Egyszerűen a Kabbaláról – I. rész

Mi a Kabbala?

Helló. Ma arról fogunk beszélni, hogy mi a Kabbala. Hogy vajon a Kabbala egy tantárgy, tudomány, vallás avagy tanítás volna? Hogy vajon egy titkos vagy nyilvánvaló dologról van-e szó? Hogy vajon olyasmi volna, amit nem tudunk lemérni, megérinteni, vagy érzékelni. A Kabbala ősi időkből származik. Vajon olyasvalami, aminek semmi köze nincs a mi időnkhöz? Vagy éppen az ellenkezőleg, talán az is lehet, hogy amit mi ma tárunk fel, az állandóan valami új, szükséges és érdekes dolgot lehet a számunkra?

A definíció szerint, a Kabbala a környező világegyetem – amelynek maga az ember is része – kutatásának tudománya. Azonban a Kabbala a világegyetemnek nem csak azt a részét foglalja magába, amit az öt érzékszervünkön át érzékelünk, hanem magába foglalja azokat a részeket is, amelyeket mi, átlagemberek nem tudunk észlelni. Ez a Kabbala legfontosabb területe. Ez az, ami a Kabbala tanulásához vonz bennünket.

A Kabbala módszerének köszönhetően, el tudjuk kezdeni érzékelni a világunkat (mint belső világot) irányító rejtett külső világot. Ezt a két világot úgy lehet elképzelni, mint két koncentrikus szférát. Ha már tudjuk, hogy a külső világ hogyan uralkodik a világunk felett, képesek leszünk megérteni a természet mélyebb, valódi alap törvényeit, amelyek, minthogy mi is része vagyunk annak, hatással vannak ránk.

Ennélfogva a Kabbala segítséget nyújthat az embernek, hogy megismerhesse önmagát: miért jelentem meg a világegyetemben? …ezen a bolygón? Miért alakult a történelem úgy, ahogy alakult? Milyen szabályszerűség mentén fejlődik az emberiség? Mi hajtja előre az ember-, az emberiség- és a természet fejlődését? Legyen szó akár földtani korszakokról, társadalmi formációkról, a jövőnkről, a szbad választásról vagy végül, hogy miképpen változtathatnánk meg a sorsunkat – a Kabbala mindenigyeket tisztázza előttünk. A Kabbala igen érdekes, és olykor váratlan és válaszokat ad ezekre a kérdésekre.

Remélem, hogy ezt a témát érdekesnek fogják találni. Megpróbálom majd tisztán és egyszerűen elmagyarázni.

Kabbala – a Világegyetem Tudománya

A Kabbala egy a világegyetemmel foglalkozó tudomány, ideértve annak keletkezését, fejlődését, és végét, valamint, annak általános szerkezetét, működését és valamennyi apró részletét.

A tudomány maga több al-területtel foglalkozik, úgy mit:

  1. A világegyetem egészének teremtése, beleértve a naprendszerünket, az embert, az ásvány-, növény- és állatvilágot;

  2. teljes evolúciós folyamat lefolyása, működése, és végső célja;

  3. A folyamatba való emberi beavatkozás lehetősége (azaz, antropológiai nézőpont);

  4. A jelenlegi illetve azon állapotaink közti kapcsolat, amelyekben még azelőtt voltunk, hogy mint ember lények és mint társadalom megjelentünk volna ezen a földön. Másszóval, mielőtt még emberi fajjá váltunk volna;

  5. A forma, amelyben még mielőtt beleszülettünk volna ebbe a világba léteztünk; Mi célja van annak, hogy néhány évtizedig ebben a formában létezünk, és hogy belül, ebben a biológiai testben érzékeljük a bennünket körülvevő világot;
  6. Azon állapotunk, amelybe miután elhagyjuk ezt a világot kerülünk;

  7. Életciklusok – vajon létezik ilyen? … és a köztük levő kölcsönös kapcsolat;

  8. Annak lehetősége, hogy e földi életünk során magasabb szintű formákhoz kapcsolódjunk, olyan magasabb életformákhoz, amelyekben a születésünk előtt, illetve a halálunk után kerülünk;

A tudományok-, művészetek-, kultúra- és minden olyannak az eredete, amely a nyelvvel és az emberi viselkedéssel kapcsolatos

A tudományok-, művészetek-, kultúra- és minden olyannak az eredete, amely a nyelvvel és az emberi viselkedéssel

Ezek mind a Kabbala Bölcseletének tárgyköréhez tartoznak, tekintve, hogy a Kabbala Bölcselete az Egyetemes Törvény, az egész univerzumot leíró egyetemes képletet vetíti ki . Einsteinnek volt egy álma. Egy olyan képletet akart találni, amely a világegyetem egészét számításba veszi, ideértve annak minden elemét. Arra jutott, hogy a valódi képlet nagyon egyszerű kell, hogy legyen: olyan, amely különböző paraméterek interakcióját valamely egyszerű, funkcionális függőség formájában írja le. A Kabbala ehhez a mindenre rávilágítű képlethez vezet el bennünket. Legalábbis ez az, amit a kabbalisták állítanak, és majd erről mi megpróbálunk megbizonyosodni.

A Kabbala Történelméről

Honnan ered a Kabbala? A Kabbala abban az időben jelent meg, amikor az ember érzékelni kezdte a világot, amelyben élt. Az első ember, aki a mi világunkon keresztül érezni kezdte a Felső Világot, “Ádám”-nak (héberül: Embernek) hívták.

Ádám

5766 évvel ezelőtt élt (ekkor született). Írásokat hagyott ránk, amelyekben leírja mindazt, amit észlelései során átélt.

A mi, itteni világunkon keresztül, érzékelni kezdte mindazokat a törvényeket, szabályszerűségeket, és erőket, amelyek kívülről irányítják a világunkat. Megtapasztalta, hogy egy olyan szférában él, amely magában foglalja mind a világegyetemünket, mind pedig azokat a külső, rejtett erőket, amelyek behatolván, hatással vannak a az egész világegyetemre, amelyek mindent irányítanak – a természetet és az emberiséget egyaránt.

Mintha csak egy olyan hálón élnénk, amely olyan különféle erőkből szőttek ki, amelyek mindent egy egységes és tökéletes harmóniában irányítanak.

Tehát az elmúlt több tízezer éve során, az összes Földön élt ember közül, az első, aki valaha is elérte ezt a képet, egy Ádám-nak nevezett férfi volt. Neki tulajdonítják az első kabbalista írást: Ráziel HáMálách (héberül: A titkos angyal). Ez egy kisebb könyv, tele rajzokkal és ábrákkal, amelyben azt az “angyalnak” elnevezett egyetemes erőt mutatja be, amely magát az egész világmindenséget irányítja, és amely különböző, alacsonyabb szintű erőket foglal magában, amiket úgy nevez, hogy “al-angyalok”. Bemutatja ezeknek az erőknek a rendszerét, azok kölcsönös egymásra hatását, és hogy milyen módon vannak hatással és irányítják a világunkat.

A könyvben találhatunk még néhány rajzot, sőt táblázatokat is. No persze, viszonylag régies formában összeállítva, azonban mindettől függetlenül, az első írott kabbalisztikus forrásnak ezt a könyvet számítjuk. Sőt úgy vélem, hogy ez az emberiség első írásos műve. Ezt megelőzően csak különféle kőre írott szövegek és kisebb méretű képek léteztek, ez, azonban, már egy igazi könyv.

Egy olyan ember írta, aki 5765 évvel ezelőtt élt, méghozzá egy olyan nyelven, amit nagyon nehezen tudunk megérteni. S mindezt képletes formában mutatta be Ádám, tele rengeteg metaforával. Bár az egész Felső Létet érzékelte és érezte, ám leírni mégsem tudta azt. Mert, noha eljutott arra a szintre, hogy észlelni tudja, azonban kizárólag csak az érzések szintjén, és ezért amennyire csak tudta, képszerűsítette azt. Ádámot kövvetően számos nemzedék elment, mire aztán megjelent a második kabbalista …

Ábrahám

Ábrahám volt a második kabbalista. Ő húsz generációval Ádám után jelent meg. Ahogy az ősi midrás szerint Mezopotámiában élt, Úr Kászdim városában. Mint ahogy Mezopotámia többi más lakosa, ő is a napot, a holdat, a köveket, és a fákat imádta, mígnem egy nap elkezdett tűnődni azon, hogy hogyan keletkezett a világ, miért “forog” minden körülöttünk, minek köszönhetően van az életnek egy bizonyos áramlása; mit takar az élet, mi történik benne? Valóban, kell, hogy legyen valami szabályszerűség ebben az áramlásban: kezdet, vég, ok és okozat. Lennie kell egy erőnek, amely mindent mozgásban hoz! Feltette magának ezt a kérdést, és végső fokon, a mi világunk képén keresztül, ugyanazt érezte, mint amit maga Ádám érzékelt és fedezett fel. Ezt ő is lejegyezte a könyvébe.

Ábrahám természetesen ismerte Ádám könyvét és támaszkodott is rá. A könyvben írottak tíz nemzedéken át lettek továbbadva, Ádámétól egészen Noé nemzedékéig; majd Noé nemzedékétől, újabb tíz generáción át, Ábrahám nemzedékének. A könyv nemzedékről-nemzedékre vándorolt, mígnem elért hozzá. Ábrahám, egyrészt Ádámnak műve alapján, illetve a saját, természetre irányuló megfigyelései alapján, egy már jóval előrehaladottabb könyvet írt, amelynek azt a nevet adta, hogy Széfer HáJécirá (héberül: A Teremtés Könyve).

A könyv megírásához a technikai kabbalista-nyelvet használta. A szerző nem csak egy emberi lénynek az univerzum rejtett részei észleléséből származó benyomásait adta át, hanem beszámolt annak szerkezetéről is. Olyan rajzokat csatolt hozzá, amelyek a világmindenség elemeinek egymásra hatását vázlatosítja; az univerzum legfőbb erejét, annak részeit, és a köztük levő interakciót. A könyv táblázatokat, ábrákat, és számos képletet tartalmaz, azonban nem az általunk megszokott matematikai formában, hanem ettől eltérően, táblázatok formájában közölve; az egyes interakciókat egyszerűsített rendbe szedi. Mindazonáltal, ez már egy szisztematikusan felépített mű. Feltárja az egyes erők rendszerét, azok hierarchiáját, illetve beszél arról, hogy ezek az erők miként irányítják a világunkat. Ennélfogva nevezte Ábrahám ezt a könyvet “A Teremtés Könyvé”-nek.

Hogyan tettek szert a tudásukra az első kabbalisták?

A kérdés általánosságban úgy hangozhat: miként tettek szert az első kabbalisták – Ádám, majd pedig Ábrahám – a tudásukra? Azonban ha igazságosak akarunk lenni, meg kell, hogy jegyezzük, hogy más emberek ugyanúgy képesek voltak érzékelni a Felső Világot – a világot, amely a mi világunk mögött létezik, illetve az erőket, amelyek irányítják azt – az Ádám és Ábrahám közötti időszakban. Azonban ők semmilyen írásos feljegyzést nem hagytak ránk, hogy ellenőrizhessük a spirituális észleléseinket.

Ezért, minden embert asszerint ítélünk meg, hogy az milyen örökséget hagyott ránk ebben a világban. Az olyan hiteles és pontos kabbalista források, amelyeket így a mai időben képesek vagyunk megérteni és dolgozni tudunk velük, alapvető fontossággal bírnak a számunkra. Azokról a kabbalistákról, akik bár érzékelték a spirituális világot, azonban mindebből semmit nem hagytak ránk, nem beszélünk. Még ha tudunk is róluk valamit, az elért észleléseikre nem alapozhatunk.

Hogyan hogy léteznek ilyen emberek, akik olyasmit is érzékelnek, ami a mi világunkon túlra található? Hisz rajtuk kívül, még sok más olyan ember létezik, aki ugyanúgy vágyik erre. Ők azonban semmit nem éreznek, és semmilyen spirituális szintre nem jutottak el, sőt mi több, egyátalán, még csak egészen kis érdeklődést sem mutatnak erre. Talán vannak olyanok is, akik bár érdeklődést mutatnak, azonban ők maguk képtelenek mélyen behatolni az anyag mögött létező világba? Minden magán a lélek típusán múlik: vannak „könnyebb” és vannak „nehezebb” lelkek.

A Kabbala azt állítja, hogy előbb vagy utóbb, az összes léleknek, az egész emberiségnek el kell majd jutnia a világmindenség teljes felismerésére, és az „Ember”-nek (héberül: „Ádám”) nevezett szinten kell, hogy éljen. Egy olyan szinten, ahol az egész univerzum világos és átlátható a számunkra, ahol tisztában vagyunk vele, hogy milyen erők hatnak ránk, és hogy hogyan befolyásoljuk a természet egészét a gondolatainkkal és cselekedeteinkkel – mind az alsót, mind pedig a felsőt. Ahol előre tudjuk, hogy a cselekedeteinkkel milyen eredményt és reakciót váltunk ki.

Amikor mindez feltárul az ember előtt, automatikusan helyesen kezd el cselekedni, összhangban a természet törvényeivel. Csakugyan, jól tudom, hogy ha például tűzbe teszem a kezemet, meg fogom magamat égetni, amiért aztán ezt nem fogom megtenni. Ugyanígy, ha minden egyes természeti törvényben látnám, hogy az a számunkra előnyös módon múködikk, s hogy az miként szolgálja a javunkat, illetve, hogy mi az, ami káros a számunkra, úgy minden bizonnyal távol tartanám magamat mindenféle káros cselekedettől, és csak a számomra kedvező cselekedetekbe mennék bele. Valóban, a helyes viselkedésünk és sorsunk azon múlik, hogy milyen mértékben vagyunk képesek feltárni a természet belső törvényeit. Csak ekkor nem fogunk többé hibába esni.

Később majd megvilágítjuk, hogy miért kell az emberiségnek ilyen hosszú szenvedésen végig mennie, anélkül, hogy tudomása volna arról, miként hat rá a természet. Mit vár és követel tőlünk a természet? Miért teremtett bennünket ilyennek a természet?

A Kabbala azt állítja, hogy majd eljön az idő az emberiség fejlődésében, – amelyhez éppen közeledünk – amikor a Kabbala módszerének a segítségével, lehetővé válik behatolni a természet rejtelmeibe, megérteni azt, és ennek alapján elkezdeni helyesen élni, teljes harmóniában.

Hogyan lehet elérni a világegyetem rejtett részét?

Hogy tud valaki lehatolni a teremtés mélységeibe, ebbe az eldugott valóságba, túl a világunkon?

(A Rabbi rajzolni kezd.) Mi itt vagyunk. Bennünket az általunk észlelt világ, a világegyetem vesz körbe, no meg itt van a külső, felső része. Mi csak annyit észlelünk, amennyit az öt érzékszervünk felfog, és általuk csak a világegyetemünket, az ún. „világunkat” tudjuk csak elérni. Azonban, sokkal mélyebbre is lehatolhatunk, lemerülhetünk – át a világunkon keresztül – a természet vizsgálatában, és érzékelhetjük a Felső Világot. Hogy hogyan történik mindez?

A világunkat az öt érzékünk segítségével észleljük: azaz, ahogy azt tudjuk, megvan bennünk a látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás képessége. Ugyanakkor létezik egy további, úgynevezett hatodik érzékszerv is, amit “Védőernyő”-nek (Mászách-nak) nevezünk. A Védőernyőt használva áthatolhatunk a világunkon, és mély, belsőbb rétegekkel találkozhatunk. Így a kérdésre, miszerint hogyan tud valaki lehatolni a teremtés mélységeibe, a világunkon túlra, a válasz: szert kell, hogy tegyen a hatodik érzékre.

Hogy hogyan lehet ezt elérni? Ez az, amivel a Kabbala foglalkozik: megmondja, hogy miként lehet szert tenni a “Védőernyő”- re (a hatodik érzékre).

Az ember felteheti magának a kérdést: na de hogyan tett szert a Védőernyőre Ádám és Ábrahám? Nos csakis úgy, hogy nagyon vágyakoztak utána. Ők olyan különleges, „finom” lelkek voltak, akiknek sikerült áttörniük a világunkat borító héjréteget, és akik észlelni kezdték annak rejtett és kifinomult szerkezetét, pusztán a vágyódásuknak eredményeként. Ily módon, a közvetlen megnyilatkozásnak köszönhetően, kifejlesztették magukban a hatodik érzéket, a “Védőernyőt”. Majd később pedig számot adtak arról, hogy mindez hogyan jött létre náluk, amely beszámolót most mindenki használhat.

Tehát a Kabbalisztikus módszer azt tárgyalja, hogy miként tehet az ember szert a hatodik érzékre. Ahogy az emberiség és maga az ember nemzedékről-nemzedékre változik, úgyanúgy maga a módszer is.

Ábrahám iskolája

Ősi források elbeszélik nekünk, hogy Ábrahám nem elégedett meg azzal, amit személyesen elért, hanem iskolát alapított. Hogy miért? Mert úgy érezte, hogy sok olyan ember van körülötte, akik szintén szeretnének áttörni ebbe a Felső Világba, amelyet egy átlag ember, az öt érzékszervével, képtelen észlelni.

Az ősi midrásban írva van, hogy Ábrahám a sátra előtt ült, és az arra járó Beduinokat, akik a saját nemzetéből voltak, behívta. Étellel szolgált nekik és elmagyarázta nekik, hogy mi a Kabbala, milyen lehetőségeket nyújt, mit tud adni egy embernek. Ennek eredményekényt, csoport szerveződött köréje, amelyből fokozatosan kabbalistákat nevelt – olyan embereket, akik elérték és érzékelték a felső létet.

Majd később ez a csoport az ősi Izrael területére költözött és “Izrael”-nek (héberül: Jásár-Kél, azaz, ”egyenesen a Teremtőhöz”) kezdték magukat nevezni, magyarán, akik a Teremtő után vágynak. Ők nem egy nemzet, hanem kifejezetten egy olyan kabbalista csoport voltak, amely körülbelül négy ezer évvel ezelőtt, az akkoriban Mezopotámiában élő törzsekből jött létre Ábrahám irányítása alatt. A mai napig is sokan állítják – és igazuk is van, miszerint Izrael nem egy nemzet, és nem egy nép, hanem egy ősi Mezopotámiából elszármazott csoport.

Majd aztán ez a csoport kifejlődött, úgy, hogy mindeközben a kabbala módszerét tökéletesítette. Több száműzetésen, egyiptomi szolgaságon keresztülmentek, mígnem aztán a következő kabbalista, Mózes, feltűnt a Mózes a világon legismertebb könyvben, a Bibliában mutatta be a Kabbalát. A Bibliát héberül úgy hívják, hogy “Tóra”, amely az Or (héberül: fény)szóbólered.

Mózes és a Biblia

A Kabbala fejlődésének következő szakaszát Mózes neve fémjelzi. A Könyvét allegóriákat, a mi világunkból vett példákat használva az ún. ”ágak nyelvén” írta. Mindent olyan módon ír le, hogy bárki nyomon követhesse a Felső Világot a mi világunkon keresztül, figyelemmel arra, hogy a bennünket irányító erők a Felső Világból ereszkednek alább hozzánk, úgy, hogy mindközben különböző tárgyakat és köztük pedig kapcsolatot hoznak létre. Más szóval, ahhoz, hogy a Felső Birodalomban levő különféle erőket szavakba önthesse és azokat átadhassa nekünk, Mózes a világunkban megjelenő “szüleményeit” használta fel.

Ahhoz, hogy a Felső Világból egy bizonyos spirituális dolgot, erőt vagy jelenséget leírjon, mindig az adott spirituális dolog evilági következményének az elnevezését használta. Például, ha egy bizonyos spirituális erő a mi világunkban, egy kő formájában nyilvánul meg, úgy akkor ezt az eredő spirituális erőt ő ”kőnek” nevezte el.

Azok az emberek, akik csak a mi világunkat látják, azt gondolják, hogy a Biblia, a Tóra, a mi világunkról szól; emberi kapcsolatokról, ennek a világnak a szerkezetéről, hogy hogyan viselkednünk, hogy hogyan viszonyuljunk egymáshoz, hogy hogyan éljünk egymás mellett helyesen, hogy mire épült az emberi társadalom, és hogy mik a törvényei. Azonban messze nem erről van szó.

A Bibliában, a Tórában, a Felső Világ szabályai a mi világunk tárgyain keresztül mutatkoznak meg. Tehát, Mózes elvont dolgokról beszél, úgy mint például, hogyan kell Szentélyt építeni, hogyan dolgozzanak benne, hogyan végezzenek el olyan ”parancsolatoknak” nevezett furcsa szertartásokat, amelyeknek többnyire nincs ésszerű magyarázata a világunkban (néhány kivétellel, mint például például ”Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”). A parancsolatoknak többnyire nincsen ésszerű magyarázatuk, mivelhogy azok a Felső Világot írják le, jóllehet közben a mi világunk szavait használja.

Ezért azok az emberek, akik a Biblia szövegében csak a mi világunkat látják, azt feltételezik, hogy Az egy történelmi elbeszélés. Mígnem a kabbalisták, ugyanezt a könyvet olvasván, egyértelmúen látják, hogy teljesen másról van Benne szó – a Felső Világról és annak törvényeiről. A Tóra az ok-okozat nyelvén íródott, ahol is a mi világunkban megnyilvánuló okozat (következmény) nevével van megnevezve az azt megalkotó és fenntartó erő. Ez amiatt van így, mivelhogy a spirituális világban nem léteznek nevek.

Az ember miután vizsgálat alá vett egy anyagi tárgyat, erőt vagy cselekményt, nevet ad neki, és ezzel egyben definiálja az egész láncolatot, amely létrehozta. Ez a láncolat teremti meg, hozza mozgásba és irányítja azt, és így adódik a neve. Másszóval, többféle különböző erő létezik a spirituális gyökér (eredet), és annak evilági hatása között. Például mindegyiket ”kő”-nek hívjuk.

Ahogy egy kabbalista értelmezi a Bibliát

Példának okáért, vegyünk egyet a Biblia által leírt eseményekből – az egyiptomi száműzetést. Hét termékeny és hét terméketlen év, egyiptomi rabszolgaság, a Fáraó elől való menekülés, a Vörös Tengeren való átkelés, Szináj-ba való bevonulás, a Teremtő megnyilvánulása, és később, negyvenévnyi barangolás a sivatagban; majd pedig ezt követte az Első Szentély építéséig eltelt időszak.

Kétségtelen, ezek mindegyike megtörtént eseményt mesél el. Mindegyikőjük történelmi eseménynek számít: ahogy maga a Szentély lerombolása, úgy a sivatagban való vándorlás, a Szináj-hegy (jelenleg a híres St. Catherine kolostor színhelye), és miden, ami az egyiptomi rabszolgaság ideje alatt lett alkotva. Természetesen, mindez most is létezik, és mindezt történelmi és régészeti adatok bizonyítják.

A Kabbalisták ezt másképp nézik. Miközben a Felső Erőket földi tárgyak, jelenségek és eseményeken keresztül kutatják, ők nagyon is látják, ahogy ezek a Felső Erők kivetítődnek, hatással vannak és befolyásolják a világunkat. Pontosan meg tudják határozni, hogy ezek a Felső Erők hová vezetnek, hogy az univerzum és az emberiség egészének történelme miért épp egy bizonyos momentumban vette kezdetét, és most pedig miért a maga sajátos módján fejlődik? Mi lesz ennek az eredménye? Azaz, hogy ezeken az állítólagos történelmi elbeszéléseken keresztül a kabbalista látja a Felső Erő valamennyi olyan hatását, amelyeket a világunkra fejt ki. Ezeket az erőket egy magasabb szinten kutatva nem csak hozzánk, a testünkhöz viszonyítva tanulmányozzuk, hanem magához a lelkünkhöz viszonyítva is. Nemsokára majd ezt el fogom magyarázni.

Legyen szó bármely esetről, a Bibliában leírt dolgok közül minden testet öltött, egészen a mi nemzedékünkig, a huszadik század végéig. A huszadik századtól kezdve, az emberiség egy olyan speciális történelmi korszakba lépett, amikor újból magához veszi az Ádámtól származó ősi kabbalisztikus bölcseletet. Felhasználva ezt az ősi bölcseletet behatolhatunk a természetbe rejtelmeibe, leérhetünk annak gyökeréig, és feltárhatjuk az életünk értelmét.

Mára az emberiség mély válságba került. Ez a válság, általánosságban, azokat az ébredő erőket testesíti meg, amelyek nem másra, mint a létezésünk értelme és célja utáni kutatására kényszerítenek rá bennünket

Visszatérve a Kabbala történetéhez

Tehát, Ádámnak csak néhány tanítványa volt, és Ábrahám idejéig, mintegy húsz generáción át, változatlanul csak ilyen számban tanulták a Kabbalát. Ábrahámnak azonban már volt néhány tucat tanítványa. Majd ez a csoport az egyiptomi rabszolgaság idejéhez fokozatosan egyre nőt, mígnem egy nagyszámú tömeggé nőtte ki magát – hatszázezer férfivé, akik mindegyike képes volt a Felső Világot érzékelni.

Akkoriban, mikor egy gyermek megszületett, felnőtt, s megtanult írni és olvasni, olyan módon lett felnevelve, hogy közben kifejlődött a hatodik érzéke. Ezt az érzékét használva el tudott mélyedni a spirituális világ rejtelmeiben, és nem maradt magányosan pusztán csak ezt a világot érzékelve; és általa érzékelni tudta az világegyetem történéseinek okát és következményét.

Ilyen szinten élt ez a kabbalista csoport. Már ”nemzetnek” lehetett őket nevezni – habár” a hagyományos értelemben vett meghatározás mint ”nemzet, ez esetben nem ide illő. Az Izraelben élőknek még a DNS analízise is megegyezik a mai Irakban és Iránban, az ősi Mezopotámia területén élő etnikai csoportokkal.

Így ez a kabbalista csoport magas spirituális szinten élt, a Felső Világot teljes egészében észlelték, pontosan átlátták, hogy a Felső Világ miként találkozik a mi, itteni világunkkal. Hogy mi történt ezután?

Az emberiség történelme közvetlenül összekapcsolódik a saját természetével, azzaz, az egoizmussal, mely egoizmus az idők folyamán fokozatosan csak növekedett és fejlődött.

A világegyetem kezdetben élettelen anyagok halmazaként lett megteremtve: ásványi anyagok, gáz gépződmények, és így tovább. Majd az idő múlásával, a természeti erők közti küzdelem eredményeként létrejütt a Naprendszer, amelynek a mi bolygónk is része. Majd több millió évbe telett, mire megfelelő körülmények teremtődtek a Földön az élethez. Az ásvány-, növény- és állatvilág kialakulását követően megjelent az ember, és az evolúciós folyamat folytatódott tovább egészen Ádám megjelenéséig.

(A Rabbi rajzol.) Ádám egoizmusa a „nulladik” szinten állt (összesen öt szintje van az egoizmusnak). Ezek után az egoizmus egy szinttel tovább nőtt – azaz, az az első szintig –. Az egoizmusnak ez a szintje Ábrahámban manifesztálódott. Ennélfogva, Ábrahám, kihasználva az egyre növekedő egoista képességeit, a korábbiaknál mélyebbre hatolt a teremtés rejtelmeiben, és írt egy könyvet, amely Ádám könyvénél már sokkal teljesebb és több információt közöl. Egyszóval, Ábrahám tovább fejlesztette a kabbalisztikus tudásanyagot.

A következő szint – azaz, Mózes szintje – már jóval magasabb szintet képvisel az előzőnél: ez már minőségi ugrást jelentett. A felismerést ő a Biblia, vagy másnéven a Tóra formájában kapta. A Tóra, az egész teremtést lefesti, és nem csak egy sor egyéni megnyilatkozást. Az ő kabbalista csoportja, amely mind mennyiségileg és minőségileg is megnőtt, az ún. ”Szentély” szintjéig emelkedett.

A Szentély nem pusztán csak egy épület a világunkban. Ha a világunkon át vizsgáluk a Felső Világot, akkor a Szentély a kabbalista csoport spirituális szintjét testesíti meg. Akkoriban a csoport az Első Szentély szintjén volt, a Bölcsesség Fényének (Or Hochma) a szintjén. Ezután az egoizmus újra tovább nőtt és ennek eredményeként a nép spirituális szintje hanyatlásnak indult, a nép a babilóniai száműzetésbe került és a Második Szentély szintjére esett. Ez már nem a „Bölcsesség Fénye”, hanem inkább az „Irgalom Fénye” (Or Hászádim). Ezek a spirituális világban elért észlelési fokozatok elnevezései, azaz, azt fejezik ki, hogy az adott ember milyen mélységig jutott el a természet azon erőinek és tulajdonságainak a feltárásában, amelyek mindezt a világunkon belülről irányítják. A Felső Természet erőinek és tulajdonságainak legnagyobb mélységig hatoló észlelését, a Bölcsesség Fényének hívjuk, mígnem a kevésbé mélyet pedig az Irgalom (Könyörületesség) Fényének.

Majd később az egoizmus még tovább nőtt és az egész nemzet lejebb zuhant a Második Templom szintjéről a ”száműzetésnek” nevezett állapotba. A száműzetés, képletes formában, Izrael földjéről való száműzetés formájában mutatkozik meg. Mindazonáltal, ha erre a Felső Gyökereken át nézünk, akkor láthatjuk, hogy ez a spirituális fokozatokról való száműzetést jelenti. Hirtelen, az egész nép, mely pedig Ádámtól, Ábrahámtól, Mózestól és így tovább, származott, rájött, arra ébredtek, hogy elvesztették a spirituális szintjüket, hogy többé már nem érzékelik a spirituális világot, az észlelési képességük mindössze csak az öt érzékszervükre korlátozódott.

A hatodik érzékük a Második Szentély lerombolásáig maradt meg. Ez jellemezte annak az időszaknak a kezdetét, amikor is ez a tulajdonság teljesen eltűnt, és az emberek csak a szokásos öt érzékszervük hagyatkozhattak. Ezt nevezik ”száműzetésnek”. Ahogy azt a kabbalista forrásokból tudjuk, mindez egészen a a polgári időszámítás szerinti 1995. évig tartott – vagy ha az éveket Ádám születésétől számoljuk, úgy az 5755. évig.

Hogy milyen más kabbalista források kerültek elő a történelem folyamán? Sok más. A törésponton elérkeztével, azaz, a Második Szentély lerombolását, a spirituális világból való teljes száműzetést és az evilági szintre való visszaesést követően, egy különleges nyelven íródott kabbalisztikus forrás került elő. Ez egy nagyon híres könyv, névszerint: ”A Zohár” (Ragyogás). Íme, ez a szerkesztés, tíz kötetben jelent meg.

A Zohár

A keletkezésének érdekes története van: a művet az időszámításunk szerinti második évben a nagy bölcs, Rabbi Simon Bár Jocháj írta . A könyvet a tanítványaival közösen egy barlangban írta. Összesen tíz tanítványa volt. Mindegyikük, a tíz Felső Erő egyikének felelt meg, amelyeket úgy nevezünk, hogy tíz ”szfirot” (szfirot, egyes számban: szfirá – héberül sugárzást jelent). Miután megírták a könyvet, elrejtették, mivel csak két ezer évvel később kellett, hogy feltáruljon.

Azonban a könyv hamarabb ráleltek, tiszta véletlenségből. Egy kabbalista kezébe került, aki megtartotta, ám aztán meghalt. A felesége pedig egyszerűen eladta a pergamentekercset (amire a könyv írva volt), mivelhogy az akkoriban nagyon drága anyagnak számított. Majd egy kabbalista egyszer csak felfedezte, hogy ezek az egyszerű piaci csomagolópapírként használt tekercsek az említett mű részei.

Erről „A Zohár Könyve” c. könyvemben többet írok. A könyv angol nyelvre is le lett fordítva. A tíz kötet legfontosabb részei lettek benne egy kötetté összeválogatva. A moszkvai kiadás már évekkel ezelőtt megjelent.

Miután a könyvre rátaláltak, a pergamentekercsek még megmaradt részeit piaci- és más egyéb helyekről nyomban visszaszerezték. A Zohár Könyve, ahogy azt ma ismerjük, a megmaradt töredékekből lett összeállítva. A megmaradt részekből ítélve, tudni lehet, hogy az eredeti változat sokkal terjedelmesebb volt.

Ma, a Zohár Mózes Bibliájának csak bizonyos fejezeteiről tartalmaz babbalisztikus szövegmagyarázatot. Eredeti formájában, ahogy azt Rabbi Simon írta, a könyv a Próféták és Írások teljes szövegére is tartalmazott szövegmagyarázatot. Azaz, az eredeti könyv mintegy hússzor terjedelmesebb volt a mára ránk maradtból.

Ami ebben a könyvben nagyon érdekes, az az, hogy a legmagasabb szintű kabbalisztikus bölcseletet tartalmazza. A könyv a spirituális észlelésből a spirituális száműzetésbe való átmenet estéjén lett megírva, méghozzá azért, hogy az emberiséggel együtt ” aludja át” a spirituális léttől, a Felső Világ észlelésétől való teljes elszakadás kétezer évét, aztán pedig (ahogy azt a Zohar megjósolja), a huszadik század végén, a 1995. évtől fokozatosan feltáruljon.

Magyar ajkú kabbala tanulók csoportja