6. cikk

A Barátok szeretete — 2. rész

„Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” Rabbi Akiva azt mondja: „Ez egy hatalmas szabály, Klal (héberül jelenti azt is, hogy kollektíva) a Tórában.” Ez azt jelenti, hogyha valaki megtartja ezt a szabályt, az összes részletek benne vannak abba foglaltatva, azaz akkor az bizonyosnak vehető, hogy ő elérkezik a részletekhez minden erőfeszítés nélkül, anélkül, hogy azokért dolgoznia kéne.

Azonban mi látjuk, hogy a Tóra azt mondja nekünk „Mit vár el az Úr tőled? Hogy féljél engem.” Azaz, az elsődleges követelmény a személy számára csakis a félelem. Hogyha a személy megtartja a félelem parancsolatát, akkor a teljes Tóra és az összes parancsolatok benne vannak foglaltatva abban, még az a parancsolat is hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat.”

Mégis, Rabbi Akiva szavainak megfelelően ez épp ellentétes, azaz a félelem is benne van foglaltatva abban a szabályban, hogy “Szeresd felebarátodat”. Sőt mi több, bölcseinknek megfelelően (Berachot 6.) a jelentés nem úgy van ahogy azt Rabbi Akiva mondja. Ők arra a versre utaltak „A dolog lényege, miután azt mindenki meghallotta: féljed az Istent és tartsad meg az Ő parancsolatait; mivel ez a teljes ember.” A Gemara megkérdezi hogy „Mit jelent az hogy ‘mivel ez a teljes ember?” Rabbi Elazar azt mondta ‘Az Úr azt mondta hogy az egész világ csak ezért lett megteremtve.” Azonban Rabbi Akiva szavai szerint úgy tűnik, hogy minden abban a szabályban van benne foglaltatva hogy “Szeresd felebarátodat”.

Mindennek ellenére a bölcseink szavaiban azt találjuk (Makot 24), hogy ők azt mondták hogy a hit a legfontosabb. Ők azt mondták, hogy Habakukk eljött és kijelentette, hogy csak egy dolog létezik: „az igaznak a hite által kell élnie.”

A Maharsha úgy értelmezi ezt: „A dolog, amely a legmeggyőzőbb bármely személy számára Izraelből, bármely időben, az a hit.” Más szóval a szabálynak az esszenciája az a hit. Ebből az következik, hogy mind a félelem, mind az hogy „Szeresd felebarátodat”, benne van foglaltatva a hit szabályában.

Hogyha meg akarjuk érteni a fentieket, akkor szorosan meg kell vizsgáljuk a következőket:

1. Mi a hit?

2. Mi a félelem?

3. Mi az, hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat”?

A legfontosabb az, hogy mindig emlékezzünk a teremtés szabályára, amely úgy ismert hogy, “Ő jót cselekszik teremtményei számára”. Ezáltal hogyha a Teremtő teremtményei számára boldogságot és élvezetet akart adni, akkor miért létezik az a fent említett három dolog – a hit, a félelem és “Szeresd felebarátodat mint saját magadat”? Ez azt jelenti, hogy nekik csak alkalmassá kell tenniük edényeiket, hogy képesek legyenek megkapni mindazt a boldogságot és élvezetet, amelyet a Teremtő a teremtményeknek kíván adni.

Most nekünk meg kell értenünk, hogy ez a három fent említett dolog mire tesz minket alkalmassá. A hit, beleértve az önbizalmat is, megadja nekünk a kezdeti hitet a célban, amely az hogy a Teremtő jót cselekedjen teremtményei számára. És nekünk abban is hinnünk kell teljes bizonyossággal, hogy mi megígérhetjük magunknak azt, hogy mi ugyancsak képesek vagyunk elérni ezt a célt. Más szóval a teremtés célja az nem szükségszerűen csak egy kiválasztott csoport számára igaz. Ehelyett a teremtés célja az összes teremtményre vonatkozik kivétel nélkül. És nem szükségszerűen az erősek és az ügyesek, vagy a bátor emberek azok akik képesek felülemelkedni. Ehelyett ez az összes teremtményre tartozik.

(Vizsgáljuk meg a bevezetőt a Tíz Szfira Tanulmánya 21. pontjában, ahol a Midrash Rabbából idéz „Ez az áldás” részből: “A Teremtő azt mondta Izraelnek „Figyeld meg, a teljes bölcsesség és a teljes Tóra könnyű: Bárki, aki fél Engem és megcselekszi a Tóra szavait, az egész bölcsesség és a teljes Tóra az ő szívében van”.)

Ezáltal nekünk arra is fel kell használnunk a hitet, hogy önbizalmunk legyen abban, hogy képesek vagyunk elérni a célt, és nem szabad kétségbeesnünk félúton és elmenekülnünk ettől a kampánytól. Ehelyett nekünk hinnünk kell abban, hogy a Teremtő képes segíteni még az olyan alacsony és jelentéktelen embert is, mint magamat. Ez azt jelenti, hogy a Teremtő engem közel visz majd Magához, és én képes leszek elérni a Vele való összeolvadást.

Mégis, a hit megszerzéséhez a félelemnek kell jönnie először, ahogy az a Zohár bevezetőjében el van magyarázva: “A félelem az a parancsolat, mely magában tartalmazza a Tóra összes parancsolatait, mivel ez a Teremtőben való hithez vezető kapu. Amekkora mértékben a személy félelme felébred (az Ő Felső Irányítás iránt), akkora mértékben hisz a személy az Ő segítségében”.

És így fejezi be: “A félelem azt jelenti, hogy a személy nehogy lecsökkentse a Teremtőnek adandó elégedettséget.” Azaz a félelem, amellyel a személynek rendelkeznie kell a Teremtővel kapcsolatban azt jelenti, hogy esetleg a személy nem lesz képes elégedettséget adni a Teremtőnek, és nem pedig azt, hogy a félelem a személy saját hasznával kapcsolatos. Ebből az következik, hogy a hithez vezető kapu az a félelem, és lehetetlen a hitet elérni bármely más módon.

Annak a félelemnek megszerzése érdekében, hogy a személy esetleg nem lesz képes elégedettséget adni az ő Mesterének, a személynek először is vágynia és epekednie kell az adakozásra. Később ő már mondhatja azt, hogy van helye a félelem számára, hogy ő esetleg nem képes fenntartani ezt a félelmet. Azonban a személy általában attól fél, hogy esetleg önszeretete nem lesz teljes, és a személy nem aggódik azért, hogy esetleg nem lesz képes adakozni a Teremtő számára.

Milyen anyag által kerülhet a személy egy olyan helyzetbe, hogy megszerezzen egy új tulajdonságot, hogy neki adakoznia kell, és hogy az ő maga számára való megszerzés pedig hibás. Hiszen ez ellenkezik természetével! És bár időnként kap a személy egy gondolatot és vágyat arra, hogy elhagyja önszeretetét, amely gondolat számunkra az által érkezik, hogy azt meghalljuk barátainktól és a könyvekből, ez egy nagyon kicsiny erő, amely nem mindig ragyog számunkra, hogy mi azt képesek legyünk állandóan értékelni, és hogy mi azt mondjuk, hogy ez a szabály az összes parancsolatok számára a Tórában.

Ezáltal csak egy tanács létezik: Számtalan egyénnek kell összegyűlnie azzal a vággyal, hogy elhagyják önszeretetüket, de anélkül, hogy az adakozás függetlenné válása iránti elégséges erővel és nagyrabecsüléssel rendelkeznének, külső segítség nélkül. Most hogyha ezek az egyének lenullázzák magukat egymás előtt, mivel mindegyikőjüknek legalább egy potenciális szeretete van a Teremtő irányában, bár ők azt nem képesek aktuálisan megtartani, akkor azáltal hogy csatlakoznak a közösséghez, és lenullázzák magukat az előtt, ők egy testté válnak.

Például hogy ha tíz ember található abban a testben, annak tízszer nagyobb ereje van mint az egyetlen személynek. Azonban létezik egy feltétel: Amikor ők összegyűlnek, mindegyikőjüknek arra kell gondolnia, hogy ő most azzal a céllal jött, hogy lenullázza önszeretetét. Ez azt jelenti, hogy ő veszi azt most figyelembe, most hogyan elégítse ki megszerzés iránti vágyát, hanem amekkora mértékben lehetséges, ő csakis a mások szeretetére fog gondolni. Ez az egyetlen módja annak, hogy megszerezze a vágyat és szükséget egy új tulajdonság megszerzésére, melyet úgy hívunk “az adakozás iránti vágy”.

És a barátok iránti szeretetéből a személy képes elérni a Teremtő szeretetét, azaz hogy elégedettséget akarjon adni a Teremtőnek. Ebből az következik, hogy csakis ebben képes a személy elérni a szükségét és megértését annak, hogy az adakozás az fontos és szükségszerű, és mindez számára a barátok szeretetén keresztül érkezik el. És akkor már beszélhetünk a félelemről, azaz hogy a személy attól fél, hogy ő nem lesz képes elégedettséget adakozni a Teremtő számára, és ezt hívjuk úgy hogy “félelem”.

Ezáltal az elsődleges alap, amelyre a szentség építése felállítható, az a “Szeresd felebarátod” szabálya. Ezáltal a személy képes megszerezni a Teremtő számára való adakozás szükségességét. Ezek után már létezhet a félem, azaz a félelem attól, hogy esetleg nem lesz képes elégedettséget adakozni a Teremtő számára. És amikor már gyakorlatban áthaladt a félelem kapuján, akkor a személy már képes elérkezni a hithez, mivel a hit az edény az Istenség belehelyezése számára, ahogy az számtalan helyen el lett magyarázva.

Ezáltal azt találjuk, hogy három szabály áll előttünk: Az első szabály az Rabbi Akiva szabálya, azaz “Szeresd felebarátodat mint saját magadat”. Az előtt semmi nem létezik, amely a személynek a hajtóerőt nyújthatna, képessé téve őt hogy helyzetén akár kis mértékben is változtathasson, mivel ez az egyetlen módja az önszeretetből az ember szeretete iránti kilépésnek, és hogy a személy érezze azt, hogy az önszeretet az egy rossz dolog.

Most elérkezünk a második szabályhoz, amely a félelem. Félelem nélkül nincs hely a hit számára, ahogy azt BaalHaSulam mondja.

Legvégül mi elérkezünk a harmadik szabályhoz, amely a hit. Miután mind a három fennt említett szabály el lett érve, a személy elérkezik oda hogy érzékelje a Teremtés célját, amely az, hogy a Teremtő jót cselekedjen teremtményei számára.

Magyar ajkú kabbala tanulók csoportja