15. cikk

A többség imája

Írva van a Zohárban (Beshalach fejezet és a Sulam kommentárban, 11. pont) „És ő azt mondta, ‘Én nemzetem között lakozom.’ És ő megkérdezi ‘Mit jelent mindez?’ Ő azt válaszolja, ‘Amikor a Din jelen van a világban a személynek nem szabad elhagynia a többséget és nem szabad egyedül lennie, mivel amikor a Din jelen van a világban, azok akiket észrevesznek és fel vannak jegyezve egyedül, azok vannak elfogva először, még akkor is hogyha ők igazak. Ezáltal a személynek soha nem szabad visszavonulnia a nemzettől, mivel a Teremtő kegyelme az mindig a teljes nemzeten együttesen található. És ezért mondta ő azt, ‘Én nemzetem között lakozom és én nem kívánok elválni tőlük.’”

„Amikor a Din jelen van a világban” a megszerzés iránti vágyra vonatkozik, amely az önszeretet, a természet, amellyel a teremtmény megszületik, a Teremtő akaratának köszönhetően, hogy ő jót cselekedjen teremtményeinek. És mivel létezett egy vágy a formaazonosság iránt, hogy ne létezzen a szégyen kenyere, egy ítélet (Din) lett kiadva, hogy tilos a megszerzés iránti edények felhasználása, kivéve amikor a személy tudja, hogy ő képes a megszerzést az adakozás érdekében irányítani. Akkor a személynek engedélyezve van hogy felhasználja a megszerzés edényeit.

Ennek megfelelően annak a jelentése hogy „Amikor a Din jelen van a világban” az, hogy amikor az egész világ elsüllyedt az önszeretetben, akkor sötétség van a világban, mivel nincsen hely a fénynek hogy az leereszkedhessen a teremtményekhez, a formák különbsége miatt a fény és a teremtmények között, akik megkapják a fényt. És ezzel a formakülönbözőséggel kapcsolatban lett az ítélet az meghirdetve, hogy a felső bőség nem lesz átadva a teremtményeknek.

Ennélfogva, amikor egy személy felébred, és arra vágyik hogy a Teremtő közelebb vigye őt magához azaz, hogy megadja neki az adakozás edényeit, melyet úgy hívunk, hogy „közelebb vitel,” ő kéri hogy a Teremtő adjon neki segítséget. Azonban ismert, hogy a segítség mely a Teremtőtől jön az „felső bőségnek” van nevezve, amely Neshamának, „egy léleknek” van nevezve. Ez az ahogy a Zohár mondja, hogy a fentről kapott segítség az a szent lélekben van.

Ennek okán amikor a személy eljön, hogy Teremtőtől azt kérje, hogy hogy Az közelebb vigye őt magához, de ő csak egyedül látható, ez azt jelenti, hogy a személy úgy érti, hogy a Teremtőnek őt személyesen kell közelebb vinnie magához. Mégis, miért gondolja ő azt, hogy a közösség megmaradhat jelenlegi állapotában és hogy csak őt kell a Teremtőnek másképpen kezelnie.

Mindez azért van, mert ő úgy érti, hogy neki vannak olyan érdemei, melyekkel mások nem rendelkeznek. És bár ezek egyének akik nem tartoznak a közösséghez, mivel ők úgy gondolják, hogy kiérdelemték hogy a Teremtő közelebb vonja őket magához, jobban mint másokat és magukat igaznak tartják, ők vannak először elfogva. Más szóval a Din, amely az önmaga számára való megszerzés, az bennük jobban jelen van, mint bárki másban és ők rosszabbá váltak másoknál az önszeretet tulajdonságában.

Mindez azért van, mert a személy azt gondolja, hogy ő többet érdemel mint más emberek. Más szóval, mások számára elég az amivel rendelkeznek, de amikor ő magára gondol, ő többet érdemel mint a többi emberek. És ez a gondolatot tényleges megszerzésnek tekintendő, azaz 100%-os önszeretetnek. Ebből az következik, hogy az önszeretet az jobban kifejlődik benne mint másokban.

Ennélfogva az következik, hogy ő állandóan önszeretetben dolgozik. És mégis, saját szemében ő igaznak tartja magát, mivel ő adakozóként akar dolgozni. És ő azt mondja magának, hogy kérése a Teremtőhöz, hogy a Teremtő őt közelebb vigye magához, az helyes kérés mivel mit is kér ő? Ő azt kéri, hogy a Teremtő megadja neki az erőt, hogy megtarthassa a Tórát és a parancsolatokat az adakozás érdekében. És akkor milyen hiba található abban, hogy ő a Királyt akarja szolgálni?

Ezzel mi megmagyarázhatjuk a Zohár szavait. Azt tanácsolja azon embereknek akik egy belső követeléssel rendelkeznek, akik nem képesek elfogadni azt az állapotot amelyben vannak, mivel nem látnak semmi előrelépést az Isten munkájában, és hisznek abban ami írva van (Deuteronomy 30:20), „Szeresd az Urad, Istened, hallgassd meg az Ő hangját, és olvadjál Hozzá; mivel ez a te életed és a te napjaid hossza.” Ők látják hogy nem rendelkeznek a szeretetel és Dvekut-tal (összeolvadás) és nem érzik az életet a Tórában és nem tudják, hogyan találjanak tanácsot lelkük számára, hogy elkezdhessék érezni szerveikben azt amiről a szöveg beszél nekünk.

A tanács erre az, hogy a teljes közösség számára kérjünk. Más szóval mindaz aminek a személy hiányát érzi, és amihez ő beteljesülést kér, nem szabad azt mondania, hogy ő egy kivétel vagy hogy ő többet érdemel annál amivel a közösség rendelkezik. Ehelyett, „Én saját nemzetem között lakozom,” azaz én az egész közösség számára kérek, mivel én egy olyan állapotba akarok kerülni, ahol nem kell magamért aggódnom egyáltalán, hanem csak hogy a Teremtő megkaphassa elégedettségét. Ennélfogva semmiféle különbséget nem jelent számomra, hogyha a Teremtő élvezetét bennem találja meg, vagy az élvezetet valaki mástól kapja meg.

Más szóval ő azt kéri a Teremtőtől, hogy adjon nekünk egy olyan megértést, amit úgy hívunk, hogy „teljesen a Teremtő számára.” Ez azt jelenti hogy ő bizonyos lehet abban, hogy ő nem csapja be magát azzal, hogy ő adakozni akar a Teremtő számára, és esetleg ő közben valójában csak az önszeretetére gondol, azaz hogy ő maga érezze a boldogságot és élvezetet.

Ennélfogva ő a közösségért imádkozik. Ez azt jelenti hogyha van egy pár ember a közösségben, aki képes elérni a Teremtővel való összeolvadás célját, és amennyiben ez a Teremtőnek nagyobb elégedettséget okoz mintha ő maga lett volna megjutalmazva azzal hogy közelebb kerüljön a Teremtőhöz, akkor ő kizárja magát. Ehelyett azt kívánja, hogy a Teremtő a többieket segítse, mivel ez nagyobb elégedettséget okoz felül mint az ő saját munkája. Ennek okán ő a közösségért imádkozik, hogy a Teremtő a teljes közösséget segítse, és megadja nekik azt az érzést – hogy ők megkapják a beteljesülést azáltal, hogy képesek adakozni a Teremtőnek, hogy a Neki okozzanak elégedettséget.

És mivel mindenhez szükség van egy alulról jövő felébresztésre, ő megadja a felébresztést alulról, és a többiek megkapják a felébresztést felülről, azok számára akikről a Teremtő tudja, hogy hasznosabb lehet a Teremtő számára.

Ebből az következik hogyha a személynek megvan az ereje hogy egy ilyen imát kérjen, akkor ő valóban egy igazi próbatétel előtt áll, hogy vajon beleegyezik-e egy ilyen imába. Azonban ha ő tudja hogy amit mond az üres szavak, akkor mit tehet amikor látja hogy a teste nem egyezik bele egy ilyen imába, hogy ő tisztán adakozzon, a megszerzés legapróbb szikrája nélkül is?

Itt csak a híres tanács található – imádkozzunk a Teremtőnek és higgyünk abban értelem felett, hogy a Teremtő képes őt és a teljes közösséget segíteni. És neki nem szabad abból benyomást kapnia hogyha azt látja, hogy ő már többször is imádkozott, de az imája nem talált meghallgatásra. Ez a személyt kétségbeesésbe kergeti és akkor teste kigúnyolja őt és azt mondja neki, „Nem látod hogy te nem vagy képes semmit sem tenni? És mintha már teljesen értelmetlen lennél, most azt kéred a Teremtőtől, hogy olyan dolgokat adjon meg neked, amelyek elfogadhatatlanok értelmes emberek számára.”

Abban az időben a test azzal érvel, „Mond el nekem kérlek, ki az aki az istenfélő, gyakorlati emberek között arra vágyik hogy a Teremtő valami teljesen értelmetlen dolgot adjon nekik? Sőt mi több, te magad is láthatod, hogy te még annál kisebb dolgokat sem kaptál meg, mint amiben most a Teremtő segítségét kéred, bár már korábban is kérted a Teremtőt, hogy ő segítsen téged. És most te azt mondod, hogy azt akarod kérni a Teremtőtől, hogy valami hatalmasat adjon meg neked. Ez valóban egy nagyon fontos dolog, mivel nem sok olyan ima van a világban, mely azt kéri a Teremtőtől, hogy arra adjon erőt, hogy valamit a közösség számára tehessen, azaz hogy a teljes publikum legyen megjutalmazva boldogsággal és élvezettel a te munkád által. Ez van színtiszta és tiszta adakozásnak nevezve az önszeretet legkisebb szikrája nélkül.

“És te azt gondolod, hogy bár imád a kicsiny dolgokért nem lett meghallgatva, de a nagy és fontos dolgok azok valóban felbecsülhetetlenek.” Például mondhatjuk azt, hogy érdemes egy olyan személyhez menni, aki rendelkezik valami drága felszereléssel, amiért az egész világot kellene átkutatni hogy hasonlót találjunk, mivel ilyen dolgokkal csak kevés kiválasztott rendelkezik. És egy középosztályból származó ember eljön, aki még a szokásos felszerelésből is alig van házában, és hirtelen az jutott eszébe, hogy neki ugyancsak meg kéne próbálnia megszerezni azokat a tárgyakat, amelyekkel csak kevés kiválasztott rendelkezik. És nyilvánvalóan, ha valaki meghallotta volna ezt, akkor csak kinevette volna.

Ez ugyanígy van velünk is. Amikor a személy nem művelt, hanem átlagon aluli, mégis a Teremtőtől olyan edényeket (Kelim) akar kérni amelyekkel csak kevés kiválasztott rendelkezik a világban, itt saját teste gúnyolja ki őt. Azt mondja neki, „Te bolond, hogyan gondolhatsz egyátalán arra, hogy a Teremtőtől olyat kérjél, amivel még művelt emberek sem rendelkeznek? Hogyan adhatok neked erőt arra, hogy egy ilyen értelmetlenségen dolgozzál?”

És itt kezdődik a valódi munka, mivel az ember munkája ebben a világban abból áll, hogy kilépjen a gonosz hajlam uralkodása alól, amelyet úgy hívunk, „a megszerzés a megszerzés érdekében.” És most ő azt kívánja a Teremtőtől, hogy segítse őt a színtiszta adakozás útján járni, a maga iránti megszerzés legkisebb szikrája nélkül.

Ebből az következik, hogy ez a munka valóban a gonosz ellenében van, mivel ő nem akar semmilyen tulajdont annak számára meghagyni. Ehelyett ő azt akarja, hogy munkája mostantól fogva ne a megszerzés iránti vágy számára történjen. Ehelyett ő a Teremtőtől azt kéri, hogy még az is aminek érdekében korábban dolgozott, és ami már a megszerzés iránti vágy uralma alá lett bejegyezve, még az is el legyen mozdítva annak fennhatósága alól a Teremtő fennhatósága alá.

Ebből az következik, hogy most azért imádkozik a Teremtőhöz, hogy erőt adjon neki a bűnbocsánatra. Azaz a Teremtő megadja neki az erőt, hogy ő visszahozhassa összes cselekedetét, ami korábban a megszerzés iránti vágy érdekében történt, a Teremtő uralma alá, mind azokat amelyek a múltban történtek és mindazok amik a jövőben megtörténnének. Ez úgy van, ahogy azt Maimonides mondja (A bűnbocsánat törvényei, 2. fejezet), „A bűnbocsánatnak a múltra is vonatkoznia kell.”

Ő azt írja, „Mi a bűnbocsánat? Az a bűnös számára szolgál, hogy az elhagyja bűnét és eltávolítsa azt értelméből, szívében megfogadja, hogy azt soha többé nem teszi meg, ahogy az írva van, ‘A gonosz hadd adja föl korábbi útját.’ És neki a múltat ugyancsak meg kell bánnia, ahogy az mondva lett, ‘Mivel miután én visszafordultam, bűnbocsánatot tettem,’ és akkor Az aki ismeri az összes titkokat, tanúskodik majd arról, hogy a személy soha többé nem tér vissza bűnéhez.”

Most már képesek vagyunk megérteni a többség imájának a fontosságát, ahogy az írva van, „Én saját nemzetem között lakozom.” A Zohár azt mondja, „A személynek soha nem szabad visszavonulnia a nemzettől, mivel a Teremtő kegyelme mindig a teljes nemzeten együttesen található.” Ez azt jelenti, hogy amennyiben a személy azt kéri a Teremtőtől, hogy neki személyesen adja meg az adakozás edényeit, ahogy azt a bölcseink mondták, „Mivel ő kegyelmes, neked ugyancsak kegyelmesnek kell lenned,” a személynek a teljes közösség érdekében kell imádkoznia. Mindez azért van, mert akkor az nyilvánvaló, hogy az ő célja az, hogy a Teremtő neki a színtiszta adakozás edényeit adja meg, ahogy az írva van, „A Teremtő kegyelme az mindig a teljes nemzeten együttesen található.” És az ismert, hogy nem létezik olyan, hogy valamit félig adnak Felülről. Ez azt jelenti, hogy amikor a bőség meg van adva felülről alulra, az csakis a teljes közösség számára van adva.

Ennek okán a személynek a teljes publikum érdekében kell kérnie, mivel a bőség amely felülről jön, az mindig a teljes nemzet számára jön. És ezért mondja ő azt, „A Teremtő kegyelme mindig a teljes nemzeten található.” Ezáltal két jelentése van mindannak, mivel hogy valaki színtiszta adakozással rendelkezzen, elég kellett volna legyen hogy a személy csak egy másik személy számára imádkozik magán kívül. De itt egy másik lényeges dolog – a személynek a teljes dolgot kell kérnie, mivel az egy szabály a spiritualitásban, hogy ami érkezik az mindig egy teljes dolog, és az összes megfigyelés az csakis a megszerzőkben létezik. Ennek okán a személynek a teljes közösség számára kell kérnie.

És mivel a bőség a teljes közösség számára érkezik és mivel nincsen fény Kli, (edény) nélkül, azaz lehetetlen megkapni a beteljesülést, amennyiben nincs hiányosság ahova a beteljesülés beléphetne, ő ennélfogva megkapja válaszát arra az imára, melyet a teljes publikum érdekében mondott. Ez úgy van, ahogy azt a bölcseink mondják (Baba Kama, 92), „Bárki aki a barátja kegyelméért könyörög, az van először megválaszolva, mivel neki ugyanarra a dologra van szüksége.” Ez azt jelenti, hogy bár a bőség az a közösséghez érkezik, a közösségnek hiányoznak az edényei.

Más szóval a bőség, amely felülről jön, az elégséges a teljes nemzet számára, de Kelim (edények) – azaz hiányosságok nélkül, hogy azok megtölthessék az ürességet – a publikum nem kapja meg azt a bőséget, amely felülről érkezik. Ehelyett ő, aki a hiányossággal rendelkezik, van megválaszolva először.

Magyar ajkú kabbala tanulók csoportja