Mese – A kert legszebb virága

Ez a mese a virágokról szól. Azokról a virágokról, melyeket, ha csokorba kötünk, és együtt egy egészen különleges élményt nyújtanak.

Ahogy a nyár vége közeledett minden virág tudni akarta, ki is a legszebb a virágoskertben.
A rózsaszín szirmú rózsák ekként vélekedtek: “Mi vagyunk a legszebbek, mert tavasszal mi bontjuk leghamarabb virágainkat.”
A fehér százszorszépek ezt mondták: “Ó ó, nem, mi vagyunk a legszebbek, mert nekünk gyönyörű virágaink vannak, melyek egész nyáron virítanak.”
A nagy sárga krizantémok szerint: “Ne butáskodjatok, mi vagyunk a legszebb virágok, mert ősszel mi virágzunk a legkésőbb.”
Minden egyes virág azzal érvelt igaza mellett, hogy csakis ő lehet a legszebb, a legjobb. De, amikor az emberek eljöttek a kertbe, hogy megnézzék őket, abbahagyták a veszekedést. Minden virág ilyenkor csendben maradt és nagyon büszkék, voltak arra, hogy az emberek azt mondták rájuk ők, együtt a legszebbek.
Egy nap a kertész jött be a kertbe. A rózsaszínű rózsák kihúzták magukat, hogy ők látszódjanak a legnagyobbaknak. A fehér százszorszépek virágaikat csillogtatták a napfényben, a sárga krizantémok pedig akként fordultak, hogy a legszebb oldalukat fordítsák a kertész felé. Mindannyian azt várták, hogy a kertész egyiküket, de csakis az egyiküket fogja megdicsérni. Azonban a kertész csak mosolygott. Majd azt mondta: “Milyen szép virágaim vannak, együtt gyönyörűek!”
A kertész fogott ekkor egy kosarat és elkezdte lemetszeni a rózsákat, majd belerakta a kosarába. A rózsák meg voltak győződve arról, hogy ők a legszebbek, azért vágta őket először. De a százszorszépek csak nevettek rajtuk. “Ha-ha! Ti nem vagyok elég szépek, hogy itt maradjatok a kertben!”
A következő mozzanatában a kertész a százszorszépeket kezdte a kosarába tenni, mikor is a krizantémok kezdtek hahotába. “Te mondod! Mi vagyunk a legjobbak, mi maradtunk a kertben egyedül.”
Végül a kertész a krizantémokat is belerakta a kosarába. A virágok ekkor újra kezdték szűnni nem akaró vitájukat arról, hogy ki is volt a legszebb.
Amikor a kertész bement a házba, belerakta az összes gyönyörű virágot egy vázába. Először a rózsaszín rózsákat tett bele, emlékezve arra, hogy az volt a legelső virág, mely virágzott tavasszal. Azután a fehér százszorszépeket tette bele, és visszaemlékezett arra, hogy milyen boldog volt mindig, amikor nyáron elsétált mellettük. Majd végül a sárga krizantémok kerültek a vázába. A kertész nagyon izgatott volt, mikor az ősz virágára tekintett. Egész nyáron azt várta, hogy lássa ezeket.
A kertész a vázát az asztal közepére tette, majd azt mondta: “Egy csodaszép virágcsokrom van. Minden virág szép magában is, de így együtt tökéletesek!”
Hirtelen a virágok megértették, hogy ők mindannyian nagyon szépek voltak, amennyire csak képesek voltak. De amint a kertész őket egy csokorba fűzte, valami igazán különlegessé váltak általa. Ebben a pillanatban a virágokat a boldogság érzése töltötte el.