Csinálj magadnak egy Ravot és vásárolj magadnak egy barátot

A Misnában (Avot, 1), Jehoshua Ben Perachia azt mondja, „Csinálj magadnak egy ravot [nagyszerű/tanár], vásárolj magadnak egy barátot, és minden személyt az erény mérlegén ítélj meg.” Láthatjuk, hogy három dolog van itt: 1) Csinálj magadnak egy ravot; 2) vásárolj magadnak egy barátot; 3) ítélj meg mindenkit az erény mérlegén.

Ez azt jelenti, hogy amellett, hogy csinálsz magadnak egy ravot, van valami, amit a közösség vonatkozásában muszáj megtennie. Más szavakkal, a barátok szeretetével foglalkozni nem elégséges. Mindemellett, minden személy felé figyelmesnek kell lennie és az erény mérlegén kell megítélnie őket.

Muszáj megértenünk a különbséget a „csinálj”, „vásárolj” és az „erény mérlege” között. A csinálás az egy gyakorlati dolog. Ez azt jelenti, hogy nincs elme belevonva, csak cselekedet. Más szavakkal, még ha valaki nem ért egyet azzal a dologgal, amit szeretne megtenni, hanem éppen ellenkezőleg, az elme azt láttatja vele, hogy nem érdemes megtenni, ezt úgy hívják, hogy cselekedet, azaz tiszta erő, amiben nincs agymunka, mivel az értelme ellenében van.

Ennek megfelelően magyarázhatjuk a munka vonatkozásában, hogy az a tény, hogy valakinek a mennyek királyságát kell magára vennie, azt „cselekedetnek” hívják. Olyan ez, mintha egy ökörre igát tesznek, hogy szántsa a földet. Bár az ökör nem akarja a munkát magára venni, ráerőltetjük úgyis.

Ehhez hasonlóan, a mennyek királyságával kapcsolatban szintén erőltetnünk és rabigába kell magunkat taszítani, mivel ez a Teremtő parancsolata, mindenféle ritmus és értelem nélkül. Ez azért van így, mert az embernek a mennyek királyságát nem azért kell elfogadnia, mert a teste valamilyen hasznot érez, ami annak eredményeképpen érkezni fog, hanem azért hogy örömet adjon a Teremtőnek.

De hogyan képes a test egyet érteni ezzel? Ez az értelme annak, hogy a munka miért kell hogy az értelem felett legyen. Ezt hívják úgy, hogy Csinálj magadnak egy ravot, mivel a mennyek királyságának kell léteznie, mivel „Ő hatalmas és uralkodó”.

Írva van a Zohárban, (Bevezetés a Zohár könyvébe) „A félelem a legfontosabb, hogy az ember féljen a Felső Egytől, mivel ő hatalmas és uralkodó, a lényege és gyökere az összes világoknak, és semmi esetre sem tud minden Ővele hasonlatos lenni.” Így a személynek félnie kell a Teremtőt mert Ő hatalmas és mindenen uralkodik. Ő nagyszerű, mert Ő a gyökér, amelyről minden világ kiterjed, és az Ő nagysága az Ő cselekedeteiben látszódik. És Ő mindenen uralkodik, mivel minden világ amit Ő teremtett a felső és az alsó is, nem hasonlítható Őhozzá, mert ezek semmit sem adnak hozzá az Ő lényegéhez.”

Ennélfogva a munka rendje az hogy az illető elkezd „Ravot csinálni magának” és magára veszi a mennyek királyságának terhét a logika és az értelem felett. Ezt hívják „csinálásnak”, azaz csupán cselekedetnek, a test egyet nem értése ellenére. Eztán „Vásárolj magadnak egy barátot”. A vásárlás épp olyan, mint amikor egy ember szeretne vásárolni valamit, valamit el kell engednie, amit már birtokolt. Azt adja, ami egy ideig az övé volt, és cserébe egy új tárgyat kap.

Hasonlóan van ez az Isten munkájával is. Ahhoz, hogy valaki elérje a Dvekutot [öszetapadást] a Teremtővel, ami a formák egyezősége, ahogyan „Amint ő könyörületes, te is könyörületes leszel”, sok dolgot el kell engednie, hogy a Teremtővel összekapcsolódást vásároljon. Ez a jelentése annak, hogy „Vásárolj magadnak egy barátot”.

Mielőtt a személy ravot csinál magának, azaz a mennyek királyságát, hogyan képes magának barátot venni, azaz kapcsolatot a ravval? Végül is még nincs ravja. Csak miután magának ravot csinált, van értelme azt kérni, hogy a test kompromisszumot kössön, hogy megvásárolja az összekapcsolódást, amit kíván hogy elégedettséget adhasson a Teremtőnek.

Sőt mi több, meg kell értenünk, hogy neki pontosan olyan mértékig van meg az ereje, hogy betartsa a „vásárolj magadnak egy barátot”, amekkora a rav nagysága. Ez azért van így, mert pontosan olyan mértékig áll készen rá, hogy kompromisszumot kössön, hogy a ravval kapcsolódjon, amennyire érzi a rav fontosságát, mivel megérti azt hogy a Dvekut [összetapadás] elérése a Teremtővel bármilyen erőfeszítést megér.

Kiderül, hogy ha valaki látja, hogy nem tud túljutni a testén, mert úgy gondolja, hogy nem elég erős, hogy gyenge természettel született, ez nem így van. Az az oka hogy nem érzi a rav nagyszerűségét. Más szavakkal, még mindig nincs meg neki a mennyek királyságának fontossága, így nincs ereje túljutni valami olyasmin, ami annyira nagyon nem fontos. De ha fontos dologról van szó, bárki elenged fontos dolgokat, amit szeret és megszerzi, amire szüksége van.

Például, ha a személy nagyon fáradt és este 11 körül aludni megy, ha felkeltik hajnali 3-kor, persze hogy azt mondja, hogy nincs energiája felkelni tanulni, mert nagyon fáradt. És ha egy kicsit gyengének érzi magát, vagy van egy kis láza is, a testének biztosan nem lesz ereje felkelni abban időben, amihez hozzászokott az ébredése kapcsán.

De ha a személy nagyon fáradt, betegnek érzi magát, és éjfélkor aludni megy és hajnal egykor felkeltik és azt mondják neki, hogy „Tűz van a házban; már a szobádhoz közeleg. Gyorsan kelj fel és az életedet megmented az erőfeszítés árán.” akkor ő nem fog kifogásokkal jönni, hogy fáradt, nem tud koncentrálni vagy beteg. Sőt mi több, még akkor is, ha nagyon beteg, erőfeszítést fog tenni, hogy az életét megmentse. Nyilvánvalóan, mivel egy fontos dolgot ér el, a testnek megvan az energiája, hogy megtegye amit tud, azért hogy megkapja amit akar.

Ennélfogva, miközben azon dolgozik, hogy „Csinálj magadnak egy ravot” és a személy ebben hisz mint „Értük van az életünk és napjaink hosszúsága”; olyan mértékig, amennyire érzi, hogy ez az ő élete, annyira van a testnek elég ereje, hogy minden akadályon keresztülmenjen, ahogyan a hasonlatban írva van. Emiatt az ember minden munkájában, a tanulásban és az imában, az egész munkáját fókuszálnia kell arra hogy elérje a rav nagyságát és fontosságát. Sok munkát kell végeznie és sok imát kell mondania már csak ezért is.

A Zohár szavaival ezt úgy hívják, „Az Istenség felemelése a porból”, ami azt jelenti, hogy a mennyek királyságát felemeljük, amelyik a porba süllyedt. Más szavakkal, valaki nem helyez a földre egy fontos dolgot, miközben valami jelentéktelen dolog a földre kerülhet. És mivel a mennyek királyságát „Istenségnek” hívják, ez a „Legalacsonyabb mélységig süllyedt”, mondva van a könyvekben, hogy minden spirituális cselekedet előtt az illetőnek imádkoznia kell, hogy az „Istenséget a porból” felemelje, azaz imádkozik, hogy a mennyek királyságát fontosnak lássuk, hogy megérje erőfeszítést tennünk érte és a fontosságát emelnünk.

Most megérthetjük, hogy mit mondunk a Rós Hasána [Újévi] imában, „Adj dicsőséget a népednek”. Ez elég zavarosnak tűnik. Most szabad imádkoznunk az elismerésért? A bölcseink azt mondták, „Légy nagyon szerény” így hogyan imádkozunk a Teremtőhöz, hogy dicsőséget adjon nekünk?

Azt kell megmagyaráznunk, hogy azért imádkozunk, hogy a Teremtő adja az Isten dicsőségét a népének. Nincsen számunkra dicsősége az Istennek, de „Isten városa a legmélyebb mélységig süllyedt” amit úgy hívnak, „Istenség a porban”. Így szintén nincs meg annak a fontossága sem bennünk, hogy „csinálj magadnak egy ravot”. Ezért a Rós Hasanán, abban az időben amikor a mennyek királyságát magunkra vesszük, a Teremtőtől azt kérjük, hogy adja az isten dicsőségét az népednek, Izrael népének, hogy érezze a Teremtő dicsőségét. És ekkor képesek leszünk megtartani a Tórát és a Micvákat [parancsolatokat] teljes mértékig.

Ezért azt kell mondanunk, „Add Isten dicsőségét a Népednek”, azt, hogy Ő adja Isten dicsőségét Izrael népének. Ez nem jelenti, hogy Ő Izrael dicsőségét Izrael népének fogja adni, hanem azt jelenti, hogy a Teremtő Isten dicsőségét adja Izrael népének, mivel erre van szükségünk, hogy érezzük a fontosságát és a nagyságát a Teremtővel történő Dvekutnak. Ha megvan nekünk ennek a fontossága, minden személy képes lesz erőfeszítést tenni, és nem lesz senki a világon, aki azt mondja, hogy nincs ereje megmenteni az életét, és állat kíván maradni, ha ő érzi, hogy az élet nagyon fontos dolog, mivel élvezni tudja az életet.

De ha a személy nem érzi, hogy az életének értelme volna, akkor sok ember a halált választja. Ez azért van így, mert nincs olyan személy aki a szenvedés tapasztalná az életében, mivel ez a teremtés céljával ellenben van, mivel a teremtés célja az volt, hogy jót tegyen a teremtményeivel, azaz hogy élvezzék az életet. Így amikor valaki látja, hogy nem tud boldog lenni most vagy legalábbis később sem, öngyilkosságot követ el, mert nincs célja az életének.

Emiatt minden amiben hiányt szenvedünk az csupán a „csinálj magadnak egy ravot, hogy érezd a Teremtő nagyságát.” Ekkor mindenki képes lesz elérni a célt, ami a vele történő összetapadás.

És Rabbi Jehoshua Ben Perachia szavait is magyaráznunk kell — aki három dolgot mond: 1) Csinálj magadnak egy ravot. 2) Vásárolj magadnak egy barátot. 3) Ítélj meg minden személyt az erény mérlegén – a barátok szeretetének tekintetében.

Értelme lenne, hogy azt gondoljuk, hogy a barátság két emberről szól, aki ugyanolyan képességi és tulajdonsági szinten van, mivel ekkor könnyűnek találják, hogy kommunikáljanak és eggyé egyesülnek. És aztán, „Mindenki a barátját segítette” mint két ember aki partnerségre lép, és mindkettő egyenlő energiát fektet be, erőforrásokat, és munkát. Ekkor a profitok is egyenlően osztódnak fel közöttük.

Viszont ha valaki magasabb rendű, mint a másik, azaz ő több pénzt vagy több szakértelmet, vagy több energiát fektet bele mint a másik, a haszon felosztása szintén nem egyenlő. Ezt hívják „egyharmados partnerségnek” vagy „egynegyedes partnerségnek”. Így nem tekinthető valódi partnerségnek, mert az egyik magasabb státuszú, mint a másik.

Kiderül, hogy a valódi barátság – amikor mindegyikük a szükséges fizetést megteszi a barátja megvásárlásához – pontosan az egyenlő státuszon van, és akkor egyenlően fizetnek. Ez olyan mint a fizikai üzlet, ahol mindegyikük mindent egyenlően ad, vagy nem lehet valódi a partnerség. Ezért a „Vásárolj magadnak egy barátot” mivel akkor lehet kapcsolódás – amikor mindegyikük megveszi a barátját – amikor egyenlőek.

Másfelől lehetetlen egymástól tanulnunk, ha valaki nem látja, hogy a barátja nagyobb, mint ő.. De ha valaki látja, hogy a másik nagyobb, nem lehet a barátja, csak a ravja (tanár/nagyszerű), mivel ő diáknak tekinthető. Ekkor megtanulhatja a tudást vagy az erényeket tőle.

Ezért mondják, „csinálj magadnak egy Ravot és vásárolj magadnak egy barátot”; mindkettőnek léteznie kell. Más szavakkal, mindegyikük úgy kell hogy tekintse a másikat, mint barátot, és akkor van helye a vásárlásnak. Ez azt jelenti, hogy mindegyiküknek kompromisszumokkal kell fizetnie a másiknak, mint egy atya aki igazolja a nyugalmát, dolgozik a fiáért, pénzt költ a fiára és ez mind a szeretet miatt van.

Viszont ez ott természetes szeretet. A Teremtő természetes szeretetet adott a gyerekneveléshez hogy folytonosság legyen a világban. Ha például az apa a gyereket azért nevelné fel, mert ez egy Micva [parancsolat], a gyerekének olyan mértékben lenne élelme, öltözete, és más dolgai is amik a gyerekeknek szükségesek, amilyen mértékben a személy elkötelezett az összes Micvot megtartásában és amikor csak a minimumot tenné meg, akkor a gyereke halálra éhezhetne.

A Teremtő ezért adott a szülőknek természetes szeretetet a gyermekeik felé, hogy folyamatosság legyen a világban. Ez nem így van a barátok szeretetével. Itt mindenkinek nagy erőfeszítést kell tennie magától, hogy megteremtse a barátok szeretetét a szívében.

Ez ugyanígy van az „És vásárolj magadnak egy barátot”-tal. Ha egyszer megérti, legalább az értelmével, hogy segítségre van szüksége és nem képes megtenni a szent munkát, ha megéti, hogy segítségre van szüksége, olyan mértékig ameddig az elméjében felfogja, annyira kezd el vásárolni, és kompromisszumot hozni a barátjáért.

Ez azért van így, mert megérti hogy a munka elsődlegesen abban van, hogy a Teremtőnek adományoz. Viszont ez a természete ellenében van, mert az ember egy vággyal született, hogy csak a saját hasznára szerezzen meg. Ezért kaptuk az orvosságot, ami által az önszeretetből mások szeretetéhez jutunk, és amivel el tudunk érkezni a Teremtő szeretetéhez.

Ennélfogva tud barátot találni ezen a szinten. De ezután a barátja ravvá tétele, azaz hogy ő érezze hogy a barátja magasabb szinten van, mint ő olyasvalami, amit az illető nem láthat, hogy a barátja olyan mint a rav és ő pedig olyan mint egy tanuló. De ha nem tekint a barátjára ravként, hogyan fog tőle tanulni? Ezt hívják „csinálásnak”, azaz elme nélküli cselekedetnek. Más szavakkal, el kell fogadnia, értelem felett, hogy a barátja nagyobb, mint ő és ezt hívják „csinálásnak” azaz cselekedetnek az értelem felett.

A „Zohár teljességéért szóló beszéd” esszéjében írva van, „ahhoz hogy az első feltételt megkapjuk, minden diáknak a legkisebbnek kell éreznie magát a barátok között. Ebben az állapotban megkaphatja a Nagyszerű nagyságát.” Így világosan kimondja, hogy mindenkinek a legkisebbnek kell látnia magát az összes tanuló között.

És mégis hogyan képes valaki magát a legkisebbnek látni a tanulók között? Itt csak az értelem felett helyes lenni. Ezt hívják úgy, hogy „csinálj magadnak egy ravot”, azaz mindegyike ravnak tekinthető vele összehasonlítva, és ő pusztán diáknak tekinthető.

Ez egy nagy erőfeszítés, mivel van egy szabály, miszerint a másik hiányai mindig látszanak miközben a saját hibái mindig rejtve vannak. És mégis úgy kell tekintenie a másikat, mintha az erényes volna, és megéri neki, hogy elfogadja amit mond vagy amit csinál, hogy tanuljon a másik cselekedeteiből.

De a test nem ért egyet ezzel, mert amikor az illetőnek tanulnia kell a másiktól, azaz ha magasan néz a másikra fel, a másik munkára kényszeríti, és a test hatályon kívül hagyja a másik nézeteit és cselekedeteit. Mivel a test nyugodni akar, jobb és kényelmesebb neki, hogy figyelmen kívül hagyja a barátja nézeteit és cselekedeteit, hogy ne kelljen erőfeszítést tennie.

Ezért hívják ezt „Csinálj magadnak egy ravot”-nak. Ez azt jelenti, hogy meg kell csinálnod, hogy a barátod a ravod legyen. Más szavakkal nem az értelem által lesz, mivel az értelem máshogyan dolgozik, és néha még az ellentétét is mutatja, hogy ő lehet a rav és a másik az ő diákja lehet. Ezért hívják ezt „csinálásnak” azaz „cselekedetnek” és nem érvelésnek.

3) „És ítélj meg minden személyt az erény mérlegén”.

Miután azt mondtuk, „Vásárolj magadnak egy barátot” egy kérdés marad, „Mi legyen a többi emberrel”? Például ha a személy egy pár barátot kiválaszt a gyülekezetéből és a többieket elhagyja és nem kapcsolódik velük, a kérdés az, hogy „hogyan kellene neki azokat kezelni”? Végül is ők nem a barátai, és miért nem választotta őket? Azt kellene mondanunk, hogy nem talált erényeket bennük, hogy érdemesek legyenek a velük történő kapcsolódásra, azaz nem értékeli őket.

Így hogyan kellene a többi embert kezelnie a csoportjában? És ez vonatkozik a többi emberre, akik nem a gyülekezetből valóak, hogyan kellene neki kezelni őket? Rabbi Jehoshua Ben Perachia azt mondja erről, „és ítélj meg minden embert az erény mérlegén”, azaz az illetőnek mindenkit az erény mérlegén kell megítélnie.

Ez azt jelenti, hogy az a tény hogy ő nem talál tulajdonságokat bennük, nem az ő hibájuk. Sokkal inkább, nincs hatalma hogy képes legyen meglátni az általános nyilvánosság erényeit. Emiatt a saját lelkének tulajdonságainak megfelelően lát. Ez igaz az elérésének megfelelően, de az igazságnak megfelelően nem. Más szavakkal van egy olyan dolog, mint az igazság maga, arra való tekintet nélkül, amit az illető elér.

Van olyan igazság, amit mindenki az elérésének megfelelően ér el, azaz olyan igazság, amelyik megváltozik azáltal, aki eléri azt. Azaz a változás tárgyát képezi az állapotoknak megfelelően, amit az illető elér.

De a valódi igazság nem változik meg lényegében. Ezért minden ember különbözően érheti el ugyanazt a dolgot. Ennélfogva a nyilvánosság szemében, lehet az is, hogy a nyilvánosság rendben van, csak különbözően látja a saját tulajdonságának megfelelően.

Azt figyelembe véve, hogy mit beszéltünk meg az 1-es számú cikkben (1984-5), pár megállapítást kell tennünk:

Különbséget kell tennünk a) ember és a Teremtő, b) az ember és a barátja és c) az ember és a többi ember között, aki nem a barátja, bár van egy olyan mondás „Egész Izrael barát”.

Egyszeriben úgy találjuk, hogy a szavak, miszerint „csinálj magadnak egy ravot [tanárt/fontos embert], és vásárolj magadnak egy barátot”, az jelenti a korrekció útját és máskor pedig azokban a szavakban van ugyanez, hogy „és ítélj meg minden embert előnyére” (Avot, Első fejezet). Meg kell értenünk a különbséget a „csinálj” és a „vásárolj” között és az ítélj meg előnyére jelentése között.

A „csinálást” úgy magyarázhatjuk, hogy kizárjuk az értelmet. Ez azért van, mert amikor az értelem nem érti meg, hogy valami megéri-e vagy sem, hogyan tudom meghatározni, hogy mi a jó nekem? Vagy ugyanígy, ha az értelmem egyenlőnek tekinti azokat, ki fogja meghatározni egy ember számára, hogy mit kell neki tennie? Így a cselekedet tud dönteni.

Tudnunk kell, hogy két út áll előttünk: az hogy dolgozunk azért hogy adományozzunk vagy dolgozunk a megszerzésért. Vannak az ember testében olyan részek, amelyek azt mondják neki, „Sikeres leszel az életedben ha az adományozás érdekében dolgozol, és ez a módja annak, hogy az életet élvezni fogod.” Ez a jó hajlam érve, ahogyan a bölcseink mondták, „ha így teszel, boldog leszel ezen a világon és boldog a következő világban.”

És a gonosz hajlam érve ezzel ellentétes: Jobb dolgozni a megszerzés érdekében. Ebben az állapotban csak az erőt amit, „cselekedetnek az értelem felett” hívnak, a meghatározó, és nem az intellektus vagy az érzelem. Ezért a cselekedetet „értelem felettinek” és „érvelés felettinek” hívják és ez az erő, amit úgy hívnak „hit az intellektus ellenében”.

A „vásárlás” az értelmen belül van. Általában az emberek látni akarják, hogy mit akarnak megvásárolni, így a kereskedő megmutatja nekik az árukat és alkudoznak, hogy megéri-e azt az árat, amit a kereskedő kér. Ha nem gondolja, hogy megéri, akkor nem vásárol. Ezért a „vásárlás” az értelmen belül van.

Most el fogjuk magyarázni a „rav” esetét és a „barát” esetét. A barátot néha úgy hívják, hogy „társadalom”, amikor az emberek összejönnek és kapcsolódni akarnak. Ez csak a formaegyezőségen keresztül történhet meg, azáltal, hogy mindenki törődik a mások szeretetével. Ezáltal egyesülnek és eggyé válnak.

Ennélfogva, amikor egy társadalmat alapítanak, hogy egyetlen csoport legyen, azt látjuk, hogy az emberek akik ilyen társadalom megteremtésével foglalkoznak, általában olyan embereket keresnek, akik hasonló nézetekkel és tulajdonságokkal bírnak, akiket ők többé-kevésbé egyenlőnek látnak. Egyébiránt nem fogják elfogadni őket a csoportba, amelyet meg akarnak alapítani. És utána kezdődik a barátok szeretetének munkája.

De ha a kezdetekben nincs a társadalom céljával kapcsolatban egyenlőség, mielőtt beléptek volna a társadalomba, nem lehet várni, hogy bármi kisül ebből a kapcsolódásból. Csak akkor lehet azt mondani, hogy elkezdenek a mások szeretetének munkájért dolgozni, ha nyilvánvaló egyenlőség létezik közöttük mielőtt beléptek volna a társadalomba.

Az ember és a Teremtő között

Az ember és a Teremtő között a rend úgy kezdődik, hogy „csinálj magadnak egy ravot”é és aztán „vásárolj magadnak egy barátot”. Más szavakkal, először az illetőnek értelem felett kell hinnie, hogy a Teremtő nagyszerű, ahogyan írva van a Zohárban (185.o, 191, pont a Szulám Kommentárban), “Félelem, ami a kezdet, azt jelenti hogy az embernek félnie kell a Mesterétől, mivel ő hatalmas és uralkodó.”

Olyan mértékig, ameddig az illető hisz a Teremtő nagyságában, akit úgy hívnak, hogy „hatalmas”, megvan az ereje hogy adjon a „vásárlásnak”, azaz, hogy vásároljon az önszeretet mellett, hogy elérje a formaegyezőséget, amit úgy hívnak, hogy Dvekut [összetapadás] a Teremtővel. És ezt úgy hívják, hogy Haver [barát]: ő az aki Hiburban [kapcsolatban] van a Teremtővel.

Amikor fizikai dolgokat vásárolunk, pénzt kell otthagynunk, elismerést, vagy erőfeszítést kell tennünk, hogy elérjük azt. Ehhez hasonlóan, amikor egy személy meg szeretné vásárolni a kapcsolatot a Teremtővel, ott kell hagynia az önszeretetét mivel egyébként nem képes a formaegyezőséget elérni.

Amikor valaki látja, hogy nem alkalmas a kompromisszumokra, hogy a formaegyezőséget megvásárolja, ez nem azért van mert gyenge személyiséggel született, és ezért nem tud túljutni az önszeretetén. Inkább a „csinálj magadnak egy Ravot” hibája, azaz hogy ő nem dolgozik a hit témájában, mivel olyan mértékig lesz ereje a kompromisszumokhoz, amennyire fontos neki a Teremtő nagyságának hite.

Sőt mi több, tudnia kell neki, hogy ha szeretné lemérni a hitének erejét, akkor láthatja a kompromisszumokban, amit az önszeretetben csinál, és akkor megismeri a fokozatát az értelem feletti hitének. Így működik ez az ember és a Teremtő között.

Az ember és barátja között

Az ember és barátja között a „vásárolj magadnak egy barátot”-tal kell kezdeni, és aztán a csinálj magadnak egy ravot”-tal folytatni. Ez azért van így, mert amikor a személy a barátját keresi, először meg kell hogy vizsgálja őt hogy meglássa hogy tényleg érdemes rá, hogy kapcsolódjanak vele. Végül is, látjuk hogy egy különleges imát mondanak a barátokra vonatkozólag, amit az áldások után mondunk az imában: „Kérlek:” „Tarts minket távol a gonosz embertől és a rossz baráttól”.

Ez azt jelenti, hogy mielőtt valaki barátkozik valaki mással, minden lehetséges módon meg kell vizsgálnia őt. Ebben az időben neki muszáj használnia az értelmét. Ezért nem mondják, „csinálj magadnak egy barátot”, mivel a „csinálás” értelem feletti dologra vonatkozik. Ennélfogva az ember és barátjára vonatkozólag, az értelmével kell mennie és amennyire csak lehet. meg kell vizsgálnia, hogy a barátja rendben van-e, ahogyan minden nap imádkozunk, „Tarts távol minket a gonosz embertől és a rossz baráttól.”

És amikor látja, hogy megéri neki, hogy kapcsolódjon vele, fizetnie kell azért, hogy összekapcsolódjon vele, azaz kompromisszumot kell tenni az önszeretetben és cserében megkapja a mások szeretetének erejét. És csak akkor várhatja azt hogy a Teremtő szeretetével is jutalmazva lesz. Miután összekapcsolódott az emberek csoportjával, akik szeretnék elérni a Teremtő szeretetének szintjét, és szeretné tőlük megkapni az erőt a munkához, hogy adományozzon és a szavak megmozgassák őt amik a Teremtő szeretetének szükségéről szólnak, neki minden barátját úgy kell látnia a csoportban, mint nagyobbakat önmagánál.

Írva van a Matan Torah című könyvben (A Tóra odaadása, 143. o), hogy valaki nem kap benyomásokat a társadalomból vagy nem kapja meg az elismerését neki valamiben, hacsaknem tekinti a társadalmat magánál nagyobbnak. Ez az oka, hogy miért kell mindegyikünknek éreznie, hogy ő a legkisebb mind közül, mivel aki hatalmas, nem képes megkapni attól, aki kisebb, mint ő, és sokkal kevesebb hatással vannak rá a szavai. A kicsit az, aki benyomásokat kap, a nagy elismerésén keresztül.

Ezt követi, hogy a második állapotban, amikor mindenkinek tanulnia kell a többiektől, ott van a „csinálj magadnak egy ravot” témája. Ez azért van, hogy képes legyen azt mondani, hogy a barátai nagyobbak mint ő maga, és a „csinálást” kell használnia, ami a megtétel értelem nélkül, mivel csak az értelem felett mondhatja azt, hogy a barátja magasabb szinten van, mint ő maga Ennélfogva az ember és barátja között a rend az, hogy „vásárolj magadnak egy barátot” és aztán a „csinálj magadnak egy ravot”.

Az ember és minden személy között

A Misna azt mondja nekünk, „csinálj magadnak ravot, vásárolj magadnak egy barátot és ítélj meg minden személyt az ő előnyére” (Avot, Első fejezet).

Elmagyaráztuk, hogy az ember és barátja között, a sorrend az, hogy először mész és vásárolsz magadnak egy barátot – és elmagyaráztuk, hogy a vásárlás az értelmen belül létezik – és aztán kell azzal foglalkoznunk, hogy „csinálj magadnak egy ravot”. És az ember és a Teremtő között a sorrend úgy van, hogy először „csinálj magadnak egy ravot” és aztán a „vásárolj magadnak egy barátot”.

Meg kell értenünk a jelentését neki, hogy azt mondjuk, minden személyre vonatkozólag „ítélj az ő előnyére”. Ez vásárlás vagy csinálás? A fentieknek megfelelően úgy kell magyaráznunk a „minden ember megítélését előnyére”, mint „csinálást” és nem „vásárlást”.

Például, tegyük fel, hogy sok ember van a gyülekezetben, és egy kis csoport közöttük elhatározza, hogy szeretnének egységre lépni egy olyan társadalomban, amelyik a barátok szeretetével foglalkozik, És aztán mondjuk például, van 100 férfi a gyülekezetben, és tíz úgy dönt, hogy egységre lép. Meg kell vizsgálnunk, miért pont az a 10 különleges egyén döntött az egység felől közöttük, és nem mások a gyülekezetben. Ez azért van, mert úgy látják, hogy azok az emberek erényesebbek, mint a többi ember a gyülekezetben, vagy ők rosszabbak mint a többiek és úgy érzik, hogy valamiféle cselekedetet kell tenniük, hogy a Tóra és létráján emelkedjenek és félnek?

A fent említetteknek megfelelően elmagyarázhatjuk, hogy az az oka neki, hogy azok az emberek egyezte meg az egységükben egy kis csoporttá, amelyik a barátok szeretetével foglalkozik, hogy mindegyikük érzi, hogy egyetlen vágyuk van, ami képes egyesíteni a nézeteiket, hogy megkapják a mások szeretetének erejét. Van egy híres mondás a bölcseinktől: „Ahogyan az arcaik különböznek, a nézeteik is különböznek.” Így akik egyetértettek közöttük, hogy csoporttá egyesülnek, megértették, hogy nincs olyan nagy távolság közöttük, olyan értelemben, hogy megértik a mások szeretete munkájának fontosságát. Ennélfogva mindegyikük képes lesz kompromisszumokra a másikért, és egységre tudnak lépni akörül, A többi ember viszont nem bír megértéssel a mások szeretetének munkájára vonatkozólag; ezért velük nem tud kapcsolódni.

Ennélfogva ebből az következik, hogy amikor a barátok szeretetének egységével foglalkozunk, mindenki megvizsgálja a másikat, az értelmét és a tulajdonságait, hogy lássa hogy érdemes rá, hogy csatlakozzon a társadalomhoz amibe azok az emberek beengedik a döntésük alapján. Ez úgy van, ahogy imádkozunk, „Tarts minket távol a gonosz személytől és a rossz baráttól”, az értelmen belül.

Kiderül, hogy kevély a többi emberrel a gyülekezetben. Hogy lehetséges, hogy ez meg van engedve? Végül is, a törvény ellen van, ami azt mondja “Rabbi Levitasz, Javne embere, azt mondja, ‘Légy nagyon nagyon szerény’. (Avot, Negyedik fejezet).

Rabbi Jehoshua Ben Perachia erről azt mondja, „Ítélj meg minden személyt az ő előnyére” (Avot, Első fejezet) ez azt jelenti, hogy a többi ember tekintetében, az értelme felé kell emelkednie, amit úgy hívnak hogy „csinálás”, ami cselekedet és nem érvelés. Ez azért van így, mert az értelme megmutatja neki, hogy nem olyan megfelelőek, mint azok az emberek, akikkel társult, és ez az amit mindenki magának mond. Így minden ember kevély a többiekkel. A tanács erre vonatkozólag azt mondja, „Ítélj meg minden embert az ő előnyére”.

Ez azt jelenti, hogy minden ember tekintetében ami az többi emberre vonatkozik a gyülekezetben, őket az előnyükre kell megítélni, és azt kell mondani, hogy ők tényleg fontosabb emberek mint ő maga, és ez az ő saját hibája, hogy nem képes elismerni a nyilvánosság nagyságát és fontosságát, amit úgy hívnak a bölcseink, hogy „minden ember”. Ezért az értelmen belül, nem látja a nagyságukat, és azt mondtuk, hogy az ember és a barátja között „vásárlásnak” kell lennie, de a „csinálást” kell alkalmaznia, ami az értelem felett van. És ezt úgy hívják, hogy „ítélj meg minden embert az ő előnyére”. 

Magyar ajkú kabbala tanulók csoportja