7. cikk

Annak megfelelően, amely el lett magyarázva azzal kapcsolatban, hogy “Szeresd felebarátodat, mint saját magadat”

Annak megfelelően, ami el lett magyarázva azzal kapcsolatban, hogy „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat”, a 612 Mitzvot (parancsolatok) összes részletei benne vannak foglaltatva ebben a szabályban. Ez úgy van, ahogy bölcseink mondják, „A többi az csak magyarázat; menj és tanulj.” Ez azt jelenti, hogy azáltal hogy megtartjuk a 612 parancsolatot, mi meg leszünk jutalmazva azzal a szabállyal, hogy „Szeresd felebarátodat” és azt követően az Isten szeretetével.

Ezáltal, mit ad nekünk a barátok szeretete? Írva van, hogy azáltal, hogy pár barát összegyülekezik, mivel mindegyikőjüknek csak egy kicsiny ereje van a többiek szeretete érdekében – azaz ők a többiek szeretetét csak potenciálisan tudják elvégezni – amikor ők azt megvalósítják, ők emlékeznek arra, hogy ők úgy döntöttek, hogy feladják önszeretetüket a többiek szeretete érdekében. De valójában a személy látja, hogy megszerzés iránti vágyának élvezetéből ő nem képes semmit feladni a többiek érdekében, még egy kicsiny mértékben sem.

Azonban, azáltal hogy pár ember összegyűlik, akik beleegyeznek hogy nekik el kell érniük a többiek szeretetét, amikor ők lenullázzák magukat egymás előtt, ők összekeverednek. Ezáltal, mindegyik személy ott egy hatalmas erőt gyűjt össze, a közösség méretének megfelelően. És akkor mindegyik képes végrehajtani a mások szeretetét aktuális tényként.

Szóval a 612 parancsolat részletei mit adnak nekünk, melyekről azt mondtuk hogy azok a szabály megtartásának érdekében vannak, mivel a szabály a barátok szeretete által van megtartva? És mi látjuk, hogy a valóságban létezik a barátok szeretete a szekuláris, nem vallásos emberek között ugyancsak. Ők ugyancsak összegyülekeznek különböző körökben, annak érdekében, hogy rendelkezzenek a barátok szeretetével. Akkor mi a különbség a vallásos és szekuláris között?

A vers azt mondja (első zsoltár) „és ne üljél a gúnyolódók helyében.” Meg kell értsük ezt a tiltást a „gúnyolódók helyével” kapcsolatban. Hogyha ő rágalmaz vagy hasztalan szavakat mond, akkor a tiltás nem a „gúnyolódók helye” miatt van. Szóval akkor mit ad nekünk „gúnyolódók helye”?

Igazából a jelentés az, hogy amikor néhány ember összegyűlik a barátok szeretete céljából azzal a szándékkal, hogy minden egyes személy segítse barátját, hogy az javítsa korporális állapotát, mindegyikőjük azt várja, hogy azáltal, hogy minnél több találkozójuk van, ők annál nagyobb hasznot hajtanak a közösségből és képesek javítani korporális állapotukat.

Azonban, mindezen találkozók után, mindegyikük számítást végez és nézi, hogy mennyit kapott meg a gyülekezetből önszeretete számára, mit nyert megszerzés iránti vágya mindaz által, mivel ők időt és erőfeszítést fektettek be a közösség hasznára, szóval mit nyertek ezáltal? A személy valószínűleg sikeresebb lett volna, hogyha kezdettől önmaga érdekében dolgozott volna, legalábbis erőfeszítésének egy részével. De „én beléptem a közösségbe, mivel azt gondoltam, hogy azon keresztül én képes leszek többet nyerni mint amennyit egyedül lettem volna képes nyerni. De most én látom, hogy nem nyertem semmit.”

És akkor a személy mindezt megbánja és azt mondja, „Jobb lett volna, ha az én saját kicsiny erőmet felhasználom, ahelyett hogy időmet a közösségnek adtam volna. Azonban most, hogy én időmet a közösségnek adtam, annak érdekében hogy több tulajdonhoz jussak a közösség segítségén keresztül, végre megértettem, hogy nemcsak hogy nem nyertem semmit a közösségből, hanem még azt is elvesztettem, amit én egyedül nyerhettem volna.”

Amikor valaki azt akarja mondani, hogy a barátok szeretetének az a célja hogy az elérje az adakozás tulajdonságát, és hogy mindenkinek a többiek érdekében kell dolgoznia, akkor mindenki kineveti és kigúnyolja őt. Az úgy tűnik számukra mint valamifajta tréfa, és ez a szekulárisoknak a helye, véleménye. Az lett mondva ezzel kapcsolatban „de a bűn az szégyen bármely ember számára, és minden kedvesség amit ők végeznek azt csakis maguk érdekében cselekszik.” Egy ilyen közösség leválasztja a személyt a szentségről és betaszítja őt a gúnyolódás világába. És ez a gúnyolódók helyének tiltása.

Bölcseink azt mondták az ilyen közösségekről, „Szórd szét a gonoszokat; jobb az számukra és jobb a világ számára”. Más szóval, jobb lenne, ha ők nem is léteznének. Azonban, ez épp ellentétes az igazakkal: „Gyűjtsd össze az igazakat; jobb az számukra és jobb a világ számára.”

Mi a jelentése annak, hogy „igaz”? Ezek azok, akik meg akarják tartani azt a szabályt, hogy „Szeresd felebarátodat mint saját magadat”. Az ők egyetlen szándéka az, hogy kilépjenek önszeretetükből és magukra vegyék a mások szeretetének különböző természetét. És bár ez egy Mitzva (parancsolat), hogy ezt meg kell tartani, és ezáltal a személy képes magára erőszakolni annak megtartását, a szeretet mégis valami olyasmi, amely a szívnek lett megadva és a szív azzal nem ért egyet természete által. Akkor mit képes a személy tenni, hogy a mások szeretete megérintse szívét?

Ezért lett nekünk megadva a 612 parancsolat: azoknak megvan az ereje, hogy kiváltson egy érzést a szívben. Azonban, mivel ez a természet ellenében van, az az érzés túl kicsi, hogy meg legyen a képessége, hogy valójában megtartsa a barátok szeretetét, még akkor is hogyha a személynek arra megvan a szüksége. Ezáltal most a személynek tanácsot kell keresnie hogy a valóságban hogy valósítsa azt meg.

A személy számára a tanács azzal kapcsolatban, hogy képes legyen megnövelni erejét abban a szabályban, hogy „Szeresd felebarátodat”, az hogy tartsa meg a barátok szeretetét. Ha mindenki lenullázza magát barátai előtt, és összekeveredik velük, akkor ők egy tömeggé válnak, ahol az összes kicsiny rész amely a mások szeretetét akarja, az egy kollektív erőben gyűlik össze, amely sok részből áll. És amikor a személynek már hatalmas ereje van, és képes végrehajtani mások szeretetét.

És akkor ő már képes elérni az Isten szeretetét. De a feltétel erre az, hogy mindegyikőjüknek le kell nulláznia magát a többiek előtt. Azonban, amikor ő le van választva barátjáról, ő nem képes megkapni azt a részt amelyet meg kellene kapnia barátjától.

Ezáltal mindegyikőjüknek azt kell mondania, hogy ő egy semmi a barátjához hasonlítva. Ez olyan mint amikor számokat írunk hogyha mi először azt írjuk, hogy „1” és utána „0”, akkor az tízszeres. És amikor mi azt írjuk, hogy „00”, az százszoros. Más szóval, hogyha az ő barátja az az egyes szám (1) és a zéró azután következik, azt úgy tekintjük, hogy a személy a barátjától tízszeres (1O) erőt kap. És ha ő azt mondja, hogy ő dupla nulla a barátjához képest (OO), akkor ő a barátjától százszoros (1OO) erőt kap.

Azonban amikor ez ellenkezőleg történik, és a személy azt mondja hogy az ő barátja a nulla (O) és ő az egyes (1), akkor ő tized része barátjának, azaz, 0,1. És hogyha ő azt mondja, hogy ő egy és két barátja mindkettő nulla (OO) hozzá hasonlítva, akkor őt úgy tekintjük, hogy század része barátainak, azaz 0,01. Ezáltal az ő szintje csökken azoknak a nulláknak megfelelően, amelyeket ő a barátaitól kap.

Mégis, hogyha ő meg is szerzi azt az erőt és képes megtartani mások szeretetét aktuális tényként, és saját maga hasznát rosszként látja, mégis, ne higgyen a személy saját magában. Mindig léteznie kell a félelemnek, hogy a személy képes visszazuhanni önszeretetébe a munka közben. Más szóval, ha a személy egy nagyobb élvezetet kapna annál, mint amelyhez addig hozzászokott, bár ő már képes az adakozás érdekében dolgozni kicsiny élvezetekkel, és hajlandó azokat feladni, ő félelemben él a nagyobb élvezetektől.

Ezt hívjuk úgy hogy „félelem” és ez a kapu a hit Fényének a megkapása érdekében, melyet úgy hívunk „Az Istenség inspirációja”, ahogy az írva van A Szulam kommentárban, „A hit mértéke a félelem mértéke által mérhető.”

Ezáltal emlékeznünk kell arra, hogy a „Szeresd felebarátodat mint saját magadat” lényegét azért kell megtartani, mert az egy parancsolat (Micva), mivel a Teremtő parancsolta úgy, hogy elkötelezzük magunkat a barátok szeretetében. És Rabbi Akiva csak ezt a Mitzvát interpretálja, amelyet a Teremtő parancsolt. Ő azt szándékozta, hogy ezt a parancsolatot egy szabállyá tegye, amely által kell megtartani az összes parancsolatot a Teremtő utasítása által, valamint önmagunk kielégítése érdekében.

Más szóval, nem arról van szó hogy a parancsolatoknak ki kell terjesztenie megszerzés iránti vágyunkat, azaz, hogy a parancsolatok megtartása által mi bőkezűen meg legyünk jutalmazva. Épp ellenkezőleg, a parancsolatok (Micvot) megtartása által mi elérjük azt a jutalmat, hogy képesek leszünk lenullázni önszeretetünket, és képesek leszünk elérni mások szeretetét, és ennek következményeképpen előbb utóbb a Teremtő szeretetét.

Most már megérthetjük, amit bölcseink mondtak azzal a verssel kapcsolatban, hogy Ve Samtem (helyezd őket). Az abból a szóból származik, hogy Sam, (azaz bájital, valamint helyezés). „Hogyha az meg van adva akkor az az élet vize, ha nincs megadva, akkor az a halál mérge.”

Nincs megadva azt jelenti, hogy a személy a Tórába és a parancsolatokba azért merül bele, hogy megsokszorozza önszeretetét, hogy a teste jutalomhoz és tulajdonokhoz jusson munkája által. Hogyha meg van adva, akkor a személy önszeretete le van nullázva, és ő arra irányul, hogy ő megkapja a jutalmat, amely az erő mások szeretete érdekében. Ezáltal ő képes lesz elérni a Teremtő iránti szeretetet – hogy az ő egyetlen kívánsága az legyen, hogy ő elégedettséget adjon a Teremtőnek.

Magyar ajkú kabbala tanulók csoportja