Shamati kategória bejegyzései

Válaszok a kérdésekre – 111. rész

Kérdező: Mi a Shamati könyv, hogyan vagyunk képesek tanulmányozni és megérteni azt?
Michael Laitman válasza: Ez a könyv a spirituális elérésről szól.
Kérdező: El kell érnem a felsőbb irányítás szintjét, a spirituális szintet, hogy ráismerjek a világom önző vágyaira? Vagy megkerülhetem ezt a lépést egyszerűen az által, hogy felismerem a tulajdonságokat, amiket az adakozás felé irányítok?
Michael Laitman válasza: Azonnal megkezdheted a felemelkedést.
Kérdező: Hasonlónak tűnik ez, mint az egyetemen, ahol öt év tanulás során művelik ki az ember gondolkodás módját. De, amikor elkerül egy munkahelyre, azt mondják neki, hogy “Felejts el mindent, amit eddig tanultál, most kezdődik csak az igazi leckéd … “. Szóval a felsőoktatásban azt kellene megtanítani a diákoknak, hogyan is tanuljanak annak érdekében, hogy a valós életben készen álljanak, készen álljanak a nehézségek gyors leküzdésére. 
Válasz: Nos, úgy tűnik igazad van, de majd meglátjuk …

1-9

Samati 1. Nincsen más Rajta kívül

Hallottam Parashat Yitrokor, 1,  1944 február 6

Írva van, “nincsen más Rajta kívül”. Ez azt jelenti, hogy nincsen más erő a világban, melynek meglenne a képessége, hogy bármit is tegyen Ellene. Amit tehát az ember lát, hogy mégis vannak olyan dolgok a világban, melyek látszólag tagadják a Felső Irányítást, az azért van, mert ez az Ő akarata.

Az, amit úgy hívunk, hogy “a bal elutasít, és a jobb magához húz”, korrekciónak számít, azaz, amikor a baloldal elutasít valamit, az is korrekciónak számít. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok a világban, melyek kezdetben arra szolgálnak, hogy kitérítsék az embert a helyes útról, és amelyek által vissza lesz utasítva a Szentségtől.

Ezen visszautasítások haszna az, hogy azokon keresztül az ember megszerzi a Teremtő segítségére irányuló szükségletet, és teljes vágyat, mivel látja, hogy e nélkül teljesen elveszett. Nem csak hogy nem halad munkájában, hanem még vissza is zuhan, azaz, elveszti erejét, hogy megtartsa a Tórát és a parancsolatokat (Mitzvot) legalább a Lo Lishma (nem az Ő neve édekében) formájában, és csak egy hiteles módon felülemelkedve az akadályokon, értelem feletti hitben képes megtartani a Tórát és a parancsolatokat (Mitzvot). Azonban nincs mindig meg az ereje arra, hogy értelem fölé emelkedjen, és ezáltal Isten ments arra kényszerül, hogy eltérjen a Teremtő útjáról, akár még a Lo Lishma formájában is.

Az, aki mindig úgy érzi, hogy a törött az nagyobb, mint a teljes, azaz, hogy sokkal több zuhanó állapot létezik, mint felemelkedő, és nem látja ezen állapotok végét, és ezért úgy gondolja, hogy hogy mindörökké a szentségen kívül marad, mivel úgy érzi, hogy még a legkisebb mértékben sem képes megvizsgálni a dolgok helyességét, kivéve, ha csak az értelme fölé nem emelkedik. Azonban mégsem képes mindig felülemelkedni az értelmén. Akkor viszont mi lesz mindennek a vége?

Ekkor az ember elérkezik ahhoz a döntéshez, hogy senki sem képes őt segíteni, csak a Teremtő Maga. Ez, egy a szíve mélyéről jövő követelést okoz, ami arra irányul, hogy a Teremtő nyissa meg a szemét és a szívét, és valóban vigye őt közelebb az Istennel való örökkévaló összeolvadáshoz. Ebből viszont az következik, hogy az összes elutasítás, melyet addig átélt mind a Teremtőtől jöttek.

Ez azt jelenti, hogy nem az ő hibája volt, amikor nem volt képes a visszautasításokon való felülemelkedésre. Inkább arról van szó, hogy azok, akik valóban közelebb akarnak kerülni a Teremtőhöz, és nem elégszenek meg kicsiny lépésekkel, azaz nem akarnak értelmetlen kis gyermeknek megmaradni, segítséget kapnak felülről, hogy ne legyenek képesek azt mondani, Istennek hála létezik számomra a Tóra, a parancsolatok és jó cselekedetek, mi másra is lenne szükségem?

Csak akkor, amikor az ember már rendelkezik a valódi vággyal, kap segítséget Felülről, és tárul fel folyamatosan, hogy mennyire hibás a mindenkori állapotában. Nevezetesen olyan gondolatokat és nézeteket kap, melyek akadályozzák munkájában. Mindez annak érdekében történik, hogy láthassa, mennyire nem vált eggyé az Úrral. Amilyen mértékben képes ezeken felül emelkedni, fogja mindig meglátni, mennyivel van távolabb a Szentségtől, mint a többiek, akik már azt érezhetik, hogy ők egyek a Teremtővel.

Másrészt azonban az ebben a helyzetben lévő ember állandóan panaszkodik és követel, hogy nem képes igazolni a Teremtő viselkedését, és különösképpen azt, ahogy a Teremtő vele szemben viselkedik. Ez fájdalmat okoz neki. Miért nem képes egységre lépni a Teremtővel? Végül elérkezik ahhoz az érzéshez, hogy semmilyen módon nem részesül a szentségből.

Habár alkalmanként felébresztést kap Felülről, amelyek időlegesen életre keltik, azonban hamarosan ismét a legalacsonyabb helyre zuhan vissza. De pontosan ez juttatja el ahhoz, hogy felismerje, csak Isten képes neki segíteni, és őt közelebb juttatni a Vele való egységhez.

Az embernek állandóan meg kell próbálnia hozzá tapadnia a Teremtőhöz, nevezetesen az összes gondolatainak Róla kell szólnia. Vagyis, még a legrosszabb állapotban is, amelyből nem létezik mélyebb zuhanás, nem szabad, hogy az ember elhagyja az Teremtő fennhatóságát, azaz nem gondolhatja azt, hogy létezik egy másik fennhatóság mely megakadályozza azt, hogy ő belépjen a Szentség területére, és mely hasznot vagy kárt okozhatna neki.

Tehát nem szabad, hogy azt gondolja, hogy létezik a Szitra Achra (Másik Oldal) ereje, mely nem engedi az embernek, hogy jó cselekedeteket végezzen, és Isten útjait kövesse, sokkal inkább azt kell látnia, hogy minden a Teremtő által van megcselekedve.

A Báál Shem Tov azt mondta, hogy az, aki szerint létezik egy másik erő a világban, nevezetesen a Klipák (burkok) ereje, az olyas valaki, aki “más Isteneket szolgál”. Nem szükségszerűen az istenkáromlás a bűn, hanem az, hogy ha valaki azt hiszi, hogy létezik egy másik fennhatóság és erő a Teremtőn kívül, és ezen a gondolat által követi el a bűnt.

Ezen túlmenően, aki azt mondja, hogy az embernek meg van a saját fennhatósága, azaz azt állítja, hogy tegnap ő maga által nem akarta követni Isten útjait, ez ugyancsak az istenkáromlás bűnének tekintendő. Mindez azt jelenti, hogy az ilyen ember nem hiszi, hogy egyedül a Teremtő a világ irányítója.

Amikor azonban az ember bűnt követett el, azt természetesen meg kell bánnia, és sajnálkoznia kell annak elkövetése miatt. De ebben az esetben is a fájdalmat és szomorúságot a megfelelő sorrendben, kell elrendeznünk, azaz hol kell keresnie valakinek a bűn oka, mivel ez az a pont, amelyet meg kell bánnia.

Ezután az embernek bűnbánónak kell lennie és azt kell mondania: “Én azt a bűnt azért követtem el, mivel a Teremtő lehajított engem a szentségből a mocsokba, a latrinába.” Vagyis, hogy a Teremtő adta neki azt a vágyat és a sóvárgást, hogy a bűz helyén szórakozzon és vegyen levegőt.

(Valaki talán azt mondhatja, hogy könyvekben írva van, hogy néha az ember disznóként inkarnálódik. Ezt azonban úgy kell interpretálnunk, hogy ez arról szól, hogy az ember kap egy olyan vágyat, sóvárgást, hogy megélhetését olyan dolgokból szerezze, melyekről korábban már úgy döntött, hogy azok szemetek, de most mégis azokból akar táplálkozni).

Ugyancsak amikor az ember egy emelkedő állapotban érzi magát, és jó ízűen végzi a munkáját, nem szabad, hogy azt mondja: “Most én olyan állapotban vagyok, hogy képes vagyok megérteni, hogy érdemes a Teremtőt imádni, szolgálni.” Ehelyett tudnia kell, hogy most a Teremtő kedveli őt, és közelebb emelte őt Magához, emiatt érzi jó ízűnek a munkát, és óvatosnak kell lennie, nehogy valaha is elhagyja a szentség területét, és azt mondja, hogy létezik bárki más, aki a Teremtő mellett működik.

(De ez azt is jelenti, hogy a tény, hogy a Teremtő kedvel, vagy nem kedvel valakit, az nem az emberen magán múlik, hanem csakis a Teremtőn, és az ember, az ő külső elméjével nem képes megérteni, hogy most a Teremtő miért kedveli őt, és később meg miért nem.)

Hasonlóan ehhez, amikor az ember elutasítja azt, hogy a Teremtő nem vonja őt magához közelebb, akkor is óvatosnak kell lennie, hogy az ne magára vonatkoztassa, azaz hogy ő az, aki távol van a Teremtőtől. Mindez azért van, mert ez által megszerzővé válik a saját maga számára, és aki önös érdekből szerez meg, az elszeparálódik. Sokkal inkább azért kell bánkódnia, hogy a Shechina (Istenség) száműzetésben van, azaz ő maga okozza az Istenség szomorúságát.

Az embernek azt kell elképzelnie, hogy ez olyan, mint amikor valakinek egy kis testrésze fáj. A fájdalom mindenekelőtt az elmében és a szívben érződik. A szív és az értelem teszi teljessé az embert. Természetesen egy egyedül álló testrész saját érzése nem tudja leképezni az ember teljes érzékelési állapotát, amiben a legtöbb fájdalom leképződik.

Hasonlóan működik az a fájdalom, amelyet valaki akkor érez, amikor eltávolodott a Teremtőtől. Mivel az ember, csak egyetlen testrész a Szent Shechinában, és a Szent Shechina Izrael közös lelke, azáltal egyetlen testrész érzete nem reprezentálja a fájdalom érzetét általánosságban. Ez azt jelenti, hogy egy fájdalom jelenik meg a Shechinán belül, amikor a testrészei le vannak választva róla, és Ő nem képes azokról gondoskodni.

(Meg kell, hogy mondjuk, hogy ez az, amiről a bölcseink beszéltek: “Amikor az ember bűnbánatot gyakorol, mit szól a Shechina? “Ez könnyebb, mint fejem”). Azáltal hogy a Szentségtől való távolság miatti szomorúságot nem vonja magára, az ember megmenekül attól, hogy az önző megszerzés csapdájába zuhanjon, melyet úgy tekintünk, mint a szentségtől való elszakadást.

Ugyanez vonatkozik arra, amikor valaki közelebb érzi magát a szentséghez, azaz örömet érez amiatt, hogy a Teremtő kedveli őt. Akkor ugyancsak az embernek azt kell mondania, hogy az öröme elsősorban abból adódik, hogy ez az öröm Fentről származik, a Szent Shechinán belülről, azáltal, hogy Ő képes a saját testrészeit képes közelebb vonni magához, és hogy soha nem kényszerül arra, hogy saját testrészeit eltávolítsa magától.

Az ember örömének forrása, a jutalom, hogy boldogságot szerezhet a Shechinának. Ez egyezésben van azokkal a felső számításokkal, hogy rész öröme, az csak egy része az Egész örömének. Ezekben a számításokban az ember elveszíti individualitását, és elkerüli, hogy a Szitra Achra csapdájába essen, amely maga az önző megszerzési vágy.

Bár a megszerzés iránti vágy szükségszerű, mivel az embert teljes egészében ez alkotja, mivel bármi, ami az emberben a megszerzés iránti vágyon túl létezik, az nem a teremtményhez tartozik, hanem a Teremtő minőségének része, azonban az élvezet iránti vágynak korrigálódnia kell, hogy az az adakozás érdekében kezdjen el működni.

Mindez azt jelenti, hogy a megszerzés iránti vágy, csak olyan szándékkal vehet magára örömet és élvezetet, hogy ez által elégedettséget okozzon Felül az, amikor a teremtmény élvezetet érez, mivel ez volt a teremtés célja – hogy Ő teremtményei számára boldogságot, hasznot okozzon. És azt hívjuk a Shechina boldogságának Felül.

Ezért az embernek állandóan arra vonatkozó tanácsokat kell keresnie, hogyan okozhat elégedettséget a Felsőnek. Természetesen, amikor valaki élvezetet szerez, akkor ez a Felsőben elégedettséget okoz. Ennél fogva arra sóvárog, hogy állandóan a Király palotájában legyen, és hogy meg legyen a képessége, hogy a Király kincseivel játszadozzon, és ez nyilvánvalóan elégedettséget okoz majd a Felsőben. Ebből az következik, hogy a teljes sóvárgásnak csakis a Teremtő érdekére kell irányulnia.

 

2. A Szentség száműzetésben

Hallottam, 1942-ben

A Szent Zohár szerint “Ő (férfi) a Shochen (Bent lakozó), és Ő (Női) a Shechina (Szentség).” Nekünk úgy kell értelmezni a Zohár szavait, ahogy az ismert a Felső Fénnyel kapcsolatosan, és ahogy azt a Zohár szerzői is mondták, hogy nincs benne semmilyen változás, ahogy írva van, „Én, az Úr nem változom.” Minden név és fogalom csak is a Kelim (edények) szempontjából értelmezhető, amely a megszerzési vágy – belefoglaltatva a Malchutba — amely a teremtés gyökere. Ebből a pontból ereszkedtek alá az edények ebbe a világba, a teremtményekbe.

Mindezek a megkülönböztetések a Malchuttal kezdődnek, amely a teremtményeken keresztül a világok teremtésének gyökere, és amelyet Shechinának nevezünk. Az általános Tikkun (korrekció) nem más, mint hogy a Felső Fény teljességében ragyog majd ezekben az edényekben.

Az edényekben ragyogó Fény neve Shochen, és az edények általános neve Shechina. Más szóval, a Fény a Shechinán belül lakozik.  Azaz, a Fény az, amit Shochennen nevezünk, mivel ez lakozik a Kelimen belül, vagyis az összes Kelim együttes neve Shechina.

Mielőtt a Fény a maga teljességében ragyogna bennük, ezt az időszakot úgy nevezzük, “A korrekció időszaka.” Azaz mi akkor korrigálódunk, ha a Fény a maga teljességében ragyog az edényeinkben.  Azt az állapotot, ameddig ez meg nem történik, úgy nevezzük, hogy a “Szentség száműzetésben van.”

Azaz, még a Felső Világokban sincs tökéletesség. Alul, ebben a világban kell, hogy legyen olyan állapot, amikor a megszerzési vágyon belül van a Fény. Ez a Tikkun (korrekció) úgy tekintendő, mint megszerzés az adakozás érdekében.

Mindeközben a megszerzési vágy mindenféle alantas és bolond dolgokkal van tele, hogy nem is marad hely a Mennyek feltárulására. Azaz a szívnek a Fény oltárának kellene lennie, ezzel szemben piszkos és szeméttel teli hely csupán. Más szóval az alantasság foglyul ejtette az egész szívet.

Ezt nevezzük úgy, hogy a “Szentség a porba hullott.” Azaz a földre zuhant, és mindenki gyűlölni kezdte a Szentség lényegét, és egyetlen vágy sincs, amely felemelhetné onnan. Ehelyett az emberek alantas dolgokat választottak, és szomorúvá tette a Shechinát az, hogy nem teremtettek helyet a szívükben Isten Fénye oltárának.

 

4. Mi az oka annak a nehézségnek, melyez a személy akkor érez, amikor lenullázza magát a Teremtő előtt a munkában?

Hallottam 1944 február 6-án

Tudnunk kell az okát annak a nehézségnek, ami akkor érződik, amikor a személy azon akar dolgozni, hogy lenullázza saját “énjét” a Teremtő előtt, és hogy ne törődjön saját érdekével. A személy olyan állapotba kerül, mintha az egész világ megállt volna, és mintha látszólag egyedül ő hiányozna ebből a világból, és elhagyja családját és barátait annak érdekében, hogy lenullázza magát a Teremtő előtt.

Ennek csak egy egyszerű oka van, ami a “hit hiányának” van nevezve. Ez azt jelenti,  hogy a személy nem látja ki előtt nullázza le magát, azaz nem érzi a Teremtő létezését. Ez okozza a számára az elnehezülést.

Azonban amikor a személy elkezdi érezni a Teremtő létezését, akkor a személy lelke azonnal elkezd vágyakozni azért, hogy lenullázza magát és hogy a gyökérhez kapcsolódjon, hogy abba benne foglaltasson, mint a gyertya a fényszoró fényében, mindenféle értelem és ok nélkül. Azonban ez az embernek természetes módon jön, mint ahogy a gyertya is lenullázódik a fényszóró előtt.

Ebből az következik, hogy a személy munkájának az a lényege, hogy elérje a Teremtő létezésének az érzetét, azaz hogy érezze a Teremtő létezését, hogy “az egész föld tele van az Ő dicsőségével”. Ez lesz a személy teljes munkája, azaz az összes erőfeszítés melyet a munkába fektet, csak ennek elérésére szolgál és semmi másra.

A személy nem szabad hogy félre legyen vezetve, hogy bármit is meg kell szereznie. Ehelyett a személynek csak egy dologra van szüksége, azaz a Teremtőbe vetett hitre. Nem szabad semmi másra gondolnia, azaz az egyetlen jutalom melyet munkájáért akar az, hogy meg legyen jutalmazva a Teremtőbe vetett hittel.

Tudnunk kell, hogy nincs különbség egy kicsi illumináció és egy nagy között, melyet az ember elér. Mindez azért van mert nincs változás a Fényben. Hanem az összes változás az edényben létezik, mely a bőséget megkapja, ahogy az írva van “Én az Úr nem változom”. Ezáltal, ha  a személy képes megnövelni saját edényét, annak megfelelően megnöveli az illuminációt.

Azonban a kérdés az, hogy mivel képes megnövelni az edényét? A válasz az, hogy abban a mértékben amekkora mértékben a személy áldja a Teremtőt és köszönetet mond neki azért, hogy Ő közelebb vitte őt magához, hogy a személy érezhesse Őt egy kicsit, és képes legyen a dolog fontosságára gondolni, azaz hogy meg lett jutalmazva némi kapcsolattal a Teremtővel.

Annak a fontosságnak a mértékében melyet a személy maga elé vetít, akkora mértékben növekszik az illumináció benne. A személynek tudnia kell, hogy soha nem lesz képes megismerni a kapcsolat fontosságának mértékét ember és a Teremtő között,  mivel nem képes annak valós értékét felbecsülni. Ehelyett, amekkora mértékben értékeli azt, akkora mértékben éri el annak fontosságát és értékét. Ebben erő rejlik, mivel ez által a személy képes az illuminációt állandóan megkapni.

 

5. A Lishma egy felébresztés Felülről, és miért kell nekünk egy felébresztés alulról

1945-ben hallottam

Az hogy elérjük a Lishmát, nincs valaki kezében, hogy azt megértse, ahogyan nem az emberi elmének van kitalálva, hogy felfogja, hogy létezhet a világban egy ilyen dolog. Ez azért van így mert valakinek csak annyit szabad felfognia, hogy amikor a Tórával és a Micvottal foglalkozik, el fog érni valamit. Kell lennie ott egy ön-elégtételnek; egyébként nem lenne képes semmit sem csinálni.

Ehelyett ez egy megvilágítás, ami Felülről jön, és csak az tudhatja és értheti, aki megízleli azt. Írva van erről, “Ízleld meg és lásd, hogy az Úr jó.”

Így meg kell értenünk, miért kell valakinek tanácsot keresnie arra vonatkozóan, hogy hogyan érje el a Lishmát. Végül is, nincs tanács, ami segíthetne neki, és ha az Isten nem adja neki oda a másik természetet, amit úgy hívnak, hogy “Adományozás Vágya”, nincs munka, ami segíthet benne, hogy elérje a Lishmát.

A válasz, ahogyan a bölcseink mondták (Avot, 2:21), “Nem rajtad áll, hogy teljesítsd a munkát, és nem hanyagolhatod el szabadon.” Ez azt jelenti, hogy az embernek oda kell adnia a felébresztést lentről, mivel az imának tekinthető.

Egy ima hiánynak tekinthető, és hiány nélkül nincs kiteljesedés. Ezért, amikor valakinek szüksége van a Lishmára, a kiteljesedés Fentről jön, és a válasz az imára Fentről jön, azaz valaki a szükségletének megfelelően kap kiteljesedést. Ebből következik, hogy az ember munkája szükséges azért hogy megkapja a Lishmát a Teremtőtől, ami csak egy hiány és egy Kli (Edény) formájában történik. Mégis, valaki sosem képes elérni egyedül a kiteljesedést; ez inkább egy ajándék az Istentől.

Viszont az imának muszáj teljes imának lennie, ami a szívének mélyéről jön. Ez azt jelenti, hogy valaki száz százalékosan tudja, hogy nincs senki sem a világon, aki segíthetne neki, csak a Teremtő maga.

Mégis, hogyan tudja valaki, hogy nincs senki sem aki segíthetne neki, csak a Teremtő maga? Valaki pontosan úgy érheti el ennek a tudatosságát, ha minden erőt belefektetett a részéről, és az nem segítette őt. Így az embernek minden lehetséges dolgot meg kell tennie, a világon, hogy elérje “a Teremtőért való munkát”. Ekkor az illető imádkozhat a szíve mélyéről, és a Teremtő meghallja az imáját.

Viszont az illetőnek tudnia kell, hogy amikor erőfeszítést tesz, hogy elérje a Lishmát, magára veszi azt, hogy teljesen az adományozni akar, teljesen, azaz csak adományozni és semmit nem megkapni. Csak akkor kezdi el az illető látni, hogy a szervei nem értenek egyet az elképzeléssel.

Ebből az illető eljuthat a tiszta tudatosságára, hogy neki nincs más dolga, csak hogy a panaszát az Úr elé tegye, hogy segítse őt, hogy a teste egyetértsen, hogy magát feltétel nélkül a Teremtő szolgálatába kösse, ahogyan az illető látja, hogy ő nem tudja a testét meggyőzni, hogy teljesen lenullázza önmagát. Kiderül, hogy pontosan akkor, amikor valaki látja hogy, egyáltalán nincs oka remélni, hogy a teste egyetért a munkával a Teremtőért magáért, az illető imája csak akkor jöhet a szíve mélyéről, és akkor az imája el van fogadva.

Tudnunk kell, hogy azzal, hogy valaki eléri a Lishmát, a gonosz hajlamát halálra ítéli. A gonosz hajlam a megszerzésvágy, és az adományozás vágyának elérése lenullázza a megszerzésvágyat, hogy képes legyen bármit is csinálni. Ezt jelenti, hogy halálra ítéli. Mivel el van távolítva a tisztségéből, és semmi dolga nincs már, mivel nincs már használatban, amikor a funkciójától megválik, ez úgy tekinthető, hogy halálra van ítélve.

Amikor valaki azon elmélkedik, “Milyen haszna van az embernek minden munkájából, amikor a nap alatt dolgozik” az ember meglátja, hogy nem olyan nehéz szolgasorba állítania magát az Ő nevéért, és ennek két oka van:

  1. Akárhogy, azaz készakarva vagy nem készakarva, erőfeszítést kell tennie ebben a világban, és mi marad mindazokból az erőfeszítésekből, amit megtett?
  2. Viszont, ha valaki a Lishmában dolgozik, örömöt kap magából a munkából is.

A közmondásnak megfelelően, a Dubnai Megmondótól, aki erről a passzusról beszélt: “te nem hívtál engem, Ó Jákób, nem fáradoztál miattam, Ó Izrael.” Ő azt mondta, hogy ez olyan, mint valami gazdag ember, aki elhagyta a vonatot és kis táskája volt. Oda helyezte azt, ahová minden kereskedő helyezi a csomagját, és a hordozók vitték a csomagokat, és elvitték őket a hotelbe, ahol a kereskedők laktak. A hordozó azt hitte, hogy a kereskedő bizonyára maga vitte volna a kis csomagját, és nincs szükség hordozóra ehhez, tehát a nagy csomagot vitte magával.

A kereskedő fizetni akart neki egy kis összeget, ahogyan az mindig is fizet, de a hordozó nem akarta elfogadni azt. Azt mondta: “A hotel rakterébe tettem egy nagy csomagot; elfárasztott és alig cipeltem a te csomagodat, és ilyen keveset akarsz fizetni érte?”

A lecke arról szól, hogy amikor valaki jön, és azt mondja, hogy kemény erőfeszítésekkel volt, azért hogy megtartsa a Tórát és a Micvákat, a Teremtő azt mondja neki, “nem hívtál engem, Ó Jákób.” Más szavakkal, nem az én csomagomat vitted, hanem ez a csomag valaki máshoz tartozott. Mivel azt mondod, hogy neked sok erőfeszítésed volt a Tórában és a Micvákban, bizonyára másik házigazdád volt, akiért te dolgoztál; tehát menj hozzá és ő fizetni fog neked.

Ez a jelentése annak, hogy “te sem fáradoztál értem, Ó Izrael.” Ez azt jelenti, hogy aki a Teremtőért dolgozik, nem munkát végez, hanem éppen ellenkezőleg, örömöt érez és emelkedett szellemiséget.

Viszont, aki más okokból dolgozik, nem jöhet panasszal a Teremtőhöz, hogy a Teremtő nem ad neki életerőt a munkához, mivel nem a Teremtőért dolgozott, hogy az Úr megfizesse a munkáját. Ehelyett panaszkodhat azoknak az embereknek, akiknek dolgozott, hogy adjanak neki örömöt és életerőt.

És mivel sok cél van a Lo Lishmában, valakinek a célból kell kérnie a jutalmat, amiért dolgozott, azaz az örömöt és az életerőt. Azt mondják róluk, “Hozzájuk hasonlóvá teszik őket; igen, mindenkit, aki bízik bennük.”

Viszont ennek megfelelően ez összezavaró. Végül is, mi látjuk, hogy még akkor is, amikor valaki magára veszi a Mennyek Királyságának terhét minden más szándék nélkül, még mindig nem érez semmilyen életerőt, hogy azt mondja, hogy ez az életerő ráveszi őt, hogy magára vegye a Mennyek Királyságának a terhét. És csak azért vesz valaki magára ilyen terhet, mert hittel az értelem felett van.

Más szavakkal, az illető ezt úgy teszi meg, hogy kényszeresen felülemelkedik, az akarata ellenére. Ezért megkérdezhetjük: Miért érez valaki erőfeszítést ebben a munkában, ahogyan a test folyamatosan keresi azt az időt, amikor megszabadulhat ettől a munkától, amikor az illető egyáltalán nem érzi élénknek a munkát? A fentieknek megfelelően, amikor valaki a szerénységben dolgozik, és csak az a célja, hogy az adományozás érdekében dolgozzon, miért nem ad a Teremtő neki ízt és életerőt a munkában?

A válasz az, hogy tudnunk kell, hogy ez a dolog nagy korrekciót jelent. Ha ez nem volna, azaz a Fény és az élénkség azonnal megvilágítódnak, amikor a személy a Mennyek Királyságának terhét magára veszi, akkor élénkség lenne a munkájában. Más szavakkal, a megszerzésvágy szintén hozzájárulna a munkához.

Ebben az állapotban az egyén bizonyosan egyet értene, mert ő ki akarja elégíteni a vágyát, azaz a saját hasznáért dolgozna. Ha ez volna a helyzet, akkor sohasem volna lehetséges elérni a Lishmát.

Ez azért van így, mert az egyén rákényszerülne, hogy a saját hasznáért dolgozzon, ahogyan nagyobb örömöt lelne az Isten munkájában, mint minden más testi öröm. Ezért az egyén Lo Lishmában volna kénytelen maradni, hiszen kielégítené őt a munka. Ahol kielégülés van, az egyén nem képes semmit sem csinálni, ahogyan haszon nélkül az egyén nem tud dolgozni sem. Ezt követi, hogy ha valaki örömet kapna a Lo Lishma munkájából, akkor az egyén ebben az állapotban maradna.

Ez hasonló lenne ahhoz, amit az emberek mondanak, hogy amikor az emberek tolvajt üldöznek, hogy elkapják, a tolvaj is fut, és kiabál, hogy “fogják el a tolvajt”. Ekkor lehetetlen felismerni, hogy ki a valódi tolvaj, és így elkapni őt, hogy kivegyék a zsákmányt a kezei közül.

Viszont, amikor a tolvaj, azaz a megszerzésvágy, nem érez ízeket és élénkséget abban a munkában, hogy magára vegye a Mennyek Királyságának terhét, ha ebben az állapotban a személy az értelem feletti hitben dolgozik, akkor ezzel együtt a szervezet hozzászokik ehhez a munkához a személy megszerzésvágyának ellenére, és akkor az illetőnek eszköze lehet, aminek segítségével egy olyan munkához jut, amivel örömöt tud okozni az egyén Készítőjének.

Ez azért van így, mert a Teremtővel történő Dvekut (Összetapadás) elérésének elsődleges követelménye, hogy a saját munkáján keresztül történjen, amely a formaegyezőségnek tekinthető, ahol minden cselekedete az adományozás érdekében történik.

Ez úgy van, ahogyan az írás mondja “Ekkor örömét leli az Úrban” Az “Ekkor” jelentése az, hogy először, az egyén munkájának kezdetén nem érzet örömöt. Ehelyett az egyén munkája kényszeres volt.

Viszont ezután, amikor az illető már hozzászokott ahhoz, hogy az adományozás érdekében dolgozzon, és ne vizsgálja magát, – hogy örömét leli-e a munkában – hanem hiszi, hogy azért dolgozik, hogy a munkáján keresztül örömöt okozzon a Teremtőnek, az egyénnek azt kell hinnie, hogy a Teremtő elfogadja az alacsonyabb munkáját attól függetlenül, hogy milyen formája van a munkájának. A Teremtő mindenben a szándékot vizsgálja, és ez örömet okoz a Teremtőnek. Ekkor az ember így szól “Ekkor örömét leli az Úrban.”

Az Isten munkája során örömöt és boldogságot fog érezni, mert ekkor tényleg a Teremtőért dolgozik, mert az erőfeszítést, amit a kényszeres munka során végzett, lehetővé teszi az egyén számára, hogy komolyan a Teremtőért dolgozzon. Ekkor ezt is olyan örömnek találjuk, amelyet az egyén a Teremtőtől kap, azaz pontosan a Teremtőért dolgozik.

 

6. Mi a Tóra támogatása a munkában

Hallottam 1944-ben

Amikor valaki Tórát tanul, és azt szeretné, hogy az összes cselekedete az adományozás érdekében legyen, az illetőnek mindig támogatásra kell lelnie a Tórában. A támogatás táplálásnak tekinthető, ami a szeretet, félelem, emelkedés, frissesség, és így tovább. És az illetőnek ezt mind a Tórából kell kinyernie. Más szavakkal, a Tórának kell adnia ezeket az eredményeket neki.

Viszont ha valakit Tórát tanul és nincsenek ilyen eredményei, az nem tekinthető Tórának. Ez azért van, mert a Tóra a Fényre utal, ami a Tórába öltözik, azaz ahogyan a bölcseink mondták “Megteremtettem a gonosz hajlamot, és megteremtettem a Tórát, mint fűszert.” Ez a benne található Fényre utal, mert a Fény benne reformál.

Tudni kell azt is, hogy a Tóra két megkülönböztetésre oszlik: 1-Tóra, 2-Mitzva. Valójában lehetetlen megérteni ezt a két megkülönböztetést mielőtt valaki azzal volna jutalmazva, hogy az Isten útját járja miszerint “Az Úr azzal lakozik, akik félik őt”. Ez azért van így, mert amikor valaki a felkészülési szakaszban van, hogy belépjen az Úr palotájába, lehetetlen megértenie az Igazság Útját.

Viszont lehetséges olyan példát mondani, amit a felkészülési szakaszban is megért valamennyire valaki. A bölcseink mondták (Sutah 21), hogy “Rabbi Yosef mondta, ‘Egy Mitzva megóv és megment, amikor gyakorolják… stb A Tóra megóv akkor is, ha gyakorolják és akkor is ha nem gyakorolják.”

A lényeg, hogy amikor “gyakorolják” arra utal, hogy valakiben van valamennyi Fény. Az illető csak addig használhatja ezt a Fényt, amit elnyert, amíg a Fény vele van, mivel ő boldogságban van, mert a Fény ragyog rá. Ezt úgy tekinthetik, mint egy Mitzvát , azaz, ő még nincs a Tórával jutalmazva, de csak a Fény által  nyer életet a Kedushából (Szentségből).

Ez nem így van a Tórával: amikor valaki valamit elér a munkában, az illető akkor is használhatja, amit elért, még akkor is, ha nem gyakorolja azt, azaz akkor is ha nincs Fénye. Ez azért van, mert csak a megvilágítás hagyta őt el, azaz akkor is használhatja, amit elért a munkában, amikor a megvilágítás elhagyja őt.

Mégis azt is tudni kell, hogy amikor gyakorolják, a Mitzva fontosabb, mint a Tóra, amikor nem gyakorolják. Amikor gyakorolják, azt jelenti, hogy most az illető megkapja a Fényt; ezt hívják “gyakorlásnak”, amikor Fényt kap meg benne.

Így amikor valakinek Fénye van, a Mitzva fontosabb, mint a Tóra, amikor nincs Fénye, azaz amikor nincs élet a Tórában. Másfelől a Tóra fontos, mert használhatja az illető, amit elért a Tórában. Másfelől ez élet nélküli, amit “Fénynek” hívnak. A Mitzva idején az illető életet kap, amit úgy hívnak “Fény”. Ennélfogva a Mitzva fontosabb.

Ezért ha az illető fenntartás nélküli, akkor “gonosznak” tekinthető. Ez azért van így, mert a Teremtő úgy vezeti a világot, hogy Ő “Jó, aki jót cselekszik”. Ezért őt “gonosznak” hívják, mert átkozza a Készítőjét, és nem érez életet és nem tud semminek sem örülni, tehát azt mondhatja, hogy most hálát ad a Teremtőnek hogy örömöt és élvezetet ad neki.

Az illető nem mondhatja azt, hogy a Teremtő a Fennhatóságát jóindulattal vezeti másokkal, mivel a szervek érzékelésének értelmezzük a Tóra útját. Ha valaki nem érzi a boldogságot és örömöt, mit ad neki, hogy más örömet érez és boldog?

Ha valaki tényleg hinné, hogy a Fennhatóság úgy tárul fel, mint a jóindulat a barát felé, ez a hit valakit boldogsághoz és örömhöz vezetne, csak azért, mert hiszi, hogy a Teremtő a világot jóindulattal és örömmel irányítja. Ha valaki nem hoz életteliséget és örömet, mi a haszna annak, hogy azt mondja, hogy a Teremtő a baráthoz jóindulattal viszonyul?

A legfontosabb, hogy amit valaki a saját testében érez – akár rosszat érez, akár jót. Az illető a barátjának örömét csak akkor érzi, ha élvezi, hogy a másiknak haszna van. Más szavakkal, megtanuljuk, hogy a test érzékelésével az értelmezések nem fontosak. Csak az fontos, hogy valaki jól érezze magát.

Ebben az állapotban az illető azt mondhatja, hogy a Teremtő “Jó, aki jót cselekszik.” Ha valaki rosszul érzi magát, nem mondhatja azt, hogy a Teremtő jóságos vele. Ezért pontosan akkor, amikor valaki élvezi a barátja boldogságát és ebből szellemi táplálékot merít, és örül, mert a barátja jól érzi magát, akkor mondhatja, hogy a Teremtő jó vezér.

Ha valakinek nincs öröme, akkor rosszul érzi magát. Így hogyan mondhatja, hogy a Teremtő jóságos? Ennélfogva, abban az állapotban, amikor az illetőnek nincs öröme és boldogsága, már abban az állapotban van, hogy nem szereti a Teremtőt és nincs képessége igazolni a Készítőjét és boldognak lenni, ahogyan megfelelő volna egy ilyen nagyszerű és fontos királyt szolgálni.

Tudnunk kell, hogy a Felső Fény teljes nyugalomban van. És minden kiterjedés a Szent Nevekből az alsók szerint történik. Más szavakkal, minden név, ami a Felső Fénynek van, az alsók eléréséből származik. Ez azt jelenti, hogy a Felső Fényt az elérései alapján nevezik el. Máshogyan fogalmazva, az illető a Felső Fényt annak megfelelően nevezi, aminek megfelelően eléri, azaz ahogyan érzékeli.

Ha valaki nem érzi, hogy a Teremtő bármit is adna neki, milyen nevet adna a Teremtőnek, ha nem kap Tőle semmit? Így, amikor valaki hisz a Teremtőben, minden egyes állapotban amit érez, azt mondja, hogy ez a Teremtőtől jön. Ebben az állapotban a saját érzésének megfelelően nevezi el a Teremtőt.

Ha valaki boldog abban az állapotban, amiben van, akkor azt mondja, hogy a Teremtő “Jóságosnak” neveztetik, mivel, amit érez az az, hogy jót kap Őtőle. Ebben az állapotban őt Tzadiknak  hívják  (Igaznak), mivel a Matzadik (igazolja) a Készítőjét (aki a Teremtő).

Ha valaki rosszul érzi magát abban az állapotban, amiben van, akkor nem mondhatja, hogy a Teremtő jót küld neki. Ennélfogva, az illetőt Rashának (Gonosznak) hívják, mivel Marshia (Átkozza) a Készítőjét.

Viszont nincs köztes állapot, amikor azt mondja valaki, hogy jól is van és rosszul is. Ehelyett valaki vagy boldog, vagy boldogtalan.

A bölcseink írták (Berachot 61): “A világot nem teremtették stb. csak vagy a teljesen gonosznak, vagy a teljesen igaznak.” Ez azért van így, mert nincs olyan állapot, amikor valaki jól és rosszul is érzi magát.

Amikor a bölcseink azt mondják, hogy van köztes állapot, az azokkal a teremtményekkel van így, akiknek van időérzékük, mondhatod, hogy kétszer is köztes állapotban vannak, egymás után, amikor felemelkedik és lesüllyed. Ez kétszer van: egyszer ő gonosz, és egyszer igaz. De egyetlen pillanatban, amikor valaki jól és rosszul is érzi magát, ez nem létezik.

Ezt követi, hogy amikor azt mondták, hogy a Tóra fontosabb, mint a Mitzva, az pontosan akkor van, amikor nem gyakorolják azt, azaz amikor nincs benne élet. Ekkor a Tóra fontosabb, mint a Mitzva, aminek nincs élete.

Ez azért van így, mert az illető nem tud semmit sem kivonni abból a Mitzvából, aminek nincs élete. De a Tórával az illetőnek mindig megvan az elérés, amit akkor szerzett, amikor a Tórát gyakorolta. Bár az életerő elillant, a módja benne maradt, és használni tudja azt. Van idő, amikor egy Mitzva fontosabb, amint a Tóra, amikor életerő van a Mitzvában és nincs élet a Tórában.

Így amikor nem gyakorolják, azaz nincs életerő és öröm a munkában, az illetőnek nincs mást tenni, mint imádkozni. Viszont az ima alatt az illetőnek tudnia kell, hogy ő gonosz, mert nem érzi az örömöt a világban, bár olyan számítást végez, hogy azt higgye, hogy a Teremtő csak jót ad.

Ennek ellenére, a személy nem minden gondolatata igaz a munka során. A munka során, ha a gondolat cselekedethez vezet, azaz a szervek érzékeléséhez, hogy a szervek érezzék, hogy a Teremtő jóságos, akkor a szerveknek életet és boldogságot kell kapniuk belőle. Ha az illetőben nincs életerő, akkor mire jó mindez a számítás, ha a szervei nem szeretik a Teremtőt, mert Ő jót ad nekik?

Ezért az illetőnek tudnia kell, hogy ha a személynek nincs öröme a munkában, az annak a jele, hogy ő gonosz, mert boldogtalan. Minden számítás hamis, ha nincs cselekedettel követve, azaz a szervek érzékelésévé alakítva, hogy ő szereti a Teremtőt, mert az örömöt és boldogságot ad a teremtményeinek.

 

7. Mit jelent az, hogy a “Szokás Második Természetté válik” a munkában

Halottam 1943-ban

Azáltal, hogy a személy hozzászoktatja magát valamihez, az a dolog a személy második természetévé válik. Ezáltal semmi olyan nem létezik, melyet a személy ne érezhetné valóságának. Mindez azt jelenti, hogy bár a személy nem rendelkezik a dolog érzékelésével, mégis elkezdheti azt érezni, azáltal hogy hozzászoktatja magát ahhoz.

Tudnunk kell azt, hogy létezik különbség a Teremtő és a teremtmények között az érzékeléssel kapcsolatban. Mivel a teremtmények számára létezik az érző és az érzett, az elérő, és az elért. Ez azt jelenti, hogy rendelkezünk egy érzővel aki valamilyen valósághoz csatlakozik.

Azonban egy valóság érző nélkül, az csak a Teremtő Maga. Benne, “nem létezik gondolat, és érzékelés egyátalán.” Mindez nem így van a személlyel, az ő teljes létezése csakis a valóság érzékelésén keresztül lehetséges. Még a valóság hitelessége is csak annak szempontjából van hitelesítve, aki azt a valóságot érzékeli.

Más szóval az amit az érző megízlel, az amit igazságnak tekint. Amennyiben valaki keserű ízt talál a valóságban, azaz ő rosszul érzi magát abban a helyzetben ahol találja magát, és szenved azon állapot miatt, az a személy gonosznak tekintendő a munkában. Mindez azért van, mert ő a Teremtőt kárhoztatja, mivel Ő “Jószándékúnak” van nevezve, mivel Ő csak jóságot adakozik a világra. Mégis azon személy helyzetét tekintve, a személy úgy érzi, hogy ő az ellenkezőjét kapta a Teremtőtől, azaz a helyzet melyben találja magát az rossz.

Ennél fogva meg kell értsük azt amit bölcseink írtak (Brachot 61), “A világ csakis vagy a teljes gonosz, vagy a teljes igaz számára lett megteremtve.” Mindez a következőket jelenti: Vagy a személy jó ízt ízlel és érez a világban, és akkor igazolja a Teremtőt és azt mondja, hogy a Teremtő csak jóságot ad a világnak, vagy amennyiben a személy keserű ízt ízlel a világban akkor ő gonosz. Mindez azért van, mert ő kárhoztatja a Teremtőt.

Ebből az következik, hogy minden a személy érzései alapján van lemérve. Azonban mindezen érzéseknek semmi köze sincs a Teremtőhöz, ahogy azt az “Egyesítés verse”-ben mondja, “Ahogy ő, ugyanúgy leszel te is mindig, hiány, vagy felesleg benned nem létezik majd.” Ezáltal az összes világok, és az összes változások csakis a megszerzők szempontjából léteznek, annak szempontjából aki eléri azokat.

 

8. Mi a különbség a  Kedusha árnyéka és a Sitra Achra árnyéka között?

Hallottam Tamuzkor 1944 júliusában

Írva van (Énekek éneke, 2), “Ameddig a nappal lélegzik, az árnyékok menekülnek.” Meg kell értenünk, hogy mi az árnyék a munkában, és hogy mi a kettős árnyék jelentése. Az árnyék lényege, amikor valaki nem érzi a Teremtő gondviselését, hogy Ő azon a módon vezeti a világot, hogy „Ő jó, aki jót cselekszik,” és ez az állapot tekinthető úgy, mint árnyék, amit kitakar a Nap.

Más szavakkal, miközben a fizikai árnyék elrejti a Napot, a Nap valójában semmilyen változáson nem megy át, az ő ragyogása teljes erejű, tehát ennek alapján, ha valaki nem érzi az Ő Gondviselésének létezését, ez nem jelent semmilyen változást Felül. Igazából Felül semmilyen változás nem történik, ahogy írva van, „Én az Úr, nem változom.”

Valójában minden változás a megszerzőkben történik. Két dolgot kell megkülönböztetnünk ebben az árnyékban, azaz ebben az elrejtésben:

  1. Amikor valakinek állandóan megvan a képessége, hogy túlemelkedjen a sötétségen és a Teremtő azon elrejtésén, amit állandóan érez, ezzel igazolja a Teremtő létezését, imát emel Hozzá, hogy a Teremtő nyissa fel a szemeit, hogy lássa, valójában minden elrejtés magától a Teremtőtől érkezik, azaz hogy a Teremtő mindent azért tesz az emberrel, hogy az eljusson az Hozzá való imához, és a sóvárgáshoz, hogy Hozzá tapadhasson.

Ez azért van így, mert az ember csak a szenvedésen keresztül, amelyeket a Teremtő zúdít az emberre, akar kitörni a bajokból, menekülni a kínzásoktól, és ez az, amikor mindent megtenne, amit csak tud. Ezért, amikor valakire az elrejtés és a csapások jönnek, az egyetlen ismert „gyógymódot” alkalmazza, hogy még intenzívebben imádkozik a Teremtőhöz a segítségért, és hogy emelje ki abból a helyzetből, amiben pillanatnyilag van. Ebben az állapotban, az ember mindig hisz a Felső Gondviselésben.

  1. Amikor valaki elér abba az állapotba, amit már nem ural, és nem mondhatja, hogy minden szenvedés és fájdalom, amit érez, az azért van, mert a Teremtő küldi azokat az emberre, és azzal a céllal, hogy felemelje őt egy másik fokozatra, először az eretnekség állapotába löki. Ezért van, hogy az ember nem hisz az Ő Gondviselésében, és természetesen ezért nem is tud hozzá imádkozni.

Ebből következőleg két fajta árnyék van, és ez a jelentése annak, hogy „és az árnyékok menekülnek,” azaz az árnyékok menekülnek a világból.

A Klipa (kagylóhéj) árnyékát úgy is nevezik, hogy „az idegen istenek terméketlenek és nem teremnek gyümölcsöt.” A Kedushában (Szentség), azonban úgy is neveztetik, hogy „az Ő árnyékában boldogság ülni, és az Ő gyümölcse megédesíti a számat.” Más szavakkal, az ember azt mondhatja, hogy minden elrejtés és csapás, amit érez, a Teremtőtől származik, aki azért zúdítja rá ezeket a helyzeteket, hogy az ember ezek által eljusson az értelem feletti hit állapotába. Amikor valaki elég erős ahhoz, hogy kijelentse, hogy mindezeket a Teremtő okozza az életében, az megérti, hogy mindez az ő előrehaladását szolgálja. Azaz, hogy ezeken keresztül eljusson az adakozáshoz, és ne saját magáért dolgozzon.

Ekkor az ember felismeri, azaz hisz abban, hogy a Teremtő pontosan ebben a munkában leli örömét, amely teljes egészében az értelem feletti hitre épül.

Ez után következik az, hogy az ember nem imádkozik a Teremtőhöz, hogy az árnyékok meneküljenek a világból. Inkább azt mondja, „látom, hogy a Teremtő azt akarja, hogy szolgáljam Őt ezen a módon, teljes egészében értelem feletti hitben.” Ezáltal mindenben, amit az ember tesz, elmondhatja, hogy „természetesen a Teremtő örömét leli ebben a munkában, akkor miért kellene törődnöm azzal, hogy mindezen tevékenységek olyan állapotban zajlanak, ahol az arc el van rejtve előlem?”

Mivel az ember az adakozás érdekében akar dolgozni, azaz hogy a Teremtő örömét fogja találni a munkájában, nem megalázó ez a feladat, azaz nincs az az érzése, hogy mivel a Teremtő arcának elrejtési állapotában kell a munkát végezni, ezért a Teremtő nem is leli örömét benne.  Ehelyett az ember elfogadja a Teremtő vezető és irányító szerepét, habár a Teremtő azt akarja, hogy az ember érezze a Teremtő létezését a munkája során, és azzal teljes szívvel egyetért. Ez azért van így, mivel az egyén nem azt veszi figyelembe, hogy számára mi okozna élvezetet és örömet, hanem hogy a Teremtő számára mi okozna örömet. Így ez az árnyék életet hoz az egyén számára.

Ezt nevezzük úgy, hogy „az árnyékod alatt én örömömet lelem,” azaz hogy az ember vágyik egy olyan állapotra, ahol valamilyen módon az értelem fölé tud kerülni. Ezáltal ha valaki nem tesz erőfeszítéseket az elrejtés állapotában, amikor mindig van lehetősége az imára, hogy a Teremtő emelje őt közelebb magához, azonban az ember nem fordít erre elegendő gondosságot, ezért egy második elrejtés lesz rábocsájtva a Teremtő által, amelyben még inkább nem lesz képes imát emelni. Mindez a bűn miatt, hogy nem tett erőfeszítéseket a Teremtő felé irányuló imára. Emiatt az ember egyfajta magányosság állapotába kerül.

Azonban amikor valaki ebbe az állapotba kerül, akkor megszánják Felülről és ismételten egy felébresztést kap. Ugyanaz az a sorrend kezdődik ismételten újra, amíg majd végezetül az ember megerősödik az imában és a Teremtő meghallja az imáját, közelebb emeli az egyént magához, és megreformálja.

 

9. Mi az a három dolog, ami kitágítja az Ember tudatát a munkában

Hallotam Elulkor, 1942 augusztusában

A Szent Zohár elmagyarázza, amit bölcseink leírtak: “Három dolog tágítja valakinek a tudatát. Ezek pedig, egy csinos nő, egy szép hajlék, és szép Kelim (Edények).” A Zohár elmagyarázza, hogy, “A csinos nő a Szent Sechina (Istenség), a szép hajlék, az ember szíve, és a szép Kelim pedig az ember szervei.”

El kell magyaráznunk, hogy a Szent Sechina nem képes megjelenni a valós formájában, ami a kegyelem és a szépség állapota, hacsak valaki nem rendelkezik szép Kelimekkel, amelyek a szívből kiáradó szervek. Ez azt jelenti, hogy az embernek először meg kell tisztítania a szívét, hogy az szép hajlékká váljon, azáltal, hogy lenullázza a saját maga iránti kapni akarását és hozzászoktatja magát a munkához, azon a helyen, ahol az összes ember cselekedete csak az adakozás érdekében történik.

Ezek a kiterjesztett szép Kelimek, ami az ember vágyait jelképezik, megtisztulnak az önmagukra irányuló megszerzéstől. Ehelyett, elérésében lesznek,  tisztává és adakozóvá válnak.

Azonban, ha a hajlék nem szép, a Teremtő azt mondja, “ő és Én nem lakhatunk ugyanabban a  hajlékban.” Mégpedig azért, mert formaegyezőségnek kell lenni a Fény és a Kli (Edény) között. Így, ha valaki magára veszi a tisztaságba vetett hitet, a szívben és az elmében is, egy szép nő látogatja meg, ez azt jelenti, hogy a Szent Sechina megjelenik neki a kegyelem és a szépség formájában, és ez tágítja az ember tudatát.

Más szavakkal, boldogságon és az örömön keresztül, amit az ember érez, a Szent Sechina megjelenik a szerveken belül, és kitölti a külső és a belső Kelimeket. Ezt nevezzük “a tudat kitágításának.”

Ennek elérése az féltékenységen, a sóvárgáson és tiszteleten keresztül történik, amik kivezetik az embert ebből a világból.  A féltékenység azt jelenti, hogy ezen keresztül a Szent Sechina a féltékeny szeretetnek tekinthető a “Seregek Urának féltékeny szeretete” mondatban. Tisztelet, ez azt jelenti, hogy valaki a mennyek dicsőségét akarja növelni, és sóvárgás pedig az “Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram” mondat által nyilvánul meg.

 

10-19

10. Mit jelent az, hogy Siettesd Magad Szerelmem a munkában?

Tartsuk észben, hogy amikor a személy elkezd azon az úton járni, hogy mindent a Teremtő érdekében akar tenni, akkor emelkedések és zuhanások állapotához érkezik. Néha olyan mélységű zuhanásba kerül, hogy olyan gondolatai támadnak, hogy el akar menekülni a Tórától és parancsolatoktól, azaz olyan gondolatok jönnek a személyhez, hogy nem vágyik arra, hogy a Kedusha (Szentség) uralma alatt maradjon.

Abban az állapotban a személynek hinnie kell abban, hogy épp ellentétesen történik, és a Kedusha az, mely tőle akar elmenekülni. Mindennek az az oka, hogy amikor a személy be akarja szennyezni a Kedusha-t, akkor az tovább lép, és inkább azt megelőzve elmenekül tőle. Amennyiben a személy hisz ebben, és győzedelmeskedik a menekülés közben, akkor a Brach (menekülés) Barech-á (áldássá) válik, ahogy az írva van: “Álld meg Uram az ő anyagát, és fogadd el keze munkáját.

 

13. A Gránátalma

Hallottam Rosh Hasana második estéjének vacsoráján 1948 Október 05.-én.

 A gránátalma – mondta – azt jeleníti meg, amiről Bölcsink azt mondták, hogy “ még egy hiú ember is, amennyire kitöltik a parancsolatok olyan, mint a gránátalma.” (Iruvin 19). Azt mondta, hogy a Rimon (Gránátalma) szó, a Romemut (Magasság) szóból származik, amely az értelem feletti hitre utal. A jelentése az, hogy “a hiú bennetek ki van töltve a Parancsolatokkal  (Mitzvot.)” A kitöltöttség mértéke akkora, amennyire valaki képes  az értelem fölé emelkedni, és ezt nevezzük Romemut-nak.

Csak üresség van ott, ahol nincs létezés, ahogy írva van, „és a Föld az üresség felett függött.”  Az meg hogy mekkora egy üres hely kitöltésének a mértéke? A válasz, hogy ez a mérték megfelel annak, amennyire valaki önmagát az értelem fölé képes emelni.

Ez azt jelenti, hogy az ürességet mindig magassággal kell kitölteni, azaz értelem feletti hittel, és kérni kell a Teremtőt, hogy adja meg az embernek ehhez az erőt. Ez azt fogja jelenteni, hogy minden üresség szándékosan lett létrehozva, azaz hogy azzal a szándékkal érkezik meg valakihez, hogy ezáltal érezze hogy üres, és hogy ezt az ürességet kiölthesse a Teremtő Romemutja.  Más szavakkal, hogy az ember képes legyen mindent az értelme fölé emelni.

Ez a jelentése annak, hogy „az Isten úgy rendezte mindezt el, hogy az embernek félnie kelljen az Ő Nevét.” Ez azt jelenti, hogy ennek az ürességnek a gondolatai azért érkeznek el az emberhez, hogy szükségét érezhesse ez által, az értelem feletti hithez való felemelkedésnek, és annak, hogy szükségünk van az Isten segítségére. Ezt követően jön el a pillanat, amikor az embernek kérnie kell a Teremtőt, hogy adja meg az erőt az értelem fölé emelkedéshez szükséges hithez.

Kiderül, pontosan ez az, amikor szüksége van a Teremtő segítségére, mivel a külső értelem elvezeti őt az ellentétesség megértéséhez. Ezért ez embernek nem marad más hátra, mint hogy a Teremtő segítségét kérje.

Mondva van erről, hogy „az embernek a vágyait minden nap meg kell, hogy haladja, és ha ezt nem a Teremtőért teszi, nem is érvényes ez a cselekedet.” Így csak ekkor jön el az állapot, amikor valaki megérti, hogy senki nem segíthet neki, csak a Teremtő. Ez az, amikor „az Isten úgy rendezte el mindezt, hogy az ember félje az Ő Nevét.”  A félelem lényege a hitben ismerhető fel, és csak ekkor lesz valakinek szüksége a Isten általi megváltásra.

f

14. Mit jelent a Teremtő Nagysága?

Hallottam 1948-ban

A Teremtő Romemut-ja (Nagysága/Magasztossága), azt jelenti, hogy a személynek erőt kell kérnie a Teremtőtől, hogy képes legyen értelem fölé emelkedni. Mindez azt jelenti, hogy két fajta magyarázata van a Teremtő Nagyságának:

  1. Hogy a személy ne telljen meg tudással, amely az intellektus, amivel a személy képes kérdéseit megválaszolni. Ehelyett a személy azt akarja, hogy a Teremtő válaszolja meg kérdéseit. Ezt Romemut-nak (Nagyságnak) nevezzük, mivel az összes bölcsesség Felülről származik, és nem az embertől, azaz nem abból, hogy az ember képes saját kérdéseit megválaszolni.  Bármi amit a személy képes megválaszolni az úgy tekintendő, mint mindennek a külső elmével való megválaszolása. Ez azt jelenti, hogy a megszerzés iránti vágy megérti, hogy érdemes megtartani a Tórát és a parancsolatokat (Micvot). Azonban amennyiben az értelem feletti hit készteti a személyt a munkára, az úgy tekintendő, hogy “a megszerzés iránti vágy véleménye ellenében”.
  2. A Teremtő Nagysága azt jelenti, hogy a személynek szüksége lesz a Teremtőre hogy kívánságait teljesítse. Ennél fogva:
  • A személynek értelem fölé kell emelkednie. Ezáltal a személy meglátja, hogy ő maga üres, és ezáltal szüksége lesz a Teremtőre.
  • Csak a Teremtő képes a személynek megadni az erőt, hogy értelem fölé emelkedhessen. Más szóval az amit a Teremtő ad, az van “A Teremtő Romemut-jának” (Nagyságának) nevezve

 

16. Mit jelent az hogy “Az Úr napja”, és “Az Úr Éjszakája” a munkában

Hallottam Jeruzsálemben 1941-ben

Bölcseink azt mondták arról a versről, hogy “Bánat szálljon arra, aki az Úr napjára vágyik! Honnan kaphatnád te meg az Úr napját? Az sötétség és nem fény „(Ámosz 5): “Egy tanmese a kakasról és a denevérről, akik a fényt várják. A kakas azt mondja a denevérnek: ‘Én a fényt várom, mivel a Fény az enyém; de te, neked mi szükséged van a fényre?'” (Szanhedrin 98,2). A magyarázat az, hogy mivel a denevér nem rendelkezik látó szemekkel, mi haszna van neki a napfényből? Épp ellenkezőleg, annak akinek nincs szeme, a Fény csak még nagyon sötétséget hoz.

Meg kell értsük ezt a tanmesét, azaz, hogy mi köze a szemeknek Isten Fénye látásához, melyet a szöveg “az Úr napja”-nak nevez. Ők ezzel kapcsolatban adták ezt a tanmesét a denevér-re utalva, hogy az, akinek nincs szeme, az sötétségben marad.

Azt is meg kell értsük, hogy mi az Úr napja, és mi az Úr éjszakája, és mi a különbség a kettő között. Mi az ember napját a napfényről ismerjük fel, de az Úr napját miről ismerhetjük fel?

A válasz az, hogy pontosan úgy mint a nap megjelenéséből. Más szóval, amikor a nap a földre sugárzik azt napnak nevezzük, és amikor a nap nem ragyog, azt sötétségnek nevezzük. Ugyanígy van ez a Teremtővel is. A nap “megjelenítés”-nek, míg a sötétség “az arc rejtettsége”-nek van nevezve.

Mindez azt jelenti, hogy amikor létezik az arc megjelenítése, amikor az olyan tiszta mint a nap a személy számára, akkor az “nappal”-nak van nevezve. Mindez úgy van, ahogy azt bölcseink mondták (Pszachin 2) azzal a versek kapcsolatban, hogy “A gyilkos a hajnali fénnyel kel fel, hogy a szegényt és szűkölködőt megölje, és éjjel pedig úgy viselkedik mint a tolvaj.” Mivel azt mondja, hogy “és éjjel pedig úgy viselkedik, mint a tolvaj”, ebből az következik hogy a fény nappalt jelent. Ő az mondja ott, hogy amennyiben a dolog olyan tiszta számodra, mint a fény mely a lelkekre száll, ő egy gyilkos, és akkor lehetséges őt lelkében megmenteni. Ennél fogva látjuk, hogy a nappallal kapcsolatban, a Gemara azt mondja, hogy ez a dolog olyan tiszta mint a nappal.

Ebből az következik hogy az Úr nappala azt jelenti, hogy a Felső Irányítás – ahogy a Teremtő a világot vezeti – nyilvánvalóan jóságos módon történik. Például, amikor a személy imát mond, imája azonnal válaszra talál, és ő megkapja mindazt, amiért imádkozott, és sikeres lesz bármiben, amibe csak belekezdett. Ez van “az Úr napjának” nevezve.

Ezzel szemben a sötétség, mely az éjszaka, az arc rejtettségét jelenti. Mindez kétségekre ébreszti a személyt, és idegen gondolatokat hoz a Teremtő jóságos irányításával kapcsolatban. Más szóval a Felső Irányítás rejtettsége okozza a személynek ezeket az idegen nézeteket és gondolatokat. Ez van “éjszaka”-nak, és “sötétség”-nek nevezve. Azaz a személy egy olyan állapotot él át, ahol úgy érzi a világ elsötétült számára.

Most már képesek vagyunk megmagyarázni, ami írva van, “Bánat szálljon arra, aki az Úr napjára vágyik! Honnan kaphatnád te meg az Úr napját? Az sötétség és nem fény.” A lényeg az, hogy mindazok aki az Úr napját várják, az azt jelenti hogy ők arra várnak hogy felülről megkapják az értelem feletti hitet, hogy hitük olyan erős legyen, mintha ők saját szemükkel látnák, teljes bizonyossággal, hogy az valóban úgy van hogy a Teremtő a világot jóságos módon vezeti.

Más szóval, ők nem akarják valóban azt látni, hogy a Teremtő a világot jóságos módon vezeti, mivel a látás ellentétes a hittel. Más szóval a hit pont ott létezik, ahol az ellenkezik az értelemmel. És amikor a személy értelme ellenében cselekszik, az van “értelem feletti hit”-nek nevezve.

Ez azt jelenti, hogy ők hisznek abban, hogy a Teremtő irányítása a teremtmények felé jóságos. És bár ők nem látják mindezt abszolút bizonyossággal, nem mondják azt a Teremtőnek, hogy “mi a jóságos Felső Irányítást olyan nyilvánvalóan akarjuk látni, mint értelmen belül”. Ehelyett ők azt akarják, hogy mindaz bennük értelem feletti hitben maradjon meg.

De közben azt kérik a Teremtőtől, hogy Ő nekik akkora erőt adjon, hogy ez a hit olyan erős maradjon, mintha mindent értelmen belül látnának. Ez azt jelenti, hogy számukra, értelmükben ne legyen különbség hit és tudás között. Ezért van az hogy ők, azok akik a Teremtőhöz akarnak tapadni, erre így utalnak, mint “az Úr napjára”.

Más szóval amennyiben ők mindezt a bőséget tudásként érzékelnék, akkor az Isten Fénye, mely “a Felső Bőség”-nek van nevezve, az “elvált edények”-nek nevezett megszerző edényekbe kerülne. És ők ezt nem akarják, mivel akkor mindaz a megszerzés iránti vágyhoz kerülne, mely a Kedusha (Szentség) ellentéte, mely Szentség szemben áll az ön-beteljesítés iránti megszerző vággyal. Ehelyett ők a Teremtővel akarnak összeolvadni, és az csak a forma azonosságon keresztül érhető el.

Azonban annak érdekében, hogy ezt elérjék, azaz hogy a személy rendelkezzen a vággyal és sóvárgással a Teremtővel való összeolvadáshoz, miközben a személy a kizárólag saját maga érdekében dolgozó megszerzés iránti vágy természetével született, akkor hogyan lenne lehetséges az hogy valami olyasmit érjen el, ami teljesen ellentétes természetével? Ennek okán a személynek hatalmas erőfeszítéseket kell tennie, ameddig egy második természethez jut, mely az adakozás iránti vágy.

És amikor a személy megkapja az adakozás iránti vágyat, képessé válik arra, hogy megkapja a Felső Bőséget ezen a vágyon keresztül, anélkül hogy azt károsítaná, mivel az összes károsodás csak a saját maga iránti megszerzés iránti vágyon keresztül történik. Más szóval még akkor is, amikor a személy valamit az adakozás érdekében tesz, valahol mélyen továbbra is létezik egy gondolat, hogy ő majd valamilyen jutalmat kap az éppen végzett adakozó cselekedetért.

Egy szóval a személy képtelen bármit is tenni, amennyiben nem kap valamit cserébe tettéért. A személynek élvezetre van szüksége, és bármilyen élvezet melyet saját magának kap, az az élvezet el kell hogy szakítsa őt az életek életétől, a forma különbözőség miatt.

Ez megakadályozza a személyt abban hogy a Teremtőhöz tapadjon, mivel a Dvekut (Egybeolvadás) lényege a forma azonosságban mérhető le. Ennél fogva lehetetlen az, hogy a személy mindenfajta megszerzés nélküli színtiszta adakozással rendelkezzen saját erejéből. Ennél fogva ahhoz hogy a személy rendelkezzen az adakozás erejével, egy második természetre van szüksége, hogy legyen ereje a forma azonosság elérésére.

Más szóval a Teremtő az adakozó és Ő semmit sem kap, mivel Neki semmire sincs szüksége. Ebből az következik, hogy amikor Ő adakozik, azt ugyancsak nem szükségből teszi, azaz amennyiben nem lenne kinek adakoznia, Ő azt sem érezné szükségnek.

Ehelyett mindezt játékként kell elképzelnünk. Azaz itt nem arról van szó, hogy amikor Ő adakozni akar az valami olyasmi amire Neki szüksége van, hanem Ő mindazt játékból teszi. Mindez úgy van, ahogy azt bölcseink mondták az Úrnővel kapcsolatban: Az Úrnő azt kérdezte, “Mit tesz a Teremtő miután megteremtette a világot?” A válasz a következő volt, “Ő ül, és a bálnával játszik”, ahogy az írva van, “Ott mennek a tenger hajói, és a Leviathan (a tengeri szörny), melyeket Te teremtettél, hogy azokkal játszadozzál” (Avoda Zara (bálvány imádás) 3. oldal).

A Leviathan maga a Dvekut-ra és a kapcsolata utal (ahogy az írva van, mindegyik helyének megfelelően, koszorúval). Mindez azt jelenti, hogy a végcél, mely a Teremtő kapcsolata a teremtményekkel, csak sport, játék, és nem vágyra, vagy szükségre alapul.

A különbség a játék és a vágyott dolog között az, hogy mindaz, amire vágy irányul az szükséges. Amennyiben a személy nem kapja meg vágya tárgyát, maradandó hiányt érez. Azonban játék, sport esetén, még akkor is ha a személy nem ér el semmit, nem tekinti azt hiánynak, ahogy azt mondják, “…nem olyan nagy baj az hogy nem értem el amire gondoltam, mivel az nem is olyan fontos…”. Mindez azért van, mivel a kezdeti vágya a cselekedet elején csak játékos volt, és nem komoly.

Ebből az következik, hogy a cél az, hogy a személy teljes munkája adakozásban történjen, és ne legyen vágya, sóvárgása arra, hogy munkájából élvezethez jusson.

Ez egy magasztos szint, ahogy maga a Teremtő azt alkalmazza. És ez van “az Úr napja”-nak nevezve.

Az Úr napja “teljesség”-nek van nevezve, ahogy az írva van, “Legyenek a reggel csillagjai mostantól sötétek, keresse a fényt, de ne találja azt”. A Fény van teljesség-nek tekintve.

Amikor a személy második természethez jut, azaz megkapja az adakozás iránti vágyat, melyet a Teremtőtől kap alap természete, a megszerzés iránti vágy felett, akkor most a személy megkapja az adakozás iránti vágyat. Abban a pillanatban a személy érdemessé válik arra, hogy a Teremtőt teljességben szolgálja, és ez van “az Úr napja”-nak tekintve.

Ennél fogva az, aki még nem jutott a második természethez, és nem képes a Teremtőt az adakozás formájában szolgálni, és arra vár, hogy mindazzal, azaz az adakozással meg legyen jutalmazva, azaz amikor a személy már erőfeszítést tett, és mindent megtett annak érdekében hogy azt az erőt megszerezte, úgy van tekintve hogy az Úr napjára vágyik, azaz arra vágyik, hogy elérje a forma azonosságot a Teremtővel.

Amikor az Úr napja elérkezik, a személy felemelt hangulatba kerül. Boldog hogy kikerült a saját maga iránti megszerzés iránti vágy hatalma alól, mely addig elválasztotta őt a Teremtőtől. Most a személy képes a Teremtőhöz tapadni, és ezt úgy tekinti hogy felemelkedett a csúcsra.

Azonban mindez ellentétesen történik azokkal, akik csak az önmaguk iránti megszerzésben dolgoznak. A személy addig boldog, ameddig úgy érzi, valamilyen jutalmat kap munkájáért. Amikor azt látja, hogy megszerzés iránti vágya semmilyen jutalmat nem kap a munkáért, akkor a személy szomorú lesz, és mozdulni sem képes. Néha a személy a dolog kezdetét fontolgatja, és azt mondja, “Én nem erre esküdtem fel”.

Ennél fogva, a legfontosabb az, hogy az Úr napja az adakozás erejének megszerzését jelenti. Amennyiben a személynek azt mondanák, hogy ez lesz jutalma a Tóra és a parancsolatok végzéséből, azt mondaná, “Én mindezt sötétségnek és nem fénynek tekintem”, mivel ez a tudás, információ számára sötétséget hoz.

forrás: http://www.kabbalah.info/eng/content/view/frame/31617?/eng/content/view/full/31617&main

 

 

40-49

Shamati 42.

Mit jelent az ELUL (az ELUL egy rövidítés arra a versre: “Én
a szeretőmé vagyok, és a szeretőm az enyém”) rövidítés a munkában
Hallottam Elul hónap 15.-én. 1942 Augusztus 28.-án
Annak érdekében hogy mindezt megértsük, számtalan más dolgot is meg kell értsünk:
1. Mi a lényege a Királyságnak, emlékképeknek, a kos szarvának, és mi a jelentése annak
amit bölcseink mondtak, “Nullázd le magad az Őakarata előtt, hogy Őis lenullázza az Ő
akaratát a te akaratod előtt”.
2. Bölcseink szavait, “A gonoszt – azonnal halálra, és az igazt – azonnal az életre”.
3. Azt a verset, “Gerson fiai: Libni és Simei”.
4. A Szent Zohár szavait, “A Yod egy fekete pont melyben semmi fehér nem található”.
5. Hogy a felsőMalchut-ja az alsó Keter-jévé válik.
6. Mit jelent az, hogy a boldogság tanúskodik arról hogy vajon a muka teljességben
történik-e.
Mindezek a dolgok vonatkoznak az Elul hónapjában történőfelkészülésre.
Hogy megértsük mindazt ami fennt említve lett, meg kell értsük a teremtés célját, melyről
az lett mondva, hogy Őjót akar cselekedni az Őteremtményeivel. És a Tikkun (korrekció)
miatt, hogy ne létezzen a “szégyen kenyere”, egy Cimcum (megszorítás) lett létrehozva.
És a Cimcumból terjedt ki a Maszach (Szűrő), mely által a megszerzési edények
átfordultak adakozó edényekké.
És amikor az edények felkészülnek arra hogy képesek legyenek az adakozás szándékára,
a teremtmények számára előkészített rejtett és drága Fény azonnal megtölti az edényeket.
Mindez azt jelenti, hogy a személy megkapja mindazt a boldogságot és élvezetet mely ki
lett gondolva a teremtés alapgondolatában, azaz hogy Őjót cselekedjen az Ő
teremtményeivel.
Ezzel képesek vagyunk interpretálni ami írva lett, “Nullázd le magad az Őakarata előtt”,
azaz hogy nullázzuk le a bennünk levőmegszerzés iránti vágyat az adakozás iránti vágy
előtt, mely a Teremtőakarata. Ez azt jelenti, hogy a személy visszavonja önszeretetét az
Isten szeretet érdekében. Ez van úgy nevezve, hogy “a személy lenullázza magát a
Teremtőelőtt”, és ez van Dvekut-nak (összeolvadásnak) nevezve. Ezek után a Teremtő
már képes a személy megszerzés iránti vágyán belül ragyogni, mivel az korrigálva lett és
felvette a “megszerués az adakozás szándékával” formáját.
Ez a jelentése annak, hogy “hogy Őis lenullázza az Őakaratát a te akaratod előtt” Ez azt
jelenti, hogy a Teremtőlenullázza saját akaratát, azaz a Cimcum-ot (megszorítást) mely
korábban a formakülönbözőség miatt létezett. Most azonban, amikor a formaazonosság
létrejött, megjelenhet a Fény kiterjedése az alsó vágyán belül, amely korrigálódott az
adakozás szándékával, mivel ez a teremtés célja, hogy Őjót cselekedjen az Ő
teremtményeivel, és most mindez megtörténhet.
Most interpretálhatjuk azt a verset, hogy “Én a szeretőmé vagyok”. Ez azt jelenti hogy
azáltal hogy “Én” lenullázom megszerzés iránti vágyamat a Teremtőelőtt, olyan formán
hogy az teljesen csak adakozik, akkor az eléri azt, hogy “és a szeretőm az enyém”. Ez
azt jelenti hogy az Én szeretőm, azaz a Teremtő, az “enyém”, Őátadja nekem azt a
boldogságot és élvezetet ami benne van a Teremtés Alapgondolatában. Ezáltal ami
korábban rejtve és megszorítva volt, most az Arc felfedettségévé vált, mivel most a
teremtés célja fel lett fedve, mely az hogy Őjót cselekedjen az Őteremtményeivel.
Tudnunk kell hogy az adakozás edényei vannak YH-nak (Yod, Hey) nevezve a HaVaYaH
(Yod, Hey, Vav, Hey) névből, melyek színtiszta edények. Ez a jelentése annak, hogy
“Mindazok aki megkapnak, azt a tisztább edényekben kapják”. Ebben az állapotban a
személy meg van jutalmazva azzal, hogy “és a szeretőm az enyém”, és Őátadja a
bőséget neki, azaz a személy meg van jutalmazva az Arc felfedésével.
Mégis ennek van egy feltétele: lehetetlen a nyílt felfedést elérni, mielőtt a személy el ne
érné az Achoraim (hátulsó) állapotát, mely az Arc fedettségeként van érzékelve, és hogy ő
azt mondja hogy az ugyanolyan fontos számára mint az Arc felfedettsége. Ez azt jelenti,
hogy a személynek ugyanolyan boldogságban kellene léteznie mintha már elérte volna az
Arc felfedését.
Azonban a személy képtelen kitartani és a rejtettséget olyan magasra értékelni mint a
felfedést, kivéve amikor adakozásban dolgozik. Abban az időben a személy képes azt
mondani, hogy “Engem nem érdekel mit érzek a munka során, mivel csak az fontos
számomra hogy én a Teremtőnek akarok adakozni. És amennyiben a Teremtőúgy érti,
rendezi hogy nagyobb örömét leli ha én az Achoraim formájában dolgozom, akkor én
beleegyezek abba”.
Azonban ha a személyben még mindig megtalálható a megszerzés morzsája, akkor saját
gondolatai támadnak, és akkor nehézzé válik számára hogy higgyen abban, hogy a
Teremtőa világot a “Jó aki csak jót cselekszik” formájában vezeti. Ez a Yod betűjelentése
a HaVaYaH névben, mely az elsőbetű, mely úgy van nevezve, “egy fekete pont, melyben
semmi fehér nem található”, azaz az kizárólag sötétség, és az Arc rejtettsége.
Ez azt jelenti, hogy amikor a személy elérkezik egy olyan állapothoz hogy nem talál
semmilyen támogatást, akkor a személy állapota feketévé válik, mely a FelsőVilág
legalacsonyabb részlete, szintje, és ez válik az alsó Keter-jévé,mivel a Keter edénye
az adakozás edénye.
A Felsőlegalacsonyabb részlete, szintje a Malchut, mely önmagában semmivel nem
rendelkezik, azaz őnem rendelkezik semmivel. És csak ilyen formában nevezhető
Malchut-nak. Ez azt jelenti, hogy amennyire a személy magára veszi a Mennyek
Királyságát – mely az az állapot amikor semmivel nem rendelkezik – boldogan, később
az Keter-ré válik, mely az adakozás edénye, és a legtisztább edény. Más szóval a Malchut
megszerzése a sötétség állapotában később a Keter edényévé válik, mely az adakozás
edénye.
Ez olyan mint a vers, “Mivel az Úr útjai igazak, és az igazságosak azon járnak, míg a
bűnözől azokon elbotlanak”. Ez azt jelenti hogy a bűnözők, akiket a megszerzés iránti
vágyak uralnak, el kell hogy bukjanak, és meg kell roskadjanak terheik alatt amikor
eljutnak abba az állapotba.
Az igazak azonban, azaz azok akik az adakozás formájában vannak, felemelkednek
általa, azaz ők megkapják az adakozás edényeit. (Gonoszként azokat értjük akik szíve
még mindig nem arra van irányozva, hogy az adakozás edényeit megszerezzék, és az
igazak úgy vannak interpretálva mint akik szíve már az adakozás edényeinek
megszerzésére irányul, de még nem képesek arra)
Ez olyan mint ahogy a Szent Zohár írja, hogy a Szent Istenség azt mondta Rashbi-nak
(Rabbi Simon Bar Yochai-nak), “Nincs olyan hely mely elrejthetne engem tőled”, és
ezért jelent meg számára. Ez a jelentése annak amit Rashbi mondott, “ennek
köszönhetően, és az Ővágya felettem van”, és azt “Én a szeretőmé vagyok, és a
szeretőm az enyém”, és akkor őátad a Vav-Hey-nek.
Ez a jelentése annak, hogy “A Név nem teljes, és a trónus sem teljes ameddig a Hey
össze nem olvad a Vav-val”. A Hey van úgy elnevezve, hogy “megszerzés iránti vágy”,
mely az utolsó, és végsőedény, ahol a Vavátad majd a Hey-nek, és akkor az lesz a
végsőkorrekció.
Ez a jelentése annak, hogy “az igaz – azonnal életre”. Ez azt jelenti, hogy a személynek
magának kell mondania melyik könyvbe akarja nevét beíratni. Vajon az igazak könyvébe,
azaz hogy meg akarja kapni az adakozás iránti vágyat, vagy sem. Mivel a személynek
rengeteg megkülönböztetése, véleménye van az adakozás iránti vággyal kapcsolatban,
azaz néha azt mondja, “Igen, meg akarom kapni az adakozás iránti vágyat, de nem vedd
el tőlem teljesen a megszerzés iránti vágyat”. Ehelyett őkét világot akar magának, azaz az
adakozás iránti vágyat is saját élvezetére akarja.
Azonban csak azok, akik megszerzés iránti vágyaikat teljesen adakozás iránti vággyá
akarják változtatni, és semmit nem akarnak saját maguknak megkapni, vannak beírva az
igazak könyvébe. Mindez azért van, hogy a személynek ne legyen helye azt mondani, “Ha
én előre tudtam volna azt, hogy a megszerzés iránti vágyat teljesen vissza kell vonni,
akkor nem imádkoztam volna ezért”, (hogy később ne mondja azt, “Ez nem az amire én
felesküdtem”)
Ezáltal a személynek kétségek nélkül kell kimondania mit ért az alatt, hogy őaz igazak
könyvébe akarja magát regisztráltatni, hogy később ne panaszkodjon.
Tudnunk kell azt, hogy a munkában az igazak könyve és a gonoszak könyve mnd egy
személyben találhatóak. Ez azt jelenti, hogy a személynek választást kell tennie, és
nyilvánvalóan tudnia kell mit is akar, mivel a gonosz és az igaz mind egy azon személyre
vonatkoznak.
Ezáltal a személynek ki kell mondania hogyha az igazak könyvébe akarja magát beíratni,
hogy az azonnal az életre legyen, azaz hogy az Életek Életéhez tapadjon, hogy őmindent
csakis a Teremtőérdekében akarjon tenni. Emellett amikor a személy odajut hogy az
gonoszak könyvébe legyen beírva, ahová azok vannak resgiztrálva akik saját maguk
számára akarnak megkapni, a személynek azt kell mondania hogy oda a halálra legyen
beírva, azaz hogy a maga iránti megszerzés iránti vágy azonnal vissza legyen tőle vonva,
mintha az meghalt volna.
Mégis, néha a személynek kétségei vannak. Más szóval a személy nem akarja azt hogy
megszerzés iránti vágya azonnal vissza legyen vonva tőle. Nehéz számára az a döntés,
hogy egyszer és mindenkorra megszerzés iránti vágyának minden darabkája, utolsó
morzsája is azonnal halálra kerüljön, azaz nem egyezik abba bele hogy összes
megszerzés iránti vágyai benne azonnal le legyenek nullázva.
Ehelyett a személy azt szeretné, hogy a benne levőmegszerzés darabkái fokozatosan és
lassan legyenek benne lenullázva, nem pedig egyszerre, azaz hogy néhány vágyát a
megszerzés edényei működtessenek, míg máskat az adakozás edényei. Ez azt jelenti,
hogy a személy még nem rendelkezik egy határozott, tiszta nézettel.
Egy határozott nézet azt jelenti, hogy egyrészt őazt állítja, az mind az enyém, azaz hogy
az teljesen a megszerzés iránti vágy céljait szolgálja. Másrészt őazt állítja, hogy az mind a
Teremtőcéljait szolgálja, és ez van határozott nézetnek nevezve. Mégis mit tehet valaki,
ha a test nem egyezik abba bele, hogy a személy teljesen a Teremtőt akarja szolgálni?
Abban az állapotban mondhatjuk azt, hogy a személy megtesz minden tőle telhetőt hogy
az mind csakis a Teremtőérdekében legyen, azaz ősegítségért imádkozik a Teremtőhöz,
hogy képes legyen össze vágyát úgy végrehajtani, hogy az csak a Teremtőérdekében
történjen. Ezért van az hogy mi azt imádkozzuk, “Emlékezzél ránk az életért, és írjál be
minket az Élet könyvébe”.
Ezért írja azt hogy “Malchut”, azaz hogy a személy magára vegye annak a fekete
pontnak a részletét melyben semmi fehér nem található. Ez a jelentése annak, hogy
“Nullázd le akaratodat”, hogy a te emléked felemelkedjen Én előttem, és akkor az Ő
akarata le lesz nullázva a te akaratod előtt. Mivel? Egy kürttel (szarvval), azaz az Anya
kürtjével, azaz a dolog a bűnbocsánaton múlik.
Más szóval amennyiben a személy elfogadja a feketeséget, a személynek azt is meg kell
próbálnia hogy mindaz egy tiszteletre méltó módon történjen, és nem egy tiszteletlen
módon. Ez van úgy nevezve, hogy “az Anya kürtje”, azaz hogy a személy azt csinosnak és
tiszteletre méltónak tekinti.
Ennek megfelelelően kell értelmeznünk ami írva lett, “Gerson fiai? Libni és Simei”.
Amennyiben a személy úgy látja hogy ki lett utasítva a munkából, tudnia kell, hogy mindez
Libni (a szó héberül úgy hangzik mint “Lavan” – fehér) maitt van, azaz mivel őkifejezetten
a fehérséget akarja. Más szóval csak amennyiben a személy megkapja a fehérséget, azaz
minden amit tesz az ragyog, azaz a személy jó ízt érez a Tórában és az imában, akkor
hajlandó a személy odafigyelni, meghallani és elkötelezni magát a Tórában és a
parancsolatokban.
Ez a jelentése “Simei”-nek (A szó héberül úgy hangzik mint “Shmi’a” – hallás, meghallás).
Mindez azt jelenti hogy pontosan a “fehérség” formáján keresztül képes a személy
meghallani. Azonban a munka során a személy a feketeség formáját látja, és nem képes
beleegyezni az odafigyelésbe, meghallásba, hogy ezt a munkát magára vegye. Ezáltal a
személyt ki kell utasítani a Király Terméből, mivel a Mennyek Királyságának elfogadása
feltétel nélkül megadással kell hogy történjen.
Azonban amikor a személy azt mondja hogy őcsak azzal a feltétellel hajlandó a munkát
magára venni, hogy abban létezzen a fehér formája, azaz hogy a nap ragyogjon számára,
és abba nem egyezik bele hogy a munka számára a fekete formában jelenjen meg, akkor
ennek a személynek nincsen helye a Király Termében. Mindez azért van, mivel csak azok
vannak beengedve a Király Termébe akik az adakozás szándékával akarnak dolgozni, és
amikor a személy az adakozás szándékával dolgozik akkor nem érdekli hogy mit érez a
munka során.
Ehelyett még abban az állapotban is, amikor a személy a fekete formáját látja, az sem
zavarja meg, ehelyett őcsak azt kéri a Teremtőtől higy megadja neki az erőt arra hogy
képes legyen az összes akadály fölé emelkedni. Ez azt jelenti hogy nem azért dolgozik a
Teremtőnek hogy Őtőle a fehér formáját kapja meg, hanem hogy Őerőt adjon neki hogy
legyőzze az összes rejtettségeket.
Ezáltal azok akik az adakozás érdekében akarnak dolgozni, és állandóan a fehér
állapotában vannak, a fehérség lehetővé teszi nekik hogy foyltassák a munkát. Mindez
azért van mivel amíg a fehérség ragyog, a személy képes akár a saját maga iránti
megszerzés formájában is dolgozni.
Ezáltal a személynek soha nem lesz meg a képessége hogy megtudja vajon munkája
tisztaságban van-e vagy sem, és ez azt okozza hogy soha nem lesz képes megkapni a
Dvekut-ot (összeolvadást) a Teremtővel. Ennek okán a személy megkapja Felülről a
feketeség formáját, és akkor már képes meglátni hogy vajon munkája tisztaságban
történik-e vagy sem.
Más szóval amennyiben a személy képes boldog maradni a feketeség állapotában is, ez
annak jele hogy munkája tisztaságban történik, mivel a személynek boldognak kell lennie
és hinnie kell abban, hogy megkapta az esélyt arra hogy az adakozás szándékával
dolgozzon.
Ez úgy van ahogy azt bölcseink írták, “Mindazok akik kapzsik, mérgesek”. Ez azt jelenti,
hogy az aki elmerült az önmaga iránti megszerzésben mérges, mivel állandóan hiányban
van, ürességet érez. Állandóan kényszerítve van arra hogy beteljesítse megszerző
edényeit.
Azonban azok akik az adakozás útján akarnak járni állandóan boldogságban kell érezniük
magukat. Ez azt jelenti, hogy bármilyen forma is jöjjön felé, a személynek boldognak kell
lennie, mivel nincs szándékában hogy maga számára szerezzen meg.
Ezért mondja azt, hogy bárhogy is történjen, amennyiben a személy valóban az adakozás
érdekében dolgozik, a személynek természetesen boldognak kell lennie hogy megkapta a
lehetőséget arra hogy a Teremtőnek elégedettséget okozzon. És ha a személy úgy érzi
hogy munkája még mindig nem adakozás, ettől függetlenül olyankor is boldognak kell
lennie, mivel maga számára, azt mondja hogy maga számára semmit sem akar. Őboldog
attól hogy a megszerzés iránti vágya nem képes ezt a munkát élvezni és ettől válik
boldoggá. Azonban amennyiben a személy még azt hiszi hogy majd valamit magának is
kap ebből a munkából, akkor ezzel lehetőséget ad a Szitra Achra-nak (Másik Oldal) hogy
az munkájához csatlakozzon, és ez szomorúságot és mérgességet, stb. okoz számára.

50-59

50. Két állapot

Hallottam Sivan 20. napján

A világban alapvetően két állapot különböztethető meg. Az első állapotot a világ „fájdalomnak” nevezi, a második állapotot pedig „a Szent Shechinának (Szentség).” Mindez azért van így, mert mielőtt valaki megkapja a lehetőséget a cselekedeteinek a korrekciójára, az adakozás érdekében, a világot kizárólag a fájdalmak és kínok formájában érzékeli.

Azonban miután az ember elnyeri annak a felismerését, hogy az egész világ nem más, mint a Szent Shechina öltözéke, akkor a Teremtő a számára a világ kitöltőjévé válik. Akkor a világot úgy fogják nevezni, hogy a “Szent Shechina, amely megszerez valamit a Teremtőtől. Ezt a folyamatot nevezzük úgy,hogy „Teremtő és a Szentség egysége.” Mivel a Teremtő maga adakozó, ezáltal a világ is kizárólag adakozással kezd el foglalkozni.

Olyan ez, mint egy szomorú melódia. Néhány zenész tudja, hogy kell bemutatni a szenvedést, amelyről a dal szól, mivel minden dallam olyan, mint egy új nyelv, ahol a melódia közvetíti a szavakat, melyeket más hangosan ejt ki. Ha a dallam sírásra fakasztja a hallgatókat kivétel nélkül azáltal, hogy átérzik, a zenébe zárt szenvedést, akkor  beszélhetünk egy mindenki által szeretett és meghallott melódiáról.

De hogy élvezhetik az emberek a szenvedést?  Mivel a dallam nem a pillanatnyi szenvedésre irányul, hanem egy múltbelire, azaz egy olyan kínra, amely már elmúlt, megédesedett és megkapta a saját töltését, hogy az emberek szerethessék, és állandóan hallgatni akarják. Ez rámutat, hogy az megítélés megédesíti a múltat, a múlt szenvedései édesebbé váljanak. Ezért ezeket a szenvedéseket hallgatni a dallamokban, édes dolog hallgatni, és eközben a világ maga a “Szentek Szentségének” öltözetévé válik.

Fontos, hogy az ember érezze és tudja, hogy van a városnak vezetője, ahogy azt bölcseink is mondták “Ábrahám Ősatya szerint, hogy nincs város, vezető nélkül.” Senkinek nem szabad azt gondolnia, hogy bármi a világban véletlenszerűen történik, és hogy a Sitra Achra az oka az ember bűneinek.

Ez a jelentése Hammat (valaminek az edénye) Keri (sperma) szavaknak. Van tehát a Hammat, amit kitölt a Keri. A Keri az, ami valakit arra a gondolatra sarkal, hogy minden véletlenszerű, azaz Bemikreh. (Még ha azt is sugallja valakinek, ahogy azt kifejtettük, hogy minden csak a véletlen játéka, minden irányítás nélkül, még ez sem véletlen, hanem a Teremtő akarata jelenik meg ilyen módon.

Azonban az embernek hinnie kell a jutalomban és a büntetésben, és hogy van bíró, aki megítél minket, és hogy mindez a jutalom és a büntetés Gondviselése által van irányítva. Mindennek az oka az, hogy amikor valamilyen vágy, vagy a Teremtő felé való törekvésre irányuló felébresztés éri el az embert, és ő azt gondolja, hogy mindez véletlenszerűen érte őt el, tudnia kell, hogy ebben az esetben is ő maga tett olyan erőfeszítéseket, melyek megelőzték azt, hogy meghallgattatott a kérése. Imádkozott a segítségért a Felső Erőhöz, hogy képes legyen bizonyos szándékkel megtenni bizonyos cselekedetet, és ezt nevezzük úgy, hogy a MAN emelése.

Még is az ember elfelejti ezt, és nem veszi figyelembe, hogy mi történt, mivel nem kap pillanatnyilag választ az imájára, így azt mondja „Számodra minden szájról származó ima meghallható.” Mégis hajlamos azt hinni, hogy elrendeltetett Felülről, hogy az imára válasz, esetleg csak napok, vagy hónapok múlva kap valaki.

Nem szabad azt gondolni, hogy az is véletlenszerű, hogy valaki mikor kapja meg a pillanatnyi felébresztést. Néha mondhatja az ember, hogy „most, hogy érzem, hogy semmiben nem szenvedek hiányt, nem aggódom semmi miatt, az értelmem tiszta, és megbízható, és ezért képes vagyok fókuszálni az elmémet és a vágyamat a Teremtőre irányuló munkára.”

Ezt követi, hogy az ember kijelenti, hogy a teljes elkötelezettsége Isten munkája iránt „a saját erejéből ered, és hogy megütötte a főnyereményt.” Ezáltal amikor elköteleződik és eléri a spiritualitásra irányuló vágyat, hinnie kell, hogy pontosan ez a válasz az imájára. Amit előtte kért az imáiban, arra nem érkezett válasz ezt megelőzően.

Az is megtörténik néha, hogy amikor olvas valaki egy könyvet, és a teremtő közben felnyitja a szemeit, és bizonyos felébresztést érez, az ember akkor is azt gondolja, hogy ennek az irányítása is a véletlen kezében van.

Bár az ember tudja, hogy a teljes Tóra a Teremtő megnyilvánulása, mégis hogyan mondhatja, hogy annak olvasása közben valamiféle magasztos érzések hatják át az embert? Tudnia kell az embernek, hogy akárhányszor is olvassa a Tórát, semmilyen ragyogás, vagy extra érzékelés nem éri el. Valójában minden száraz és semmilyen tudás nem segít a Tóra érzékelésében.

Ezért amikor valaki tanulmányos egy bizonyos könyvet és a reményét a Teremtőbe veti, akkor a tanulása a hit alapjain áll, azaz, hisz a Gondviselésben, és hogy a teremtő az, aki felnyitja a szemét. Ezzel egy időben, az ember a Teremtő szamarává válik és így kerül kapcsolatba a Teremtővel. Ezáltal az ember elérheti a Vele való összetapadást.

Két egymással ellentétes erő létezik, a Felső Erő és az Alsó Erő. A Felső Erő, ahogy írva van „minden, ami az Én Nevemben nyilvánul meg, és amit Én teremtettem a Dicsőségemre.” Azaz, az egész világ kizárólag a Teremtő dicsőségére lett megteremtve. Az Alsó Erő a megszerzési vágy, amely azzal érvel, hogy minden érte lett megteremtve, mind a spirituális, mind a fizikai dolgok, csak is az Önzést szolgálják.

A megszerzési vágy azzal érvel, hogy megszolgálta ezt a világot, és a következő világot is. Természetesen a Teremtő a győztes, azonban ezt nevezzük úgy, hogy „a fájdalom útja.” Ezt „hosszú útnak is nevezzük.” Azonban van egy rövidebb út is, „a Tóra útja.” Mindenkinek ez kell, hogy a szándéka legyen – az út lerövidítése.

Ezt úgy nevezzük, hogy “Felgyorsítom.” Ellenkező esetben minden a “a saját idejében történik,” ahogy bölcseink is mondják, “megjutalmaztak—Felgyorsítottam; nincs jutalom —a saját idejében történik minden,” “hogy egy királyt emelek fölétek, mint Haman, és ő kényszeríteni fog titeket a változásra.”

A Tóra a Beresheetel (Kezdetben volt..) kezdődik. “A Föld nem volt megformálva, üresség volt és sötétség,” stb., a vége pedig „egész Izrael szemei előtt.”

Kezdetben láthatjuk, a világ teljesen forma nélküli, üres és sötét volt, azonban amikor korrigálták magukat az adakozás irányába, és elnyerték a jutalmat, azaz hogy a Teremtő kimondja, „legyen Fény, stb.” és lett Fény, amely megjelent egész Izrael szemei előtt.

 

54. A munka célja

 

Hallottam Shevat hónapjának 16. napján 1941. Február. 13.-án

Ismert, hogy a szolgálat lényege megelégedettség adományozása Teremtőnknek. Még is, az embernek ismernie kell az adakozásnak a kölcsönösen alkalmazott jelentését, és köztudott az is, hogy a szokássá válás megkoptatja a dolgok ízét. Ezért kell teljes egészében tisztáznunk az adakozás szó jelentését.

A dolog lényege, hogy a megszerzésre irányuló akarat is összefonódott az alsó adakozásra irányuló akaratával (azonban a megszerzésre irányuló akarat korrigáltan használható fel csak), máskülönben nincs semmilyen kapcsolat az adakozó és a megszerző között. Mindennek az oka az, hogy lehetetlen az a helyzet, hogy az egyik adakozik a másiknak, miközben a másik semmit nem adakozik viszonosságban az első felé, miközben kölcsönkapcsolatban vannak.

Csak amikor mindkettő szeretet mutat a másik felé, beszélhetünk kapcsolatról és barátságról a két fél között. De ha az egyik kinyilvánítja a szeretetét a másik felé, a másik azonban válasz nélkül hagyja azt, az ilyen szeretet nem lehet valódi, és nincs joga létezni. Bölcseink megállapítják a versben, hogy „és mondva lett Zionnak:’Ti vagytok az Én népem.’”(Isaiah 51), de nem úgy kell olvasni a verset, hogy Ami (az Én népem), hanem hogy Imi (Velem),[1]“a Társammal” (Zohar Beresheet p.5), azaz, a teremtmény társas viszonyba kerül a Teremtővel.

Ebből kifolyólag, amikor az alsó adakozni akar a Teremtő irányába, akkor az alsónak ezzel egy időben meg is kell szereznie a Teremtőtől. Ezt nevezzük partneri kapcsolatnak, amikor a az alsó és a Felső is adakozásban van egymás irányába.

Azonban a megszerzésre irányuló akarat a Vele való összeolvadásra, és a Tőle származó bőség, jóság, kiáradás befogadására kell, hogy sóvárogjon; pontosan ez a teremtés célja, hogy a Teremtő jót cselekedjen a teremtményeivel.

Mivel azonban a Nekudim világában megjelent a törés, a megszerzésre irányuló akarat a Klipák (héjak) uralma alá zuhant, amely által két megkülönböztetés jelent meg az edényben (Kli). Az első az, hogy az edény kialakít egy viszonyt az elszeparált élvezetekkel, és ez által megjelenik a Klipák hatalma alól való megszabadulás munkája, melyet a „megtisztulás munkájának” is nevezünk.  A második megkülönböztetés, ami a törés következtében megjelenik, a spirituális élvezetekről való leszakadás.

Más szóval az ember eltávolodik a spiritualitástól és nincs is vágya a spiritualitásra. Ennek a korrekcióját nevezzük úgy, hogy Kedusha (Szentség), ahol a munka irányultsága az Ő nagyszerűsége utáni sóvárgásban nyilvánul meg. Ebben az állapotban a Teremtő ragyog ezekben az edényekben. Azonban tudnunk kell, hogy amilyen mértékben rendelkezik az ember a tisztaság edényeivel, melyet a „gonosz gyűlöletének” is nevezünk, tud a Kedushában dolgozni, ahogy írva van, “aki szereti az Urat, gyűlöli a gonoszt.”

Tehát két megkülönböztetés jelenik meg, az első a tisztaság, a második a Kedusha. A Kedusha van Klinek nevezve, mivel ez az edény van felkészítve a Teremtő jóságának befogadására, ami a teremtményeire irányuló jócselekedeteiben nyilvánul meg. Azonban ez az edény (Kli) minőségeiben az alsóval van formaegyezésben, azaz ezt kell korrigálnunk. Más szóval ebben sóvároghatunk a jóságra, és ez jelenti a teremtő nagyszerűségével való foglalatosság kiterjesztését a saját alacsonyrendűségünk felett.

 

Azonban a Szentség (Kedusha) edényeiben megjelenő bőség a Teremtő kezében van; Ő az, aki elárasztja az alsót adományaival. Ezzel egy időben az alsó nem tud ehhez hozzájárulni semmilyen módon, és ezt nevezzük úgy, hogy „a titkos dolgok az Úr, a mi Istenünk hatalma alá tartoznak.”

A Teremtés Gondolata – amit úgy is nevezünk, hogy „jót cselekszik teremtményeivel,” az Ein Sofból árad ki. Ebből kifolyólag mi az Ein Sofhoz imádkozunk, azaz a kapcsolathoz, ami a Teremtő és a teremtmény között létezik. Ez a jelentése annak, ami Ari írásaiban úgy szerepel, hogy nekünk az Ein Sofhoz kell imádkoznunk.

Ez így van, mivel a Teremtő lényegiségével (Atzmuto) nincs olyan kapcsolata a teremtménynek, ahogy az a kapcsolatuk kezdetén volt, amely kapcsolat az Ein Sofban indult, ahol az Ő Neve és Ő egyek voltak, és ami a teremtés gyökere. Ez a jelentése annak, ami a Yerushalmiban, [2] van írva, hogy az, aki imádkozik, az a Névben imádkozik, azaz ahol az Ő neve van és az Ő Neve és az Ein Sof együttes neve a legendákban úgy van ábrázolva „hogy a torony, amely meg van töltve jó dolgokkal.” Ezért imádkozunk a névhez, hogy megkaphassuk mindazt, ami előre elő lett számunkra készítve.

Ezért jellemezzük a Ketert úgy, hogy “az Ő vágya, hogy jót cselekedjen teremtményeivel,” és a jócselekedetek és a bőség lényegét hívjuk úgy, hogy Hochma (Bölcsesség). ezért a Ketert úgy is hívhatjuk, hogy called Ein Sof vagy “Kiárasztó.” Azonban a Hochma mégsem nevezhető kiárasztottnak, mivel még nem áll rendelkezésre a Hochma befogadó edénye, ami úgy tekinthető, hogy a Fény edény nélkül van.

Ezért a Hochma, maga is a Kiárasztónak tekinthető, mivel a Fény viszonylatában nem lehet elérés edény nélkül, a különbség a Keter és a Hochma között teljes egészében ebben rejlik, azaz, hogy a kiárasztott jobban rejtett

 

1] Mindkét szót ugyanúgy írják a héberben, ha nincs kipontozással jelölve, ahogy az a Bibliában is van, ugyanúgy néznek ki.

[2] A Talmud egy fejezete.

70-79

76. Minden (étel) áldozatodat sózd meg sóval (Isten Szövetségének sójával)

Hallottam Shevat hónap 30.-án, Tiberiasban

“Minden (étel) áldozatodat sózd meg sóval,” amely az Istennel való szövetség sójára utal. A szövetség az elmének feleltethető meg. Általánosan elfogadott, hogy amikor két ember jót tesz egymással, akkor a köztük lévő szeretet nyilvánul meg a cselekedetükben, és természetes módon nem érzik annak a szükségességét, hogy szövetséget kellene kötniük egymással. Azonban ugyanakkor azt láthatjuk, hogy pontosan az a megfelelő idő szövetségkötésre, amikor a szeretet cselekszik. Akkor szerinte (azaz Baal HaSulam szerint), ez a szövetség a szövetség megkötése utáni időkre irányul már.

Ez azt jelenti, hogy a most megkötött szövetség arra irányul, hogy később, amikor olyan állapot áll fent, hogy mindegyikük – aki ma szövetséget kötött – azt gondolja, hogy a többiek szíve nincs egységben a barátaival, ennek ellenére, mégis lehessen közöttük egyetértés.

Ez az egyetértés kötelezi őket arra, hogy emlékezzenek a megkötött szövetségükre, annak érdekében, hogy folytatólagos lehessen a szövetség megkötését lehetővé tevő szeretet, a jelenlegi, békétlenséggel megzavart állapotban is.

Ez a jelentése annak, hogy “minden (étel) áldozatodat sózd meg sóval,” azaz, az Istennek szentelt munkában, az összes Krevut[1]a Királlyal kötött szövetséggel kapcsolatosnak kell, hogy legyen.

 

 

  1. Krevut jelentése héberül: „közeledés” és/vagy „ütközet, csata.”

80-89

85. Mit jelent a “citrus fának gyümölcse” a munkában?

Szukkot 1. ünnepi hétköznapján, 1942. szeptember 27-én hallottam

Írva van: „És vegyetek magatoknak az első napon, citrus fának gyümölcsét, pálmafa ágait, sűrű-lombozatú fa ágát, és folyami fűzfágakat” (Mózes III. 23:40), ezt meg kell magyarázni:

„Citrus fának gyümölcsét”: a fa, az igaz-embert jelöli, amit „a mező fájának” neveznek.

„Gyümölcsét”: ezek a fa utódai, magyarán az igazak utódai, amelyek a jó cselekedetek, amelyek mint citrus kell hogy a fáján legyenek.

„Évről évre”, vagyis egy teljes évig, amely{nek során} „hat hónapig mirrha olajban, és hat hónapig jó illatú fűszerekben van”, és legyen ennyi elég annak, aki ezt érti. Mígnem a gonoszak, „mint a polyva, amit szétszór a szél”.

„Pálmafa ágait”, vagyis két ágat, amely a két Héj {betűt} jelöli, az {ún.} Első Héj-t és az Utolsó Héj-t, mikor is ezáltal nyeri el az ember az „egy arany serpenyő#, tíz arany súlyú füstölő szerekkel telve” {állapotot}.

Mikor is a „Kapot” [azaz, az ágak szó] „Kfiá”-t [magyarul, kényszert] jelent, mivelhogy az ember a kényszer útján fogadja el az Ég Királyságát, vagyis még ha a józan ész nem is ért vele egyet. És ő a józan ész felett halad, s ezt nevezik úgy, hogy „kényszer hozta Zivug [párosodás]”.

A „Tmárim” [magyarul, „pálmafa” szó] a „Morá” [{vkitől való} „tartás ” szóból] jön, amely félelmet jelöl (ez jelenti azt, hogy „Isten azért tett így, hogy féljék Őt).

S ezért nevezik „Luláv”-nak [לולב = pálmafa ágnak], vagyis mielőtt az ember elnyerné, hogy két szíve legyen. S erre mondják hogy„Lo-Lév” [לא לב = „nincs szív”], vagyis hogy a szív ismételten nem az Örökkévalónak volt szánva. És amikor elnyeri hogy „Neki” [לו = „Lo”] legyen, ami annyit jelent, hogy „szív a Teremtőnek {לו לב = szív Neki}van, akkor ez lesz a „Luláv” [לולב = pálmafa ág].

Továbbá, azt kell hogy mondja az ember, hogy „mikor érnek fel a tetteim az atyáim tetteivel”, mert ezáltal nyeri el az ember, hogy „ága lehessen a szent ősatyáknak”, s ezt takarják a „sűrű-lombozatú fa ágát” {versrészlet}, amely a három mirtusz {ágat} jelöli.

S ezzel együtt „folyami fűzfágaknak” is kell lenni, amelyeknek sem ízük és sem illatuk nincs. És örömmel kell lenni ezen munka miatt, mégha nincs is íze és sem illata ebben a munkában. S akkor ezt a munkát nevezzük {az ún} „Egyedüli Neved Betűinek”, mikor is ezáltal nyeri el az ember az Örökkévaló egyesítését annak teljességében.

______

1.

A „pálmafa ágait” szóösszetételben szereplő „ágak” és az „egy arany serpenyő … ” versben szerplő „serpenyő” szavak ugyanazon Kaf [többeszámban: Kapot] szóval van kifejezve.