12. cikk

A társaság fontosságával kapcsolatban

Ismert, hogy a személy mindig olyan emberek között van, akiknek nincsen kapcsolata az igazság útjának munkájával, hanem épp ellenkezőleg, állandóan ellenállnak azoknak, akik az igazság útján járnak. És mivel az emberek gondolatai összekeverednek, azon emberek nézetei, akik ellenzik az igazság útját, átitatják azokat, akik már rendelkeznek valamilyen vággyal, hogy az igazság útján járjanak.

Ezáltal nincs más megoldás, minthogy létrehozzanak egy különálló társaságot saját maguk számára, hogy az legyen az ő keretük, azaz egy különálló közösség, amely nem keveredik össze más emberekkel, akiknek nézetei különböznek ettől a társaságtól. És nekik állandóan fel kell éleszteniük magukban a társaság céljának a kérdését, hogy ők ne a többséget kövessék, mivel a többség követése a mi alaptermészetünk.

Hogyha a társaság elzárja magát a többi emberektől, hogyha nincs kapcsolatuk más emberekkel spirituális kérdésekben, és az ő kapcsolatuk más emberekkel csakis korporális ügyekre korlátozódik, akkor ők nem keverednek össze azok véleményével, mivel nincs velük kapcsolatuk a vallás kérdéseiben.

De amikor a személy vallásos emberek között van, és elkezd velük beszélgetni és vitázni, ő azonnal összekeveredik az ő nézeteikkel. És az ő nézeteik tudat alatt is behatolnak az ő értelmébe egy akkora mértékben, hogy ő már nem lesz képes ezeket a nézeteket megkülönböztetni saját nézeteitől, nézetei összekeverednek azokkal, amelyeket ő az emberektől kapott meg.

Ennélfogva, az igazság útján végzett munkával kapcsolatos dolgokban a személynek el kell zárnia magát más emberektől. Mindez azért van, mert az igazság útja állandó megerősítésre szorul, mivel ez a világ nézeteivel ellentétes. A világ nézete az a tudás és a megkapás, míg a Tóra nézete az a hit és az adakozás. És hogyha a személy letér minderről, ő azonnal elfelejti az igazság útjának összes munkáját és visszazuhan az önszeretet világába. És csak a társaságtól, abban a formában, hogy “Minden egyes személy segítette barátját”, képes a személy a társaságban megkapni az erőt, hogy harcoljon a világ nézetei ellen.

Ugyancsak mi a következőket találjuk a Zohár szavaiban (Pinechas, 31-es pont, 91-es pont és a Szulam kommentár): „Amikor a személy egy olyan városban lakozik, melyben gonosz emberek laknak, ő nem képes megtartani a Tóra parancsolatait és nem lesz sikeres a Tórában, akkor ő elköltözik és kiszakítja magát onnan és beülteti magát egy olyan helyre ahol jó emberek laknak Tórával és a parancsolatokkal. Mindez azért van, mert a Tórát hívjuk úgy, hogy egy „fa” ahogy az írva van ‘Ő az élet fája azok számára, akik rátámaszkodnak.’ És az ember, az egy fa, ahogy az írva van, ‘Mivel a föld fája, az ember.’ És a Tóra parancsolatai a gyümölcshöz hasonlíthatók. És mit mond mindez? ‘Csak azokat a fákat amelyekről te tudod, hogy azok nem ételt szolgáló fák, csak azokat pusztíthatod el és vághatod ki,’ pusztítsd el azokat ebből a világból és vágd le őket a következő világból.”

Ennek okán a személynek ki kell szakítania magát egy olyan helyről, ahol a gonoszok találhatók, mivel ő nem lesz képes ott sikert elérni a Tórában és a parancsolatokban, és el kell ültetnie magát máshova, az igazak közé és akkor ő sikeres lesz a Tórában és a parancsolatokban.

És az ember, akit a Zohár a föld fájához hasonlít, az szenved mint a föld fája a rossz szomszédoktól. Más szóval nekünk mindig le kell vágnunk a rossz gyomokat magunk körül, amelyek befolyásolnak minket, és nekünk mindig távol kell tartanunk magunkat a rossz környezettől és az olyan emberektől, akik nem választják az igazság útját. Nekünk óvatosan kell figyelnünk, hogy ne vonzódjunk az ő követésükre.

Ez van „izolációnak”, elszigetelésnek nevezve, amikor a személy gondolatai csak az „egyetlen irányításra” korlátozódnak, melyet úgy hívunk, hogy „adakozás” és nem pedig a „tömeges irányításra”, amely az önszeretet. És ezt hívjuk úgy, hogy „két fennhatóság” – a Teremtő fennhatósága és a személy saját fennhatósága.

És most már megérthetjük, amit a bölcseink mondtak (Sanhedrin, 38-as pont), „Rav Yehuda azt mondta, ‘Rav azt mondta, ‘Adam ha Rishon az egy istenkáromló volt,’ ahogy az írva van, ‘És az Úristen hívta az embert és azt mondta neki: „Hol vagy te? Hova ment a te szíved?”

Rashi magyarázatában a „heretic” vagy “istenkáromló” a bálványimádás iránti tendenciára utal. És az Etz Yosef (azaz József fája) kommentárban, írva van, „Amikor azt írja ‘Hova ment a te szíved?’ ez az istenkáromlás, ahogy az írva van ‘hogy te ne menjél a saját szíved után,’ mivel ez az istenkáromlás, amikor az ő szíve a másik oldal fele hajlik.”

De mindez nagyon meglepő. Hogyan lehet azt mondani, hogy Adam ha Rishon a bálványimádás fele hajlott? Vagy az Etz Yosef kommentárnak megfelelően, hogy ő abban a formában volt, hogy „te ne menjél a saját szíved után” hogy ez istenkáromlás? Annak megfelelően, amit mi az Isten munkájáról tanulunk, hogy az kizárólag az adakozás iránti irányulásról szól, amennyiben a személy a megszerzés iránt dolgozik, akkor ez a munka ez idegen számunkra, mivel nekünk csakis az adakozás érdekében kell dolgoznunk, és ő pedig mindent a megszerzés érdekében vett magához.

És ez a jelentése annak ami mondva lett, hogy ő kudarcot vallott abban, hogy „ne menjél a saját szíved után”. Más szóval ő nem volt képes a Tudás Fájáról való evést az adakozás érdekében tenni, hanem a Tudás Fájáról való evést a megszerzés érdekében tette. És ezt hívjuk úgy, hogy „szív”, azaz hogy a szív az csakis az önkielégítést kívánja. És ez volt a Tudás Fájának a bűne.

Hogy megértsük ezt a témát, olvassuk el a Panim Masbirot könyv bevezetőjét. És ebből megérthetjük a társaságnak a hasznát – az egy másfajta atmoszférát vezet be – egy olyat, ahol a munka csakis az adakozás érdekében történik.

Magyar ajkú kabbala tanulók csoportja