13. cikk

Néha a spiritualitás úgy van nevezve, hogy „egy lélek”

Meg kell értsük, hogy a spiritualitás miért van néha „egy lélek”-nek (héberül: Neshama) elnevezve, ahogy az írva van „Test és lélek” és néha a spiritualitás„lélek”-nek van nevezve (héberül: Nefesh), mint abban, „És neked szeretned kell az Urat, Istenedet teljes szíveddel és teljes lelkeddel.”

Általában amikor mi a spiritualitásról beszélünk, mi annak legmagasabb, legmagasztosabb megkülönböztetéséről beszélünk, amely a Neshama, hogy a személy megtudja, hogy egy magasztos szint lett számára előkészítve, amely a Neshama, hogy kiváltson szívében egy vágyat annak elérésére, és hogy azon gondolkozzon, mi az oka annak, hogy ő azt még nem érte el. És akkor a személy megtudja, hogy mindaz amire szükségünk van a spiritualitás elérésére, az a formák azonossága.

A test az önszeretet természetével születik meg, amely a formák különbözősége a Teremtőhöz viszonyítva, Akit mi színtiszta adakozóként ismerünk meg. Ezáltal a személynek meg kell tisztítania testét, és forma azonosságba kell hogy kerüljön, hogy ő ugyancsak, csakis olyan dolgokat akarjon tenni, amelyek az adakozásnak számítanak. Ezáltal ő képes lesz elérni ezt a Neshama-nak nevezett magasztos szintet. És ezért van az, hogy mi mindig testről és Neshamáról (lélekről) beszélünk.

De amikor a munka folyamatára, sorrendjére utalunk, akkor a test szintje után a Nefesh szintje következik. Ezért mondja az írás azt, hogy „Neked szeretned kell az Urat, Istenedet, teljes szíveddel és teljes lelkeddel (héberül: Nefesh),” mivel ez a következő szint a test után.

Ezért mondja azt, hogy „Teljes szíveddel,” és utána „Teljes lelkeddel.” Más szóval a személynek készen kell állnia arra, hogy mindenét, amivel rendelkezik, a Teremtőnek adja. De ezek után, hogyha ő elér egy magasabb szintet, azaz a Ruach (szellem) szintjét és utána a Neshama szintjét, akkor neki még mindig hajlandónak kell lennie mindenét a Teremtőnek adni. De a szöveg az első szinttel kezdődik, amely a test után következik.

Mindaz, amivel az ember rendelkezik, a Teremtőnek kell adnia. Mindez azt jelenti, hogy ő semmit nem tesz saját érdekében. Ehelyett minden a Teremtő érdekében történik. Ezt tekintjük úgy, hogy összes cselekedetei csakis az adakozás érdekében történnek, miközben ő teljesen jelentéktelen. Ehelyett minden a Teremtő érdekében történik.

Most már megérthetjük, ami a Zohárban lett írva (Teruma /Hozzájárulás/, 219. old. 479. rész a Sulam kommentárban), „A te teljes lelkeddel.’ Ő azt kérdezi, ‘Azt kellet volna hogy mondja, hogy ‘A lelkedben,’ akkor mit jelent az, hogy ‘A te teljes lelkeddel?’ Miért mondja azt, hogy ‘azzal’? Ő erre azt válaszolja, hogy ez azért jön, hogy benne foglalja a Nefesht, Ruachot és Neshamát. Ez az, hogy ‘A te teljes lelkeddel,’ ahol az ‘teljes’ azt jelenti, amit ez a Nefesh megragad.”

Ebből mi látjuk, hogy a Zohár, úgy interpretálja azt az „teljes”-t, amelyet a Tóra nekünk itt hozzáad, hogy azzal azt akarja mondani, hogy a Nefesh és a Ruach benne vannak foglaltatva a Neshamában. Azonban az szándékosan a Nefesh-sel kezdődik, mivel a test után a Nefesh következik. De amikor mi a spiritualitásról általánosságban beszélünk, mi a spiritualitásra mint Neshama-ra utalunk, ahogy az írva van, „És ő az orrlukaiba az élet Neshama-ját („lélek” vagy „lehelet”) lehelte.”

Hogy elérjük a NRN (Nefesh-Ruach-Neshama) szintjét, nekünk az adakozás útján kell haladnunk és meg kell próbálnunk kijönni az önszeretetből. Ezt hívjuk úgy, hogy „az igazság útja,” azaz ezt cselekedve, mi elérjük majd az igazság tulajdonságát, amely az Ő felső irányításában létezik, Aki felénk a jó szándék tulajdonságával viselkedik.

Ezt hívjuk úgy, hogy „A Teremtő pecsétje az igazság.” Ez azt jelenti, hogy a Teremtő munkájának a célja, azaz az ő munkája a világok megteremtésében, – amely az hogy ő jót cselekedjen teremtményei számára – az, hogy az embernek el kell érnie a Teremtő igazságának tulajdonságát. Az ember akkor tudja meg, hogy elérte tökéletességét, miután megértette, hogy a Teremtő irányítása jószándékú, azáltal, hogy rendelkezik a bőséggel. De ugyanakkor azt is látnia kell, hogy a többiek ugyancsak rendelkeznek bőséggel, azaz azt látja, hogy mindenki teljes bőséggel rendelkezik.

És ez van bemutatva „A tíz szfira tanulmányának bevezetőjében” (150-es pont), „A szeretet negyedik foka, amely a feltétel nélküli szeretet, az örökkévaló. Mindez azért van, mert miután ő az egész világot kedvezően ítélte meg, a szeretet az örökkévaló és abszolút. És semmiféle fedettség vagy rejtettség nem létezhet a világban, mivel ott, az az arc teljes megjelenítésének a helye, ahogy az írva van, ‘A te Tanárod többé nem rejti el magát, hanem a te szemeid meglátják majd Tanárodat,’ mivel a személy ismeri már a Teremtő összes cselekedeteit az összes emberekkel kapcsolatban a valós Felső Irányítás formájában, mely az Ő nevéből adódik, hogy ‘A Jó, aki csak jót cselekszik a jóval és a rosszal.’”

Ebből szükségszerűen következik, hogyha a személy eléri a teljes tökéletességet, akkor eléri saját valós állapotát. Azonban léteznek előzetes szintek az előtt, ahogy az a „A tíz szfira tanulmányának bevezetőjében,” lett leírva, hogy az első megkülönböztetés a félelem általi bűnbocsánat. Írva van ezzel kapcsolatban (63-as pont), „Az arc felfedés elérésének első szintje, azaz a jutalmazás és büntetés Felső Irányításának érzékelése és elérése egy olyan módon, hogy Ő, aki ismeri az összes titkokat, tanúskodik majd arról, hogy a személy nem fordul majd vissza a bolondsághoz, van ‘a félelem általi bűnbocsánat-nak elnevezve.’ Abban az időben a személy bűnei hibákká válnak számára, és ő ‘nem teljes igaznak’ vagy ‘közbülsőnek’ van nevezve.”

Azonban a fentieknek megfelelően létezik egy másik jele annak, hogy a személy az igazság útján jár – a tagadás állapota. Más szóval, bár ő látja, hogy most egy rosszabb állapotban van, azaz, mielőtt ő elkezdett volna az igazság útján járni ő közelebb érezte magát a Kedushához (szentséghez), míg most, hogy ő elkezdett ezen az úton járni, távolabbra érzi magát. De az ismert szabálynak megfelelően, hogy „A szentség növekedett nem csökkent,” megjelenik a kérdés, „Miért van az, hogy most amikor ő az igazság útján jár, úgy érzi, hogy ő visszafejlődik ahelyett, hogy előrehaladna, ahogy annak lennie kellene ha ő az igazság útján jár? És legalábbis nem kellene lezuhannia előző állapotáról.”

A válasz erre az, hogy hiánynak kell léteznie a jelenlét előtt. Ez azt jelenti, hogy először is egy Kli-nek (edény) kell megszületnie, amely “hiány”-nak van nevezve, és akkor létezik tér arra, hogy a hiány meg legyen töltve. Ennélfogva, először is, a személynek előre kell haladnia és közelebb kell vinnie magát az igazsághoz minden egyes alkalommal. Más szóval, minden egyes alkalommal amikor ő előre halad, látja saját helyzetét: hogy ő elmerült az önszeretetben. És minden egyes alkalommal egyre tisztábban kell látnia, hogy az önszeretet az rossz, mivel az önszeretet az, amely visszatart minket attól, hogy elérjük azt a boldogságot és élvezetet, melyet a Teremtő előkészített számunkra, mivel ez az amely elválaszt minket a Teremtőtől.

Ennek megfelelően mi megérthetjük, amit a személy gondol – hogy ő visszafejlődik most, hogy ő elkezdett az igazság útján járni – de tudnia kell, hogy ez nem így van. Ehelyett ő az igazság fele halad. Előzőleg, amikor az munkája nem az adakozásra és hitre alapult, ő távol állt attól, hogy meglássa az igazságot. De most el kell kezdenie érezni a gonoszt magán belül, ahogy az írva van, „Semmilyen idegen isten nem lehet benned.”

Bölcseink azt mondták, „Ki ez az idegen isten az ember testében? Ez a gonosz hajlam.” Más szóval a személyen belül a megszerzés iránti vágy az ő valódi gonosza.

És akkor, amikor ő elérte a gonosz felismerését, már mondhatja azt, hogy mindazt korrigálni fogja. Ebből az következik, hogy mielőtt a személy olyan mértékig fel nem ismeri saját gonoszát, hogy már nem képes azt elviselni ennél tovább, addig nem volt mit korrigálnia. Ezáltal ő valóban már hosszú utat tett meg az igazság irányában, hogy képes legyen meglátni valódi helyzetét.

És amikor a személy olyan mértékben fedezi fel a gonoszt magában, hogy már nem képes azt tovább elviselni, akkor elkezd tanácsot keresni, hogy hogyan jöhessen ki abból. De az egyetlen tanács Izrael embere számára az, hogy forduljon a Teremtőhöz, hogy a Teremtő kinyithassa szemeit és szívét, és megtölthesse azt a magasztos bőséggel, ahogy azt bölcseink mondták, „Az, aki azért hogy megtisztuljon, segítséget kap.”

Akkor, amikor ő segítséget kap a Teremtőtől, az összes hiány meg lesz töltve a Teremtő fényével, és ő elkezd felemelkedni a szentség szintjein, mivel a szükség már elő lett készítve benne azáltal, hogy meglátta saját valós állapotát. Ezáltal most már van tere arra, hogy megkapja saját teljességét.

És akkor a személy elkezdi látni, hogy minden egyes nap, a munkájának megfelelően, ő állandóan felfele emelkedik. Azonban nekünk mindig fel kell ébresztenünk azt, amit a szív elfelejt, ami a szív korrekciójához szükséges – A barátok szeretete – melynek célja a mások szeretetének elérése.

Ez nem egy kellemes dolog a szív számára, mely „önszeretet”-nek van elnevezve. Ezáltal, amikor egy barátok gyülekezetén veszünk részt, emlékeznünk kell arra, hogy előhozzuk a kérdést, azaz mindenkinek meg kell kérdeznie magától, mekkora mértékben haladt előre mások szeretetében, és mennyit tettünk annak érdekében, hogy előre jussunk ebben a kérdésben.

Magyar ajkú kabbala tanulók csoportja