Kezdőlap » Rav Jéhuda Há’Lévi Áslág » Matan Tóra (A Tóra adása)

Matan Tóra (A Tóra adása)

„Szeresd felebarátodat mint saját magadat” (Leviticus 19:18)

Rabbi Akiva azt mondja, „Ez egy nagy szabálya a Tórának”

Bölcseink ezen kijelentése magyarázatot követel. Az a szó hogy Klal (gyűjtemény, szabály) részletek összességét jelenti, amely ha össze van rakva, a fenti gyűjteményt (szabályt) hozza létre. Ezáltal, amikor ő azt mondja azzal a parancsolattal kapcsolatban, hogy „szeresd felebarátodat mint saját magadat”, hogy az egy nagy Klal (szabály/gyűjtemény) a Tórában, nekünk meg kell értenünk, hogy a többi 612 parancsolat a Tórában, azok összes magyarázatával nem több nem kevesebb, mint azon részletek összege, mely bele van helyezve és benne található abban az egyetlen parancsolatban, hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat.”

És ez nagyon érthetetlen, mivel mondhatjuk mindezt az ember és ember közötti parancsolatokról, de hogyan lehetséges, hogy egyetlen parancsolat magában tartalmazza az összes parancsolatot ember és Isten között, amelyek a törvények esszenciája és döntő többsége?

2) És hogyha mégis mi képesek vagyunk valamilyen módon magyarázatot találni ezekre a szavakra, itt elénk kerül egy második mondás, amely még érthetetlenebb, arról a betértről aki eljött Hillel elé (Shabbat 31.) és azt mondta neki: „Tanítsd meg nekem a teljes Tórát ameddig én egy lábon állok.” És erre Hillel azt válaszolta: „Bármi amit te gyűlölsz, ne tedd meg barátoddal” (annak a fordítása, hogy „szeresd felebarátodat mint saját magadat”) és a többi az ennek a magyarázata; menj és tanulj.

Itt áll előttünk egy tiszta törvény, hogy az összes 612 parancsolatban és a Tóra összes írásaiban nincs még egy olyan dolog, ami fontosabb lenne annál a Micvánál, hogy „szeresd felebarátodat mint saját magadat.” Mindez azért van mert azok csak arra irányulnak hogy elmagyarázzák és megengedjék nekünk, hogy megtartsuk a mások szeretetének parancsolatát megfelelő módon, mivel ő kifejezetten azt mondja, hogy „a többi az csak ennek a magyarázata; menj és tanulj.” Ez azt jelenti, hogy a Tóra többi része az ennek az egy parancsolatnak a magyarázata és hogy az a parancsolat, hogy szeresd felebarátodat mint saját magadat, nem válhatna teljessé azok nélkül.

3)Mielőtt mi belemerülnénk a dolog lényegébe, meg kell vizsgáljuk azt a parancsolatot miután minket arra utasítottak: „szeresd felebarátodat mint saját magadat.” Az a szó, hogy ‘saját magadat’, azt mondja nekünk, hogy „szeresd felebarátodat ugyanabban a mértékben amekkora mértékben magadat szereted, semmivel nem kevésbé.” Más szóval, nekünk állandóan és minden figyelmünkkel ki kell elégítsük minden egyes személy szükségleteit Izrael nemzetén belül, semmivel nem kevesebb mértékben, mint amekkora mértékben odafigyelünk, hogy kielégítsük saját szükségleteinket.

És ez teljesen lehetetlen, mivel nem sokan vannak akik képesek lennének kielégíteni akár saját szükségleteiket is a mindennapi munkájuk alapján, akkor hogyan mondhatnánk ezeknek az embereknek, hogy ők azért dolgozzanak, hogy kielégítsék egy teljes nemzet kívánságait? És mi semmiképp nem gondolhatjuk azt, hogy itt a Tóra túloz, mivel az figyelmeztet minket arra, hogy se ne adjunk hozzá, se ne vonjunk ki a szavaiból, azt jelképezve hogy ezek a szavak és ezek a törvények a legtökéletesebb precízióval lettek megadva.

4)És hogyha ez még mindig nem elég számotokra, akkor én elmondom nektek, hogy annak a parancsolatnak, hogy szeresd felebarátodat, az egyszerű magyarázata még keményebb, mivel nekünk barátunk szükségét saját szükségünk elé kell helyezni. Ez úgy van, ahogy azt bölcseink írták (Kidushin, 20) azzal a verssel kapcsolatban, hogy „mivel ő boldog veled” (Deuteronomy 15:16), a héber rabszolgával kapcsolatban: „amikor a személynek csak egy párnája van, hogyha ő maga fekszik arra és nem adja azt rabszolgájának, akkor nem tartja meg azt a szabályt, hogy ‘mivel ő boldog veled’, mivel ő a párnára fekszik és a rabszolga pedig a földre. És hogyha ő maga nem fekszik a párnára, de nem adja azt oda a rabszolgának sem, akkor az a Szodoma szabály.” Ebből az következik, hogy akarata ellenére, neki a párnát rabszolgájának kell adnia, míg a mester maga a földön fekszik.

Mi ugyanezt a szabályt találjuk abban a versben is, amely a felebarát szeretetének a mértékéről szól, mivel itt ugyancsak a szöveg a barát szükségletének a kielégítését a személy saját szükségletének a kielégítéséhez hasonlítja, mint azzal a példával, hogy ‘mivel ő boldog veled’ a héber rabszolgával kapcsolatban. Ezáltal itt ugyancsak, ha a személynek csak egy széke van és a barátjának nincs, akkor a törvény az, hogyha ő maga ül a székre és nem adja azt barátjának, akkor ő megtöri azt a törvényt, hogy „szeresd felebarátodat, mint saját magadat”, mivel ő nem elégíti ki barátjának a szükségét mint ahogy kielégítené sajátját.

És hogyha ő maga nem ül a székre, és nem adja azt oda barátjának sem, akkor az ugyanolyan gonosz mint a Szodoma szabály. Ennélfogva neki meg kell engednie barátjának, hogy az üljön a székre, míg saját maga a földre ül, vagy állva marad. Nyilvánvalóan ez a törvény minden olyan szükséges dologra vonatkozik, amellyel a személy rendelkezik és amely barátjának hiányzik. És most menjünk és nézzük meg, hogy ez a Micva egyáltalán teljesíthető-e?

5)Először is meg kell értsük azt, hogy a Tóra miért kifejezetten az Izraeli nemzetnek lett adva, és nem pedig a világ összes nemzeteinek egyenlő módon. Lehetséges, Isten ments, hogy itt nacionalizmusról lenne szó? Természetesen csak egy őrült személy gondolná mindezt. Valójában bölcseink már megvizsgálták ezt a kérdést, és ez az amit ők ezen szavak alatt értettek (Avoda Zarah 2): „Isten az felajánlotta azt minden egyes nemzetnek és nyelvnek és azok nem fogadták azt el.”

De amit ők érthetetlennek találnak az, hogy akkor miért lettek ők “a kiválasztott nemzet”-nek nevezve, ahogy az írva van: „az Úr, a ti Istenetek választott titeket” (Deuteronomy 7:6), mivel nem létezett egy másik nemzet, amely azt elfogadta volna? Sőt mi több, egy alapvető kérdés van abban a témában: Lehetséges az, hogy a Teremtő Törvényével a kezében eljött, hogy tárgyalásokba bocsátkozzon azon barbár népekkel? Ilyesmiről soha senki nem hallott, és ez teljesen elfogadhatatlan.

6)De amikor mi teljesen megértjük annak Tórának és a parancsolatoknak az esszenciáját ami nekünk lett adva, és azok vágyott célját, amekkora mértékben bölcseink arra utasítottak minket, amely a célja annak a hatalmas Teremtésnek, amely szemünk elé lett tárva, akkor megértünk majd mindent. Mivel az első alapgondolat az, hogy nincsen cselekedet cél nélkül. És nincsen kivétel ez alól a szabály alól, kivéve a legalacsonyabb emberi fajokat vagy újszülötteket. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy a Teremtő, akinek a magasztossága minden elképzelésen felül van, nem cselekedne – akár kicsiny vagy nagy cselekedetet – valamilyen cél nélkül.

És a bölcseink azt mondják nekünk erről, hogy a világ kizárólag a Tóra és a parancsolatok megtartására lett megteremtve, azaz, ahogy azt bölcseink elmagyarázták, a Teremtő célja attól az időtől kezdve, hogy megteremtette a Teremtést az volt, hogy felfedje az Ő Istenségét mások számára. Mindez azért van így, mert az Ő Istenségének felfedése, az a teremtményhez egy kellemes bőségként érkezik, amely állandóan növekszik amíg el nem éri a kívánt mennyiséget.

És ezáltal az alantas felemelkedik a valódi felismeréssel és egy szekérré válik a Teremtő számára, és hogy összeolvadjon a Teremtővel ameddig ők el nem érik a végső beteljesülést: „Még a szem sem látott egy másik Istent rajtad kívül” (Isaiah 64:3). És annak a tökéletességnek a hatalmassága és dicsősége miatt, a Tóra és a prófécia ugyancsak óvakodik attól, hogy akár egyetlen szóval is túlzásba essen itt, ahogy azt a bölcseink mondták (Berachot 34), „Az összes próféták próféciáikat csakis a Messiás napjairól mondták, csakis a következő világról és még a szem sem látott egy másik Istent rajtad kívül.”

Ez a tökéletesség, a Tóra és prófécia szavaiban és a bölcseink szavaiban abban az egyszerű szóban van kifejezve, hogy Dvekut (összeolvadás). De ezen szó tömegek általi szélesköri hsaználata következtében, az majdnem elvesztette annak teljes tartalmát. De amennyiben mi akárcsak egy pillanatra is elgondolkodunk ezen a szón, akkor el leszünk kápráztatva annak csodálatos kalibere által, mert mi képesek leszünk magunk elé képzelni a Teremtő magasztosságát és a teremtmény alantasságát. És akkor képesek lesztek elképzelni az egyiknek a másikkal való összeolvadásának értékét, és képesek lesztek megérteni, hogy miért ezt a szót tekintjük a teljes Teremtés céljának.

Ebből az következik, hogy a teljes Teremtés célja csakis az, hogy az alantas teremtmények képesek legyenek a Tóra és a parancsolatok megtartásán keresztül állandóan fölfele emelkedni, állandóan fejlődni, amíg meg nem lesznek jutalmazva a Teremtővel való összeolvadással.

7)De itt jönnek a kabbalisták és megkérdezik, hogy miért nem lettünk mi megteremtve ennek az összeolvadásnak a magasztos állapotában kezdetektől fogva? Mi az oka annak, hogy a Teremtőnek a Teremtés munkájával, a Tórával és a parancsolatokkal kellett terhelnie minket? És a kabbalisták erre azt válaszolják: „Az, aki abból eszik, ami nem az övé, az fél a másik arcába tekinteni.” Mindez azt jelenti, hogy az aki megeszi és élvezi barátja munkájának gyümölcsét, az fél barátjának arcába tekinteni, mivel az által ő egyre megalázottabbnak érzi magát, ameddig el nem veszti emberi formáját. És mivel az, amely a Teremtő tökéletességből terjed ki, nem lehet hiányos, a Teremtő megadta nekünk a teret, hogy mi saját magunk elnyerhessük magasztosságunkat, a Tórában és a parancsolatokban végzett munkánkon keresztül.

Ezek hatalmas mélységű szavak és én már elmagyaráztam azokat az Ari Életfája című könyvéhez bevezetőként szolgáló Panim Me’irot u Masbirot könyvem Első Ágában, és a Tíz Szfira Tanulmánya című könyvem Belső elmélkedés fejezetének Első Részében. Itt én elmagyarázom őket röviden, hogy azokat érthetővé tegyem mindenki számára.

8)Mindez hasonló ahhoz, amikor egy gazdag ember magához vett egy embert a piacról és megetette azt, és aranyat, ezüstöt adott neki, valamint mindenfajta vágyott dolgot minden egyes nap. És minden egyes nap ő még több ajándékkal látta őt el, mint az előző nap. Végül a gazdag ember megkérdezte: „Mond meg nekem, vajon az összes kívánságod teljesült-e?” És a másik azt válaszolta: „Nem teljesült az összes kívánságom, mert milyen jó és kellemes lenne, hogyha mindezek a tulajdonok és drágaságok a saját munkámon keresztül jutottak volna hozzám, mint ahogy azok eljutottak hozzád, és akkor én azokat nem adományként kapnám a te kezedből.” És akkor a gazdag ember azt válaszolta: „Ebben az esetben nem született még olyan személy a világban, aki képes lenne vágyadat teljesíteni.”

Mindez egy természetes dolog, mivel egyrészről ő egyre nagyobb élvezeteket él át, minél több ajándékot kapott a másiktól, de másrészről nehéz számára, hogy elviselje a szégyent azért a kitörő jóságért, amellyel a gazdag ember elhalmozta őt. Mindez azért van, mert létezik egy természetes törvény, hogy a megszerző szégyent és türelmetlenséget érez, amikor az ajándékot az adakozótól szánalomból és sajnálatból kapja.

És innen terjed ki a második törvény, hogy senki nem lesz képes kielégíteni a barátjának a teljességében szükségleteit, mivel legvégül ő nem lesz képes megadni neki a saját tulajdon érzetének természetét és formáját, mivel a kívánt tökéletesség csak azon keresztül érhető el.

De ez csak a teremtményekre vonatkozik, míg a Teremtő szempontjából mindez teljesen lehetetlen és elfogadhatatlan. És ez az oka annak, hogy a Teremtő felkészítette számunkra a Tórában és a parancsolatokban végzett kemény munkát és erőfeszítést, hogy magasztosságunkat mi magunk hozzuk létre, mivel akkor az a boldogság és élvezet, amely a Teremtőtől jut hozzánk, azaz minden, amely benne van foglaltatva a Vele való összeolvadásban, a mi saját tulajdonunk lesz, amely saját erőfeszítésünkön keresztül érkezik hozzánk. És akkor mi tulajdonosként érezzük majd magunkat, amely nélkül nem létezhet a teljesség érzése.

9)Valóban, meg kell vizsgálnunk ennek a természetes törvénynek a lényegét és forrását, és hogy ki volt az aki létrehozta a szégyennek és a türelmetlenségnek azt a hibáját, amelyet mi érzünk amikor adományokat kapunk egymástól. Ez megérthető egy olyan törvényből, amely jól ismert a tudósok számára, hogy mindegyik ág ugyancsa vágyik, keresi, epekedik és hasznot hajt a gyökér összes cslekedeteiből. Ugyanakkor mindazok a cselekedetek, amelyek nincsenek jelen a gyökérben, azon gyökér ága ugyancsak eltávolítja magát azoktól, nem képes azokat elviselni, és károsodik általuk. És ez a törvény létezik minden egyes gyökér és annak ága között és ez a törvény nem szeghető meg.

Most itt megnyílik számunkra egy ajtó, hogy megérthessük világunk összes élvezetének és fájdalmának eredetét. Mivel a Teremtő az Ő teremtményeinek a gyökere, mi mindazt ami a Teremtőben magában létezik és ami tőle közvetlenül terjed ki hozzánk kellemesnek és csodálatosnak érezzük, mivel a természetünk közel van gyökerünkhöz. És bármi, amely nincs jelen Őbenne és amely nem a Teremtőtől közvetlenül terjed ki hozzánk, hanem ellentétes a Teremtéssel magával, az természetünkkel ellentétes lesz, és azt nehéz elviselnünk. Ezáltal mi szeretjük a nyugalmat és gyűlöljük a sok mozgást, és nem teszünk egyetlen mozdulatot sem, hogyha az nem a nyugalom elérésére törekszik. Mindez azért van, mert a mi gyökerünk az mozdulatlan, nyugalomban van és semmilyen mozgás, változás nem létezik a Teremtőben egyáltalán. Ennélfogva ez ellentétes a mi természetünkkel és gyűlöletes számunkra.
Ugyanezen okból kifolyólag mi szeretjük a bölcsességet, erőt és gazdagságot, stb. mivel mindezek léteznek a Teremtőben, aki a mi eredetünk. És ezáltal mi gyűlöljük azok ellentétét, mint a bolondságot, gyengeséget és szegénységet, mivel azok nem léteznek a mi gyökerünkben egyáltalán. Ez minket gyűlölet és undor érzésére késztet és hatalmas fájdalmat okoz nekünk.

10)Ez az ami nekünk egy kellemetlen ízt ad a szégyenben és a türelmetlenségben, amikor mi másoktól adományozás útján kapunk, mivel a Teremtőben nem létezik olyasmi mint szívesség elfogadása, mivel kitől lenne Ő képes elfogadni? És mivel ez az alapelem nem létezik gyökerünkben, mi ugyancsak azt visszataszítónak és undorítónak találjuk. Másrészről mi boldogságot és élvezetet kapunk minden egyes alkalommal, amikor képesek vagyunk adakozni mások számára, mivel ez a cselekedet létezik gyökerünkben, amely csak adakozik minden számára.

11)Most már megtaláltuk a módját hogy megvizsgáljuk a Teremtés célját, amely a Teremtővel való összeolvadás, annak valós megjelenésében. Ez a magasztosság és Dvekut, összeolvadás, amely garantáltan elérkezik hozzánk a Tórában és Micvákban végzett munkánkon keresztül, az se nem több, se nem kevesebb mint az ágaknak gyökereikkel való azonossága. Az összes kellemesség, élvezet és magasztosság természetes módon jelenik meg itt, mivel ahogy mi azt a fentiekben állítottuk, hogy az élvezet az élvezet az egyetlen formaazonosság Teremtőjével. És amikor mi azonosulunk gyökerünk minden egyes cselekedetével, akkor boldogságot érzünk.

Ugyancsak minden, ami olyannal találkozunk, amely nem létezik gyökerünkben, az elviselhetetlenné, gusztustalanná vagy rendkívül fájdalmassá válik számunkra, melyet ez a koncepció szükségessé tesz. És mi természetszerűen rájövünk, hogy teljes reményünk, a gyökerünkkel való formaazonosság elérésén múlik.

12)Ezek voltak bölcseink szavai (Beresheet Rabba 44), amikor ők azt kérdezték, „Miért érdekelné a Teremtőt az, hogy vajon a személy az állatot a torkánál vagy a nyaka hátulján mészárolja le?” Végül is a parancsolatok csak az emberek megtisztítására lettek adva, és a megtisztítás a szennyes test megtisztítására vonatkozik, amely az a cél, amely a Tóra és a parancsolatok megtartásából emelkedik elő.

„Egy vad szamár emberré válik” (Jób 11:12), mivel amikor a személy megjelenik a Teremtés öléből akkor a személy tökéletes mocsokban és alantasságban van, azaz a többszörös önszeretetben mely belé lett nyomtatva, mely teremtmény minden egyes mozdulata csak maga körül forog, a mások iránti adakozás egyetlen szikrája nélkül.

Ezáltal, amikor a személy ilyen hatalmas távolságra van a gyökértől, a másik végletben, mivel a gyökér, az teljes adakozás a megszerzés egyetlen szikrája nélkül, míg az újszülött, a teljes önmegszerzés állapotában van, az adakozás egyetlen szikrája nélkül. Ennélfogva a teremtmény helyzetét úgy tekintjük, hogy az alantasság és a mocsok legalacsonyabb pontján van, a mi emberi világunkban.

És a személy minél inkább növekszik, annál inkább megkapja környezetéből a „mások iránti adakozás” adagjait, azon környezet értékrendszerének és fejlettségének megfelelően. És akkor a személy belekezd a Tóra és a parancsolatok megtartásába az önszeretet céljából, az ebben a világban és a következő világban remélt jutalom érdekében, melyet úgy hívunk, hogy Lo Lishma (nem az ő nevében), mivel nem lehet őt ehhez hozzá szoktatni bármi más módon.

És ahogy a személy növekszik, tudatják vele hogyan tartsa meg a Tórát és a parancsolatokat Lishma (az ő nevében) módján, amely kizárólag azzal a céllal történik, hogy elégedettséget okozzon Teremtőjének. Ahogy a RAMBAM azt mondta, „A nőknek és gyerekeknek nem szabad a Tóra és a parancsolatok Lishma formájában való megtartásáról beszélni, mivel nem lennének képesek azt elviselni. De amikor ők növekszenek és tudásra és bölcsességre tesznek szert, akkor meg lesznek tanítva a Lishma munkájára.” Ez úgy van ahogy bölcseink mondták, „A Lo Lishmából elérkezik a személy a Lishmába,” amely úgy definiálható, hogy a cél az csakis a személy Teremtőjének szánt elégedettség, és nem pedig bármilyen önszeretet.

És azon a természetes gyógymódon keresztül, mely a Tóra és a parancsolatok Lishma formájában található, amelyet a Tóra Adója ismer, ahogy azt bölcseink írták (Kidushin 30), „A Teremtő azt mondja, ‘Én megteremtettem a gonosz hajlamot és én megteremtettem annak számára a Tórát, mint fűszert.’” Ezáltal a teremtmény fejlődik és egyre feljebb halad a fent említett magasztosság szintjeiben, ameddig el nem veszíti önszeretetének minden maradványát és a testében levő összes parancsolatok felemelkednek, és ő az összes cselekedetét csakis az adakozás érdekében végzi, hogy még az a szükséglet amit megkap, az is az adakozás irányába folyjon, hogy ő képes legyen adakozni. És ezért mondták bölcseink azt, „A parancsolatok csak azért lettek megadva, hogy azzal az emberek meg legyenek tisztítva.”

13)Két része van a Tórának: 1) Parancsolatok ember és Isten között, 2) Parancsolatok ember és ember között. És mindkettő ugyanarra a dologra irányul, hogy a teremtményt elhozza a végső célhoz, amely az összeolvadás a Teremtővel.

Ezentúl még a mindkettőben található gyakorlati oldal is valójában egy és ugyanaz, mivel amikor a személy egy cselekedetet a Lishma formájában végez bármilyen önszeretet odakeveredése nélkül, azaz anélkül, hogy bármilyen hasznot találna maga számára, akkor a személy nem érez semmilyen különbséget, hogy vajon ő a barátja szeretete érdekében vagy a Teremtő szeretete érdekében dolgozik.

Mindez azért van, mert ez egy természetes törvény bármilyen lény számára, hogy bármi amely a lény testén kívül található, az valótlannak és üresnek van tekintve. És bármely mozdulat, amelyet a személy a másik szeretete irányában tesz, az a Visszavert Fénnyel van végrehajtva, és valamilyen jutalom előbb utóbb visszatér hozzá és szolgálja őt saját érdekében. Ezáltal egy ilyen cselekedet nem tekinthető a „másik szeretetének”, mivel az a végeredménye által van megítélve. Ez olyan mint egy bérbeadás, amely végül visszatérül. Azonban a bérbeadás cselekedete nem tekinthető a másik szeretetének.

De bármifajta mozdulat megtétele, amely csak a mások szeretetének az eredménye bármilyen Visszavert Fény szikrája nélkül és bármifajta önhaszon reménye nélkül cserébe, teljesen lehetetlen természet által. És az lett írva a Tikkuney Zohárban ezzel kapcsolatban a világ nemzeteire vonatkozva: „Minden kegyelem, amit ők megcselekszenek csakis saját saját érdekükben teszik.”

Ez azt jelenti, hogy az összes jó cselekedet, amit ők megcselekszenek, akár barátaik, akár az isten irányában, az nem a többiek szeretete miatt történik, hanem az önmaguk iránti szeretet miatt. És mindez azért van, mert az teljesen természetellenes.

Ennélfogva csak azok, akik megtartják a Tórát és a parancsolatokat válnak alkalmassá arra, mivel azáltal, hogy hozzászoktatják magukat, hogy megtartsák a Tórát és a parancsolatokat annak érdekében, hogy elégedettséget okozzanak Teremtőjüknek, ők fokozatosan eltávolodnak a természetes teremtmény öléből és egy második természetet szereznek meg, amely a fent említett mások szeretete.

És ez az, amely a Zohár bölcseit arra vezette, hogy kizárják a világ nemzeteit embertársaik szeretetéből, amikor azt mondták, „Minden kegyelem, amit ők megcselekszenek, csakis saját érdekükben teszik”, mivel ők nem törődnek a Tóra és a parancsolatok Lishma formájában való megtartásában, és az egyetlen oka annak, hogy ők isteneiket szolgálják, az a jutalom és az üdvözülés ebben a világban és a következőben. Ezáltal az ő isteneik imádata az önszeretetből származik ugyancsak, és ők soha nem fognak végrehajtani egy olyan cselekedetet, amely az ő saját testük határain kívül található, amelyért ők képesek lennének magukat felemelni akár egy hajszállal is alapvető természetük fölé.

14)Ezáltal mi tisztán láthatjuk, hogy azok számára, akik megtartják a Tórát és a parancsolatokat a Lishma formájában, nincs különbség a Tóra két része között még a gyakorlati oldalon sem. És mindez azért van, mert mielőtt a személy eléri mindazt, addig arra van kényszerítve, hogy bármilyen adakozási cselekedetet – akár egy másik személy, akár a teremtő irányában – minden elképzelés fölötti ürességnek érezzen. De hatalmas erőfeszítés árán a személy lassan felemelkedik és egy második természetet szerez, és akkor eléri a végső célt, amely a Dvekut, az összeolvadás a Teremtővel.

És mivel ez a lényeg, ennélfogva ésszerű azt gondolni, hogy a Tórának az a része, amely az embernek barátjával való viszonyára vonatkozik, az hatékonyabb abban, hogy a személyt a vágyott célhoz segítse. Mindez azért van, mivel az ember és Isten közötti patancsolatokban végzett munka az rögzített és különleges, nem megerőltető, és a személy könnyen képes ahhoz hozzászokni, és minden, amit a személy megszokásból végez az többé nem hasznos. De az ember és ember közötti parancsolatok állandóan változnak és nem kiszámíthatóak, és állandó megerőltetések veszik körül a személyt bármely irányba is fordul. Ezáltal azok gyógymódja sokkal megbízhatóbb és irányuk pontosabb.

15)Most már képesek vagyunk megérteni Hillel Hanaszi szavait a betért számára, hogy a Tóra lényege a „Szeresd felebarátodat mint saját magadat”, és a többi 612 parancsolat az nem más, mint annak magyarázata. És még az Isten és ember közötti parancsolatok is csak úgy tekintendőek, mint annak a Micvának a felkészítése, amely a végső cél, mely a Tórából és a parancsolatokból emelkedik elő, ahogy azt bölcseink mondták, „A Tóra és a parancsolatok csak azért lettek adva, hogy megtisztítsák Izraelt” (12). Ez a testnek a megtisztítása, ameddig a személy el nem ér egy második természetet, amely úgy van definiálva, hogy a „mások iránti szeretet”, azaz az egy Micva: „Szeresd felebarátodat mint saját magadat”, amely a Tórának a végső célja, amely után a személy azonnal eléri a Teremtővel való összeolvadást.

De a személynek nem kell csodálkoznia azon, hogy az miért nem azokban a szavakban lett definiálva: „És neked szeretned kell az Urat, Istenedet teljes szíveddel és teljes lelkeddel és teljes erőddel.” (Deuteronomy 6:5). Mindez azért van mert valóban, annak a személynek a szempontjából, aki még mindig a Teremtés természetén belül van, nem létezik különbség az Isten szeretete és embertársa szeretete között.

Mindez azért van, mert bármely, ami nem ő maga az valótlan számára. És mivel az a betért azt kérdezte Hillel Hanaszitól, hogy ő magyarázza el neki a Tóra vágyott végeredményét, hogy az ő célja közel legyen és hogy neki ne kelljen túl hosszú útat bejárnia, ahogy ő mondta „Tanítsd meg nekem a teljes Tórát, ameddig én egy lábon állok”; ezáltal ő azt úgy definiálta számára mint a felebarát szeretete, mivel annak iránya pontosabb és hamarabb megjelenik (14-es pont) mivel az hibaálló és megerőltető.

16)A fenti szavakban mi megtaláljuk a módját annak, hogy megértsük koncepciónkat a fentiekből (3-as és 4-es pontok) annak a Micvának tartalmáról, hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat”, hogy a Tóra hogyan kötelez minket arra, hogy valami olyasmit cselekedjünk amit nem lehet megcselekedni.

Valóban, tudnunk kell, hogy ennek okán a Tóra nem lett átadva ősapáinknak – Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak – hanem meg lett tartva egészen az egyiptomi kivonulásig, amíg ők kijöttek és hatszázezer, húsz éves és idősebb férfiak nemzetévé nem váltak. Mivel akkor a nemzet minden egyes tagja meg lett kérdezve, hogy beleegyezik-e ebbe a magasztos munkába. És ahogy minden egyes tagja a nemzetnek beleegyezett ebbe szívben és lélekben, és azt mondta, hogy „Mi megcselekedjük és mi meghalljuk”, akkor lehetővé vált a teljes Tóra megtartása és az, ami korábban lehetetlen volt most lehetővé vált.

Mindez azért van, mert az bizonyos, hogyha hatszázezer ember elhagyja saját szüségleteinek kielégítésére szolgáló munkáját és semmi másról nem aggódik csakhogy arra vigyázzon, hogy barátainak soha ne hiányozzon semmi, sőt mi több, hogy ők ezt hatalmas szeretettel tartják meg teljes szívükkel és lelkükkel, annak a Micvának a teljes jelentésében, hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat,” akkor az kétségtelen, hogy a nemzet egyetlen tagjának sem kell aggódnia többé saját jóléte felöl.

Mindezek miatt ő teljesen szabaddá válik attól, hogy saját túléléséért feleljen és könnyedén képes megtartani azt a parancsolatot, hogy “Szeresd felebarátodat mint saját magadat” teljesítve az összes feltételeket, amelyeket a 3. és 4. pontban adtunk meg. Végül is miért kéne neki aggódnia saját túlélése miatt, amikor hatszázezer lojális szerető várakozik készen állva hatalmas gondoskodással, hogy biztosítsa, hogy semmije nem hiányzik szükségleteiből?

Ennélfogva, ahogy a nemzet összes tagja beleegyezett, ők azonnal megkapták a Tórát, mivel most már képesek voltak annak megtartására. De mielőtt ők egy teljes nemzetté sokasodtak volna, és nyilvánvalóan az apák ideje alatt akik egyedülállóak voltak a földön, ők még nem voltak alkalmasak arra, hogy megtartsák a Tórát annak kívánt formájában. Mindez azért van, mert egy kis számú ember esetén lehetetlen akár csak belekezdeni is az ember és ember között létező parancsolatok megtartásába a „Szeresd felebarátodat mint saját magadat” mértékében, ahogy azt mi elmagyaráztuk a 3. és 4. pontokban. És ezért van az, hogy ők nem kapták meg a Tórát.

17)Az összes föntiekből képesek vagyunk megérteni bölcseink egyik legérthetetlenebb kifejezését: „Teljes Izrael felelős egymásért.” Ez teljesen igazságtalannak tűnik, mivel lehetetlen az, hogyha valaki bűnözik vagy olyan bűnt követ el, mely felháborítja Teremtőjét és nekünk semmi közünk ahhoz a személyhez, a Teremtő mégis az ő tartozását tőlünk gyűjtené be. Írva van, „Az apákat nem szabad halálra ítélni gyermekeik miatt…minden embert saját bűne miatt kell halálra ítélni.” (Deuteronomy 24:16), akkor hogy mondhatják ők azt, hogy mi felelősek vagyunk akár egy teljesen idegen bűneiért, akiről se magáról, sem hovatartozásáról nem tudunk?

És hogyha ez még nem elég számunkra, akkor nézzük meg a Masechet Kidushin 40b pontját: „Rabbi Elazar, Rabbi Simon fia azt mondja: ‘Mivel a világ a többség által van megítélve és az egyén is többség által van megítélve, hogyha csak egy parancsolatot is végrehajtott, akkor boldog ő, mivel az egész világot az érdem irányába ítélte. És hogyha csak egy bűnt is követett el ő, akkor bánat szálljon rá, mivel magát és az egész világot a bűn irányába ítélte, ahogy az mondva lett, egy bűnöző rengeteg jót pusztít el.’”

És Rabbi Elazar, Rabbi Simon fia engem felelőssé tett az egész világért, mivel ő azt gondolja, hogy a világ összes emberei felelősek egymásért és minden egyes személy vagy érdemet, vagy bűnt okoz az egész világnak cselekedeteivel. Ez duplán érthetetlen.

De a fentieknek megfelelően mi képesek vagyunk szavaikat egyszerűen megérteni, mi megmutattuk, hogy a Tóra mind a 613 parancsolata e körül az egyetlen parancsolat körül forog: „Szeresd felebarátodat mint saját magadat.” És mi azt találtuk, hogy egy ilyen állapot, csak egy teljes nemzetben létezhet, amelynek minden egyes tagja beleegyezik abba.

Baal HaSulam

Arvut (Kölcsönös Garancia)

Egész Izrael felelős egymásért

(Sanhedrin, 27b, Shavout, 39)

Mindez az Arvutról (kölcsönös garancia) szól, amikor egész Izrael felelőssé vált egymásért. Mivel a Tóra nem lett átadva nekik mielőtt Izrael nemzetének minden tagja meg nem lett kérdezve, hogy beleegyezik-e abba, hogy magára vegye a mások szeretetének Micváját (parancsolatát) annak teljességében, azokban a szavakban kifejezve: „Szeresd felebarátodat mint saját magadat” (ahogy az el lett magyarázva a 2. és 3. pontokban, ott vizsgáld azt meg részletesen). Mindez azt jelenti, hogy Izraelben minden egyes személy magára vállalja azt, hogy a nemzet minden egyes tagjáról gondoskodik és azért dolgozik és hogy kielégíti azok minden szükségletét, nem kevésbé mint annak a mértékében, ahogy belé van nyomtatva az, hogy saját szükségleteiről gondoskodjon.

És ahogy a teljes nemzet egyhangúlag beleegyezett ebbe és azt mondta, „Mi megcselekedjük és mi meghalljuk,” akkor Izrael minden egyes tagja felelőssé vált, hogy semmi sem hiányozhat a nemzet bármely más tagja számára. És csak akkor váltak ők érdemessé arra, hogy megkapják a Tórát és nem korábban.

Ezzel a kollektív felelősséggel a nemzet minden egyes tagja fel lett szabadítva az alól, hogy saját testének szükségleteiért aggódjon, és képes volt megtartani azt a Micvát (parancsolatot), hogy „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” a legteljesebb mértékben, és képessé vált arra hogy mindenét amivel rendelkezett bármely rászoruló személynek odaadja, mivel ő többé nem törődött saját testének a létezésével, hiszen tudhatta bizonyossággal, hogy hatszázezer odaadó szerető vette körül, akik állandóan készen álltak rajta, hogy őt támogassák.

Ennek okán, ők nem álltak arra készen hogy megkapják a Tórát Ábrahám, Izsák és Jákob idejében, hanem csakis miután kijöttek Egyiptomból és egy teljes nemzetté váltak. Csak akkor jött létre annak a lehetősége, hogy képesek legyenek mindenki szükségleteit garantálni, bármifajta aggodalom és gond nélkül.

Azonban, amíg ők még mindig össze voltak keveredve az egyiptomiakkal, szükségletüknek egy része szükségszerűen azon vadak kezébe lett helyezve, akik önszeretettel voltak átitatva. Ezáltal az a rész, amely idegenek van átadva, az nem biztosítható Izrael egyetlen személye számára sem, mivel barátai nem lesznek képesek azon szükségleteket nyújtani, mivel nem majd rendelkeznek azokkal. Ennek megfelelően mindaddig, amíg a személynek saját magával kapcsolatban kell aggódnia, addig alkalmatlan arra, hogy egyáltalán elkezdhesse annak a parancsolatnak a betartását, hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat.”

És ti nyilvánvalóan azt találjátok, hogy a Tóra átadását késleltetni kellett mindaddig, ameddig ők ki nem jöttek Egyiptomból és nem váltak egy önálló nemzetté, hogy összes szükségleteiket képesek legyenek maguknak nyújtani, mindenfajta másoktól való függőség nélkül. És ez alkalmassá tette őket arra, hogy megkapják a fent említett Arvutot (kölcsönös garanciát) és hogy ezek után megkapták a Tórát. Ebből az következik, hogy még a Tóra megkapása után is, amennyiben Izraelből egy maroknyi ember csalóvá válik és visszatér az önszeretet mocskába, anélkül hogy barátaikat figyelembe vennék, akkor ugyanaz a mennyiségű szükséglet, mely ezen kevesek kezében van, Izraelt azzal a szükséggel terheli, hogy azokat maguknak kell biztosítaniuk.

És mindez azért van, mert ezek a kevesek nem sajnálják meg őket egyáltalán; ezáltal, annak a Micvának a betartása, hogy a személy képes legyen barátját szeretni meg lesz akadályozva egész Izrael számára. Ezáltal, ezek a felkelők azt okozzák, azok akik megtartják a Tórát, megmaradjanak önszeretetük mocskában, mivel nem lesznek képesek elkötelezni magukat abban a Micvában, hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat,” és hogy beteljesítsék mások iránti szeretetüket segítség nélkül.

Ennek eredményeképpen, egész Izrael felelős egymásért, mind a pozitív oldalon, mind a negatív oldalon. A pozitív oldalon, amennyiben ők megtartják az Arvut-ot, ameddig mindegyikőjük gondoskodik és kielégíti barátai szükségletét, addig ők képesek teljességében megtartani a Tórát és a parancsolatokat, azaz képesek elégedettséget okozni Teremtőjüknek (13). És a negatív oldalon, amennyiben a nemzet egy része nem akarja megtartani az Arvut-ot, hanem ehelyett az önszeretetbe való elmerülést választja, azt okozzák, hogy a nemzet többi része is megmarad belemerülve saját mocskukban ésalantasságukban, anélkül, hogy megtalálhatnák a kiutat mocskukból.

18)Ennélfogva a Tana (Rabbi Shimon Bar Yochai) az Arvutot úgy írta le, mint két embert ugyanazon a hajón, amikor az egyikőjük elkezd egy lyukat fúrni a hajó oldalában. Barátja megkérdezte, „Miért fúrsz lyukat?” A másik azt válaszolja, „Mi közöd neked ehhez? Én saját magam alatt fúrok, nem alattad.” Erre az első azt válaszolja, „Te bolond! Mind a ketten együtt megfulladunk!” (VaYikra Rabba, 4. fejezet).

Ebből mi megtanuljuk, hogy mivel azok a felkelők az önszeretetben gázolnak, cselekedeteik által egy vasfalat építenek, amely megakadályozza a Tóra megtartóit, hogy egyáltalán belekezdhessenek a Tóra és a parancsolatok teljes megtartásába a „Szeresd felebarátodat mint saját magadat” mértékében, amely a létra, mely a Teremtővel való Dvekuthoz, összeolvadáshoz vezet. És mennyire igazak voltak annak a versnek a szavai, amely azt mondta, „Te bolond! Mind a ketten együtt megfulladunk!”

19)Rabbi Elazar, Rashbi (Rabbi Shimon Bar-Yochai) fia, az Arvut koncepcióját még tovább tisztázza. Nem elég számára, hogy Izrael minden egyes tagja felelős legyen egymásért, hanem az egész világ benne van foglaltatva ebben az Arvutban. Valóban, nincsen vita itt, mivel mindenki elismeri, hogy kezdetben elég egyetlen nemzettel elkezdeni a Tóra megtartását a világ korrekciójának érdekében. Lehetetlen volt az összes nemzettel egyszerre együtt kezdeni, ahogy azt mondták, hogy a Teremtő a Tórával elment minden egyes nemzethez és nyelvhez, és azok nem akarták elfogadni azt. Más szóval, ők nyakukig bele voltak merülve az önszeretet mocskába, néhányan a házasságtöréssel, néhányan rablással, gyilkossággal, és így tovább, ameddig lehetetlen volt azt elképzelni, azokban a napokban, hogy egyáltalán arra lehessen kérni őket, hogy beleegyezzenek az önszeretetből való visszalépésbe.

Ennélfogva a Teremtő nem talált olyan nemzetet vagy nyelvet, amely alkalmas lett volna a Tóra megszerzésére, kivéve Ábrahám, Izsák és Jákob gyermekeit, akiknek őseik érdemei visszatükröződött rájuk, ahogy azt bölcseink mondták, „A patriarchák megtartották a teljes Tórát már azelőtt, hogy az át lett volna adva.” Ez azt jelenti, hogy az ő lelkük magasztossága által meg volt a képességük, hogy elérjék a Teremtő útjait a Tóra spiritualitására vonatkozólag, amely az ő Dvekutjukból, összeolvadásukból adódik, anélkül, hogy először is szükségük lett volna a Tóra gyakorlati részének létrájára, amelynek megtartására egyátalán nem volt lehetőségük, ahogy az a „Matan Tóra” cikk 16. pontjában le lett írva.

Kétségtelenül mind szent ősapáink fizikai tisztasága és értelmi magasztossága nagy mértékben befolyásolta fiaikat és fiaik fiait, és az ő igazságosságuk visszatükröződött arra a generációra, amelynek tagjai mind magukra vállalták ezt a magasztos munkát és mindegyikőjük kijelentette egy nyilvánvaló módon, „Mi megcselekedjük és mi meghalljuk.” És emiatt mi lettünk kiválasztva, szükségszerűen, hogy egy kiválasztott nemzetté váljunk az összes nemzetek között. Ezáltal csak az Izraeli nemzet tagjai lettek beengedve a szükségszerű Arvutba, kölcsönös garanciába, és nem pedig a világ többi nemzetei, mivel ők nem vettek részt abban. És ez az egyszerű valóság, és hogyan lehet az hogy Rabbi Elazar nem ért egyet ezzel?

20)De a világ korrekciójának a befejezése azáltal történik majd, hogy a világ összes nemzetei a Teremtő munkája alá kerülnek majd, ahogy az írva van, „És az Úr Királlyá válik az egész föld fölött; és azon a napon az Úr és az Ő neve eggyé válik” (Zechariah, 14:9). És a szöveg kifejezetten rámutat „azon a napon” és nem korábban. És számtalan másik vers van, „mivel a föld megtelik az Úr ismeretével…” (Isaiah, 11:9) „…és az összes nemzetek hozzá folynak majd” (Isaiah, 2:2).

De Izrael szerepe a világ többi része tekintetében hasonlít a mi Szent Apáink szerepére az Izraeli nemzet irányában: ahogy a mi apáink igazságossága segített a mi fejlődésünkben és abban, hogy megtisztuljunk ameddig érdemessé nem válunk a Tóra megszerzésére, ősapáink nélkül, akik már megadása előtt is megtartották a Tórát, mi nyilvánvalóan nem lennénk semmivel sem jobbak, mint a többi nemzetek. (12-es pont).

Ugyanígy Izrael nemzetén múlik, hogy alkalmassá tegye saját magát és a világ összes többi nemzetét a Tórán és a parancsolatokon keresztül, hogy addig fejlődjenek, ameddig magukra nem veszik a mások szeretetének magasztos munkáját, amely a Teremtés céljához vezető létra, mely cél a Teremtővel való összeolvadás. Ezáltal minden egyes Micva (parancsolat), melyet Izrael minden egyes tagja végrehajt annak érdekében, hogy elégedettséget okozzon Teremtőjének, és nem pedig bármilyen öncél érdekében, bizonyos mértékben segíti a világ összes embereinek a fejlődését. Mindez azért van, mert az nem egyszerre történik meg, hanem egy lassú, fokozatos fejlődés által, ameddig az egy olyan mértékben megnövekszik, a világ összes emberét képes a vágyott tisztasághoz elhozni. És ez az, amit a bölcseink úgy hívnak, hogy „az egyensúly átmozdítása az érdem irányába,” azaz hogy a tisztaság szükségeltetett súlya el lett érve. És ők ezt egy mérlegen való méréshez hasonlítják, ahol az egyensúly átmozdítása, az a kívánatos súly elérését jelenti.

21)Ezek Rabbi Elazar, Rabbi Shimon fiának a szavai, aki azt mondta, hogy a világ a többség által van megítélve. Ő Izrael nemzetének a szerepére utal, hogy a világot egy bizonyos mértékű tisztaságra alkalmassá tegye, ameddig azok nem válnak érdemessé arra, hogy magukra vegyék a Teremtő munkáját, nem kevésbé mint ahogy Izrael érdemes volt arra, abban az időben mikor megkapták a Tórát. És bölcseink szavaival élve, ezt úgy tekintjük, hogy ők elég érdemet szereztek arra, hogy legyőzzék a bűn mértékét, amely a mocskos önszeretet.

Természetesen, amennyiben az érdemek mértéke, amely a mások szeretete hasznának magasztos elérése, felülemelkedik a bűn mocskos mértékén, ők érdemessé válnak arra a döntésre és beleegyezésre, hogy azt mondhassák, „Mi megcselekedjük és mi meghalljuk”, ahogy azt Izrael tette. De előzőleg, mielőtt ők elégséges érdemet értek volna el, az önszeretet minden bizonnyal győzedelmeskedne és azt a döntést hozná, hogy ők elutasítsák a Teremtő terhének magukra vételét.

Bölcseink azt mondták, „Bárki, aki végrehajt egy Micvát (parancsolatot), az boldog, mivel ő magát és az egész világot az érdem irányába ítélte.” Ez azt jelenti, hogy egy egyén Izraelből végre saját részét a végső döntésbe helyezi, mint az aki szezám magokat méricskél és azokat egyenként a mérlegre helyezi, ameddig az egyensúly át nem lendül. Nyilvánvalóan mindenki részt vesz ebben az átlendítésben, és az egyén nélkül a döntés soha nem teljesülhet be. Hasonlóan az lett mondva az Izraelből való egyén cselekedeteiről, hogy ő az egész világot az érdem irányába ítéli. Mindez azért van, mert amikor a dolog véget ér és az egész világ az érdem irányába lett ítélve, minden egyes személynek meg lesz a része ebben az átlendítésben, mivel az ő cselekedetei nélkül, az átlendítés hiányos maradt volna.

Ezáltal mi azt találjuk, hogy Rabbi Elazar, Rabbi Shimon fia, nem vitatkozik bölcseink szavaival, hogy egész Izrael felelős egymásért. Ehelyett Rabbi Elazar, Rabbi Shimon fia, a teljes világ korrekciójáról beszél a végső korrekció idejében, míg bölcseink a jelenről beszélnek, amikor még csak Izrael vállalta magára a Tórát.

22)És ez az, amit Rabbi Elazar, Rabbi Shimon fia idéz az írásokból: „Egyetlen bűnös rengeteg jót pusztít el.” Mindez azért van, mert az már el lett magyarázva (20-as pont), hogy az a benyomás, amely eljön a személyhez amikor elkötelezi magát az ember és Isten közötti parancsolatokban, az ugyanaz a benyomás amit ő akkor kap, amikor elkötelezi magát az ember és ember közötti parancsolatokban. Ő arra van kötelezve, hogy az összes parancsolatot Lishma (az Ő nevében) formájában végezze, bármifajta önszeretet reménye nélkül, azaz hogy semmilyen dicsőség vagy remény nem tér vissza hozzá erőfeszítésén keresztül jutalom vagy tisztelet, stb. formájában. Itt, ebben a magasztos pontban, a Teremtő szeretete és az ő barátjának szeretete egyesül és valójában eggyé válik (lásd a 15-ös pontot).

Ezáltal ő bizonyos mértékű előrehaladást okoz a mások szeretete iránti létrán a világ összes embereiben általánosságban. Mindez azért van, mert az a szint, amelyet az egyén cselekedeteivel – akár nagy akár kicsi – létrehozott, előbb utóbb csatlakozik a jövőhöz, a világot az érdem irányába átlendítve, mivel az ő hozzáadott részesedése csatlakozik az átváltáshoz (ahogy az írva van a 20-as pontban a szezám magokkal kapcsolatos allegóriában).

És az, aki egyetlen bűnt elkövet, azaz nem képes felülemelkedni és legyőzni saját mocskos önszeretetét, és ezáltal lop, vagy hasonlót cselekszik, magát és az egész világot a bűn mértékére ítéli. Mindez azért van, mert az önszeretet mocskának megjelenítése által a Teremtés alantas természete megerősödik. Ezáltal ő elvon egy bizonyos mértéket a végső érdemre való ítélés mértékéből. Ez hasonló ahhoz személyhez, aki a mérlegről eltávolítja azt az egyetlen szezám magot, melyet az ő barátja helyezett oda.

Ezáltal abban a mértékben ő kissé megemeli a bűn mértékét. Ebből az következik, hogy ő hátráltatja a világot, ahogy ők mondták, „Egyetlen bűnös rengeteg jót pusztít el.” Mivel ő nem volt képes fölülemelkedni kis stílű epekedésén, ő az egész világ spiritualitását visszataszította.

23)Ezekkel a szavakkal mi tisztán megértjük azt ami fennt lett mondva (5-ös pont) arról, hogy a Tóra kifejezetten az Izraeli nemzetnek lett megadva, mivel az nyilvánvaló és félreérthetetlen, hogy a Teremtés célja az az egész emberi faj vállán nyugszik, legyen az fekete, fehér vagy sárga, mindenfajta lényegi különbség nélkül.

De az emberi természetnek a legalacsonyabb szintre való lezuhanása miatt, amely az önszeretet, amely megállíthatatlanul uralkodik az egész emberiség fölött, semmi lehetőség nem volt a velük való tárgyalásra és arra hogy őket rá lehessen beszélni arra, hogy magukra vegyék akár még egy üres ígéretként is, hogy kilépjenek saját keskeny világukból mások szeretetének széles ösvényeire. Az egyetlen kivétel az Izraeli nemzet volt, mivel ők rabszolgaságra kényszerültek Egyiptom barbár királyságában négyszáz évig szörnyű szenvedésben.

Bölcseink azt mondták, „Ahogy a só megédesíti a húst, a szenvedés lecsiszolja az ember bűneit.” Ez azt jelenti, hogy azok a testnek hatalmas megtisztulást hoznak. És emellett Szent Apáik tisztasága segítette őket (16-os pont), amely a legfontosabb, ahogy arról a Tóra néhány verse tanúskodik.

És e két előzmény által ők alkalmassá váltak arra. És ezért van az, egyes személyben utal rájuk, ahogy az írva van, „és ott Izrael letáborozott a hegy előtt,” amelyet bölcseink úgy interpretáltak, mint „egy ember egy szívvel.”

Mindez azért van, mert minden egyes személy a nemzetből teljesen leválasztotta magát önszeretetéről, és csak barátjának akart hasznot hajtani, ahogy azt mi megmutattuk felül (16-os pont) a „Szeresd felebarátodat mint saját magadat” parancsolatának jelentésével kapcsolatban. Ebből az következik, hogy a nemzet összes egyéni tagja összegyűlt és egy szívvel egy emberré vált, mivel csak akkor váltak érdemessé arra, hogy megkapják a Tórát.

24)Ezáltal a fenti szükségből adódóan, a Tóra kifejezetten az izraeli nemzetnek lett megadva, kizárólag Ábrahám, Izsák és Jákob utódjainak, mivel az elképzelhetetlen volt, hogy bármilyen idegen részt vegyen abban. Emiatt az Izraeli nemzet egy bizonyos átjáróként lett megépítve, amely által a tisztaság szikrái ráragyoghatnak az egész emberi fajra az egész világon keresztül.

És ezek a szikrák naponta megsokszorozódnak, mint az aki a kincstárnoknak ad, ameddig az eléggé meg nem telt, azaz, ameddig ők egy olyan mértékben kifejlődnek, hogy képesek megérteni azt a kellemességet és nyugalmat, amely a mások szeretetének velejében található. Mivel akkor ők már tudni fogják, hogyan lendítsék az egyensúlyt a jobb oldalra, és magukat a Teremtő terhe alá helyezik majd, és akkor a bűn mértéke el lesz törölve a világból.

25)Most már csak azt kell befejezzük, ami fennt mondtunk (16-os pont) azzal kapcsolatban, hogy a Tóra miért nem lett az apáinknak átadva: mivel az a Micva (parancsolat), hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat,” amely a teljes Tórának a tengelye, és amely körül az összes parancsolatok forognak, hogy az tisztázódjon és és el legyen magyarázva, nem tartható meg egyének által, hanem csakis egy egész nemzet beleegyezésén keresztül.

És ezért tartott mindez addig, amíg ki nem jöttek Egyiptomból, amikor ők érdemessé váltak annak megtartására. És akkor, amikor ők először is meg lettek kérdezve, hogy a nemzet minden egyes tagja beleegyezik-e abba, hogy elfogadja ezt a parancsolatot. És ahogy ők beleegyeztek abba, akkor megkapták a Tórát. Azonban még mindig tisztáznunk kell azt, hol találjuk azt a Tórában, hogy Izrael gyermekeitől megkérdezték azt a kérdést, és hogy ők mind beleegyeztek abba a Tóra megkapása előtt.

26)Tartsuk észben, hogy ezek a dolgok magától értetődőek minden tanult személy számára abban a meghívásban, amelyet a Teremtő küldött Izraelnek Mózesen keresztül, a Tóra megadása előtt. Ez úgy van, ahogy írva van (Exodus, 19:5), „Most ennélfogva, ha ti valóban odafigyeltek a Hangomra, és megtartjátok Szövetségemet, akkor ti az Én saját kincsemmé váltok az összes nemzetek közül; mivel az egész föld az Enyém; és ti olyanok lesztek számomra mint egy főpapok királysága, és egy szent nemzet. Ezek azok a szavak, amelyeket mondanod kell Izrael gyermekeinek”. És Mózes jött és magához hívta a nemzet bölcseit, és eléjük tárta mindezeket a szavakat, amelyeket az Úr megparancsolt neki. És az összes ember, az egész nemzet együttesen válaszolt és azt mondta: ‘Mindazt, amit az Úr mondott mi megcselekedjük.’ És Mózes jelentette a nemzet szavait az Úrnak.”

Ezek a szavak látszólag nem illenének szerepükhöz, mivel a józan ész azt diktálja, hogyha valaki barátjának valamilyen munkát ajánl, és azt szeretné, hogy a másik abba beleegyezzen, akkor neki valami példát kellene mutatnia a munka természetéről és annak jutalmáról. Csak akkor képes a másik megvizsgálni azt, és eldönteni hogy azt elutasítja vagy elfogadja-e.

De itt, ebben a két versben, mi látszólag sem a munkáról, sem annak jutalmáról nem találunk példát, mivel ő azt mondja, „Ha ti valóban odafigyeltek a Hangomra és megtartjátok Szövetségemet,” és ő nem magyarázza sem a hangot sem a szövetséget és hogy azok mire vonatkoznak. És amikor azt mondja, „Akkor ti az Én saját kincsemmé váltok az összes nemzetek közül; mivel az egész föld az Enyém.”

Nem nyilvánvaló, hogy vajon Ő arra utasít minket hogy azért dolgizzunk, hogy kinccsé váljunk az összes nemzetek közül, vagy ez a jóság ígérete számunkra.

Nekünk ugyancsak meg kell értenünk a kapcsolatot azon szavak között, „mivel az egész föld az Enyém”. Mind a három interpretáló – Unkalus, Yonatan Ben Uziel és A Yerushalmi – és az összes fordítók – Rashi, Ramban, stb. – megpróbálják ezen írás szó szerinti jelentését kijavítani. Még Ezra is azt mondja Rabbi Marinos nevében, hogy az a szó, hogy „mivel” az azt jelenti, hogy „bár” és ő ezt úgy magyarázza, „és akkor ti az Én saját kincsemmé váltok az összes nemzetek közül, bár az egész föld az enyém.” Még Ezra maga is úgy tűnik, beleegyezik ebbe, azonban ez az interpretáció nem egyezik meg a mi bölcseinkkel, akik azt mondták, hogy „mivel”, az négy jelentéssel bír: „vagy”, „esetleg”, „de” és „az”.

És ő még egy ötödik interpretációt is hozzátesz, hogy: „bár”. És akkor az írás úgy fejeződik be, „és hogy ti Számomra olyanok lesztek mint egy főpapok királysága és egy szent nemzet.” De itt ugyancsak nem magától értetődő, hogy vajon ez egy parancsolat és a személynek abba bele kell merülnie, vagy ez valamilyen haszon ígérete. Ugyancsak azok a szavak hogy, „a főpapok királysága,” nincsenek megismételve és nincsenek sehol elmagyarázva a Bibliában.

A legfontosabb dolog itt az, hogy meghatározzuk a különbséget „a főpapok királysága” és a „szent nemzet” között. Mivel a főpapság egyszerű értelmezése az, hogy az szentséggel jár és ezáltal nyilvánvaló, hogy egy olyan királyság, ahol mindenki főpap, az egy szent nemzet kell hogy legyen, ezáltal azok a szavak, hogy „szent nemzet” feleslegesnek tűnnek.

27)Azonban mindabból, amit elmagyaráztunk ebben az esszében a kezdetektől mindeddig, megtanuljuk a szavak valódi jelentését, szerepüknek megfelelően – hogy azok egy ajánlatra és beleegyezésre vonatkozó tárgyalására hasonlítsanak. Mindez azt jelenti, hogy ezekkel a szavakkal a Teremtő valóban felajánlja számukra a Tórában és a parancsolatokban végzett munka teljes formáját és tartalmát és annak megfelelő jutalmát.

A Tórában és a parancsolatokban végzett munka azokban a szavakban van kifejezve, „és ti Számomra olyanok lesztek mint egy főpapok királysága.” A főpapok királysága azt jelenti, hogy mindegyikőtök, a legfiatalabbtól a legidősebbig, olyanná válik mint főpapok. Ahogy a főpapok nem rendelkeznek földdel vagy bármilyen materiális tulajdonnal, mivel a Teremtő az ő tulajdonuk, ugyanígy lesz az egész nemzet megszervezve, hogy a teljes föld és minden azon belül, csakis a Teremtőnek lesz dedikálva. És egyik személynek nem lehet semmilyen más elkötelezettsége azon belül, csak hogy megtartsa a Teremtő parancsolatait és hogy kielégítse embertársai szükségleteit. Ezáltal neki nem lesz hiánya semmiben, amit megkíván, hogy egyetlen személynek sem kelljen majd aggódnia saját magával kapcsolatban.

Ilyen módon még az olyan egyszerű munkák is mint a betakarítás, vetés, stb. pontosan olyan munkának tekintendőek, mint az áldozatok munkája, amelyeket a főpapok végeztek a Templomban. Miben különbözik az, hogyha én megtartom a Teremtő számára végzett áldozatok Micváját, amely egy pozitív Micva (parancsolat), vagy ha én képes vagyok azt a pozitív Micvát megtartani, hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat”? Ebből az következik, hogy az, aki betakarítja földjét annak érdekében, hogy megetethesse embertársát, az ugyanolyan mintha ő áldozatot végezne a Teremtő számára. Sőt mi több, úgy tűnik, hogy az a Micva, hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat,” fontosabb mint az, ha a személy egy áldozatot mutat be, ahogy azt mi fennt bemutattuk (14,15 pontok).

Valóban, ez még nem minden, mivel a teljes Tóra és a parancsolatok kizárólag Izrael megtisztításának céljára lettek megadva, amely a test a megtisztítása (lásd a12. pontot), ami után ő megkapja majd a valódi jutalmat, amely a Dvekut, az összeolvadás a Teremtővel, amely a Teremtés célja (15. pont). És az a jutalom azokban a szavakban van kifejezve, hogy „egy szent nemzet”. A Teremtővel való összeolvadáson keresztül mi szentesülünk, ahogy az írva van, „Ti szentté kell, hogy váljatok, mivel Én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.”

És látjátok, hogy azok a szavak, hogy „egy főpapok királysága” kifejezi a munka teljes formáját azon a „Szeresd felebarátodat mint saját magadat,” tengelyén, azaz egy olyan királyság, amelyben mindenki főpap, és hogy a Teremtő az egyetlen tulajdonuk, és semmilyen saját tulajdonnal nem rendelkeznek a megszokott tulajdonok közül. És be kell lássuk, hogy ez az egyetlen definíció, amelyen keresztül megérthetjük azokat a szavakat, hogy „egy főpapok királysága.” Mivel mi nem magyarázhatjuk ezt az oltárnál végzett áldozatokkal, mert akkor ez nem szólhatna egy teljes nemzetről, hiszen akkor ki végezné el az áldozatokat?

Ugyancsak a főpapság ajándékainak elfogadásával kapcsolatban, kik lennének az adakozók? És ugyancsak, a főpapok szentségét magyarázva, az már említve lett, hogy „egy szent nemzet.” Ennélfogva ez nyilvánvalóan azt kell jelentse, hogy egyedül a Teremtő az ő tulajdonuk, és semmilyen materiális tulajdonnal nem rendelkeznek maguk számára, teljesen megegyezve azokkal a szavakkal, hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat,” mely magában foglalja a teljes Tórát. És azok a szavak, hogy „egy szent nemzet” kifejezik a jutalom teljes formáját, amely a Dvekut, az összeolvadás a Teremtővel.

28)Most már teljesen megértjük az előző szavakat, mivel ő azt mondja, „Most ennélfogva, ha ti valóban odafigyeltek az Én hangomra és megtartjátok Szövetségemet,” azaz kössünk egy szövetséget azon, amit én most nektek mondok, hogy ti Saját kincseim lsztek az összes nemzetek közül. Ez azt jelenti, hogy ti lesztek az Én kincseim, és megtisztulás szikrái valamint a test megtisztítása halad majd rajtatok keresztül a világ összes népei és nemzetei számára, mivel a világ nemzetei nem állnak még készen erre. És mindenesetre nekem egy nemzetre van szükségem, hogy most belekezdjek, hogy az orvossággá váljon az összes nemzetek számára. És ennélfogva úgy fejezi be, „mivel az egész föld az Enyém,” azaz a föld összes nemzetei Hozzám tartoznak, mint ahogy ti is Hozzám tartoztok és mindenki arra hivatott, hogy Hozzám csatlakozzon (20. pont).

De most, ameddig ők még mindig képtelenek végrehajtani azt a feladatot, szükségem van egy erényes nemzetre. És amennyiben ti beleegyeztek abba, hogy orvossággá váljatok az összes nemzetek számára, Én arra utasítalak titeket, hogy „váljatok számomra egy főpapok királyságává,” amely a többiek szeretete annak végső formájában, mely a „Szeresd felebarátodat mint saját magadat,” amely az összes Tóra és parancsolatok tengelye. És „egy szent nemzet” az a jutalom, a Teremtővel való összeolvadás végső formájában, mely magában foglalja az összes elképzelhető jutalmakat.

És ezek bölcseink szavai a befejezést tisztázva, „Ezek azok a szavak, amelyeket mondanod kell Izrael gyermekeinek.” És ők pontosítanak, „Ezek azok a szavak,” se nem több, se nem kevesebb. Ez érthetetlen: Hogyan mondhatnád azt, hogy Mózes hozzáadna vagy kivonna a Teremtő szavaiból, oly mértékben, hogy a Teremtőnek figyelmeztetnie kellett őt erről? És mi senki hozzá foghatót nem találunk az egész Tórában. Épp ellenkezőleg, a Tóra azt mondja róla (azaz Mózesről): „mivel ő a megbízott az Én teljes házamban” (Számok 12:7).

29)Most már képesek vagyunk teljesen megérteni, hogy a munka formájával kapcsolatban annak végső formájában, ahogy az azokban a szavakban hogy „egy főpapok királysága,” van elmagyarázva, amely a végső definíciója annak, hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat” valóban elképzelhető lett volna, hogy Mózes visszafogja magát, óvakodva attól, hogy a munka teljes lényegét egyszerre bemutassa, nehogy Izrael ne akarja magát leválasztani összes anyagi tulajdonáról és ne akarja teljes vagyonukat és tulajdonukat a Teremtőnek átadni, ahogy az azokkal a szavakkal, hogy „egy főpapok királysága” lett utasítva.

És ez hasonló ahhoz, amit RAMBAM írt, hogy a nőknek és gyermekeknek nem szabad elmondani a tiszta munka teljes lényegét, azaz, hogy semmi jutalom nem jár érte, és meg kell várni amíg ők felnőnek és bölccsé válnak és rendelkeznek a bátorsággal annak végrehajtására. Ezért adta a Teremtő neki neki a fenti figyelmeztetést, „se kevesebbet,” hogy megmutassa nekik a munka valódi természetét annak teljes magasztosságában, azokkal a szavakkal kifejezve, hogy „egy főpapok királysága.”

És a jutalomra vonatkozólag, amely azokban a szavakban van meghatározva, hogy „egy szent nemzet,” lehetséges lett volna Mózes számára, hogy megpróbálja tovább magyarázni és részletezni azt a kellemességet és magasztos kifinomultságot, amely a Teremtővel kapcsolatos Dvekutból, összeolvadásból származik, hogy rábeszélje Izrael nemzetét ennek a szélsőségnek az elfogadására, hogy teljesen leválasszák magukat mindenfajta evilági tulajdonról, ahogy azt a főpapok teszik. Ezért ő figyelmeztetve lett, hogy „se többet,” hanem hogy maradjon homályos, és ne magyarázza el a teljes jutalmat, mely azon szavakban van benne foglalva, hogy „egy szent nemzet.”

Mindennek az oka az, hogyha ő elmondta volna nekik a jutalom lényegében található csodálatos dolgokat, akkor ők szükségszerűen felhasználták és magukra vették volna a Teremtő munkáját annak érdekében, hogy megszerezzék azt a csodálatos jutalmat maguk számára. Ez maguk számára történő munkának számítana, önszeretet miatt. Az viszont hamissá tenné a teljes célt (13. pont).

Ezáltal mi látjuk, hogy a munka formájával kapcsolatban, amely az „egy főpapok királysága” szavakban lett kifejezve Mózesnek az lett mondva, „se kevesebbet.” És a jutalom homályos mértékével kapcsolatban, amely az „egy szent nemzet” szavakban lett kifejezve Mózesnek az lett mondva, „se többet.”