Spiritualitás és Kabbala kategória bejegyzései

Kabbala alapfokon almenü

Csak ha megéri

Az ember semmiféle mozdulatot nem képes anélkül tenni, hogy abból ne származzon neki várhatóan valalmi haszna. Ahhoz, hogy megtegye, valami hasznot kell, hogy lásson belőle. Magyarán a haszon mint belső üzemanyag hozza őt mozgásba. Ezt az üzemanyagot az az azonnali vagy jövőbeni haszon képviseli a számára, amelyről úgy érzi, hogy meg fogja kapni. Ha azonban az ember nem érzi úgy, hogy ebből előnye származhat, azonnal abbahagyja a cselekvést. Egyszóval lehetetlen a haszon érzete nélkül élni.

Semmiről nem lemondani

A Kabbala arra tanítja meg az embert, hogy hogyan kapjon. Ahhoz, hogy az ember elérje a spirituális szférákat, ki kell, hogy terjssze az ún. kapni akarását, s nem pedig eltávolodni tőle. Olyan vággyá kell, hogy fejlessze, hogy már-már mindent be akarjon kebelezni, az összes létező világot, ideértve a mi világunkat is. Azonban egy feltétel mellett: a megfelelő formában. Evégett lett az ember teremtve.

Nem szabad, hogy remete vagy önmegtartóztató életet éljen és eltávolodjék ettől az élettől, hanem ellenkezőleg – a Kabbala arra kötelezi az emert, hogy házasodjék, gyermekeket neveljen, dolgozzon, hogy teljes életet éljen, lévén, hogy az egész világ egy olyan különleges formában épül fel, amely a fent nevezettkijavítási folyamathoz megfelelő és pontos feltételeket biztosít.

Mindazonáltal az ember meg kell, hogy tanulja, miként szabad kapnia, miként tudja ezeket a vágyakat a helyes módon úgy kezelni, hogy mindeközben nem nyomja el őket. S miután semmi sem lett csak úgy, véletlenül teremtve, semmiről nem kell, hogy lemondjon,. Nem szabad, hogy az ember eltávolodjék az élettől.

A Kabbala teljességgel ellenez mindenféle kényszert. Spirituálisdolgokban nem létezik kényszer. Bár a tanulmányok kezdetén még nem képes érezni az emer a spirituális szférákat, s következésképp, az ész segítségével kezd neki a tanulásnak, azonban ahogy azt a Kabbala mondja: az ész által kell a szívet kibontani. Ahogy a szív fejlődésnek indul, érezni lehet, hogy mi helyes és mi nem. Az ember, természetes módon a megfelelő tettek és döntések irányába mozdul el.

A Kabbala abban különleges, hogy a tanulás folyamán képet ad az embernek arról, hogy mit is takar a spiritualitás mint olyan, és a tanuló pedig ennek az ismereténél fogva előnyben részesíti aspiritualitást, szemben az anyagi dolgokkal. Majd, a megszerzettspirituális szinttel arányosan tisztázza a benne levő kapni akarást, és ennek megfelelően bizonyos dolgoktól, amelyek már nem bírnak vonzerővel a számára, eltávolodik tőlük. Pontosan úgy, ahogy a felnőttet már nem vonzák a gyerekjátékok.

“Könyvek és Írók”

spiritualitást, ahogy azt a Kabbala nyelvén mondják, “könyvek és írók” által lehet elérni, azaz, hogy:

1) Utikönyv: olyan könyvből való tanulás által, amelyet valódi kabbalista írt. A Tóra valamennyi könyve olyan kabbalisztikus mű, amelyet kabbalisták írtak. Könyvek, amelyeket egymásnak írtak, hogy véleményt cseréljenek és hogy az egyik segítsen a másiknak. Aki már eljutott arra, hogy érezze a spirituális  világokat, jól látja, hogy ezek a könyvek milyennyire segítenek az embernek a haladásban és fejlődésben. A dolog egy külföldi turistaút idegenvezetőjéhez hasonlítható. A könyv útmutatását követve megtanulja az ember, hogy hogyan tudja megismerni a spirituális világokat, s hogy hogyan tud boldogulni és tájékozódni bennük.

Olyan könyvekre van szükségünk, amelyek kifejezetten a mi lelkünkhöz illenek. Azaz, hogy olyan kabbalisták könyveire, akik a mi nemzedékünkhöz tartoznak, avagy legalább is a korábbihoz. Ez azért fontos, merthogy minden nemzedékben más-más lelkek vándorolnak le, és azok mindig más útmutatást igényelnek.

2) Csoport: egy olyan csoportos keret, amely valamely nagyobb tudású tanító útmutatását követve, valódi kabbalisták írásai szerint halad. A csoport szerepe abban áll, hogy ő adja az erőt. Ez azért szükségszerű, mert amúgy külön-külön, mindegyőjük csak kis mértékű vággyal rendelkezik az anyagi dolgok után, és még ennél is kisebbel a spirituálisak után. A spiritualitás utáni vágyat csak közös akarattal lehet felduzzasztani.

Legyen az csak néhány tanuló, ha megvan bennük a kellő akarat, ugyanazt a típusú Körülölelő Fényt rendelik magukra. Annak ellenére, hogy minden ember más és más fizikai testtel rendelkezik, a spiritualitásra ennek semmi hatása nincs, lévén, hogy a spiritualitás szintjén a szívben levő pont mindenkiben közös, és ezért az együttesen elért eredmény sokkalta nagyobb.

Minden kabbalista csoportosan tanult. Ahogy Rabbi Simon bár Jochájnak ugyanúgy, Ári-nak is megvolt a saját csoportja. A fejlődés szempontjából maga a csoport elengedhetetlen, ugyanis ez a legfőbb eszköz, mindenki a csoportnak adott hozzájárulása alapján mérettetik.

3) Tanító: valamely nagyobb tudású tanító útmutatása szerint, aki maga is valódi kabbalistától és könyvekből tanult. S minthogy a tanító adja meg a csoportnak a helyes haladási irányt, ezért önmagában a csoport megléte még nem érvénytelenítheti a tanító szükségességét.

A tanuló azért kell, hogy a csoportra és a tanítóra támaszkodjék, merthogy csak így tudja elkerülni, hogy ne kerülhessen tévútra. Az ún. belső munkát mindig saját magával, a bennsőjében végzi az ember, anélkül, hogy közben bárki is tudhatná, milyen spirituális helyzetben és szinten van. A könyvek, a csoport és a tanító csak abban segítenek neki, hogy képes legyen ráhangolódni a tanulás tulajdonképpeni céljára, és hogy felduzzasszák benne aspiritualitás után vágyat. Továbbá ezzel kerülheti el, hogy hogy másfajta vágyak, vagy épp felesleges képzelgések felé menjen el.

Gmár HáTikun – A Kijavítás Vége

A kabbalisták apróbb lépésekben érik el a spirituális fokozatokat. Azaz, hogy minél jobban kiszélesítik a bennük levő vágyakozást, annál nagyobb fényt, tudat-szintet és spirituális érzést tudnak befogadni. Az egyre nagyobb vágy pedig, egyre nagyobb és nagyobb értelmet és felfogást kölcsönöz neki. Végeredményben mindenki el kell, hogy érje a saját edényét, és (a méretének megfelelően) ki kell, hogy töltse azt fénnyel. Ezt a végső állapotot „Gmár HáTikun”-nak (a Helyrehozás [Kijavítás] Végeztének) nevezzük. Ezzel az ember a lehető legmagasabb spirituális szintre, a lelkének gyökeréig jut el.