200 – 209

200. A Mászách megtisztulása

Tvérián hallottam, Kiszlev [hó] 1-én, szombaton

A Mászách megtisztulásáról, amely a Párcuf-ban megy végbe, amely által {többek között} eltávozik a Fény. S {ennek} az az oka, hogy a Fény a Cimcumot követően csak a Mászách Klí-jében kapaszkodik meg, mely a taszító erő{t képviseli}. S ez a Klí lényegi volta. Mikor ez a Klí eltávozik, eltávozik a Fény is. Magyarán, a Klí az a józan ész feletti hit. S ilyenkor megjelenik a Fény, és amikor a Fény megjelenik, akkor az a természetéből kifolyólag megtisztítja a Klí-t, vagyis kiiktatja a hit Klí-jét. S mivel ez így van, vagyis miután a tudás állapotába jut, rögvest eltávozik belőle a Fény. Ezért néznie kell, hogyan is növelje meg akkor a hit Klí-jét, vagyis a Mászách-ot a tudás felett, s akkor nem fog abbamaradni a bőség.

S ez a jelentése annak, hogy minden Klí hiányában a Fénynek, vagyis nem telítődik ki azzal a Fénnyel, amely hiányzik belőle, s így azt találjuk, hogy mindenütt, ahol hiányt érez, hely teremtődik a hit számára. Mígnem ha megtelítődne – nem volna {ott} Klí, nem volna hely a hit számára.

201. Spiritualitás és materialitás

Chanuka [ünnepének] első napján hallottam, 1938. December 18-án

Miért látjuk azt, hogy a materialitásért emberek sokasága dolgozik nagy szorgalommal, még olyanért is, ahol pedig életveszélynek van kitéve. Mígnem a spiritualitásban egytől egyig mindenki gondosan őrzi és vizsgálja a maga lelkét?

Sőt mi több, a materialitásért akkor is képes az ember dolgozni, hogyha a munkájáért nem fizetnek nagy árat. Mígnem a spiritualitásban nem képes az ember kiegyezni a munkával, ha csak nem tudja bizonyossággal, hogy kellő ellenszolgáltatást kap majd az elvégzett munkájáért?

S a helyzet az, hogy jól ismert dolog, hogy a testnek nincs semmi értéke. Mert hiszen mindenki látja, hogy {a test} elhal és minden nélkül távozik, és egyébként is könnyű lemondani róla, mert hisz eleve gazdátlan. Mígnem a spiritualitásban jelen van a Klipa [a héjréteg], amely védi a testet, mivelhogy {a Klipa így} tartja fenn a maga létét, s ezért is nehéz elhagyni őt. Emiatt látjuk azt, hogy a világi embereknek könnyebb lemondaniuk a testükről, és hogy ők nem találnak súlyosságot a testükben. Nem így a spiritualitásban. S ez a K’dusá-nak az Achoráim-ja [a hátulsó része], amit teljes odaadásnak nevezünk. Mert ez által nyeri el az ember az Ő Fényét. S mindaddig míg az ember nem ért a végére a teljes odaadásnak, lehetetlen hogy bármiféle szintet is elérjen.

202. Arcod verejtékével egyél kenyeret

Hallottam

A Fény lecsökkentése az ő korrekciója. Azaz hogy semmit nem lehet elérni erőfeszítés nélkül. S mert elérni a Fényt annak teljességében, tökéletes világosságában, lehetetlen egy dolog, tanácsként jött, lecsökkelnteni a Fényt. Ilyenmód válik lehetővé elérni őt, kis erőfeszítéssel, {olyannal} amelyet az alsó képes megadni. Hasonlóan ahhoz, aki egy épületet szeretne odébb szállítani, ami hát nyilvánvalóan lehetetlen. Hanem akkor mit tesz? Az épületet kis téglákra bontja, és {így} minden egyes darabot odébb tud szállítani. Így van ez itt is, mert a Fény lecsökkentése által tud ki erőfeszítést adni.

203. Az ember büszkesége lealacsonyítja őt

Szukot 2. félünnep-napján hallottam, 1938. október 12-én

Az ember büszkesége lealacsonyítja őt”. Ennek a jelentése jól ismert, vagyis hogy az ember abszolút alantasságban lett teremtve. Ám ha az alantas ismeri a maga helyét, akkor nincsenek kínjai amiatt hogy ő alantas, hiszen ez az ő helye. Hasonlóan a lábakhoz, akik {ugye} semmi alantasságok nem {látnak} abban, hogy állandóan a szemétben járnak. És kénytelenek magukon viselni a test terhének teljes súlyát. Nem így a fej, amely mindig felül van. S minekután ők ismerik a maguk helyét, ennélfogva a lábak nem éreznek semmi alantasságot és nincsenek kínjaik amiatt, hogy alacsony szinten vannak.

Mígnem ha felül akarnának lenni, dacára annak hogy kénytelenek lent lenni, akkor {igen} kínokat éreznek. S ez jelenti azt hogy „Az ember büszkesége lealacsonyítja őt”. Vagyis ha az ember {vátozatlanul} az alantasságban szeretne maradni, akkor nem is érezne semmi alantasságot amiatt hogy „vad csacsiként születik az ember”, ám de ők büszkeségben akarnak lenni, s ezért aztán ilyenkor {igen} érzik az alantasságot. S ilyenkor kínjaik vannak {emiatt}.

A kínok és az alantasság karöltve járnak. Mert akinek nincsenek kínjai, azt nem tekintjük alantasnak. S ez pontosan az ember büszkeségének mértékétől függ, vagy {attól, hogy ha} akarja hogy legyen neki, ámde nincs neki. Ilyenkor érzi az alantasságot. S ez az alantasság utána büszkeséggé válik, ahogy az írva van, „Az Örökkévaló uralkodik, büszkeséget ölt magára”. Mert ha az ember hozzátapad az Örökkévalóhoz, a büszkeség öltözéke az övé, ahogy az írva van, „a büszkeség és a dicsőség a világok Életerejéé”, mert akik hozzátapadnak a világok Életerejéhez, büszkeséggel és dicsőséggel bírnak. S amennyire érezi az alantasságot, és amilyen kínjai vannak, úgy nyeri el az Örökkévaló öltözékét.

204. A munka célja

1938-ban hallottam

Íme, az előkészület idején, a munka egésze a „nem”-ekben van. Vagyis, a „nem”-ben, ahogy az írva van, „és sanyargatták őket […] a földön, amely nem [az övék]”. Mígnem ami a nyelvet illeti, amely az „Én [az Örökkévaló, a te Istened]”, először el kell nyerni a szeretet állapotát.

Mígnem az előkészületben csak „nem”-ekről szóló munka van, amely a „ne legyenek neked [idegen isteneid Előttem]”-et jelöli, ugyanis a sok „nem” által jutunk el a Heszed [a könyörület] „Istenéhez”1. Mindazonáltal ezt megelőzően sok „nem” van, mely {„nemek”} az idegen istenekre utal{nak}, a sok „nem”-ekre. Mivelhogy a „Lo Lismá”-ból jutunk el a „Lismá”-hoz.

S mivel a Szitrá Áchrá [a Rossz Oldal] támaszt ad, ezért még utána is, mikor dolgozunk és K’dusá-t {szentséget} továbbítunk, bárhogyan is, mikor elveszi a támaszt, alább hullunk a{z adott} szintről, {és} ekkor elveszi az egész Bőséget, amit {egyébként} továbbítottak volna. S ez által van a Szitrá Áchrá-nak ereje arra, hogy utána uralma alatt tartsa az embert, hogy az ember készakarva kitöltse a {Szitrá Áchrá} vágyát. S nincs más tanács a számára, mintsem hogy felemelje magát egy magasabb szintre. S akkor a {helyzetek} sorozata ismét {elindul}, akárcsak korábban a Tumá [a tisztátalanság] 49 kapujánál.

Azaz hogy az ember a K’dusá [a szentség] lépcsőjén a negyvenkilencedik kapuig halad. Ámde ott, {a Szitrá Áchrának} hatalmában áll magához kaparintani az összes életerőt és bőséget, olyannyira, hogy az ember minden alkalommal a Tumá egyre magasabb kapuihoz hullik alább, mivelhogy „egyiket a másik ellenében alkotta meg Isten”. S mikor az ember a negyvenkilencedik kapuhoz ér, már nem tudja az ember magasabbra emelni önmagát, mígnem aztán jön az Örökkévaló és megváltja őt. S akkor „a gazdagságot elnyeli, s aztán kihányja azt, az ő hasából kiűzi azt az Úr”. Vagyis, az egész bőséget és életerőt, amit a Klipa a K’dusá mind a negyvenkilenc kapujából magához vett, most az ember veszi magához. S ezt jelenti„a tenger fosztogatása”.

S mindaddig míg az ember nem érezi a számüzetést, nem lehet megváltani. S mikor az ember a negyvenkilencediken megy, akkor érzi a számüzetést, és az ötvenedik kapuban az Örökkévaló megváltja {őt}. A „Gola” [גולה – számüzetés] és „Göula” [גאולה – megváltás] {szavak} csak az „Alef – [א]” betűben különböznek egymástól, ami a világ Aluf-jára [vezérére] utal. Ezért a számüzetéssel ugyancsak ez van, {azaz} ha az ember nem éri el úgy, ahogy annak lennie kell, hiányozni fog a szintjéről.

205. A bölcsesség kinn kiált

1938-ban hallottam

A bölcseség kinn kiált; az utcákon adja hangját, […] Ki tudatlan? Térjen ide! Szív nélküli? Neki ezt mondja: …”

Magyarázat: mikor az ember elnyeri az Örökkévalóhoz való hozzátapadást, akkor a szent S’china [Istenség] azt mondja neki, hogy az, hogy korábban tudatlan kellett hogy legyen, nem azért volt, merthogy {valóban} ez lett volna az igazság, hanem mert szív nélküli. Mert íme azt mondjuk: „s mindenki hiszi, hogy Ő a hitnek az Ura”.

Vagyis utána, mikor az ember elnyeri a valódi hozzátapadást, akkor már nem mondják rá hogy „tudatlan”, azért mert hogy azt mondom, hogy felette van a józan észnek. Sőt mi több, {igenis} dolgoznia kell és hinnie kell a munkájában, {hinnie kell} hogy az felette van a józan észnek. Még akkor is ha az érzékeiben és érzéseiben {mindezek dacára} az látja, hogy a munkája a józan észben benne {és nem felette} van. {Tehát} pont fordítva {annak, ahogy} azt korábban látta, hogy a józan ész nem követel tőle szolgaságot, {amiért} már eleve a józan ész felett kellett volna dolgoznia és azt mondania, hogy ebben valódi értelem [józan ész] van. Magyarán hogy ő hiszi, hogy a szolgaság a valódi valóság.

Mígnem utána, épp ellenkezőleg, az egész munkája kötelezni fogja majd őt, {azaz} a józan eszét. Magyarán, {maga} a hozzátapadás kötelezi a szolgaságra. Azonban ő hiszi, hogy mindaz amit [bent] a józan észben lát, mind felette van a józan észnek. Mígnem korábban, mindaz amit a józan ész felett{inek látott}, mind bent a józan észben volt.

206. A hit és élvezet dolga

1938-ban hallottam

Soha ne kérdezze az ember az élvezetről, hogy: „vajon mi a célja ennek az élvezetnek?”. S ha úgy esne, hogy akárcsak egy apró gondolatában is de rákérdezne a[z élvezet] céljára, úgy az jele annak, hogy az nem is egy igazi élvezet. Mert az élvezet az összes üres helyet kitölti. Így eleve nem marad üres hely az agyban ahhoz, hogy rákérdezhessen a[z élvezet] céljára. S ha {mégis} rákérdezne a célra, {úgy az} jel arra, hogy az élvezet nem teljes, hiszen az nem töltötte ki az összes létező helyet.

S így van ez a hit dolgával is, mert a hit a tudás összes helyét ki kell hogy töltse. Ennélfogva, maga elé kell hogy képzelje {az ember}, mi lenne, ha létezne tudás. Pontosan ugyanolyan mértékben kell a hitnek jelen lennie.

207. Kapni adományozás végett

Tevet {hó} 13-án, szombaton hallottam

Íme, az emberek két lábon járnak, melyeket {azaz ezt a két lábat} élvezetnek és kínoknak nevezik. Mikor is {az ember} mindig az élvezet helyét hajszolja, és mindig menekül a kínok helyéről. Ezért aztán mikor az ember elnyeri hogy megízlelje a Tórának és a Parancsolatoknak az ízét, ahogy az írva van, „ízleljétek meg és látni fogjátok hogy jó az Örökkévaló”, akkor ő az Örökkévaló szolgálatát fogja hajszolni. S ebből következik, hogy {így} mindig elnyeri a Tórának és a Parancsolatoknak a szintjeit, ahogy az írva van, „S a Tórájáról elmélkedik nappal és éjjel (Zsoltárok 1:2)”.

No de, hogyan tudja az ember egy dologra korlátozni az elméjét? Úgy, hogy a szeretet és az élvezet dolga mindig megköti az ember gondolatait, hogy a feje és a teste hozzá legyenek tapadva a szeretethez és az élvezethez, ahogy az az anyagi szeretetnél történik. S ez különösképp akkor van, mikor az ember már elnyerte az elme kiterjeszkedésének állapotát, amely szeretetet szül. S ezt az állapotot nevezik „a józan észben benne” {állapotnak}. Ám az ember mindig a józan ész felett kell hogy dolgozzon. Mert ezt nevezik a ”hit és adományozás” állapotának.

Mígnem a józan észben benne {állapotában}, valamennyi testrésze igent mond erre a munkájára, mivelhogy szeretetet és élvezetet is kapnak. Ezért is nevezik „a józan észben benné”-nek. S ilyenkor az ember nehéz helyzetben van, mert kárt tilos okoznia ebben az állapotban, mert ez {az állapot} egy isteni megvilágítás{t képez} benne, ez egy Magasságból {érkező} Bőség. Hanem ki kell, hogy javítsa mindkettőt, vagyis a hitnek- és az észnek (a tudásnak) az állapotát. S akkor úgy kell elrendeznie, hogy mindaz, amit most elért – vagyis a Tórát, amit most ért el, illetve a Bőség amivel most rendelkezik -, {tudja róluk, hogy} honnan és mi végett mindez? Csak abból kifolyólag, hogy előtte előkészületben volt, azáltal hogy magára vette a józan ész feletti hitet. Vagyis, azáltal hogy a Dvékut-tal [a Hozzá tapadással] foglalkozott és gyökerestül Hozzá tapasztotta magát – s ezáltal nyerte el a {józan}észnek (a tudásnak) az állapotát. Azaz hogy a tudás, amit a hit állapotában szerzett meg, egy igazi feltárulkozás volt. Így aztán, elsősorban a tudás feletti hitett értékeli, továbbá értékeli a tudást is, mert most {ezek révén} nyerte el az Ő Neveinek a feltárását {avégett hogy általa} terjessze ki a Bőséget.

Ezért most jobban meg kell hogy erősödjön a józan ész által és még nagyobb józan ész feletti hitet kell hogy magára vegyen. Vagyis merthogy a tényleges, gyökérhez való tapadás csak a hit által {lehetséges}. S ez a céljának a lényege. S ezt nevezik kapásnak (elfogadásnak), vagyis a józan ész, amelyet kiterjesztett, hogy {általa} adományozzon. Mert ezáltal tudja majd magára venni a józan ész feletti hit állapotát mennyiségileg és minőségileg még nagyobb mértékben.

208. Az erőfeszítésről

Hallottam

Az erőfeszítésről, {arról,} ahogy az ember erőfeszítéseket tesz. {Azonban} ez csak előkészület{ként szolgál ahhoz}, hogy a teljes odaadás {állapotá}hoz jusson. Ezért aztán ami a teljes odaadást illeti, az ember mindig hozzá kell hogy szokjon, hogy semmilyen szintet nem lehet elérni a teljes odaadás nélkül. Mert csakis ez {lehet az} edény, amely aztán alkalmassá teszi őt arra, hogy elnyerje az összes szintet.

209. Három feltétel az imában

Hallottam

Három feltétel létezik az imában:

1. Hinni {kell}, hogy Ő meg tudja segíteni, még ha ő {maga} a legrosszabb feltételekkel is rendelkezik valamennyi kortársa közül. Mindenesetre, „Tán megrövidült volna az Örökkévaló keze”, hogy megmentse őt? Mert ha nem, akkor ne-adj-Isten „a Házigazda nem tudja megmenteni az edényeit”.

2. Hogy már nincs semmi {más} tanácsa számára, mert amit a maga erejéből megtehetett, már megtette, ám {mégsem} kapott gyógyulást a csapására.

3. Ha nem segít neki, jobb meghalnia mintsem élnie. Mert az ima egy szívben veszejtett dolog, merthogy amennyire elveszett{nek érzi magát}, olyannira nagy az {ember} imája. Mert nyilván, nem hasonlítható olyasvalakihez, akinek valamely luxus-cikke hiányzik, vagy olyas valakihez, akinek {most} mondták ki a halálos ítéletét és már csak annak végrehajtásna maradt hátra. S ő már vasláncra van verve, s {ott} áll és a lelkéért könyörög. Mert nyilvánvaló hogy nem lankad és nem szunnyad és nem lehet elterelni a figyelmét attól, hogy akár csak egy pillanatra is de ne imádkozzék a lelkéért.

1A héber nyelvben az „El” אל[Isten] és „Lo” לא[nem] szavak ugyanazokkal a betűkkel van írva, csak fordított rendben.