A Kabbala feltárul

Előszó

A Kabbala köztudottan egy titkos bölcselet. Éppen ennek a titokzatosságnak köszönhetően, amely körülvette, született megszámlálhatatlan legenda, pletyka, tudatlan érvelés és hibás következtetés. Csak a 20. század végen vált megengedetté, hogy a Kabbala bölcsessége mindenki előtt fel legyen tárva, és hogy sőt mit több, terjesztve legyen a világban. Ezért, így e könyvnek az elején, kötelességemnek érzem az olvasóval szemben, hogy lehántsam ezeket az ősrégi burkokat erről az ősi bölcsességről, mely közösen az egész emberiséghez szól.

A Kabbala Bölcsességének semmi nincs köze a valláshoz, vagyis semmivel nem kapcsolódik jobban a valláshoz, mint mondjuk a fizika, a kémia vagy a matematika. A Kabbala nem egy vallás, ami abból is látszik, hogy a vállasos emberek semmit sem tudnak és értenek belőle.

A Világegyetem törvényeinek legmélyebb tudása, a világ felfogásának mikéntje, a Teremtés Céljának véghezvitele mindenekelőtt a vallásos tömegektől volt távol tartva. A Kabbala arra az időpontra várt, mikor az emberiség már eléggé éretté válik arra, hogy elfogadja, és helyesen használja ezt a bölcsességet.

A Kabbala lehetővé teszi az ember számára, hogy irányítani tudja a sorsát; ez az az a tudás, amely a világ valamennyi népének át lett adva. A Kabbala az öt érzékszervünk elől rejtve levő tartománnyal foglalkozik. Kizárólag csak spirituális fogalmakkal operál, vagyis olyan dolgokkal, amelyek az anyagi szint felett, túl a mi észlelési tartományunkon, a felső világban mennek végbe.

A felső világ leírására a Kabbala a metaforák-, vagy a tudomány nyelvet használja.

A metaforikus leírás: A Kabbala a spirituális objektumok, erők és műveletek elnevezéseit a mi, evilági nyelvünkből kölcsönzi. Ez azért szükségszerű, mert olyan szavaink, amelyek képesek lennénk a nem-evilági jelenségeket leírására, egész egyszerűen nem állnak a rendelkezésünkre. Azonban, minthogy minden egyes spirituális tárgyból egy adott erő alábbereszkedik a mi világunkba, hogy aztán az itt, a mi világunkban formáljon egy annak megfelelő tárgyat, így miután a Kabbalista egyazon időben mindkét világot képes érzékelni, ezért ő ezt a kapcsolatot nagyon is látja és ezért az evilági kifejezéseket használva képes a spirituális lét leírására.

Ugyanakkor azok számára, akik még nem érték el a spirituális birodalmat, a Kabbalisták leírásai pusztán csak evilági beszámolóknak tűnnek. A Kabbala kizárólagosan csak arról beszél, ami a spirituális világban történik. Az ismerősen csengő szavak és kifejezések használata hibás elképzelések és téves következtetésekhez meghozatalához vezet. S ennélfogva a Kabbala szigorúan megtiltja, hogy az evilági kifejezések és az azok spirituális gyökerei között bármiféle összefüggést vagy kapcsolatot feltételezzünk. A Kabbalában ez számít a legnagyobb hibának. A Kabbala tanulása emiatt volt annyi időn keresztül, egészen a napjainkig tiltott: ugyanis az ember még nem volt eléggé érett ahhoz, hogy ne mindenféle démonokat, és angyalokat képzeljen ott el, ahol pedig ott teljesen másról van szó.

A tudományos leírás: A 90-es évektől kezdődően mindenkinek szabad a Kabbalát tanulnia, és egyúttal mindenki bátorítva van, hogy terjessze ezt a bölcsességet. Hogy miért? Nos azért, mert az emberek már nem úgy gondolkodnak a természet erőiről, mint valami emberszerű teremtményekről, sellőkről, vagy mitológiai alakokról. Az emberiség már megérett arra, hogy úgy tudja maga elé képzelni a felső világot, mint valami ergiával teli tartományt, energiamezőt, amely túlon-túl van a mi anyagi világunkon. A 16. századtól, a luriáni-Kabbala (a Rabbi Jicchák Luria [Ári] fémjelezte) korszakával kezdődően, a Kabbala szigorúan csak tudományos meghatározásokat és módszereket kezdett használni a felső világ leírására.

Mi az életem célja? Mi a Kabbala témája?

A Kabbala az élet céljának és értelmének a kérdésével foglalkozik. Noha az ember már egész fiatal korától felteszi ezt a kérdés, mégis, az élete során valahogy megfeledkezik róla, mondván, nem kínozhatja magát az ember a végtelenségig ezzel a megválaszolatlan kérdéssel. A választ csak egyetlen egy forrásban leljük meg – a Kabbala Bölcseletében. Ez a bölcsesség hosszú évszázadokon keresztül csak néhány kiválasztott számára volt elérhető. Nemzedékek jöttek és mentek, de csak az utolsó nemzedékek képviselői kaphatnak megcáfolhatatlan választ erre a mindennél fontosabb kérdésre.

De még ma is, mikor a Kabbala egy titkos tanból már egy gyakorlatilag mindenki számára elérhető tudománnyá vált, az kifejezetten csak azoknak van szánva, akik miután már eléggé érettek és felnőttek, szüntelenül felteszik maguknak ezt a gyermeki kérdést – Mi az életem és az emberiség életének értelme?

Akik ezt a kérdést egész pontosan érzik, a Kabbalához fordulnak. Nem érzik magukat kielégültnek és elégedettnek a mindennapi életük folyamán. S noha nem szenvednek sem nem mániától vagy depressziótól – mégis, egész egyszerűen nem tálalnak lelki nyugalmat ebben az életben. Hogy miért? A Kabbala választ ad erre a kérdésre.

A vágyak fejlődésének a szakaszai

Az emberiség többezer éves fejlődése a vágyak legkülönbözőbb szintjeinek fejlődését és megvalósítását jelenti. A civilizáció aktuális fejlődési szintjét, és mindent, amit mi technológiai és tudományos fejlődésnek nevezünk, mindig a vágyak és az azok kielégítését szolgálandó újabbnál-újabb kielégülési lehetőségek keresése határozta és határozza meg.

Az emberiség a vágyak állandó növekedésének köszönhetően – a kisebbektől a nagyobbak felé tartva – halad előre a fejlődés útján.

A Kabbala az emberi vágyak összességét öt szakaszra osztja:

1. Elsődleges vágyak – étel és nemiség (ahogy mondva van: „Szerelem és éhség uralják a világot …”.) utáni vágy;

2. A vágy fejlődésének a második szakasza – a gazdagságra való törekvés;

3. A vágy fejlődésének a harmadik szakasza – hatalom és hírnév utáni sóvárgás;

4. A vágy fejlődésének a negyedik szakasza – tudás utáni szomjúság;

5. A vágy fejlődésének az ötödik szakasza – spiritualitás, a Teremtő utáni vágyakozás.

1

A nemiség- és táplálék utáni szükségletet állatias vágyaknak nevezzük, lévén, azokat az állatoknál is megtalálhatók. Éhséget, a szaporodás és a szexuális kapcsolat szükségét még teljes elszigeteltségben is érezzük.

A gazdagság, hatalom, hírnév és tudás utáni vágyat már mint emberi vágy kezeljük, ugyanis ahhoz, hogy azokat kielégíthessük, feltétlen emberek közt kell, hogy éljünk.

Ahogy az ember megszületik, majd pedig kifejlődnek benne az állati és az emberi vágyak, rébred, hogy a megvalósításuk nem elégíti ki, mivel az ő titkos, de igaz vágyódása, amelyet egyelőre még képtelen megérteni és megfogalmazni, kívül esik ennek a világnak a határain.

Ezt a vágyat az ember fentről kapja, és nem pedig a természettől – mint ahogy az az állati vágyak esetében történik; illetve nem társadalom hatása alatt fejlődik – miként azt az emberi vágyaknál találjuk.

A vágynak ezt a szintjét a Kabbala a spirituális fény utáni vágynak, vagy másnéven, emberi léleknek nevezi.

A Kabbala az egyetemes léleknek, vagy nevezd, Ádám HáRison-nak (az Első Embernek) nevezett spirituális szerkezetet tanulmányozza, amely 600.000 részből áll, ahol is mindegyőjük megannyi darabra törött szét, mely darabok aztán evilági vágyakban találtak maguknak helyet.

A Kabbala szerint, a Teremtő egy olyan univerzális erő, amely az egész teremtést irányítja, amely magában foglalja a világ valamennyi erejét.

Egy újfajta vágy felbukkanása

Az evilági vágyak összességét emberi szívnek nevezzük. Azt a részt (vágyat) pedig, amit fentről helyeztek bele, úgy hívjuk, hogy “ a szívben levő pont”.

Az ember az evilági, biológiai élete során teljes egészében ki kell, hogy töltse ezt a spirituális vágyat. Az ember mindaddig, míg el nem éri ezt a célt, újra meg újra vissza kell, hogy térjen ebbe a világba. Ennélfogva a világunkban minden egyes nemzedéket ugyanaz a 600.000 lélek teszi ki, fizikai testekbe öltözve.

Minden nemzedéket ugyanaz a rangsorba rendeződő 600.000 lélek alkotja, amely mindenkor azzal a céllal halad előre, hogy megtelítődjék a spirituális fénnyel: a test meghal, és a lélek továbblép és egy új testbe öltözik, és újra azon kezd dolgozni, hogy megtelítődjön, és így tovább egészen addig a fejlődési stádiumig, mígnem aztán megtelítődik az ún. Felső Fénnyel.

Az emberek többsége az evilági keretek biztosította szükségleteket érzékeli. Ide tartoznak az ember alkotói, intellektuális, kulturális törekvései, illetve a világ felépítésének kutatására és megértésére való igény. Ez azt jelzi, hogy az ezeknek az embereknek a testébe öltözött lelkek még nem vágyakoznak spiritualitás után – a vágyak fejlődésének ötödik állomása után. Az ilyen típusú lelkek nem fejlesztenek ki magukban vágyódást arra, hogy túlnőjenek az evilgi test keretein, amelybe helyezve lettek.

Azonban létezik a lelkeknek egy eltérő típusú csoportja, noha egyelőre csak kisebb számban. ’Fehérje’ testbe öltöztetve, egy ilyen lélek kényszeríti az embert arra, hogy valami evilágon túli, örökké létező dolog után vágyódjon. Mint mindenki más, ő is megpróbál az evilág nyújtotta dolgok által kielégülést nyerni, azonban mind hiába. Látja, ahogy mindenki gazdagságra, sikerre vágyik, miközben rájön, hogy ez nem több, mint egy játék. Ő részt vesz ebben a “játékban”, néha mégcsak nem is sikertelenül, azonban kielégítést nem hoz a számára.

Miután rendre mindent kipróbált ebben a világban, teljesen kiábrándul és csalódottá válik, s az ember azt kezdi érezni, hogy a lelke egy másfajta feltöltést igényel. Miután az ember végre megszerzi a spiritualitás utáni vágyat, érzi, hogy többé már nem elégítik ki őt az evilági örömök, és az életét üresnek érzi. Aztán kutatni kezdi, hogy milyen módon tudná ezt azz új spirituális vágyát kielégíteni.

Kutatás és kiábrándulás, fontos elemei ennek az újfajta vágynak, amely oly nagyon jellemzi a jelen korunkat. A 20. század közepétől kezdődően egyre többen és többen ébrednek rá erre a fentről érkező spirituális vágyra. Összevegyítvén a többi más vággyal, egy összeférhetetlen helyzet teremtődik az ember szívében. Ez az ötödik vágy belső nyugtalanságot szül az emberben, ami végül aztán a Kabbalához irányítja. Ilyen emberek jönnek hozzánk, és mi azt tárjuk fel előttük, hogy hogyan tudják ezt a vágyukat kielégíteni.

Azonban minthogy a spirituális vágy fentről ereszkedik le hozzánk, nem lehet azt földi dolgokkal kielégíteni. A Kabbala azt mutatja meg az emberneké hogy hogyan lehet ezt a fennkölt vágyat kielégíteni.

A Kabbalisták, akik ezt a spirituális vágyukat beteljesítik (’Kabbala’ – héberül azt jelenti, hogy: kapni, elfogadni), a spirituális vágyuknak ezt az ún. kitöltését Fénynek, vagy inkább, Felső Fénynek nevezik.

Ezt a Felső Fényt nevezik Teremtőnek, mivel Ö az, aki megteremti, és egyúttal kielégíti ezt a vágyat. Azonban míg ez a vágy nem jelent meg az emberben, úgy az továbbra is ugyanúgy fog élni, mint bárki más.

Kielégülés keresése, és a kitöltési folyamata

Az emberi élet egy vég nélküli kutatási folyamat. Az ember folyton olyasvalamit keres, amivel aztán kielégítheti az újonnan ébredt vágyait: állandóan élelem, gazdagság, nemiség, hatalom és tudásszomj után kutat. Ezek a vágyak egymást váltva, újra és újra felbukkannak. Az ember pedig, az egész életét ezeknek a vágyaknak a kielégítésének szenteli.

Az emberiség története folyamán számos embernek sikerült a spirituális vágyat kitöltenie. A könyveikben a kielégültség érzésének kereséséről és ennek megvalósítási folyamatáról számolnak be. A módszer leírása és magyarázata tudománnyá fejlődött, amelyet Kabbalának neveztek el. Az ilyen emberek Kabbalistának nevezik magukat.

A Kabbalisták azt magyarázzák, hogy az ember mindaközben, míg ebben a világba él, fel kell töltse a lelkét a spirituális fénnyel, amelynek köszönhetően aztán a lelke ugyanarra a spirituális szintre tud felemelkedni, mint ahonnan még mielőtt a szívébe, azaz, az evilági vágyaiba öltözött volna, leereszkedett. A feladatunk az az, hogy tekintet az összes többi más vágyunkra – amelyeket “szívnek” vagy “testnek” nevezünk, feltöltsük a szívben levő pontot a Felső Fénnyel.

A Kabbalisták azt mondják, hogy a lélek fénnyel való kitöltése a felső világ érzékelését teszi az ember számára lehetővé. Ez annyit jelenti, hogy az ember egyidejűleg mindkét világban él (érez), azaz, mind ebben a világban, mind pedig a felső világban. Ő ezt a két világot egyesíti magában. Azt az állapotot, amikor az ember ebben a világban élve teljesen kijavítja, feltölti és felemeli a lelkét a legmagasabb spirituális szintre, úgy nevezzük, hogy a lélek kijavításának a vége vagy egyszerűen a “Kijavítás Vége” (héberül: Gmár Tikun).

Attól a pillanattól kezdve, hogy az ember vágyakozást érez a spiritualitás után, és ennek következtében megkapja a kezdeti felvilágosítást a Kabbaláról, a Kabbala képessé teszi az embert arra, hogy mesteri szinten alkalmazhassa a módszert, amely által feltölti a lelkét, s hogy elérhesse a végtelen öröm állapotát, az örökkévalóság érzékelését, a korlátlan tudást és tökéletességet. Sőt mi több, lehetősége nyílik arra, hogy mindezt most, ebben a világban, ebben az életében valósítsa meg, anélkül, hogy újra és újra vissza kelljen térnie ebbe a “nem a legjobb” világba, állandó keresésben lenni és szenvedni a születésétől egészen a haláláig.

Mivel a lelkek állandóan változnak, fejlődnek és tökéletesednek, a Kabbalának az a feladata, hogy egy olyan módszert teremtsen a spirituális feltöltés befogadására, amely minden egyes generációnak megfelel. Ezt a tudományt “Kabbalának” – megkapásnak, befogadásnak nevezik, mivel az a lélek fénnyel való feltöltésének a módszerét ajánlja. A Kabbala arra tanítja meg az embert, hogy miként fogadja be a Felső Fényt és töltse fel vele a lelkét, azaz, mind a szívnek a vágyait (evilági vágyakait), mind pedig a spirituális vágyait. Ez annál fogva lehetséges, mivel mindkét fajta vágyainkat ugyanez a fény teremtette. Így, kizárólag csak a vele való közvetlen feltöltés elégíthet ki bennünket.

Spirituális vágy – mi is az?

A vágynak az első négy kategóriája tisztán érthető és érzékelhető, ugzanakkor arról, hogy mi is az spirituális vágy, fogalmunk sincs.

Mindaddig míg az ember továbbra is csak evilági eszközök révén elégíti ki a vágyait, soha nem fogja felfedezni, hogy mit is jelent a “spiritualitás”. Az ember a saját szemeivel látja ezeket a dolgokat, és pontosan tudja, hogy mit hajszol. Ám mikor spirituális vágy ébred benne, nem látja a lehetséges forrást, amivel estleg kielégíthetné ezt a vágyát. Tehetetlennek és elveszettnek érzi magát: az élet elveszti számára az értelmét és jelentőségét; nincs semmi, amivel kitölthetné azt. Egész egyszerűen rosszul érzi magát. Mintha valami bizonytalan vezetné. De hova? Az ember nem tudja hová forduljon, mivel a gyönyör forrása el van előle rejtve. Általában, inkább jobbnak látja megfeledkezni az egészről.

Gyerekkorunkban feltesszük magunknak a kérdést: “Mi végett élünk?”, azonban később, a kamaszkorban, a beindult hormon-működés elnyomja bennünk ezt a kérdést és a még meglévő vágyat, hogy megleljük az élet értelmét és forrását. A nemi- és intellektuális vágyaink elterelnek bennünket a probléma megoldásától. Azután később újból előtör bennünk, hogy megzavarjon. Azok, akik nem tudják kitölteni ezt az ürességet és azonnali választ követelnek erre a kérdésre, rátalálnak a Kabbalára, vagy helyesebben mondva, fentről feléje irányítják őket: mikor ez megtörténik, elérkezettnek vehetjük az időt az emberi lélek feltöltésére.

Spirituális tér

Mikor egy emberi test meghal, a lélek egy újszülöttbe vándorol át. A lélek az egyik élettől a másikig, fokozatosan, egyre jobban éretté válik arra, hogy megnyilatkozhassék az emberben. Az ember számos életet anélkül él le, hogy érzékelni lenne képes a lelkét – a felső világ utáni vágyakozást. Azonban ezt semmi esetre se tévesszük össze a földi fennköltség utáni vággyal, ami a kreativitás, költészet, zene és a művészet megfelelője.

A lélek megnyilvánulását az ember egy olyan újfajta vágyként, vágyakozásként, ürességként éli meg, amelyről fogalma sincs, hogyan tudná azt kielégíteni. A kutatás ettől a pillanattól kezdetét veszi; és az végül a Kabbalához vezeti az embert. S így, mivel a lélek feltöltésének ez az egyetlen egy módja, idővel a világon mindenki a Kabbalához fog fordulni.

Mihelyst az ember rátalál a Kabbalára, azaz, talál magának egy tanárt, könyveket és egy csoportot, az ún. “előkészületi időszak” (a felső világ felfedezésére) veszi kezdetét. Ez az idöszak néhány évig is eltarthat (minimum három évig).

Ahogy a spirituális tér megnyílik az ember előtt, ő ennek a térnek a külső peremén találja magát, együtt a Teremtövel, aki annak a „kellős közepén van”. A spirituális tér maga a tulajdonságok birodalma, hasonlóan egy fizikai energiamezőhöz, ahol az erő maximális megnyilvánulását a mező közeppontjában érzékelhetjük, amely a külső perem felé haladva fokozatosan, egyre jobban gyengül, mígnem az adott jellemző végül teljesen eltűnik a határvonalnál, amely vonal túlra a mi világunknál húzódik.

Az ember azáltal képes a spirituális térben haladni, hogy a saját tulajdonságait a Teremtőhöz igazítva megváltoztatja: ha az ember tulajdonságai eltérnek a Teremtő tulajdonságaitól, úgy akkor azok távolra kerülnek egymástól, mígnem ha a tulajdonságok terén hasonlóságot mutatnak, közel kerülnek egymáshoz. A teljesmértékű azonosság egymásba olvadást eredményez.

Mi, ebben a kezdeti állapotunkban, a Teremtő tulajdonságaival ellentétesek vonásokkal bírunk; ennélfogva, ettől a mezőtől mi teljesen kívülre vagyunk és értelemszerűen, ezért aztán nem is érzékelhetjük a Teremtőt. Az előkészületi időszak befejeztével, az ember eléri az első, minimális hasonlósági fokozatot a Teremtővel és átszeli a mi- és a felső világ közötti határvonalat (Machszom-ot).

Ezután belekezd a maga spirituális fejlődésébe; közvetlenül érzékelve a Teremtőt, tudatosan megy és javítja ki a tulajdonságait, és kerül Hozzá közelebb.

Ez a Teremtővel való fokozatos kiegyenlítődési folyamat – amely a tulajdonságaink Hozzá igazítása révén megy végbe – egy egymást követő kijavítási lépésekből áll: azaz, a 620 egoista (önző) tulajdonság altruista (önzetlen) tulajdonsággá való átváltoztatásából. Ezt az eljárást a Kabbala egy 620 fokon keresztüli emelkedésként írja le. Minden egyes fok viszonyában a vágyak kijavításának módszereiről beszél. Ennek eredményeképpen, az ember, minden egyes alkalommal egy új, magasabb szinten éri el a Teremtőt. Az ember lépésről-lépésre haladva kell, hogy kijavítsa mind a 620 vágyát, azaz, hogy megmássza mind a 620 szintet, és mindezt úgy, hogy mindeközben itt, ebben a világban, a fizikai testében él.

Miután a spirituális fejlődésének a végére ért, teljesen egyesül a lélekkel és többé már nem kell újra visszatérnie és reinkarnálódnia ebbe az anyagi világba.

Az ember halála – Mi hal meg: a test vagy a lélek?

Az ember nem hal meg, csak a biológiai teste. Eredetileg, mi csak a testünket – a földi vágyainkat – érezzük. Majd ezt követően, a spiritualitás után ébred bennünk vágy. Ez a vágy nem ebből a világból való, az a Teremtőhöz tartozik. Ha az ember ezt kifejleszti, nemcsak a test tulajdonságait kezdi el érezni, hanem ugyanígy a lelkét is – a Teremtő tulajdonságainak saját magán belüli részét.

Ha az ember már odáig javítja magát, hogy a spirituális vágyak elnyomják a test vágyait és a test teljesen azonosítja magát a lélekkel, úgy a test halálát úgy érzékeli, mintha egy burok válna le a lélekről. Noha a test meghal, azonban az ember már mikor még benne él, elkülönülve érzi magát a testétől.

Ha mi az evilági vágyaknak élünk (úgy mint: nemiség, élelem, gazdagság, hatalom és tudás), úgy mi a testünkön keresztül nyerhetünk kielégülést, azaz, az öt érzékszervünkön keresztül. Ha az agyhoz elektródákat kötünk, úgy azt elektromos impulzusok révén ingerelni tudjuk és látszólag ugyanolyan gyönyört tudunk kiváltani, mintha csak azt az öt érzékszervünkön keresztül szereztük volna. Ebben az esetben közvetlenül tudunk hatással lenni az élvezeti központokra azáltal, hogy ugyanazt a jelt küldjük nekik, mint amit egyébként az érző receptoroktól kapnának. Ez egy jó példa arra, hogy hogyan lehet a élvezeti központokra hatással lenni, amelyek valamennyi jelt felfogják.

Lélek, védőernyő és gyönyör

A spirituális vágyakat egyenesen fentről kapjuk. Ahhoz, hogy ki tudjuk tölteni (elégíteni), egy különleges érzékszervre van szükségünk, amit úgy hívnunk, hogy ’védőernyő’ (Mászách). Amint az ember szert tesz rá, gyönyört kezd rajta keresztül érezni. Ezt a gyönyört Felső Fénynek hívjuk. Ez a Felső Fény azért hatol bele a vágyunkba, hogy az a védőernyőn keresztül okozzon gyönyörérzést. Ezt a vágyat, amivel a Felső Fényt akarjuk élvezni, „léleknek” hívjuk. A fényt, mint gyönyör-forrást, csak akkor képes az ember érzékelni, ha szert tesz egy oyan további érzékszervre, ami képes azt befogadni, érzékelni azt.

A összetevők, kivétel nélkül, azaz: fény (élvezet), védőernyő (a befogadás eszköze) és lélek (befogadó) semmilyen formában nincsenek kapcsolatban a fizikai testünkkel. Ennélfogva, semmi jelentősege nincs annak, hogy az embernek vajon van-e teste avagy nincs. Ahogy az ember kapcsolatba lép a Felső Fénnyel, rögtön elkezdi magát javítani, hogy aztán a fényt befogadhassa, és feltöltődhessen vele. Azt, hogy a tulajdonságainkat fokozatosan hasonlóvá tesszük a fény tulajdonságaihoz, és hogy ezáltal lépésről-lépésre kitöltjük őket, spirituális felemelkedésnek nevezzük.

A test csak eszközül szolgál ehhez a spirituális haladásnak ebben az izgalmas folyamatban; egyébként pedig semmilyen más jelentősege nincs neki. Egy kisebb élvezetet, összehasonlítván valamely hatalmas gyönyörérzéssel, egyáltalán nem lehet érezni: a hatalmas gyönyörérzet elnyomja a kis élvezetet. Ezért, habár a Kabbalista ugyanabban a világban él, mint mi, ő valójában mar a felső világban él.

Mindazonáltal, miután mi nem vagyunk képesek érzékelni az ő világát, így valamennyi érzése a mi észlelési tartományunkon túlra van, a Máchszom másik oldalán.

Mihelyst az ember a lelkével és nem pedig a fizikai testével azonosul, a testi halál olyanná válik a számára, mint mikor valaki ruhát vált. Mindazok az érzések, amelyekre ebben a világban szerzett, nem tűnnek el, illetve a világ, amelyben él, a teste halála után ugyanúgy vele marad. Mindenki, aki a földön él, végig tudja, és kell, hogy járja a saját útját a Teremtő terveinek megfelelően.

Milyen adatokon alapszik a Kabbala?

A Kabbala kizárólag csak precíz, gyakorlatban kipróbált adatokat használ. Elképzelések és feltételezések semmilyen formában nincsenek számításba véve. Minden, amin a Kabbala alapszik, olyan emberektől lett átvéve, akik személyesen élték meg a spirituális érzéseket a szívben levő ponton, a lelken keresztül. Tesztelték, számszerűsítették és lejegyezték az érzéseiket. A kutatásuk egyesített eredményei az összessége alkotja a Kabbala tudományát.

Akárcsak bármely más tudomány, a Kabbala is pontos matematikai, fizikai és grafikai (ábrák, táblázatok) adatokkal operál. Érzések helyett, a Kabbalisták vektorokkal, gravitációs erővel és vágyak kezelésével foglalkoznak; az egymáshoz való viszonyukat számszerűen mérik; a vágyak és az azok kiltöltése pontosan definiálva van. A Kabbalisták eképpen írják le a Felső Gondviselésről szerzett észleléseiket.

A mi világunkban, az embernek sem nem belső erőfeszítéseit, sem pedig a szubjektív érzéseit nem vagyunk képesek lemérni, avagy pontosan összehasonlítani két különböző ember érzékleteit, benyomásait. Csak együttérezni lehet azokkal a pszichológusokkal, pszichiáterekkel, akik teljesen képtelenek az emberi lélek paramétereivel operálni.

A Kabbala történelme és nyelve

Minden, amit a felső világról tudunk, akárcsak azt megelőzően, hogy azt mi saját magunk felfedeznénk, olyan emberek leírásaiból származik, akik azokat személyesen érték el. Ők leírjak a módszereiket, érzéseiket, következtetéseiket, javaslatokat tesznek, hogy mi magunk is követni tudjuk őket az útjukon. A Kabbalisztikus könyvek a felső világban tett utazásaikról szóló beszámolók.

A Legfelső Irányító Erőt kezdetben mindenki úgy próbálja meg elérni, hogy elsőként kérdéseket tesz fel az élete értelméről, a szenvedéseiről, a világmindenség céljáról, sorsról és szerencséjéről. Ezeknek a kérdéseknek a mély elemzése vezeti rá az embert arra, hogy szükségszerűséget lásson a Legfelső Erő feltárásában. Az első ismert kabbalista körülbelül 3700 évvel ezelőtt, a ’Széfer HáJécirá’ c. könyvben jegyezte le az isteni megnyilatkozásról szerzett benyomásait. A könyvének megírásához a Kabbala nyelvét használta, mely könyvet a kabbalisták mind a mai napig tanulják.

A spirituális birodalom leírásához az elbeszélés és jövendölés nyelvét úgyancsak használjak. Egy kabbalista számára nem bír jelentőséggel, hogy egy könyv éppen milyen nyelven íródott a Teremtőről. Mindenesetre, akárcsak egy zenész, aki miközben ránéz egy kottára hallja a zenét, a Kabbalista ugyanúgy érzi, hogy miről ír az adott kabbalista mű szerzője.

Anyagi- és spirituális érzék

Az ember ötfajta érzékkel születik: látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás, amelyeken keresztül bizonyos információkat kapunk kivülről. Ezeket az információkat az agyunk feldolgozza és egy összesített képet alkot a bennünket körülvevő világról. Ezt az érzékelést úgy hívjuk, hogy “evilág” vagy az “én világom”. Pontosabban fogalmazva, nem tudjuk, hogy mi van körülöttünk. Mi csak egyfajta külső hatásra reagálunk.

2

A fülünk úgy van megalkotva, hogy egy vékony hártyaréteg (dobhártya) válassza el a belülső részt a külső környezettől. Ez a hártyaréteg ilyen vagy olyan mértékben érzékeny, ép vagy sérült lehet. Egy hangot ennek megfelelően erősnek, gyengének, magasnak, mélynek vagy éppen alig érzékelhetőnek mondunk. A hang minőségét soha nem az határozza meg, hogy az milyen kívül, hanem az, hogy milyen jellemzőkkel bír az én saját érzékszervem, azaz, hogy milyenek a belső tulajdonságaim. S amit érzek, az nem maga a külső ingadozás, hanem az, ahogy az érzékelőm reagál erre az ingadozásra. Valójában, észlelésem belül születik meg, és an azt nevezem külső hangnak. Ugyanez vonatkozik a többi érzékszerveinkre is.

Ebből az derül ki, hogy mi egy teljesen zárt rendszert képviselünk: mindegyőnk valamely ismeretlen hatásra adott belső reakcióit érzi. Soha nem tudunk objektíven észlelni olyasvalamit, ami rajtunk kivül történik. Bármit is érzékeljenek az érzékszerveink, azt mindig az agyunk dolgozza fel és ezt az információt egy meghatározott módon tárja elénk. Arról, hogy ez az információ milyen is valójában az érzékszerveinken kívül, nos erről fogalmunk sincs. Be vagyunk zárva saját magunkba.

Mit tud ez a tudatosan megszerzett további érzékszerv nyújtani nekem? Lehetővé teszi, hogy ne az öt természetes érzékszerveünkön keresztül vegyük magunkhoz az információt, át az egoisztikus (önző) vágyainkba (vagyis mindent elfogultan, a saját nyereség szempontjából értelmezni), hanem közvetlenül, elfogultság nélkül. Ilyen mód, valódi formájában érhetem el az abszolút és objektív világegyetemet.

Ez az, amit a Kabbala biztosítani tud a számunkra. Akárcsak bármely más tudományág, a Kabbalát is a kísérlet megismételhetősége, az adatok feljegyezhetősége jellemzi. A Kabbala tudománynak számít, és semmi kapcsolata nincs a vallással mint olyan. A vallások nem tanítanak Kabbalát, mivel az a valódi világmindenséget tárja fel az ember előtt, ahol a Legfelső Irányító Erőnek csak egy vágya van – mégpedig, hogy az embert magával egyenlővé tegye.

 

A lélek gemátriája (gemátria = a betűk számértéke)

Ha két Kabbalista egy és ugyanazt a írást olvassa a felső világról, akkor azok egy meghatározott képet fognak észlelni. Azonban hogyan lesznek képesek az észleléseiket összehasonlítani? Mindegyőjük a lelke belső tulajdonságainak megfelelően fogja azokat érzékelni.

Ha az egyik Kabbalistának nagyobb a védőernyője (Mászách), mint a másiknak és magasabb spirituális szinten van nála, az általa látott kép határozottan különbözni fog a másikétól. Mint például egy tizedikes tanuló természetesen módon többet tud, mint egy ötödikes.

A lélek milyenségét magának a tulajdonságainak a kombinációja adja ki . A mi világunkban egy embernek egy egész sor tulajdonsága van: kapzsiság, féltékenység, könyörületesség stb., azonban mindenkiben, más és más arányban léteznek. Kabbalát tanulva az ember képes lehet feltárni a lélek vágyait, lejegyezni és szabályszerűen képet adni a felépítéséről.

A Teremtő egyetlen vágyat teremtett – amit úgy hívnak, hogy „Ádám” (ember), amelyben 600.000 meghatározott elem, különálló lélek különíthető el. Mindegyik lélek (legyen az az összességük vagy akár egyetlen különálló lélek) 620 belső részt, vágyat tartalmaz. Ezek kombinációja adja meg a lélek szerkezetét, összetételét.

Ezekből minden egyes lélek-szerkezet a maga legfontosabb, megkülönböztető tulajdonsága alapján kapja a nevét. Ez számértékkel bír, amit gemátriánaknevezünk. A kombinált tulajdonságok gemátriája betűkkel van kifejezve, vagyis héber betűket használnak számok helyett. Ahhoz, hogy a lelkeket számszerűen lehessen definiálni, neveket adunk nekik, tekintve, hogy eredetileg nem voltak számok a héber nyelvben (magukkal a betűkkel jelölik a számokat).

 

Ezzel elérjük a korlátlan észlelés szintjét

A kijavításuk (helyreállításuk) eredményeként az összes lélek egyazon közös lélekbe olvad eggyé, és egy egységes rendszeren belül kezdenek kölcsönös kapcsolatba kerülni egymással. Ez az egyetemes lélek-szerkezet köti össze az összes különálló lelkeket, hogy aztán végül mindegyikük ugyanazt érezze, mint az összes többi más lélek. Ezzel elérjük a korlátlan észlelés szintjét. Ezt az állapotot Végső Kijavításnak (Gmár Tikun-nak) nevezzük. Ezt követően a lélek, amely a fényt fentről kapja, felemelkedik a Forráshoz – a Teremtőhöz, és egyenlővé válik Vele.

Ezt az állapotot minden egyes lélek köteles elérni, legkésőbb 6000 évvel a “világ teremtésének” az időpontjától számítva – másszóval, mikor a felső világ utáni vágyakozás első ízben felébredt az emberben. A 2006. év az 5766. évnek felel meg a “világ teremtésének” időpontjától számítván. Egy kicsivel több, mint 200 év maradt hátra, de az erőfeszítéseink által akár lényegesen lerövidíthetjük ezt az időszakot.

3

Miért mondjuk, hogy a Kabbala a gyönyör, az élvezet befogadásának a tudománya?

A Kabbalában a gyönyört egyfajta kitöltésként és annak megannyi megnyilvánulási formájaként értelmezzük: amelyek lehetnek anyagiak, morálisak, szellemiek vagy fizikaiak. Mígnem itt mi gyönyörről (kitöltésről) beszélünk, amely korlátlan, örökkétartó, tökéletes és végtelen.

Gyönyör csak akkor érezhető, ha egyúttal valamely nagyon erős vágy is jelen van – feltéve, hogy kristálytiszta vágy ég valami elérhetetlen dologért. A kapott élvezet azonnal kioltja a vágyat, ami viszont csökkenti az élvezetet. A legnagyobb gyönyör csak az alatt érezhető, hogy a vágyott dolog első ízben kapcsolatba kerül magával a vággyal, mint mikor az első falatnyi étel érezhetővé válik az éhes ember szájában. Ezután az éhség lassan csillapodni kezd, a vágyakozás megszűnik és jóllakottság érzése áll be. Az étel már nem okoz olyan élvezetet, mint mikor közvetlenül hozzálátott az evéshez. Az ínyencek a lakoma végére hagyják a legízletesebb falatokat, mondván a nagyobb élvezet ellensúlyozza a vágy (éhség) hiányát.

Ha elkezdjük kutatni a különböző élvezeteket, amelyeket tudás, hatalom, gazdagság, nemiség és táplálék útján szerzünk, észrevehetjük, hogy mihelyst a vágyott dologhoz hozzájutottunk, az élvezet – legyen az bármely formája – lecsökken. Sokszor előfordul, hogy az ember éveken át dolgozik azért, csakhogy megkapjon valamit, mégis, onnantól, hogy megkapta a vágyott dolgott, többé már nem élvezi.

Az élvezet érzékelésének megszűnése kényszerít bennünket arra, hogy új élvezetek után nézzünk. A különböző reklámhirdetések, divat stb. új vágyakkal látnak el bennünket, és mi pedig a remélt örömszerzés utáni szüntelen keresés által elragadtatva érezzük magunkat. Ahogy hozzájutunk a megkívánt dologhoz, rögtön kényszert érzünk arra, hogy valamely új élvezet után kutassunk. Ez a folyamat végnélküli. Így az embernek soha nem lehet igazán az örömére lenni. Állandóan mozgásban van.

A Kabbala arra tanítja meg az embert, hogy hogyan jusson vég nélküli élvezetekhez: örökkétartó, határtalan és teljes élvezethez, ami állandó öröm és béke formájában mutatkozik meg. Ennélfogva, ezt a módszert úgy hívják, hogy“Hochmát HáKabbala” (a befogadás, elfogadás tudománya). Ezt a módszert a Teremtőtől kaptuk, azzal a céllal, hogy a hatalmas vágyainkat azonnali módon lehessen kielégíteni, és hogy aztán új vágyak ébredjenek bennünk, és azokat ugyanúgy rögtön ki tudjuk elégíteni, és így tovább. A vágy és a kitöltés közti különbség hiánya engedné a számunkra, hogy soha véget nem érő békét és örömöt élvezhessünk.

Hogy lehet egy ilyen vágyat megteremteni? A mi világunkban nem létezik ilyen. Ennélfogva, a lélek ellentétes a világunkkal. Az altruista (önzetlen) voltánál fogva különbözik a mi világunktól, amelyet a Kabbalában “védőernyőnek” (Mászách) nevezünk. A védőernyő megszerzésének folyamata egyik témája a Kabbala tanulásának.

Itt mi egy szigorúan gyakorlati megközelítésről, egy egyedi módszer tökéletes elsajátításáról beszélünk. Ezt meghatározott kabbalisztikus könyvek tanulásával érhetjük. Így például, a legfontosabbnak számító, 6 kötetből álló Kabbalisztikus alkotás, “A Tíz Szfira Tanulmánya”, mint valamely tudományos szakkönyv van összeállítva: mind a 16 részben, több mint 2000 oldalon keresztül, a felső világ szerkezete kerül kifejtésre, modern nyelvezetben. “A Belső Elmélkedés” elnevezésű részek egy még további, részletes magyarázattal szolgálnak a világ működését illetően. “A Szavak Jelentése” nevű részben a gyakran előforduló kifejezésekhez kapcsolódó kérdéseket találjuk. Végül pedig, a “Kérdés-Felelet ” rész a spirituális jelenségek leírásával és magyarázatával foglalkozik.

Magyar ajkú kabbala tanulók csoportja