elég boldogok, hogy elkötelezzék a jövőjüket; nem akarják azonnali jelenlétüket elkötelezni. Úgy gondolom tehát, hogy egy dolog, amit megpróbálhatunk, a kormány megpróbálhat, az, hogy olyan ügyleteket állítson elő, amelyek lényegében azt mondják: “Most meg fogjuk csinálni, de az úton, meg kell csinálnunk ezt a többletbefektetést Az oktatásban, vagy bővítse a kutatást az oktatásban és hasonló dolgokban. “

Host: Szeretnék köszönetet mondani Dr. Gary Marcusnak és Dr. Michael Laitmannek, hogy csatlakozott hozzánk ma. Köszönöm.

GM: Nagyon szépen köszönjük.

Via – kabbalah.info

Fantáziák és valóság

Az előttünk elterülő világ nem egy külső valóság, hanem egyfajta 3-D film. Úgy gondoljuk, hogy embereket látunk, de valójában saját tulajdonságainkat látjuk, amelyek állítólag rajtunk kívül léteznek.

Miért látjuk ugyanazt a valóságot?

Ez azért van, mert az észlelt valóságnak az öt érzékszervben kell bevésődni: látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás. Van egy mátrix, amelyen keresztül mindenki képes a világra tekinteni, és ezért csak bizonyos tulajdonságokat érzékelünk. Azonban mindenki a karaktere szerint értelmezi és észleli őket.

Csak egy valóság lehet – a Teremtőnek nevezett felső erő, amelyet fel kell tárnunk. Ő az igazi és egyetlen létező valóság. Minden más egy illúzió, beleértve minket és ez az egész világot, amelyet a Kabbalában képzeletbeli világnak hívunk.

Úgy tűnik számomra, hogy vagyok én és minden, amit elképzelek: minden más formát és milliárd embert, a Földet, a galaxist és a világegyetemet. Azonban mindez csak a képzeletben létezik.

A modern technológia képes olyan szemüveget készíteni, amely holografikus képet fest, és azt a benyomást kelti az embernek, hogy egy csésze kávé van előtte, míg a csésze valójában nem létezik.

Azonban még akkor is, ha nem viselünk ilyen szemüveget, akkor is másféle szemüvegekkel születtünk. Ezek a fejünkben helyezkednek el, és ezért mindig a képzeletbeli valóságot látjuk. Nem tudjuk levenni őket, mert születésünktől fogva belénk vannak ültetve.

Ez azt jelenti, hogy a 3D-s szemüvegek felvétele nélkül is a 3D illúzióban élünk. Az egész világ egy illúzió, amelyet a születésünk pillanatától fogva elképzelünk.

Via – Laitman Blog

A vallások a Kabbalából származnak

Kezdetben csak a Kabbala volt. Hogyan jelentek meg, miként fejlődtek ki a vallások abból?

Mindez pontosan azért történt, mert felhagytak a folyamatos egységre törekvés munkájával az emberek (egy csoporton belül, egy nemzeten belül). Ez lehetővé tette az egoizmusnak, hogy megjelenjen az emberek közötti kapcsolatokban.

Ez okozta a külső elszigetelődést – a Judaizmus kialakulását a Kabbalából. A judaizmus a külső cselekedeteket szabályozza, azt, hogy egy ember mit végezzen a testével (ezért is nevezik a “Külső Tórának” – “Hitzhoniut aTorah”), míg a Kabbala csak a belső cselekedetekre vonatkozik (ezért is nevezik a ” Tóra belső részének” – ” Pnimit aTorah “).

Vagyis a Kabbala megmutatja a csoportban való egységen keresztül, hogyan képes az ember az egoja fölé emelkedni. Az egoizmusnak ebben a kölcsönös lenullázásban képes lesz feltárni a Teremtőt.

A különbség a Kabbala és a vallás között nem csak a cselekedetekben van (függetlenül attól, hogy az mechanikai vagy a szándékban lévő), hanem az eredményben is (s reméli, hogy jutalmat kap a halál után, vagy reméli, hogy feltárulhat a Teremtőt ebben az életben).

Via – Laitman blog

Karma vagy spirituális fejlődés

Létezik a sorsnak törvénye, az úgynevezett Karma, attól függően, hogy az ember mit tesz ebben a világban?

Egy ember valóban képes befolyásolni a sorsát, de nem a Karma szintjén, hanem csak a saját törekvése által a hozzá hasonlóakkal való nagyobb egységre lépéssel. Ekkor ő pozitív befolyást kap. Azonban ha nem azoknak a lehetőségeknek megfelelően cselekszik, amelyek megadattak neki az egység érdekében, ő negatív befolyás alá kerül.

Ebben a világban, mi nagyon be vagyunk korlátozva a filozófiák és találmányaink által. Nekünk csak két lehetőségünk van: egységre lépünk, és létrehozza a kapcsolatot közöttünk, vagy nem tesszük meg ezt. Ennek megfelelően, vagy elvágjuk magunkat a magasabb erőktől és negatív hatásokat tapasztalunk meg, veszteségeket, és a szenvedéseket minden szinten, vagy lehetővé tesszük számukra, hogy áthaladjon az energia rajtunk keresztül, és akkor a pozitív hatást érezzük.

A teljesség elérése, és az átmenet a magasabb szintre, az az emberiség közös öröksége, vagy lesz néhány közülünk, aki nem érdemli ki ezt?

Mi is részt veszünk azokban a dolgokban, ami szükséges ahhoz, hogy felgyorsítsuk a teljes spirituális fejlődést úgy, hogy mindenki elfoglalja a saját helyét a spiritualitásban, és mindannyian elérjük a végleges állapotot egy jó és gyors módon, nem pedig a szenvedés lassú útján.

via – laitman blog

Válasz a társadalom összes problémájára

Dr. Laitman, Ön, mint kabbalista miért foglalkozik a mindennnapi élet értelmezésével, magyarázásával? Végtére is a Kabbala látszólag az örök, felső világról beszél.

Baal HaSulam és a többi kabbalista is a 20. század elejétől elkezdett érdeklődni a világunk, és a mindennapi életünk iránt, mert a Kabbala az ember korrekciójának gyakorlati tudománya.

Azonban ez a tudomány mindezidáig el volt rejtve előlünk, mostanáig. Addig az ideig, míg az emberiség el nem érkezik a korrekciójának szükségességéhez. Ezért ma a kortárs kabbalisták, kezdve Baal HaSzulámtól megírják, hogy a kabbala a legmodernebb és legszükségesebb tudománnyá válik, ami megadja a választ a modern társadalom minden problémájára.

Via – Laitman blog

Emberi fejlődés szakaszai

A spirituális szint az emberi szint fölött van, és annak érdekében, hogy elérjünk ehhez az embernek át kell alakítania a belső jellemzőit a megszerzésből az adakozás állapotába.
Mi az a szint, amely a mozdulatlan szintje alatt található, és hogyan figyelhetek rá, hogyan érezhetjük ezt magunkban?
A spirituális mozdulatlan szint alatt ugyanaz a szint van, mint ahol most mi is vagyunk: a bestia szintje, vagyis ahol az észlelés kizárólag csak a vadállati testen keresztül történik.
Forrás – Laitman blog

Anyagi és spirituális vágyak

Amikor részt veszek a spirituális munkában, miért nem látom azt, amit a többiek látnak? Hol van az a pont, ahol magam korlátozhatom?
Az a pont a te vágyad, ami csak a tiéd, és senki másé. Köré építjük az érzéseket és felfogásokat: az elmét és az érzékeket. Az érzelmek a szívben találhatók, az elme a fejben. Ezért van az, hogy mindenki eltérően látja a világot.
Mindegyikünk rendelkezik a saját vágyainak kollekciójával annak ellenére, hogy minden emberben összesen 613 vágy létezik. De ezek a vágyak más és más intenzitásúak, mindenkiben egyénre szabott összetételt alkotnak.
A család, az evés, a szex utáni vágyak a gonosz hajlamhoz tartoznak?
Ezen vágyak egyikének sincs semmilyen kapcsolata a gonosz hajlammal. A gonosz hajlam valami olyasmi, ami a “Szeresd a felebarátod, mint önmagadat” (Mózes 19:18) ellen irányul, szemben van a kapcsolattal és az emberek egységével. Nincs más rossz a világban.
Vagyis nem az számít, ha egymás után két ebédet akarok enni, vagy egy hatalmas házban szeretnék lakni. Csakis az, hogy vajon direkt a másokkal való kapcsolat ellen megyek-e a vágyaim megvalósítása során? Ha igen, akkor azok a vágyak károssá válnak. Tegyük fel, hogy szeretnék építeni egy villát magamnak valaki másnak a rovására, akkor kifejezetten a “mások rovására” elhatárolom magam a felső világtól.
Ahhoz hogy megértsük ezt, meg kell értenünk az irányítás rendszerét, ami által érthető lesz, hol viselkedem helyesen és hol nem. Ez kifejezetten a magasabb elérés utáni sóvárgás, amely szükségszerűen hozza, hogy az ember felismerje és elérje az erők teljes hálózatát.
Via – Laitman blog

Az összes tudományág univerzális alapja

A tudomány a Teremtő feltárása, az egyetlen erőé, amely irányít minket. Más felfedezni való nincsen. A tudományos megközelítés a feltárt jelenségek megmérése és képletekkel való leírása.

Ahhoz hogy megértsük az az ok-okozati összefüggést, hogy leírjuk az idő, a mozgás, a tér paramétereinek mintázatát, akár a spirituálisat, akár az anyagit, hogy meghatározzuk az erőviszonyokat, cselekedeteket, és eredményeket fel kell tárnunk hogyan függ össze minden mindennel.
Ezen kívül magukat az elemeket kell megfejtenünk, amelyek között ez a kapcsolat létezik: mi a tényleges erő, mi az anyag, amelyet az erő befolyásol, és mi történik ennek az erőnek és az anyagnak a kölcsönhatása eredményeként: mi a reakció és annak eredménye. Lényegében ez egy tudományos vizsgálat; nem számít milyen szinten történik, a szokásos newtoni vagy a kvantumfizika szintjén, illetve a makrokozmosz vagy a mikrokozmosz szintjén.
A Kabbala tudománya mindent egy alapra hoz, a két erő egymásra hatásáról beszél: a vágyéról, hogy megszerezzen, és a vágyéról, hogy adakozzon. Kifejti, hogy a helyes valóság észlelése alapján minden ami bennünk és körülöttünk történik, az csupán a mi belső érzéseink egyetlen anyagon belül. Az anyag osztja érzéseinket külső és belső részre.
A tudományt, ami a bensőket kutatja, pszichológiának hívjuk. Azok a tudományok, amelyek azt az anyagot tanulmányozzák, amit úgy érezzük hogy rajtunk kívül van (mintha nem hozzánk tartozna), már nem a pszichológia körébe sorolják, fizika, kémia és biológiaként ismerjük őket, függően az anyag szintjétől és a hozzánk való közelségétől.
A Kabbalát belső tudománynak nevezzük, a hagyományos tudományokat hívjuk külső tudományoknak, mert nem érezzük, hogy ahhoz tartoznának, ami bennünk lakozik. Minden tetteink, eszközeink oda tartoznak, amit külső világnak vélünk. Probléma kizárólag bennünk található.
Tanulmányozzuk a vágyakat ezen a világon, amely nem a sajátunkként érzékelünk, az ásványi szinten ezt úgy hívjuk: fizika. A vegetatív világ vágyait tanulmányozza a botanika és a biológia, az élővilágot az állattan, stb. A felfogásunkat több szintre osztjuk: mozdulatlan, vegetatív és élő. Az anyagot ezen a világon csak ezen a primitív, alacsonyabb szinten tudjuk tanulmányozni feltéve, hogy azt külsőnek érezzük.
Azonban ha elkezdjük korrigálni az érzékelésünket, látni fogjuk, hogy az egész valóság bennünk van, és csak egy erő hat benne. Az egész valóságot a “Nincs más Rajta kívül”-ben érzzük. Megértjük ezt egyetlen vágyban. Ezután az összes tudományok felszívódnak a Kabbala tudományába. Miért kell a fizikát, biológiát, zoológiát, botanikát, stb, tanulni beleértve a pszichológiát, az oktatást, kultúrát? Ezek mind a részleges tudás töredékeke, a tudás emberiség által kifejlesztett része, aminek célja, hogy létrehozzon egy nagyon korlátozott és ingatag képet, ami instabil és gyakran változik.
Nincs szilárd alap ezek alatt. Ahogy közeledünk az egységes érzékeléshez, az összes tudomány válságon megy keresztül és beleolvad a Kabbala tudományába, amely egyetemes, egységes alapot biztosít az összes jelenségnek, az anyagban megnyilvánuló örömszerzés vágyának, a Fény befolyása alatt.
Ma, az emberiség több ezer különböző képlettel rendelkezik a különböző tudományokban. Azonban mindez végső soron a vágytól, az örömtől és a közöttük lévő szűrőtől függ; A két erő összecsapása kiegyenlítődik a középső vonalon. Ez minden!
Via – Laitman blog

A terjesztés újjáéleszti az embert

Hogyan kellene lefordítanunk a közösség szenvedését a fizikai szintről, a spirituális szintre, azaz hogy a közösség mindenben a Fény hiányát lássa?
Ez magától megtörténik. Te a saját állapotodban vagy, a közösség pedig az ő saját állapotában. Amikor meghallgatod őket, akkor azt így is úgy is másképp érzékeled, “mindenki, aki ítél, az a saját hibája alapján teszi” (Kiddushin 70b). Szóval a saját érzékelésed, a saját Kelimed szempontjából fogod érteni és érezni azokat a problémákat. Nincs semmi félnivalód, amikor azonosulsz a fizikai szükségleteikkel.
Annak ellenére, hogy a fájdalmuk jogos, természetes és kötelező is, még így is a te megértésednek és a te szintednek megfelelően érzed majd őket.
Ez azt jelenti, hogy én állandóan különbözően értelmezem a problémáikat, a változó állapotomnak megfelelően?
A te állapotod velük együtt fog változni. És akkor hirtelen elkezded elítélni a Teremtőt, amit Ő tesz velük, és akkor rájössz, hogy hiányzik a képesség, hogy igazold Őt (a Teremtőt). A terjesztés széles tevékenységi területet ad nekünk a munkára; ez sok változást feléleszt és előhív bennünk.
Via – Laitman blog

Hogyan formáljuk át a megszerzés vágyát adakozássá

Amennyiben meg akarom változtatni a megszerzés iránti vágyamat és éppen azzal ellenkezőt szeretnék elérni, akkor lehetséges az, hogy az egység kongresszus rövid ideje alatt mindezt elérjem?
Írva van, hogy “Meg tudod venni világodat egy óra alatt.” – mondja Rav Laitman. – Ki nem akarná mindezt? Kérdezem tőled, ha én számolom azokat az állapotokat, amin már eddig keresztül mentem, miért nem haladtam mindezen keresztül még gyorsabban? 
Elméletileg lehetséges, azonban mindenkinek meg van a maga tempója, a saját haladási sebessége, a terve, amin végig kell haladnia. Mindez a saját választásunk függvénye, a mi döntésünk, hogy meghatározzuk a sebességet.
Tehát, amennyiben valaki alaposan felkészül a kongresszusra, és a kijelölt úton haladva valóban fel akarja fedezni a Teremtőt, akkor képes arra, hogy felkészültsége révén elérje a kinyilatkoztatást. A helye a kinyilatkoztatásnak egy másik személy között van, ugyanis a Teremtő közöttünk tárul fel, a közöttünk lévő kapcsolatokban.

A kölcsönös adakozási állapotban, amelyet mi alkotunk meg magunk között, Ő meg fog jelenni számunkra, ez bizonyos. A kongresszus alkalmával mi mindannyian erőfeszítéseket teszünk, mind akaraterőnk által, mind energiában egy időben, ahol mindenki meg akarja mutatni a másiknak mennyire is fontosnak tartja a Teremtő kinyilatkoztatását. Ez az adakozás ereje hozza el számunkra a formaegyezést, amennyire az csak lehetséges.
Diák hozzászólása: Adnom kell a személyes benyomásaimból, azonosulnom kell azokkal, akik még csak első ízben jönnek a kongresszusra. Ez egy rendkívüli esemény és gondolom mindenki nevében mondom azt, mikor kijelentem, hogy nagyon igyekszünk elmerülni a légkör hangulatában, feloldódni abban, mindez egy nagyon különleges élmény, szinte lehetetlen szavakkal leírni. Mindazt, amit tanulunk a leckéken, gyakorlatban tanulmányozunk, hirtelen érezni kezdjük. Nagyon különleges élmény.
Azonban a felkészülés alatt, valamint a kongresszus alatt, amikor a barátok között vagyunk, melyik az a legfontosabb szándék, melybe kapaszkodunk kell?
Dr. Laitman válasza: Mi minden alkalommal a helyes szándékról tanulunk. Vagyis nekünk abba az állapotba kell kerülnünk, ahol felül tudunk emelkedni a megszerzés iránti vágyunkon, és éreznünk kell a barátainkat, akik rajtunk kívül állnak. A műhelymunkák helyes ábrázolása az (lásd a képen), ahol mindannyian össze vagyunk kapcsolódva, körben, egy középpont körül. Mindannyian a középpont felé fordulunk, az egó ezen kívül marad. Ez a módja annak, ahogy ezt le tudjuk írni. A pontok azok a pontok, amik a szívben vannak. Középen pedig egy összefogó, szilárd vágy, miben mi felfedezhetjük a Teremtő kinyilatkoztatását. Ez az, amit el kell érnünk.