A barátok fontosságára vonatkozólag

A barátok fontosságára vonatkozólag a társadalomban, és hogyan értékeljük őket, azaz milyen fontossággal kell bírni mindenkinek a barátja felé. A józan ész azt diktálja, hogy ha valaki a barátjával kapcsolatban, ha ő alacsonyabb szinten van, mint a sajátja, akkor tanítani akarja, hogy hogyan viselkedjen erényesebben mint a jelenlegi tulajdonságai diktálják. Ezért nem tud a barátja lenni; diákjává fogadhatja a barátot de nem lehet barátja.

És ha valaki a barátját magasabb szinten látja a sajátjánál, és látja, hogy jó tulajdonságokat tud kapni tőle, akkor ő lehet a Ravja , de nem lehet a barátja.

Ez azt jelenti, hogy pontosan akkor, amikor valaki egyenlő szintűnek látja a barátját a sajátjával, képes elfogadni a másikat barátjaként és összekapcsolódni vele. Ez azért van így, mert egy barát azt jelenti, hogy mindketten ugyanabban az állapotban vannak. Ezt diktálja a józan ész. Más szavakkal ugyanolyan nézeteik vannak, és így úgy döntenek, hogy összekapcsolódnak. Ekkor mindkettőjük a cél irányában cselekszik, amit mindketten el kívánnak érni.

Ez olyan, mint két hasonlóan gondolkodó barát, aki együtt üzletet, hogy az üzletük hasznot hozzon nekik. Ebben az állapotban úgy érzik, hogy egyenlő erőkkel bírnak. De ha az egyikük úgy érzi, hogy jobban kompetens, mint a másik, akkor nem akarja elfogadni őt egyenlő partnerének. Ehelyett egy részarányos partnerséget teremtenek az erőnek és tulajdonságoknak megfelelően, amit az egyik a másik fölött bír. Ebben az állapotban a partnerség egy harminchárom vagy huszonöt százalékos partnerség, és nem lehet azt mondani, hogy egyenlőek az üzletben.

De a barátok szeretete esetén, amikor a barátok kapcsolódnak, hogy egységet teremtsenek közöttük, ez világosan azt jelenti, hogy ők egyenlőek. Ezt „egységnek” hívják. Például, ha együtt üzletelnek és mondjuk a hasznot nem egyenlően osztják el, akkor azt „egységnek” nevezik? A barátok szeretetének az üzlete nyilvánvalóan akkor kell, hogy megvalósuljon amikor az összes haszon és tulajdon, amit a barátok szeretete birtokol, egyenlően az irányításuk alá esik. Nem kellene elrejtőzniük egymás elől vagy elzárkózniuk egymástól, hanem minden szeretetben, barátságban, igazságban és békében lesz.

De az „Egy beszéd a Zohár teljességéért” című írásban írva van, „A nagyság két feltétel teljesülésekor jön el: 1) mindig figyeljünk rá, és kapjuk meg a társadalom elismerését, a nagyságuk mértékéig; 2) a környezetnek nagyszerűnek kell lennie, ahogyan írva van, „Az emberek sokasága a király dicsősége.”

Ahhoz, hogy elfogadjuk az első feltételt, minden diáknak éreznie kell, hogy ő a legkisebb az összes barát között, és akkor képes lesz megkapni a nagyság értékelését mindenkitől. Ez azért van így, mert a nagy nem képes a kicsitől kapni, és sokkal kevésbé tud a szavai hatása alá kerülni. Csak az alacsonyabbat nyűgözi le a nagyobb elismerése.

A második feltétel, hogy minden tanulónak kötelező magasztalnia minden barát erényeit, mintha ő volna a legnagyobb a generációban. Ekkor a környezet hatással lesz rá, ahogyan a nagyszerű környezetnek kell, mivel a minőség fontosabb, mint a mennyiség.

Ez követi, hogy a barátok szeretetének vonatkozásában, segítik egymást, azaz elég mindenkinek hogy a barátját ugyanolyan szintűnek tekintse, mint a sajátja. De mivel mindenkinek tanulnia kell a barátaitól, itt van a Rav és a tanítvány dolga. Ebből az okból kifolyólag a barátját nagyobbnak kell tekintenie, mint önmagát.

De hogyan képes valaki a barátját nagyobbnak látni, mint önmagát, amikor láthatja, hogy a saját erényei nagyobbak mint a barátjáé, hogy tehetségesebb és jobb természetes tulajdonságokkal bír? Két módja van, hogy ezt megérthessük:

Hittel az értelem felé emelkedik: ha barátjaként választotta őt, akkor értelem felett elismeri őt.

És ez természetesebb – az értelmen belül. Ha úgy döntött, hogy elfogadja a másikat, mint barátját, és dolgozik rajta, hogy szeresse őt, akkor természetes hogy a szeretetével csak a jó dolgokat látja. És bár vannak rossz dolgok a barátjában, nem látja azokat, ahogyan írva van „a szeretet minden bűnt elfed”.

Láthatjuk, hogy a személy hibát láthat a szomszéd gyerekeiben, de a sajátjaiban nem tud. És amikor valaki az ő gyerekének hibáit említi, akkor azonnal ellenáll a barátjának és elkezdi a gyerekei érdemeit kinyilatkoztatni.

És a kérdés az, melyik az igazság? Végül is, vannak érdemei a gyerekének, és ezért dühös, amikor mások a gyerekéről beszélnek. Ez a lényeg, ahogyan hallottam az apámtól: Valóban minden embernek vannak előnyei és hátrányai. És a szomszéd és az édesapa is az igazságot mondja. De a szomszéd nem úgy áll a másik gyerekéhez, mint egy apa a gyerekéhez, mivel nincs ugyanolyan szeretettel a gyerek felé, mint az apa.

Ezért amikor a másik gyereket vizsgálja, csak a hibáit látja a gyereknek, mivel ez több örömöt ad neki. Ez azért van, mert megmutathatja, hogy ő erényesebb, mint a másik mivel a saját gyereke jobb. Ezen ok folytán csak a másik hibáit látja. Amit lát az igaz, de csak azt látja amit élvezni tud.

De az apa is csak az igazságot látja, de csak a jó dolgokat veszi, ami a gyerekében van. Ő nem látja a gyerekének hibáit, mivel ez nem ad neki örömet. Ezért az igazat mondja azzal kapcsolatban, amit a gyerekében lát. És mivel csak azokra a dolgokra tekint, amelyek örömet adnak neki, csak az erényeket látja.

Kiderül, hogy ha valaki szereti a barátait, a szeretet törvénye az, hogy a barátaid erényeit akarod látni és nem a hibáit. Ezért ha valaki hibát lát a barátjában, ez nem annak a jele, hogy a barátja hibás, hanem azt hogy a hiba őbenne van, azaz hogy ő hibázik a barátok szeretetében és hibákat lát a barátjában.

Ennélfogva nem a barátjának van szüksége korrekcióra. Sokkalta inkább őneki van a korrekcióra szüksége. Így az összes fentiből az következik, hogy nem azzal kell törődnie, hogy a barátai hibáit kijavítsa, amit a barátjában lát, hanem őneki magának kell korrigálnia a hibát, amit a barátok szeretetében teremtett. És amikor ő magát korrigálja, akkor csak a barátja erényeit látja és nem a hibáit.

Magyar ajkú kabbala tanulók csoportja